2016. április 3., vasárnap

Jégszilánkok - 11.

Sziasztok! Hosszú idő után végre itt a 11. rész :) Még egyszer bocsánat a csúszásért, de semmi pánik, a történet továbbra is folytatódni fog. Feltéve, ha ti is szeretnétek ;)
*********************************************************************************

OLIVER

Hihetetlenül jó érzés hosszú idő után újra a régi ágyadban aludni. Akárhogy fekszel, mindenhogy kényelmes, körülölelnek a puha ágyneműk, és mindnek jó illata van. Nem akartam még felkelni, egy picit még lustálkodni szerettem volna, úgyhogy magamhoz vettem a telefonom, hogy megnézzem a közösségi oldalakat, ahová be vagyok regisztrálva. Ismét kaptam egy rakat ismerősnek jelölést olyan emberektől, akiket még életemben nem láttam, de úgy sejtem, ők ott voltak valamelyik koncerten. A jövő hónapban öt fellépésünk is lesz, nagyobb helyeken, mint a RedWine, szóval úgy gondoltam, jobb, ha hozzászokom, hogy növekszik az ismerőseim tábora. Gyorsan megerősítettem a jelöléseket, és átfutottam a kezdőoldalt.
Hitetlenkedve bámultam, hogy néhány tini milyen kompromittáló fotót válasz profilképnek. Annyi idős koromban, mint ők, a kórházba jártam kezelésekre, csont és bőr voltam, mellesleg betegesen sápadt. Később is utáltam, ha le kellett vetkőznöm az osztálytársaim előtt tornaórán. Az önbizalmam akkor tért vissza, mikor elkezdtem sziklát mászni, és hétről hétre erősödtem, még némi izmot is növesztettem. Sajnos ez az utóbbi hónapokban eltűnt, de lassan elérkezett az ideje, hogy újra aktivizáljam magam, és nem csak az ágyban, mikor Bellával vagyok.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve csináltam magamról egy képet. Semmi izgalmas nem látszott rajta, csak az álmos, kócos fejem, és a mellkasom felső része a sárkányommal. Elküldtem Bellának, mert gyanítottam, hogy ő még alszik, és azt akartam, ha felébred, én legyek az első, akit meglát. Úgy is, hogy most nem lehetek ott vele.
Végül kimásztam az ágyból, felöltöztem, és kicsit rendbe szedtem magam a fürdőben. Anyát a konyhában találtam, éppen krumplit pucolt, gondolom, már az ebédhez.
– Jó reggelt, napsugár! – köszöntött mosolyogva, ami ragadós volt. Régen hallottam már ezt a becenevet – talán évekkel ezelőtt –, amit a szőke hajam miatt kaptam. Egy puszi is járt hozzá, amiért köteles voltam lehajolni, hogy anya felérjen. – Csináltam neked szendvicset, de nem tudtam, hogy itt eszed meg, vagy csak a kocsiban.
– Köszönöm. – A következő pillanatban már a számba is tömtem egy harapást a sajtos, sonkás finomságból. – Nem sietek nagyon, de Bella vár. Azért még megreggelizek.
– Ez a Bella… Olyan szép, mint a neve? – kérdezte sejtelmesen vigyorogva.
– Sokkal szebb – válaszoltam, és döbbentem vettem észre, hogy a vizslató tekintet alatt kezdek elpirulni. A reggelimmel a kezemben lassan elsomfordáltam a nappaliba, valamiért tartottam a további kérdésektől. Anyának talán olyan dolgokat is bevallanék, amit még nagyon korai lenne kijelenteni. Ráadásul ő pontosan tudta, hogy ezidáig nem volt olyan kapcsolatom, ami komolynak nevezhető, és az már hatalmas előrelépésnek számít, ami kialakult köztünk Bellával.
Haraptam egyet a szendvicsből, miközben a szabad kezemmel végigsimítottam a zongora billentyűin. Ahogy lenyomtam néhányat, a tökéletes hangok betöltötték a nappalit. Hihetetlen, hogy mennyivel szebb a hangja mint elektromos társainak. Elmosolyodtam, gyorsan megtöröltem a kezem a szalvétával, és leültem a hatalmas, fél helyiséget elfoglaló hangszer elé. Átlapoztam néhány kottafüzetet, amik szanaszét hevertek a zongora tetején, és mikor megtaláltam, amit kerestem, azonnal elkezdtem játszani. Brahms egyik darabja anya figyelmét is felkeltette. A szemem sarkából láttam, hogy megállt az ajtóban, és onnan figyelt. Magam is meglepődtem, hogy sikerült hiba nélkül eljátszanom az egészet, bár ennek ellenére közel sem volt tökéletes, hisz anya az igazi zongorista a családban.
– Még mindig nem felejtetted el, hogyan kell – jegyezte meg, és odalépett mellém. – Jobb vagy benne, mint apád.
– De közel sem annyira, mint te.
– Ha többet foglalkoztál volna vele, akkor bármi lehetett volna. De nagyon örülök a zenekarod sikereinek, és ha így érzed magad jól, akkor helyesen döntöttél – biztosított róla, miközben a vállamat simogatta. – Kérsz kávét?
– Igen. – Mosolyogva követtem a konyhába, és közben azon gondolkoztam, bárcsak Bellának is ilyen szülei lennének, mint nekem.
