2015. december 17., csütörtök

Összeforrt Szilánkok - Lángok III/3.

Kade hazavitt, de nem akart egyedül hagyni. Mondtam neki, hogy holnapra már Jaredék is itt lesznek, és hogy ma áthívom Lizt, hogy velem legyen, azonban nem volt hajlandó hazamenni. Céltalanul járt-kelt a nappaliban, néha odajött hozzám, megszorította a kezem, hozott nekem teát, amiből egy kortynál többet nem tudtam leerőltetni. Végül leült mellém a kanapéra és finoman odahúzta a fejem a vállára. Elővette a mobilját, egy üzenetet pötyögött be, tudtam, hogy éppen dolga lenne, mégis inkább velem maradt.
- Tudod, elég szánalmas lehetek, ha két nap alatt kétszer kell vigasztalnod – motyogtam magam elé, még mindig a semmit bámulva.
- Sehol sem lennék most szívesebben – suttogta a fülembe, és éreztem, hogy az apró szőrszálak felállnak a tarkómon. Tehát mégsem lettem teljesen halott, miután Aaron közölte velem a rideg tényeket. Talán még arra is van remény, hogy valamikor tudok majd újra mosolyogni.
- Nyár végén történt. A legjobb barátnőmmel kint voltunk a kertjükben, társasjátékoztunk, míg nem jött egy széllökés, ami elfújta a papírpénzeket. A kis vékony cetlik fennakadtak a bokrokon, a kerítésen, mi pedig kacagva rohantunk összeszedni őket. Akkor láttam meg apámat, ahogy dühös léptekkel tart felém. Hazaráncigált magával, mondván, hogy máskor tőle is el kell kéredzkednem, ha át akarok menni a barátnőmhöz. Utána még napokig ott volt a karomon az ujjai nyoma, ahogy rángatott maga után, az sem zavarta, mikor orra estem, mert semmit nem láttam a könnyeimtől. Csak húzott, és már mindenem fájt, mire megérkeztünk haza, pedig csak néhány házzal odébb laktunk. Azon az estén olyan hevesen veszekedtek anyával, mint előtte még soha. Bár felküldtek aludni, leosontam és elbújtam a kanapé mögött, hallgattam, hogy mi történik, és mindent tökéletesen láttam. Azt is, hogy apám meglökte anyámat, aki esés közben beütötte a fejét a dohányzóasztalba. Nem magától botlott meg, ahogy azt később állította az a szemétláda – a düh tombolt bennem, mire a történet vége felé közeledtem. - A padló csupa vér volt, én meg csak szorítottam a játékpénzeket a markomban, amik nálam maradtak – tettem még hozzá halkan.
Kade az arcomat cirógatta, és igazán büszke voltam magamra, amiért sikerült könnyek nélkül elmesélnem neki életem legszörnyűbb napját. A nyakához hajoltam és belélegeztem az illatát, és hagytam, hogy engem is magával ragadjon Kade varázsa, az sem érdekelt, ha úgy fogok járni, mint Elden. Túl sokat jelentett a közelsége, az, hogy nem taszított el magától, végighallgatott, velem maradt, amikor a legnagyobb szükségem volt a támogatására.
Egész délután alig szóltunk egymáshoz, de felesleges is lett volna annyit beszélni. Megértette, hogy most csöndre van szükségem, arra, hogy valaki éreztesse velem, szeret. Este csinált nekem pirítóst, és addig nem tágított, amíg legalább az egyik szelet kenyeret meg nem ettem. Később egy bögre kakaóval tért vissza, és kénytelen voltam meginni, mert isteni volt az illata. Mikor már az ágyamban voltam egy alapos zuhanyozás után, és ott ült mellettem, nem is éreztem magam olyan rosszul.
- Köszönöm a gondoskodást, de nem akarlak tovább feltartani – mondtam neki, mikor már sokadszorra nézett a telefonjára.
