Amber és Ricky azonnal egymásra találtak. Az első perctől kezdve volt miről beszélniük. Megálltunk a bár előtt, megvárták, míg elszívok egy cigit, de rögtön megbántam, hogy egyáltalán cigizek, amikor megpillantottam egy Armani reklámot a bár mellett. Úgy tudtam, csak a jövő hónapban fognak felkerülni a plakátok, de ezek szerint nem így történt. Ráadásul Amber rögtön fellelkesült, amikor meglátott öltönyben, kivilágítva az út felett.
- Te jó ég, Ricky, hát nem nekem van a legszexibb testvérem a világon?
- Te jó ég, Ricky, hát nem nekem van a legszexibb testvérem a világon?
Ricky persze azonnal követte a tekintetét, és rámeredt a plakátra. Azt hiszem, az ősz ellenére olyan melegem lett, mint még soha. Megölt a kíváncsiság, hogy mit fog ahhoz szólni, hogy modellkedem, hogy tetszeni fog-e neki a kép, ráadásul centiről centire végigmérte a hatalmas plakátot.
- De, igazad van Amber – fordult felénk újra, hosszúnak tűnő másodpercek után. Nem vettem levegőt, talán még nem is pislogtam... Amikor rám nézett, tudtam, ha szemmel lehetne szexelni…
- Hé fiúk, ahogy egymásra néztek… kezd nekem is melegem lenni – rázott fel a kis világomból Amber, ahol csak ketten voltunk Rickyvel. Elnevette magát. - Nem tesztek jót az amúgy is ingadozó hormonjaimnak.
Kissé megráztam a fejem, és mikor újra ott álltam szellemileg is a bár előtt, az utca mellett, leesett, mint mondott a nővérem.
- Ezt hogy érted? - kérdeztem izgatottan, miközben elnyomtam a cigit a mellettünk lévő szemetesnél.
- Lucynek nemsokára testvére születik – láttam, hogy Amber majdnem kiugrik a bőréből, ahogy közölte a nagy hírt. Imádtam a gyerekeket, és azt is, ha a testvérem boldog volt, úgyhogy szorosan magamhoz öleltem, és együtt örültem vele. Ricky is gratulált neki, aztán bementünk a bárba, hogy segítsünk Cherrynek elkészülni az estére.
Odabent félhomály volt, a székek még az asztalokon, a pultos éppen mosogatott és a piákat hűtötte le. Délután volt, a bár szinte üresen kongott, de tudtam, hogy néhány óra, és tömeg meg alkoholszag lesz odabent. Minden hónap első szombatján fellépett Cherry, és hamar híre ment, hogy milyen tökéletes előadó. Kis zenekarával leginkább glam rock számokat játszottak, mely tökéletesen illett rekedtes hangjához.
Mindhárman bementünk a bár hátsó részében elhelyezkedő öltözőbe, mely nem volt túl nagy, de volt benne egy tükör, led izzókkal körülvéve, két szék, egy pult, melyre Amber már ki is pakolta a hajkeféket, hajlakkot és egyéb kellékeket. Arrébb toltam a pulton a cuccokat és felültem. Ricky az egyik széken foglalt helyet, a nővérem pedig kiment, hogy segítsen Cherrynek behozni a kocsiból a ruhákat.
- Nem mondtad, hogy modellkedsz – kezdte Ricky, amikor már szinte kínos volt a csönd.
- Valamiből meg kell élnem – feleltem váll rándítva. - Nem nagy dolog.
- Szerintem elég nagy dolog, ha egy vezető márka arca lehetsz.
- Szerencsém van.
- Ja. A Teremtő elég kegyes volt hozzád – válaszolta incselkedőn mosolyogva.
- Ó, hát te sem panaszkodhatsz – lépett be az ajtón Cherry, és egy barátságos mosolyt villantott Ricky felé. - Örülök, hogy megismerhetlek.
