2018. március 13., kedd

Megfigyelve - 12. Féltékenység

Sziasztok! A héten szünetelnek a saját írásaim, de mivel a fordításból előre dolgoztam, ezért hoztam nektek ma egyet, és lesz vasárnap is rész :) Jó olvasást!


12. Jealousy
Féltékenység: Védekező reakció egy értékes kapcsolattal szemben észlelt fenyegetésre.

12 évesen

– Bill, hagyd békén! – morogta Tom, miközben az öccse már megint a rasztáit rángatta. Nem olyan régen készültek el, és még nem csomósodtak össze rendesen. Ha Bill sokáig húzgálja, teljesen elronthatja. – El fogod baszni őket! – kiáltotta, amikor a testvére újra belemarkolt a hajába.
– Az jó. Nem szeretem így a hajad – jelentette ki Bill körülbelül századszorra, miközben hátradőlt a kanapén, és megint egy rövid tincset rángatott.
Tom elkapta Bill kezét és ránézett a fiúra:
– Mi a bajod? Ez az én hajam. Azt csinálok vele, amit akarok.
Bill távolabb húzódott a kanapén, és csak duzzogott. Egy hónapon keresztül próbálta lebeszélni a bátyját a rasztákról, de Tom nem hallgatott rá.
– Már nem ugyanúgy nézünk ki – suttogta, végre bevallva az igazi okot, ami az állandó hajhúzogatás mögött állt.
Tom a testvére felé fordult, és meg volt róla győződve, hogy ez a leghülyébb dolog, amit az öccse mondott.
– Te voltál az, aki hónapokkal ezelőtt befestette a haját, aztán meg szemöldökpiercinget csináltatott – mondta Tom szemrehányóan, inkább a támadást választva a védekezés helyett. Nem érdekelte különösebben Bill válasza, helyette visszament a táskájához, és bepakolta az aznapra szükséges könyveket.
– Azt mondtad, tetszik a piercingem – mondta Bill, és úgy tett, mintha rosszul estek volna neki Tom szavai. A bátyja igazat mondott. Bill volt az, aki előbb elszakadt és megváltoztatta a stílusát. Évekkel ezelőtt rövidre vágatta a haját, pedig Tom szerette volna, ha mindkettőjüknek hosszú marad. Nemrég pedig elkezdte festeni. Az elmúlt években fokozatosan egyre különcebb lett, miközben Tom az iskolában népszerű divatot követte. Bill szemöldökpiercingje volt a legdrámaibb változás.
Tom minden változást jól fogadott, mindig támogatta a testvére kreativitását, még ha titokban bántotta is, hogy Bill már nem akar úgy kinézni, mint ő. Az ágyban, a sötétben a dolgok ugyanolyanok maradtak, és ez elég volt az idősebb testvérnek. Teljesen elfogadta, hogy már nem hasonlítanak úgy, mint régen, és pont ezért vette a bátorságot, hogy megcsináltassa a rasztákat.
– Már megszoktam. Te is megszokod majd – válaszolta Tom, és az utolsó könyvet is berakta a hátitáskájába. Visszaült a kanapéra az öccse mellé, és játékosan meglökte a vállát: – Ugyan már, Bill. Tudod, hogy még mindig ugyanolyanok vagyunk. Ez jót tesz a bandának, és tudod… megtéveszti az embereket – tette hozzá az utolsó részt suttogva.
Bill felsóhajtott, majd a bátyja vállára hajtotta a fejét. Felemelte a kezét, és ezúttal gyengéden érintette meg az egyik tincset.
– Azt hiszem, igazad van – állapította meg. Minél jobban eltértek a külsőségekben, annál több magánéletet és szabadságot kaptak.
Az ikrek tökéletesítették a megtévesztés művészetét. Még nem voltak híresek, de már létrehozták ezt a két különálló személyiséget. Csak Doktor Engle látta olyannak őket, amilyenek valójában voltak, de már nála is régen jártak. Néhány havonta vissza kellett menniük ellenőrzésre, azonban Simone már nem gondolta, hogy szükség van rá. Ez egy részről jó volt, de a fiúknak hiányzott az az érzet, hogy valakiben megbízhatnak.
– Bill… – kezdte Tom figyelmeztető hangon, amikor a fiú felemelte a fejét a válláról, és felé fordult, hogy lágy puszikat adjon a nyakára.