Sosem voltunk gazdagok, nem engedhettünk meg magunknak akármit, de összetartottunk, szerettük egymást. Amikor beteg lettem, a szüleim próbáltak erősek maradni. Így visszagondolva végig olyan volt, mintha a kezdetektől tudták volna, hogy meg fogok gyógyulni. Aggódtak értem, szinte egész nap velem maradtak a kórházban, de meg voltak róla győződve, hogy végül nem lesz semmi baj. Nem veszekedtek a hátam mögött, olyan volt, mintha a sors ezáltal még inkább összekovácsolta volna őket. Jóban, rosszban – és ezt az ígéretet a halálukig be fogják tartani, ebben biztos vagyok.
Tizenegy után elköszöntem anyától, mert apa már reggel óta dolgozni volt, és amikor beszálltam a kocsiba, azonnal tárcsáztam Bella számát. Nem vette fel, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Úgy voltam vele, valamivel több, mint két óra múlva otthon lehetek, és majd elmegyünk valahová ebédelni. Egész úton jó kedvem volt, a rádióval együtt énekeltem, és fél kettőkor végül leparkoltam a ház előtt. Arra gondoltam, átöltözöm, utána elmegyek Bellához, mert másfél napot távol voltam, és már piszkosul hiányzott. Így eléggé meglepődtem, hogy a lakásomban találom, de nem volt ellene semmi kifogásom, hogy ott, azonnal egymásnak essünk.
– Ennyire hiányoztam? – érdeklődtem, miután levettem a dzsekim és beléptem a nappaliba.
Bella a kanapén ült, de valahogy kerülte a tekintetemet. Ráadásul a szép hangját se hallottam, mióta megérkeztem. Vettem egy mély lélegzetet, majd lassan kifújtam. Valami nagy gond volt, és sajnos úgy tűnt, nem azért ugrott át, mert a reggeli fotó miatt nem bírta kivárni, hogy odaérjek hozzá.
– Beszélnünk kell – mondta, és végre, egy futó pillanatra összekapcsolódott a pillantásunk.
Ideges volt, tördelte a kezét, és a hangja sem úgy csengett, mint általában. A gyönyörű szemei alatt sötét karikák éktelenkedtek, nagyon fáradtnak és megtörtnek látszott.
– Rendben, hallgatlak. – Próbáltam szenvtelenül beszélni, de egy kicsit remegett a hangom, amiért mérges lettem magamra.
– Az lenne a legjobb, ha elfelejtenénk, ami köztünk van – nyögte ki egy szuszra, és aztán úgy nézett rám, mintha attól félne, darabjaimra hullok ettől. Hát azt hiába várja! A kezdeti kétségbeesés elmúlt, helyette dühös lettem, de azt sem akartam kimutatni. Neki ennyit jelentett az egész, és nem akartam, hogy tudja, nekem sokkal többet.
– Miért, mi van köztünk, Bella? – kérdeztem epésen. – Kérlek, magyarázd el!
Bella idegesen piszkálta a haját, és olyan volt, mintha bármelyik pillanatban elbőghetné magát. Ha azt hiszi, én majd könnyebbé teszem, akkor téved. Egyáltalán hogy gondolta, hogy idejön minden magyarázat nélkül, és azt mondja, fejezzük be?
– Nem tudom – jelentette ki kissé ingerülten és hangosabban a kelleténél. – De minek is gondolkodnék rajta, ha már nem akarok tőled semmit?
Na, ez kurvára fájt, akárhogy próbálkoztam, néhány másodpercre lehullt az álarcom, és úgy nézhettem ki, mint egy gyerek, aki akkor jött rá, hogy a Mikulás nem létezik.
– Bella, basszus, mi folyik itt?! Titkolsz valamit, ugye? – Ekkor beugrott egy lehetséges magyarázat, amitől nyeldekelnem kellett, nehogy kifolyjon a könnyem. – A szüleid miatt? Ők mondták, hogy nem vagyok hozzád való?
Az ellenkező irányba fordult, kezeivel az arcát törölgette. Mi a francért sír, ha eddig csak dugópartner voltam? Hirtelen felpattant, és nekem nem volt erőm, hogy megállítsam. Ha hozzáérek, biztosan alaposan megráztam volna, de nem akartam fájdalmat okozni neki. Úgy rohant az ajtóhoz, mintha egy szellem üldözné, és a kétségbeesett, teljesen összezavarodott arckifejezésem közel sem volt elég ahhoz, hogy maradásra bírjam, amíg válaszol a kérdéseimre.
Nem tudtam elhinni, hogy neki csak ennyit jelentettem. Ugyanakkor azt sem gondoltam, hogy újra beleesett egy régi hibába, amit már százszor megbánt. A szülei miatt eltaszította magától Kade-et, most pedig én voltam a soros? Fáradtan rogytam le a szőnyegre, és órákig csak bámultam magam elé, míg gondolatban messze jártam. Az összes lehetséges dolgon átrágtam magam, ami ehhez a végkifejlethez vezetett. Semmi logikát nem találtam a viselkedésében. De lehet, hogy túlkomplikáltam. Talán magától döntött így, mert nem szeret, vagy fél szerelmesnek lenni. Egyik változat rosszabb volt, mint a másik, de kit is izgat, miért dobott? A lényeg, hogy nem akarja, bármi közünk legyen egymáshoz. Ahogy ez a gondolat szöget ütött a fejembe, éreztem, hogy kicsit meghalok belül, és hihetetlenül fájt. Sokkal inkább, mint fizikailag távozni az élők sorából – én már csak tudom.

