- Ez az egész kínos nekem, és nem segít, hogy szóba se akarsz velem állni. Mellesleg Kade vagyok. És te?
Felé fordultam, és alaposan megvizsgáltam az arcát. Velem egykorú lehetett, a haja barna volt, a szeme pedig hihetetlenül kék.
- Louie – vetettem oda, és tovább bámultam az utcákat, amin áthajtottunk.
- A barátaidnak pedig Lou.
- Igen – válaszoltam, mikor felidéztem magamban a Jareddel folytatott szóváltásunkat.
Újra ránéztem, mert valahogy vonzotta a tekintetemet az a sebhely, ami az állától indult lefelé, a torka irányába. Jarednek jó ízlése volt mindig is, ezt meg kell hagyni. Kade arca tökéletes és szimmetrikus volt leszámítva azt a vékony csíkot. Mikor észrevette, hogy nézem, óvatosan rám mosolygott, én pedig elkaptam a tekintetem, mintha lebuktam volna – végül is ez történt. Fél szemmel figyeltem, ahogy visszafordult az út felé, még szélesebb mosollyal az arcán. Ez a pasi tisztában van vele, hogy bármit elérhet a csinos pofijával.
- Köszi, hogy elhoztál – szóltam vissza a lehúzott ablakon, amikor kitett a bárnál.
- Nincs mit. Talán még látjuk egymást.
- Lehet – mondtam inkább csak magamnak és elindultam a szórakozóhely felé, meg sem vártam, míg elhajt a kocsival.
A RedWine bejáratánál minden csöndes volt, tudtam, hogy nemsokára zárnak, de talán még tudok beszélni Ivettel. Semmi esélyét nem láttam, hogy Liz még nem ment haza, egyedül, vagy valaki társaságában. Összehúztam magamon a dzsekit, amit a táskámból halásztam ki még a kocsiban, és beléptem. Már csak néhányan lézengtek odabent, a színpadot is lepakolták. Halkan szólt valami háttérzene a hangfalakból, és minden olyan nyugodtnak tűnt. Odaléptem a pulthoz, és leültem egy székre. Amikor Ivett megfordult és észrevett, boldog mosoly terült szét az arcán.
- Mi újság édesem? Öntsek valamit?
- Csak egy kólát kérek – válaszoltam miközben a táskámat ledobtam a földre.
- Szar estéd volt? - elővett egy üdítős poharat, és teletöltötte nekem.
- Valami olyasmi.
Nem faggatózott, csak letette elém a kólát, és folytatta az italok rendszerezését maga mögött.
- Mindenkivel megesik, hogy nem jól alakulnak a dolgai. De szerencsére ezek általában csak átmeneti dolgok – megfordult és a kezét a kezemre tette, biztatóan a szemembe nézett. - Minden rendbe fog jönni.
A Skid Row klasszikusa ment éppen a lejátszóban és akkor felerősödött a háttérzene – vagy legalábbis ezt gondoltam elsőre – de aztán leesett, hogy valaki énekel mögöttem.
- „We spent the summer with the top rolled down
You said I love you babe, without a sound
I said I'd give my life for just one kiss
I'd live for your smile and die for your kiss”
Úgy mosolyogtam, mintha teljesen elment volna az eszem. Nem gondoltam volna, hogy ma éjjel még igazán boldog leszek. Lassan fordultam meg a bárszéken, és azonnal Oliver ölelésében találtam magam. Először meglepődtem, de utána én is ugyanolyan melegen üdvözöltem őt, magamhoz szorítva, mint olyasvalakit, akit régen elvesztettünk, és most végre megtaláltunk. Alkohol, izzadtság és füst szaga volt a ruhájának, de ez csak még inkább emlékeztetett azokra az időkre, amit itt, ebben a bárban töltöttünk. Az ujjaim a hajába túrtak, és nagyon kellemes volt a tapintása.
