2017. december 26., kedd

My indigo 2.

Sziasztok! És íme, a karácsonyi ajándékom második része :) A napokban egy kicsit elfoglalt leszek, ezért a folytatást a hétvége folyamán tudom hozni, de cserébe megint kaptok egy elég hosszú részt. Epekedve várom a kommenteket, véleményeket. :)

2. Unclear what we are, but what we know

Késő délután volt, amikor Tom testet öltött egy nagy bérház második emeleti lakásában. Nem bánta, hogy a testvére nem volt otthon, így legalább akadt némi ideje, hogy körbenézzen. Régen, amikor Bill száműzetésre ítélte saját magát, hetente meglátogatta, de most hogy belegondolt, rá kellett jönnie, hogy már több, mint hét hónap eltelt, mióta utoljára járt nála. Tulajdonképpen arról sem volt elképzelése, hogy a másik fiú mit csinálhat éppen. Ha tippelnie kellett volna, azt mondja, biztosan dolgozik. Tomtól távol álltak ezek az emberi dolgok, de az egyértelmű volt, hogy Billnek valamiből fizetnie kellett ezt a lakást. A gondolataiba mélyedve lépett be a hálószobába, és amikor meglátta a bevetetlen ágyat, megtorpant egy pillanatra. Van joga hozzá, hogy kémkedjen a testvére után?
Hirtelen egy kukkolónak érezte magát, és amilyen gyorsan belépett a szobába, olyan gyorsan tett hátrafelé egy nagy lépést, hogy visszacsukhassa az ajtót, és ne nézelődjön Bill cuccai között.
Aztán megérezte őt. Nem volt több, mint egy apró kis bizsergés a tarkójánál, de máris tudta, hogy a fiú nem lehet egy utcánál messzebb tőle. A vágy, hogy minél hamarabb viszontláthassa, annyira erős és letaglózó volt, hogy nem tudott ellenállni. Ismét láthatatlanná vált, és a következő pillanatban egy gyermekricsajtól zengő folyosón találta magát, alig néhány méterre Billtől.
– Gary kezdte az egészet – állította határozottan egy ötéves forma kislány, miközben egy padon üldögélt, és összeszorított fogakkal tűrte, hogy a fiú ellássa a sebet a térdén. Bill előtte guggolt, és éppen egy nedves ronggyal próbálta megtisztítani a zúzódást az apró kövektől. A kislány nadrágja elszakadt, a koszos arcára a könnyek patakokat vájtak, de olyan egyenes háttal ült, mint egy királynő. – Ellökött.
– Gary is ugyanezt mondta – felelte Bill, és halványan elmosolyodott. – Lola, miért nem adtad neki vissza a játékautót? – nézett fel a kislány szemeibe, miután a csontos kis térdecskére ragasztotta a sebtapaszt.
Lola összefonta a karjait maga előtt, és próbált nagyon dühösen nézni a fiúra.
– Tudod, hogy ez nálam nem működik – vonta fel az egyik szemöldökét Bill, oldalra döntötte a fejét, és továbbra is kitartóan bámulta a kislányt. A selymesen csillogó, sötét fürtjei az egyik oldalra csúsztak, és láthatóvá vált a hosszú, hófehér nyakának vonala.
– A múltkor letépte a babám karját – bökte ki végül Lola. – Gary gonosz fiú, nem akarom többet látni – tette hozzá.
– Megcsináltam a babád, nem lett semmi baja. De Gary sebe a könyökén, meg a tiéd a térdeden sokáig látszódni fog – magyarázta Bill, és amikor Lola elgondolkozott a hallottakon, megsimogatta a kezét. – Gyere, ideje bemenni a szobádba! Hamarosan kész a vacsora.
Bill kiegyenesedett, és mikor a kislány nem mozdult, kérdőn nézett rá.
– Fáj a lábam. Kérlek, vigyél fel! – biggyesztette le az ajkát Lola, és már nyújtotta is a kezét, hogy a fiú felemelje. Miközben Tom titokban figyelte a jelenetet, akaratlanul is elmosolyodott, mert a kislány jelleme kísértetiesen hasonlított ahhoz, ahogy Bill viselkedett kiskorában.
– Nem vagy te már nagy ahhoz, hogy kézben vigyelek? Ha el tudtad lökni Gary-t, talán segítség nélkül is be tudsz sétálni – felelte Bill, miközben a kezeit a csípőjére téve próbált nagyon komoly és szigorú lenni, de Tom látta, ahogy az ajkai mosolyra görbültek, és akkor vette észre, hogy már ő is percek óta vigyorog. A szíve izgatottan kalimpált a mellkasában, és amikor tetőtől talpig végignézett az öccse magas, és törékeny alkatán, már a pillangók szárnyának finom csapkodását is érezte a gyomrában. Mikor lett Bill ennyire gyönyörű? Mikor kezdtek el ennyire különbözni, holott a vonásaik még mindig annyira hasonlóak, hogy képtelenség lenne letagadni a rokoni szálakat? Vett egy mély levegőt, és próbálta a gondolatait másfelé terelni, mert a farmer, amit viselt máris kezdett szűk lenni. Erősen beleharapott az ajkába, és a fájdalom egy picit kijózanította. Vajon Bill észre fogja venni, hogy valami megváltozott közöttük? Hogy Tom megváltozott? Mert az halál biztos, hogy képtelen lesz úgy nézni a fiúra, mintha csak testvérek lennének, semmi több.
