2018. május 9., szerda

My Indigo 6.

Sziasztok! Szerintem már vártátok ezt a részt, és én igyekeztem kihozni belőle a maximumot. Szerettem írni, és bízom benne, hogy tetszeni fog nektek. Ha elolvastátok, kérlek, írjatok nekem egy pár szavas kommentet, nagyon kíváncsi vagyok :)

6. My love will not unravel, it's unconditional

Tom elhúzta az a szélben lágyan lengedező függönyt, kilépett a teraszra és vett egy mély levegőt. Az orrát megtöltötte a kertben virágzó jázminok és a pázsit friss illata, miközben a madarak vidám csicsergésének hangja és a nap melege az arcán lassan elérte, hogy sikerüljön ellazulnia. Napok, hetek, hónapok óta nyomasztotta az aggodalom és a tehetetlen frusztráltság amiatt, hogy a testvére nem jött haza. Rettegett attól, hogy Billt valami baj éri, hogy valamiért haragszik rá, és azért nem hajlandó visszatérni az otthonába. Ezen kívül még ezer más dolog felvillant az agyában, amit az aggódó elméje szőtt a lehető legszörnyűbb forgatókönyveket idézve. Azóta már tisztán átlátta az okokat, így képtelen volt haragudni. Thomas, az édesapjuk visszatartotta Billt, amikor a védencének szüksége lett volna rá, és most, hogy Tom is megtapasztalta, milyen az, amikor Helen veszélyben van, egyszerűen csak csodálni tudta az öccsét amiatt, hogy nem őrült bele Nicholas elvesztésébe. Az egyetlen ember, aki tehet arról, hogy a fiú hónapokig nem jött haza, az az apjuk, senki más.
Néhány csöndesen eltöltött perccel később hallotta a puha lépteket maga mögött, és hamarosan azt is megérezte, hogy az édesanyja áll mögötte.
– Csak mondd ki! Kiabálj velem, amiért nem engedem, hogy bemenj hozzá – sóhajtotta Tom fáradtan, miközben a fejét a válla közé ejtette, ahogy a kőkorlátra támaszkodott.
– Hazudnék, ha azt mondanám, nem bánt, hogy Amandában jobban megbízol, mint bennem – vallotta be Simone, és odalépett a fia mellé. – De azt is tudom, hogy Bill haragszik rám. Nem tettem semmit, hogy megállítsam Thomast, amikor megakadályozta abban, hogy a védence mellett legyen – mondta a nő, miközben két rigót figyelt az egyik fa alatt.
– Az ő pártját fogtad? Apa oldalán álltál végig? – kérdezte Tom kíváncsian, de ami még ennél is jobban érdekelte, az a dolgok miértje. – Miért hagytad Billt szenvedni?
Simone vörös, hullámos haja előrehullott, ahogy ő is rátámaszkodott a korlátra. A napbarnított bőre igézőnek és hibátlannak hatott a hófehér ruhában, amiből kikandikált a szeplős válla. Külsőleg nagyon sok dologban eltért a kinézete Billtől, de Tom egy dologban biztos volt: mindketten gyönyörűek.
– Akkor hagytam volna szenvedni, ha megakadályozom Thomas tervét – jelentette ki a nő kertelés nélkül, teljes meggyőződéssel. – Mi lett volna, ha az a fiú tovább él? Vajon Bill hányszor tudta volna megmenteni? Hogy bírta volna elviselni, hogy az az ember már régen lemondott a létezésről? És legfőképpen: mi lett volna veled, Tom? – kérdezte a nő, és újra kiegyenesedett, ahogy teljes testével a fia felé fordult.
– Lényegtelen, hogy mi lett volna velem – vágta rá Tom azonnal, miközben megfordult és nekitámaszkodott a korlátnak – Ha Bill őt szereti, egyszerűen elfogadtam volna.
Simone mosolyogva megcsóválta a fejét.
– Vannak olyan dolgok, amelyek már régen eldöntettek. Vannak olyan dolgok, amibe nekünk semmi beleszólásunk – jegyzete meg Simone. – A gyerekek, amikor elkezdenek beszélni, általában az „anya” és az „apa” szót tanulják meg először. Bill első szava a Tom volt – mondta elgondolkodva, és már a fiú sem tudta megállni, hogy elmosolyodjon. – Tudod, mikor kezdtél el járni? – mivel Tom csak kíváncsian nézett rá, folytatta: – Amikor Bill elkezdett sírni valami miatt, és te minél hamarabb oda akartál jutni hozzá, hogy megvigasztald.
– Ez nem jelenti azt, hogy örökké velem kell lennie – vonta meg a vállát.
– Igaz. Azt sem jelenti, hogy össze kell kötődnötök. Mi értelme, ha már így születtetek? – húzta fel a szemöldökét Simone. – Szertartás ide vagy oda, ti ketten összetartoztok. Mint a világosság és a sötétség. Mint a Nap és a Hold. Ilyen egyszerű. Nicholas zsákutca volt, és ezt Bill is pontosan tudja. De a testvéred… ő csak meg akarta adni neked a lehetőséget, hogy együtt légy Amandával.
Tom arcára néhány pillanattal később kiült az értetlenség. Szüksége volt egy kis időre, míg felfogta az édesanyja szavait, és amikor végre megértette, csak hitetlenkedve megcsóválta a fejét.
– Azt hiszem, elveszítettem a fonalat – vallotta be. – Megfejtettem, hogy úgy gondolod, már a sorsunkban meg volt írva, hogy így kell történnie. Értem, hogy szerinted Bill és Nicholas nem illett össze, és a fiú csak összetörte volna őt. De hogy a fenébe kerül a képbe Amanda? – kérdezte elképedve.
Simone pillekönnyű érintéssel végigsimogatta a gyermeke arcát, és a hüvelykujjával megpróbálta kisimítani a zavarodottság okozta ráncokat a homlokáról.
– Ugye az előbb azt mondtad, hogy ha Bill Nicholast szereti, te félreálltál volna az útból? – kérdezte a nő, és mikor Tom gondolkozás nélkül bólintott, folytatta: – Hát Bill is így látta a dolgokat. Meg akarta adni a lehetőséget Amandának és neked.
– Miért? – kérdezte a fiú alig hallhatóan.
– Mert úgy érezte, hogy amíg melletted van, nem adsz lehetőséget másoknak, hogy közel férkőzzenek hozzád. És azért, mert Amanda már gyermekkorotok óta rajongott érted. Szerelmes beléd.
– Ez már a múlt – szólalt meg váratlanul egy halk hang a hátuk mögül. Amikor mindketten a teraszajtó felé fordultak, Amanda éppen kilépett a barna járólapra a meztelen talpaival. – Most már csak azt szeretném, hogy minden jól alakuljon köztetek – mondta a lány egy kissé elpirulva, de közben pislogás nélkül állta Tom tekintetét.
– Fogalmam sem volt róla – motyogta a fiú.
– Tudom – bólintott Amanda, és halványan elmosolyodott. – Nem haragszom rád, és ne feledd, egyformán imádlak titeket.
– Mindenben számíthattok ránk – vette át a szót Simone, miközben a kezét bizalmasan a lány vállára tette. Tom nem gondolkozott többet, csak kitárta a karjait, és mindkettőjüket az ölelésébe zárta. Lassan kifújta a levegőt és élvezte a szeretetet és törődést, miközben végig az járt a fejében, hogy mennyire átkozottul jó lenne Bill testének melegét is érezni.
– Hogy van? – kérdezte Amandától, amikor az édesanyja bement a házba, hogy tudjanak beszélgetni. Nem kellett pontosítania, mindketten tudták, kire gondol.
– Dühös. De legalább evett egy keveset – felelte a lány. – Thomas ki lesz akadva – tette hozzá huncutul vigyorogva, amire a fiú is felkapta a fejét.
– Mire készül Bill? – érdeklődött Tom feszülten.