Lepakolta a kezében lévő ruhahalmot, hátradobta gyönyörű, ébenfekete haját és megpuszilta Rickyt, majd megfogta a kezeit, és alaposan megvizsgálta az arcát. Annyira hinni akartam benne, hogy nem Kade vonásait keresi… Azt hiszem, Ricky kissé elpirult, és segítségkérően nézett felém.
- Hol találtad ezt az ártatlan tekintetű szexistent?
- Igazából ő talált engem – feleltem, és Cherry végre elengedte őt, hogy szorosan megölelhessen.
- Kade-et nem neked rendelte a sors, ha éppen azon gondolkodsz, hogy megtartsd-e őt – suttogta a fülembe, de nem elég halkan. Ricky rám nézett, majd lesütötte a szemét. Talán a felismerés egy apró sziklája villant a tekintetében, de bíztam benne, hogy ez nem változtat semmin.
A lányok kimentek, hogy segítsenek a zenekarnak elrendezni a színpadot, és mi újra ketten maradtunk. Szívesen mentem volna segíteni, de azt mondták, hogy öten megoldják, úgyhogy megint ültünk a csöndben, és ismét Ricky törte meg azt.
- Cherry kedves lány, és nagyon csinos. Érthető, hogy a közönség kedveli.
- Ja. Kissé közvetlen, de majd megszokod.
- Ja.
Kivette a zsebéből a telefonját, és elkezdte nyomkodni. A haja a szemébe hullott, és miközben valami érdekeset olvasott, az ajkát harapdálta. Ezt onnan tudtam, hogy az elmúlt 5 percből 4 és felet őt bámultam, a maradék felet pedig azzal töltöttem, hogy próbáltam máshová nézni.
- Van testvéred?
Elmosolyodott a kérdésre, bár először mintha meglepte volna, hogy kíváncsi vagyok a családjára.
- Nincs – eltette a telefont, és rám nézett, úgy folytatta. - Apa meghalt, amikor két éves voltam, azóta anya azzal foglalkozott, hogy a lehető legjobbakat biztosítsa nekem, és ebbe nem fért bele egy barát. Néha kicsit bűntudatom van miatta – vallotta be elgondolkozva.
- Ne legyen. Biztos vagyok benne, hogyha anyud talált volna valakit, akire szükségetek van, akkor nem habozott volna. Ennek így kellett lennie. És még nem késő, hogy legyen valakije.
- Remélem, igazad van. A te szüleid? Hogy fogadták, hogy… más vagy?
- Ebből a szempontból szerencsés vagyok. Nálunk a család nem csak annyiból áll, hogy van apa, anya, és gyerekek, hanem abból, hogy megértjük, segítjük egymást. – Megköszörültem a torkom, mert eszembe jutott, amikor közel tíz éve könnyezve léptem be az ajtón, és anya rögtön odahívta apát, mert mindig ketten voltak, és fogták egymás kezét ha „vészhelyzetről” volt szó.
Mikor elmondtam nekik, megkönnyebbülve jegyezték meg, hogy már azt hitték, valami nagyobb baj van. Ekkor még jobban elkezdtem sírni, és ők nem értették, próbáltak vigasztalni. Az volt az utolsó alkalom, hogy sírtam. - Azt hittem, veszekedni fognak velem, vagy nem tudom. Ehelyett megvigasztaltak. Azt mondták, ők így is, úgy is a szüleim, és ha ők elfogadnak engem ilyennek, akkor én is fogadjam el magam, és hagyjam abba a sírást.
Ricky mosolyogva hallgatta a történetem, azt hiszem hálás volt, hogy kissé megnyíltam neki. Nem szoktam akárkinek ezekről a dolgokról beszélni, de most jól esett, aztán viszont felhozott valami mást.
- Kade miatt voltál úgy kiakadva, amikor találkoztunk?
Megmarkoltam a pult a szélét, tuti, hogy az ujjaim is kifehéredtek.