- Semmi gond, tényleg – bizonygatta, és azonnal a zsebébe mélyesztette a készüléket.
- Kade… - húztam fel sokatmondóan a szemöldökömet, hiszen nyilvánvaló volt, hogy nem mond igazat.
- Lu-lu – felelte elbűvölő mosollyal, és az enyémhez hasonlító hangsúllyal. - El kell ugranom valahová, de éjfélre visszaérek.
- Rendben – egyeztem bele, és örültem, hogy nem kell tovább könyörögnöm, hogy menjen, ha mennie kell.
Így hát miután odaadtam neki a kulcsot és ő elment, bebújtam a takaró alá, és próbáltam elaludni. Talán nem kellett volna, hiszen csak akkor tudtam jól aludni, ha az agyamat annyira lefárasztottam, hogy nem dolgozott ki ellenem éjszakánként idegtépő rémálmokat. Végül arra ébredtem, hogy sikítok, és valaki próbálja lefogni a karjaimat, amivel a hajamat tépkedem.
- Lu-lu, nyugodj meg, itt vagyok – Kade mellettem térdelt az ágyon és tanácstalanul nézett le rám. A kislámpa fel volt kapcsolva az ágyam mellett, és szívből örültem, hogy nincs teljesen sötét. Amikor felültem és szorosan magamhoz öleltem, éreztem, hogy a csuklóm köré tekeredett néhány hosszú hajszálam. Idegesen kezdtem leszedegetni magamról, tudtam, hogy pengeélen táncolok, és csak egy centi választ el attól, hogy átzuhanjak az őrület határán. Kade újra lefogta a kezem, és nem engedett el.
- Nézz rám – követelte határozottan. - Nézz rám, és ne felejtsd, hogy csak álmodtál. Én igazi vagyok, az az álom meg nem. Senki nem fog bántani. Hallod? -  nem válaszoltam azonnal, ezért kicsit megrázott, és csak akkor folytatta, mikor végre bólintottam. - Aaron, Jared, Liz, Oliver, én, vigyázunk rád, oké?
- Jó – suttogtam megszeppenve, mire újra megölelt. A szívem összeszorult egy pillanatra, amikor megéreztem rajta egy ismeretlen illatát. Dolgozni volt. Odaadta a testét valakinek, aki azzal érdemelte ki a megtiszteltetést, hogy eleget fizetett. Egyáltalán tudott róla, hogy egy csodát birtokol?
- Kade, megcsókolnál? - a hangom tompa volt, és bizonytalan, mintha nem is én kérdeztem volna. Azonban annyira átitatta a remény, hogy azt képtelenség lenne szavakba foglalni.
Éreztem, ahogy az egész teste megmerevedik, kőszoborrá válik. Lassan, fáradtan szívta be a levegőt, egyértelmű volt, hogy kínos neki ez az egész.
- Lu-lu... – suttogta megtörten a hajamba, és már tudtam, mi a válasza.
- Sajnálom – mondtam már sokkal határozottabban, és kicsit eltoltam magamtól. Nem akartam, hogy kimondja az egyértelműt. - Előbb zuhanyozz le, ha mellettem akarsz feküdni – a hangom szigorúbb volt a kelleténél, rosszindulatú, úgy viselkedtem, mint egy hisztis kisgyerek, aki nem kaphat meg valami hőn áhított játékot.
Kade kinyitotta a száját, majd rögtön becsukta – úgy döntött mégsem mondja ki a csípős megjegyzését. A szemében fájdalom villant, és úgy nézett rám, mintha nem tudná elhinni, hogy egy mocskos prostinak tituláltam, akin még rajta van a legutóbbi szeretője nyoma. Bárcsak kiabált volna velem! Bár viccet csinált volna a finnyásságomból! Ehelyett felpattant mellőlem, és öt perc múlva már folyt is a víz a szomszédos fürdőben. Közben a matracot csapkodtam eszeveszettül, és nem tudtam felfogni, hogy lehetek ilyen aljas dög. Kezdtem azt hinni, hogy én még a barátságát sem érdemlem meg.
***

Arra ébredtem, hogy fürkészi az arcomat. Szembefordulva feküdt velem, a tegnapi ruhái voltak rajta, és még csak be sem bújt a takaró alá. Annyira szerettem volna elmondani neki, hogy sajnálom, ami előző este történt, hogy egy hülye liba voltam, de egy hang sem jött ki a torkomon. Óvatosan felé csúsztattam a karom az ágyneműn, meg szerettem volna érinteni, de még jobb lett volna, ha ő fogja meg a kezem. Néhány centire álltam meg a mellkasától, mire ő csak ránézett, aztán lesajnáló pillantásokkal illetett. Nagyokat kellett pislognom, hogy ki ne csorduljon egy kövér könnycsepp a szememből.
Hangokat hallottam a nappaliból, Kade pedig máris felült az ágyon, és elindult, hogy fogadja Jaredéket. Csupán néhány szót hallottam a beszélgetésből, de Aaron megköszönte neki, hogy itt volt velem, míg ők nem tudtak. Bíztam benne, hogy visszajön még, és elbúcsúzik tőlem, de mikor Aaron és Jared beléptek a szobámba, már tudtam, hogy elment. Aaron odafeküdt mellém az ágyra, kisimította összekócolódott hajamat az arcomból, míg Jared az ajtóban állt, és nem igazán tudta kezelni a helyzetet.
- Kérsz valami reggelit? - kérdezte halkan, és alig várta, hogy magunkra hagyhasson minket. Mikor bólintottam, azonnal eltűnt az ajtó mögött, és hallottam, hogy már a konyhában csörömpöl a tányérokkal.
- Ne haragudj rá emiatt – Aaron felült, hátát a támlának támasztotta, és az ölébe húzta a fejem.
- Nem haragszom, feltéve, hogy az elmúlt napokban úgy bánt veled, mint egy királynővel.
Elnevette magát a szigorú arckifejezésemre, nem tudta, hogy mennyire komolyan gondoltam, amit mondtam.
- Kade rendes volt veled?
Belemarkoltam a nagypárnámba, és bíztam benne, hogy nem veszi észre a keserűséget a szememben. Nem akartam elveszíteni Kade-et, és mégis a legjobb úton haladtam afelé.
- Rendes volt – válaszoltam a tényeknek megfelelően, de nem tudtam neki elmondani, hogy én mennyire gonoszul viselkedtem vele. Azon agyaltam, hogy hogyan tehetném jóvá, de semmi értelmes nem jutott eszembe. Ezért inkább Aaront kezdtem el faggatni a nyaralásukról, kíváncsi voltam, hogy milyen helyeken jártak, hogy mit csináltak a hétvégén, és hogy sikerült-e újra összemelegedniük. Megállás nélkül mosolygott, és még akkor sem hagyta abba, mikor Jared megérkezett egy szendviccsel meg három kávéval. Mikor kiosztotta a bögréket, egy gyors, de finom puszit nyomott Aaron ajkára, és végre megint úgy néztek egymásra, mint régen. Ahogy figyeltem őket, sikerült egy rövid időre elfeledkeznem Kade-ről, mégis délután úgy döntöttem, hogy elmegyek úszni. Ki kellett tisztítanom a fejem, és erre nincs is jobb mód, mint végkimerülésig csapkodni a habokat. Amikor odaértem a bejárat elé, hirtelen megtorpantam, és csodálkozva néztem az előttem álló férfira.
- Elden, te mit keresel itt?
- Meglep, hogy szoktam úszni? - kérdezett vissza mosolyogva.
Elindultam befelé, és megvártam, amíg vesz magának jegyet, hiszen nekem csak a bérletemet kellett lehúzni, hogy bemehessek.
- Inkább az lepne meg, ha nem Kade küldött volna – fordultam felé, mielőtt az öltözők előtt kettéválna az utunk. - De vajon ő honnan tudta, hogy jövök? - torpantam meg, kezemben a kilinccsel. - Nem mondod, hogy az apáim már olyan jóban vannak vele, hogy szóltak neki?
Elden továbbra is csak halványan mosolyogva nézett, de nem mondott semmit.
- Így történt – vontam le a következtetést. - Ha van más dolgod, nem kell velem maradnod.
- Szeretek úszni, és neked is ki kell próbálnod, hogy társaságban sokkal izgalmasabb, mint egyedül – felelte végül, majd eltűnt a férfi öltözőben.
Próbáltam kiverni a fejemből, hogy azért nem Kade jött, mert nem akar látni, de minduntalan eszembe jutott, mialatt átvettem a fürdőruhámat. Egy gyors zuhany után komoran beléptem a klórszagú medencetérbe, kezemben az úszószemüvegemmel és törölközővel. Elden már a rajtkő előtt állva melegített be, és bár nem voltak sokan, az összes nőnemű egyed szeme a különösen magas, izmos testére fókuszált. Két tinilány a medence sarkában lustálkodva vihorászott, és egyértelműen erkölcstelen pillantásokkal méregették. Miután lepakoltam, leültem mellé a medence szélére, és először csak a lábunkat szoktattuk a hideg vízhez.
- Mindenki téged bámul – jegyeztem meg, és benedvesítettem a karomat. - Biztosan a meleg pasiknak is bejössz.
- Mire akarsz ezzel kilyukadni? - vonta fel a szemöldökét, és belecsobbant a vízbe.
- Nem értem, hogy miért ragadtál le Kade mellett – vallottam be.
- Nem ragadtam le. Aktív szexuális életet élek nélküle is, de köszi, hogy aggódsz – a hangja kissé gúnyos volt, de a szája szegletében megbúvó apró mosoly enyhített rajta. - Inkább tőled kéne megkérdeznem, hogy mit akarsz valakitől, aki a férfiakat szereti?
Nem tudtam semmi értelmeset válaszolni, csak hápogtam, mint egy kacsa, mire Elden fogta magát, feltette a szemüvegét és elrúgta a testét a medence szélétől. Követtem. Utána iramodtam, amilyen gyorsan csak tudtam, és próbáltam beérni. Ahogy ledugtam a fejem a víz alá, a visszhangzó csöndben a kérdése járt a fejemben, és négy hossz után se jutottam előrébb. Piszok gyorsan úszott, de a hatodik kör után végre megállt a medence szélénél, és bevárt. Utáltam, hogy úgy ziháltam, mintha lefutottam volna a maratont, míg ő csak vigyorgott rám, és csöppet sem volt fáradt.
- Most már... – kezdtem, de újra levegőt kellett vennem - most már elhiszem, hogy gyakran szoktál úszni.
- Régebben vízilabdáztam, akkor egy héten négyszer jártam edzésre. Manapság örülök, ha hetente vízbe kerülök.
- Így már érthető – feleltem, és büszke voltam magamra, hogy közben nem kellett levegőt vennem. - Megtennéd, hogy addig hajtasz, amíg már nem lesz erőm rá gondolni? - hangom valamiért elcsuklott a mondat végén.
Nem kérdezte meg, mire vagy kire gondolok, megértő arccal fordult felém, majd bólintott. Akkor mondtam ki először hangosan, hogy érzek valamit Kade iránt. Valójában akkor ismertem be magamnak is az egyértelműt. Visszatettem a szemüvegem, és elindultam a medence túloldala felé.  Elden több, mint egy órán keresztül eszeveszett tempót diktált, gyorsúszásban esélyem sem lett volna, hogy utolérjem, de mikor lemaradtam, mindig bevárt, és együtt indultunk neki a következő körnek. Végül egy óra és harmincöt perc után remegő lábbal másztam ki a medencéből, és úgy éreztem, leszakad a vállam. Elden önelégült mosollyal fordult felém, mikor lehuppantam mellé, hogy hozzászokjak a végtagjaim súlyához.
- Ez elég fárasztó volt? - kérdezte, és összeborzolta a haját a törölközővel.
- Aha – nyögtem ki, és igyekeztem a lenyugtatni a szívem gyors dobogását. - Jó lenne, ha máskor is jönnél velem.
- Rendben.
- Kade elmondta neked, hogy mi történt? - kérdeztem hirtelen, miközben az öltözők felé tartottunk.
Elden szája féloldalas mosolyra húzódott, és jelentőségteljesen rám nézett.
- Ha ezen jár az agyad, nem fárasztottalak ki eléggé – jegyezte meg az orra alatt, csak úgy mellékesen. - Arra gondolsz, mikor megkérted, hogy csókoljon meg?
- Igen – suttogtam, és éreztem, ahogy elpirulok. Lesütöttem a szemem, nem bírtam a pillantását.
- Elmondta – kezdte lassan. - Úgy gondolja, egy ideig nem kellene találkoznotok.
- Nem voltam vele fair.
- Nem, de azért valljuk be, ő sem teljesen ártatlan – felelte vigyorogva. - Kade lételeme az, hogy folyton elismerést, rajongást és tiszteletet váltson ki a körülötte lévő emberekből. Tudod, abszolút nem felhőtlen a kapcsolata a családjával, és nem vagyok pszichológus, de azt hiszem, a két dolog összefügg. Emberekkel veszi körül magát, akiknek fontos, nem úgy, mint például az apjának, akivel már évek óta nem beszélt.
- Meg az ikertestvére, Bella. - szóltam még utána, mielőtt bement volna az férfi öltözőbe.
- Elmondta neked? - fordult felém hirtelen.
- Igen. Miért olyan furcsa?
- Ha a testvéréről kérdezik, általában azzal intézi el, hogy nincs neki. Nem szokott Belláról beszélni senkinek.
- Biztos azért mesélt nekem, mert a lány találkozni akar vele – magyaráztam elmerengve.
Elden hosszasan bámult, gondolatban már teljesen máshol járt, de aztán észrevette, hogy fázom.
- Öltözzünk fel, kint találkozunk.
Rábólintottam, majd egy gyors hajmosás és öltözködés után csatlakoztam hozzá odakinn, a fák alatt. Éppen rágyújtott egy cigire, ami mellett nem tudtam szó nélkül elmenni.
- Most fejeztük be a testünk kényeztetését egy kis sporttal, erre te rágyújtasz – mondtam fejcsóválva.
- Mindenkinek lehet valami ártalmas szokása – felelte, és elindultunk a parkoló felé. Majdnem tíz óra volt már, a nyári este szokásos fülledtségével, és most nagyon örültem, hogy nem egyedül kell átsétálnom a parkon. Még így is néha hátra pillantottam, hogy nem-e követ minket valaki. Abba még bele sem akartam gondolni, hogy az apám esetleg közelebb akar kerülni hozzám.
- Kedvelem Kade-et, és szeretném, ha megbocsátana. Mit gondolsz, hajlandó lesz rá? - törtem meg a csöndet, mert a sötét miatt kirázott a hideg, pedig legalább húsz fok volt még most is.
- Biztosan. De mi lesz veled?
Megtorpantam Elden mellett, kíváncsian fordultam felé.
- Mire gondolsz?
- Nem úgy tekintesz rá, mint egy barátra – felelte vállvonogatva. - Nekem évek múltán is nehéz a közelében lenni, mert tudom, nem kaphatom meg.
Felnéztem rá, közel egy fejjel magasabb volt nálam, pedig én sem voltam alacsony. A pillantása zavart volt, nehezen beszélt a legjobb barátjával való kapcsolatáról. A szál cigije és közöttem ingadozott a figyelme. Akkor eszembe jutott egy nagyszerű ötlet, és megfogadtam, hogy még azon a héten megvalósítom.
- Kiéneklem magamból – jelentettem ki mosolyogva. - Az mindig segít átvészelni a problémákat.
Elden némán bólintott, majd egészen a kocsiig kísért.
- Bella tényleg olyan rossz? - fordultam még felé, miután bedobtam a táskámat az anyósülésre.
Nem kaptam választ azonnal. Elden a slusszkulcsával babrált, és azon gondolkodott, mennyit áruljon el. Végül vett egy nagy lélegzetet és belekezdett:
- Mindenkinek lehetnek rossz megérzései – mondta, majd rám nézett. - Az övé az volt, hogy úgy gondolta, azért járok át hozzájuk szinte minden nap, mert tetszik nekem.
Elden várt, hogy mit reagálok erre az egészre. Hirtelen azt sem tudtam, mit feleljek neki, és meglehetősen kínos volt a nagy hallgatás.
- Te Kade-et szeretted akkor is, nem Bellát – nyögtem ki nagy nehezen, és igyekeztem feldolgozni, hogy Kade testvére beleszeretett, miközben ő már régen… - Mióta?
- Tizenhat évesek voltunk, mikor átiratkoztak a sulimba költözés miatt. Attól a pillanattól kezdve, hogy a tanár bemutatta az osztálynak őket, és Kade-et mellém ültette… - Elden arca felragyogott az emlékre, majd a vonásai grimaszba rándultak. - Szánalmasan hangzik, de ez az igazság.
Megfogtam a kezét, és a tenyerembe szorítottam. Meglepte ez a gesztus, de azért hálásan pillantott rám, ajkán egy apró mosoly bujkált.
- A szerelem sosem szánalmas – jelentettem ki határozottan. - Mikor úszunk legközelebb?
- Vasárnap? Szombatig külföldön leszek, de utána visszajövök, és nem hagylak pihenni – ígérte szigorúan.
Nevetve rábólintottam a vasárnapra, aztán hazamentem. Csináltam egy koffeinmentes kávét, elhelyezkedtem a bögrével az ágyamon és felhívtam Olivert. Tetszett neki a dalválasztásom, és megígérte, hogy kísér majd zongorával. Letöltöttem a dalszöveget, kinyomtattam a laptopomról, és elkezdtem gyakorolni.

3 megjegyzés:

Sky Jensen írta...

Ùùù. De furi hogy Kade igx fogadta, a multkor nem ő mondta, hogy legközelebb őt kèrje "ilyesnire"? Huu mèg jò, hogy az utazásom lőtt lesz egy rèsz, mert bizti megzakkannèk januárig, hogy mi lesz;)

HDawn írta...

De de, a múltkor Kade tényleg azt kérte... bár nem hinném, hogy konkrétan a csókolózásra gondolt :D

Sky Jensen írta...

Jó-jó de na, majdnem:P