– Anya a stúdióban van. Gordon nincs itthon. Csak egy csókot – motyogta Bill, miközben a forró lehelete Tom bőrét cirógatta.
– Iskola… Andreas… vele megyünk minden reggel, emlékszel? – dünnyögte Tom. Nehéz volt úgy gondolkozni, hogy Bill ajka a nyakához ért. Az öccse folyton ilyen buta kockázatokat vállalt, és a határokat feszegette. Andreas bármelyik pillanatban megérkezhetett.
– Csak egy csókot, és többet nem fogom a hajad húzgálni – ígérte Bill. Néha annyira manipulatív volt. Senki sem tudott neki ellenállni, ha valamit el akart érni, főleg Tom nem.
Az idősebb fiú is feladta a próbálkozást, mint mindig. Bill felé fordult, és az volt a terve, hogy a rövid csókkal kielégíti az öccse igényeit, miközben ő egész nap frusztrált lesz miatta. Arra törekedett, hogy csak egy sekélyes csók legyen, de ahogy Bill közelebb húzódott, nem tudta megállni, hogy szorosan magához ölelje. Az ajkaik csak akkor váltak el, amikor meghallották a bejárati ajtó nyikorgását.
– Hé, srácok, elkészültetek? – kiáltotta Andreas az ajtóból. Már régóta barátok voltak, így nem zavartatta magát a kopogás miatt.
Az ikrek azonnal elszakadtak. Tom felugrott, a táskájához lépett, és a kézfejével letörölte az ajkait, hogy eltüntesse a szájfényt, amihez Bill az utóbbi időben ragaszkodott. Letérdelt a földre, és lassan kötötte a cipőfűzőjét, hogy legyen egy kis ideje eltüntetni az arca pirosságát, mielőtt szembenéz Andreassal.
– Igen, csak meg kell találnom az én… az én... – kezdte Bill, teljesen elfeledkezve, hogy mit keresett. Túl elfoglalt volt azzal, hogy diszkréten nyalogassa az ajkát, és azt kívánta, Andreas bár néhány perccel később érkezett volna.
– Fizika könyv. A kanapé alatt – mondta Tom, miközben a bútor alá csúszott könyvre mutatott. – Szia, Andi – tette hozzá, ahogy a táskát a vállára emelte és Billt a szobában hagyva kiment a barátjához.
Adreas egyik ikerről nézett a másikra, és azon tűnődött, mi folyik itt. Ahogy Bill és Tom viselkedtek, amikor belépett egy szobába, gyakran azt az érzést váltotta ki belőle, hogy a háta mögött kibeszélik. Mintha minden megváltozott volna, amikor megjelent, ezért nem tudott más magyarázatra gondolni.
– Öhm… szia. Megszakítottam valamit? – kérdezte Andreas idegesen.
– Dehogy. Bill egy kis bosszantó pióca, és már megint a rasztáimat húzgálta – felelte Tom, és az öccsére nézett. Bill kinyújtotta a nyelvét és hozzávágott egy összegyűrt papírlapot.
– Ó, pedig jól néz ki. Mindenképpen jobb, mint Bill haja – viccelődött Andreas.
– Hé, a hajam tök jó! És legalább tiszta – felelte Bill, inkább a testvére frizuráját, mint Andreas szőke haját támadva.
– Fogd be, Bill! Az enyém is tiszta. Tegnap láttad, amikor megmostam – mondta Tom, mert egy pillanatra elfeledkezett arról, hogy nincsenek egyedül. Andreasban is majdnem annyira megbíztak, mint Doktor Engle-ben, ami azt jelentette, hogy néha hajlamosak voltak arra, hogy veszélyes apróságok csússzanak ki a szájukon.
– Haver… láttad a testvéredet zuhanyozás közben? Tudom, hogy közel álltok egymáshoz, de ez egy kicsit már túl közel van – nevetett Andreas. Nem igazán gondolta komolyan, amit mondott, végtére is már számtalanszor látták egymás a torna órák előtt átöltözni. Andreas csak azért csipkelődött, mert az ikrek is folyton azt csinálták, és próbált beilleszkedni.
Tom arca karmazsinvörös színt öltött, mint mindig, amikor elszólta magát véletlenül. Szerencsére Bill tudta, hogyan kell magára vonni a figyelmet:
– Nem akarom látni Tom csontos, fehér seggét. Órákig zuhanyozott, nekem pedig szükségem volt a hajlakkra – hazudta szemrebbenés nélkül. Az igazság ennél sokkal érdekesebb volt, és semmi köze nem volt a hajlakkhoz. Szerencsére Andreas megelégedett ezzel a válasszal, és nem vette észre a hazugságot, sem Tom ideges elpirulását.
