2016. június 9., csütörtök

Csillagszámláló - 3. Louis vagyok... Ő meg Harry

Sziasztok! Csütörtök van, tehát meghoztam a következő részt :) Ami a végét illeti...
Nyugalom, mindjárt itt a vasárnap.
A másik, hogy elértük, sőt meghaladtuk az 50 feliratkozót, ami miatt nagyon boldog vagyok.
Ne feledjétek, nagy részben ti inspiráltok, úgyhogy ha nem túl nagy kérés,
ismét szeretettel várom a hozzászólásaitokat!
Jó olvasást kívánok a részhez! :)
**********************************************************************************

3. Louis vagyok… Ő meg Harry (azaz egy félig kifizetett kávé)

Lana fülig érő szájjal tárta ki az ajtót, de rögtön elkomolyodott, mikor meglátta főnöke szigorú ábrázatát.
– Jó reggelt! – köszönt illedelmesen, és szíve szerint kifaggatta volna Haroldot arról, hol töltötte az éjszakát, de látta, hogy ez nem jó ötlet. Helyette csak ennyit kérdezett: – Készítsek valami reggelit?
– Nem vagyok éhes – kapta a komor választ azonnal. Lana a körmeit rágcsálva toporgott még az előszobában, aztán úgy döntött, nem bírja. Ki kell derítenie, mi történt. Harry bezárkózott a fürdőszobába, úgyhogy ő végül a konyhába ment, ahonnan ráláthatott a fürdő ajtajára, majd azonnal tárcsázta Adam számát. Már éppen feladta volna, mire nagy nehezen válaszoltak a hívására.
– Remélem, jó okod volt felébreszteni…– dörmögte Adam álmos hangon.
– Adam, én vagyok az Lana – suttogta a lány, nehogy lebukjon. – Harold most ért haza, és elég rossz kedve van. Nem tudod, mi történt az éjjel?
– Az utolsó emlékem, hogy elég korán leléptek Tomlinsonnal.
– Tomlinson?
– Louis Tomlinson. Mindegy, úgy sem ismered – nyögte Adam, mert közben borzasztóan elkezdett hasogatni a feje.
– Na és? Akkor miért szomorú? – faggatta Lana.
– Mit tudom én? Nem mentem velük, ahhoz még egy kiló füvet el kellett volna szívnom.
– De akkor miért…?
– Nem tudom! Talán Lou-nak kicsi a farka, vagy fasz tudja. Aludhatok tovább? – kérdezte türelmetlenül, amitől Lana egyre dühösebb lett.
– Hogy lehetsz ekkora egoista pöcs?! Mindig csak magaddal foglalkozol, a barátaidat meg le se szarod!
Lana kifakadásától már az egész konyha visszhangzott, de túl mérges volt ahhoz, hogy észrevegye magát.
– Drága Vöröske! Ha nem vetted volna észre, én voltam az, aki tegnap kirángatta a jéghercegedet a házából, hogy lazuljon egy kicsit. Ha valami elbaszódott, arról nem én tehetek. Nagy fiú már! Nem lehetek mindig ott vele, hogy fogjam a kezét.
– Baszd meg! – mondta a lány nemes egyszerűséggel, majd azonnal bontotta a vonalat. Zihálva támaszkodott a konyhapultra, és hatalmasat ugrott, mikor a mély hang megszólalt mögötte.
– Lana, minden rendben? – Gyorsan megpördült a tengelye körül, és egy mosolyt igyekezett az arcára varázsolni.
– Persze, csak Stephen néha idióta – hadarta, és vett egy mély levegőt. És akkor meglátta az indokot Harold félmeztelen testén, ami okot adhatott a faggatózásra.
– Eseménydús éjjeled volt, mi? – kérdezte szemöldökhúzogatva a fiún található kiszívott foltra utalva. Harold önkéntelenül kapott a nyakához, és miközben végigsimította az ujjaival, mintha lélekben messze járt volna. – Ahogy így elnézlek, egy darabig nem fogod elfelejteni – tette hozzá Lana, mikor látta, hogy barátja teljesen el van varázsolva. – Mi a baj? Csak egy éjszakát akart?
Harry csak tátogott, és fogalma sem volt, mit válaszoljon. Eszébe sem jutott: egyszerűen otthagyhatná Lanát azzal a szöveggel, hogy nem tartozik rá.
– Nem fogsz leszállni rólam, amíg el nem mondom, mi történt, ugye? – tette fel a költői kérdést, amire mindketten pontosan tudták a választ. – Oké, szóval együtt voltam valakivel az éjjel... Minden tökéletes volt, de nem lett volna szabad… – nyögte frusztráltan, de itt megakadt. Mit nem lett volna szabad? Élveznie? Vágynia rá? Valószínűleg egyiket sem. – Tudod, ismerem őt régről, még gyermekkorunkból. Valójában ő a mostoha unokatestvérem, vagyis Jasse és Carol rokona. Nem jöttem ki velük jól.
Túl sok volt az információ egyszerre, de a lány igyekezett kiszűrni belőle a lényeget.
– Bántott téged, amikor kicsi voltál? – kérdezte halkan, együttérzően.
Harold erre a kérdésre egész testében megfeszült, majd összefonta a karjait a mellkasa előtt. Lana tudta, hogy nem fog belőle többet kiszedni, éppen most zárkózott el az egész világ elől.
– Bocsi, de erről nem akarok beszélni – felelte Harry, majd nagy léptekkel indult a hálószobája felé.

