2017. november 19., vasárnap

Escort - 25. fejezet

Sziasztok! Egy rövid, de nagyon fontos rész :) Kedden érkezik is a folytatása ;) 


Bill a térdein támaszkodva lassan megemelkedett Tom felett, miközben minden mozdulatot igyekezett kiélvezni. A keze a fiú hasán nyugodott, ahogy újra lenyomta magát. Lágyan ringatta a csípőjét, és egy hosszú, megelégedett sóhaj szökött ki az ajkai közül. Már több hét is eltelt azóta, hogy utoljára ebben a formában tudta élvezni Tomot. Valamilyen okból – amit még Bill sem értett – az ünnepek közeledtével drasztikusan megnőtt a vendégei száma. Valami az ajándékozás szellemében arra sarkallta őket, hogy kevesebb időt töltsenek a családdal, és helyette inkább fizessenek egy hivatásosnak. Amikor pedig akadt némi szabadnapja, annyira fáradt volt és sajgott mindene, hogy a megerőltetőbb dolgok helyett csak ölelkeztek Tommal, hiába szeretett volna többet. Pedig, istenem, mennyire szeretett volna többet! Ezt akarta. A fiú teste fölött akart mozogni órákig, napokig, hetekig, hónapokig, vég nélkül. Le akart nézni Tom gyönyörű, a kéjtől kipirult arcára – ahogy az ajkai elnyíltak, a szempillái pedig árnyékot vetettek az orcájára – a nap minden percében, ameddig csak lehetséges.
Bill lágyan elmosolyodott, amikor Tom végigsimított a combján, és a bőre mindenhol bizseregni kezdett. Nagyon hiányolta ezeket a pillanatokat. Régebben elképzelhetetlennek tartotta, hogy valami iránt ennyire fog sóvárogni. Az elmúlt időszakban többször elégítették ki, mint azelőtt bármikor, és nem számított, mennyire volt jó, vagy éppen kimerítő, amikor vége lett, Bill máris érezte, hogy valami többre vágyik. Öleléseket és csókokat akart, azt, hogy valaki simogassa a hátát, miközben ő a szívverését hallgatva alszik el. Végül mindig Tomot akarta. Mégis, az átdolgozott esték után képtelen volt átmenni hozzá, és nem is akart. A gondolattól, hogy Tom fölé hajol, végigcsókolja az izzadt bőrét, miközben ő még mindig elhasznált az előző vendégétől, a hideg is kirázta és azonnal hányingere lett.
Úgyhogy munka után hazament a csöndes és üres lakásába, bemászott a zuhany alá, és Tom járt a fejében, miközben maszturbált. Vagy még jobb volt, mikor egy vibrátort csúsztatott magába, és közben arra gondolt, hogy a fiú hatolt belé. Nem volt tökéletes – mert nem Tom volt az –, de így legalább kihúzta a következő napig, amikor végre tényleg találkozott vele, és alaposan összegabalyodhattak.
Bill halkan felnyögött, ahogy Tom határozottan felfelé lökött a csípőjével, ő pedig keményen lenyomta magát, aminek hála a fiúból is kicsikart egy nyögést. Tom farka annyira jó érzés volt benne, tökéletesen kitöltötte, pont úgy, amire mindig is sóvárgott. Néha kifejezetten zavaró volt, hogy mindig csak rá vágyott, de Billt ez már egyáltalán nem érdekelte. Tom frusztráló jelenléte a fejében többé nem zavarta. Imádta, ha a fiú megbolygatta a gondolatait, és hogy állandóan vele volt, még ha az elméje legrejtettebb zugában is. Bill már képtelen volt nem mosolyogni legalább egy kicsit, ha bárhol vagy bármikor megérezte az áfonya illatát.
– Bill – sóhajtotta a nevét Tom határozottan, hogy teljesen magára irányítsa a fiú figyelmét, miközben elélvez. Megragadta a derekát, és felfelé döfött.