BELLA

Reszkettem, nem voltam biztos benne, hogy képes vagyok így hazavezetni. Az is csoda, hogy a kocsiig valahogy eljutottam, és végre utat engedhettem a zokogásnak. Őrült módjára csapkodtam a kormányt, tudtam, hogy másnap lila foltok lesznek a csuklómon, de ez zavart a legkevésbé.

Amikor megláttam, hogy hazaért, meg akartam csókolni. Imádom az ajkait, annyira puhák. Ha csókolózunk, érezni, hogy szinte egymás szájából lélegzünk, mert percekig képtelenek vagyunk elszakadni egymástól. Ez a legkellemesebb dolog a földön. Aztán elmondani neki, hogy az utóbbi nap történt valami, ami ráébresztett: beleszerettem. Látni, ahogy elgondolkozva a szájába harap, majd elmosolyodik, amitől az egész napom felragyog. Csodás dolog.
Kikerestem a táskámból a telefonom, megnyitottam a galériát, majd a képet, amit ma küldött. Remegő ujjammal végigsimítottam a kijelzőn, sűrűket pislogtam, hogy kitisztuljon a kép, ne legyenek homályos foltok. Már csak szipogtam, és közben azt suttogtam, mintha hozzá beszélnék: később. Mindig erre a vidám oldalára akartam emlékezni, nem pedig arra, akit összetörve otthagytam a lakásán. Talán csak a bűntudatomat akartam enyhíteni ezzel, nem tudom. Ha két embert egymásnak teremtett a Mindenható, megtalálják a módját, hogy együtt lehessenek, ugye? Csak néhány hónapról van szó, ki kell bírnom nélküle! Megerősítésként kikerestem a képet Kade-ről, és ahogy néztem, hagytam, hogy eluralkodjon rajtam a gyűlölet az ellen, aki ezt tette vele. A fájlt már lementettem a laptopomra is, talán majd fel tudom használni Thony ellen. Felidéztem elmémben az okokat, amiért el kellett taszítanom Olivert, csak hogy újra elhitessem magammal, helyesen cselekedtem.
Amikor megérkeztem a bárba, már majdnem teljesen tömve volt a hely. Dühös zihálásomat sikeresen elnyomta a beszélgetések kavalkádja, a halk zene és a kintről beszűrődő autók zaja. Vettem egy mély lélegzetet, és igyekeztem lenyugtatni magam, mert pillanatnyilag úgy éreztem, mintha egy bombán ülnék, mely bármelyik pillanatban robbanhat. Tisztán kellett gondolkodnom, nem veszíthettem el a fejem előtte. Minden józan észre szükségem volt, hátha ennyi elég lesz a sikerhez. Még egy hamis félmosolyt is magamra erőltettem, mikor elindultam a helyiség egyik eldugott sarka felé. Ide nem ért el a bár kék neonfénye, félhomály uralkodott. Tökéletes búvóhely egy gyilkosnak. Amikor a jégkék tekintet végigmért, minden erőmre szükségem volt, nehogy lekeverjek neki egy hatalmasat.
– Honnan van meg a telefonszámom? – léptem oda hozzá köszönés nélkül.
Thony elnevette magát, és intett, hogy üljek le vele szemben.
– Komolyan, ez a legnagyobb problémád? – kérdezte cinikusan, mikor már egy szintben volt az arcunk. – Apádtól.
– Feljelenthetnélek, amiért bántottad a testvéremet – szűrtem a fenyegető szavakat a fogaim között. – Egy őrült pszichopata vagy! – tettem hozzá, mire csak tovább vigyorgott.
– Csak különlegesek a szexuális szokásaim, ennyi az egész – felelte vállrándítva. A szájához emelte a poharát, és ivott egy kortyot az italból. – A rendőrséget felejtsd el, szeretném, ha együttműködnél, és akkor jól kijövünk majd.
– Meghibbantál? – pillantottam rá a lehető leglenézőbben. – Nem működök együtt, főleg azért nem, mert tudom, hogy bántottad...