Most, hogy végre Bill minden szükséges könyvét betömte a táskájába, elindult az ajtó felé, mintha mi sem történt volna. Kerültek már ilyen helyzetbe, és úgy gondolta, a legjobb védekezés az, ha így tesz. Azzal a kétségbeeséssel, ahogy Tom reagált, csak ront a helyzetükön és gyanakvóvá teszi az emberek. Bill úgy hitte, a legjobb védekezés, ha nevet az ehhez hasonló helyzeteken.
Ahogy sétáltak az iskola felé, ügyeltek arra, hogy ne zárják ki Andreast úgy, ahogy régen tették. Kényszeríteni kellett magukat, hogy ne feledkezzenek meg erről, de Doktor Engle segített nekik ebben. Még nem sikerült mindig tökéletesen, de lassan alakultak a dolgok.
Tom még mindig kissé elpirulva, lehajtott fejjel sétált, miközben a hibája járt a fejében. Bill is csak vonszolta magát, de teljesen más okokból.
– Szeretnétek suli után együtt lógni, vagy valami? – kérdezte Andreas reménykedve, miközben egy nagy kavicsot rugdosott maga előtt az úton. Már sejtette, mi lesz a válasz.
– Ma gyakorolnunk kell. Hamarosan fellépünk – felelte Tom mindenféle sajnálat nélkül. Abban a pillanatban nem igazán örült, hogy a fiú ott volt velük.
– Eljöhetnél megnézni minket – ajánlotta Bill vidáman, teljesen figyelmen kívül hagyva a bátyja azon szándékát, hogy lekoptassa Andreast. Ez volt az egyik probléma, amit még Doktor Engle sem tudott elrendezni: Bill gyakran elfelejtette figyelembe venni mások véleményét, még Tomét is.
Bill talán nem tanulta meg a leckét, hogy először a bátyja véleményét kell kikérnie, de Andreas igen. A véres orr, és néhány alkalom, amikor az arcát a sárba döngölték megtanította neki, hogy jobb, ha Tom féltékenysége nem kerül felszínre. Andreas elég tapasztalt volt már, hogy először Tomra nézzen, és a dühös tekintet elég volt ahhoz, hogy megsúgja, mit kell válaszolnia.
– Inkább nem, köszönöm. Egy helyben ücsörögni és hallgatni, ahogy hamisan énekelsz egy kicsit már uncsi a századik alkalommal – motyogta. Muszáj volt feloldani a hangulatot, ha nem akarta, hogy a szája megint kosszal legyen teli. Néha nem tudta, mivel húzta fel Tomot, de elég sokszor előfordult. – De elmegyek a koncertre, oké? – tette hozzá, és Bill végre elmosolyodott. A Kaulitz ikrek legjobb barátjának lenni gyorsabb gondolkodást, több tapintatot és taktikát igényelt, mint az oroszlán idomítás.
**
– Tehát a verekedés nem Andreas miatt volt? – kérdezte Doktor Engle. Türelmesen hallgatta Billt, hogy beszámoljon a nap minden jelentéktelen részletéről arra számítva, hogy kiderüljön, Andreas bátor kísérlete arra, hogy az ikrekkel barátkozzon, végül kudarcba fulladt.
– Nem, a verekedés később volt – mondta Bill ingerülten amiatt, hogy megszakították. Éppen egy történet elmesélésének a közepén tartott, de a doktor folyton megzavarta a kérdésekkel. Tom kényelmetlenül mocorgott mellette, mire Bill reflexszerűen a combjára simította a tenyerét. Az idősebb testvér teljesen elveszettnek tűnt, miközben a jeget az állkapcsához nyomta a kötésbe csomagolt, duzzadt ujjaival.
Zenekari próbán kellett volna lenniük, de amikor az iskola felhívta Simone-t, ő rögtön megkereste Doktor Engle-t és egy sürgősségi terápiát egyeztetett vele. Úgy tűnt, mintha  a nő összes reakciója a problémákra az lett volna, hogy felhívta a doktort. Nem azért, mert ő nem akart szembenézni velük, hanem mert egyszerűen nem tudta, hogyan kellene. Simone hiába szerette a fiait, már régóta nem értette őket. Csak azt akarta, hogy a lehető legjobb legyen nekik, és ha ez azt jelentette, hogy elküldi őket egy idegenhez, aki úgy tűnt, tökéletesen megérti őket, akkor ezt tette.
