2017. december 18., hétfő

The unforgiving - 12. Nem akarok erről beszélni

Sziasztok! Meghoztam nektek a The unforgiving soron következő részét. Vajon Louis lesz Harry angyala? Vagy máris az? :) 

Angels - Angyalok
Látom az angyalokat,
az ajtódhoz vezetem majd őket.
Nincs kiút,
Nincs semmiféle kegyelem.
A bűntudat is elhalványult, 
mert még mindig emlékszem
A mosolyodra, amikor széttéptél.

H.

– Harry, beszélnünk kell! – mondta apám, miközben lehajtott fejjel állt fel az asztaltól, és imbolyogva sétált oda hozzám. Ritkán fordult elő, hogy annyit ivott, hogy részeg legyen. Ha anya észreveszi, egész este veszekedni fognak.
– Valami baj van? – kérdeztem tőle félősen. Az iskolatáskám még mindig a hátamon, és a cipőimet sem vettem le, hiszen fél perce léptem be a bejárati ajtón.
Apám felnézett rám, és én láttam, hogy a szemei be vannak dagadva a sírástól. Vagy csak az alkohol miatt ilyen furcsa a tekintete?
– Anyád ma délelőtt meghalt – jelentette ki kertelés nélkül. – Légy jófiú, és vigasztald meg a nővéred – mondta lassan. – Fent van a szobájában, és nem szeretném, ha egész éjjel a szipogását kéne hallgatnom.
Amikor felfogtam a szavait, eltelt néhány másodperc, ami teljesen kiesett. Csak álltam az előszoba közepén, próbáltam levegőhöz jutni, miközben úgy éreztem, a talaj kicsúszik a lábaim alól. Apám a lenéző tekintetével azt üzente, hogy: „Szedd már össze magad, te nyomorék!”, majd visszabotorkált a poharához. Végre sikerült megmozdulnom. A táskámat ledobtam a földre, és a könnyekkel harcolva robogtam fel a lépcsőn, miközben az járt a fejemben, hogy most mindennek vége lesz.
– Azok a beszélgetések, amik így kezdődnek, semmi jóra nem utalnak – jegyeztem meg, és szinte önkéntelenül szorítottam magamhoz még közelebb Louis-t. Egy kicsit fészkelődött, majd egy remegő sóhaj után megtörte a csöndet:
– Tegnap beszéltem az ügyvédemmel. Elfogták Tylert. – Amikor nem mondtam semmit, hozzátette: – Tudod, ez mit jelent?
Persze, hogy tudtam. Ha újra megnyitják az ügyet, egy kis szerencsével Louis kikerülhet néhány héten belül. Visszakapja a fényűző életét, a barátait, és minden egyebet, amitől megfosztották amiatt a barom miatt. Felveheti a saját ruháit, és szépen kisétálhat innen. Aztán néhány hónap, és már a nevemre sem fog emlékezni. Neki ezt jelentené. Hogy nekem mit jelent majd, abba még nem akarok belegondolni.
– Tudom, és örülök. Annak a szemétládának kéne a börtönben poshadnia helyetted – feleltem a fogaim között szűrve a szavakat.
– Igaz, de… Neked még hátra van öt hónap.
– Öt hónap és négy nap – bólintottam. – Az már nem olyan sok, fél lábbal is kibírom.
– De mi lesz, ha én kimegyek, és te…
– Nem akarok erről beszélni – szóltam közbe kissé erélyesebben, ami mindkettőnket meglepett. Nagyokat pislogva fordult felém, hogy láthassa az arcom. – Most… nem megy. Itt vagy velem, a karjaimban tarthatlak, és nem akarom elrontani a pillanatot – magyaráztam sokkal halkabban.
Louis egy rövid ideig némán fürkészte az arcomat, aztán egy mosoly kíséretében bólintott, és átvetette az egyik lábát a combjaimon, majd a karjaira támaszkodott fölöttem, hogy meg tudjon csókolni. Annyira imádom ilyenkor, amikor pontosan tudja, mire van szükségem! Először csak játékosan a fogai közé szívta az alsó ajkam, aztán a következő pillanatban már a nyelvét is bevetette, én pedig örömmel engedtem be. Most csak az számított, hogy velem volt, és úgy csókolt, hogy sose felejtsem el. Ezelőtt nem gondoltam, hogy ez ennyire élvezetes lehet. Hogy a közelsége, az illata, a forró bőre máris olyan érzéseket vált ki belőlem, amit azelőtt még senki. Magamnak akartam őt, úgy éreztem, belőle sosem elég, és minden édes pillanattal egyre többre vágytam. Az ujjaimmal a puha, világosbarna tincsek közé túrtam, és amikor már ettől a kis mozdulattól halkan belenyögött a számba, azt hittem, ott lesz végem. Többet akartam a hangjából is, mert már éjjel rájöttem, hogy minden egyes apró nyöszörgése úgy hat rám, mint valami erős ajzószer, amit kifejezetten nekem kevertek. Egy határozott, de gyengéd mozdulattal elértem, hogy ő kerüljön alulra, és ez alkalommal én másztam rá. Amit műveltünk, már egyre kevésbé lehetett csóknak nevezni, mert azon voltunk, hogy minél hamarabb felfaljuk a másikat. A halk zihálásunk betöltötte a kis helyiséget, és akkor egy pillanatra kinyitottam a szemem, és a karjaimmal feljebb nyomtam magam, miközben Louis tiltakozóan nyafogott, és próbált visszahúzni. Azonnal rám pillantott azokkal az igéző, kék szemeivel, és kissé csodálkozva figyelt, mert nem értette, miért hagytam abba.
– Mit csinálsz velem? – tettem fel a költői kérdést, amire nem igazán vártam választ. Ahogy beharapta az ajkát, majd álmosan elmosolyodott, mint egy kiscica, mindent megért. Még talán azt is, hogy rajtakapjanak minket.
– Óvatlanná és meggondolatlanná teszlek – mondta halkan, mire frusztráltan felnyögtem és összeérintettem a homlokunkat. – Lassan itt az őrségváltás. Nem találhatnak minket így.
Igaza volt. Persze, hogy igaza volt. Csakhogy az lett volna a legjobb, ha tényleg nem válaszol, mert szerettem volna még a kis álomvilágunkban létezni.
– Rendben, megyek már – egyeztem bele nem túl lelkesen, és lassan lekászálódtam az ágyról.
– Igazából nekem kéne mennem, ez a te helyed – nevetett Louis, és amikor felült, elkapta a derekam. Az ujjai máris a pólóm alatt kalandoztak, és még meglepődni sem volt időm, amikor az egyik kezével végigsimította az ágyékomat. A lélegzetem egyszerűen elakadt, és ahogy lepillantottam rá, a szemeiben láttam tükröződni a saját vágyamat. Az arcomat nézte, kereste a jeleket, hogy folytathatja-e, amit elkezdett, de én elég nehezen raktam össze magamban, hogy mit akar. Félve pillantottam az ajtó felé, és igyekeztem úgy állni, hogy a testemmel eltakarjam őt, meg azt, amit csinál. Milliméterről milliméterre húzta egyre lejjebb a nadrágomat, és közben fogva tartotta a pillantásomat. Nem kellett volna annyit fáradnia, a kipirult, vággyal telt arca amúgy is lekötötte minden figyelmem, és még nem vettem rá magam, hogy lenézzek, és meglássam, mit csinál. Azt hittem, menni fog. Azt hittem, közös erővel sikerült az agyamat teljesen kikapcsolni, de amikor Louis lassan körbefonta a farkam az ujjaival, azonnal összerezzentem.
– Szabad? – kérdezte alig hallhatóan, mintha érezné, hogy a határaimat feszegetjük, és végtelenül óvatosan kell bánnia velem. Bólintottam, bár valójában azt sem tudtam, mit akarok. Vágytam rá. Megőrültem azért, hogy végre hozzámérjen, és amikor megtette, a testemen az összes apró szőrszál vigyázzba állt, ahogy a kis áramütésszerű érzés végigfutott rajtam. Még senki sem ért hozzám így. Még senki sem nézett így rám, mégis… ahogy Louis a kis kezét elkezdte rajtam mozgatni, már a nyelvem hegyén volt, hogy rákiabáljak, hagyja abba. Nem tudtam a fejemből kizárni a gondolatot, miszerint a testem szennyezett, és csak arra való, hogy Jasonnek örömet szerezzek vele. Vajon ha Louis tudná, akkor is így nyúlna hozzám? Vagy inkább undorodna? Amikor lenéztem rá, és láttam, hogy teljesen elvarázsolva bámul, miközben lassan körbenyalta az ajkait, már tudtam, hogy erre képtelen vagyok.
– Ne – nyöszörögtem erőtlenül, és megragadtam a csuklóját, hogy hagyja abba. Louis felkapta a fejét, és hirtelen elkomorult a tekintete.
– Valamit rosszul csináltam? – kérdezte félve.
– Nem, nem te. Csak… egyszerűen nem kéne hozzám érned. Undorító vagyok – magyaráztam neki, és magam is meglepődtem, amikor ennyire egyszerűen kicsúsztak a számon a gondolataim.
– Hogy… hogy mi van? Tessék? – húzta össze a szemöldökét Louis, és végre elengedett.
Összeszorítottam a szemeim és vettem egy mély levegőt.
– Jason és én… mi… Jézusom, Louis, képtelen vagyok elmondani neked – nyögtem, és muszáj volt lehuppannom mellé az ágyra. Kiszúrtam egy pontot a szemközti falon, és a hajnali félhomályban azt kezdtem bámulni. – Undorító vagyok – ismételtem újra magam, mintha egy betanult mantra lenne.
– Harry – simította az egyik tenyerét a térdemre. A kezeim ökölbe szorultak, mert nagy volt a kísértés, hogy leseperjem onnan. – Tudom, hogy Jason olyan dolgokat tett veled, amiket te nem akartál – suttogta megértően. – De tudnom kell, hogy meddig ment el. Mit csinált veled?
– Ne beszélj múlt időben! Még mindig bármit megtehet – szóltam rá, és a hangom egyre hisztérikusabban csengett. Nem akartam Louis előtt megint kiborulni. Vissza akartam kapni a kőkemény páncélomat, amit a hetek folyamán úgy hámozott le rólam, mintha celofánból lenne.
– Félsz tőle – jelentette ki Louis a nyilvánvalót, én pedig eléggé csúnyán néztem rá. Nem kell a gyengeségeimet a szemembe mondania, elég szarul érzem magam anélkül is. – Kitalálunk valamit, de sokat segítene, ha tudnám, kivel állunk szemben.
– Csak nézni szokott – mondtam ki végül, egy hatalmas sóhaj kíséretében. – Csak ott ül, és bámul, miközben elvárja, hogy… hogy én…