Fél éve kezdődött az egész. Tom felriadt egy álomból, veszettül zihált, és miközben próbálta rendbe rakni a gondolatait, észrevette a forró nedvességet a combján és a hasán. Úgy lökte le magáról a takarót, mintha hangyák lennének alatta, a fürdőbe rohant, és a zuhany alatt kétszer is átsikálta az egész testét szappannal. Zavarodott volt, szégyellte magát, pedig tudta, hogy ez következik. Egyszerűen csak megijedt attól, hogy nem volt ura a testének. És sajnos ez az állapot napról napra csak rosszabb lett. Elég volt egy kis szellő, egy kósza gondolat, és a farka máris büszkén meredezett, miközben Tom legszívesebben elásta volna magát. Aztán egyik este már nem bírta tovább. Sejtette, hogy mire van szüksége, és amikor először végigsimított a péniszén, már tudta, hogy nem lesz megállás. Azóta szépen lassan megismerkedett a testével, kitapasztalta, melyek azok a mozdulatok, amiket szeret, mennyire gyorsan és erősen kell csinálnia, hogy a lehető legjobb legyen, és mire kell gondolnia közben. Bill puha, telt ajkaira. Bill sötét, fényesen csillogó szemeire. Bill selymes, hófehér bőrére. Bill édes mosolyára, Bill elképesztő illatára, Bill hangjára. Billre. Aztán nem jött többet meglátogatni a testvérét. Túl gyáva volt, hogy a szemébe nézzen, miközben minden az arcára volt írva.
Tom újra az előtte játszódó jelenetre figyelt. Bill végül felvette a kislányt, és halkan beszélgetve indult el a lépcsősor felé. Úgy tűnt, nagyon jól kijönnek egymással, és Tom le merte volna fogadni, hogy ehhez nagyban hozzájárul, hogy mennyire hasonló a személyiségük. Kicsit távolabbról követte őket az épületben, és amikor egy iroda mellett mentek el, észrevette a kiírást. Nevelőotthon. Tom egy pillanatra megtorpant és elgondolkozott. Tudta, hogy Bill védence egy árvaházban dolgozott, mielőtt önként véget vetett az életének. Ahogy azt is tudta, hogy a testvére képtelen volt megbirkózni a tudattal, miszerint elvesztette azt, akinek az élete tulajdonképpen az ő kezében volt. A férfi halála után Bill egyszerűen nem tudott elszakadni az emberektől és a világuktól, de Tom még nem jött rá, miért. Talán bűnhődni akar, talán még mindig kötődik ahhoz a személyhez. De mindez nem volt fontos, mert most azért jött, hogy magával vigye. Továbbra is láthatatlanul sétálgatott az öreg épületben, és követte Billt mindenfelé, arra várva, hogy végre kettesben maradjanak. A fiú felvitte Lolát a szobájába, amin másik három kislánnyal osztozott, segített szétválasztani két tinit, akik összeverekedtek néhány dolláron, majd elindult a lépcsőház felé, hogy még egy emelettel feljebb menjen. Mire felért a lépcsősoron, már kapkodta a levegőt, és egy pillanatra a falnak kellett támaszkodnia. A kezei ökölbe szorultak, és az egész teste remegni kezdett. Tom szíve megszakadt, amikor a testvére gyönyörű vonásai eltorzultak a fájdalomtól, és a gyomrára szorította az alkarját, hátha tud rajta valahogy enyhíteni. Nem tudott. Arra csak Tom lenne képes. Az idősebb testvér azonnal döntött, kockára téve annak a lehetőségét, hogy valaki meglátja, ahogy alakot ölt. Egy század másodperc választotta el attól, hogy megkezdje a folyamatot, amikor egy női hang magára vonta a figyelmét:
– Bill, fiam, jól vagy? – kérdezte egy őszülő hölgy, aki éppen akkor lépett ki a szobából. Egy régimódi kosztümöt viselt, a haja szigorú kontyba volt tűzve, de a vonásai kedvesek voltak. Aggódva állt meg a fiú előtt, és a tenyerét máris a homlokára szorította. – Nem vagy lázas – mondta, de az aggodalom nem tűnt el a tekintetéből.
– Csak becsípődött a derekam, ennyi az egész – hazudta Bill, és még egy mosolyt is magára erőltetett. – Semmi baj, Anne, jól vagyok – bizonygatta, és kedvesen megérintette a nő kezét.
– Talán többet kéne enned – próbálkozott a nő.
– Eleget eszem – felelte hamisan nevetgélve a fiú. – Nem kell aggódnod miattam.
– Tudod, hogy ez a dolgom – mondta Anne komolyan. – Néha úgy érzem, hogy az elveszített gyermekem után kaptam egy másikat, akire vigyáznom kell. Ezúttal nem szeretnék hibázni.
– Ó, Anne – sóhajtotta Bill szomorúan, és a karjai közé zárta a nőt, akinek a könnyei máris patakokban folytak. – Shh, semmi baj. Nem a te hibád – duruzsolta a nő fülébe, és némán hagyta, hogy egy könnycsepp az ő szeméből is kibuggyanjon.
Tom nem tudott mit kezdeni a jelenettel. Mozdulatlanul állt, talán még nem is pislogott, ahogy nézte, hogy a testvére ennyire nyíltan kimutatja valaki iránt a szeretetét. Bill nem ilyen volt. Régen csak egymással viselkedtek így.
