2017. augusztus 25., péntek

Escort - 12. fejezet

Sziasztok! Ma este hoztam egy új részt, és a hétvége folyamán még érkezni fog kettő, tehát minden napra jut egy vasárnapig ;) Mondhatjuk úgy is, Escort hétvégét tartunk :D Nem is dumálok többet, csak jó olvasást kívánok nektek, és kérlek, a visszajelzésről se feledkezzetek el. Holnap este újra találkozunk a következő résznél ;)


– Még mindig nem tudom elhinni, hogy a lányok elvittek ebédelni, amikor hazajöttél, és nekem még csak nem is szóltak – mondta Jarret, és rátámaszkodott a pultra, ahol a kávéjaikat várták. – Én is szívesen kimozdulok néha. Összeülhetett volna az egész társaság.
Bill lassan bólintott:
– Ja, ezt már mondtad, amikor felhívtál. És akkor is, amikor ideértünk.
– Csak azért, mert úgy gondolom, ez nagyon nem tisztességes.
– És ők is erre fognak gondolni, ha megtudják, hogy elhívtál kávézni anélkül, hogy szóltál volna nekik – mondta Bill, és a pultos lányra mosolygott, amikor megkapták a rendelést.
– Ebben teljesen biztos vagyok, de mégis nekem van igazam, hisz ők kezdték az egészet – válaszolta Jarret vigyorogva. – Gyere, üljünk le az ablak mellé!
Bill a homlokát ráncolta, de végül követte Jarretet. Nem igazán szeretett az ablak mellett ülni, és nem csak azért, mert túlságosan éles volt a fény, ami miatt még sápadtabbnak tűnt, hanem inkább azért, mert szeretett láthatatlan maradni. Bárki, aki elment a kávézó előtt, odakintről megpillanthatta őt, és túl sok olyan ember sétált kint az utcákon, akikkel nem szeretne találkozni. Felvette a napszemüvegét, leült Jarrettel szemben, és próbált inkognitóban maradni, amennyire csak lehetséges.
Jarret ivott egy kortyot a jegeskávéjából, mielőtt nekikezdett a mondandójának:
– Milyen volt a nyaralás? Kérdeztem róla Angie-t, de meglepő módon nem emlékszik semmire abból, amit meséltél.
– Hát – mondta Bill halkan – az idő meleg és napos volt, és sok volt a homok a tengerparton. Leginkább bárokba jártam, és színes koktélokat iszogattam. Egy kicsit le is barnultam. Semmi különös – felelte vállat vonva, és természetesen kihagyta azt a részt, ami arról szólt, hogyan ugrált egyik ágyból a másikba a másfél hét alatt.
– Most komolyan? Ember, ha kiraksz engem egy trópusi szigeten, én mindent követnék, ami bikinit visel – mondta Jarret szemöldökvonogatva. Bill rosszallóan ránézett a napszemüvege kerete fölött, ezért hozzátette: – Úgy értem, csak akkor ha éppen Angie és én nem lennénk együtt. Mert ha mégis, akkor ő lenne abban a bikiniben.
– Ühüm – felelte Bill, és megforgatta a szemeit a szemüveg takarásában. – Ezúttal mi történt? Kimaradtál este? Elfelejtetted hívni? Rossz színű pólót vettél fel?
– Haver, a fene se tudja néha, ha róla van szó. Azt hiszem, rosszul rendeltem az étlapról legutóbb, amikor étteremben vacsiztunk. Vagy valami ilyesmi. Azt mondta, nem kér desszertet, tehát én kiválasztottam azt, amit szerettem volna, és hirtelen én lettem bunkó, amiért nem tudtam, hogy ő is kér belőle.
