2016. július 26., kedd

Játsszuk el, hogy tetszel! - 3. Tűzben izzó szemek

Sziasztok! Siettem a következő résszel, és végre ti is olvashatjátok :) 
Egy kicsit azért szomorú voltam, mert egyre kevesebb hozzászólás érkezik a részekhez, amit nem nagyon értek, mert az oldalmegjelenítés magas. Kérlek, dobjatok meg egy-két mondattal, ha elolvastátok. Jó lenne tudni, hogy tetszik-e még nektek. Köszönöm, hogy itt vagytok velem, és jó olvasást kívánok! :)
*********************************************************************************

3. Tűzben izzó szemek

Louis fáradtan téblábolt a lakásban. Ezen a pénteken nem ment dolgozni, viszont Ashlee estére vendégeket hívott, így ki volt zárva, hogy édes semmittevéssel töltse a napot. A lány délelőtt nem érezte jól magát, ezért reggelit csinált neki, aztán egész délután paradicsomot és sajtot szeletelt a salátához, sőt, még valami süteménytésztát is kavart, hogy segítsen a barátnőjének.
– Azt hiszem, készen vagyunk – jelentette be a lány, miközben boldogan mosolyogva sétált oda Lou-hoz. – Köszönöm, hogy segítettél – duruzsolta a fiú fülébe, majd az ajkait lejjebb csúsztatva puszilta végig a nyakát. Újra eszébe jutott az a kérdés, amit már azóta fel akar tenni, hogy Harry megérkezett hozzájuk, de Ashlee folyton elterelte a témát.
– Ash, Harry tud róla? Ő tudja, hogy…
– Most komolyan erről akarsz beszélni? – kérdezte a lány tettetett csalódottsággal. – Nem tud róla, és neked sem szabad elmondanod – mondta szigorúan, miközben a keze sem tétlenkedett, az egyiket gyakorlott mozdulatokkal csúsztatta be barátja alsója alá. Ahogy körbefogta ujjaival éledező férfiasságát, Louis halkan felnyögött.
– Ash, mindjárt itt lesznek a vendégek – próbálta eltolni magától a lányt, de tiltakozása süket fülekre talált.

2016. július 21., csütörtök

Játsszuk el, hogy tetszel! - 2. A napfényben fürdő tincsek

Sziasztok! Újra itt, immár a második résszel :) Remélem, hogy nem haragudtok nagyon, hogy kicsit lassabban érkezem a bejegyzésekkel, talán a tartalom kárpótol. Jó olvasást kívánok!
*********************************************************************************

2. A napfényben fürdő tincsek

Ashlee futva tette meg a távot a kocsitól a patakpartig. Harry mosolyogva követte a tisztáson keresztül, miközben telefonált. Az egyik céggel egyeztetett időpontot, ahol majd előadást kell tartania a következő héten, de közben elbűvölve bámulta a lányt, akinek fehér ruhája lobogott a szélben. Egy pillangót követett, amit bár nem akart fogságba ejteni, ennek ellenére örömmel töltötte el a tény, hogy szaladhat utána. A tűző napnak, vagy Harry túl élénk fantáziájának köszönhetően olyan illékonynak tűnt az egész jelenet, mintha a következő pillanatban akár el is tűnhetne, ezért nem merte levenni róla a szemét. Mikor végzett a hívással, megszaporázta a lépteit, hogy utolérje. Már nem voltak messze, a víz csobogása egyre hangosabban kivehető volt a szél halk susogása mellett. Beléptek a magas, lombos fák közé az árnyékba, és ott végre nem volt olyan perzselő a hőség. Ash valahol elveszítette az apró, röpködő szépséget, ezért bevárta a fiút, és együtt kerestek helyet, ahová leülhetnek elfogyasztani az ebédjüket. Végül találtak egy kis, füves részt közvetlenül a patak mellett, és meg is álltak, hogy elhelyezkedjenek. Harry levette a hátizsákot, amibe az ételeket pakolták, majd ő is leült, kényelmesen kinyújtott lábakkal, hátul támaszkodva a karjain. Ash mindeközben úgy vetette rá magát az egyik szendvicsre, mintha már napok óta nem evett volna.