– Tisztába kell tennem Sean-t – szipogta a nő, de Bill elkapta a karját és megcsóválta a fejét.
– Megcsinálom. Itt az ideje, hogy hazamenj pihenni – mondta ellentmondást nem tűrően. Anne bólintott, majd hálásan elmosolyodott.
– Köszönöm, Bill. Egy angyal vagy.
– Talán... – felelte Bill fájdalmasan mosolyogva, miközben a tekintete még mindig csillogott a visszapislogott könnyektől. – Jó éjt!
A fiú elindult a folyosó vége felé, de Tom még néhány másodpercig az idős hölgyet figyelte. Kezdett meginogni a hite, miszerint ismeri a testvérét.
Bill egy apró szobába ment be, és csak a kislámpát kapcsolta fel a pelenkázó mellett. Ahogy Tom követte őt, a finom babaillat volt az első, amit megérzett. A fal mellé két rozoga, rácsos kiságy volt betolva, és Bill a nyűgösen nyöszörgő apróságot emelte ki.
– Szia, Sean – suttogta halkan a babának, miközben lágyan összeérintette az orrukat. Szorosan magához ölelte a csöppséget, aki nem lehetett idősebb fél évesnél, majd megpuszilta a fejét. – Uhh, napról napra egyre nehezebb leszel. Szereted a pocidat, ugye? – kérdezte nevetve, mire a baba válaszként belemarkolt a hajába, és erősen megcibálta. – Áucs. Értem én, ezt biztosan azért kaptam, mert megjegyzést tettem a súlyodra – vonta le a következtetést, miközben igyekezett a duci ujjakat lefejteni a sötét tincseiről. Még mindig mosolygott, de már közel sem olyan őszintén. – Mi lenne, ha megegyeznénk? Én megszabadítalak a büdi pelustól, te pedig elengeded a hajam? – Bill hamar rájött, hogy ez nem fog működni, ezért inkább felemelte a kezét Sean elé. Amikor a tenyere világítani kezdett, a kisfiú azonnal elengedte a haját és két kézzel kapott a fényes valami után. A fiú halkan kuncogva hagyta, hogy a kicsi az ujjaival kezdjen játszani, de amikor elkezdte őket húzni a kis édes szája felé, leeresztette a kezét. – Óh, nem, azt már nem. Le merném fogadni, hogy a cumid sokkal finomabb.
És ez volt az a pillanat, amikor Bill felnézett, és a tekintete mélyen Toméba fúródott. Az idősebb testvér először meg volt róla győződve, hogy ez csak a véletlen műve lehet, de akkor a fiú arcáról eltűnt minden mosoly és elképedve nézte őt.
– Bill? – suttogta Tom halkan, mert már muszáj volt megszólalnia. – Te látsz engem?
– Tom – ejtette ki Bill a nevet alig hallhatóan. – Mit keresel itt?
– Téged – felelte a bátyja, miközben megvonta a vállát. – Azt hittem, már túl sok erőd elhagyott ahhoz, hogy megláss.
– Tévedtél – jelentette ki Bill fagyosan. – Mit akarsz? Már hónapok óta nem jártál itt.
– Elfoglalt voltam – hazudta Tom szemrebbenés nélkül. – De úgy látom, neked is van elég dolgod. Hogy kerültél egy árvaházba? – Nem akarta felelősségre vonni az öccsét, de a kérdés mégis úgy csengett, még a saját fülének is. – Úgy értem… te nem ide tartozol – tette hozzá gyorsan.
Bill nem válaszolt azonnal, csak a pelenkázó asztal felé fordult, és lerakta rá a csöppséget.
– Oda tartozom, ahol befogadnak és szeretnek – felelte, miközben elkezdte vetkőztetni Sean-t. Tom úgy érezte, egy tőrt forgatnak meg a szívében, és hirtelen nagyon mérges lett.
– Most komolyan tisztába fogod rakni? – kérdezte, majd mikor a testvére nem válaszolt, hangosabban hozzátette: – Bill, hozzád beszélek!
Amikor a fiú hátranézett, a szemei szó szerint villámokat szórtak:
– Csöndesebben, mert ha felébreszted a másik picit, esküszöm, hogy a használt pelenkával tömöm be a szád! – mondta fojtott hangon. Tom látta rajta, hogy nem viccel. – És igen, éppen azon vagyok, hogy tisztába tegyem. Miért, szerinted sakkozni készülünk? – kérdezte gúnyosan, és vett egy mély levegőt, mielőtt visszafordult a babához, hogy halkan gügyögve folytassa a műveletet.
Tom közben fel-alá járkált a pár négyzetméteres helyiségben, és a karjait összefonta a mellkasa előtt. Az indulatok elborították az egész elméjét. Miért van itt a testvére? Miért foglalkozik ilyen emberi dolgokkal, holott végtelenül távol áll attól, hogy ő is az legyen? Nollának szüksége van rá. Neki is szüksége van rá, az istenért! Akkor miért ilyen makacs? Végül megállt, és a falnak dőlve figyelte a fiút. Bill megváltozott, amióta utoljára látta. Más lett a frizurája, és a ruháival sokkal erőteljesebben kifejezte a stílusát. A feketére festett körmöket Tom csak akkor vette észre, amikor a testvére felemelt egy cumisüveget, és lágyan ringatva a babát, etetni kezdte. Bill Sean-ra mosolygott, a csöppség pedig vissza rá.
– Kedvel téged – mondta ki az első gondolatát Tom.
Végre ő is kiérdemelt egy szeretetteljes mosolyt az öccsétől.