- Utálom, ha a magánéletemben turkálnak, főleg ha valaki olyan teszi, akit két napja sem ismerek – a hangomra próbáltam nyugalmat erőltetni, de a fogcsikorgatás nem vette el a mondandóm élét.
Ricky kikerekedett szemmel nézett rám, majd felvette a közömbös, de azért kissé morcos arcát, felállt a székről és elindult az ajtó felé. A keze már a kilincsen volt, mikor visszanézett.
- És én még azt hittem, hogy talán most elmondod, miért van összeszabdalva a csuklód.
Bár higgadtnak próbált mutatkozni, azért eléggé becsapta az ajtót. Ugrottam le a pultról, hogy utána szaladjak, bocsánatot kérjek, de aztán megtorpantam. A hiúságom előtört belőlem, és nem engedte, hogy egy fiú után fussak, akit alig ismerek. A tenyerem a csuklóm köré zártam, és a hüvelykujjammal a világos csíkokat masszíroztam, mintha ez meg tudna nyugtatni. Pedig valójában csak azt juttatta eszembe, hogy ideje lenne újakat szerezni hozzá. Már két napja meg kellett volna tennem… Azon törtem a fejem, hogy hogy a fenébe vette észre, mikor hosszú ujjú felső volt rajtam, amikor meg meztelen voltam, mindig félhomály volt.
Az öklömmel belecsaptam a pultba, és hangosan felkacagtam, mikor a fájdalom végighullámzott az egész karomon. Mintha a lelkemből lassan, de biztosan múlna a gyötrődés minden egyes idegszálammal, ami fájdalmat közvetít. Ó, igen, jobb lesz, ha most azonnal hazamegyek. Éles fájdalomra volt szükségem, akartam látni, ahogy a karomon ejtett apró vágásokból kiserken a vérem. Ez volt az, ami le tudott nyugtatni, és utána nyugodtabban tudtam folytatni az életem.
Elhatározásra jutottam, és szinte buldózerként támadtam az ajtóra. Ahogy kiléptem rajta, Cherryvel találtam magam szembe. Nem örültem neki, mert ha ő akar valamit, még egy buldózer sem állíthatja meg.
- Ó, pont te kellesz most nekem. Nem tudom eldönteni, mit vegyek fel ma este – csicseregte, és a karomnál fogva húzott vissza az öltözőbe.
- Figyelj, azt hiszem, hogy én inkább lelépek, miután megtaláltuk a megfelelő ruhát – kezdtem óvatosan, mert nem akartam megbántani.
Közben lehúzta a ruhákról az átlátszó nejlonzacskót, és egyenként kezdte átválogatni a felsőket. Mindegyiket magához próbálta, megnézte az eredményt a tükörben, majd fejcsóválva hajította le őket az egyik székre.
- Ezt felejtsd el, fél óra múlva indulunk a többiekkel bekapni valami vacsifélét, és ott kell lenned.
Mindezt úgy közölte velem, mintha nem lenne beleszólásom a dolgokba.
- Fáradt vagyok, és fáj a fejem – kezdtem a hazugságokat felsorolni, és tíz ellenérvig nem is hagytam volna abba, ha nem szólok magamra, hogy nem kéne hülyét csinálnom magamból.
- Áh, azt simán el tudom képzelni, hogy Ricky éjjel teljesen kikészített, mármint a jó értelemben – kacsintott rám, és egy türkizkék topot helyezett a kupac tetejére. Aztán felém fordult és alaposan megvizsgált. Elkomorodott, közelebb lépett, és hagytam, hogy a tenyerébe fogja az arcomat. Próbáltam félre nézni, hogy ne tudja kiolvasni a szememből a szomorúságot, de a próbálkozásom feleslegesnek bizonyult.
- Mi történt, Elden? Közted meg Kade között, mert biztos vagyok benne, hogy ő áll emögött.
Azonnal válaszoltam neki, gondolkodás nélkül. A hangom halk volt és teli fájdalommal.