Harry elgondolkozva figyelte, ahogy a lattéjába öntött cukor lassan a habok közé süllyed, egy tátongó lyukat hagyva maga után. Fáradtan megdörzsölte a szemét, és próbált ébren maradni, amíg édesanyjára várt a kávézóban. Az elmúlt három nap úgy telt el, mintha minden teljesen összefolyt volna, köszönhetően annak, hogy éjjelente alig aludt a rémálmai miatt. Tudta, hogy ki miatt jöttek újra elő, de próbált a lehető legkevesebbet gondolni rá. Csakhogy ez elég nehéz volt, hiszen folyton arra ébredt, hogy a nevét kiáltja, kétségbeesetten könyörögve. Dühösen keverte el a cukrot a kávéban. A fém hangosan csilingelt, ahogy újra és újra az üvegpohár oldalához ért.
– Kicsim, minden rendben? – hallotta meg édesanyja aggódó hangját, ami végre visszarángatta a valóságba. – Mit tett ellened az a kávé?
Harry felállt, és gyorsan magához szorította a nőt, aki bár csak az álláig ért, mégis kicsimnek szólította.
– Csak fáradt vagyok, és még ez a lötty sem segít – mondta, majd adott egy puszit. – Te hogy vagy?
– Jól, köszönöm.
Lassan elhúzódtak egymástól, és helyet foglaltak az asztal két oldalán. Harry felkészült a sablonbeszélgetésre, ahol be kell számolnia az elmúlt hét eseményeiről, majd édesanyja is elmondja, merre jártak a családdal. Mert neki volt egy férje és két fogadott gyereke. Ott volt James, a tökéletes Jesse és a tündéri Carol.
– Harry, képzeld, hétvégén tartjuk majd a születésnapi ebédemet – kezdte óvatosan, a kezét tördelve, majd mikor kijött a pincér, kért egy capuccinót.
– Ez nagyszerű! – mondta a fiú. – Én majd jövőhéten szeretném odaadni az ajándékodat.
Anne elragadóan elmosolyodott, és kapva a kínálkozó alkalmon, rögtön a mondandója közepébe vágott:
– Mit szólnál, ha szombaton adnád oda, amikor a többiek is?
Harry felkapta a fejét, és rögtön meg is csóválta.
– Nem, ezt felejtsd el, nem akarok odamenni! – jelentette ki eltökélten.
– Olyan jó lenne, ha velünk ünnepelnél. Kérlek, gondold át a kedvemért! – mondta a nő, majd a tenyerébe zárta fia kezeit. – Szeretném, ha mindannyian együtt lennénk.
Harry a kezeiket nézte, miközben arra gondolt, hogy mennyire szereti az édesanyját, de most olyat kért tőle, amit nem biztos, hogy meg tud adni neki. Jesse-szel és Carollal találkozni azok után, hogy tudja, mit váltott ki belőle az, hogy Louis-val volt, kínszenvedésnek tűnt. El akarta felejteni a múltat, nem volt szüksége arra, hogy valaki újra és újra az orra alá dörgölje.