– Egészen pontosan a hajamért van oda. Imádja tépkedni – felelte Bill. Tom elmerengve nézte a lámpafényben csillogó sötét fürtöket, amik még így távolról is elképesztően puhának és selymesnek tűntek. Azonnal megértette Sean viselkedését. Gyorsan megköszörülte a torkát és türelmetlenül megkérdezte:
– Mikor végzel? Szeretnék veled beszélni egy nyugodt helyen.
– Amint elalszik – biccentett Bill a baba felé. – De ne aggódj, vacsi után mindig elnyomja az álom. Tudod, az anyja nem foglalkozott vele. Mindig jobban érdekelte, hogy megszerezze a napi heroin adagját – tette hozzá keserűen.
– De itt már jó kezekben van – mondta Tom. – Vigyáznak rá, etetik és gondoskodnak róla.
– Mert árvaházban felnőni olyan nagyszerű, ugye, Tom? – kapta fel a vizet a fiatalabb testvér, és szikrákat szóró tekintettel nézett fel. – Semmit sem tudsz az életről.
– Talán kevés időt töltök az emberek között, de azt tudom, hogy Nolla haldoklik – vágta rá Tom dühösen. – Kérlek, ne csinálj úgy, mintha egy bölcs lennél. Azokból nálunk is akad elég.
Bill csak megcsóválta a fejét, és újra Sean-nal foglalkozott, miközben úgy tett, mintha a testvére ott sem lenne.
Húsz perc múlva Bill a fejére húzta a pulcsija kapucniját, felkapta a dzsekijét az irodából, és végre elindulhattak hazafelé. Az időjárás ködös volt odakint. Tom arca grimaszba rándult, ahogy kiléptek a hűvös, nedves időbe, és magában újra megkérdőjelezte, mi a fenét keres a földön a testvére.
– A szomszédaim hülyének fognak nézni, ha magamban beszélek. Mi lenne, ha alakot öltenél? – kérdezte Bill, amikor már csak néhány háznyira voltak az otthonától. Tom bólintott, aztán megtorpant, de néhány másodperccel később már követte is a fiút. Bill ránézett, és elégedetten tapasztalta, hogy végre nem vibrál az a különös fény az alakja körül, és most már sokkal szilárdabbnak, na meg… ölelhetőbbnek tűnt. Tom döbbenten hagyta, hogy a fiú hosszú, vékony karjai átöleljék, a hajának finom, vaníliához hasonló illata betöltse az érzékeit, és a nyakánál érezze Bill apró légvételeinek forró cirógatását. – Annyira hiányoztál – motyogta, és lehajtotta a fejét, hogy az arcát a bátyja mellkasába fúrhassa.
– Ne haragudj, hogy nem jöttem hamarabb. – Tom hangja reszelős volt az érzelmektől, és végre a meglepettséget háttérbe szorítva rászánta magát, hogy ő is átkarolja a testvérét.
– Most miért vagy itt? – kérdezte Bill, és kicsit elhúzódott, hogy egymás szemébe nézhessenek.
– Haza kell vinnem téged. Nollának szüksége van rád – jelentette ki az idősebb testvér.
– Csak Nolla miatt jöttél? – vonta fel a szemöldökét Bill, mintha máris Tom lelkébe látna.
– Nem egészen. Azért vagyok itt, mert nekem is nagyon hiányzol – mondta Tom határozottan. – És mert elképzelésem sincs, mi vett rá, hogy mindennek és mindenkinek hátat fordítva itt ragadj – tette hozzá számonkérően.
– Gyere fel hozzám, ott majd folytatjuk a beszélgetést! – dünnyögte Bill, és finoman kiszabadította magát a testvére karjaiból, hogy tovább indulhassanak. Tom szó nélkül követte, bár egyre inkább kezdte úgy érezni, hogy vannak dolgok, amiről nem tud. Talán Billnek igaza volt ezzel kapcsolatban az árvaházban. Elképzelhető, hogy anélkül vont le következtetéseket, hogy az egész sztorit ismerné.
Öt perc múlva már fent is voltak a lakásban, és Bill a konyhába ment, hogy főzzön mindkettejüknek egy teát. Tom közben tűkön ülve várta, hogy a lényegre térhessenek. Amikor megérkezett a két, gőzölgő porcelánbögre, azonnal belekezdett:
– Bill, szeretném, ha holnap visszajönnél velem. Tudom, hogy szükséged van az energiámra, úgyhogy itt vagyok, vedd el – mondta, mikor a testvére leült mellé a kanapéra. Tom kinyújtotta a kezét, és izgatottan várta, hogy a másik elfogadja-e. Bill egy darabig bámulta a bátyja tenyerét, amelyen ott volt az a vágás, amit gyermekkorukban ejtettek rajtuk, hogy összekötődjenek a fénylényükkel. Neki is volt egy, és csak meg kellett volna fognia Tom kezét, hogy elmúljon a fájdalom, és visszakapja a régi életét. Nollát és az édesanyját. Tomot.
– A lelkemen ejtett sebeket nem lesz ilyen egyszerű begyógyítani – mondta végül, és maga köré fonta a karjait, mintha fázna.
Tom frusztráltan felnyögött, és újfent kezdte elveszíteni a türelmét. Az idő, amit Thomas hagyott nekik, egyre gyorsabban telt, szó szerint ketyegett az órájuk.