- Tegnap előtt – kezdtem, majd nyeltem egyet – tegnap előtt majdnem szexeltünk.
Jólesett végre kimondani valakinek a történteket, aki ismerte a szívem összes titkát. Úgy éreztem, valamiféle súlytól szabadultam meg, és beszélni könnyebb volt, mint hittem.
- Te jó ég, az sosem jó két barát között – suttogta Cherry. - És végül miért nem történt meg?
- Mert rájött, hogy szerelmes valakibe.
Cherry gondolkozva fordult el, hogy a szoknyákat és a nadrágokat is átválogassa.
- Ezért jött neked kapóra Ricky – mondta. - Felejteni. Azt hitted, nem fog sokat kérdezni?
- Bíztam benne, hogy így lesz.
- Az a fiú túl okos, és kedvel téged – közölte mosollyal az arcán. - Adj neki egy esélyt, hogy az őrangyalod lehessen.
- De hát nem is ismered – bukott ki belőlem. - Én is alig.
- Beszélgettem vele, és jó emberismerő vagyok. Tudod, neked is hasznodra válhatna, ha két dugás között a szátokat nem csak szopásra használnátok.
Hangosan, szívből felnevettem. Cherry mindig fel tudott vidítani, ha magam alatt voltam.
- Legyen ez a nadrág – mutattam még mindig nevetve az ujjammal arra a szűk, fekete fazonra, amit éppen a kezében tartott. - Ezzel itt.
A kupacból kikerestem az egyik topot, ami szintén fekete volt, de krémszínű csíkok húzódtak rajta V-alakban lefelé, és középen egy cipzár tette izgalmasabbá. Elégedetten a magasba emeltem, és tudtam, hogy tetszik neki a választásom.
- Magassarkú, egyszerű fekete cipőt vegyél fel hozzá – utasítottam.
- Naná – bólintott rá az ötletre. - Te meg menj, keresd meg Rickyt, mert az előbb eléggé elveszettnek tűnt.
***
Mikor befejeztük a vacsorát, – a nővérem, Cherry, Ricky a zenekar és én – már majdnem este nyolc volt. Pizzát ettünk a bártól egy utcányira lévő étteremben, és míg a többiek bent ejtőztek a kaja után, Ricky kijött velem cigizni. Még a bárban bocsánatot kértem tőle, amiért megbántottam, és ő is hasonlóképpen tett amiatt, hogy olyan kérdéseket tett fel, amiket nem akartam megválaszolni.
Kiléptünk az étteremből, és mivel egy mellékutcában voltunk, csend volt, az autók zaja is alig hallatszott be a főútról. Odahajoltam hozzá a kabátjánál fogva közelebb húztam és megcsókoltam. Néhány percig el sem engedtem, túl rég volt már reggel, és be kellett vallanom magamnak is, hogy egész nap megállás nélkül rá gondoltam.
- Azt mondtad, cigizni akarsz – mondta, mikor némi levegőhöz hagytam jutni.
- Függővé teszel. Azt hiszem, kezdek rád szokni – mosolyogtam és egy tincset elsimítottam a homlokából.
- Elden – kezdte, és a hangja elkomolyodott -, ma este haza kell mennem, mert holnap lesz anya szülinapja, és a nagyszüleimnél ebédelünk. Később haza vinnél?
Úgy éreztem magam, mint akitől elvették a játékát, de igyekeztem úgy viselkedni, hogy ne látszódjon rajtam.
- Persze, nem gond – böktem ki, és közben az aszfalthoz lapítottam egy nedves, elsárgult falevelet.
Nem akartam bevallani – talán még magamnak sem -, hogy nem akarok egyedül maradni, úgyhogy inkább elfordultam, háttal a szélnek és meggyújtottam egy cigit. A csuklóm bizsergett, mintha új vágások után kiáltana. Ha a dolog jó oldalát nézzük, végre lesz időm megtenni azt, amit már tegnap is meg kellett volna.