– Kicsim, annyira fáradtnak látszol. Rosszul alszol? – Anne kávéja közben megérkezett, úgyhogy megvárták, amíg kettesben maradnak.
– Visszajöttek a rémálmok – válaszolta Harry, mikor elment a pincér, de meg kellett köszörülnie a torkát, mert alig volt ereje a hangjának. Ivott a lattéjából, hátha kicsit magához tér tőle.
– Talán fel kéne keresned egy szakembert… – javasolta az asszony. – Ha kiöntenéd a szíved, az biztosan segítene.
– Tudjuk jól, ha elmegyek valami agyturkászhoz, gyógyszert fog felírni az alvásproblémáim miatt – mondta ingerülten. – Hagyjuk ezt, majd megoldom valahogy!
Anne beleegyezően bólintott, bár közel sem volt biztos benne, hogy ez a legjobb megoldás. Aggódott a fiáért, és arra gondolt, ha Harry megengedné, hozzáköltözne, csak hogy szemmel tarthassa. De neki is ott volt a férje, aki számított rá, és akárhonnan nézzük, szerette azt a férfit, már évek óta. Harry felnőtt, lediplomázott, és a karriere felfelé ível. De akkor most miért tűnik mégis annyira elhagyatottnak?
– Na és milyenek a csajok a cégnél? – érdeklődött a nő mosolyogva.
Harry szeretett volna azonnal láthatatlanná válni. Túl fáradt volt ahhoz, hogy kitaláljon valami mesét, és nem most akarta bevallani, hogy a fiúkhoz vonzódik. Zavartan fészkelődött a széken, a haját piszkálta, aztán mikor már kínos volt a csönd, csak megvonta a vállát.
– Olyanok, mint bárhol máshol. – És ezzel az egész témát lezártnak tekintette.
Még egy fél órát beszélgettek kis semmiségekről, majd Harry közölte, hogy haza kell mennie dolgozni. Elbúcsúztak, és megállapodtak, hogy telefonon még beszélnek a szombatról. Feleséges volt, a fiú már előre tudta, hogy abból nem lesz semmi.
Nyolc óra elmúlt, mire hazaért, Lana is régen lelépett már, de most nem bánta, hogy egyedül lehet. Leült a tervezőasztal elé, fogta a vonalzót és a tollat, majd belemerült a munkába. Éjfélig dolgozott, aztán egy gyors zuhany után lefeküdt aludni. Álmában ismét egy kék szempár kísértette, és valamikor hajnalban fel is riadt. Egy fél óra forgolódás után mégis sikerült visszaaludnia, ami szinte hihetetlennek számított, de úgy látszik, a szervezete eddig bírta az éberen töltött éjszakákat.