– Nem te tehetsz róla, hogy Nicholas öngyilkos lett – jelentette ki komoran. – Egyszerűen vannak olyan emberek, akiken már nem lehet segíteni. Meddig akarsz még ebben a patkánylyukban éldegélni azt tettetve, mintha te is egy lennél közülük? Mert nem vagy az! Nem vagy ember, Bill – hadarta Tom hevesen, miközben megrázta a fiút a vállánál fogva. – Egy nagy hatalmú angyal gyermeke vagy. Nolla gazdája vagy. És az én testvérem. Ha hagyod, hogy a fénylényed meghaljon a makacsságod miatt… – itt a fiú elakadt, mert tudta, mi következne akkor. Bill is Nollával pusztulna. – Ha hagynád, hogy ez megtörténjen, te lennél a legönzőbb teremtmény. Mert Nolláért egyes-egyedül te vagy a felelős. Őt még megmentheted.
Bill egy percig képtelen volt megszólalni. Csak még szorosabban ölelte magát, és teljesen elképedt. Lassan felnézett a testvérére, és hirtelen megcsóválta a fejét.
– Ó, baszd meg, Tom! – sziszegte dühösen. – Fogalmas sincs, miért nem mentem eddig vissza!
– Akkor talán beavathatnál. Nicholas óta teljesen kizártál az életedből – mondta Tom keserűen.
– Talán Nicholas tényleg nem miattam halt meg. Tudod ki ölte meg őt? Az apánk! – fakadt ki Bill, és felpattant a kanapéról. – Thomas… ó, igen, a drágalátos vezetőnk nem engedett vissza hozzá – kiabálta teljesen kikelve magából. – És tudod miért? Egy ártatlan csók volt az egész! Talán gyermeki fellángolás a részemről, de arra a csókra mindkettőnknek szüksége volt. Ő magányosan… – fúlt el a hangja. – Én kétségbe voltam esve, mert nem tudtam, mi történik velem. Éreztem, hogy más vagyok. Talán nem egy angyal, nem egy ember, de mindenképpen buzi! – fejezte be Bill, és lezárásképpen még egy nagyot a falba ütött. Tom képtelen volt megszólalni. Csak ott ült a kanapén, és próbálta feldolgozni a számtalan információt, amit az öccse rázúdított.
– Thomas? – kérdezte erőtlen hangon.
– Igen, ő – felelte Bill gúnyosan, szinte már az őrülethez közeli vigyorral. – Tudod, itt az embereknek van egy egészen szép, magasztos és szinte megfoghatatlan elképzelésük az angyalokról. Ha tudnák, mekkorát tévednek! Bezárt engem, és megparancsolta Nollának, hogy nem jöhet hozzám. Nem segíthet. Így hát ücsörögtem egy sötét lyukban, és közben végig éreztem Nicholas fájdalmát, csalódottságát, félelmét, és végül az elhatározást… közben darabokra hullott a lelkem. El tudod képzelni milyen érzés az, ha elveszíted a védenced?
– Nem – felelte Tom alig hallgatóan a szőnyeget bámulva. – Bill, én… annyira sajnálom – mondta végül kétségbeesve, és miután felállt, tett egy óvatos lépést a fiú felé. – Thomas nem mondott erről semmit. Ha tudtam volna… te jó ég, el kellett volna mondanod hamarabb.
– Utána nem igazán voltam önmagam. Hoztam meggondolatlan döntéseket, és ezek közül a legnagyobb hülyeségem az volt, hogy eltávolodtam tőled – vallotta be a fiú most már sokkal halkabban. – Egyszerűen csak… nem tudtam senkiben megbízni. Haragudtam Nollára is. Kétségbeesett, frusztált, és csalódott voltam.
Az idősebb testvér közben ezerszer elátkozta magát amiatt, hogy nem vette észre, mi történik valójában. Jobban kellett volna figyelnie a számára legfontosabb személyre.
– De Nolla nem tehet róla – jegyezte meg, és már teljesen Bill előtt állt.
– Igazad van – sóhajtott Bill. – Pont ezért terveztem, hogy vissza kéne mennem.
Tom arca hirtelen felderült, és annyira boldog lett, hogy szíve szerint ugrált volna a megkönnyebbüléstől.
– Akkor… visszajössz velem?
– Már unom a fájdalomcsillapítókat – vonta meg a vállát a fiú. – Ahogy az erőm elhagyott, a gyógyszerek és az alkohol is kezdett egyre jobban hatni. Néha egészen… emberinek éreztem magam.
– Bill – csóválta meg a fejét Tom, miközben belegondolt, az öccse mennyire kétségbeesetten tömhette magába a gyógyszereket a pokoli fájdalmak ellen. – Nem akarom, hogy többet ezt csináld.
– Holnap este veled tartok, de utána szeretném újra megkapni az életem – szögezte le, mire a bátyja szemei elkerekedtek.
– Bill, neked nem… – kezdte, de a fiú az ajkai elé szorította a kezét.
– Ne is mondd tovább! Így lesz és kész. Van munkám, vannak barátaim. Nem mondok le róluk.
Tom érezte, hogy felesleges lenne újra vitába szállnia. Arról még elképzelése sem volt, Thomas ezt hogy fogja fogadni, de valami megoldást majdcsak kitalálnak, ugye?