– Harry, semmi baj – szorította meg Louis a térdem, és a hangja tele volt gyengéd törődéssel. – Zavar, amikor nézlek?
– Mi? – kaptam fel a fejem, mert hirtelen nem értettem a kérdést.
– Az előbb, amikor rám szóltál, a tested bámultam. Ezzel volt a gond? – kérdezte bizalmasan.
– Talán – feleltem elbizonytalanodva. – Amikor Jason az irodájába hív, úgy érzem, elvesztem a testem. Mintha nem is hozzám tartozna – vallottam be szemlesütve. – Amikor megérintem magam, felizgulok, és nem tudok vele mit kezdeni – tettem hozzá annyira halkan, hogy még én is alig hallottam.
– Zavar, hogy nem nálad van az irányítás – bólogatott Louis, és úgy tett, mintha mindent értene. – Teljesen normális, hogy a tested így reagál. Annyira fiatal vagy, és nagyon tapasztalatlan. Emiatt ne érezd magad rosszul. Jason egyszerűen kihasználja a gyengeségeid.
– De ez az egész annyira… undorító – mondtam, és az utolsó szóból szinte sütött a gyűlölet.
– Nem, nem, nem! – mantrázta Louis, és még a fejét is csóválta közben. – Az az undorító, amit ő tesz veled. Kérlek, ne gondolj úgy magadra, mintha bármi baj lenne veled. Csodálatos vagy kívül belül, neki pedig semmi joga hozzád, érted? A gyönyörű tested a tiéd, és talán egy icipicit az enyém, ha megengeded – mondta halványan elmosolyodva.
– Sajnálom – feleltem egy kicsit elkeseredve. – Jobbat érdemelnél nálam.
Felé fordultam, és az ujjaimmal végigsimítottam az arcát. Szinte beledőlt a puha érintésbe, és a szemeit is lehunyta.
– De nekem csak te kellesz – jelentette ki ellentmondást nem tűrően, miközben a kezét az enyémre szorította. – Nagyon büszke vagyok rád, hogy elmondtad. Szerintem te is érzed, hogy segítségre van szükséged ahhoz, hogy túllépj ezen.
Amikor meghallottuk a folyosóról, ahogy Ricky és az újonnan érkezett őr egymással beszélget, rögtön legalább egy fél méterrel távolabb ültünk egymástól. És ezután elkezdődött a legnehezebb rész. Egész nap azt kellett játszanunk, hogy semmi közünk egymáshoz, holott legszívesebben mindig a közelében lettem volna. Megőrültem a tudattól, hogy bármelyik napon jöhet a végzés, miszerint kiengedik őt, és én ismét magamra maradok. Édes kettesben Jasonnel…
Összehúztam a szemöldököm, amikor Louis ebédnél Derek felé indult, de szó nélkül követtem, mint egy pincsikutya. Nem tudtam mellőle elszakadni, ráadásul egy percre sem akartam annak a piócának a közelében hagyni teljesen egyedül. A feltámadó birtoklási ösztönömet már semmivel sem tudtam volna visszafojtani.
– Helló – vidult fel a fiatal fiú arca, és le mertem volna fogadni, hogy azért ilyen boldog, mert láthatja Louis-t. Egy kicsit hangosabban csaptam le a fémtálcát az asztalra, csak a biztonság kedvéért, hogy észrevegye, én is ott vagyok.
– Szia, Derek. Sikerült már beilleszkedni? – kérdezte Louis kedvesen. Túlságosan is kedvesen. Rám akkor szokott így mosolyogni, miután eljuttattam a csúcsra. De mégis miért beszélek többesszámban? Csak egyszer fordult elő… Úgy döntöttem, hogy nem figyelek oda az értelmetlen fecsegésükre. Igyekeztem a krumplifőzelékre koncentrálni, meg arra, hogy minden kenyérfalatot alaposan megrágjak. Egy ideig be is vált ez a taktika.
– Harry, te már régóta vagy itt? – fordult felém Derek fülig érő vigyorral, amit szívesen letöröltem volna a pofájáról.
– Rossz kérdés – feleltem rezzenéstelenül, és tovább folytattam az ebédet. Louis diszkréten elmosolyodott mellettem, és csak némán megcsóválta a fejét.
Nem ezt a viselkedést vártam tőle. Egyáltalán miért kellett ehhez a majomhoz ülnünk?
– Örülök, hogy szórakoztatónak találtok – jegyeztem meg az orrom alatt, és Louis arcáról végre leolvadt a mosoly.
– Harry, valami baj van? – kérdezte bizalmasan hozzám hajolva. A hangja nem volt számonkérő, sokkal inkább kíváncsi.
– Igen! Az, hogy… – kezdtem volna bele, de akkor a szemem sarkából észrevettem, hogy az egyik asztaltól három szempár kíváncsian bámul minket. A hangom hirtelen elakadt, és gyorsan elhúzódtam Louis-tól. A tányéromba meredtem, miközben a fogaim között szűrtem a szavakat. – Semmi. Hagyjuk.
Louis szerencsére nem firtatta tovább a dolgot, és visszafordult Derekhez. Én közben legalább egy tucat miatyánkot elmondtam, és magamban fohászkodtam azért, hogy ne történjen az, amire gondolok. Aztán amikor felálltam, hogy visszavigyem a tálcámat, már felesleges volt tovább imádkoznom.
– Este hétkor a zuhanyzók melletti folyosón! A főnök beszélni akar veled – suttogta a fülembe parancsolón Johny egyik csatlósa, bennem pedig azonnal megfagyott a vér.
Tudják.