- Tetszik a frizurád – mondtam nevetve, amikor a hajszálai az orromat csiklandozták. - Nagyon dögös.
- Köszi - megrázta a fejét, a fürtjei ide-oda repkedtek, aztán felkapta a kólámat, és a szívószálat nélkülözve kiitta a felét.
- Te jó ég, már nagyon szomjas voltam – magyarázta és leült mellém. - Egészen idáig vendégekkel beszélgettem.
- Talán már rajongóknak is hívhatnád őket -jegyeztem meg, és szürcsöltem egy kicsit az üdítőből.
- De te… te elhúztál még a koncert elején. Ennyire utáltad?
Végighúztam a sötétkékre festett körmeimet a pohár oldalán, amíg összeszedtem a gondolataimat.
- Gond volt otthon, le kellett lépnem.
Bólintott, miközben kért egy üveg ásványvizet Ivettől.
- Mivel itt vagy így éjnek idején, gondolom nem oldódott meg – vonta le a helyes következtetést.
Megcsóváltam a fejem, és igyekeztem vidámabb arcot vágni.
- Jó volt téged a színpadon látni. Mindig arra vágytál, hogy követhesd a szüleidet – a szívószállal már majdnem kikevertem az összes bubit a kólából. - Mellesleg hogy vannak?
- Szerencsére jól, leszámítva a kisebb-nagyobb problémákat – kortyolt az üvegből, majd a kézfejével letörölte a szájáról a kifolyt vizet. Arra eszméltem fel, hogy a nedvesen csillogó száját bámulom, úgyhogy gyorsan elkaptam a pillantásomat és folytattam a kólám kavargatását.
- Miért csak most jöttél vissza?
Mielőtt válaszolhatott volna, Ivett odalépett hozzánk.
- Skacok, nemsoká zárnom kell. Ha beszélgetni akartok, van itt két utcányira egy másik bár, ami hajnalig nyitva van.
- Mehetünk hozzám is – ajánlotta fel Oliver, amikor kiléptünk a bárból. - Úgy látom, nem akarsz otthon aludni – intett a fejével a táskám felé.
Hevesen megráztam a fejem. Az idegeim és a lelkem túlságosan szétcincálódtak az elmúlt néhány órában, semmi jó nem sült volna ki abból, ha elvonulunk valahová kettesben.
- Oké, akkor a bárba megyünk – bólintott rá. - Van barátod?
Nem tudtam nem összefüggést felfedezni a kérdése és aközött, hogy felhívott magához.
- Nincs.
A válaszomra óvatosan elmosolyodott. Úgy éreztem, mintha pozitívan csalódott volna, legalábbis a tekintete ezt árulta el. Aztán a szavai megerősítették a gondolatomat.
- Szóval nem szeretsz idegenekkel kettesben lenni.
- Nem vagy idegen – ráztam meg a fejem. - Egyszerűen csak… nem érzem, hogy ez jót tenne nekünk.
Bólintott, és miközben a járdát bámulta, a haja a homlokába hullott, újra elmosolyodott.
- Sajnálom, nem akartam seggfej lenni. De igazad van, inkább szükségem lenne egy barátra.
- Köszönöm, hogy megérted – suttogtam. - Barátot pedig máris találtál.
Beléptünk a bárba, és kerestünk egy üres boxot, ahol nyugodtan tudtunk beszélgetni. Nem voltak túl sokan. A legtöbben már hazamentek, a részegek meg a város különböző pontjain lézengtek.
- Szóval miért pont most? - kíváncsiskodtam, miután a pincérnő felvette a rendelésünket.
Oliver szórakozottan írta újra az ujjaival az asztalba vésett szerelmi vallomásokat, monogramokat, szívecskéket, dátumokat és trágár szövegeket. Néztem, ahogy a szőke tincsein megcsillan a helyiség tompa, narancsos fénye, ahogy hosszú szempillái kissé szeplős arcát verdesik.