– Az „én nem kérek desszertet” azt jelenti: „rendeld azt, amit a legjobban szeretek, aztán én majd megeszem a nagy részét”, ha Angeláról van szó. Hogy lehet, hogy eddig még nem jöttél rá? – kérdezte Bill egy félmosollyal. – Ez mindig az, amiben a legtöbb csoki van, és ha magadnak is szeretnél valamit, jobban teszed, ha előre lebeszéled a pincérrel, hogy véletlenül majd kettőt hozzon belőle.
– Anyám, hogy tudsz ezekre emlékezni?
Bill megvonta a vállát:
– Nem tudom, de egy idő után megszokod. Minden a kis részletekről szól, és arról, hogy tudd, mit szeretnek az emberek. Sokkal egyszerűbb lenne az életed, ha megjegyeznéd ezeket az apróságokat. Talán te és Angela együtt maradnátok több, mint egy hétig.
– Haha – mondta Jarret egy kissé gúnyosan. – Ha ilyen jól emlékszel a kis dolgokra, akkor miért nem csinálod?
Bill egy pillanatra ledermedt:
– Csinálni mit?
– Randizni. Ha ilyen jó vagy ebben, meg ilyesmi, akkor miért tartod fent a remete látszatot?
– Nem vagyok remete – jegyezte meg Bill homlokráncolva, és belekortyolt az italába. – Még nem találkoztam a megfelelő emberrel. És elfoglalt vagyok. Nagyon elfoglalt. Nincs időm ilyen dolgokra.
– Ühüm. Pont úgy, mint egy remetének – mondta Jarret vigyorogva, aztán hirtelen kiintegetett az ablakon. – Ó, hé, az a fiú egy jó barátom.
Bill azonnal arra fordult, amerre Jarret nézett. Először nem tudta, kinek integet, mert csak tinédzser lányokat látott, akik éppen átvágtak a kis kávézón.
– Ki…? – kezdte Bill, de amint újra a helyiség bejárata felé nézett, a torkára fagyott a szó, és a szemei hatalmasra tágultak. Sosem örült még ennyire, hogy napszemüveget visel.
– Szia, Tom! Vicces, hogy összefutottunk itt – mondta Jarret, miközben felállt és kezet fogott az újonnan érkezővel. – Bill, ez az egyik haverom, Tom. Tom, ő itt Bill.
Bill magára erőltetett egy mosolyt, és nyújtotta a kezét, hogy üdvözölhesse. Elég volt az apró érintés, és máris érezte, hogy bizsereg a bőre.
– Örülök, hogy megismerhetlek, Tom.
– Én is, Bill – felelte Tom, és egy kicsit tovább szorongatta a fiú kezeit a megszokottnál. Csak akkor engedte el, amikor Bill alig észrevehetően megcsóválta a fejét. – Remélem, semmit nem zavartam meg.
– Tulajdonképpen… – kezdte Bill, de Jarret közbevágott:
– Nem csinálunk semmi különöset. Csak üldögélünk, hülyeségekről beszélgetünk és kávézunk. Csatlakozol hozzánk? – ajánlotta Jarret, és az egyik üres székre mutatott az asztal mellett, miközben ő visszahuppant a sajátjára.
– Ha biztos vagy benne, hogy nem gond… – mondta Tom, és Billre pillantott.
– Ugyan! Az én barátaim Bill barátai is, ugye? – kérdezte Jarret lelkesen.
– Természetesen – felelte Bill kedves hangon, és a mosolya még mindig a helyén volt. Belül azonban forrongott. Nem volt benne biztos, hogy előbb Jarretet akarja megfojtani, amiért ilyen helyzetbe hozta, vagy Tomot, aki olyan közönyösen viselkedik, mintha semmi nem történt volna kettejük között, és ez a baráti kávézás lenne a világ legtermészetesebb dolga. Aztán hirtelen pánikba esett. Mi van, ha Tom beszélt róla Jarretnek? Tom nagyon sok dolgot tudna mesélni, arról, amit tettek, arról, ahogy először találkoztak. Mindent összekuszálhat, és a barátai biztosan megvetnék őt. Vagy még rosszabb. De az is lehet, hogy Jarret kerítőként játszik szerepet ebben az egészben. Akkor viszont meg kell ölnie. A lehető leglassabban.
– Ó, a francba! – mondta Jarret, és lenézett a telefonjára, amely csilingelve jelzett neki. – Úgy tűnik, hogy a szükség van rám bent, az irodában, valami letéti ügy kapcsán. Nagyon utálom, hogy meg kell szakítanom ezt a rövid beszélgetést – mondta, és közben bocsánatkérően nézett Billre, majd elővette a pénztárcáját, és egy bankjegyet dobott az asztalra – de a következő italt én állom, oké?
– Én… – kezdte Bill, és közben próbált valami jó ürügyet kitalálni, hogy leléphessen.
– Király, ingyen italok – mondta Tom, és felkapta a pénzt az asztalról. – Hé, következő alkalommal én fizetek.
– Jól hangzik – felelte Jarret vigyorogva. – Később találkozunk.
– Ja, később… – mondta Bill, és még mindig mozdulatlanul ült a székén.
– Szóval… – kezdte Tom, de Bill megint csak megcsóválta a fejét.
– Szóval, mi a helyzet? Most már a barátaimat is bevonod, hogy követhess? – sziszegte halkan.
– Én… nem…
– Mit mondtál neki arról, hogy honnan ismerjük egymást? – kérdezte Bill mogorván, és a napszemüveget feltolta a fejére.
– Semmit. Még azt sem tudja, hogy már találkoztunk. Nem voltam benne biztos, hogy te, te vagy – felelte Tom határozottan.
– Akkor miért vagy itt?
Tom lefagyott egy pillanatra, és az ajkát kezdte rágcsálni.
– Mert abban reménykedtem, hogy te leszel az... – mondta halkan, és közben zavartan elnézett a pult irányába.
Bill döbbenten pislogott, és kicsit összeszűkítette a szemeit:
– Miért?
– Én… én tulajdonképpen azon gondolkodtam, hogy mi van veled. Szerettelek volna újra látni – felelte Tom őszintén, miközben megvonta a vállát.
– Oké, hát, nem kellett volna – mondta Bill szomorúan, és felállt az asztaltól, mielőtt megint valami hülyeséget csinálna. – Jó kávézást neked!
A szemüvegét visszacsúsztatta a helyére, aztán határozott léptekkel, egyenesen az ajtó felé indult. Kilépett a napfénybe, és egy mély levegőt vett. Utálta, hogy legszívesebben megfordult volna, hogy visszarohanjon Tomhoz. Bocsánatot akart kérni, amiért olyan bonyolult és távolságtartó. Meg akart neki mindent magyarázni, és újra a karjai között szeretett volna lenni.
Ehelyett kényszerítette a lábait, hogy felemelt fejjel tovább sétáljon a járdán. Megtagadta azt, amit igazán szeretett volna, és folyamatosan emlékeztette magát az étteremben történtekre. Azt mondogatta magának, hogy Tom nem érdemli meg, hogy folyamatosan ő járjon a fejében.
Kétségbeesetten sóhajtott, és érezte, hogy egy kéz határozottan megragadja az alkarját. Amikor hátrafordult, a pillantása azonnal találkozott a barna szemekkel. Tom egy picit összehúzta a szemöldökét, és nem eresztette sem a kezét, sem a tekintetét.
– Tom, kérlek – mondta Bill fájdalmas, erőtlen hangon. Csupán erre a két szóra futotta, mielőtt Tom ajkai rátapadtak az övéire. A térdei azonnal erőtlenné váltak, és kénytelen volt a fiúba kapaszkodni, nehogy a földön kössön ki. Amikor Bill egy kicsit hátrahúzódott, alig kapott levegőt, de aztán ismét Tom felé mozdult. – Tom, kérlek – suttogta a fiú ajkaira, újabb csókot követelve.

8 megjegyzés:

Andrea Nagy írta...

Szánom bánom az előzőhöz elfelejtettem komizni! 😕
Ha jól emlékszem valami álmokkal kapcsolatos gondolataim voltak. Na mindegy.
Ez a rész így jó ahogy van. Gondoltam valami ilyesmi találkozásra, de ez nagyon átlátszó volt Jarretnek részéről . Bill pedig megint menekül.
Bíztam Tomban, hogy most összeszedi magát és utánna megy. Megtört a jég. Megcsókolták egymást, na végre.
Csodás lett. Köszönöm. Puszi 😍😍😍

Tünde írta...

Nagyon köszönöm! Imádom a történetet!

Névtelen írta...

Sziaa!

Ahw, el sem tudom mondani h mennyire tetszett! ��❤️
Vegre maaar!!! ❤️
Bill az elejen meg egy kicsit buta volt, de a vegen, ahw �� Orulok h Tom is osszeszedte a batorsagat es utana ment! Kiakadtam volna ha nem teszi! ����
Mondtam mar h fantasztikus vagy? Nagyon varom a hetvegi frisseket, hatalmas koszonet erte! Es persze alapbol a forditasert is! ☺️

Puszi, D.

HDawn írta...

Szia Andi!
Nem baj, hogy átlátszó volt, az a lényeg, hogy úgy tűnik, működött :D Egyelőre... Billnél sosem tudhatjuk :D Örülök, hogy szeretted a részt :) Puszi!

Szia Tünde!
Én is köszönöm a kommentet, holnap hozom a következőt :) Puszi!

Kedves D!
Éreztem, hogy ez tetszeni fog. Én is imádtam fordítani :) Buta Bill kezd alakulni a jó irányba. Tom meg mindig okos, mert Tomival mos :D Várlak a következő részeknél is, sztem az is tetszeni fog ;) Puszi!

BezTina írta...

Drága HDawn!
Escort mini maraton? Ezer és egy hála Neked! Komolyan, minden részt nagyon szépen köszönünk, de hogy hármat is egymás után?!
Huha! Hatalmas köszönet érte!

- Jarret, igen nem árt figyelni ezekre a 'kis dolgokra'
Ja és hapikám nagyon izgulôsra és erőltetettre sikeredett ez az ~ott egy barátom, meghívom már közzênk...~ kb. Szituáciô.
-Tom imadtam amit Billnek mondtál és azt még jobban hogy utánna mentél.

HDawn, nagyom szêpen köszönőm, hogy ezr a részt is olvashattam!
Szêp napot Kívánok Neked Holnapra!
Puszi

Hópihe írta...

Szia!
Igaz, hogy átlátszónak tünt ez a véletlen találkozó,de legalább összejött!! Megdobbant a szivem tölük, hogy mit fognak reagálni, hogyan viselkednek. Bill megint bután indított, még mindig menekül, de legalább Tom utána ment és nem eresztette el. A csókjuktól még én is elaléltam! Alig várom, hogy mi lesz a folytatásban! Köszönöm a csodás fordítást, mint mindig!

Petruska írta...

Köszönjünk!😘😘😘😘😘❤❤❤❤❤

HDawn írta...

Drága BezTina!
Escort mini maraton, bizony :D Tényleg átlátszó volt az a találkozó, de pont ezért volt annyira vicces szerintem :D Végül is, nagyjából sikerült elérni, amit szerettek volna... Igen, Tomot nagyon nagyon imádjuk, mint ahogy Billt is a hülyeségeiért :D Puszi!

Szia Szörpi!
Szerettem azt a csók jelenetet fordítani :) Meg amúgy az egészet, sztem akármennyire kínos és erőltetett le a tali, valahogy mégis cuki volt. Ma már jön is a folytatás. Puszi!

Szia Petruska!
Én köszönöm, hogy olvassátok. Puszi :)