18 megjegyzés:

  1. Köszönöm! Imádom őket. Louis annyira igyekszek, hogy Harrynek örömet szerezzen, kicsit megnyugtassa. De H-nak kell elfogadnia önmagát. Frusztrált, fél és azt hiszi nem érdemli meg Louist. Mi lesz ha szétválasztják őket? Kiváncsian várom a folytatást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia drága!
      Igen, meglátjuk hamarosan, mi lesz, ha szétválasztják őket... egyáltalán szétválasztják őket? Nemsoká kiderül :) Köszönöm. Puszi!

      Törlés
  2. Nagyon szerettem ezt a részt is .Annyi mindenre oda tudsz figyelni ,gyönyörűen görgeted az eseményeket .Óriási ötletnek tartom Harryt ebben a szerepben .Tájékozatlan ,félszeg a testiéggel kapcsolatban (ez mondjuk érthető).Az érzelmei egy pici cellában szöknek szárba ,de nagyon könnyen elveszítheti azt a picike örömöt is ami most adatott neki .Nagyon nagy dicséret a történetért ,mert rengeteg lehetőség van benne .Nagyon szívese olvasnám többször ,többet de ezért is nagyon hálás vagyok .Gratulákok ismét csodásat írtál !Hatalmas ölelés !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nagyon örülök, hogy szereted a történetet :) Sajnos igen... tényleg könnyen el lehet veszíteni az apró örömöket, amikor mindig történik valami rossz (amiről mondjuk leginkább én tehetek :D) Hatalmas ölelés oda is :) Puszi!