– Megengeded? – nyúlt inkább az öccse keze után, és mikor Bill bólintott, a sajátjába fogta a fiúét. Lassan a kanapéhoz léptek, és amikor leültek, Tom azonnal magához vonta Billt, miközben egy pillanatra sem engedték el egymást. A fiú oldalra nyúlt, és lekapcsolta az állólámpát. Ahol a kezük összeért, vastag fénynyalábok szöktek ki, ami elég világosságot adott ahhoz, hogy ne legyen szükség a lámpára. Tom elégedetten nyúlt a teája után, és amikor belekortyolt a forró, gyümölcsös aromájú italba, halkan felsóhajtott. Nem volt hozzászokva a hideg klímához, és azt sem értette, a testvére hogy bírja. Bill a fejét a vállán nyugtatta, bizalmasan hozzábújt, mintha az a néhány hónap, amit külön töltöttek, meg sem történt volna, és végre töltődött energiával. Tom boldog volt, és érezte, hogy lassan az izmai is ellazulnak. Hirtelen a hetek óta gyülemlő feszültség semmivé lett, mert végre újra együtt voltak. Így már az egész világ ellen képesek lesznek kiállni, ez nem kétséges. Aztán a fiú agyának hátsó zugába furakodott az a gondolat, hogy Bill mit fog szólni, ha megtudja, két napon belül össze kell kötődniük. Nem is az volt a kérdés, hogy fogja fogadni – mert biztos volt benne, hogy az öccse őrjöngeni fog –, hanem hogy sikerül-e majd megnyugtatni. Bill szorítása lassan enyhült, és amikor Tom lenézett a karjai között fekvő törékeny fiúra, majd lassan kiseperte a tincseket az arcából, már tudta, hogy alszik. Az idősebb testvér lassan elhúzódott, és óvatosan felállt a kanapéról, figyelve arra, Bill nehogy felébredjen. Az egyik karjával megtámasztotta a testvére derekát, a másikkal pedig a térdei alá nyúlt, hogy felemelhesse a fiút.
– Nehezebb vagy, mint amilyennek kinézel – jegyezte meg Tom halkan, miközben végtelenül óvatosan átvitte a hálószobába. Lassan letette az ágyra, és a takaróért nyúlt, hogy betakargassa. Nem hitte, hogy túl kényelmes lehet aludni abban a szűk farmerben, amit Bill a hosszú lábain viselt, de semmiképpen nem akarta felébreszteni. Amikor megszabadult a feleslegessé vált ruháitól, befeküdt a testvére mellé, és megkereste a kezét. Bill egy kicsit helyezkedett, Tom forró testéhez bújt, de szerencsére még mindig aludt. Tom tudta, hogy szüksége van erre, már hetek óta borzasztó kimerült és beteg lehet. Néhány órával később a fiatalabb testvér felébredt, és ő is levette a ruhái nagy részét, de akkor Tom már édesen aludt.
Már a reggeli fény szűrődött át a sötétítőn, amikor Tom felébredt. Nem gondolta volna, hogy ennyire könnyen elalszik majd, de be kellett vallania, már régen aludt ilyen jól. Az egyetlen, ami felébresztette az volt, hogy nagyon melege lett. Amikor laposakat pislogva kinyitotta a szemét, máris rájött, mi az oka. Bill hatalmas szárnyai mindkettejüket betakarva feküdtek az ágyon teljes pompájukban. Tom álmosan elmosolyodott, és óvatosan kinyújtózott a puha takaró alatt. Szívesen lustálkodott volna, míg Bill felébred, de annyira kellett pisilnie, hogy néhány perc múlva kénytelen volt gumiembereket megszégyenítő mozdulatokkal kibújni az öccse szárnyai alól. Halkan lopózott ki a fürdőbe, majd amikor felfrissítette magát, a konyhába ment. Az instant kávé nem volt a kedvence, de mégis jobb volt, mint a semmi. Dudorászva forralta fel a vizet, miközben dupla adag cukrot lapátolt a bögrébe. Bill végre jól van, hamarosan hazamennek, aztán pedig… Aztán majd szépen minden megoldódik – győzködte magát a fiú. Amikor elkészült, a bögrével a kezében visszament a hálóba, és a falhoz támaszkodva nézte az öccsét, aki még mindig a hasán feküdt. Tudta, hogy Bill fel fog ébredni a kávé illatára, hiszen legalább annyira függő, mint ő maga. Megfújta a forró italt, belekortyolt, de egy pillanatra sem vette le a szemét a testvére gyönyörű szárnyairól. Olyan régen látta már! Fehérek voltak, a szélein a tollak végei pedig éjfeketék, mintha tintába mártották volna őket. Tom egy picit mindig is irigykedett rájuk, de aztán rájött, hogy Billhez sokkal jobban illenek. Ivott egy újabb kortyot, aztán pedig ledermedt, és a mosoly is eltűnt az arcáról.
– Tom – motyogta Bill álmában, miközben a hosszú, fekete szempillái is megrezzentek. A következő pillanatban az arca szinte fájdalmasan eltorzult. A bátyja azonnal közelebb lépett az ágyhoz, és azon gondolkozott, hogy fel kéne ébresztenie. Már kinyújtotta a kezét, hogy megérintse a vállát, amikor Bill megmozdult, a kezei ökölbe szorultak a párna csücske kerül, és nekidörgölőzött a matracnak. – Tom! – nyöszörögte a fiú hangosabban, és kétségbeesetten, miközben egyre gyorsuló ritmusban mocorgott az ágyon. Ahogy Bill arcára kiült a vágy, és a puha ajkai kicsit elnyíltak, Tom számára világossá vált, hogy mi történik, de a felismeréstől annyira ledermedt, hogy csak mozdulatlanul szorongatta a bögréjét, és elkerekedett szemekkel figyelte, ahogy Bill az ő nevét nyögve hajszolja magát egyre közelebb az orgazmushoz.