Bill elmosolyodott és pontosan úgy mozgatta a csípőjét, ahogy Tom szerette. Miközben a fiú átélte az orgazmust, végig az arcát figyelte. Néhány pillanattal később az ujjaival végigsimította Tom arcát, mire egy kimerült mosolyt kapott. A szíve már ennyitől sokkal gyorsabban kezdett verni a bordái alatt. Lemászott az öléből, mellé feküdt az ágyra és a fonataival játszott, ahogy az arcát a nyakához fúrta.
Tom kinyújtóztatta a karját és még közelebb húzta magához, miközben a fiú dünnyögött valamit a bőrébe.
– Szelet hekk? – kérdezte Tom összezavarodva, majd az éjjeliszekrényen lévő tányérra nézett, hiszen nem olyan régen fejezték be a vacsorát. – Éhes vagy?
Bill még egyszer odabújt a nyakához, az orrát a bőrébe fúrta, megpuszilta, és csak utána húzódott kicsit távolabb. Lenézett a fiúra és egy mély levegőt vett, miközben Tom arcát simogatta:
– Szeretlek.
– Tényleg? – kérdezte Tom, miközben lassan egy mosoly terült szét az arcán.
– Tényleg – felelte Bill szintén mosolyogva. – Ez így okés neked, ugye?
Tom a hátára döntötte a fiút és szenvedélyesen megcsókolta.
– Teljesen okés – válaszolta, miközben végigpuszilta Bill arcát. – Már hosszú idő óta arra várok, hogy kimond.
– Tessék?
– Én is szeretlek. Csak azt akartam, hogy előbb te mondd ki – magyarázta Tom, és még egy puszit hintett a fiú kulcscsontjára.
– Mi lett volna, ha nem mondom? – kérdezte Bill, és hátrafeszítette a fejét, hogy Tom könnyebben hozzáférjen a nyakához.
– Akkor az első évfordulónk környékén kimondtam volna én. Vagy ha csinálsz valami extra édes dolgot, talán előbb is kicsúszott volna.
– Mint például az, ha tökéletesen kielégítelek? – találgatott Bill, és szexin felhúzta a szemöldökét.
– Nem – mondta Tom, miközben megpuszilta a fiú orrát. – Ha friss, forró muffinokat hozol nekem reggel. Vagy ha szombaton hajnali hatkor átjössz csak azért, hogy összebújhassunk, és aludhassunk még néhány órát együtt. Vagy ha kitalálod, hogy habfürdőzés közben nézzük a naplementét – mosolygott Tom, és lágyan Bill haját simogatta.
Bill nem tehetett róla, teljesen elolvadt a szavaktól. Átkarolta Tom nyakát és magához ölelte a fiút.
– Néha elképesztően édes vagy – mondta halkan a fiú vállába dünnyögve.
– Mindenről a muffinok tehetnek – vigyorgott Tom, aztán újra megpuszilta Billt, és elhúzódott. – Hagyd, hogy ezt kidobjam – nézett le kettejük közé a használt gumira, amitől még nem volt lehetősége megszabadulni. – Aztán rendesen összebújhatunk, oké? Attól tartok, hogy ha hozzád dörgölőzöm, lecsúszik, és tönkreteszi a hangulatot.
– Jól van – felelte Bill tettetett durcássággal, és közben beleharapott az ajkába, nehogy elnevesse magát. – Hamar visszajössz?
– Ígérem – mondta a fiú, és lemászott az ágyról. – Szeretlek.
– Én is – válaszolta Bill, és amikor Tom eltűnt a fürdőben, vigyorogva nyújtózott el az ágyon. Szerették, és ez nagyon jó volt; meghitt melegséget, biztonságot és legfőképpen boldogságot érzett. Ez egy olyan érzés volt, amit már régóta hiányolt, és nem is tudott róla. Eldöntötte, hogy semmiképpen nem tervezi feladni ezt az egészet harc nélkül.
Amikor Tom visszatért, egy puha takarót húzott magukra és azonnal összebújtak alatta.
– Hiányoltál?
– Nagyon – dorombolta Bill, és hagyta, hogy a bőrük teljesen összeforrjon az ölelésben.