- Amikor elköltöztünk, már akkor sem voltam jól – szólalt meg végre színtelen hangon, fel sem nézve próbált elhatárolódni, mintha nem is magáról beszélne. - Csak később derült ki, mikor felvettek a zeneművészeti középiskolába, és sokat betegeskedtem. Akkor többet jártam a kórházban, mint amennyit az iskolapadot koptattam.
Összevontam a szemöldökömet, és kíváncsian vártam, hogy folytassa.
- Leukémiám volt, és több évbe telt, amíg teljesen felépültem.
- Istenem, úgy sajnálom…- suttogtam, és a keze után nyúltam.
Olyan kellemes érzés volt a bőre melegsége a hideg ujjaimnak, mintha a Napot simogatnám. Először a kezeinket nézte, aztán felpillantott rám, de én csak elkaptam a tekintetemet róla, és mikor a pincérnő megérkezett a rendelésünkkel, elengedtem őt. Valami epres koktélt rendeltem, míg ő narancslevet.
- De már jól vagy, ugye? - kérdeztem, mielőtt beleittam a koktélba. Nagyon finom volt, de a zúzott jég miatt kirázott a hideg, miközben lenyeltem az első kortyot.
Megvonta a vállát, és ő is ivott.
- Az orvosok szerint a kezelések megviselték a szívemet, és talán majd meg kell műteni. De nem szeretném, amíg nem feltétlenül szükséges. El sem tudom hinni, hogyan sikerült két év alatt ennyire összeszednem magamat – az arca grimaszba rándult, ahogy visszaemlékezett. - Az utolsó kemo után csont és bőr voltam, egy üveg ásványvizet is alig bírtam megmozdítani. Aztán kibújtam az ágyból és elkezdtem sziklát mászni. Ez így könnyűnek hangzik, pedig nem volt az. Nagyon nem.
- Nem tudok sziklát mászni, és nekem sosem tűnt könnyűnek – vallottam be óvatosan mosolyogva.
- Neked is ki kellene próbálnod, talán velem eljöhetnél. El sem tudod képzelni, milyen jó érzés felérni a szikla tetejére, mikor már remeg a kezed, lábad, szomjas vagy, és bármit megadnál egy fürdőért – mondta nevetve.
Olyan lelkesedéssel beszélt róla, hogy kezdtem kedvet kapni ahhoz, hogy én is kipróbálhassam. Rendszeresen úsztam, és bár imádtam a vizet, kíváncsi lettem volna egy olyan sportra is, ami extrémebb.
- Meggyőztél – vallottam be a koktélomat szürcsölve. - Ha legközelebb mész, szólj nekem is.
- Mindenképpen. De most mesélj magadról te is. Még mindig szoktál énekelgetni? - kérdezte és összeharapta a szívószálat.
Kissé zavarba hozott a kérdés, de vettem egy mély lélegzetet, és kissé elpirulva válaszoltam.
- Maximum a zuhany alatt – motyogtam magam elé.
- Még mindig jól áll, mikor elpirulsz, de ez hülyeség… - mondta a pohara felett somolyogva.
- Mármint micsoda?
- Tudom, hogy jó hangod van, és tudsz énekelni is.
Rántottam egyet a vállamon, miközben egy eperdarabkát emeltem a számhoz a szívószál segítségével. Talán valamikor jó hangom volt, és tudtam énekelni, csakhogy azóta minden bizonnyal kiestem a gyakorlatból. Régen előfordult, hogy a szüleivel énekeltünk négyesben, egy-két dal erejéig, de akkor még kicsi voltam, és talán nem voltam olyan lámpalázas, mint manapság.
- Jövőhéten akusztikus estét tartunk. Előtte eljöhetnél az egyik próbánkra, biztosan tetszene.
Beleegyezően bólintottam, és mikor beleittam a koktélomba, egy apró borzongás futott végig rajtam.
- Fázol? - kérdezte azonnal.