- Szóval családi összejövetel? - kérdeztem semleges hangnemben, az arcomon valami feszes műmosollyal.
- Igen, anyának csak a szülei maradtak, miután apa meghalt. Nálunk fontos szerepe van a családi összejöveteleknek.
- Megértem – fújtam ki oldalra egy adag füstöt.
A többiek kiléptek az ajtón, és intettek, hogy induljunk vissza. Szerencsés időzítés volt, így legalább nem kezdtem könyörögni érte, hogy holnap este találkozzunk. Csöndben sétáltunk vissza, bár előttünk Cherry és Amber néha hangosan felkacagtak valami viccen, amit a zenekar valamelyik tagja mesélt. Félúton elkezdett esni az eső, a szél pedig az arcunkba fújta a hűvös cseppeket. Bőrig áztunk, amíg megtettük azt az egy utcányi sarkot.
A bár előtt már egy kisebb sor állt, és Cherry javasolta, hogy ott menjünk be, mert az öltözőben hagyta a hátsó ajtó kulcsát. Ő és a zenekar hamar átjutottak. Amíg sorban álltunk, láttam, hogy Ricky összetapadt tincseiből csöpög a víz, és ez eszembe juttatta a ma reggelt a zuhany alatt. Amikor észrevette, hogy nézem, felém fordult és rám mosolygott, majd a kezét diszkréten a nadrágom hátsó zsebébe csúsztatta. Azt hiszem, neki is kellemes emlékek jutottak az eszébe, legalábbis ezt tudtam kiolvasni a szeméből. Utáltam a gondolatot, hogy ma este nem vihetem magamhoz haza. Szerettem volna megszabadítani a vizes ruháitól, megmelegíteni a testét a forró zuhany alatt.
Végre odaértünk a bejárat elé, azonban a biztonsági őr nem engedett át azonnal.
- Szeretném látni a személyiteket – mondta fontoskodó hangnemben.
Kelletlenül túrtam elő a zsebemből a tárcámat, majd mutattam felé az igazolványt.
- Hé, téged láttalak már valahol – összehúzta a szemöldökét és gyanúsan méregetett.
Még bele se gondoltam, hogy hamarosan meg fognak ismerni az emberek az utcán a reklámplakát miatt. Azt is mondhattam volna neki, hogy: Hát persze, mivel ott vagyok háromszor két méteres nagyságban, színesben kinyomtatva mögötted, de inkább azt feleltem:
- Sokat járok ide.
- Oké, mehetsz, de ő marad.
Már éppen indultam volna be, amikor Ricky és a biztonsági őr elkezdtek vitatkozni azon, hogy már csak három hét, és tizennyolc éves lesz. Mármint Ricky, nem a biztonsági őr. Olyan hirtelen torpantam meg, hogy valaki majdnem fellökött hátulról.
- Johny, engedd be, ő velünk van – hallottam bentről Cherry hangját.
Mikor visszafordultam, láttam, ahogy Ricky utat tör magának hogy elérjen. Megvártam közvetlenül a bejárat után. Mindent leolvashatott az arcomról: a becsapottságot, az elszörnyedést, és a dühöt…
- El akartam mondani – a kezem után nyúlt, de kitéptem magam a szorításából.
- Felfogtad, hogy én ezért börtönbe kerülhetek? - sziszegtem a fogaim között. - És azt felfogtad, hogy most egy perverz állatnak érzem magam?
- Kérlek – könyörögte. - Három kibaszott hétről van szó.
- Ez az egész nem ér annyit, hogy bajba kerüljek miattad.
Mondani akart valamit, kinyitotta, de rögtön be is zárta a száját.
- Elden! - hallottam a nevemet Amber szájából. - Cherrynek szüksége van a segítségedre.
Beleütöttem az öklömmel a szemközti falba, a vakolat megrepedt és lepotyogott a cipőm elé.
- Most! - utasított a nővérem. Még egyszer visszafordultam Ricky felé, és láttam, hogy az ajkai remegtek. Nem tudta elrejteni, ha feldúlt volt.