– El tudnád mesélni, mi történt közvetlenül a verekedés előtt, Bill? – kérdezte a doktor. Bill reggelre vonatkozó részletes beszámolója is meglehetősen érdekesnek tűnt, de nem magyarázta meg, miért dagadt fel Tom állkapcsa, és miért volt bekötve a keze. Két foglalkozást is elnapolt az ikrek miatt, és most már valóban szüksége volt a válaszokra.
– Rendben – mondta Bill szemforgatva. Őszintén szólva nem akarta újra felidézni azokat a pillanatokat. Azért húzta el ennyire a mondandóját, mert reménykedett, hogy le fog telni az idejük. – Tomi, mondd el, mi történt – kérte Bill. Tom állkapcsa duzzadt volt, de valószínűleg még mindig kevésbé lesz fájdalmas kiejtenie azokat a szavakat.
– Alex és Lukas lebuzizta Billt – mondta Tom csendesen. A szavai szomorúan hangzottak a sérült szájából, és a szeme sötét lett a harag miatt.
– Ezt biztosan szörnyű volt hallani. Mire gondoltál, amikor ezt mondták, Tom? – kérdezte Doktor Engle komolyan. Tudta, hogy Bill is ideges, de a bátyja volt az, aki nehezebben kezelte a helyzetet.
– Meg akartam ölni őket – válaszolta Tom hidegen.
**
Annak ellenére, hogy Bill egy kicsit későn pakolt be a táskájába, a fiúk még így is hamarabb megérkeztek az iskolába. Ahogy beléptek az iskolaudvarra, Tomnak eszébe jutott, hogy valamit az öltözőben felejtett előző nap, amire szüksége lehet órán. Megígérte, hogy utána találkoznak újra a művészeti épület előtt, majd a főépület felé sietett, hogy megkeresse a kémia füzetét. Még csak az út felét tette meg a bejárati ajtóig, amikor egy vicsorgó hangot hallott, és gyorsan visszafordult Bill felé. Nem kellett látnia őket ahhoz, hogy pontosan tudja, a sértés a testvére felé irányult.
– Hé, te kis buzi, az iskolába jövet fogtátok egymás kezét a barátoddal? – kérdezte gúnyos vigyorral egy barna hajú fiú, aki már az óvoda óta piszkálta az ikreket. Ő volt az, aki az óvóda játszóterén elkezdte a verekedést. Ahogy korábban is, Alexet legjobb barátja, Lukas kísérte. Az iskolában is barátok maradtak, és továbbra is újult erővel gyűlölték a Kaulitz ikreket.
Bill úgy döntött, figyelmen kívül hagyja a sértést annak ellenére, hogy nagyon fájtak neki a szavak. Sok mindent el tudott viselni, amivel gúnyolták, de ez a szó kifejezetten a szívéig hatolt.
– Tehát a koncert szombaton lesz. Nem túl nagy hely, de legalább megismernek egy páran – mondta Bill Andreasnak, miközben hátat fordított Alexnek és Lukasnak. Örült, hogy Tom nem volt velük, mert ő biztosan nem hagyta volna szó nélkül.
De Alex nem elégedett meg ennyivel. Közelebb lépett a fiúkhoz és újra Bill arcába nézett.
– A buzeráns zenekarodról beszélsz, Kaulitz? Úgy hallottam, mind a négyen buzik vagytok. Melyiket szoktad leszopni? A dobost vagy a basszusgitárost?
– Fogadok, hogy a dobost. A másik inkább Tom esete – szólt közbe Lukas. Tizenkét évesen a szeplős fiúban fel sem merült, hogy elképzelni más fiúkat együtt nem a legheteroszexuálisabb elfoglaltság, amivel elütheti az idejét.
Andreas nem tudta, mit tegyen. A sértések, amivel a barátait illették, feldühítette őt, de alacsonyabb volt, mint a fiúk, és nem hitte, hogy mindkettőjüket le tudná gyűrni. Bill valószínűleg megpróbálna segíteni, de nem akarta, hogy ő is belekeveredjen. Még csak gondolni sem akart rá, mit tenne Tom, ha az öccse megsérülne miatta.
– Gyerünk, Bill, keressük meg Tomot – mondta Andreas. Megragadta Bill karját, majd a főépület felé húzta.
– Mi a baj, punci? Attól félsz, hogy szétrúgom a segged, és újra téged fognak hibáztatni? Olyan lesz, mint az óvodában. A tanárok majd az én oldalamon állnak, mert tudják, hogy te és a testvéred buzik vagytok, és senki sem akar itt látni titeket.
Bill végül kinyitotta a száját, hogy válaszoljon valamit, de nem volt esélye elmondani, amit szeretett volna. Senki sem látta Tomot. Senki sem vette észre, hogy az épület mellett állva hallgatja, ahogy bántják a testvérért, és egyre dühösebb lett. Abban a pillanatban, amikor Alex túl közel került az öccséhez, megmozdult.
Tom ökle Alex gyomrába csapódott, teljesen kiszorítva a fiúból a levegőt, aki térdre esett. Andreasnek nem volt szüksége semmiféle bátorításra ahhoz, hogy csatlakozzon. Amikor Lukas Billre támadt, az összes aggodalma elhalványult, ami a későbbi büntetést illeti. Megragadta a magas fiút és puszta erővel a földre küldte. Bill csak állt ott, és kiabált, ahogy a bátyja és a legjobb barátja a koszban hempergőzött, miközben ököllel csapkodták az ellenfelüket.
A kántáló diákok köre körbevette őket, hogy nézzék a verekedést, és a járdát már vér szennyezte, mire a tanárok áttörtek a tömegen, hogy szétválasszák a fiúkat. Két tanár és három idősebb tanuló segítette őket távol tartani egymástól, amikor Bill elkezdte rugdosni az egyik diákot, aki segíteni próbált. Az volt a bűne, hogy túl durván fogta le Tomot, és Bill megelégelte, hogy csak ott áll és ordít.
**
– Mi történt Andreassal a verekedés után? – kérdezte a doktor, miután végre meghallgatta az ikrek beszámolóját a történtekről. Tom mesélt, amikor arról volt szó, hogy a fiúk miket vágtak Bill fejéhez, és az öccse volt az, aki leírta a harcot. Természetesen az ikrek kicsit kiszínezték a történteket, de Doktor Engle elég bölcs volt már ahhoz, hogy kiszűrje a lényeges információkat.
– Monoklija lett – sóhajtotta Tom szomorúan. Lehet, hogy néha haragudott a fiúra, amiért hozzáért az öccséhez, de Andreas most szerzett nála jó pontokat, amiért segített neki kiállni Billért.
– És mi a helyzet az iskolával? A szülei dühösek? – érdeklődött a doktor.
– Három napra felfüggesztették, mint minket. A szülei nem engedik el a koncertünkre – mondta Bill, miközben a körömlakkját kapargatta.
Doktor Engle-t nem lepte meg, hogy az ikrek fellépnek annak ellenére, ami történt. Egyre jobban úgy tűnt, hogy a zenekaruk elsőbbséget élvez mindennel szemben. Egy pillanatig hallgatott, amíg átgondolta, mit tanulhatnak az esetből a fiúk. Végül úgy döntött, hagyja, hogy az ikrek válaszoljanak erre a kérdésre:
– Mit tanultatok ebből? – kérdezte anélkül, hogy a hangja számonkérő vagy kioktató lenne, mint a felnőtteknek sokszor, hasonló helyzetben.
– Nem szabad verekedni – mondta Bill automatikusan. Ez volt az a válasz, amit minden felnőtt hallani akart, amikor például olyan dolgokat kérdeztek, hogy „Megtanultad a leckét?”
– Az erőszak nem megoldás – motyogta Tom megismételve, amit a doktor mondott egyszer.
– Mindkettő nagy tanúság, de én valami még fontosabbra gondoltam. Az általatok meghozott döntések több emberre voltak befolyással. Ötöt felfüggesztettek, négyen megsérültek, és a történtek hatással voltak még más diákokra, tanárokra és szülőkre is – mondta Doktor Engle kedvesen mentoráló hangon. Sosem tanított. Más felnőttekkel szemben, ő nem érezte magát tekintélyes személyiségnek, sokkal inkább egy bizalmas szövetségesnek. A szavai célba értek, még akkor is, ha a fiúk nem akartak odafigyelni. Látta, hogy az ikrek kényelmetlenül feszengenek, amikor szembesítette őket a valósággal. – Tom, Bill, muszáj, hogy másokra is gondoljatok. Néha csak meg kell állni, és gondolkodni, mielőtt bármit tesztek. Andreas a legjobb barátotok, és a mai döntésetek rá is rossz hatással volt. Nem azt mondom, hogy nem felelős, hiszen ő választotta, hogy beszáll a verekedésbe, de gondolnotok kell arra is, hogy a másokat hogyan befolyásolja a cselekedetetek. Nem, nem csak a verekedésről beszélek. Minden hatással van mindenre. Olyan, mintha egy követ dobnátok a tóba. Elég, ha csak egyetlen követ dobtok a tó közepére, és a hullámok minden partot elérnek majd.
Az ikrek elgondolkozva hallgattak, és alig láthatóan bólogattak, de Doktor Engle tudta, hogy eljutott hozzájuk az üzenet. Néhány percig hagyta őket gondolkodni, mielőtt a beszélgetést egy újabb irányba fordította. A hátramaradt fél óra a dupla foglalkozásból azzal telt, hogy arról beszéltek, hogyan lehet a gúnyolódást kezelni, valamint arról a bűnös szóról, ami kiváltotta a történteket. Először beszélgetett velük arról, hogy mit jelent a homoszexualitás, és megpróbálták megfejteni, hogy valóban azok-e. Tom azonnal arra a következtetésre jutott, hogy nem, de Bill azt mondta, hogy még nem teljesen biztos, és a doktor szerint ez így rendben is van.
A beszélgetés végére az ikrek újra érezték azt a fajta megkönnyebbülést, ami akkor talált rájuk, ha a doktornál voltak. Az elmúlt évben egyre kevesebbet találkoztak, és teljesen elfelejtették, mennyire megnyugtatóak tudtak lenni a férfi szavai. Olyan gondolatokra sarkallta őket, amin nem akartak gondolkozni. Őszintén beszélt velük a kockázatokról azzal kapcsolatban, amit tettek. Sürgette őket, hogy vegyék fontolóra a szétválást, de sosem hagyta, hogy piszkosnak vagy rossznak érezzék magukat amiatt, amit csinálnak.
– Letelt az idő, srácok. Beszélek az anyukátokkal, és ha legközelebb újra találkozunk, remélhetőleg nem valami rossz dolog miatt lesz, ugye? – kérdezte a doktor kissé megrovó hangon. Az ikrek félénken bólintottak, majd felkeltek a kanapéról, és kényszerítették magukat, hogy elengedjék egymás kezét, mint mindig, amikor vissza kellett térniük a kemény valóságba.
– Tom? Beszélhetnénk négyszemközt, mielőtt elmentek? – kérdezte Doktor Engle, mielőtt a fiú kilépett volna az ajtón.
Tom bólintott Billnek, tudatva vele, hogy rendben van, és menjen nyugodtan.
– Mi az? – kérdezte idegesen, amikor ketten maradtak a doktorral.
A férfi körbement a szobába, és kicsit rendet rakott, mielőtt megérkezne a következő ügyfél.
– Van valami, amin szeretném, ha elgondolkoznál. Ez egy olyan dolog, ami később is fontos lehet az életedben. Azt akarom, hogy gondold át, miért ütötted meg Alexet és Lukast ma. Tudom, hogy dühös voltál amiatt, amit Billre mondtak, de szerintem több oka is lehet. Azt szeretném, ha átgondolnád, mi járt a fejedben, amikor az a fiú megemlítette, hogy Bill Andreassal vagy Gustavval van együtt. Meg tudod ezt tenni a kedvemért?
– Jó. Oké – motyogta Tom halkan. Nem igazán értette az összefüggést, de amikor a férfi hasonlóra kérte őket, annak mindig fontos jelentősége volt.
– Oké, Tom, nemsokára találkozunk. Maradj ki a bajból, és ne feledd, amikről beszéltünk! – mondta a doktor barátságos mosollyal.
Az ajtó bezárult Tom mögött, és Doktor Engle pár percig csak ült a szoba nyugalmában. Nem sokkal később kinyitotta az íróasztala fiókját, és még több jegyzetet tett a Kaulitz ikrek hamis nyilvántartásaiba. Hamar elkészült vele, majd visszasüllyedt a széke kényelmébe. Sóhajtva felhúzta az inge ujját a bal karján, és elgondolkozva simított végig egy halvány sebhelyen, amit Charlie védelme közben szerzett. A dolgok kevésbé fájdalmasan alakultak volna, ha hamarabb megérti saját magát. Mindketten megfizettek a féltékenységükért.

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Sziaa!

Eleg tartalmasnak ereztem ezt a reszt, tetszett, es varom a kovit! <3
Koszonom az ujabb forditast! Remelem azert a TU-bol hamar kapunk uj reszt! :)

Puszi, D.

Andrea Nagy írta...

Szia Drága ❤️
A doki sokat tudhat erről.
Meg úgy mindenről. Féltékenység az ikrek között amúgy is fenn áll. Nem kell ahhoz közelebbi kapcsolatba kerülni. De náluk ez másmilyen,féltés inkább.
Tom megkapta a házi feladatot. Gondolkodást! Arról hogy miért is zavarta öt,hogy lebuzizták az öccsét.
Olyan kicsik még, és mégis többet éltek /megéltek mint más koruk béli gyerekek.
Sőt mint némely felnőtt is.
Na és akkor még a zenélés előtérbe sem került.
Birzasztó sok probléma lesz még itt szerintem. De a doki remélem marad, és napvilágra kerül egy két titka neki is.
Köszi a fordítást!
Ééés azt pedig még inkább, hogy nem feledkeztél el rólunk! Így a nagy izgalomban! Pussz ❤️ ❤️ ❤️ ❤️ ❤️ ❤️

Petruska írta...

Szia Drága,
Nagyon köszönöm!Tudom,h sürü napjaid vannak,ezert nincs most idöd,de tudd,h hiányoztak a kérdések😊szeretem a kérdéseidet😊
Jó rész volt ez is nagyon,a doktort szeretem😊
Nagyon várom a folytatást!
Remélem,h Charleval semmi szörnyüség nem történt,nem veszítette el a testvérét a doktor!😊

Unknown írta...

Érdekes rész. A fiúk érzéseinek szaporodása, annak veszélyeivel, következményeivel való szembe találkozás.
És mennnyivel másabb, ha olyan emberrel tudnak beszélni, aki testközelből ismeri a problémájukat.


HDawn írta...

Szia! Örülök, hogy tetszett a rész :) Igen, hamarosan érkezik a TU folytatása is. Puszi :)

HDawn írta...

Szia Drága!
Egyetértek... olyan kicsik még, és mégis annyi rosszat megtapasztaltak már... valóban lesznek problémák, de reméljük, hogy mindegyik megoldódik. Köszönöm, hogy írtál Puszi :)

HDawn írta...

Szia Drága :)
A kérdések valahogy kimaradtak... de örülök, hogy szereted őket, legközelebb nem feledkezem el róluk ;) Köszi, hogy írtál. Puszi!

HDawn írta...

Szia! Igen, azért megvannak annak az előnyei, ha a doki pontosan átérzi a helyzetüket. Talán ő az egyetlen, aki segíthet nekik :) Köszönöm, hogy írtál. Puszi!