– Ne aggódj, nem tervezi megölni apánkat – forgatta meg a szemét Amanda. – De talán tartogat számára némi meglepetést.
– És számomra? – kérdezte a fiú gondterhelten. – Számíthatok arra, hogy megtagadja az összekötődést?
Amanda szigorúan belenézett a féltestvére szemébe, majd megcsóválta a fejét.
– Vegyük úgy, hogy ezt meg sem hallottam – kezdte, majd kedvesebben hozzátette: – És te ettél már?
Tom ezerszer átgondolta a helyzetet, és míg a dolgok elemzésével volt elfoglalva, hamar késő délután lett. A földszinti fürdőben ácsorgott a hajára tekert törölközővel a fején, és próbált magára nyugalmat erőltetni. A szája kiszáradt, és a kezei remegni kezdtek, amint eszébe jutott, hogy hamarosan hivatalosan is egymáséi lesznek Bill-lel. Egy pillanatig sem gondolta azt, hogy talán nem jó döntést hozott. Az anyjával folytatott beszélgetés világossá tette számára, hogy ennek így kell történnie, nekik össze kell tartozniuk. De úgy érezte, hogy belekényszerítette valamibe a testvérért, amit a fiú nem szeretett volna. Nevetséges az egész – csóválta meg a fejét a gondolatra. Persze, hogy belekényszerítette, hiszen bezárta a szobájába, megfosztva a szabad döntés lehetőségétől, nehogy elmehessen. Ő is dühös lenne Bill helyében, mert vannak olyan helyzetek, amikor nem elég a tudat, hogy a másik csak jót akar neked. Vannak olyan helyzetek, amikor a szabad döntés joga mindennél többet ér, és az összekötődés éppen ilyen. Tom lassan kifújta a levegőt, miközben lecsavarta a fejéről a törölközőt és a hajkeféért nyúlt. Vajon Bill mit csinál éppen a szobájában? Azon gondolkozik, hogy fogja megfojtani, amikor majd kettesben maradnak? Tom nem hibáztatta volna ezekért a gondolatokért. Nem éppen a legemberségesebb módszerekhez folyamodott, amikor elrabolta Billt. De hiszen egyikük sem volt ember, hiába szerette magát annak képzelni a testvére. Tom megrázta a haját, és hagyta, hogy a nedves tincsek a nyakára tapadjanak. Még egy órája volt a szertartásig, és mivel tudta, hogy a haja addigra nem száradna meg, a hajszárítóért nyúlt. Kár lett volna tagadni, hogy jól akar kinézni. Bill még akkor is gyönyörű volt, ha álmos szemekkel, kócosan kimászott az ágyból, és most valamiért szerette volna ő is elbűvölni a fiút. Talán vicces, hogy már közel másfél órája bezárkózott a fürdőbe, hiszen ez inkább az ikertestvére szokása volt, de ez a nap más.
Hamarosan kész lett a hajszárítással, és felvette a ruhát, amit kikészített magának még reggel, amíg Bill aludt. A szárnyai miatt felülre nem vehetett semmit, alulra pedig a hagyományok szerint fehér nadrágot kellett húznia, miután belebújt a bokszerbe. A két ruhadarabon kívül semmi másra nem volt szüksége, még a haját is szabadon hagyta lehullani a vállára. Még egyszer, utoljára belenézett a tükörbe, majd kilépett a fürdő ajtaján.
– Elragadóan nézel ki – jegyezte meg Simone mosolyogva, miközben oldalról a fiára sandított. Virágokat rendezett a vázában, egy tucat kék és fehér rózsát. Tom gyomra a torkába ugrott, amikor eljutott a tudatáig, hogy ez a kettő lesz az ő színük. – Tetszik? – kérdezte a nő álmodozón. – Az én ötletem volt.
– Igen – felelte Tom szűkszavúan. Valójában nem nagyon érdekelte, hogy milyen virágok lesznek a szertartáson, mert biztos volt benne, hogy képtelen lesz majd levenni a szemét Billről. De most, hogy látta a kristályvázába rendezett virágokat, amelyek hamarosan a hálószobájukba kerülnek majd, csak arra tudott gondolni, hogy vajon hogy fog telni az éjszakájuk, és hirtelen úgy érezte, nem kap levegőt.
– Amanda fent van Bill-lel – jegyezte meg Simone, és az utolsó szál fehér rózsát is a megfelelő helyre igazította. – Már alig várom, hogy láthassam a másik fiamat is. Hónapok óta kénytelen vagyok arra hagyatkozni, hogy az elmémben felidézem a mosolyát. Hiányzik. Hiába hasonlítotok, mégis teljesen más a kisugárzásotok.
– Nem garantálhatom, hogy ezek után majd több időt fog velünk tölteni – felelte Tom keserűen, mert nem akarta, hogy az édesanyjuk hiú ábrándokba ringassa magát. Elég volt, ha már ő elképzelt maguknak egy jövőt Bill-lel, aminek könnyen lehet, hogy a fele sem válik majd valósággá.
Simone közelebb lépett a fiához, és egy kósza tincset a füle mögé igazított.
– Nem kell garantálnod, én tudom – mondta teljes meggyőződéssel.
Amikor nem sokkal később elindultak kettesben a parkba, Tom kezdte úgy érezni, hogy mindenki mindent jobban tud nála. Mindenki biztos volt a boldog, közös jövőben, miközben ő csak a nyirkos tenyerét törölgette a nadrágjába, és már az is megfordult a fejében, hogy Bill esetleg meg sem jelenik a szertartáson. Simone belekarolt, és lassú léptekkel tették meg az utat a puha pázsiton. Az édesanyja fehér, bokáig érő selyemruhában volt, és a szoknyája alját apró, sárga virágok díszítették. Elhaladtak a fényszökőkút mellett, és hamarosan megérkeztek a park oldalához, ahová a legfontosabb személyek már megérkeztek. Itt volt az ideje, hogy ők is kibontsák a szárnyaikat és csatlakozzanak hozzájuk.
Tom ügyelt arra, hogy még csak tudomást se vegyen a kíváncsi tekintetekről, vagy például Laila gúnyos arckifejezéséről. Mindenki ott volt, aki a tanács tagja, az ikrek féltestvérei, és még néhány ismeretlen is. Thomas éppen azzal az idős férfival beszélgetett, aki a napokkal azelőtti tanácskozáson szimplán elküldte volna Billt a halálba. Tom dühösen összeszorította az öklét, amikor a pillantása találkozott az őszülő férfiéval.
– Gregor? – kérdezte Simone suttogva, miközben elvett egy pohár pezsgőt az arra járó pincértől. Tom sejthette volna, hogy az édesanyja azonnal észrevette, amikor megfeszült, és gyűlölködő pillantásokkal illette a férfit.
– Utálja Billt. Bátorította apánkat, hogy tagadja ki – sziszegte Tom dühösen.
– Hmm – dünnyögte a nő, majd belekortyolt az italba. – Ha majd te leszel a vezető, kézenfekvő lesz némi változtatást eszközölni a tanács tagjainak sorában. De ennek még nem jött el az ideje – simogatta megnyugtatóan a fiú kezét, miközben oldalra nézett. – Most fontosabb dolgod van. Azt hiszem, Billnek szüksége van rád – jegyezte meg egy elégedett mosollyal az arcán.
Tom csak arra eszmélt fel, hogy a következő pillanatban mindenki elnémult. Gondolkozás nélkül fordult meg, de amúgy is felesleges lett volna túl sokat agyalnia, mert a látványra nem tudta volna felkészíteni magát. Tudta, hogy már régen Bill bűvkörébe került, ahogy azt is, hogy soha nem akar kikerülni belőle, de amikor meglátta a testvérét Amandával, hirtelen túl meleg lett a hatalmas platánfák árnyékában. Már a díszlet is gyönyörű volt; annak ellenére, hogy Simonénak csupán pár nap állt rendelkezésére, hogy mindent elrendezzen, a díszítés mégis mesésre, és kellően visszafogottra sikerült. A borostyánnal befuttatott, fából készült szentélyt fehér és kék virágok díszítették, és a bejárat előtti pázsitot is ugyanolyan színű virágok szirmai borították. Ennek a tengernek a közepén állt most Bill egy kicsit elveszve, mégis fenségesen. Amikor a tekintetük összefonódott a bátyjáéval, már sokkal magabiztosabban indult el feléjük. Tom hamar rájött, hogy mi okozta a hirtelen némaságot. Bill hófehér bőrével csodálatos kontrasztban álltak a fekete végű szárnyai, amelyen megcsillant a fény, az éjsötét haja, a számtalan tetoválás tintája, a sötét szemfestéke, és még csak ezután fedezte fel, hogy a körmei is feketére vannak festve. Pontosan úgy nézett ki, mint egy bukott angyal. Egy pokolian szexi bukott angyal – tette hozzá magában Tom, majd nyelt egy nagyot, és próbált a testvére arckifejezésére koncentrálni. Régen azt hitte, Bill nyitott könyv számára, de most hiába próbálkozott, semmire sem jutott azzal, hogy kiderítse, mi járhat a fejében. A fiú megfeszült állkapcsa, összeszorított ajkai arra utaltak, hogy feszült, de ugyanakkor a szemeiben ott volt az a furcsa csillogás, ráadásul úgy tűnt, nem hajlandó másra figyelni Tomon kívül. Talán nem érdekelték a megbotránkozott, elcsodálkozott, itt-ott csodálattal teli pillantások. Legalábbis a bátyja erre tippelt, amikor az éteri jelenés hangtalanul odasétált hozzá, majd Tom legnagyobb csodálatára határozottan megfogta a kezét. Semmivel sem volt összehasonlítható az érzés, ahogy a finom kéz teljesen magától értetődően az övébe simult, és nem kellettek szavak, elég volt egy pillantás, mire óramű pontosan egyszerre indultak el az apjuk felé, a borostyánnal beszőtt pavilon alá. Amikor megálltak, Tom vett egy mély levegőt; a tüdejét végre megtöltötte az oxigén, a virágok és Bill semmivel össze nem téveszthető illata, és akkor rájött, hogy egészen addig visszatartotta a lélegzetét. Laira és Nolla már ott várta őket a kőasztal fölött lebegve, és amikor a gazdáik megérkeztek,
boldogan foglalták el a helyüket a fiúk szabad kezein. Amikor Thomas eléjük lépett, Tom tisztán érezte, hogy Bill összerezzent, és miközben az apjuk hangja betöltötte a parkot, megszorította az öccse kezét. Tudta, hogy Bill nem azért szegi le a tekintetét, vagy néz végig az övébe, mert fél Thomastól. Nem. Egyszerűen csak próbálta visszafojtani magában az indulatokat, aminek most nem volt helye itt, akkor, amikor egymást kezét fogták, és az összekötődés előtt álltak.
Tom nem nagyon emlékezett arra, hogy mit mondott az apja. Thomas amúgy is a könyvből olvasta fel a szavakat, melyet már számtalan összekötődés alkalmával hallott, amikor részt vett ezeken az eseményeken. Sokkal érdekesebb volt Billt fürkészni, aki még mindig rezzenéstelen arccal figyelte őt, mintha csak kívülállókként vennének részt az egész szertartáson.
– Tom, átadom neked a tőrt, amivel végleg megpecsételhetitek a sorsotokat – mondta Thomas, és a fia végre felkapta a fejét, hogy elvegye a különleges, díszes, de nem túl nagy fegyvert az apjától. Az angyalokat nehéz volt megsebezni, mert ha a fénylényük feltöltötte őket energiával, a sebeik hihetetlen gyorsan gyógyultak, azonban mindig voltak kivételek, például olyan tárgyak, amelyek különleges anyagból készültek, és most éppen egy ilyenre bámult Tom is. A francba, erre nem gondolt. Előzőleg eszébe sem jutott, hogy majd kénytelen lesz megsebezni Billt, ha be akarják fejezni a szertartást. Elszakította a tekintetét a tőrtől, és Billre nézett, aki már készségesen nyújtotta a kezét. Tom óvatosan hozzáérintette a pengét a testvére tenyeréhez, és mielőtt tovább gondolkozhatott volna, Bill egy picit megmozdította a kezét, ami elég volt, hogy máris kiserkenjen a vére, majd a hosszú ujjain végigfutva lecsöppenjen a földre és beszínezze a virágszirmokat. Furcsa, amikor Bill ugyanezt megtette a bátyjával, Tom meg sem rezdült, de amikor Billt megsebezte, szinte a saját testén érezte a fájdalmat. A fénylényeik szinte azonnal ott termettek, hogy megpróbálják begyógyítani a sebeket, és fényes csóvákkal vonták be a fiúk karjait.
– Fogjátok meg egymás kezét! – utasította őket Thomas halkan. Ismét egyszerre, gondolkozás nélkül mozdultak, hogy beteljesítsék a kötelességüket: adniuk kellett egy újszülött fénylényt a park közepén halkan folydogáló szökőkútnak. Tom szíve a torkában dobogott, miközben óvatosan összeérintették a tenyerüket, és Nolla meg Laira két, külön álló alakja lassan összeolvadt. A bizsergés, ami hirtelen végigfutott a testén lélegzetelállító volt, és a furcsa energialöket, ami lassan kibontakozott ott, ahol összeért a bőrük, szinte végigcsiklandozta a tenyerüket. Tom először a kezüket figyelte, de amikor Bill halkan felnevetett, újra ránézett, és nem tudta megállni, hogy elmosolyodjon. Ez volt a fiú kedvenc része mindig, amikor részt vettek két angyal összekötődésén, és most is olyan felszabadultan reagált, mint kiskorukban. Ez volt az első érzelem, amit le tudott olvasni Bill arcáról. A testvére újra boldognak látszott, az arca szinte ragyogott, ahogy lassan elengedték egymást, és egy apró, fényes pötty reppent ki az összeszorított kezük közül. Az ikrek véréből, Nolla és Laira összeolvadásából teremtetett. Az újszülött fénylény hálásan tett még egy kört a kör alakú építményben, majd gyorsan átvágott a parkon, hogy elfoglalja a helyét a fényszökőkútban, míg születik egy angyal, akinek szüksége lesz rá. A fiúk újra egymás mellé léptek, és Thomas türelmesen várt, hogy a fehér selyemszalaggal összeköthesse a kezüket. A szertartás befejeződött, de ezzel közel sem lett vége. Amikor megfordultak a vendégek felé, Tom követve Bill taktikáját, csak azokat méltatta pillantásra, akik igazán számítanak. Simone és Amanda arcán a saját boldogsága tükröződött, és látta, ahogy az édesanyjuk elmorzsolt egy könnycseppet, ahogy elhaladtak mellette.
Bill és Tom még mindig egymás kezét fogva sétált végig a park hűvös pázsitján. Ilyenkor az volt a szokás, hogy a vendégek még ott maradnak, esznek isznak, de az összekötődött pár mindig visszavonult, hogy kövessék az ösztöneiket és pontot tegyenek az esemény végére. Tom óvatosan a testvére felé pillantott, de a fiú megint semmitmondó arckifejezéssel lépkedett mellette. Pedig biztosan ő is érezte, amit a bátyja; azt az ellenállhatatlan vonzást, ami most egyre csak növekedett. Már majdnem a házukhoz értek, amikor Tom nem bírta tovább a némaságot:
– Bill? – kérdezte óvatosan. Reggel óta nem hallotta a fiú hangját, és most örült volna neki, ha Bill kiabál vele, mert akkor legalább tudná, hogy hányadán állnak. – Bill, most az a büntetésem, hogy nem szólsz hozzám? – szólalt meg újra kimerülten, amikor a testvére nem volt hajlandó válaszolni. Amikor beléptek a hatalmas bejárati ajtón egymás mellett, a szárnyuk összesimult, ami valamiért úgy hatott Billre, mintha megrázta volna az áram. Tom teljesen összezavarodva figyelte, ahogy a fiú elszörnyedve lebontotta a kezükről a fehér selyemszalagot, amit addigra már vörösre itatott a vérük, majd ledobta a földre és úgy tépte ki a kezét a bátyjáéból, mintha égetné. Bill a következő pillanatban már a lépcsőn loholt felfelé, és Tom hallotta, amikor lenyomta a régi szobája kilincsét, és amikor nem tudott bejutni, káromkodva lépett a következő ajtóhoz.
Tom egy lemondó sóhaj kíséretében hajolt le a szalagért. Nem tudta, hány alkalmat bír még ki, amikor az öccse ennyire kíméletlenül visszautasítja, de Laira kényelmetlen fészkelődése a kezén eldöntette a helyzetet. Nem fog menekülni Bill elől.
– Jól van, nyugalom, mindjárt felviszlek Nollához – mondta a fénylénynek. Ők ketten ugyanúgy vágytak egymás társaságára, mint ahogy normál esetben a fiúknak is kellett volna.
Tom eltüntette a szárnyait és néhány pillanattal később már a saját szobája ajtajában állt, és kopogott. Nem érkezett válasz, és mivel amúgy is nevetséges volt, hogy nem tudott egész nap bejutni a szobájába, most megelégelte. Egyszerűen kinyitotta az ajtót, és belépett. Nem lepődött meg, amikor Bill az ágyon találta felhúzott térdekkel, miközben az egyik párnát ölelte magához.
– Laira máris hiányolta Nollát – jegyezte meg, csak hogy ne legyen olyan kínos a csönd, miközben a fénylénye vidáman forogva a levegőben elfoglalta a helyét Billé mellett. – Be kéne kötnünk a kezed – tette hozzá, amikor Bill vére lassan a fehér párnát is kezdte átszínezni. Aztán meglátta a csokor rózsát, amit az édesanyja rendezgetett délután. Az ágytakaró is sötétkék fényes selyem anyagból készült, amihez fehér lepedő és párnák társultak, és azon tűnődött, vajon ki rakott rendet a délelőtti harcuk után, amikor Bill váratlanul megszólalt:
– Ez vérfertőzés – mondta hidegen.
Tom egy pillanatig komolyan elgondolkodott, hogy sírjon vagy nevessen. Már biztos volt benne, hogy a testvére hamarosan ki fog borulni, és abban nem lesz köszönet. Ez csak a vihar előtti csend. Úgy érezte, mintha a lelke egyre fáradtabb lenne, ha ez egyáltalán lehetséges. Nem akarta hallani Billtől a szitokszavakat, nem akart még egy kiprovokált verekedést, csak nyugalomra vágyott.
– Amikor megcsókoltál, ez eszedbe sem jutott. Mellesleg emlékeztetlek, hogy angyal vagy, ha akarod, ha nem. Mintha a gyönyörű szárnyaidat is láttam volna még öt perce – jegyezte meg, de a hangjában nem volt gúny, csupán némi ingerültség.
– Belekényszerítettél valamibe, és engem meg sem kérdeztél – folytatta egy fokkal hangosabban a kelleténél Bill.
– Nem volt más választásom, de ezt már elmeséltem – vonta meg a vállát az idősebb fiú.
– Miért vagy ennyire átkozottul nyugodt? – kapta fel a vizet Bill, miközben a matrachoz csapta az eddig szorongatott párnát.
– Be kell kötnünk a kezed – felelte Tom higgadtan, kitérve a válasz elől. – Teljesen összevérezed az ágyneműt.
Bill szemei szinte szikrákat szórtak, miközben feltérdelt, kiszedte maga alól a többi párnát is, és készakarva mindegyiken otthagyta a tenyere véres lenyomatát. Tom az ajkába harapott, nehogy elnevesse magát. Az öccse néha annyira gyerek tudott lenni, főleg ha valamiért dühös volt. Eszébe jutott, amikor tíz éves korukban Bill a fejére borította az egész doboz legót, mert Tom nem akart vele játszani. Valamiért ez a helyzet kísértetiesen hasonlított arra.
– Nem érdekelnek a hülye párnáid! – kiáltotta Bill.
– Rendben – vonta meg a vállát a másik fiú újra. – Nem is azért jöttem, hogy végignézzem, ahogy tönkreteszed a párnákat, hanem mert szeretnélek megkérni, hogy menj vissza.
Bill hirtelen abbahagyta a rongálást, és elképedve lezuttyant a sarkaira.
– Mi? – suttogta ijedt tekintettel.
– Talán érdemes lenne külön töltenünk néhány napot. Tudod, amíg mindketten lenyugszunk. Nem akarom, hogy kihozz a sodromból, és olyanokat mondjak neked, amit később megbánhatok – magyarázta Tom teljesen őszintén. Most csak azt érezte, hogy kezdenek egymás idegeire menni, na meg azt a frusztráló tényt, hogy Bill dühösen, kipirult arccal, kócos hajjal még szexibb, mint általában.
– Elküldesz? – kérdezte az öccse hüledezve.
– Bill, fáradt vagyok ezekhez a játékokhoz – sóhajtott fel Tom, miközben az ép kezével hátratúrta a haját. – Napok óta azon munkálkodom, hogy életben tartsalak. Most már jól vagy, visszamehetsz. Nem ezt akartad reggel is?
Bill nem válaszolt, csupán elveszett kiskutya tekintettel nézett rá, majd megfontolt léptekkel a fürdő felé indult. Tom nem tudta, mit mondhatna még, ezért lerogyott a fal mellé a földre. Mindennél jobban szerette volna, ha Bill legalább aznap éjjel vele marad, de nem akarta, hogy annyira megutálják egymást, hogy máskor még csak látni se bírják a másikat. Nem akart veszekedni, ő csak Billt akarta. Az öccse csókjait, érintéseit, a hangját, miközben simogatja. Tom frusztráltan nyögött fel, amikor a farka egyetértően megrándult a nadrágjában. Még egy gonddal több, amivel meg kell birkóznia elalvás előtt. Amikor újra felemelte a fejét, Bill már mellette térdelt a szőnyegen, és egy engedélykérő tekintet után magához húzta Tom kezét. Ő már bekötötte a saját sebét, és most azon volt, hogy a bátyjáét is körbetekerje a gézzel. Az ujjai szorgosan dolgoztak a kötésen, miután kicsit letörölte a vágás körül a vért. Hamar végzett vele, Tom le merte volna fogadni, hogy nem először csinálja.
– Az árvaházban van elsősegély óra, és már több gyereket is el kellett látnom – mondta halkan, amikor befejezte a műveletet. Lerakta maguk mellé az ollót, a tekercs fennmaradt részét és a ragasztót, de Tom kezét még mindig nem engedte el. – Nem így akartam. Szerettem volna megtervezni mindent – folytatta, miközben a bátyja érdeklődve hallgatta. Bill felemelte a fiú kezét, és egy lágy puszit adott a hüvelykujjára. – De tetszettek a színek, és a virágok – egy újabb puszi Tom mutatóujjára. – Anya és Amanda gyönyörűen elterveztek mindent – csend, amit csupán Tom egyre erősödő zihálása tört meg, majd még egy puszi. – És amikor megláttalak, hihetetlenül büszke voltam – a fiú ajkai ismét a bőrén, és Tom fogadni mert volna, hogy Bill forró nyelvét is érezte egy pillanatra. – Tudod miért? Mert az enyém lett a legdögösebb angyal, aki csak létezik – mondta Bill, miközben végig a testvére szemébe nézett. – Még mindig el akarsz küldeni?
– Gyere ide! – mondta a fiú figyelmen kívül hagyva a kérdést. A hangja már rekedt volt a vágytól, amikor kinyújtotta a lábait a földön, és az ölébe húzta Bill. Nem tudta, hogy a veszekedő ikerpárból hogy lettek hirtelen éhesen, kétségbeesetten csókolózó ikerpár, de nem is érdekelte. Ami fontos volt, az az öccse íze, a türelmetlen fészkelődése, miközben próbált még többet érezni Tom erekciójából, és azok a hosszú ujjak, amelyek most a hajába túrtak. Talán mégsem lesz katasztrófa az éjszaka. Nem, amíg Bill ennyire közel van hozzá, és kiengedi azt az elképesztően szexi hangját, amikor Tom nyelve végigcsúszik a fogain, majd határozottan bejutásért könyörög. Úgy tűnt, sokat fejlődött a jótékonysági bál óta, mert a testvére szinte beleremegett, amikor elmélyítették a csókot. Tulajdonképpen most jutott el Tom tudatáig, hogy a fiú az ölében még nála is tapasztalatlanabb, hiszen csak néhány napja érett felnőtté. Talán nem ő volt az első, akivel Bill csókolózott, de ő lesz az első, aki segít neki eljutni a mennyországba. A bekötözött kezét az öccse tarkójára simította, miközben közelebb húzta magához, hogy újra érezhesse azokat a bűnösen telt ajkakat, a másikkal pedig a fiú lapockáit simogatta. Még emlékezett rá gyerekkorukból, hogy mennyire érzékeny volt az öccse ott, ahol a szárnyai szoktak kibújni, bár régen arra használta a tudást, hogy csiklandozással megadásra kényszerítse a fiút, most teljesen más céllal kalandoztak oda az ujjai. Ahogy megérintette a selymes bőrt a kidomborodó csont felett Bill ajkai elnyíltak, és valami ismeretlen, mély hangon felnyögött, ahogy megpróbált még közelebb férkőzni a bátyjához. Tom belemosolygott a csókba, de aztán Bill újra elkezdte mozgatni a csípőjét a merev farkán, és felmerült benne, hogy elképzelhető, hogy a testvére tapasztalatlansága ellenére mégis neki lesz hamarabb vége. Az egyik kezét gyorsan a fiú combjára szorította, és megpróbálta egy helyben tartani, de rájött, hogy Bill súlya és az édes kis feneke még így is túl jó érzés az ágyékán. Egyik pillanatról a másikra a nedves, nyelves csókok átváltottak kapkodó zihálás és éhes harapdálások káoszává, miközben a két test tökéletes összhangban mozdult egymás ellen. Bill térdei Tom combjának két oldalán szinte satuba szorították a fiút, és aztán a homlokát az idősebb fiú vállára támasztotta. Az öccse hátáról a fenekére csúsztatta a kezét, és úgy szorította még jobban magához a már minden porcikájában remegő fiút.
– Gyerünk, Bill! – sziszegte a fogai között, mert már nagyon nehezen tudta visszatartani magát. – Ígérem, csodálatos lesz, csak engedd, hogy megtörténjen.
Épp hogy el tudta mondani a mondatot, mert a következő pillanatban Bill folyamatos mozgása akadozóvá vált, az ujjai Tom vállába mélyedtek, és hirtelen minden izma megfeszült. Tomot Bill élvezetének hangja juttatta el a csúcsra. Hirtelen mintha felrobbant volna az univerzium, és ketten lebegnének a légüres térben. Tom nem látta a szobát, nem hallotta a fénylények játékát – ahogy minden alkalommal, amikor vidáman egymásnak ütköztek, szikrák pattogtak a levegőben –, nem érezte a félig nyitott ablakon befúvó lágy szellőt. Semmi nem létezett, csak Bill és ő. Ahogy lassan visszatért a szobája padlójára, az övével megegyező, hatalmasra nyílt szempár bámult vissza rá, még mindig ködösen az orgazmustól. Tom előrehajolt és lágyan megcsókolta a hívogató rózsaszín ajkakat, majd kíváncsian várta, hogy a fiú mondjon valamit.
– Ez… édes istenem – kuncogott halkan Bill, majd remegő lélegzetet vett, egy kicsit még mindig küzdve az oxigénhiánnyal. – Kezdem érteni, hogy mi ez a nagy felhajtás a szex körül.
Tom a falnak támasztotta a fejét és lustán simogatta Bill oldalát.
– És még nem is igazán merültünk bele…
– Úgy érted, belém – szólt közbe Bill kacéran vigyorogva, de azonnal elállt a lélegzete, amikor Tom farka megrándult a feneke alatt. Szexin beharapta az ajkát, elsöpörte a bátyja haját az útból, majd a füléhez hajolt: – Szeretném, ha végigcsinálnánk. Szeretném, ha összekötődnénk teljesen – mondta csábító hangon.
Elég volt néhány szó, és Tom vére újult erővel, felforrósodva zubogott végig az erein. Újra érezte a vonzást, és hülye lett volna azt hinni, hogy ennyi elég volt neki. De szerencsére úgy tűnt, Bill is hasonlóképpen gondolja. Nem volt még elég ideje végigsimogatni és csókolni a testvére bőrét, ezért megfogadta, hogy kicsit lassabban fogják csinálni.
– Az ágyon. Ott kényelmesebb lesz – döntötte el végül, és amikor Bill édes súlya eltűnt a combjáról, máris követte a fiút. Bill éppen feltérdelt az ágyra, amikor Tom mögé lépett, és megállította a mozdulatban, amikor a hátára akart fordulni. – Ne! Maradj így egy kicsit – kérte halkan. Bill nem fordult felé, csak bizonytalanul bólintott. Tom tudta jól, hogy a fiú szeretné látni az arcát, de azt is tudta, hogy ha újra szemben lesznek egymással, a csókolózás teljesen le fogja kötni a figyelmüket, pedig az öccse száján kívül még volt jó néhány hely, amit szeretett volna felfedezni. A kezével. A nyelvével. Ebben a sorrendben. Bill haja selyemként csúszott az ujjai között, amikor elhúzta az éjsötét tincseket a fiú nyakától, hogy az ajkaival kóstolhassa a bőrét.
– Hmm, elképesztően finom az illatod – dünnyögte az öccse bőrébe, ahogy először csak az orrával érintette a fiú nyakát, majd a tenyerét Bill karjaira fektette. Egyre jobban zavarta a kötés, mert a bal kezével nem élvezhette ki, hogy a fiú karja végig libabőrös lett, amikor finoman beleharapott a nyakába. Elég volt egy kis puszi a füle mögé, és Bill erőtlenül máris a mellkasának dőlt.
– Tom – sóhajtotta csodálkozva, mintha ő is meglepődött volna, hogy a testvére mit tud kiváltani belőle apróságokkal. Tom elmosolyodott, és előre nyúlt, hogy végre kibonthassa a fiú nadrágját.
– Ezt vegyük le – suttogta, miközben az ujjai szorgosan dolgoztak. – Kényelmetlen, ha alatta minden ragacsos.
– És akkor is, ha kőkemény vagy, és nem férsz el benne – jegyezte meg Bill, és kicsit oldalra fordította a fejét, hogy elkaphassa a bátyja csodálattal teli pillantását.
– Meg akarsz őrjíteni? – suttogta Tom vágytól elködösült tekintettel, miközben benyúlt a nadrág alá, hogy megbizonyosodjon róla, hogy Bill nem csak szórakozik. A fiú erekciója mereven feszült a alsója anyagának, mintha nem két perce élvezett volna el.
– Ez kölcsönös – nyögte Bill. A fejét hátrahajtotta Tom vállára, és a karjaival hátranyúlt, hogy beletúrhasson a testvére hajába. – De most önként vállalom, hogy teljesen elvedd az eszem. Kérlek, ma éjjel semmi mást nem akarok, csak érezni téged.
Tom nem tétovázott tovább, egyetlen mozdulattal megszabadította a fiút a nadrágjától, és hátulról átkarolva őt élvezettel figyelte, ahogy Bill farka végre kiszabadult a ruhák fogságából. Elégedett volt a látvánnyal. A pokolba is, már ennyi elég volt, hogy a saját teste újra készen álljon bármire, amivel csak örömet szerezhet a testvérének. A felismeréstől, hogy Bill ágyéka teljesen szőrtelen, összefutott a nyál a szájában. Amikor az ujjai arra kalandoztak, csak a selymes bőrt tapintották, ezzel teljesen átírva a fejében a forgatókönyvet. Megpuszilta az öccse vállát, majd az ajkai a gerince vonalán folytatták az útjukat lefelé. Gyorsan lesöpörte a véres párnákat az ágyról, hogy több helyük legyen. Amikor a tenyerét a lapockák közé fektette, arra ösztönözve Billt, hogy dőljön előre, a testvére ijedten kapott levegő után.
– Tom? – kérdezte a fiú remegő hangon.
– Shh, semmi baj – motyogta Tom a bőrébe, és amint térdelve az ágyon kiegyenesedett, játékosan beleharapott az öccse vállába. – Csak meg akarlak kóstolni. Bízol bennem?
Bill ahelyett, hogy szóban válaszolt volna, megadóan előre dőlt és a karjain támaszkodott meg, miközben az arca teljesen elvörösödött. Tom is nehezen kapott levegőt, de annak semmi köze sem volt a zavarhoz. Szinte már fojtó volt a vágy, hogy végre összeolvadjon Bill-lel, és az a bizalom, amit az öccse tanúsított, hirtelen összeszorította a szívét. Másodpercek alatt kibújt a saját, átnedvesedett nadrágjából, és feltérdelt a matracra a fiú mögé. Amikor a kezét a tökéletes kis félgömbökre simította, Bill összerezzent, de a nyugtató simogatás után az izmai újra ellazultak, és a homlokát az ágyra fektetett alkarjára támasztotta. Tom először a derekát halmozta el puszikkal, külön figyelmet szentelve az érzékeny részre a gerincénél, majd ahogy haladt lefelé, a csókok egyre forróbbak és nyálasabbak lettek. Bill halkan nyöszörgött, és amikor a bátyja óvatosan szétfeszítette, már nem ijedt meg, csupán elfelejtett levegőt venni az izgatott várakozás miatt. Tomból valamilyen szokatlan, állatias nyögés tört fel, és néhány pillanatig képtelen volt levenni a tekintetét a rózsaszín, hívogató résről. Csak arra eszmélt fel, hogy a testvére kényelmetlenül mocorgott, és kíváncsian hátrafordult.
– Gyönyörű vagy – lehelte a szavakat az érzékeny bőrfelületre, mielőtt a nyelvével elindult Bill farokcsontjától lefelé, hogy végignyalogassa azt az utat, amit majd a pénisze hegyével is meg akar tenni. Eddig a percig még bele sem akart gondolni, hogy valakivel ezt teszi majd, és mégis, most annyira magától értetődően fogalmazódott meg benne az ötlet, mintha egész életében ezt szerette volna csinálni. Megízlelni Billt, hallgatni a kontrollálhatatlanul feltörő nyögéseit, érezni, ahogy a keze alatt a mellkasa gyorsan emelkedik és süllyed, miközben a levegő apró lihegésekkel távozik az elnyílt ajkai közül, semmihez sem hasonlítható mámoros érzés volt. Tom az egyik karjával letámaszkodott a matracra, a másikkal pedig lenyúlt, hogy a markába fogja saját magát. Az elfojtott morgás finom vibrációja végigszáguldott Bill gerincén, és a fiú kénytelen volt beleharapni a kezébe, hogy ne kiabálja fel a környéket.
– Tom! Kérlek...– erőltette ki a szavakat Bill zihálva. Túl közel volt, de nem akarta, hogy így legyen vége. Megint egyszerre akart elélvezni Tommal, miközben… – Kérlek, akkor akarom, amikor mélyen bennem vagy.
Tom néma egyetértéseként elengedte őt. Még egy utolsó, gyors puszit adott Bill derekára, majd kihúzta az éjjeliszekrény fiókját, és kivette a síkosítót. Nem most szerezte be, már hetekkel ezelőtt rájött, hogy a segítségével még nagyobb örömöt tud magának szerezni. Gyorsan nyomott a kezébe egy kis adagot, majd egy mély lélegzetvétellel próbálta lenyugtatni magát. Kár lett volna tagadni, eléggé izgult ahhoz, hogy a szíve őrült ritmusban dobogjon a bordái alatt, és bár félt attól, hogy fájdalmat okoz az öccsének, alig várta, hogy megtegyék. Most az ujjai jártak arra, ahol ezelőtt a nyelve, és amikor a mutatóujja a szűk bejárathoz ért, lassan megpróbált bejutni. Közben a másik kezével Bill hátát simogatta körkörösen, lágyan masszírozva a csípőjét, vagy éppen a fenekét. Csak akkor adott hozzá még egy ujjat, amikor Bill sürgetőn hátramozdult, hogy még jobban magába erőltesse a fiút. Tom elbűvölten figyelte, ahogy a kis, ráncos bejárat lassan kisimult, megnyílt az érintései alatt, és amikor úgy ítélte meg, hogy az öccse készen áll, kihúzta az ujjait, és igyekezett minél hamarabb felkészíteni magát is.
– Fordulj meg! – dünnyögte elmélyült hangon, ahogy a farkát kente be síkosítóval. Látni akarta Bill arcát, hogy azonnal tudja, ha fájdalmat okoz neki, vagy ha éppen a mennybe repíti. Csókolni akarta, mintha nem lenne holnap, miközben elmerül benne. Bill azonnal eleget tett a kérésének. Lassan a hátára fordulva elnyúlt az ágyon, és édesen elmosolyodott.
– Szia – suttogta a legszexibb, rekedtes hangon, amit Tom eddig hallott.
– Helló, szépségem – felelte az idősebb fiú, miközben a tekintete végigsiklott az előtte fekvő gyönyörűséges teremtményen. Bill hatalmas szempillái árnyékot vetettek az arcára, ahogy elmélyülten, elnyílt ajkakkal figyelte a bátyja ügyködését. A sötét szemfestéke itt-ott elkenődött a vékony izzadtságtól és attól, amikor elveszetten próbálta visszafojtani a hangosan kikívánkozó nyögéseket a karjával. Tom alhasa máris megfeszült, pedig a pillantása csak ezután siklott le a fiú tetoválásaira, a hegyes, apró mellbimbóira, a lapos hasára, a kiálló csípőcsontjaira, és a közöttük büszkén feszülő férfiasságára. Közelebb csúszott a térdein, és kicsit megemelte Bill egyik hosszú lábát, majd a testvére pillantását fogva tartva puszilta meg a térde mögötti érzékeny részt. Bill az alsó ajkát a fogai közé szorította, és kinyújtotta a karjait, hogy végre ő is cirógathassa Tomot.
– Szeretlek – mondta Bill halkan, miközben a testvére mellizmait, majd a hasfalát járta be az ujjai hegyével.
– Én is – felelte Tom gondolkozás nélkül. Belemarkolt az öccse csípőjébe, és a combjaira húzta a fiút, hogy kényelmesen hozzáférhessen. Csak előre hajolt, hogy megcsókolhassa Billt, de a farka máris a helyét kereste kettejük között. Bill izmai azonnal összeszorultak, amikor a bátyja makkja a bejáratához nyomódott, de akkor megérezte a fiú nyelvét és ízét a szájában, hirtelen minden aggodalma semmivé lett. Egyszerre nyögtek fel, ahogy a merev pénisz lassan utat tört magának a fiatalabb fiú testében. Tomot teljesen letaglózta az érzékek kavalkádja, a puha, bársonyos közeg, ami mindennél forróbb és szűkebb volt körülötte. Elhúzódott a csóktól, és aggódva figyelte Bill arcát, mert sejtette, hogy ami most neki ennyire jó érzés, az Billnek pokolian fájhat.
– Oh… – sóhajtotta a fiú lehunyt szemekkel, miközben az ujjai Tom vállába mélyedtek.
– Mondd, hogy ez a jófajta oh – kérte Tom reménykedve, mire Bill elmosolyodott, de elég volt egy apró mozdulat, és az arca azonnal grimaszba rándult, az izmai pedig szorosan összehúzódtak a bátyja körül. – Ne – nyöszörögte Tom, miközben máris az orgazmus határán lavírozott. – Kérlek, még nem akarom, hogy vége legyen.
– Esküszöm, hogy nem direkt csinálom – felelte Bill két gyors légvétel között, miközben próbált ellazulni, és amikor nem sikerült azonnal, frusztráltan felnyögött.
Tom leengedte a fiú lábát, és igyekezett kettejüket még kényelmesebb pózba elrendezni. Még csak félig volt Billben, és a kísértés, hogy teljesen behatoljon, óriási volt, de helyette inkább felült a sarkaira, és a kezébe fogta az öccse farkát. Lassan masszírozta, és ezzel egy időben lágyan ringatózva mozogni kezdett. Csupán néhány centimétert ki, majd be, miközben nem vette le a szemét Billről, és a lepedőn fátyolként szétterült sötét tincsekről.
– Jobb lesz mindjárt, szépségem – ígérte, és a szabad kezét Bill hasára simította. Nagyon remélte, hogy igaza lesz, és nem csak ő fogja élvezni végig. A cikkek, amiket az öccse laptopján olvasott, az előkészítést, a bizalom és a türelem fontosságát hangoztatták. Kifejezetten pozitív visszajelzésnek vette, amikor Bill a simogatások hatására halkan nyöszörögni kezdett, és egyik pillanatról a másikra az ellenállás is eltűnt. Tom csak azt vette észre, hogy a fiú végre teljesen az övé, és a nyögéseik egyre hangosabbakká váltak.
– Gyorsabban, kérlek – könyörgött Bill, ahogy nyakig elmerült a kéjben.
– Simogasd magad – suttogta Tom, miközben megtámaszkodott a testvére mellett, és szenvedélyesen megcsókolta. Mindkét kezére szüksége volt, hogy ne nyomja össze, és alkalomadtán végigsimíthassa a tökéletes testet maga alatt.
Bill fülig elpirult, és hatalmasra nyílt szemekkel bámult fel a bátyjára. Tom azonnal megértette. Bill még sosem csinálta magának, ha csak a matrachoz dörgölőzést nem számítjuk ide. Aztán beugrott a megoldás is. Újra feltérdelt, és a fiú egyik kezét határozottan a lüktető péniszhez húzta, és együtt kezdtek el dolgozni rajta. Az egész túl szexi volt. Sokkal szexibb, mint azt képzelte, és hamarosan már azért mozgott, hogy mindkettőjüket eljuttassa a csúcsra. Elengedte Bill kezét, és hagyta, hogy az öccse folytassa, miközben ő a bársonyos combokba markolt, és az ösztönei által irányítva még gyorsabb és durvább lökésekkel mozgott tovább.
– Tom… hmm, Tom, kérlek. Ahh… a szárnyaim… – nyögte Bill, amikor éppen kapott levegőt. Tom először csak álmodozó tekintettel nézett rá, mintha valami transzban lenne, majd végre sikerült dekódolnia, miről beszél a testvére. Azonnal Bill háta alá csúsztatta a karjait, és felültette a fiút, miközben teljesen az ölébe húzta. Egy pillanattal később már körülölelte őket Bill angyalszárnya, és meg kell hagyni, az új póznak megvoltak a maga előnyei. Könnyedén megcsókolhatták egymást, és Bill is bármikor a fogai közé szívhatta az érzékeny részt a bátyja nyakán. Tom megborzongott, amikor az öccse selymes tollai hozzáértek a meztelen bőréhez, libabőrt kiváltva az egész hátán. Az orgazmus már csak karnyújtásnyira volt, de mindenképpen be akarta várni a másik fiút. Bill még mindig, megállás nélkül simogatta magát, és a másik kezével átkarolta Tom nyakát. Most ráhárult a feladat, hogy mozogjon, és amennyire tartott tőle, úgy tűnt, hogy nem is olyan rossz felül lenni. Sikerült megtalálnia a legtökéletesebb behatolási szöget, és a bátyja farka mélyen belül minden mozdulatnál végigsimított valami édes ponton, ami egyre közelebb vitte a gyönyörhöz.
– Tom, én… uhh, a francba… – mondta Bill teljesen széthullott gondolatokkal. A következő pillanatban a nyaka és a gerince hátrafeszült, és a bátyja tartotta meg, hogy ne zuhanjon le a matracra. Tom érezte a meleg folyadékot a hasán és a mellkasán, miután Bill a két összeforrt test közé élvezett, és ez volt az, ami átlendítette a határon. Az ajkait Bill nyakára szorította, miközben próbálta visszafojtani a kitörni készülő nyögést, és ahogy mélyen a párjába élvezett, magához szorította a fiú remegő kis testét.
Tom nem akart mozdulni, mert túl jó érzés volt ennyire közel érezni magához Billt. Kellett néhány perc, mire mindketten lenyugodtak, de az öccse közben felváltva harapta és nyalogatta a nyakát, a vállát, és úgy tűnt, egyikük sem akarta, hogy vége legyen.
– Ha most elengedlek, mikor lehetek újra benned? – kérdezte Bill kulcscsontját puszilgatva. A fiú halkan felnevetett és gonoszan összeszorította az izmait Tom körül. – Ne próbáld velem elhitetni, hogy ezt nem direkt csináltad… – kezdte Tom elmélyült hangon, miközben a kezei lecsúsztak Bill bordáira, és játékosan megcsikizte az öccsét. Bill most már szívből nevetett, és miután eltüntette a szárnyait, a hátára esve vergődött a matracon.
– Tooom, kérlek! – kiáltotta levegő után kapkodva. – Ha nem hagyod abba, nem kaphatsz meg újra – hadarta el gyorsan, amikor Tom szüneteltette egy pillanatra a kínzást. Úgy tűnt, hogy ez elgondolkodtatta az idősebb fiút.
– A feltételem az, hogy reggel újra az enyém leszel – jelentette ki Tom az ajkát harapdálva.
– Mindig a tiéd voltam, vagyok és leszek – felelte Bill komolyan, majd egy pillanatra összeráncolta az orrát.
– Fáj? – kérdezte Tom azonnal aggódva, és a keze máris az öccse lábán volt, hogy megnyugtatón simogathassa.
– Nem – csóválta a fejét Bill. – De azt hiszem, szükségem van egy zuhanyra. Most – tette hozzá, és amint kipattant az ágyból, máris a fürdő felé vette az irányt. Tom mosolyogva figyelte, ahogy az öccse a fenekére szorította a tenyerét, mintha ezzel meg tudná akadályozni, hogy a sperma végigfolyjon a combja belső oldalán. Lehet, hogy a testvérét ez végtelenül zavarba hozta, de ő hihetetlenül szexinek találta, és ahogy lenézett magán, látszott, hogy a farkának is tetszik a gondolat. Tom néhány percig még várt, miután meghallotta a víz zubogását a fürdőből, majd elindult Bill után. Eldöntötte magában, hogy rá is ráférne egy gyors zuhanyozás, és a reggel még túl messze van, hogy addig álló szerszámmal próbáljon aludni, miközben Bill édes teste az övéhez simul.


10 megjegyzés:

Névtelen írta...

Sziaa!

Istenem ez gyonyoru volt! <3
Teli volt erzelemmel, nagyon tetszett! Es egy percig sem jutott eszembe h testverek (kiveve mikor Bill mondta h ez verfertozes), de amugy az egyuttlet alatt ez nem volt eszemben, szoval nagyon jo volt es nagyon tetszett!
Koszonom! <3
Nagyon varom a kovit, kivancsi vagyok mi lesz meg veluk! :)

Puszi, D.

Gyö írta...

Pár szó......ez komoly? XDDD
Most csak...

Köszönöm szépen! ♥♥♥

A nyálam csorog kettő okból, Tom képe ahogy készülődik XD♥ a másik pedig, mert elaludtam! Ne vedd magadra ez csak nekem és miattam gáz!♥

Holnap visszatérek!

Szercsi van <3<3<3

Andrea Nagy írta...

Szia Drága ❤️
Csodálatos rész! Elképzeltem Billt és Tomot félmeztelenül szárnyakkal.Hát... fenséges látvány lehet, ahogy megcsillan a bőrünkön a nap, és a szárnyaik tollát borzolja a szél. Brr..
Kéne egy toll azokból a szárnyakból!
Na oké csak viccelek! 😂
Volt egy pillanat amikor azt hittem nem lesz az örömteli együttlétből semmi sem.
Hogy Bill nem tud túljutni a csalodásán és a dühén.
De nem így történt, és ezt köszönöm neked.
Hmm..igaz, hogy angyalokról van szó, ez egy más faj, más értékekkel.De az, hogy a testvérek ilyen könnyen egymásba szeretnek! Most Amandára gondolok elsősorban. Zárt világban élnek? Kevés külső ingerrel?
Ez ilyen elfogadott dolog náluk, hogy pl az anyukájuk sem lepődik meg rajta?
Csodálom az eszedet , hogy ilyen csodákat tud alkotni.
Imadom minden sztoridat!
Pár szónál sokkal többet érdemelsz!
Az írásaid csodák nekem. Hogy miért?
Az élet pillanatok gyűjteménye. Az a lényeg, hogy minél több jó pillanatod legyen.
Olvasónak lenni annyit jelent, hogy sosem leszel magányos és soha nem fogsz unatkozni.
Nem bűn az, ha olyat szeretsz,amit nem tudsz megmagyarázni.
Kb ezzel a három mondattal tudnám jellemezni amit most érzek..❤️ Pussz 😘 😘

Petruska írta...

Hát ez???!!!!Csodálatos rész volt!Fantasztikus!Imádtam!
Annyira szép,aranyos volt ahogy visszaemlékeztek nagy kedvenc " A gyerekek, amikor elkezdenek beszélni, általában az „anya” és az „apa” szót tanulják meg először. Bill első szava a Tom volt – mondta elgondolkodva, és már a fiú sem tudta megállni, hogy elmosolyodjon. – Tudod, mikor kezdtél el járni? – mivel Tom csak kíváncsian nézett rá, folytatta: – Amikor Bill elkezdett sírni valami miatt, és te minél hamarabb oda akartál jutni hozzá, hogy megvigasztald."aztán a virág,a szertartás leirása,az,h ilyen odafigyelve,részletes leirást kaptunk nagyon nagyon tetszett!az elmaradhatatlan gyönyörűség,fekete szárnyak "bukott angyal"❤❤❤❤
Kis veszekedés,szurkálódás,mihelyt ott volt az alkalom,h elmehet már nem volt sértödés,hisz másra se vágytak,csak egymásra és végre Bill is engedett ennek,nem szégyelte többet,hagyta,h a sors ami megvan írva,az megtörténjen.
Csodálatosan irtad le az együttlétüket,annyira meghitt volt,fütötte öket a vágy,de ott volt a szerelem,bizalom!
Nincsenek rá szavak,egyszerűen fenomenálisra sikerült!��������❤
Köszönöm!Nagyon várom a folytatást!����❤
Nagyon örülök,hálás vagyok,hogy megszületett és leirod ezt nekünk!
Angyalok,egy teljesen varázslatos világban,olyan dolgokkal füszerezve,h csak na!❤ kötödés,fények,......stb
Imádom!��������❤❤❤❤❤❤

MK írta...

Hát, ennek is a végére értünk. Elolvastam egyben a részeket.😍😍😍 Mindenki, mindig a folytatását akarja a sztoriknak!

HDawn írta...

Szia!
Nagyon örülök, hogy tetszett neked :) Hamarosan hozom a folytatást, de úgy néz ki, már csak egy rész lesz. Köszönöm a kommentet.
Puszi!

HDawn írta...

Szia!
Ha jól tudom, azóta végigolvastad :D Pusziii :)

HDawn írta...

Szia!
Hát igen... Billék és a szárnyak.. :) Arra vannak beprogramozva, hogy egymásban találják meg a párjukat. Ennek köze van ahhoz, hogy így születhet új fénylény :) Nagyon köszönöm a kommentedet, és nagyon örülök, hogy így érzed. Puszi :)

HDawn írta...

Szia!
Köszönöm, úgy örülök, hogy tetszett nektek :) Valami hasonlót szerettem volna mindig a történet legfontosabb pontjának, ami itt az összekötődés volt. Már akkor is ez járt a fejemben, amikor elkezdtem, és bevallom, kicsit tartottam tőle, hogy nem fog úgy sikerülni, ahogy elképzeltem. Köszönöm, hogy írtál. Puszi!

HDawn írta...

Szia! Még egy rész jön, és ezzel lezárul a történet. Később még az is előfordulhat, hogy visszatérek ehhez a világhoz, meglátjuk :) Köszönöm, hogy írtál. Puszi!