- Egy kicsit – vallottam be, és belebújtam a dzsekimbe.
Közelebb húzódott hozzám az ülőkén, és így összeért a karunk és a lábunk is. A harisnyámon és a nadrágján keresztül is éreztem a testéből áradó hőt, amibe olyan jó lett volna beletemetkezni...
- Átkarolhatlak? - mikor zavartam oldalra fordítottam a fejem, hogy láthassam az arcát, hozzátette: - Nyugi, nem harapok. Csak ha megkérsz rá.
Kibukott belőlem a nevetés, de legalább egy kissé felmelegítette átfagyott tagjaimat.
- Oké, átkarolhatsz – egyeztem bele még mindig mosolyogva. - A harapást most inkább mellőzném.
Bólintott, és a karjával még közelebb vont magához.
- Orvosnak tanulok – mondtam visszatérve arra a kérésére, hogy meséljek magamról. - Jövőhéttől gyakornok leszek a sebészeten. Már nagyon várom. Jó lesz végre tenni is valamit az emberekért azon túl, hogy évek óta biológiát magolok.
- Már alig várod, hogy sebeket varrhass össze, mi? - kérdezte nevetve.
- Naná – aztán egy pillanatra összerezzentem, amikor eszembe jutott, hogy mennyire beteg volt. - De te biztos utálod az orvosokat.
- Ez nem igaz. Főleg akkor nem, ha olyan csinosak, mint te.
Elpirultam a szavai hallatán. Annyira régen hallottam már egy férfi szájából ilyen ártatlan dicséretet – Aaront leszámítva – hogy nem is emlékszem rá. Adam talán mondta, még a kapcsolatunk elején. Aztán a dicséretek, a szerelmi vallomások szépen lassan elkoptak egyenes arányosságban az érzelmekkel.
- Váó, ezt megnézhetem? - követtem a pillantását le, a combomra, ahol az ujjai már azon munkálkodtak, hogy feljebb húzzák a ruhám szegélyét. A tetoválásomra volt kíváncsi, mégis libabőrös lettem, – most kivételesen nem a hideg miatt – amikor hozzáért a harisnyámhoz.
- A védőangyalom – rebegtem, amikor felnézett rám kérdőn azokkal a gyönyörű sötétkék szemeivel.
Lassan visszasimította a ruhámat, és újra átkarolt.
- Ha lett volna egy ilyenem, talán sosem betegszem meg.
A szívem belefájdult a szavaiból kicsengő bánatra. Csak most jutott el a tudatomig, hogy majdnem meghalt, és akkor sosem láthattam volna viszont. Visszanyeltem a könnyeimet és lassan a vállára hajtottam a fejem. A kezem valahogy becsúszott a pulcsija alá, és még inkább magamhoz szorítottam. Visszafojtottam a lélegzetem, attól tartottam, hogy távolabb fog tolni magától, de ehelyett ő is erősen belém kapaszkodott és lassan elkezdett ringatni, mintha én szorulnék vigaszra. Az állát a fejemen nyugtatta, a hátamat simogatta a tenyerével, és halkan valami dalt énekelt.
- „ A fény az éjszakában,
nappal a félhomályban,
ő egy angyal valódi szárnyakkal,
én egy haldokló, kínzó vágyakkal.”
- Mi ez? - kérdeztem álmos hangon.
- Én írtam – suttogta a hajamba, és végigsimogatta az arcomat. - Nagyon fáradtnak tűnsz. Hazavigyelek?
Elhúzódtam az ölelésből és gondterhelten lecsuktam a szemem néhány pillanatra. Haza kell mennem, semmi értelme, hogy Jaredet a távollétemmel büntessem. Meg különben is, hová mehetnék? Liz már biztosan régen ágyban van, nem akartam a gondjaimmal zaklatni az éjszaka közepén.
- Nagyon jó lenne, ha haza tudnál vinni – mondtam végül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése