2016. március 18., péntek

Jégszilánkok - 9.

Sziasztok! Meghoztam az új részt, remélem szeretni fogjátok (hihetetlen, hogy már 35 feliratkozóm van... köszönöm a bizalmat :))
********************************************************************************

BELLA

Ahogy ébredeztem, beszökött az orromba a legfinomabb illat, amit addig éreztem egész életem során. Oliver… Lassan kinyitottam a szemem, közben már mosolyogtam is, mert vele voltam. Félig a vállán, félig a mellkasán feküdtem, az egyik lábamat átvetettem az övéin, de nem akartam megmoccanni, mert ez azon ritka alkalmak egyike volt, mikor én ébredtem hamarabb.
Két napja jöttünk haza Teneriféről, az előzőt külön töltöttük, de nem bírtuk tovább egymás nélkül. Tegnap este már az ajtómon kopogtatott, és utána – a köszönésen kívül –, nem beszéltünk sokat. Újra és újra elmerültünk egymásban, az egész világ megszűnt létezni, csak mi voltunk, nekünk világított a Hold, legalábbis szerettem ezt hinni. De ami a legfontosabb, hogy együtt lélegeztünk, együtt lüktettünk… te jó ég, honnan jutnak eszembe ilyen furcsa hasonlatok?
Óvatosan megmozdultam, hogy láthassam az arcát. A haja szétterült a párnán, az arcába is hullott néhány tincs… Mennyire szerettem a haját tépkedni, amikor már úgy éreztem, felemészt a vágy. És ami a legfontosabb, hogy őt is beindítja, azt hiszem, szereti, ha kicsit durván nyúlunk egymáshoz. Nem tudom hibáztatni érte, mert én is. De azokat a pillanatokat is imádom, ha lágyan szeretkezünk, fogva tartva egymás pillantását, összekulcsolt ujjakkal, szinte ringatózva. Izgalmas, hogy sokszor nem tudom, éppen milyen hangulatban van. Ez általában csak közben derül ki. A szemem továbbsiklott az arcán. Az ajkai kissé elnyíltak, pont úgy, mint mikor valami nagyon kellemeset csinálok a testével.
Az ujjaimmal végigsimítottam a hasán, éppen hogy hozzáértem, de éreztem, mikor az izmok összehúzódtak a bőre alatt. Egy picit talán sovány volt – ebben nagy szerepet játszott a betegsége –, de nekem ő volt a legszexibb férfi a földkerekségen. Kitapogattam a bordáit is, végigzongoráztam rajtuk, mire Oliver elkezdett nyöszörögni. Elmosolyodtam. Olyan édes volt, ahogy ébredezett, és azok az önkéntelen reakciói… Mutatóujjammal megérintettem a mellbimbóját, épphogy átsiklottam rajta, és máris megkeményedett, majd a másikkal is megismételtem ugyanezt.
– Bella – motyogta a nevemet álomtól rekedt hangon.
– Itt vagyok, mit szeretnél? – érdeklődtem suttogva, majd a karommal feltoltam magam, és átvetettem felette az egyik lábamat. A telefonom épp ezt a pillanatot választotta, hogy idegesítő hangon megszólaljon. Dühösen másztam le az ágyról, még láttam, hogy Oliver csalódottan pillant utánam, de muszáj volt felvennem, anyám úgyse hagyja abba, amíg el nem ér. Tudtam, hogy ő az. Aznap ebédre ott kellett lennem náluk, és utáltam, hogy az utolsó perceket, amit még Oliverrel tölthettem volna, most jól elrontotta.
– Igen?! – morogtam bele a készülékbe.
– Kicsim! Csak meg akartam kérdezni, hogy elkezdtél-e készülődni?
– Anya, még van két órám az indulásig. Amúgy is családi ebéd lesz, miért kéne annyit készülnöm rá? – érdeklődtem, és próbáltam lejjebb venni a hangerőmből.
– Az az igazság, hogy mások is itt lesznek – kezdte óvatosan. – Apád üzlettársa, a felesége és a fia.
Egyre inkább kezdett felmenni bennem a pumpa. Ha meghívták őket, egy okuk lehetett rá: férjhez akartak adni.
– Szeretném nektek bemutatni a barátomat, remélem nem gond, ha ő is velem tart.
Na, ezt kapjátok ki! – gondoltam magamban, és talán még gonoszul el is vigyorodtam.
– De… Bella! – fakadt ki azonnal, és hirtelen azt se tudta, mit válaszoljon. – Nem hiszem, hogy be kéne mutatnod valakit, akivel néha összejártok.
Úgy szorítottam a telefont, hogy majdnem összeroppantottam. Szóval ez a véleménye?
– Oliverrel nem csak összejárunk dugni! – vetettem oda, erősen hangsúlyozva az utolsó szót. Szinte láttam anya arcát, ahogy elsápad a szóhasználatomtól, de nem érdekelt. – Ha ő nem jöhet, én sem megyek!
Tudtam, hogy megnyertem ezt a csatát, de az ő szájából akartam hallani. Legalább néha legyen az, amit én akarok. Legalább akkor, amikor elvileg a szülinapomat fogjuk ünnepelni.
– Rendben, végül is van elég étel – válaszolta nagy nehezen. Visszafogtam magam, és nem szóltam rá, hogy Oliver nem azért tart velem, hogy telezabálhassa magát. Gyorsan elbúcsúztunk egymástól, mivel anyának már nem is volt kedve beszélgetni, miután áthúztam a számításaikat. Önelégülten tettem le a telefont, és visszamásztam a takaró alá.
– Ez biztosan jó ötlet? – kérdezte Oliver kétkedve. – Egyértelmű, hogy nem kíváncsiak rám.
A mosoly leolvadt az arcomról, és leesett, mennyire önzően viselkedtem. A szüleim biztosan azon lesznek, hogy egész délután Olivert szekálják, és hogy bebizonyítsák, mennyire nem hozzám való. Bele se gondoltam, mennyire kellemetlen lesz neki ez az egész. Csak az motivált, hogy felidegesítsem anyáékat.
– Ha nem akarsz, nem kell velem jönnöd, megértem – feleltem teljesen őszintén, a takaró huzatát simogatva. – Nem volt szép tőlem, hogy helyetted döntöttem. Le kéne már szoknom arról, hogy csak magammal foglalkozom.
– Veled megyek – jelentette ki azonnal, mire felkaptam a fejem. – Előbb utóbb úgyis túl kell esni rajta.
– Biztosan? – kérdeztem hitetlenkedve. – Sajnos tudnod kell, hogy nem lesz nagy élmény.
– Ezért nem volt eddig komoly barátod? Mert féltél bárkit bemutatni a családodnak?
Amikor felfogtam a szavait, néhány pillanatig csak hápogtam, mint egy hal. Nem tudtam, mi lenne a megfelelő válasz.
– Egyszer szerelmes voltam, az nem sült el jól. Azóta nem fáradtam azzal, hogy megismerjem az embereket, csak egy alkalomra kellettek – suttogtam, mire az összes vér az arcomba szökött. Most tényleg bevallottam, hogy egy ribanc vagyok?
– Akkor én baromira különleges lehetek, mert legalább egy tucatszor voltunk együtt néhány nap alatt – mondta halkan kuncogva, aztán maga felé fordította az arcomat. – Szeretném tudni, mi van köztetek Naddel. Elmondod?
Most rajtam volt a sor, hogy mosolyogjak. Sejtettem, hogy ez a kérdés már egy ideje piszkálja a csőrét.
– Nad a legjobb és egyetlen barátom. Amikor arra vágytam, hogy olyannal legyek, aki szeret, és olyan jól ismer, hogy azonnal tudja, melyik érintés mit vált ki belőlem, akkor ott volt ő…
– Most megint féltékeny lettem egy kicsit – biggyesztette le az ajkát.
– Nem szükséges. Azoknak az időknek már vége, ő szerelmes lett, és abbahagytuk… ezt a kapcsolatot – mondtam, majd újra felpattantam az ágyról. – Készülnöm kell, ha még hozzád is be akarunk ugrani.
A következő egy órában hajat mostam és szárítottam, ruhát kerestem, közben pedig feltúrtam az egész szekrényt. Odakint sütött a nap, de hűvös szél lengedezett, a tavaszi napsugár még csak épphogy felmelegítette a talajt. Végül vastag harisnyát, skót kockás anyagú, hosszú ujjú ruhát és magassarkút választottam. A hajam csak lazán összefogtam, anyának biztosan lesz hozzá néhány keresetlen szava, de nem izgattam magam miatta.
Tizenegykor már Oliver lakása előtt parkoltunk, de én nem mentem be vele, megvártam odalenn, amíg átöltözik.
Tíz perc múlva csatlakozott hozzám, farmert és fekete inget viselt, és olyan jól állt neki, szívem szerint lemondtam volna az egész ebédet, hogy inkább felmenjünk hozzá. Meglepődtem, amikor félúton megállt egy virágbolt előtt, és utána egy színes gerberacsokorral lépett ki a kis üzletből. Anyának vette – futott át az agyamon. Bár meg voltam róla győződve, hogy nem érdemli meg a virágot, azért elaléltam attól, hogy Oliver mennyire figyelmes. Nem akartam elkeseríteni, hogy a szüleimet egy ilyen barátságos gesztussal sem fogja tudni megnyerni, úgyhogy inkább csöndben maradtam, és rettegve gondoltam arra, mi vár ránk délután.

OLIVER

Bella olyan gyönyörű volt abban a ruhájában, hogy újra megkívántam, huszonnégy órán belül már sokadszorra. Nem tudtam visszafogni magam, miközben vezettem a tenyeremet hosszú combjára fektettem, és néha simogattam is. Felizgatott a testéből áradó hő, a csodás idomai, a haja, a szeme, a szája… Nincs is olyan porcikája, ami ne vinné feljebb a pulzusomat, ha csak egy egészen apró pillantást vetek is rá vagy megérintem.
Már nem voltunk messze attól a háztól, ahol felnőtt, és csak most tudatosult bennem, hogy egyre jobban izgulok. Sajnos semmi jót nem hallottam a szüleiről, talán el sem kellett volna jönnöm. Igen, az lett volna a legjobb, de közben éreztem, hogy Bellának szüksége van rám, és mióta elindultunk, ezt mondogattam magamban. De amikor megálltunk az épület előtt és kiszálltam, eltátottam a számat. Gazdagok voltak… piszkosul gazdagok.
Néhány másodpercig csak bámultam a hatalmas, kétszintes házat, a kis szökőkutat a tökéletesen rendben tartott kertben, aztán elgondolkoztam, hogy mennyire illek én bele ebbe a közegbe. A válasz egyszerű: semennyire. Mikor Bella szólt, hogy menjünk, még gyorsan lejjebb cibáltam az ingem ujját, hogy ne látszódjanak ki a tetoválások, aztán követtem őt, fel a lépcsőn, a bejárati ajtó elé. Biztatóan rám mosolygott, mielőtt kitárta volna, én pedig nem tűnődtem sokat, egyszerűen csak átléptem a küszöböt.
Meg sem lepődtem, hogy már az előszoba is tökéletesen rendezett, stílusos és puccos volt, csak az zavart, hogy túl világos színű minden, de hát ez legyen ma a legnagyobb problémám.
– Kisasszony, uram! – szólított meg minket egy fiatal lány, aki csak a házvezetőnő lehetett. Furcsa volt, hogy valaki ilyen hivatalosan szól hozzám. – Az étkezőben várják önöket.
Kicsit olyan volt, mintha azt sugallta volna, menjünk már beljebb. Bella meleg tenyerét éreztem az enyémben, ahogy húzott maga után, mutatva az utat. Beléptünk az étkezőbe, ahol két asszony és egy fiatal férfi fogadott minket.
– Hát megérkezett az ünnepelt! – fordult meg a szőke, hullámos hajú, középkorú asszony. Egy kedves mosolyt is eresztett Bella felé, aztán végre észrevett engem is. Végigmért, tetőtől talpig, pókerarccal, ugyanúgy, ahogy a mellette ülő vörös is.
– Lisa, örülök, hogy látlak – mondta Bella, és közelebb léptünk hozzájuk. – Szia anya!
Lehajolt a vörös hajúhoz, és megpuszilta, majd Lisával is ugyanezt tette.
– Ő pedig a barátom, Oliver – nézett rám kedvesen, mire jólnevelten bemutatkoztam. A virág is eszembe jutott, gyorsan átadtam, amit Nora, Bella anyja műmosollyal ugyan, de megköszönt. A fiatal férfi eddig csak álldogált a falhoz dőlve, de most csatlakozott hozzánk.
– Szia Bella! Anthony vagyok, és már nagyon régen találkoztunk, szerintem nem is emlékszel rám – kezdte behízelgő hangon, amitől máris felfordult a gyomrom. Világosbarna haj, szürke szemek, valószínűleg a nők vágyálma. Bellára néztem, aki zavartan megrázta a fejét.
– Nem vagy ismerős nekem – vallotta be. Ha rajtam múlik, nem is fogják egymást megismerni.
– Külföldön jártam egyetemre, és tavaly végeztem.
– Akkor azért nem találkoztunk – zárta le a témát Bella. – Ne haragudjatok, szeretném megmutatni a házat Olivernek – azzal a kezemet fogva újra maga után húzott, be a nappaliba.
– Ki ez az Anthony? Nagyon bejössz neki – suttogtam fojtott hangon, miközben magyarázta, hogy merre van a fürdő.
– Kit érdekel? Anyáék biztosan össze akarnak minket boronálni, de ez már nem az első ilyen próbálkozás, szóval tudom kezelni – biztosított, de én nem voltam ilyen optimista. Volt abban a ficsúrban valami, ami nagyon nem tetszett. Talán ahogy méregetett mindkettőnket, mintha ismerné a titkainkat... Valószínűleg paranoiás vagyok. – Engem csak te érdekelsz – súgta a fülembe, majd végignyalta a nyakamat. Magamhoz rántottam egy gyors, lopott csókra, aztán visszamentünk az étkezőbe, mert elkezdték felszolgálni az ebédet.
Ekkorra már Bella és Anthony apja is csatlakoztak hozzánk, és bár mindketten illedelmesen bántak velem, éreztem, hogy szeretnének az ajtón kívül tudni. Ezzel a tudattal ültem az asztaluknál és ettem az ételüket, de hát mire is számítottam? Bellának szüksége van rám – mondogattam magamban újra és újra.
– Mi is a foglalkozásod, Oliver? – kérdezte a házigazda, mire úgy kaptam fel a fejem, mintha valami rosszat csináltam volna. Félretoltam a tányéromon a sült marhaszeletet, ami elmerült az áfonyalekvárban, de már úgysem fogom megenni, szóval mindegy.
– Zenész vagyok, uram – feleltem illedelmesen, közben a szemébe nézve. Nem fog megfélemlíteni, nem hagyom! Csak elhúzta a száját, és újra az ebédjére koncentrált. Azt hittem, ezzel le lett zárva a téma, de tévedtem.
– Végül is sejthettem volna a kinézetedből – jegyezte meg az orra alatt, fel se nézve. Mielőtt bármit is reagálhattam volna, Bella közbeszólt:
– Apa, te olyan messze állsz a művészetektől, hogy szerintem elképzelésed sincs, hogy kell kinéznie egy zenésznek. – Nem kiabált, nem volt semmiféle gúny a hangjában, azonban én mégis éreztem a mondandója élét. Anthony halkan kuncogott az asztal túloldalán, de ő volt az egyetlen, akiben nem hűlt meg a vér.
– Gondolom valahogy úgy, mint a barátodnak – vetette oda az apja vállrándítva.
Nagyszerű, máris be lettem skatulyázva. Megtöröltem a számat a szalvétával, és egymás mellé helyeztem az evőeszközöket. Hátradőltem a széken, majd mikor észrevettem, hogy Bella dúl-fúl mellettem, a combjára simítottam a tenyerem, hátha megnyugszik. Semmi értelme, hogy kirobbanjon egy veszekedés miattam. Ha eddig nem utáltak meg a kinézetem – és sok más egyéb tényező -, miatt, azután biztosan látni sem akarnának. A kis affér után mindenki csöndesen folytatta az étkezést, és egészen addig nyugalom volt, míg meg nem hozták a tortát. Szép volt, igazi cukrászati remekmű, volt rajta 25-ös gyertya, de ami igazán meglepett, az az volt, hogy lila marcipánréteg fedte. Amikor először mentünk Bellával étterembe, és a desszertre vártunk, azonnal az orromra kötötte, hogy utálja a csupa cukor színes bevonatot a tortákon. Bella felállt az asztaltól, gyorsan elfújta a gyertyát, de még füstölt a kanóc, amikor ő már sehol nem volt. Illedelmesen megvártam, míg kiosztották a szeleteket, de bosszantott, hogy mikor Anthony megkérdezte, hova ment az ünnepelt, Bella anyja, Nora annyit válaszolt, hogy biztosan nem érzi jól magát. Nem tudtam szó nélkül elmenni a nevetséges kijelentés mellett.
– Utálja a marcipánt – tisztáztam a helyzetet, de én már nem fékeztem a hangomban megbúvó gúnyt. – Bocsánat – mondtam, aztán én is otthagytam a társaságot. Egyik kezemben tányérral, a másikban Bella kabátjával léptem ki a teraszra.

BELLA

A sírás fojtogatott, és néhány könnycsepp már utat is tört magának, mikor kiléptem a hideg szélbe. Éreztem ahogy az arcomon szinte megfagy a nedvesség, ezért gyorsan letöröltem a kézfejemmel. Talán lehetett volna annyi eszem, hogy felvegyek valamit, mielőtt kiállok megfagyni, de a példa szerint nem volt. Mindegy, akkor is jobb itt, mint odabent. Azt az egyet sajnáltam, hogy Olivert egyedül kellett hagynom a hiénákkal… Amikor apa elkezdte piszkálni, borzasztó nehéz volt visszatartanom a dühömet. Emberségben még csak Oliver nyomába sem ér, és mégis folyton neki áll feljebb. Kinéztem az udvarra, ahol a fa alatt kibújtak a sárga krókuszok, a fű már zöldellt, de még elég hűvös volt ahhoz, hogy egy vékony ruhában álldogáljak kint. Azon tűnődtem, csak be kéne mennem, de akkor megéreztem, hogy egy meleg, puha anyag simul a hátamra. A kabátom.
– Vacogsz – suttogta a fülembe Oliver, miközben átkarolt, hogy gyorsabban felmelegedjek. Elmosolyodtam és a mellkasának dőltem. Olyan finom meleg volt, ahogy hozzám simult. – Nem akarom, hogy tüdőgyulladásod legyen – tette hozzá, és még szorosabbra fogta rajtam a kabátot.
Egy ideig így álldogáltunk, néztük a téli álomból ébredező természetet, aztán Oliver ellépett mögülem, és egy tányérral a kezében jött vissza. A villával levágott egy darabot a tortából, aztán az orrom elé tartotta.
– Nem kérek – húztam el a számat, és már fordultam volna el, de olyan bociszemekkel nézett rám, hogy nem bírtam ki, elnevettem magam.
– Kóstold meg a belsejét, a marcipánt meg felejtsd el, kérlek – a szájába tolta a falatot, és közben hümmögött, mintha valami ételt reklámozna. – Eperkrém van benne, isteni – állapította meg elégedetten, és a következő darabot újra elém tartotta. – Na, légy jó kislány, és nyisd ki a szád!
– Mintha ezt már hallottam volna tőled, de akkor nem tortáról volt szó – feleltem szemöldökhúzogatva, mire perverz vigyort kaptam válaszul.
Beadtam a derekam, megkóstoltam a szülinapi tortámat, és be kellett ismernem, hogy ha kibelezzük, és csak a piskótát meg a krémet esszük, nem is olyan rossz. Végül ketten fogyasztottuk el a szeletet, Oliver lelkesen etetett, minden második falat az enyém volt. Ahogy ő adogatta, képtelenség lett volna ellenállni. Közben végig az ajkaimat bámulta, de elképzelésem sem volt, hogy miért… Na jó, talán ha nagyon megerőltetem magam, akkor ki tudom találni.
– Zavarok?
Mindketten meglepődve fordultunk a hang irányába, ami Anthonyhoz tartozott. Néhány kínos másodpercig egyikünk se szólalt meg, végül megcsóváltam a fejem. Ki tudja, akár még rendes srác is lehet, csak félre kell tenni az előítéleteket. Oliver viszont nem így gondolhatta, mert bement a házba arra hivatkozva, hogy leteszi a tányért. Most valami próbára akart tenni, vagy csak ennyire nem bírja a másik jelenlétét?
– Szóval megzavartam valamit – tette össze fejben óvatosan mosolyogva, mire én újra csak nemet intettem. Odalépett mellém, ő is a korlátra támaszkodott, de hálás voltam, mert nem hatolt be az intim szférámba. – Odabenn eléggé… kimért a légkör – magyarázta, és egy fokkal máris szimpatikusabb lett. Belenéztem a szürke szemeibe, figyeltem az arca minden apró rezdülését, próbáltam kiismerni, hogy milyen ember lehet.
– Ezt nem cáfolhatom meg – mondtam az előző felvetésére. – Ide születtem, és mégsem érzem magam idevalónak.
– Ezért hagyta itt a családi fészket a testvéred is? – kérdezte rezzenéstelen arccal, mire én levegőt venni is elfelejtettem. Honnan tudja? Anyáék hétpecsétes titokként kezelik már hét éve. Apa mégis elárulta volna Anthony apjának, hogy van egy fia is?
Ahogy újra felnéztem a hideget árasztó szemekbe, valami miatt féltem rákérdezni. Megborzongtam, és összehúztam magam a kabátban.
– Bemegyek, itt elég hideg van – jelentette ki váratlanul, és már fordult is az ajtó felé.
– Anthony! – szóltam utána, bár akkor még nem voltam benne biztos, mit fogok kérdezni. – Honnan tudod, hogy a testvérem…
– Hogy Kade prosti volt? – vágott bele a szavamba, és a végén még el is nevette magát. Sokkosan álltam ott, a hideg vasnak dőlve, miközben örültem, hogy legalább az megtart, és ahogy kapaszkodtam belé, nem látszottak remegő kezeim. Tudja a nevét, a foglalkozását, még azt is, hogy már nem dolgozik. Ez több puszta véletlennél.
– Igen, azt – feleltem halkan, mert hang alig jött ki a torkomon.
Elnézett a kert egy távolabbi szegletébe, majd hirtelen rám villant a pillantása.
– Kettőt találhatsz – felelte titokzatosan, de azonnal tisztában voltam azzal, miről van szó. – Hívj Thonynak, úgyis sokat fogunk találkozni az elkövetkezendőkben – jegyezte meg csak úgy mellékesen, majd belépett a nappaliba. Magamra hagyott a milliónyi kérdésemmel, ráadásul éreztem, hogy nem mindre akarom tudni a választ. Amikor kicsit megnyugodtam, megkerestem Olivert, gyorsan elköszöntem anyáéktól, hogy minél hamarabb hazamehessünk. Thony még búcsúzóul eleresztett felénk egy csöppet sem őszinte mosolyt a whiskey-s pohara fölött, amitől kirázott a hideg.


11 megjegyzés:

Alicia Bernhardt írta...

Szia!
Azt hiszem soha nem tudom majd megunni a történeteidet! Soha nem elég belőle és mindig ugyanolyan jó újraolvasni a kedvenc részeimet, mintha csak először olvastam volna. Imádom Olivert, imádom ahogy Bellával bánik és mikor az Összeforrt Szilánkokat olvastam álmomban se gondoltam volna, hogy ennyire tökéletes pasi lesz. Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok mi mindent tervezel még velük, merem remélni, hogy még sok sok szerelmes együttlétet hozol össze nekik ;)
Viszont továbbra is azt tudom mondani, hogy komolyabban is foglalkozhatnál az írással, biztos vagyok benne, hogy a könyvespolcok élére kerülne az összes műved! Sok hasonló témájú könyvet olvastam már, amik még csak a nyomodba sem érhetnek, annyival jobbak a te történeteid. Izgatottan várom a folytatást, sajnos Anthony nem lesz a szívem csücske... de még mindig ott van Oliver *---* ♡♡♡♡

HDawn írta...

Szia!
Imádom a kommentjeidet olvasni, már csak a hosszúság miatt is :D Még nagyon sok mindent tervezek velük, persze lesznek szerelmes együttlétek is, de egyelőre többet nem árulhatok el ;)
Nagyon örülök, hogy tetszenek a sztorijaim, de tudom, hogy még mindig sokat kell fejlődnöm, szóval ha úgy vesszük, én komolyan foglalkozom az írással... szinte minden nap írok, hogy tudjam hozni a részeket :)

Említetted, hogy vannak kedvenc részeid, azért arra borzasztóan kíváncsi lennék, hogy melyek azok ;)

Puszi

Nessa Laura Lossёhelin írta...

Már sosem fogok szavakhoz jutni egy-egy fejezet elolvasása után a blogodból, de remélem, nem bánod. Imádom Belivert, kíváncsi vagyok Thony karakterére, ki nem állhatom Bella és Kade szüleit... A szokásos. :D Alig várom a folytatást, kíváncsi vagyok, mit hozol ki belőle!
Puszi: Nessa

HDawn írta...

Szia! Azért csak összehoztál néhány mondatot, aminek szívből örülök :) Ez bőven elég nekem, plusz a tudat, hogy kíváncsi vagy a folytatásra.

Puszi

Unknown írta...

Kedves HDawn!
Az a kérdés kering a fejemben, hogy én miért nem tudtam erre a csodára hamarabb rátalálni?! Egy ilyen történet már nagyon jól jött most nekem. Kezdett elmenni a kedvem a blogoktól, mivel valahogy mindig megtaláltam ugyanazt a sémát a történetekben, volt, ahol már az egész sztorit kitaláltam és az egész egy idő után nagyon unalmas tudott lenni. Itt viszont.. nem azért nem sablonos a történet mert valami teljesen hihetetlen és/vagy öldöklős, harcolós furcsaság, hanem van benne plussz és fantasztikusan meg van írva. Életszerű és egy picit mégsem az. Mikor elkezdtem olvasni ezt a szálát a történetnek, megmondom őszintén picit kényszeresen olvastam, annyira nem jött be ez a páros, unalmasnak ereztem, de bíztam benne, hogy megkedvelem őket. És így is lett. Mostmár kíváncsi vagyok minden apró pici részletre. Aztán azok a 18+-as részek. Fuuuu azoktól kivagyok! :D Nem győzom mondogatni mennyire fantasztikusan meg tudod írni! *-*
Végül ehhez a részhez:
A szülőket teljes szívből utálom, itt se szerettem őket, sose fogom őket megkedvelni. Tipikus karót nyelt, szemellenzős (amit a lovakra is raknak, hogy csak az utat figyeljék.. sajna nem tudom, hogy erre mi is a megfelelő szó..:\ ) sznobok. Anthony is unszimpi kicsit, de nagyon kíváncsi vagyok milyen galibát fog okozni, mert tuti hogy fog azt érzem. Vicces amikor Oliver féltékenykedik :D de nagyon cuki egyem meg. Olyan tökeletesek Bellával *-* csak remélem nem üt be semmi és 'boldogan élnek amíg meg nem halnak' lesz :D
Ölelééés♡: Andi

DreamyBrook írta...

Azta... :o De... Ő mégis ki a kicsillagozott szent fácánnak hiszi magát?!?!? Sőt ki ő egyáltalán? :O Oliver és Bella pedig irtó aranyosak ❤❤❤❤ Imádom a sztoridat! Jól fogalmazol, jó az alap sztori, szerintem összességében nagyon nagyon tökéletes! ❤ U.i: Új olvasó a láthatáron. ;)

Emma Clark írta...

Jóságos ég, hogy ez az Oliver mennyire cuki! Nekem is kell egy ilyen pasi!! Nagyon jó rész lett, imádtam mint mindig, Thony egy dög, utálom és remélem, hogy nem fog semmi rosszat csinálni - már csak az ő érdekében is, mert Oliver bizony tud ütni is gondolom, ha kell - Bella szülei pedig remélem, hogy majd megváltoznak. Siess a folytatással! Nagyon várom! :)

HDawn írta...

Kedves Andi!
Végig mosolyogtam míg olvastam, amit írtál... Ti örültök, ha hozok új részt, én meg akkor vagyok boldog, ha a megjegyzéseket olvashatom :) Nagyon örültem, hogy megkedvelted ezt a párost, végül is ez volt a cél. Nekem az jött le, hogy téged nem zavarnak a 18+-os részek, ami azért jó, mert még lesznek, nem véletlenül erotikus a történet ;) Köszönöm, hogy írtál.

Kedved Lótusz!
Úgy sejtem, az első néhány mondattal Anthonyra céloztál :D Hamarosan több is kiderül majd róla, türelem ;) Szeretettel köszöntelek az olvasóim között :)

Kedves Emma!
Oliver tényleg cuki, olyan jó, hogy úgy szeretitek ti is, mint én :) Thony még elég rejtélyes, de már nem sokáig ;)
Puszi

BezTina írta...

Kedves HDawn!
Oliver egyre elképesztőbb hapsi..nem hittem hogy ennél mélyebbre tudná beférkozni magát a szìvembe...de mindig tesz olyat amivel megmutatja, hogy tud még elkepesztobb lenni..
Thonyrol egyelore nem tudok konkret velemenyt alkotni...de valahogy ugy erzem kettos erzelmekkel kuzd...megmondana a vilagnak hogy vagyok aki vagyok ha tetszik akkor szia ha nem meg szevasz elmehetsz...de a masik resze pedig talan fel hogy csalodast okoz..vagy olyan sok mindent elt mar at hogy hadja sodrodni magat az arral...na jol van nem talalgatok majd idovel kiderul :)

Imádtam a részt!

További szèp estét illetve előre is szèp hetet!

Szia
BezTina

HDawn írta...

Szia BezTina!

Oliver tényleg egy különleges teremtés, engem is folyton meglep :D Thonyról egyelőre nem árulhatok el több infót, de majd úgyis minden kiderül :)
Hálás vagyok, hogy írtál, sietek a folytatással, mert úgy tűnik, kíváncsiak vagytok a továbbiakra ;)
Neked is szép hetet!

Sky Jensen írta...

Húú, én még mindig utálom ezt a családot, mármint a szülő felét, jesszus mi ez a műsor? Ki ez a Thony és mi a franc karikát akar Bellától? UI: Olviver milyen cukiiii<3