2016. július 15., péntek

Játsszuk el, hogy tetszel! - 1. A csodákra képes kezek

Sziasztok! A Játsszuk el, hogy tetszel! első részével szeretnék Nektek jó hétvégét kívánni! Örömmel tapasztaltam, hogy azért még maradtatok, annak ellenére, hogy kicsit furcsa most ez a hármas, sőt, még új féliratkozókat is köszönthetek! :) Ebben a részben már lesz Larrys pillanat, ha tetszett, mindenképpen írjátok meg ;)
*********************************************************************************

1. A csodákra képes kezek


Ashlee nevetve, ugyanakkor fáradtan dőlt hátra barátja karjaiba. A haja összekócolódott a féktelen szeretkezéstől, amit alig néhány másodperce fejeztek be, és amitől még mindig remegett a lába az orgazmus utóhatásaként. Felnyújtotta a karját, kézfejével a borostás arcot simogatta, és addig fészkelődött, míg befúrta magát a fiú lábai közé. 
– Hm, még így, egy év után is tudsz meglepetéseket okozni – duruzsolta a lány, miközben egy jóllakott mosollyal az arcán nézte Louis-t.
A fiú csak lustán simogatta a lágy domborulatokat, Ash mellét, puha és lapos hasát, sőt, még a combját is elérte, mivel a lány közel furakodott hozzá. 
– Holnaptól egy kicsit csöndesebbnek kell lennünk – jegyezte meg Lou szórakozottan. Még nem tudta, mit gondoljon arról, hogy Ashlee gyermekkori barátja néhány hétre hozzájuk költözik, de valami azt súgta neki, tartogat majd meglepetéseket és kellemetlen szituációkat az együttélés. Louis nem volt az a könnyen barátkozó, közvetlen típus, nem szerette a kiszámíthatatlan dolgokat, ennek ellenére barátnője napról napra azon munkálkodott, hogy kirángassa a komfortzónájából. Na igen, Ash annyi mindenben különbözött tőle, mintha más bolygóról származnának. De valahogy mégis jól megvoltak, mintha tökéletesen kiegészítenék egymást. Egy szeretetteljes puszit nyomott a lány halántékára, majd karjait összefonta a forró test körül.

2016. július 10., vasárnap

Játsszuk el, hogy tetszel! - Prológus

Sziasztok! Először is, köszönöm a fülszöveghez érkezett hozzászólásokat, nagyon sokat jelentett, hogy biztattatok :) Remélem, hogy a kedvességetekért cserébe sikerül összehoznom egy jó történetet. Ne aggódjatok, a folytatás bővelkedni fog Larrys pillanatokban, ezt megígérem ;) Jó olvasást kívánok!
*********************************************************************************

Prológus

Az üveg hangos csattanással ütődött a falnak, és Harry az utolsó pillanatban kapta a karját az arca elé, hogy megvédje magát a szanaszét repülő éles szilánkoktól. Hangosan zihált, minden egyes lélegzetvétele megtörte a ház csendjét, aztán ahogy leengedte a kezét, lassan a légzése is visszaállt a megfelelő ritmusba. A módszer tehát jónak bizonyult, de amint körbenézett, azonnal megbánta az egészet. Meglepetten tapasztalta, hogy a habzó sör nedves foltot hagyott maga után a falon, a padlón, de még a ruháján is. Az élet szívás. Fáradtan kifújta a levegőt, majd a pultnak támaszkodott, és próbált kicsit kijózanodni, hogy összetakaríthassa kirohanásának jeleit. Édesanyja nem örülne, ha reggel arra érne haza, hogy a konyha romokban hever, egyetlen fiának köszönhetően.
Egy hónap. Négy hét, egészen pontosan huszonkilenc nap, és végre itt hagyhatja ezt az átkozott helyet. Elfelejthet mindent, ami vele kapcsolatos. Nem fogja látni a patakot, ahol kisgyerekként annyit játszottak, és ahol először csókolóztak, a kedvenc kávézójuk előtt sem kell elsétálnia minden egyes nap, és vele sem fog találkozni. Minden adott lesz ahhoz, hogy a lehető leghamarabb elfelejtse, ami kettejük között történt.