– Bassza meg! – csapta le az ágyra a telefonját Louis. Egyáltalán hogy gondolhatta a történtek után, hogy igazi számot adott meg neki? Hiszen csak úgy lelépett. Egyik pillanatban még meztelen bőrét cirógatta, a következőben pedig már rángatta magára a ruháit, hogy minél hamarabb eltűnhessen a közeléből. Délelőtt küldött egy SMS-t a megadott számra, majd délután – mivel nem érkezett válasz –, felhívta. Egy ismeretlen férfihang üdvözölte nem túl kedvesen, aztán közölte vele, hogyha továbbra is zaklatja a barátnőjét, levágja a farkát. Szomorúan dőlt hátra az ágyon, arcát a tenyerébe temette, de nem adta fel. Már a következő lépésen gondolkozott.

A csillogó zöld tekintet látványa teljesen a retinájába ivódott, és még az illatát, vagy a bőrének érintését is könnyen fel tudta idézni.
– Harold, a picsába, hol vagy? – kérdezte a plafontól. Az utóbbi napokban elég sokat beszélt magában. Még bámult maga elé egy darabig, aztán beugrott neki valami. Hiszen van egy kapocs kettejük között: Adam. Gyorsan küldött neki egy SMS-t, hogy találkozzanak a parkban egy óra múlva.
Eltökélten lépkedett a hatalmas, öreg tölgyfák között, és megfogadta magában, hogy addig nem nyugszik, míg ki nem derít néhány információt a fiúról. Adam már ott terpeszkedett az egyik padon, szájából kilógott az elmaradhatatlan cigaretta, és olyan fejet vágott, mintha az ő vállán nyugodna a világ minden terhe.
– Sejtem, miért vagy itt – jelentette ki, mielőtt egyáltalán köszöntek volna egymásnak. Louis megtorpant, és kíváncsian nézett le a fiúra, a folytatást várva. – Ülj le! – paskolta meg Adam maga mellett a helyet.
– Köszi, hogy eljöttél – mondta Lou.
– Ugyan már! Szinte rám parancsoltál, nem volt választási lehetőségem – felelte vigyorogva Adam, majd előhúzta a dzsekije zsebéből a cigis dobozt, hogy barátja felé nyújtsa.
– Nem kérek, köszönöm – hárította el a kedves gesztust Louis, hisz a hétvége óta így is sokkal többet szívott, mint máskor egy hónap alatt. – Ha tudod, miért jöttem, akkor mesélj! – türelmetlenkedett.
– Nyugi van, Tomlinson – nevetett Adam, majd elnyomta a cigijét a pad oldalán. – Ő egy nagyon kedves barátom, és ha bántani mered, velem gyűlik meg a bajod – váltott hirtelen komoly hangnemre.
– Ilyennek ismersz? – vonta fel a szemöldökét Lou. Kicsit rosszul esett neki, csupán a feltételezés is.
– Én csak azt tudom, hogy Haroldnak nincs jó kedve azóta, hogy te hazacipelted – jegyezte meg vállvonogatva.
– Nem kellett cipelni sehová, az egész az ő ötlete volt. Kérte, hogy menjünk fel hozzám – motyogta Louis.
– Hm… ez nem vall rá – morfondírozott Adam, miközben úgy vizsgálgatta a másik arcát, mintha a hazugság apró jeleit próbálná felfedezni rajta. – Harold eléggé… magának való.
– Nekem is furcsa volt akkor este, mintha nem teljesen önmagát adta volna – értett egyet Louis. – De amikor végre megmutatta az igazi énjét, akkor… – kezdte, de máris túl sokat mondott. Zavartan lehajtotta a fejét, és érezte, hogy elpirul. Nevetséges volt, utoljára valamikor középiskolás korában fordult vele elő, mikor csókolózott a suli leghelyesebb fiújával.
– Teszik neked – jelentette ki Adam vigyorogva, majd hátrahajtotta a fejét, becsukta a szemeit, és hagyta, hogy a nap melegítse a bőrét.
Louis nem válaszolt, hiszen barátja amúgy is kijelentésnek szánta az előzőt.
– Akkor segítesz? – kérdezte inkább reménykedve.
– Pinewood Street 14.
– Mi? – értetlenkedett Louis.
– A fogorvosom címe, bazmeg! – kacagott Adam. – Téged tényleg totálisan elvarázsoltak – tette hozzá fejcsóválva.
Lou az utolsó mondatra már nem is igazán figyelt. Felállt a padról, és búcsúzásképp felmutatta a középső ujját, majd vigyorogva megköszönte a segítséget.