- Menj haza – suttogtam neki, mielőtt még követtem volna Ambert. Nem biztos, hogy hallotta, de talán a számról le tudta olvasni.
Ahogy végigfurakodtunk az emberek között, próbáltam magamat lenyugtatni. Éreztem, hogy ég az arcom, és hogy túlságosan gyorsan kapkodom a levegőt. Szükségem volt valami éles tárgyra, ha lehet, minél hamarabb. Amber bevezetett az öltözőbe és magunkra zárta az ajtót. Csípőre tette a kezét, és úgy nézett rám, mintha fel akarna falni.
- Hová a fenébe rejtetted el az én mindig kedves, aranyos, megértő testvéremet?
Nem tartott sokáig, míg rájöttem, hogy azért hívott el, hogy kioktasson.
- Hol van Cherry? - tudakoltam.
- Miért mondtad azt neki, hogy nem éri meg a fáradtságot? Ha valaki veled akar lenni, az már nem is érdekel?
Nem akartam válaszolni a kérdésire, és még kevésbé akartam vele veszekedni. De úgy tűnik, hogy ez már a második nap, mely azzal telik, hogy mindenki hülyének néz.
- Amber, térj már észhez! - mondtam kissé felemelve a hangomat. - Te mit szólnál, ha a tini lányod egy felnőtt férfival kezdene? Mit szólnál, ha Lucy tizenhét évesen egy nála hat évvel idősebb pasi lakásába járna fel?
Úgy láttam, ez elgondolkoztatta egy kicsit. Amikor válaszolt, lehalkította a hangját.
- Én nem érzem azt, hogy ha egy gyerek túlesik a tizennyolcadik szülinapján, minden megváltozik, és onnantól azt csinálhat, amit akar. Az idő relatív fogalom, Elden. Akkor is félteném a lányomat, ha tizenhét és fél éves lenne, vagy ha fél évvel múlna tizennyolc – hátrasimította a haját és folytatta: - Valószínű, hogy mindenképpen utána néznék annak a bizonyos barátnak. Meg akarnám ismerni, és akkor eldönteném, hogy rábízhatom-e a lányomat. És az is fontos, hogy a lányom készen áll-e egy ilyen kapcsolatra.
- Persze, és ellátnád tanácsokkal a védekezésről… - motyogtam az orrom alatt, és letettem magam egy székre.
- Mikor vesztetted el a szüzességedet?
Kíváncsian néztem fel Amberre, és mikor megbizonyosodtam, hogy nem tréfál, fújtam egyet.
- Hogy jön ez most ide?
- Csak válaszolj.
- Tizenöt voltam. De szerintem pontosan tudod…
- És használtatok gumit?
- Basszus, persze hogy használtunk. Ez a beszélgetés kezd az agyamra menni – beletúrtam a hajamba, és nagy volt a kísértés, hogy az egészet tövestől kitépjem.
- Miért használtatok? Gery akarta?
Valójában nem ez volt a legemlékezetesebb momentum, ami megmaradt abból az estéből. Mindketten tagjai voltunk az iskola vízilabda csapatának, és egy edzés után – mely nem is igazán volt edzés, ugyanis a csapat több mint fele hiányzott valami influenzajárvány miatt – hamar kiürült az öltöző, és már csak mi maradtunk hátra. A csapatkapitány otthagyta a kulcsot, hogy zárjuk be az uszodát, ha megyünk haza. Még zuhanyoztam, és borzasztóan fájt a bal lapockám. Az hiszem, valami őrült csapattársam térdelt bele, amikor próbálta tőlem megszerezni a labdát. Szóltam Gery-nek, hogy elkérjem tőle azt a csodakenőcsét, ami minden ilyen zúzódást pár nap alatt meggyógyít. Kérte, hogy mutassam meg neki a hátam, és mikor megfordultam, kissé tüzetesen vizsgálta meg a sérülést. És utána egészen elkalandozott a keze. A fal felé fordultam, és az ajkamba haraptam, hogy nehogy hangosan felnevessek. Gery, a tökéletes fiú, akiért minden lány odavolt, és aki mindig másik lánnyal jelent meg a bulikban. A suli szívtiprója kegyetlenül felizgult rám.