      Törlés
  3. Szia!

    Nagyon vartam mar a reszt, es most sem csalodtam, talan csak annyiban h rovidnek ereztem (bar nalad/nalatok mit nem erzek annak?)

    Imadom Lout h ennyire odafigyel Harryre! <3
    Kivancsi vagyok a vege miatt h most mi lesz, remelem semmi komolyabb.
    Remelem azert nem valasztod szet oket hosszabb idore! :(
    Varom a folytatast es remelem h Jason nem fogja bantanj Hazzat! :(

    Koszonom a reszt! <3

    Puszi, D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      A My indigo-ból azért hosszabb részeket teszek fel :) De igyekszem ezt is mindig egy picit hosszabbra, csak megvan a fejemben, hol akarom elvágni, és előfordul, hogy emiatt lesz rövid a rész :) A szétválasztásról... majd később beszélünk :D Köszönöm! Puszi!

      Törlés
  4. Drága kis Harry-baba... ne bántsd nagyon...ha már eddig megúszta úgy-ahogy Jason-t.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt nem ígérhetem meg... de igyekszem hamarosan szebbé varázsolni mindent :)

      Törlés
  5. Szia Drága!
    Óriási rész ez is. Annyira sajnálom Harryt. Az a kemény fiú aki akkor volt amikor Lout lecsukták, mára már sehol sincs.
    Mindenben bizonytalan, még saját magában is. Azt gondolja, hogy Ő csak ennyit ér? Nem is számíthat többre az élettől? Remélem nem löki el magától Louis a tévképzetei miatt.
    Meg kell erősödnie mire Lou elhagyja a börtönt, mert különben el fog veszni.
    Nem csak testben, hanem lélekben is.
    Csodás ahogy írsz! Irigylem a tehetséged ahogy a szavakkal bánsz.
    Kíváncsi vagyok a folytatásra.
    Mi vár Harryre? Nagyon izgulok.
    Pussz. ♥️😍😍😍😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága! :)
      Köszönöm a kedves szavakat, hihetetlen, hogy mennyi szeretet kapok tőletek :) Szegény Harry... talán majd jobbra fordul a sorsa :) Ha megtartja Lou-t, akkor biztos. Puszi :)

      Törlés
  6. Szia HDawn!
    Csodád volt!
    -ahogy Harry megnyilt Louisnak
    -ahogy Lou lereagalta a vallomást
    -ahogy egymáshoz viszonyulnak.
    -ahogy Harryn kijött azca bizonyos zöld szörny. Mondjuk ez még lájtos volt hajajj. :)
    Na és a vége..kész kérdőjelek sorát meriti fel...nagyon kíváncsian várom a következő részt!
    Nagyon szépen köszönöm hogy ezt a részt is olvashattam!
    További szép estét Kívánok Neked! Valamint további szép hetet!
    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen :) Talán a kövi rész nem fog ennyire tetszeni, de majdcsak változnak a dolgok...remélhetőleg jó irányba :) Puszi, szép hetet!

      Törlés
  7. Szuper, várom a folytatást.

    VálaszTörlés
  8. Jajj, de szeretem a kis huncutkákat! Nem is értem, hogy képzelik, hogy ilyesmiket csinálnak egy félig nyitott börtöncellában! :D De remélem továbbra sem fogják visszafogni magukat.. fejlődjön csak a kis H, és mire kikerülnek, és végre magukra zárhatnak egy ajtót, legyen csak nagyon szemérmetlen! :D
    (Bocs, most ilyenem van, csak a dolgok szexi részére tudok koncentrálni.. XD)
    100000000 puszi! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaaa!
      Hát igen, a vágy nagy úr, börtöncella ide vagy oda. Lesznek még ilyen részek, ne aggódj ;) Sok-sok-sok puszi, és köszönök mindent :)

      Törlés
  9. Nagyon tetszett,imádom!
    Olyan édesek!Lou aranyos,türelmes❤
    Nagyon várom a folytatást!
    Izgalmas,magával ragadó történet!
    Nagyon várom,remélem,hogy ha Lou kijut akkor eltudja intézni azt a mocskos zsarut!
    😘😘😘❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!
      Örülök, hogy szeretted a részt. Már kint is a folytatás, és hamarosan kiderül, hogyan folytatódik a történet. Puszi :)

      Törlés