Picit hátrahőkölt, mikor egy tűzvörös hajú lány nyitott ajtót. A hajfonata egészen a derekáig ért, és éles kontrasztot alkotott fehér pólójával. Úgy nézett ki, mintha tejszínhabot nyomtak volna egy eperszemre.
– Szia! Miben segíthetek? – érdeklődött széles mosollyal.
– Haroldot keresem – mosolyodott el most már Lou is, mert egyre szimpatikusabb lett neki a csaj. – Itthon van?
– Még dolgozik – csóválta meg a a fejét a lány, és úgy tűnt, igazán sajnálja.
Louis az órájára nézett, és megállapította, hogy már negyed nyolc is elmúlt.
– Sokára ér haza?
– Nem tudom, ezt nála nem lehet kiszámítani. Hogy hívnak és miért keresed? Ha hazaér, szólok neki, hogy itt jártál – ajánlotta kedvesen.
– Louis Tomlinson vagyok.
És ez volt a pillanat, amikor Lana arcáról azonnal eltűnt a mosoly. Nagyszerű, felismerte a nevem! – gondolta magában keserűen Lou.
– A második kérdésemre nem válaszoltál – jegyezte meg sokkal mogorvábban Lana. – Miért keresed őt?
– Mert úgy érzem, valami rosszat tettem ellene, és szeretném kideríteni, miről van szó – vallotta be Louis, mert rájött, hogy ennél a lánynál semmire nem megy mellébeszéléssel. A szürke, szigorú szemek kutatóan mélyedtek az övéibe, de állta a tekintetet. Tűzön, vízen keresztülment volna, csak hogy újra láthassa a fiút. Végül Lana szakította meg a szemkontaktust, bement az előszobába, majd kis idő után egy cetlivel lépett ki.
– Ez Harry munkahelyének a címe – adta át a papírt. Louis fülig érő mosollyal nézett rá, de akkor feltűnt neki valami furcsa.
– Harry? – kérdezte szinte suttogva.
– Ja, Harry Styles – nyomatékosította Lana. – Ha kérdezi, miért segítettem neked, mondd meg, hogy nem tudtam ellenállni az elbűvölő tekintetednek. Biztos megérti majd. Azt hiszem, ő is hasonló cipőben jár – mondta a lány, az utolsó mondatot inkább csak magának, majd bezárta az ajtót a férfi orra előtt.
Louis percekig állt még a küszöbön, miközben próbálta feldolgozni az információkat. Te jó ég, erre aztán abszolút nem számított! Nem akart elmerülni a múltban, sokkal logikusabbnak érezte, hogy először megkeresse Haroldot… vagy Harryt. Sürgősen beszélnie kell vele. Bepattant a kocsijába, beírta a címet a navigációba, majd elindult.
Szerencsére elég késő volt már, és kicsi a forgalom, így húsz perc alatt odaért az építészeti irodához. Leparkolt, majd futva tette meg az utat a bejáratig. Húszemeletes épület volt, a csupa üveg előcsarnokban recepciós pult terpeszkedett. Már éppen arra tartott, mikor meglátott egy ismerős alakot a kávéautomata előtt. A magas férfi egy vékony dzsekit viselt fekete farmerrel, a haja művészi kuszaságban valami kontyszerőségbe volt összefogva, és éppen az aprókat dobálta be a gépbe.
– Harry! – kiabálta Louis, és igyekezett minél hamarabb átszelni a hatalmas csarnokot.