– Kade-et – fejezte be helyettem szemforgatva. – Hagyd már ezt, könyörgöm! Egy kis vágás, nem is volt túl mély. Mit tudsz te a testvéredről? Lehet, hogy élvezte volna, ha nem kábítom el – mondta, vigyorogva. Pillanatok alatt elborult az agyam, felpattantam, és már lendítettem a kezem, de gyorsabb volt nálam. Fölpattant, megragadta a csuklómat, fájdalmasan csavart egyet a kezemen, és arra kényszerített, hogy újra helyet foglaljak. Az arca ördögi grimaszba rándult, és még mindig nem engedett el.
– Hidd el, ezekben a játékokban jobb vagyok nálad – zihálta eszelősen. – Ha nem lennék meleg, most kivonszolnálak a mosdóba, és addig basználak, amíg berekedsz a sikítozástól. De figyelnék, hogy ne hagyjak rajtad külső nyomokat. Az eljegyzésünk bejelentésekor szépnek kell lenned.
Ledöbbentem, és biztos voltam benne, hogy nem hallottam jól. Milyen eljegyzés? Próbáltam kirángatni a kezem a markából, de csak még erősebben szorított. Segítségért akartam kiáltani, éppen levegőt vettem, mikor egy tenyér a számra tapadt. Ijedten kaptam a fejem balra, mikor egy magas férfi ült le mellém, ezzel elzárva a menekülőutat. Rám se hederített, nem is fordult felém, csupán Anthonyt nézte, és várt a parancsára. Egy pillanatra felmerült bennem, hogy megharapom a kezét, de aztán elvetettem az ötletet. Nem úgy tűnt, mint akit zavarná a dolog, én jöttem volna ki belőle rosszul. Eddig egy közeli asztalnál ült, csak a parancsra várt, hogy közbeléphessen. Középkorú, csupa izom férfi volt, úgy nézett ki, mint egy veterán katona, akit már legalább ezerszer megkínoztak az ellenség táborában, szóval nem gondolom, hogy beijedt volna a fogaimtól.
– Ő itt Dan, a továbbiakban az lesz a feladata, hogy figyeljen, teljesíted-e azokat a dolgokat, amiket közösen megbeszélünk – mondta hízelgő hangon Thony, mintha bármi beleszólásom lenne. – A házad előtt fog parkolni, ha elmész valahová, követ majd. Ne nehezítsd meg a dolgát. Most el fogja venni a kezét, de csöndben kell maradnod. – Csak bámultam rá, azonban neki ez nem volt elég. – Értetted?! – mordult rám, mire bólintottam egy aprót. Újra visszatért a mosolya, és intett Dannek, hogy elengedhet.
– Mit akarsz? – motyogtam.
– Téged – tárta szét a karjait, mintha nyilvánvaló lenne. – Feleségül kell jönnöd hozzám, ennyi az egész. És ha megkaptam, amire szükségem van, beadhatjuk a válókeresetet.
– Mi lesz, ha nemet mondok? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
– Akkor az lesz a legjobb, ha felállítasz egy sorrendet. Oliver, Nad, Kade… melyiküket szereted a legkevésbé? Vele fogjuk kezdeni, és meg sem állunk a listád első helyezettjéig.
Honnan a picsából tud Nadről? Valószínűleg figyeltetett, már ki tudja, mióta. De mégis mi kell neki? Mi az, amit megszerezhet a házassággal? Én nem érdeklem, ez nyilvánvaló, csak egy eszköz vagyok. Ha a férjem lesz, apa a nevére fogja íratni a részvényeket és a céget. A pénz miatt… az kell neki.
Idegesen kifújtam a levegőt, mert kell egy kis idő, amíg átgondolok mindent, de nem itt. Nyugalomra volt szükségem.
– Mit kell tennem? – érdeklődtem készségesen.
Thony lehúzta az ital maradékát, majd elmosolyodott.
– Először is, Olivert kell leráznod.
A szemeim hatalmasra tágultak, és újra elöntött a düh.
– Nem szólhatsz bele a magánéletembe! – vágtam a fejéhez. – Dögölj meg, ezt nem csinálhatod velem!
Jót mulatott a kifakadásomon, és mikor fel akartam állni, Dan úgy visszanyomott a helyemre, hogy felszisszentem a fájdalomtól.
– Tudod, eddig azt hittem, Kade lenne az első helyen azon a bizonyos listán. Most már nem vagyok benne biztos – magyarázta vidáman. – Hm… ezt nem gondoltam volna. A lány, aki minden héten más pasival dug, végül gyengéd érzelmeket kezd táplálni valaki iránt. Bella, te tele vagy meglepetésekkel – kacagott fel, mire a hangjától kirázott a hideg. – Szerintem nem fogok unatkozni abban az időben, amit együtt kell töltenünk. Szóval – váltott hirtelen komolyabb hangnemre -, van egy napod, hogy felvilágosítsd a szöszit, már semmit nem jelent neked. Csináld keményen, nehogy azt higgye, van esélye! Tudnod kell, neki is jobb lesz, ha egy darabig távol marad tőled.
Nem válaszoltam semmit, igazából percről percre egyre jobban magamba süllyedtem. Hogy nem vettem észre ezt az egészet? Már hónapok óta követnek és információkat gyűjtenek rólam. Tisztára, mint egy krimiben. Fel sem fogom, hogy ez velem történik, mert eddig csak a jó oldalát láttam annak, hogy milyen, ha valaki gazdag. Sosem gondoltam, hogy egyszer emiatt célponttá válhatok. Most aztán jól megszívtam!
Össze kell házasodnom valakivel, akit alig ismerek, de már ennyi is elég volt, hogy tudjam: egy gátlástalan, pszichopata féreggel hozott össze a sors. De nem ez akasztott ki igazából. Nem emiatt kezdtem könnyezni egy olyan ember előtt, aki előtt nem akartam kimutatni a sebezhetőségemet.
Féltettem a testvéremet, mert ha egyszer bántotta, akármikor megteheti újra. Aggódtam Nad miatt. Rileynak szüksége volt rá, úgy, ahogy nekem is. Beleőrülnék, ha valami baja esne. Aztán ott van Oliver. Szeretem. Szerelmes vagyok belé, és szánalmas, hogy ez csak most jutott el a tudatomig, miközben a leendő férjem ül velem szemben, és próbálja leolvasni az arcomról, mire gondolok éppen. Ki kell találnom valamit! Kell, hogy legyen kiút!
– Ó, édesem, ne sírj – hajolt hozzám Thony, miközben az ujjaival felitatott néhány könnycseppet az arcomról. Borzasztóan idegesített tettetett kedvessége – Nem lehet mindig az, amit szeretnénk. Tudod, én szívesebben osztanám meg az ágyam Kade-del, de hát így alakult. Be kell érnem veled.
A körmeimet mélyen a tenyerembe vájtam, mert félő volt, hogy újra valami meggondolatlan akcióba kezdek, holott semmire nem mennék vele. Két izmos férfi ellen – az egyikük legalább dupla annyit nyom, mint én –, nincs esélyem.
– Ha bántod őket, kinyírlak álmodban – sziszegtem neki, majd felálltam. Meglepő módon, senki nem akart visszatartani, és amikor Thony biccentett, Dan engedelmes kiskutya módjára kiengedett. Hatalmas lendülettel kitrappoltam az éjszakába, és végre egyedül lehettem a gondolataimmal.
A terepjáró ott állt az út túloldalán, és csak arra várt, hogy hazainduljunk. Thony nem tréfált, amikor azt mondta, hogy a fekete Range Rover folyton a nyomomban lesz. Beindítottam a motort, kitolattam a parkolóból, és a visszapillantóból figyeltem, hogy Dan követ, mintha csak az árnyékom lenne. Beugrottam egy étterembe, elvitelre rendeltem csirkés salátát. Akkor éppen a kaja gondolatától is rosszul lettem, de estére jó lesz. Semmit nem érek azzal, ha nem eszem, és legyengülök. Erősnek kell lennem, mert Thony mellett nem lesz egyszerű, és csontváz sem akarok lenni, mire véget ér ez a rémálom, mert utána vissza kell szereznem Olivert.

