2018. február 2., péntek

Megfigyelve - 5. Ösztön

Sziasztok! Hoztam nektek egy elég hosszú és érdekes részt, nagyon szeretem :) Kellemes olvasást kívánok, és vasárnap már hozom is a folytatást ;)


5. Id
Ösztön:
A pszichoanalitikai elméletben a személyiség azon része, amely a primitív impulzusokat tartalmazza, mint például a szex, a düh és az éhség.

8 évesen

– Bill, ugye tudod, hogy ez egy biztonságos hely, ahol beszélhetsz? – kérdezte Doktor Engle megszakítva a nyomasztó csendet, mely az utóbbi öt percben jellemezte a szobát.
A nyolcéves szőke fiú a kanapén ült, a térdét a mellkasához ölelte, és elveszetten bámult le a padlóra.
– Tomot akarom – motyogta. Legalább megszólalt, hiszen amióta elfoglalta a helyét, egy árva hangot sem adott ki. Bill legutóbb akkor járt a doktornál, mikor a válásról beszélgettek. Elmondta, mit érez azzal kapcsolatban, hogy lett egy mostahaapja, és hogy mit gondol a szüleiről. Eddig mindig a padlón ült, amikor tanácsadásra jöttek, de valamilyen oknál fogva a kanapé most jobbnak tűnt.
– Először el kell mondanod, mi történt – sürgette az orvos. Az évek során már sok mindenen átesett a fiúkkal, de sosem számított arra, hogy majd elérkezik az idő egy ilyen beszélgetésre. Doktor Engle tudta, hogy nem bölcs dolog érzelmileg kötődni az ügyfeleihez, de volt valami különleges ezekben a fiúkban. Most pedig kétségbeesetten próbálta rávenni Billt, hogy beszéljen, mert enyhíteni akarta a saját szorongását a helyzet miatt.
– Semmi sem történt – jelentette ki Bill. Tudta, hogy hazudik, hiszen valami borzalmas történt. Sokkal rosszabb, mint egy évvel ezelőtt, amikor agyrázkódás miatt kórházba került. Ez ezerszer rosszabb volt, és ő pontosan ezért nem akart róla beszélni.
– Bill, emlékszel arra, amikor te és Tom kitörtétek az ablakot? – kérdezte a doktor. A fiú sután bólintott, pontosan visszaidézve azt az esetet, ami nem sokkal azután történt, hogy az édesanyja újraházasodott. – Emlékszel, mennyivel jobban érezted magad, miután beszéltél róla? – folytatta Doktor Engle. Bill bólintott, de még mindig nem szólalt meg.
A doktor sóhajtott, és egy pillanatra levette a szemüvegét, hogy megmasszírozza az orrnyergét. Ez sehová sem vezetett. Talán most az egyszer nagyobb szerencséje lesz az idősebb ikerrel. Az alapján, amit a váróhelyiségből hallott beszűrődni, ez alkalommal Tom sokkal hangosabb volt az öccsénél. Amikor Billt behozták a szobába, a másik fiú meg volt róla győződve, hogy örökre elszakítják őket egymástól, és teli torokból kiabált.
– Jól van, Bill, mivel nem akarsz megszólalni, Tom következik. Addig leülsz édesanyádhoz, és talán később megjön a kedved, hogy beszéljünk – javasolta a férfi. Nem volt értelme Billt túl nagy nyomás alá helyezni ebben a helyzetben. A doktor nem várta meg a választ, helyette megnyomott egy gombot a telefonon: – Liz, kérem szóljon Mrs Trümpernek, hogy hozza be Tomot. Egy kicsit hamarabb cserélünk, mint ahogy tervben volt.
– Máris küldöm, Doktor Engle – felelte a recepciós.
Bill némán lecsúszott a kanapéról, mintha csak régi árnyéka lenne önmagának, miközben a testbeszéde sokkal többet elárult, mint ő maga. A válla előre bukott, a szemét a földön tartotta, és szinte vonszolta magát az ajtóig, hogy helyet cseréljen Tommal.
Simone kinyitotta az ajtót, és Tomot azonnal maga mellé húzta. A nő sokkal kétségbeesettebbnek és összezavarodottabbnak nézett ki, mint ezelőtt bármikor, Tom pedig még elvesztettebbnek tűnt, mint az ikertestvére. Doktor Engle érdeklődéssel figyelte, ahogy a fiúk felnéztek, a tekintetük egy pillanatra találkozott, és akármennyire is rettegtek, azért rámosolyogtak a másikra.
Amikor egymás mellé értek, Tom oldalra nyúlt, elkapta Bill kezét, és egy pillanatra megszorította. Simone gyorsan megragadta Billt és kihúzta magával. A nő még nem tudta, hogyan kezelje a helyzetet, és amíg nem volt benne biztos, mi folyik itt, el kellett különítenie a fiúkat, a saját érdekükben.
Tom is a kanapén foglalt helyet, ahogy a testvére, de ahelyett hogy begubózva leült volna rá, szó szerint ledobta magát. Igaz, hogy a szemkontaktust kerülte, de ő inkább a mennyezetre nézett, nem a padlóra. Elképesztő volt, mennyire hasonlítottak, mégis mennyire mások voltak egyszerre. Doktor Engle figyelmét nem kerülte el az sem, hogy a kinézetük is kezd eltérni, hiszen Tom haja kicsit hosszabb volt, mint az öccséé. Elgondolkodott, hogy vajon mi lehet az oka, de erre majd később rátérnek. Most sokkal komolyabb témával kellett foglalkozniuk.