Harry fáradt volt, de nem akart még elindulni. Ugyan minek menne haza? Úgysem tud lefeküdni ilyen korán, és a rémálmokból is elege volt. Végül, hogy kicsit felébredjen, gyalog lelépcsőzött a tizenegyedikről, majd azonnal a kávégép felé vette az irányt. A hatalmas épület ilyenkor már szinte teljesen üres volt, csak itt-ott lézengett néhány irodista. Szeretett ilyenkor itt lenni. Nyugodtan dolgozhatott, mégsem érezte magát egyedül. Kinyitotta a tárcáját, hogy megszabaduljon némi aprótól, és elkezdte bedobálni a lehető legkisebb címleteket, amit elfogadott a gép. Már a kávé árának felét elnyelte az automata, amikor egy ismerős hang a nevén szólította. Először arra gondolt, hogy biztos a kialvatlanság miatt képzelődik, de amikor megfordult, hirtelen tudatosult benne a valóság.
Louis megtorpant tőle néhány méterre, mintha félne, hogy elijeszti, ha túl közel merészkedik. Lihegett a futástól, de szemei azonnal a Harryét keresték. Mindketten mélyen beszívták a levegőt, és úgy bámultak egymásra, mintha a világ nyolcadik csodáját látnák.
„– Louis vagyok.
– Én meg Harry.
– Tudom.”
Harry motyogott magában valamit, mert végre rájött, mire hasonlít leginkább Louis szemeinek színe. Tizenkét évébe telt, de végre kitalálta. Aztán felrémlett a tudatában, hogy le kell lépnie. Hirtelen megpördült, majd sebes léptekkel a liftet vette célba. Valami idióta papír volt az fémajtókra ragasztva, de eldöntötte, hogy semmi sem állíthatja meg. Egyszerűen letépte a celluxszal rögzített irományt, majd hagyta, hogy az lassan levitorlázzon a földre. Szerencsére a lift pont a földszinten volt, és egy halk csilingeléssel azonnal kinyílt.
– Harry, kérlek, beszéljük meg! – lépett oda Louis kétségbeesetten. – Könyörgöm, ne hagyj itt így!
Annyira jó lett volna a fejéhez vágni, hogy ő is otthagyta órákra egy szűk lyukban az erdő közepén, bezárva, éjszaka, de nem mondta ki. Inkább összeszorította az ajkait, és hallgatott, ahogy mindig is tette. Aztán menetrendszerűen előtörtek az emlékek, és belülről marcangolták.
Lou nem tudta, mit tegyen. Az egész teste remegett. Nem lehet, hogy el kell engednie, hisz még csak most talált rá. Lázasan gondolkozott, hogyan vehetné rá a másikat, hogy megmagyarázhassa a történteket. Véletlenül tévedt a tekintete a földre, ahol egy fehér papír hevert, rajta nyomtatott betűkkel: Ne használják a liftet. Áramszünet lesz. Este nyolc és kilenc között – olvasta el gyorsan a lényeget. Ötlete sem volt, hány óra lehet, de nem gondolkozott sokáig.
– Harry, gyere ki! – mondta a zöld szempárba nézve, mire csak egy gyors fejcsóválást kapott válaszul. Közben az ajtó elkezdett becsukódni, és egy másodperce volt eldönteni, mit tegyen. Az utolsó pillanatban, oldalra fordulva csúszott be a szűk résen, és azonnal elindultak fölfelé. Farkasszemet néztek egymással, teljes némaságban. Csupán csak néhány emeletet tehettek meg, mikor a lift megállt, valószínűleg két szint között,aztán a világítás is kialudt.
– A picsába! – szitkozódott Louis. Éppen a telefonját akarta kikotorni a zsebéből, amikor halk zihálásra lett figyelmes. – Harry? – kérdezte a koromsötétben.
– Louis! – A fiú hangja sokkal magasabban szólt, mint úgy általában. Ijedt volt, és Lou tudta, hogy el fog ájulni, ha ilyen gyorsan kapkodja a levegőt. Nem kellett sok, hogy összerakja magában a dolgokat. Sötétség, szűk, zárt hely. Klausztrofóbia.