21 megjegyzés:

Mese írta...

Hajni!
Gratulálok ehhez a részhez, erre megérte várni. Nagyon várom a következő részt, és remélem, hogy minden az elképzeléseim szerint halad majd.. :D
Fantasztikus az írásod minden betűje, kétség sem fér hozzá, hogy lehengerlően pakolod egymás mellé a betűket, szavakat <3

Andrea Nagy írta...

Szia Drága!
Hát nem semmi! Megint pont jókor hagytad abba. Megrázó történet. Belegondoltam valamit, találgatok, hogy fogod folytatni. Angyalok akik a földön élnek. Árvaház? Hol máshol. A gyerekek is kicsi angyalok, csak nincs szárnyuk.
Kicsi babák akiket védeni, óvni kell.
Bill nagyon jó óvó bácsi!
Sokkal több itt a rejtély mint azt gondolnánk.
Ijj, de izgi. 😍😍😍😍pussz 😘😘😘

Carmen írta...

Sziaa!
Egyre jobban imádom! Bill igazi angyal :) A kedvenc részem a vége volt. Oké, nem csak a végevége, már onnantól, hogy Tom az angyalszárnyak alatt ébredt... aww cukii :) A végevége meg nem cuki, az uhh de szexi.. mééég! (Mikor?? És hány részes lesz? :))
Pussz! Köszi a kariajit! <3

BezTina írta...

Szia HDawn!
Ez egyre izgalmasabb!
Micsoda érzelmek, micsoda fordulatok!
Köszönöm szépen hogy olvashattam, kíváncsian várom mi fog történni a tovabbiakban!
Szép napot Kívánok Neked Holnapra!

Névtelen írta...

Szia!

Tetszik! Egyre jobban tetszik! :D
Az elso fejezet utan ezzel meg jobban felkeltetted az erdeklodesemet, nagyon kivancsi vagyok h mi h lesz!
Varom a kovit! Nagyon erdekes! Es koszonom! <3

Puszi, D.

Hópihe írta...