– Tom, tudod, hogy miért látogattatok meg ma engem Bill-lel? – kérdezte lágyan. Tom rövid pillantása elárulta neki, hogy pontosan tudja, miért vannak ott, és azt is, hogy tőle egyenes válaszokat fog kapni. Feltéve akkor, ha amit mondott Simone, az igaz, vagyis tényleg Tom kezdte az egészet.
– Elkaptak minket – vallotta be Tom, és a hangja teljesen érzelemmentes volt. Pedig azokból aztán nem volt hiány. A fiú valójában annyira szenvedett, hogy képtelen volt megbirkózni vele. Elfojtotta az érzelmeket, de a doktor már eléggé tapasztalt volt ahhoz, hogy ezt azonnal észrevegye.
– Mit csináltatok, amikor elkaptak titeket? – kérdezte a férfi, a torkában dobogó szívvel. Az ösztönei azt diktálták, a félelmei megalapozatlanok, de köteles volt folytatni a kérdezősködést. Meg kellett bizonyosodnia róla.
Tom egy pillanatra elhallgatott, és még levegőt sem vett. Nem akarta elmondani, ugyanakkor érezte, hogy muszáj bevallania. Doktor Engle már bebizonyította, hogy megbízható, de Tom attól tartott, mindenki más ellenük fog fordulni. Még az édesanyjuk is azon fáradozik, hogy elszakítsa őket egymástól.
– Titkos játékot játszottunk – vallotta be végül.
A doktor nem engedte, hogy a reakciója kiüljön az arcára. Túl tapasztalt volt, hogy egy ilyen hibát elkövessen, úgyhogy nyugodtan folytatta a kérdezősködést:
– Beszélnél nekem erről a titkos játékról, amit Bill-lel játszotok?
Tom ledermedt. Nem értette miért, de tudta, hogy amit ketten csinálnak, az rossz. Már tudta az első osztályban, amikor a tanár figyelmeztetést küldött velük haza, vagy amikor az apjuk betegnek nevezte őket amiatt. Tudta, amikor az édesanyja elválasztotta őket, és órákig sírt, miután felfedte a titkukat. Mindig valami rossz dolog történt, amikor a dolog kiderült, és ezért képtelen volt elmondani Doktor Engle-nek, bármennyire is bízott a kedves férfiban.
A doktor kicsit többet várt, de a válasz nem volt különösebben fontos. Simone már pontosan beszámolt neki arról, mit látott. Most inkább azt kellett kideríteni, miért történt meg. Egy mély lélegzetet vett, mielőtt rátért volna a következő kérdésre:
– Tom, ugye tudod, hogy ez egy olyan hely, ahol bármit elmondhatsz? Nem fogsz miatta bajba kerülni, ezt megígérem. Csak az igazságra van szükségem. Volt valaki más, aki titkos játékot játszott veled? – kérdezte nyugodt hangon, de belül színtiszta aggodalommal.
Tom végre levette a tekintetét a mennyezetről, és a pszichiáterre nézett. Az összezavarodott pillantását látva a doktor megkönnyebbült. A fiú még csak azt sem értette, miért csinálna bárki mással ilyet.
– Nem – felelte egyszerűen, és az arcára kiült az undor.
Doktor Engle-nek azonban még mélyebbre kellett ásnia, csak hogy biztos legyen benne. Nem egyszer találkozott már olyan esettel, ahol a felnőttek által szexuálisan bántalmazott gyerekek ugyanazt tették más gyerekekkel. Egy részük azért, mert nem tudta, hogy ez rossz, a másik részük pedig azért, hogy visszakapjanak némi hatalmat abból, amit a felnőttek elvettek tőlük. Amikor a doktor beszélt Simone-nal telefonon, rögtön a legrosszabbra gondolt. Figyelembe véve azt, hogy a biológiai apjuk mennyire csúnyán visszaélt a hatalmával, nem volt nehéz elképzelni, hogy esetleg szexuálisan is bántalmazta őket. Bár a szülők már hónapok óta elváltak, az ikrek alkalmanként meglátogatták az apjukat.
– Tom, volt már olyan, hogy valaki megérintett, és ettől te kellemetlenül érezted magad vagy féltél? – kérdezte a férfi.
Ezek a kérdések még inkább összezavarták a fiút. Egy pillanatig gondolkodott, mielőtt válaszolt volna, és arra jutott, hogy az igazság bevallása a legjobb. Meg volt róla győződve, hogy a doktor amúgy is képes olvasni az elméjükben, mert mindig rájött, ha hazudtak.
– Egy fiú, aki mögöttem ül a suliban, állandóan rugdos, és Bill néha meghúzza a hajam – válaszolta végül, és egy kicsit rosszul érezte magát amiatt, hogy elárulta a testvérét.
Doktor Engle annyira megkönnyebbült, hogy majdnem felnevetett. Ezek voltak a legjobb válaszok. Ha egy gyerek azt mondja, „nem”, akkor azt elemezni kell, és megpróbálni rájönni, vajon hazudott-e, de ezek az ártalmatlan apróságok, amelyeknek semmi közé a szexuális visszaéléshez, általában jó jelek arra, hogy nem történt semmi komoly.
– Tudsz arról, hogy bárki játszott volna Bill-lel titkos játékokat?  – folytatta tovább, bár már teljesen szükségtelennek érezte a kérdezősködést.
Tom a homlokát ráncolta. Soha nem gondolt bele abba, hogy valaki megérintse vagy megcsókolja Billt úgy, ahogy ő tette, és egyáltalán nem tetszett neki az ötlet, most, hogy a férfi felvetette.
– Nem… Ő azt mondta, volt már ilyen? – kérdezte Tom. A hangjából egyértelműen kihallatszó féltékenység elég volt ahhoz, hogy Doktor Engle felvonja a szemöldökét.
– Nem, csak meg kellett kérdeznem. A legtöbb gyerek nem játszik ilyen játékokat, és ha mégis, akkor azért, mert egy felnőtt játszott velük, és ötleteket adott nekik. Tudod, hogy az nem helyes, ha egy felnőtt megérint téged vagy Billt, ugye? – magyarázta a doktor olyan kifejezéseket használva, amit egy nyolc éves kisfiú megért.
Tom gyomra fájdalmasan összehúzódott, amikor felismerte, miről beszél a doktor. Ugyan azt mondta el, amit a a tanárok. Emlékezett az iskolában az órákra, amiken arról volt szó, hogy azokról az érintésekről, amelyek viszolygást és félelmet váltanak ki bennük, beszélniük kell egy felnőttnek, mert erőszaknak számítanak. Tom elsápadt, amikor rájött, Dokor Engle arra gondol, hogy az ő titkos játékuk a rossz fajta érintés. A játék nem volt rossz. Jól érezték magukat közben, legalábbis Tom ezt gondolta. De mi van akkor, ha Bill nem szerette? Mindig úgy tűnt, ő is élvezi, de Tom hirtelen nagyon összezavarodott és megrémült, miközben úgy érezte, hányni fog.
– Tom… Tom, jól vagy? – kérdezte a doktor aggódva, amikor a fiú hirtelen elhallgatott.
**
Két nappal korábban
– Megtaláltalak! – jelentette ki Bill diadalmasan, miközben a hátsó udvaron egy öreg fatörzs mögé nézett, ahová a bátyja elrejtőzött. – Most te következel – mondta vigyorogva. Ő mindig is jobban szeretett elbújni.
Gyönyörű, tavaszi nap volt, és az ikrek az egész délutánt az udvaron töltötték, miközben futkároztak és élvezték a napsütést. Az utóbbi időben minden jól alakult körülöttük. Az iskolában a gyerekek kedvesek voltak, és még barátkoztak is velük. Jörg kilépett az életükből, és csak ritkán kellett meglátogatniuk. Bár az ikrek már képtelenek lettek volna megbízni benne, úgy tűnt, ő is kedvesebben viselkedik. A szörnyű éjszaka után többé nem bántotta őket. Még az anyukájuk is boldogabbnak tűnt, hiszen találkozott egy Gordon nevű férfival, aki azóta már hivatalosan is a gyerekek mostohaapja lett. Az ikrek kezdetben nem tudhatták, de most már megnyugodtak, hogy a férfi nem olyan, mint az édesapjuk. Gordon majdnem olyan megértően bánt velük, mint az anyjuk.
– Oké, de a fészerben nem rejtőzhetsz el! Anya azt mondta, hogy oda nem mehetünk – emlékeztette Tom. A játék kezdett egyre unalmasabbá válni, de az idősebb fiú szó nélkül engedelmeskedett a testvérének, amíg Bill azokat a könyörgő szemeket meresztette rá.
Bill bólintott, Tom pedig leült a földre, a szemét eltakarta a kezeivel, és hamarosan számolni kezdett.
A játék kezdett egyre nehezebbé válni Bill számára, hiszen a bátyja már ismerte az összes helyet, ahová szeretett elbújni, de még nem akarta abbahagyni.
– 47, 48, 49, 50! Aki bújt, aki nem, megyek! – kiáltotta Tom. Hallgatózott, hátha hall valahonnan kacagást, ami elárulja a testvére rejtekhelyét, de Bill megtanulta visszafogni magát, hiszen emiatt már sokszor elveszítette a játékot.
Tom csöndesen körbejárta az udvart, ellenőrizte az összes szokásos búvóhelyet. Bill most már túl nagy volt ahhoz, hogy az ültetvényes között bújjon el. A tölgyfa mögött sem találta, és nem is mászott fel rá. A zöldséges kertet is körbejárta, majd elsétált a ház oldalához, de még mindig semmit nyoma a testvérének. Lassan elfogytak a helyek, ahol kereshette.
– Bill, remélem, nem a fészerben vagy! – morogta Tom, miközben elindult a rozoga épület felé, készen arra, hogy leszidja az öccsét, ha újra megszegte a szabályokat. Éppen kinyitotta a faajtót, amikor a szeme sarkában mozgolódást vett észre. Figyelt, és várt, hogy újra megtörténjen, aztán amikor biztos volt benne, hogy Bill az, lecsapott. – Megtaláltalak! – jelentette ki, miközben ellökte az öccsét, és a testsúlyával azonnal a földhöz szegezte. Ez nem volt benne a bújócska játékszabályzatában, de Tom már unta, hogy az eredeti szabályok szerint játsszanak.
Bill élesen felsikított, és próbált elhúzódni, Tom azonban a csípőjén ült, és így esélye sem volt.
– Tomi! Engedj el! – nyöszörögte Bill, miközben ide-oda kígyózott a bátyja alatt.
Tom még erősebben tartotta a testvérét, majd előre hajolt, a karjaival pedig megtámaszkodott Bill feje mellett.
– Ne mocorogj! – mondta, habár nem volt benne biztos, hogy szeretné, ha Bill mozdulatlan maradna.
Az életük mostanság egy kicsit boldogabban telt, így kevesebb okot találtak arra, hogy éjszaka egy ágyon osztozzanak, és emiatt a titkos játékot is ritkán játszották. Most elég volt egy kis mocorgás, amitől máris érezte a pillangók szárnycsapkodását a hasában.
Bill makacsul tovább tekergőzött, pusztán azért, mert nem akarta, hogy Tom megmondja neki, mit csináljon. Nem értette, a bátyja miért viselkedik olyan viccesen, egészen addig, míg ő is megérezte a hasában a furcsa forróságot. Aztán az is eszébe jutott, hogy milyen rossz dolgok történtek, amikor valaki meglátta őket.
– Tomi, anyu észrevehet minket – suttogta.
– Ühm… igazad van. Gyere ide – motyogta Tom, majd lemászott az öccséről, és bekúszott a bokrok alá a fészer mögött.
– Itt minden olyan piszkos – tiltakozott Bill, és undorodva ráncolta az orrát.
– Gyere már! Ha piszkosan megyünk be, anya együtt fog minket elküldeni zuhanyozni – mutatott rá Tom. Nagyon ritka volt, hogy nyolc évesen együtt fürdöttek, de néha, amikor mindketten koszosan értek haza, az édesanyjuk egyszerre küldte őket zuhanyozni, hogy időt takarítson meg.
Csupán erre a biztatásra volt szüksége Billnek. Gyorsan bemászott a sötét helyre a bokrok alatt, és hamarosan a hátán fekve találta magát a koszban, miközben Tom elhelyezkedett felette. A bátyja most főnökösködő hangulatban volt, de Billt nem zavarta.  Elégedetten feküdt, és most az egyszer teljesen átadta neki az irányítást.
Az ikrek között volt egy kis zavar, miközben próbálták kitalálni, hogyan tovább. Amikor régebben játszották ezt, az mindig a szobájukban volt, és általában ártatlan ölelésekkel kezdődött. Ez volt az első alkalom, amikor a dolgok spontán történtek, de ez olyan lehetőség volt, amit semmiképpen nem hagyhattak ki.
Tom ügyetlenül elhelyezkedett Billen, megpróbálta pontosan onnan folytatni, ahol az imént abbahagyták. Az öccse csípőjére nehezedett, és lehajolt, míg a lélegzete Bill arcát simogatta.
– Olyan illatod van, mint a mogyoróvajnak – jegyezte meg Bill.
– Pszt! Csöndben kell lenned, butus – emlékeztette Tom.
– Ahogy neked is – sziszegte vissza Bill haragos arccal. Ha Tom továbbra is gonosz lesz, és hülyének nézi, nem fog vele játszani. Legalábbis ezt gondolta. De amikor Tom megmozdította a csípőjét, majd újra hozzányomta, Bill meggondolta magát.
Tom ajkai megtalálták az öccséét, és azonnal elhallgattatta a beszédes fiút. Egy óvatos, testvéri csókkal kezdődött, amit kisgyermekként adtak egymásnak. De a csók nem maradt túl sokáig szemérmes. Ahogy a forróság elindult a hasukból, hogy az egész testüket elárassza, arra ösztönözte őket, hogy mozogjanak és egymáshoz dörgölőzzenek, miközben puszilgatták egymást. Az ikrek még mindig nem jöttek rá, hogy akár nyitott szájjal is csókolózhatnak, de ez egyáltalán nem gátolta a szenvedélyüket.
– Az ízed is olyan, mint a mogyoróvaj – mondta Bill levegő után kapkodva.
– Neked meg cukorka ízed van – felelte Tom, és közben megnyalta a fiú ajkait.
– Gumicukrot ettem – vallotta be a fiatalabb.
– És nekem nem adtál? – duzzogott Tom. Mindig mindent megosztottak, de Bill néha önző volt.
– Már csak egy volt – magyarázta Bill félénken.
– Hazug – vigyorgott az idősebb testvér, és lehajolt, hogy ismét megcsókolhassa. Ha Bill nem osztja meg vele a gumicukrot, majd ellopja az ízét közvetlenül az ajkairól.
Bill belemosolygott a csókba, és a karjaival átölelte a másikat, ahogy egymás ellen mozogtak. Rájöttek, hogy ha a testük megfelelő módon illeszkedik, és a megfelelő időpontban a megfelelő irányba mozdulnak, még tovább növelik a finom, csiklandozó érzést. Ezek a játékok olyanok voltak, mint valami tudományos kísérlet, aminek az volt a célja, hogy új módszereket találjanak arra, hogy még jobban érezhessék magukat. A játék onnan indult ki, hogy megpróbálják egymást megvigasztalni, de most már további kísérletek céljából próbálkoztak új dolgokkal.
– Meleg van – lihegte Tom, mert bár a nap meleg sugarai átsütöttek a bokrokon, meg volt róla győződve, hogy ha a hóban feküdnének, akkor is ezt érezné. Úgy tűnt, a forróság a testvéréből sugárzott, amikor ezt a játékot játszották.
– Túl melegek a ruhák – állapította meg Bill. Az arcuk már ki volt pirulva, a testükön pedig vékony izzadtságréteg fénylett. A ruháikat még sosem vették le játék közben, de most teljesen logikusnak tűnt, hiszen melegük volt, és a kevesebb ruha kevésbé meleget jelentett.
Egy perccel később már le is szedték egymás ruháit, és az alsónadrágjukban feküdtek a koszban. Egyikük sem állt le, hogy belegondoljon, hogyan fogják megmagyarázni az anyukájuknak, hogy az alsóneműjük is koszos lett, amikor majd visszamennek a házba.
– Tomi – mormolta Bill, miközben a bátyja folyamatosan hozzádörgölőzött, majd elkezdett más helyeken is kísérletezni a csókokkal. Tom ajkai lejjebb vándoroltak, megcsókolta az öccse állát, majd a nyakánál állapodott meg. A ruhájuk levétele nem segített a hőségen, most melegebb volt, mint valaha. Felfedeztek egy fontos tényt annak érdekében, hogy még jobban érezzék magukat: a csókolózás ruhák nélkül sokkal jobb volt valami ismeretlen ok miatt.
– Shh, anya meghallhat. Maradj csöndben – suttogta Tom, mert Bill lihegni és nyöszörögni kezdett, mint mindig, amikor ezt játszották. Az idősebb fiú aggódott, hogy az öccse bajba sodorja őket, ezért a piszkos kezét Bill szájára szorította, miközben tovább folytatta a csókokat. Még ha Tom keze koszos is volt, Bill nem bánta, mert túl jó érzés volt, amit csinált.
Simone az ablakon keresztül figyelte a fiúkat, ahogy játszottak az udvaron, és amikor újra felnézett, rájött, hogy egy ideje már nem látta őket. Aggódott, hogy esetleg bejutottak a fészerbe, ami tele volt szerszámokkal és vegyszerekkel, ezért úgy döntött, a biztonság kedvéért ellenőrzi őket. Ahogy kiért a házból, rögtön meghallotta a furcsa hangokat az udvar egyik eldugott sarkából. A fészer felé indult, és már készült, hogy leszidja a fiúkat, amiért figyelmen kívül hagyták a szabályokat.
Ahogy közeledett, rájött, hogy a hangok nem a kis tákolmányból, hanem mögüle érkeztek, ezért halkan megkerülte a fészert, és azon töprengett, vajon milyen rosszaságot csinálnak a fiúk. Talán valami szerencsétlen békát kínoznak, vagy egy hangya kolóniát piszkálnak. Azonban amit talált, arra sosem tudott volna felkészülni.
A bokrok alatt voltak a drága, ártatlan kisfiai ruhák nélkül, koszosan. Bill szeme csukva volt, és Tom keze erősen a szájára tapadt, hogy elhallgattassa. Az idősebb testvér volt felül, és így nyilvánvalóvá volt, hogy ő volt a kezdeményező.
Simone szíve azonnal a torkába ugrott, és képtelen volt elhinni, amit látott. Tom éppen meggyalázta a testvérért, és szegény Bill úgy tűnt, képtelen mást csinálni, mint nyöszörögni és fészkelődni alatta. A nő nem tudta, mire gondoljon. Hol tanulta Tom ezt a viselkedést? Más fiúk tanították erre? Vagy valaki bántotta a gyerekeit? A lehetőségek miatt kezdett egyre jobban bepánikolni.
– Tom! – kiáltotta végre, amikor megtalálta a hangját.
Tom megdermedt, és a meleg érzést a hasában felváltotta valami, ami olyan volt, mintha egy tégla lenne ott. Bill szorosan összekuporodott, és próbált felkészülni valami hasonlóra, mint ami akkor történt, mikor Jörg rajtakapta őket. Biztos volt benne, hogy ez is hasonlóan fog végződni, és a félelem elborította az egész testét. Nem számított, hogy tudta, az édesanyja sosem bántaná. Az ösztönei és tapasztalatai azt harsogták, hogy mivel lebuktak, fájdalommal fog megfizetni.
– Tom Kaulitz! Szállj le róla, de azonnal! – ordította Simone.
Az ikrek gyorsan elengedték egymást, és hamarosan a bokrok előtt voltak, szemben az édesanyjukkal. Ahogy ott ácsorogtak, hirtelen sokkal jobban tudatába kerültek, hogy alig van rajtuk ruha. Bill a bátyja mögé rejtőzött, és úgy remegett tetőtől talpig, mint egy nyárfalevél.
Simone próbálta visszafojtani a könnyeket. Más körülmények között talán tudta volna kezelni ezt a helyzetet, talán képes lenne bemesélni magának, hogy ez normális gyermeki kíváncsiság. Csakhogy az utóbbi években annyi mindenen átestek, hogy egyre jobban hozzászokott a legrosszabb feltételezéséhez. Visszagondolt Jörg szavaira, amikor a férfi megütötte Billt. Erről beszélt? Ez már olyan régóta tart? Hogy lehet az, hogy nem vette észre? Szegény kicsi Bill…
– Tom, menj be a házba és zuhanyozz le! – parancsolta Simone a leghatározottabban, amire jelenleg képes volt. Tom tétovázott, és a remegő öccse felé fordult. – MOST! – kiáltotta, mire végre a fiú megmozdult, és gyorsan elindult a ház felé.
Simone megfogta Bill kezét, és a szíve majdnem megszakadt, amikor a fiú ijedten elhúzódott. Bill azt hitte, újra megtörténik majd, ami azon a a szörnyű éjszakán, és most még Tom is otthagyta. Csak halkan zokogott, és a karjait szorosan körbefonta a saját testén.
– Shh, semmi baj, kicsim. Anyu nem hagyja, hogy újra bántsanak. Minden rendbe fog jönni – dünnyögte Simone, ahogy a karjai közé húzta a fiút. Teljesen félreértette az egész szituációt, és azt is, hogy a gyermeke miért sírt.
Tom a zuhanytálcában ült, miközben a víz lemosta róla a sárt, de a szégyent és a bűntudatot nem tudta. Otthagyta Billt. Fogalma sem volt, miért hallgatott az anyjára, és hagyta hátra az öccsét. Az, hogy lebuktak, elkeserítette, de a hibája még jobban.
Simone leült a fiúk szobájába a pokrócba csomagolt Bill-lel az ölében. A fiú már rájött, hogy a nő nem fogja bántani, ezért megpróbálta összeszedni magát, és már csak alig hallhatóan sírdogált. Tomhoz hasonlóan elszomorította, hogy elkapták őket, de az még jobban fájt neki, hogy a bátyja hátrahagyta.
– Édesem, mióta bánt Tom? – kérdezte Simone remegő hangon.
– Ő sosem bántott – szipogta Bill, és a pokrócba törölte a koszos arcát.
– Mióta csinálja ezt veled? – próbálkozott újra Simone. Talán Bill képtelen beismerni, hogy a bátyja bántotta…
– Az óvoda óta – ismerte be Bill. A vallomása majdnem elég volt ahhoz, hogy az anyja sírni kezdjen.
– Sajnálom, kicsim. Nem hagyom, hogy Tom még egyszer bántson – mondta Simone, miközben visszatartotta a könnyeket, mert nem akarta Billt még jobban felzaklatni.
– Nem bántott engem! – mondta a fiú nyomatékosan. Nem tudta, hogyan értethetné meg az anyjával.
– Akkor mit csinált? – kérdezte a nő.
– Csak játszottunk – motyogta Bill, és hirtelen zavarba jött.
– Édesem… nem játszhattok így. Ez egy nem szép módja a játéknak – próbálta elmagyarázni Simone.
– Miért nem? – kérdezte ártatlanul Bill.
– Ez… mert egyszerűen nem az. Nem játszhatjátok újra ezt – jelentette ki Simone. Segítségre volt szüksége. Beszélni fog Gordonnal, és a fiúknak minél hamarabb találkozniuk kell a doktorral.
**
Az ikrek nem látták egymást az este hátralévő részében. Tom még a vacsoraidőt is a szobájukban töltötte, Bill pedig kénytelen volt mindenhová követni az édesanyját, mert egy pillanatra sem engedte el a szeme elől. Alvásidő közeledtével Bill lent várt Gordonnal, míg az anyja lerakott egy matracot a saját ágya mellé, és kijelentette, hogy Tom velük fog aludni. Mivel Bill ártatlan volt a szemében, így neki megengedte, hogy felmenjen a szobájába, a saját, kényelmes ágyába, az idősebb testvérnek pedig a földön kellett aludnia, ahol szemmel tarthatja őt, és biztos lehet benne, hogy nem bánthatja Billt.
Miután Tom a szüleik szobájába ment, Billnek megengedték, hogy felmenjen a szobájukba. Simone adott neki egy jó éjt puszit, felhúzta rá a pizsamát, és betakargatta. Bill sokáig forgolódott, miközben próbált elaludni. Tom nélkül nem ment. Néhány percnyi próbálkozás után kimászott az ágyából és a testvérééhez lépett. Annak legalább olyan illata volt, mint a bátyjának.
Nyakig betakarózott, és úgy ölelte magához a párnát, mintha életmentő lenne. Csecsemőként sosem volt szükségük olyan megnyugtató tárgyakra, mint egy puha takaró vagy plüssjáték. Mindig ott voltak egymásnak, és semmi más nem kellett. Tom mindig ott volt neki, és azonnal megnyugtatta, ha valami felzaklatta az öccsét. Bill most jött rá, hogy nem tudja, hogyan kell lenyugtatnia magát. Magzatpózba gömbölyödött, és miközben halkan zokogott, azon gondolkozott, hogy miért érdemelnek ilyen büntetést azért, amit tettek. Az is jobb lett volna, ha újra agyrázkódása lenne.
Odalent Tom hasonló pózban feküdt a kényelmetlen matracon. Az egyetlen különbség az volt, hogy neki nem adatott meg a sírás luxusa. Néhány lépésre az alvó anyjától és Gordontól nem volt más választása, mint szánalmasan feküdni, és visszanyelni a könnyeit, miközben az járt a fejében, Bill vajon rendben van-e.

14 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nem egyszerű... szegények! Várom a folytatást!

Névtelen írta...

Szia!

Nehez egy fejezet volt, de tetszett mint a tobbi is.
Ezek utan kivancsian varom a folytatast es h mi lesz, az anyuk elfogadja e oket, stb.
Koszonom! <3

Puszi, D.

Petruska írta...

Nagyon tetszett,nagyon várom a folytatást!
Eddig elfelejtettem,de nagyon tetszenek a képek is amiket a történethez csatolsz!😍😍😍😍
Szegénykéim❤
Kiváncsi vagyok,h az orvos mit fog mondani😊nagyon kedves,profi,tetszik a karakter!😊😉
Köszönöm ezt a részt is!😘😘😘😘

Andrea Nagy írta...

Szia Drága ❤️
Azta!
Érdekes rész ez. Néha úgy érzem, hogy a két fiú, igaz, hogy még kicsik,és fogalmuk sincs mit is csinálnak éppen, de valahogy felnőtt módjára gondolkodnak, titkolóznak.
Tudják ők valahol, hogy amit csinálnak az rossz. De nem igazán értik miért. Majd a dilidoki rávilágít egy két dologra.
Ha ügyesen csinálja meg is értik.
Köszi a fordítást, nagyon jó lett. ❤️ ❤️ ❤️ ❤️

Gyö írta...

Hajnim! Már megint agyhalott hulla vagyok mire erre ténfergek.....csak a felét olvastam, a szemem sztrájkba lépett 😂 .....de továbbra is IMÁDÁS van, most jön a java, nagyon tetszik, hogy az ő gondolataik is benne vannak és így láthatjuk mennyire mást gondolnak, éreznek, mennyire bizonytalanok és mégis mennyire egyek.😍😘 Szenvedés szenvedés, de ezt tudtuk előre, hogy nem egy rózsás lányregény, szeretem a karaktereiket annyira valósághűek, még ha úgy is éreznéd a való világban ez lehetetlen....nem az....van is ilyen! A doki most nagyot változott a szememben......folyt. köv. nem tudom mikor!😘😘😘

Gwendolyn Tussaud írta...

Annyeong!
Szegénykéim! :'( Olyan kis cukorborsók, hogy nem is tudom leírni, talán a koreai aegyo áll hozzá legközelebb :D Szegénykéim.... Értem én, hogy Tom az idősebb és ő volt felül, de Simone nem tanulta még meg, hogy nem kell felül lennie ahhoz, hogy ő irányítson? Tény, hogy a kis Bill nem az a fajta, aki tudna sokáig dirigálni a bátyjának, pláne nem a szexben, de ő is ugyanannyira akarta, ha nem jobban... Nagyon szomorú vagyok, amiért elkülönítik őket.... Remélem a dokinak lesz annyi esze, hogy ráveszi a szülőket, hogy nem jó a fiúknak, ha külön vannak...
Imádom minden sorát a fordításnak, köszönöm <3
Puszi
Gwen.xx

Gyö írta...

Szia HDawn!!!

Hát most kicsit csúnya voltam!
Úgy viselkedtem mint a durcás ikrek!

Haragudtam ennek a résznek a végére, mert így még nem kezdhettem az újat!!! XDDD XDDD

Csak kicsit vagyok hibbant! XDDD De kérlek tudd be elmeállapotomnak!

Mint már írtam mindent bevetettem, hogy tudjak olvasni, olyan érzésem van valaki lopja az óráimat és egyre kevesebb van.......olvastam 5 perc várakozás alatt az utcán, torna előtt már szinte bemelegítés közben is....

Na mindegy fiaid elcsavarták a fejem és rávettek olyanra amire még az Escort sem tudott! Gyakorlatilag séta közben is olvasok, még ha tisztában vagyok kb. két szót tudok elolvasni!!! XDDD

(Nem mondom voltak már ilyen könyvek, blog történetek, de azt hittem "felnőttem" és már nem leszek ilyen drogos!)

Na ennyit olvasási szokásaimról, de ezt szerettem volna megosztani veled. Mert ezt Én tök jó visszajelzésnek, mutatóértéknek tartom. ♥♥♥

Mi minden is volt itt? Hümm, hümm......zanzásítva, kaotikus kartoték rendszerben....:):):)

Nem szeretném megélni, hogy a gyerekem féljen tőlem, főleg mikor vigasztalásra szorul. Értem, hogy Ők egymást támogatják, de akkor is.....nem tudok mást mondani Ő AZ ANYJUK!!! Elgondolkodnék, hogy valamit NAGYON nem jól csinálok. EGy gyereknek az anya akkor is anya. Mint számtalan szívet tépő példát látunk, hogy anyának kicsit sem nevezhető egyedhez akkor is ragaszkodik a gyerek ha nagyon nem érdemli meg.

(Ez csak egy zönge ezzel a résszel kapcsolatban.)

Most kezd jobban kiérződni, hogy nem jó, nem egészséges amit csinálnak! Gondolom azért, mert egyre mélyebbre jutnak, egyre jobban kibontakozik a testiség szerepe is, nem csak a lelki. Könnyeben fogadja az ember, én, ha azt érezzük ez a lelkük miatt kell. (mint fikció nagyon csípem, de a valóságban ez már a rázós szakasz)

Hihetetlen szeretet érződik amúgy számomra még ebből a történetből is, hiába morbid, durva a köntös.
Ki miatt vívnál lelki tusát magaddal???
Ki miatt érdekelne csak az Ő mit érez, mi van vele???

IMÁDTAM azt a momentumot(harmadjára sikerült ezt a bonyolult szót leírnom XD) amikor Bill bebújik Tom ágyába. ♥♥♥
Mit csinálsz ha hiányzik valaki??? Senki nem mondhatja, hogy nem ezt. Nem keresi a megnyugtató, számára erőt adó illatot keresi, ha csak ez van. ♥♥♥

Folyamatosan vitatkozok magamban Simonnal kapcsolatban.
Nem akarom rásütni a rossz anya bélyeget, mert tudom milyen nehéz....

De folyamatosan oda lyukadok,(baszki leírtam először a lyukadok-ot j -vel, ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ lehet ideje lenne feküdni XDDD ez gáz. Keresek egy halógödröt! XDDD) hogy NEM ÉRTEM!!!!

Nem értem, miért nem beszélget, nem értem miért TOM a hibás, miért nem látja, hogy közösen vannak benne........NEM ÉRTEM!!!!

Gondolom könnyebb ha hibáztathat valakit, még ha az a saját gyereke is!

Na most kb. ennyi nagyjából ép gondolatom maradt!

A történetet továbbra is szeretem, megmozgat! Gondolkodásra, elmélkedésre sarkall! Ha nem is ilyen aspektusban, DE DURVA tükörnek tartom az anyák felé és így pluszba elmélkedésre, fontolásra, áttekintésre sarkal. Biztos én nem vagyok normális, de az alap funkcióján kívül, ami a perverz olvasnivaló, szexuális felhanggal, rengeteg pluszt kaptam ettől!

Ez bekattant nálam mint a szárnyak, szárnyalnak a gondolataim általa!

Imádás!!! Szercsi van és most már tente is!! Kövi megmarad, gyakorolom a hörcsög létet, jó is az ha mindig van valami csemegéd! ♥♥♥

HDawn írta...

Sajnos elég bonyolult a helyzet, ahol nem igazán könnyű dönteni, és jó döntés talán nincs is. Köszönöm, hogy írtál :) Puszi!

HDawn írta...

Szia D!
Az egész történet egy kicsit nehéz, és valljuk be, egyik fél helyében sem lehet könnyű... Én is köszönöm :) Puszi!

HDawn írta...

Szia :)
Igyekszem mindig jó képeket keresni (lehetőleg tényleg róluk), de annyi sajna nincs, amennyi elég lenne az összes gyerekkori részhez. Ha tinik lesznek, könnyebb dolgom lesz :D Köszönöm, hogy írtál. Puszi!

HDawn írta...

Szia Drága!
Elképzelhető, hogy a körülmények arra kényszerítik őket, hogy megpróbáljanak a felnőttek agyával gondolkozni, nem? :) És ez működik, attól, hogy nem tudnak annyit, mint egy felnőtt. A dilidoki szerintem el tudja nekik mondani majd, de kiderül nemsoká :) Köszönöm a kommentet. Puszi!

HDawn írta...

Nem rózsás lányregény (ráadásul fiúk :D). A karakterek elképesztőek, főleg a két fiúé. Hitelen, nem csak fehér vagy fekete. Imádom :)

HDawn írta...

Szia!
Igen, szegény cukorborsók :( De szurkolnunk kell nekik. Nem lesz könnyű az életük, de legalább mindig ott vannak egymásnak, nem igaz? :) AZóta már kiderült, hogy döntött a doki. Köszönöm a kommentet. Puszi :)

HDawn írta...

Mondtam már, hogy imádom a hosszú, kielemző kommentjeidet? :) És nagyon jó jel, ha a séta közben is olvasol, de azért vigyázz magadra :D Lehet bőven filózni ezen a történeten, és egyetértünk abban, hogy Simone nem tartozik a mintaanyák közé :) És szerintem tudod, hogy nem a perverz része miatt hoztam el nektek ezt a sztorit, mert akkor ennél sokkal egyszerűbbet is találhattam volna :D Ebben ennél tényleg sokkal-sokkal több van. Köszönöm, hogy írtál (kétszer is) Hatalmas ölelés, sok puszi :)