10 megjegyzés:

BezTina írta...

Szia HDawn!
Olyan hévvel olvastam mint amikor a babák szines reklámokat látnak és az egész kis lényük arra koncentrál.

Huh...Lou elképesztő...be ment Vele...jobb is hogy ott van.....
Nagyon nagyon kìváncsi vagyok a folytatásra!
Nagyon szèpen koszonom hogy olvashattam!
Jo ejszakat!
Szép napot holnapra valamint szèp hètvégét!

HDawn írta...

Sziaaa BezTina!

Nekem a felmosós reklám volt a kedvencem babakoromban, amikor virágok nőttek ki a padlóból XD
Tök jó, hogy kezded megkedvelni Louis-t, és igen, ketten jobb beragadni a liftbe, mint egyedül ;)
Mindjárt vasárnap! :)

Neked is jó hétvégét!

Unknown írta...

Kedves HDawn!

Kabbe! Nem szeretek teljesen ismeretlen embereket szidni(te pedig ha nem is teljesen, de nagyon beletartozol ebbe a körbe), de ez most kikívánkozott és le is írtam mint látod. :D Nagyon nagy szemétség volt itt abbahagyni.. NAGYON nagy. Ez olyan, mint abbahagyni a szexet pont orgazmus előt, vagy megnézni egy filmet csak félig és pont azt a jelenetet kihagyni, ahol kiderül a hatalmas csattanó, a mindent eldöntő információ. Eredetileg úgy terveztem, hogy csak holnap reggel a buszon írom ezt meg, mert mindjárt leesik a fejem olyan álmos vagyok, de sikerül úgy felidegesítened a végére, hogy lehet el se tudok majd aludni egy darabig az izgatottságtól...

Témaváltás: Lana karakterét imádom! Nem azt mondom, hogy teljesen én vagyok, de nagyon bele tudom élni magam a szerepéde. Tetszik benne, hogy belevaló csajként viselkedik attól függetlenül, hogy ő csak Harry takarítónője. Nagyon menő volt ahogy lerendezte Lout, viszont azt most nem teljesen értem, hogy amikor kibökte Harry teljes nevét, akkor Louisnak beugrott az egész történet és rájött, miért is volt olyan furcsa Harry, vagy csak kissé világososdott meg és ahhez kell még egy kis löket? Bármi is a válasz, tuti, hogy a liftben fog eldőlni konkrétan minden. Már előre készülök az olvadozós jelenetre, amikor Lou megnyugtatja H-t. *-* ( Aztán meg a káos is bekövetkezik... tudom, tudom.)
Még annyi lenne, hogy nagyon bejönnel a címek. Tetszik, hogy adsz egy elég rejtélyes címet, aztán utána írsz zárójelbe valamit, mint egy kis magyarázatot, ami szintén nem sok segítség, de azért nem annyira homályos.

Gyere Vasárnap! Gyere! Ügyes kutya, jó kutya. Ügyes Vasárnap, gyere a gazdihoz. Lábhoz! *fütyül* Jól van V itt egy jutalomfalat, mert jó kutya vagy. Iiiigen jó kutya, nagyon jó kutya vagy. (Ez a vasárnap hívogató rituálém :$)
Jó éjt, szép hétvéget! Puszi! ♡♡

HDawn írta...

Szia Andiii!

Igen, tudom, gonosz volt, de már az elején kiírtam, hogy nyugi, mindjárt vasárnap, szóval lehetett sejteni, hogy köcsög leszek, ami a végét illeti :D Remélem, a kövi rész kárpótolni fog miatta :) Lehet majd olvadozni...

Ami a címeket illeti... néhány rész múlva lesz egy kedvencem, majd oda fogom írni, hogy melyik az :) rájöttem, hogy szeretek címeket adni a fejezetnek.

Kitartás a vasárnap csalogatásához, remélem, tudsz azért aludni :)
Puszi, jó hétvégét!

Dreamy Girl írta...