Szia! Tetszett, kiváncsi várom mit hozol ki belőle. Mint említettem is, nem szoktam ilyeneket olvasni, ez csak neked, az írásodnak köszönhető most is. A stílusod továbbra is tetszik, mint az eddigiek is. Érdeklődve várom, hogy mit tervezel nekik a továbbiakban.

Petruska írta...

óóóó Drága!
Ez,ez fantasztikus!Nagyon Imádom!
Nagyszerű történet,angyalok❤
Izgatottan várom a folytatást!Imádom fenomenális,hogy milyen történeteket tudsz irni!Köszönöm!😘😘😘😘❤

Gyö írta...

Szia HDawn!

Hogy én mennyire imádom ezt.......viszont ez volt a hosszú??? Úgy olvastam volna még, Én is hangosan nyögve fúrtam, vertem a fejem a párnák közé!!! Csak Én épp a frusztrációmat próbáltam levezetni a párnákon, ÍGY ABBAHAGYNI???:X:@:X:/

Említettem, hogy IMÁDOM a szárnyakat? :D:D:D
(Már a Tündérkrónikák sorozatnál beleszerettem!)

Az elején határozottan volt egy olyan érzésem, hogy Tomnak elkelne egy kommunikációs tréning. Mondjuk kipróbálhatná, hogy elmondja az igazi érzelmeit Billnek. (Bár akkor gondolom lényegesen egyszerűbb és rövidebb lenne a történet.)

Bill angyali karaktere is zseniális, hihetetlen mennyi érzelmet viszel bele és ábrázolsz úgy, hogy totál elrejted, csak éppen megvillan és mégis ott van. Nem lesz csöpögős, nem veszti el stílusát.

Jaj annyi variáció cikázik most az elmémben! Nagyon szeretem az írásaid, úgy megmozgat!:):):)

Bill a kis gondoskodó, "törékeny" lélek. Tom a "macsó" aki a lelkében ugyan úgy gondoskodó.

Ez a plusz csavar a végén! MANYIFIK!!!BELLISSIMO!!! Remélem Tomnak ad egy löketet a vallomás terén, mert Ő már tudja mindkettőjük legnagyobb titkát. Lényüknek azt a "sötét" oldalát ismeri amitől mind a ketten féltek és nem akarták beismerni...........Hümmmmmm

Ja igen!!! A szárnyak!!! Bill szárnya??? Ez komoly??? HIHETETLEN VAGY!!! eszembe nem jutna, pedig totál kézenfekvő, hogy a hajáról álmodjam meg a szárnyának színét!

Az ujjaimmal érintettem, szememmel láttam, bőrömön érzetem a szárnyakat lágy selymességét! 😍❤️😍

Köszönöm, Gyöngyi

Millió ölelés

Gyö írta...

Amúgy ezt most jól megcsináltad!!!!!!!

Nem tudom eldönteni mit várok jobban a The unforgiving folytatását vagy a My indigo-t!!!

Mind a kettőt akarom!!! :D:D:D

Köszi, Gyö

Petruska írta...

Ja,még annyit,hogy imádom ezt a képet a babával!❤❤❤
Meg maha a pelenkacseres jelenet is,haláli!Imádom!😘😘😘😘❤❤❤❤
Kellettek bele,nagyon jó!😘😘😘❤

MK írta...

Nagyon jó. Várjuk ennek és a TU folytatásokat.

HDawn írta...

Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy tetszett :) Igyekszem a folytatással is. Puszi :)

HDawn írta...

Szia Drága!
Bill tényleg nagyon jó óvó bácsi... de hát mit várunk egy védőangyaltól? :) Köszönöm, hogy írtál. Puszi :)

HDawn írta...

Ugye, hogy egy született angyal?? (szó szerint :D) A végevége nekem is kedvenc részem :) Olyan 5-6 részes lesz sztem. Hogy mikor... igyekszem vele :D Pusziii :)

HDawn írta...

Szia!
Igyekszem hozni a folytatást, és köszönöm a kommentet :) puszi!

HDawn írta...

Szia D!
Köszönöm, igyekszik az ember :D Örülök, hogy tetszett :) Puszi!

HDawn írta...

Szia! Ez esetben megtisztelve érzem magam :) Lesznek még érdekességek, ebben biztosak lehettek :) Köszönöm hogy olvasol és írtál. Puszi!

HDawn írta...

Szia Drága :)
Annyira örülök, hogy tetszenek nektek angyalként is :) Én már régen szórakoztatom magam a gondolattal :D Sietek a folytatással is. Puszi :)

HDawn írta...

Sziaaa!
Én is imádom a szárnyakat. Főleg a két fiún :D Szerintem annyira illik hozzájuk ez az angyal szerep :) Tom még nem öntheti ki a szívét, de te is tudod... milyen lenne úgy a történet? :D Szeretlek, hozzám jössz? Nem? Oké... Igen? Nagyszerű! És The END :D De nem akarom sokáig húzni sem :) Meglátjuk... Sok puszi!!

HDawn írta...

Jaj, ez a kép ennivaló. Nem is tudom, melyikük a cukibb :D Puszi!

HDawn írta...

Köszönöm :) Puszi!