2016. július 8., péntek

Az új történetről

Sziasztok kedves olvasóim! :) Tudom, egy kicsit késtem, ugyanis tegnapra ígértem néhány infót az új Larrys sztoriról, de most végre itt vagyok. Először is, be kell valljam, nekem mindig is gondjaim voltak a cím kitalálásával, illetve a fülszöveg megírásával. Előbbivel azért, mert vagy bevillan valami jó ötlet, vagy nem, de ha nem jön az Isteni szikra, akkor nem szabad erőltetnem. (Ne akarjátok tudni, tegnap este mi volt a történet címe, de még szerencse, hogy vártam egy napot). Utóbbival pedig azért, mert borzasztó nehéznek érzem néhány mondatban összefoglalni az egész sztorit, amikor oldalakat tudnék írni róla... Nektek volt már ilyen??

A történetről pedig... kicsit tartok tőle, de remélhetőleg ez változni fog az első kommentek után. Izgalmas új sztoriba kezdeni, ugyanakkor folyton az jár a buksimban, hogy lesz-e olyan jó, mint mondjuk az előző? Szeretni fogjátok-e? És ami most a legjobban aggaszt: vajon mit fogtok szólni ehhez a hármas felálláshoz?? :D 
Ezt a történetet is E/3-ban írom, és azt, hogy milyen sűrűn lesznek részek, még nem tudom megmondani sajnos. Nem vagyok biztos a heti kettőben, de a heti egy meg talán kevés... szóval lehet, hogy mondjuk 5 naponta hozok majd részt, ez még elválik. :) 

A monológom végére érve pedig elolvashatjátok a fülszöveget, megnézhetitek a borítót. Kíváncsian várom a véleményeteket, mert ha tetszik nektek, még a héten meghozom a prológust ;) Szép hétvégét kívánok!
*******************************************************************************


Ashlee Lester imádja a pasiját, a gyermekkori barátját és a kalandokat. Egy titok mégis arra kényszeríti a lányt, hogy cselhez folyamodva bábuként mozgassa a számára két legfontosabb embert.
Sassy Lou-é.

Louis Tomlinson egy kicsit bizalmatlan, magának való fiú. Bár mindig az állandóságot keresi, izgalmas is tud lenni, mikor elengedi magát. Csupán a megfelelő emberre van szüksége, aki mellett önmaga lehet.
Tündérke Sassyé.

Harry Styles végre hazatér rég látott barátjához. Tudja, hogy egy őrült játékba keveredett, de a szabályokat nem ismeri. Pedig csak egyetlen módon szállhat ki: ha szerelembe esik.
Hazza vagy elveszít mindent, vagy megnyeri azt, amire a legnagyobb szüksége van. 



2016. július 3., vasárnap

Csillagszámláló - Epilógus

Sziasztok! Nekem hiányozni fog a Csillagszámláló :( Imádtam írni, de sajnos ez a történet is a végéhez ért. Most nem is húznám tovább a dolgokat, jó olvasást, és a rész alatt folytatom majd a szövegelést :)
********************************************************************************

Epilógus

Felüdülés volt James és Anne házában tartózkodni úgy, hogy Jesse valamelyik távoli szigeten nyaralt a menyasszonyával. Harry édesanyjának télikertje már majdnem elkészült a nyár közepére, csupán annyi dolguk volt, hogy lefessék a fa tartóelemeket. Louis és Harry szívesen vállalta a munkát, rájuk fért a kikapcsolódás a dolgos hétköznapok után, és így még több időt tölthettek együtt. Harry az egyik kisebb ecsetet a szájában tartotta, míg a másikkal lendületes mozdulatokkal festette fehérre a fát. Lou limonádét kortyolgatott, de hamar letette a poharat, hogy csinálhasson egy gyors fényképet a telefonjával. A „Harry fest” fotó bekerült a „Harry alszik”, „Harry virágokkal a hajában”, Harry vattacukrot eszik” és még néhány kép közé, aminek közös pontja meglepő módon a főszereplő volt, azaz Harry.
– Tudod, jó néhány fényképet láttam rólad az évek során – vallotta be Harry, miközben tovább mozgatta az ecsetet.
– Tessék? – kérdezte meglepetten Louis, majd a zsebébe süllyesztette a mobilt.
– Anya mindig küldött fotókat a családi rendezvényekről, amin általában én egyáltalán nem vettem részt. Könnyű volt nyomon követnem téged. Láttam, ahogy felnőttél – mondta Harry, majd párja felé fordult.