Sziaaa!
Tegnap este sajnos nem tudtam már olvasni, pedig nagyon vártam, de reggel munkába sétálva bepótoltam! :3
Már amikor az elején írta, hogy nyugi mindjárt vasárnap, tudtam, hogy ki fog készíteni a vége :D Itt abbahagyni, oh te jó ég!! Jajj, legyen már vasárnap! Mooost!! :D
Lana tök aranyos, imádom, pedig a lány karakterek nem szoktak a szívemhez nőni, de ő most kivétel :3 És örülök, hogy megadta Louisnak Harry címét ;)
Jajj lift, én semmi pénzért nem mentem volna be... Mármint Harry után vagy Louis után igen( velük bezáródnék, de ez más téma :D) de amúgy nem XD Mindig sétálok a lépcsőn akármilyen magasra is kell menni. XD szóval ahogy bezárult az ajtó és mentek fel, majd megálltak szó szerint én is ziháltam... Szegény Hazza, de legalább ott van vele Louis, és segíteni fog neki, még jó h nem tökölt sokat és befurakodott a résen!
Omg te lány!! Nagyon szeretem ezt a történetet!❤❤ és az írásmódod is! ❤❤
Várom a vasránapot!!! ❤❤
Puszii ❤❤

HDawn írta...

Kedves Dreamy!
Nem vagy egyedül ezzel a liftes dologgal, és sem szeretem nagyon, de ha muszáj, kibírom.
Bocsi a vége miatt, de már tényleg mindjárt vasárnap, és kiderül... ami kiderül :D Lanát egyébként sokan bírják, ennek örülök. Próbáltam nem túl idegesítőre megalkotni, ezek szerint sikerült.
Lou meg naná, hogy bemegy Harry után... ha nem akarta volna, akkor is berugdostam volna, ez nem kérdéses :D
Nagyon örülök, hogy szereted a történetet, nekem is a szívemhez nőtt igazából :) Köszi, hogy írtál!
Jó hétvégét, puszi!

Unknown írta...

Szia HDawn!
Fhuu ezt a függővéget.. :D
Louisnak nagyon tetszhetett az az éjszaka (+reggel), ha ennyire kíváncsi volt ezek után is Harryre.
Harry lelkem pedig nagyon sajnálom, hisz biztos a klausztrofóbia is a múlt eseményei miatt vannak.:c
Még különösebb gondolatokat nem tudtunk meg Louistól, hogy mit gondol most, hogy tudja ki is az a Harold, de remélem a következő részben sikerül erről is némi infót megszerezni.
És ha már össze lesznek zárva, vajon hova fajulnak a dolgok? *perverz gondolatok* :DD
Amúgy szóba jöhetne itt a múlt is, azonban Harry rosszulléte után kétlem, hogy arról fognak odabent beszélgetni, pedig rohadt kíváncsi vagyok rá!
Oké, tudom, sokat kíváncsiskodok, de imádom ezt a sztorit és nem bírok leakadni róla.. :D
Várom már a következőt!^^
Puszi: Ella xx

HDawn írta...

Szia Jackson Ella! (nem baj, ha ezek után csak Ella leszel? :))

Én örülök, hogy nem tudsz róla leakadni, és hogy hosszú kommenteket írsz :D Olvasom a kérdéseidet, és mindent tudó vigyor ül ki az arcomra... egyébként érdekes megtudni, hogy milyen kérdések izgatnak titeket legjobban :)
Köszönöm, hogy olvasol és írsz is. Nemsoká vasárnap ;)

Puszi

Névtelen írta...

Uh, így olvasva pár kommentet, az enyéim annyira kifognak majd lógni hogy hú 😂 Na mindeeegy...Kezdjük előröl. Sziaaaa 😍 Imádooom. Annyira kreatív és izgalom dús és ahh.. egy adrenalin függőt már is boldogá tettél :33 Az egész stílus, és a hangulat magával ragadott, hogy úgy olvasnám már a következőt 😍 És annyira örültem, mikor tudatosult bennem, hogy bár 3 rész van eddig ( +prológus) iszonyat hosszúak, így minden betűt kiélveztem olvasás közben 😍😍😍 Ahw, alig várom a vasárnapot 😍😍😍💙🌈☁

HDawn írta...

Kedves Noémi!
Az se lenne baj, ha kilógna a többi közül a kommented, de szerintem nem lóg ki :) A szavaidból azt vettek ki, hogy nem ez az utolsó alkalom, hogy írtál, aminek nagyon örülök. Holnap már hozom is a folytatást.
Puszi és további jó hétvégét!