12 megjegyzés:

Névtelen írta...

Sziia!

Ahw, valoban rovid resz volt, de annal edesebb! <3
Imadom oket egyutt! <3
Es veegre Bill Okos Bill ;)
Varom a folytatast, bizom benne h mostmar semmi sem ronthatja el a boldogsagukat!
Koszonom az ujabb forditast! <3

Puszi, D.

MK írta...

Aranyos..

Gyö írta...

Szia H.!:D

Ez a rész.......Hmmmmm.........
Kicsi a bors, de erős! Terjedelme nem sok, de a tartalma........

Az elején konkrétan éreztem, hogy a szívemet szorongatja valami!
A végére az ajkamhoz ért ahol egy mosoly terült szét tőle!♥♥♥

Köszönöm a fordítást!♥♥♥Mert ettől is nagyon kellemes érzés veszi birtokba lelkem, mert Te ennyire szeretsz minket és egy igen értékes dolgot szánsz ránk, az idődet! Puszi és ölelések hada!

(Azért a "szelet hekk" mellett nem mehetek el! Vajon ezt a rész, hogy fordította volna a Google fordító???:D:D:D Ez a poén pont kellet az érzelmek viharának csendesítéséhez, vagy pontosabban más mederbe való tereléséhez!)

Gy

Andrea Nagy írta...

Szia Drága!
Végre! Bill a kis édes. Szerelmes! Mindig, mindenhol Tomra gondol.
Azért ez a rész már nagyon kellett.
Kellett, hogy végre Bill is rájöjjön, mekkorát téved azzal, ha elzárkózik ez elől a szerelem elől.
Édes részt fordítottál nekünk.
Ahh... Köszi! Puszi. 😘😘😍😍😍💖💖💖💖

BezTina írta...

Szia HDawn!
Ez a rész amilyen rövíd dupla olyan tartalmas. Csak úgy röpködtek az érzelmek és a -régóta várt- vallomások.
Felüdülés volt léleknek és szívnek egyaránt.
Köszönöm szépen ennek a résznek a fordítását is!
Előre is szêp hetet Kívánok Neked!
Puszi

Petruska írta...

Drága,
Ez egy csodálatos rész volt!❤❤❤
Nem elég,h testileg sikerült megint közel kerülnoük,de lelkileg is,végre kimondták azt a gyönyörű szót,amire mind a kettejüknek szükségük van!
Nem csak érzik,már tudják❤❤❤
Huuuu,imádtam ez egy nagyon jó rész volt,még kis humorral spékelve.
Szelet hekk😂😂😂
Imádom Őket!ha lesz is még akadály elöttük,remélem könnyen átvészelik együtt közösen❤❤❤❤
Kellett,föleg Billnek,hogy megerösödjön,jobban bizzon,és így remélhetőleg végre elhiszi,h ő os lehet boldog és megérdemli!😘😘😘😘❤❤❤❤❤❤❤

HDawn írta...

Én is imádom őket. Külön, de leginkább együtt :) Bill lassan már olyan okos lesz, hogy diplomát szerezhet :D Köszönöm, hogy írtál. Puszi!

HDawn írta...

:)

HDawn írta...

Köszönöm, nagyon aranyos dolgokat írtál :) Persze, hogy szánok rátok az időmből ;) Némi visszajelzésért cserébe már megéri, ráadásul én is szeretem csinálni. Pusziii :)

HDawn írta...

SZia :)
Igen, mi is megszenvedtük a fiúkkal, hogy végre kimondják, mit éreznek egymás iránt :D De végre... végre. Sok-sok puszi :)

HDawn írta...

Szia :)
Már én is vártam, hogy elérjünk idáig, pedig ez egyben azt is jelenti, hogy nemsoká véget ér a sztori :( Köszönöm, hogy írtál nekem. Sok puszi :)

HDawn írta...

Szia Drága!
A szelet hekk :D Hát igen. :) Sajna már a sztori vége felé járunk, de hát semmi nem tart örökké. Köszönöm, hogy írtál, és sok-sok puszi :)