8 megjegyzés:

Kolett írta...

Úgy tudtam hogy ez lesz :( Remélem Oliver át fog majd látni a szitán és Kade-del közösen kicsinálják azt a nyomorult férget :) :)
Izgatottan várom a következőt :)
Puszi Kolett

HDawn írta...

Szia! Köszi, hogy írtál, sietek a következővel, és előbb-utóbb minden kiderül :)

BezTina írta...

Szia!
Huha ez nem semmi!
Elsőre se csiptem...utánna beigazolodott, hogy egy féreg...de azért ez még is....sok...illetve pont hozza illik ez a gerinctelenseg es mi lesz még itt..
De Oliver mélyen sejti, hogy valami van a hatterbe es gondolom ahogy haladnak a dolgok csak egyre biztosabb lesz, ahogy a testverenek is es Nad-nek is feltunnek majd a dologok..a viselkedese..es a hozzaalasa...na meg hogy szinte 'egyik naprol a masikra valtoztak a dolgok'
Egyebkent Nednek hamarabb gyanus lehet mint a testverenek hiszen Vele beszélt a fickorol...
Nagyon nagyon jo volt!
Mar is várom a 9.et :)
Tovabbi szep estét valamint tovabbi szep hetet!
Szia

Unknown írta...

Drága HDawn!
Képzeld pont most tanultuk hogy a dawn angolul a hajnal és egyből eszembe jutottál!:D A rész fantasztikus lett, de kiakasztó. Az a kínzókamra nagyon gyorsan bővül, lassan nagyobb helyiségbe kell költöztetnem. Van egy olyan érzésen, hogy ha az eljegyzést, vagy a házasságot felbontják nem fog olyan könnyen megbocsájtani Oliver.. hacsak valamo közbe nem jön és nem is lesz semmi. Én nem bírom. :''D Kikészít ez a történet...
Nagyon izgatott vagyok, siess a kövivel! (igaz, hogy oda van írva, hogy április 9, de na :D )
Puszi :* ♡

HDawn írta...

Szia BezTina! Örülök, hogy tetszik, féltem, mit fogtok hozzá szólni :) Anthony tényleg egy féreg, de sajnos a dolgok alakulása most neki kedvez... egy darabig ;)

Neked is szép hetet! :)

HDawn írta...

Szia Andi!
Szerintem egy hangár kb elég lesz kínzókamrának, de ki tudja :D Kitartás, lassan majd alakulnak a dolgok, bár nem mindig jó irányba...
Még az angol órán is eszedbe jutottam? Ez hízelgő :)
Sietek a folytatással, hétvégén hozom is ;)

Puszi, és jó sulit!

Nessa Laura Lossёhelin írta...

Te jó ég!
Még szép, hogy szeretném a folytatást, sőt, alig várom, egyszerűen frenetikus lett ez a fejezet is! Nem tudom, hogy bírom ki a következőig.

HDawn írta...

Köszönöm, aranyos vagy :) Hétvégén hozom a folytatást, ígérem ;)