- Nem tudom már, hogy melyikünknek jutott eszébe, de nélküle nem hagytam volna. Nem vagyok hülye – tettem hozzá durcásan.
- Ezek szerint már tizenöt évesen is úgy gondolkodtál, mint egy felnőtt. Látod, nem minden a kor.
- Azért apa meg anya nem örültek volna, ha kiderül – jegyeztem meg. - Jó, tudom, hogy Ricky elég érett már. De akkor is megmondhatta volna.
- Elküldted volna.
- Hát persze, hogy el.
Amber felvonta a szemöldökét, majd odament az ajtóhoz, hogy kinyissa azt. Cherry kukkantott be, és meglepődött, hogy a nővérem nyitott ajtót.
- Azt hittem, hogy Ricky és Elden zárkózott be – vallotta be csodálkozva. - Hol van Ricky? Mindjárt kezdünk.
- Nem tudom, hol van. Hazaküldtem – nyögtem kimerülten, majd felálltam a székről. - Azt hiszem, meg kéne keresnem.
Amber helyeslően bólogatott, Cherry pedig elviharzott a kicsi színpad felé, hiszen a zenekar már belekezdett az első dal intrójába.
A klubban egyre nehezebb volt közlekedni az emberek miatt, így már a harmadik számnál jártak, mikorra sikerült átkutatnom a helyiséget. Talán megfogadta a tanácsomat és hazament. Mégis nyugtalanul mászkáltam fel és alá, majd úgy döntöttem, szükségem van egy cigire. Odakint még mindig zuhogott az eső, és hallottam, ahogy a zenekar elkezdi játszani a The Pretty Reckless Miss Nothing című számát. A ruháim újra átnedvesedtek, de legalább kissé lenyugtatta az idegeimet az eső halk kopogása. Elsétáltam a közeli parkba, rágyújtottam, és csak az eső hangjára koncentráltam. Olyan csendes volt minden, autók is alig jártak. Aztán egy furcsa hangot hallottam az egyik fa alól, és akkor esett le, hogy ott egy pár, akik éppen… egymással vannak elfoglalva. Már indultam volna tovább, hogy ne zavarjam meg őket, de aztán meghallottam az ismerős hangot.
- Menjünk hozzád, még van egy kis időm – mondta Ricky az idegennek, és még egyszer megcsókolták egymást.
Lefagytam, csak álltam ott, és meg sem mozdultam, míg ki nem léptek a fa árnyéka alól a lámpa fényébe. Akkor szemügyre vettem a másik pasit. Valamivel fiatalabb lehetett, mint én, és úgy ki volt gyúrva, hogy nem hiszem, az agyának már sok helye maradt a testében.
- Ricky, gyere, haza viszlek – mondtam színtelen hangon, mintha egy kibaszott robot lennék.
Ricky megtorpant, amikor felismert, aztán csak megcsóválta a fejét.
- George majd hazavisz, nem kell velem foglalkoznod.
A szavai hatásosak voltak, és nagyon fájtak. Lehunytam a szemem, és mikor kinyitottam, rájöttem, hogy éppen hülyét csinálok magamból.
- Hé, ez a bátyád, vagy ki? - kérdezte Mr Izomagy.
- Fogd be egy kicsit, kérlek – fordult felé Ricky egy pillanatra. - Elden, te meg menj haza, én rendben leszek.
Remegtem a dühtől, de bólintottam, majd elindultam a kocsim felé. Övön aluli ütésnek éreztem, hogy ugyanazokkal a szavakkal küldött el, mint amivel én is őt, alig egy órája. Végül is megérdemeltem, nem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése