2018. május 19., szombat

The unforgiving - 19. Minden követ meg fogok mozgatni

Sziasztok! TU már régen volt, úgyhogy ma hoztam nektek egy kis folytatást :) Kérlek, ne felejtsetek el kommentelni, ha végig olvastátok. További jó hétvégét :)

L.

Még életemben nem voltam egyszerre ennyire feszült, tettre kész és határozott. Legszívesebben törtem-zúztam volna, és miközben a kávémat kavargattam, el is döntöttem, hogy este lemegyek a kondiba. De úgy tűnt, nem csak én vagyok ideges. Zachary a szalvétát igazgatta a lattéja mellett, és olyan pontosan hajtogatta össze, mintha az élete múlna rajta. Nem könnyítettem meg a dolgát, amikor hosszú, kínos másodpercekig fel sem emeltem a tekintetem a kávézó bézsszínű terítőjéről.
– Örülök, hogy jól vagy, és…
– Hagyjuk a formaságot! – szóltam rá kíméletlenül, mielőtt még befejezhette volna a seggnyalást. Attól tartottam, hogy a végén eldurran az agyam, és rajta fogom leverni minden indulatomat. Végre ránéztem, és ahogy találkozott a tekintetünk, még alaposabban sikerült ráijesztenem. Nem lepődtem meg. Három napja voltam bent a börtönben, és az őr három napja küldött el azzal a marhasággal, hogy Harry nem akar látni. Azonnal tudtam, hogy Jason áll a háttérben, és a gondolat, hogy Harry ott van vele, én meg idekint, a fal túloldalán elég volt, hogy előhozza a legagresszívabb énemet. Az összképhez még az is hozzátett, hogy nem borotválkoztam, alig ettem és aludtam azóta. – A segítségedre van szükségem, Zach.
Apám cégének fiatal, ugyanakkor legjobb ügyvédje még kényelmetlenebbül kezdett el mocorogni a széken. Tudtam, hogy mi a baja. Hogyne tudtam volna. Pont az, ami miatt nem segíthetett, amikor a legnagyobb szükségem volt egy jó jogi képviselőre.
– De apád… – kezdte, de megint nem hagytam, hogy végigmondja.
– Tudom – jelentettem ki kicsit hangosabban, és még az asztalra is rácsaptam az öklömmel. – Azt hiszed, nem tudom, hogy a markában tart a pénzével? – kérdeztem keserűen felnevetve. Zachary gyorsan ivott egy kortyot a kávéjából, és a pohár fölött úgy nézett rám, mintha nem tudná elhinni, hogy ennyire megváltoztam ilyen rövid idő alatt. Gondolom, meg volt róla győződve, hogy ez a beszélgetés sokkal könnyebben, és kevésbé kellemetlenül fog zajlani. Láttam rajta, hogy szabadulni akar. Legszívesebben felkapná az aktatáskáját, és otthagyná a félig megivott kávét velem együtt.
– Miben lehetek a szolgálatodra? – kérdezte végül. Hát akkor essünk túl rajta!
– Szeretném, ha mindent megtennél, hogy egy fiatal fiút kihozz a börtönből, amilyen hamar csak lehetséges. A pénz nem számít – szögeztem le.
Zach szemöldöke hirtelen a homloka közepére szaladt. Ismét sikerült meglepnem, aznap már sokadszorra.
– Egy fiút… – ismételte halkan, miközben kíváncsian nézett rám. – Miért?
– Nem tartozik rád – forgattam meg a szemeimet. – Az az idő már elmúlt, Zach.
– És ez az új Louis Tomlinson drogkereskedőkkel meg börtöntöltelékkel dug? – kérdezte az összeszorított fogai között sziszegve. Ezúttal én voltam az, aki meglepődött. Nem tudtam, hogy dühömben lekeverjek neki egyet, vagy inkább nevessek azon, mennyire szánalmas. Hihetetlen volt, hogy még három év után is…
– Csípem a rosszfiúkat, az ügyvédek viszont borzasztó unalmasak – mondtam egy gúnyos mosoly és egy kacsintás kíséretében. – Ne vedd magadra, de valójában sosem volt esélyed.
És ez volt az a pillanat, amikor eléggé kihoztam a sodrából ahhoz, hogy felpattanjon az asztaltól, és egy dühös, hisztis gyerek módjára majdnem elrohanjon, hiszen nem kaphatja meg azt a játékot, amit a legjobban szeretett volna. Az egyetlen, ami megállította, az a tenyerem a remegő kézfején.
– Ülj vissza! – mondtam neki kertelés nélkül, és közben egy pillanatra sem vettem le róla a szemeim. – Ülj vissza, különben megbánod.
Szinte láttam, ahogy a fejében őrült módon forognak a fogaskerekek. Ismertem őt. Nagyon jól tudtam, amikor ijedten rám pillantott, hogy már pontosan kitalálta, mi lesz az adu ászom.
– Nem teheted. Barátok vagyunk – mondta suttogva, miközben lassan lerogyott a székre.
– A helyes kifejezés a voltunk. Meguntam, hogy az emberek, akik körbevesznek, állandóan cserben hagynak – mondtam, de a hangom megcsuklott, hiába akartam érzéketlennek tűnni. – Az egyetlen oka, amiért idehívtalak, hogy segíts nekem. Nem fogom szebben kérni. Tudod jól, hogy apám gyűlöli a melegeket. Tudod, hogy engem is gyűlöl – nevettem fel keserűen. – Nem akarom, hogy elveszítsd a munkádat, nem ez a célom. De minden követ meg fogok mozgatni, hogy Harryt kihozzam onnan – jelentettem ki elszántan.
Zachary végül bólintott. Örültem, hogy ilyen hamar felfogta, milyen könnyen tönkretehetem a karrierjét a családi cégnél. Hiába utáltam meg őt, tudtam, hogy ügyvédnek zseniális, és nekem most pont erre volt szükségem.
– Miről van szó? Miért van bent ez a… Harry? – kérdezte. Próbáltam elsiklani a tény felett, hogy mennyire utálkozva mondta ki a nevét, és igyekeztem a lényegre térni. Amikor Zach kivett a táskájából egy jegyzettömböt, beszélni kezdtem.
– Tizenöt évesen megszúrta az apját egy késsel. Az a szemétláda bántalmazta a húgát és őt is. Ezért került javítóba – kezdtem gyorsan felvázolni a tényeket.
– És miért vitték át a felnőttek börtönébe?
– Jason miatt – mondtam undorodva.
– Jason?
– Igen, egy börtönőr. Szexuálisan molesztálja Harryt odabent – feleltem, és még a hideg is kirázott, hogy ki kellett ejtenem ezeket a szavakat. – Minél hamarabb ki kell hoznod. Már csak pár hónap letöltendője maradt, de nem maradhat ott vele – tettem hozzá szinte könyörögve.
– Louis – csóválta a fejét Zachary a kávéját bámulva. – Meg akarsz vádolni egy börtönőrt szexuális zaklatásért?
– Nem csak akarom. Egyszerűen meg fogom tenni – szögeztem le. – A te segítségeddel, vagy valaki máséval. Tanúskodni fogok ellene.
Zach a szájához emelte a poharat, hogy egy kis időt nyerjen, mielőtt rábólintana az ügyre. A vicces az, hogy én már hamarabb tudtam a választ, mint ő maga.
– Ez időbe fog telni. Szükségünk lesz Harry vallomására – dünnyögte, miközben leírt valamit a lapra. – Egyelőre nem ígérhetek semmit, de kikérem az aktáját. Aztán felhívlak. Be kell hozzá mennem, hogy beszélhessek vele is.
– Mennyi időbe telik, míg kihozod? – kérdeztem reménykedve. Tudnom kellett, hogy meddig leszünk még elválasztva.
– Kihozni könnyebb lesz, mint a börtönőrt elintézni – magyarázta Zach. – Leghamarabb talán két hét múlva kint lehet.
A mosoly napok óta először végre egészen a szememig elért. Nem hittem volna, hogy ennyire gyorsan sikerülhet. De aztán megérkeztek a sötét gondolatok is. Jasonnel még két hetet kibírni is legalább olyan, mintha egy életet kéne lehúzni a börtönfalak között. Csak reménykedhetek, hogy Zach elég gyors lesz.
– Louis, bántott téged? – kérdezte Zachary komolyan, ezzel megszakítva a gondolataimat.
– Ki? – kérdeztem összezavarodva.
– Ez a Jason – felelte Zach, és mintha némi bűntudatot is láttam volna a szemeiben.
– Nem – feleltem egy vállrándítással. – De odabent melegnek lenni legalább olyan szar, mint apám cégénél – tettem hozzá gúnyosan, majd lehúztam a kávém maradékát.
– Sajnálom – bökte ki végül a tollát babrálva. Úgy tűnt, hogy mindenképpen bocsánatot akart kérni, ha akarom, ha nem.
– Tulajdonképpen hálásnak kéne lennem – sóhajtottam, mire kíváncsian felnézett rám. – Harry miatt – vontam meg a vállam. Nem akartam neki magyarázkodni, és amúgy is, semmi köze ahhoz, ami Harry és köztem kialakult a börtönben. Egy éve még jó barátok voltunk Zach-kel. Néha együtt is buliztunk, és egy alkoholfelhőben eltöltött este eredménye volt, hogy szerelmet vallott. Hazavittem, nehogy baja legyen, és miközben azon imádkoztam, hogy ne hányja össze a vadiúj kocsimat, összefüggéstelenül hadovált arról, hogy meleg, és már az első találkozásunk alkalmával megtetszettem neki. Ijesztő volt, hogy még annyira részegen is pontosan fel tudta idézni, mi volt rajtam, amikor először látott. Másnap persze kerültük egymás tekintetét, de igazából akkor lett tökéletesen vége a barátságunknak, amikor apa megtudta, hogy Tylerrel együtt vagyunk. Talán féltékeny lett, talán úgy gondolta, jobb távol lenni tőlem, hogy megmaradjon a makulátlan hírneve apám előtt? Nem tudom, de őszintén szólva nem is érdekel.
– Menj haza, pihend ki magad – váltott át atyáskodó hangnemre. Szívesen az arcába mondtam volna, hogy ne ő döntse el, mit kéne tennem, de valóban túl fáradt voltam, és este még sok szarság vár rám.
– Találkozom apámmal. Beszélnünk kell, hogy visszakaphassam az állásom.
– Nem gondoltál még arra, hogy máshol dolgozz? – érdeklődött Zach. – Nagyszerű szakember vagy, szerintem nem lenne nehéz munkát találnod.
– Mivel én vagyok az öreg egyetlen örököse, nem szeretném, ha a leendő cégemet valami idióta elcseszné – vallottam be szemforgatva.
– Nem úgy tűnik, hogy fel akar venni valakit a helyedre – mosolygott Zachary. – Talán utálja a tényt, miszerint meleg vagy, de belátta, hogy a cégnek szüksége van rád.
– Az is valami – húztam el a számat, és próbáltam lenyelni a torkomban keletkezett gombócot. Elég szánalmas, ha az apádnak csak arra kellesz, hogy jól vezesd a vállalkozását.
Zachary még egy darabig úgy nézett rám, mintha várná, hogy mondjak valamit. Pont úgy, mint régen, amikor még barátok voltunk, és szinte az egész életem megosztottam vele.
– Most mennem kell – álltam fel az asztaltól, és felvettem a dzsekimet. Kezdett az egész borzasztóan kellemetlen lenni – Mikor fogsz hívni?
Zach végre újra magára öltötte a profi ügyvéd szerepét, és elgondolkozva nézte a jegyzeteit.
– Már holnap este.
– Nagyszerű – bólintottam rá, és miközben az asztalra tettem a kávém árát, meg némi borravalót, gyorsan el is búcsúztam tőle. Csak semmi személyeskedés. Ő az ügyvédem, én pedig az ügyfele.
A kocsiban maximumra kellett állítanom az ablaktörlőt. Nem vártam, hogy essen a hó, de a ruha alá mászó kellemetlen, borzongató hideg sem volt sokkal jobb. Hazamentem, lezuhanyoztam, megborotválkoztam és felvettem a legjobb ruhámat. Nem akartam apám kárörvendő mosolyát látni azért, mert a börtön megviselt. Legszívesebben az orra alá dörgöltem volna, hogy félresikerült a nagyszerű terve: ahelyett, hogy megtörtem volna odabent, úgy tűnik, megtaláltam életem szerelmét. De tudtam jól, hogy ezt nem mondhatom el, mert a végén még keresztbe húzná a terveimet. Amikor leparkoltam a hatalmas ház előtt, a gyomrom összeszűkült, és attól féltem, kidobom a taccsot. Talán megváltoztam odabent. Talán erősödtem, határozottabb lettem, de azt senkinek sem kívántam volna, hogy be kelljen sétálnia az oroszlánbarlangba. Sajnos én már évek óta így éreztem, amikor a szüleimhez mentem látogatóba.
Legnagyobb meglepetésemre anya nyitotta ki az ajtót, és amint meglátott, szó nélkül átölelt. Annyira meglepődtem, hogy még eltolni sem volt erőm.
– Édesem, úgy örülök, hogy kiengedtek. Én mindig tudtam, hogy nem te vagy a bűnös – mondta nekem, mikor végre elengedett, hogy némi levegőhöz jussak. Annyi, de annyi minden eszembe jutott arról, amit mondott. Ha tudta, miért nem segített? És amúgy is, miért hagyta szó nélkül bent rohadni a fiát? De nem azért jöttem, hogy felrójam neki ezeket a bűnöket, úgyis lett volna mindenre magyarázata. Csak némán bólintottam, és beléptem mellette az előtérbe.
– Apa hol van? – kérdeztem, és a hangom olyan hideg volt, mint a márványpadló a lábaim alatt.
– Az étkezőben. Vacsorával vártunk ma este – jegyezte meg halványan mosolyogva.
– Nem vagyok éhes. Útközben már ettem – vetettem oda, miközben az étkezőbe sétáltam, anyával a nyomomban, ahol a sürgő-forgó szobalányon kívül senkit sem találtam. Valójában egy marhát fel tudtam volna falni egészben, de kizárt, hogy kiélvezzem a vendégszeretetüket. Egy kicsit még mindig hányingerem volt, és anya furcsa viselkedése sem javított a tényen.
– Lefogytál – mondta, miután kiküldte a lányt.
– Börtönben voltam, anya. Mire számítottál? Hogy felhizlalnak? – kérdeztem az arcom fáradtan a tenyereimbe temetve. Apa pont ezt a pillanatot választotta, hogy végre felbukkanjon.
– Hát megjött az eltévedt bárány – vetette oda üdvözlésképpen. – Kérlek, foglalj helyet. A vacsorát azonnal tálalják.
– Apa, én csak beszélni szerettem volna veled, nem vagyok…
– Azt mondtam, mindjárt itt a vacsora! – szólt rám komoran. – Beszélnünk kell, de csak evés után – mondta, mintha még mindig gyerek lennék. Szemforgatva ültem le az asztalhoz, és némán hallgattam, ahogy a szüleim egész idő alatt mindenféle apróságokról fecserésznek. Nem vittem túlzásba az evést, de azért be kellett valljam, a szakácsnőnk még mindig istenien főz. Egészen elképesztő volt a kontraszt a börtönkaja után. Szinten fürdöttem az ízek élvezetében, és már csak azt vettem észre, hogy a tányéromon lévő báránysült felét eltüntettem.
– Nem várom el, hogy megváltozz – szólalt meg apa, és már a hangsúlyból kitaláltam, hogy ez már nekem szól. Felnéztem az isteni almáspitéből, és kíváncsian vártam, hogy folytassa. – Szeretném, ha visszajönnél a céghez, de semmiféle kapcsolatodra nem vagyok kíváncsi. Jó lenne, ha erre tekintettel lennél.
– Mert amit nem látsz, az nincs is? – horkantam fel, a villát az ujjaim között forgatva.
– Azért, mert nem akarom, hogy miattad mindenki rólunk beszéljen.
– A rossz reklám is reklám, nem igaz? – kérdeztem, miközben a megmaradt pitével játszottam a tányéromon. Valahogy elment az étvágyam. – Rendben – vontam végül vállat, majd felnéztem rá. – De nekem is van egy feltételem. Szeretnék mentesülni a kötelező családi programok alól. Mivel nem fogadod el, aki vagyok, örülnék, ha elfelejtenél, mint gyerekedet.
Hallottam, hogy anya felszisszen, és a szemem sarkából láttam, ahogy ijedten elképedt.
– Csak munkatársak leszünk – egyezett bele apa.
– Nem… ez nagyon rossz ötlet... édesem, így mikor láthatlak? – kérdezte anya, és átnyúlt az asztalon, hogy megfoghassa a kezem.
– Bármikor meglátogathatsz – feleltem, miközben még mindig farkasszemet néztem apával. – Most mennem kell. Hétfőn találkozunk odabent – pattantam fel az asztaltól, és egy perc múlva már a kocsiban ültem.
A kezeim remegtek, szükségem volt egy kis időre, hogy lenyugodjak. Előhúztam a zsebemből egy cigit meg egy öngyújtót, és azonnal rágyújtottam. A dohányzás nem volt az én műfajom, csak alkalmanként szívtam el egy-egy szálat, de az utóbbi hétben nagyon jól összehaverkodtunk. A szorítás a mellkasom közepén dühítő volt, mert akármennyire is tagadtam volna, ha bárki rákérdez, nagyon rosszul esett, hogy apa gondolkozás nélkül beleegyezett abba, hogy kizár az életéből. Úgy éreztem, meg akar szakadni a szívem; és ez egy nagyon rossz érzés volt. Már éppen beindítottam a motort, amikor megszólalt a mobilom. Ismeretlen szám hívott, de mivel Zach-től is vártam egy telefont, azonnal felvettem.
– Louis, te vagy az? – kérdezte egy ismerős hang.
– Ricky, mi történt? – A pulzusom hirtelen az egekbe emelkedett, és amikor már azt hittem, ez a nap nem lehet rosszabb, rájöttem, hogy talán mégis. Rettegtem, mert éreztem, hogy valami történt.
– Úgy örülök, hogy sikerült elérnem téged – mondta Ricky megkönnyebbülve. – Harry kórházba került – tette hozzá egy mély lélegzet után. Az ujjaim elfehéredtek a kormányon, miközben kifordultam a főútra, és elindultam a megadott cím felé.

18 megjegyzés:

MK írta...

Na,ezért nem szeretem a blogokat!😣 Ezt is, mint a többi sztorit nálad, Carmennél, Beccánal(nála már nem áll a dolog), S-A-nál, rögtön könyvben kellene kiadni, hogy ne járjunk így. Nagyon gyorsan tudnunk kell, hogy mi van Harryvel!

Névtelen írta...

Sziaa!

Najooo mivaaaaaaan????
HOGY hagyhattad ITT abba???? :’(
Amugy nagyon tetszett, Lou apjat leszamitva, persze... na meg kicsit Zachet is...
Nagyon varom a folytatast, kerlek h ezek utan minel elobb hozdd! <3
Remelem Harrynek nem lesz komolyabb baja! :(
Lou <3

Koszonom es varlak! <3

Puszi, D.

Andrea Nagy írta...

Szia Drága ❤️
Én már nem is írom, hogy miért itt hagytad abba! Miért így hagytad abba!
És miért hagytad abba egyálltalán!
Szeretem Lounak ezt az erős énjét. De azért a félelem,a rettegés még ott van benne, melyen. Az apja egy barom! És valóban, amit nem látsz, az nincs is?
Ilyen könnyű lenne elhinni?
Ilyen könnyű lenne megtagadni a saját gyerekét csak azért mert más?
Hogy ne beszéljen senki sem a családról?
Az anyja sem jobb. Vagy talán csak egy fokkal. De megalkuvó, és beletörődik a helyzetbe mert így kényelmes. Nem támogat, nem segít. Talán mert fél.
Most aztán tényleg hamar hozd a következő részt! Nem bírom ezt a bizonytalanságot, hogy mi lehet Harryvel! Pussz 😘 😘 😘

Unknown írta...

Szia!
Szerettem látni, hogy Lou játszik Zach-kel, mint macska az egérrel. Ha ő frusztrált, legyen a másik is az, jól állt neki ez a keménység, férfiasabbnak tünt tőle. Az apja egy vadbarom, homokba dugja a fejét, ha nem látja, nem is tud róla, hogy más a fia. Mintha megbélyegzett lenne, de az anyja sem sokkal különb. Nem fogja pártját a gyerekének. Milyen anya az ilyen! Nem minősítem inkább. Remélem elég gyorsan tud valamit csinálni Zach, de ez a függő vég megőrjített! Mi van Harryvel, miért vitték kórházba? Netán nem szándék nélkül? Valami terv van kibontakozóban? De ki intézkedhetett, ha Louis sem tudott róla? Áááá, nagyon gyorsan hozzad a folytatást, mert ezt nem lehet kibírni így sokáig! Köszönöm az élményt, nagyon tetszett! Pussz LBGK😘😍😂🤔

Sophie-Anne írta...

De... de... de... Áh, szóval ez ilyen idegesítő? :D Át kell gondolnom, hogyan fejezek be egy fejezetet ezentúl. XD Viccet félretéve, megbabonáztál ezzel a mesével. Azzal is ahogy írod, a történettel is és hát a srácokba meg ugye amúgy is beleestem már. :D
Mindenesetre én nagyon boldog vagyok, hogy te sokkal összeszedettebben vezeted a blogod mint én, és mindig hozol valamit amit élvezhetek. :P Alig várom a folytatást, és addig is rohadtul fogok aggódni, hogy mi a fene történt Harryvel.
Puszillak! Siess! <3

Petruska írta...

Szia Drága, nagyon jó rész volt.
Tetszett, h elakarja intezni azt a mocskos zsarut is��
De a végével kinyirtál,mi a fene történt már megint?! ����
Remélem semmi komoly,meg semmi olyan ami meg +éveket jelentene. Bízok az ügyvedbe, gyorsan kifogja hozni, nem fog már sokat bent szenvedni.
Nagyon Várom a folytatást! Köszönöm! ��

LGy írta...

Jaj, te lány... pont itt kell félbehagyni?... Mi lesz így velünk?

Carmen írta...

Sziaa! Jaj, tudom, mostanában nem kommentelek mindenhez, szégyellem is magam. Pedig hát bizonyítottan elolvasom ugyebár.. :D De ettől függetlenül is, ezt a sztorit még mindig nagyon imádom! Azt a képet pedig hjaj de szerettem volna én fotózni... <3

HDawn írta...

Szia! Ma hozom is folytatást, és kiderül, mi van Harryvel. Köszönöm, hogy írtál :)

HDawn írta...

Szeretem a függővégeket :D Mindjárt rakom is fel a folytatást. Puszi :)

HDawn írta...

Szia Drága!
Igen, kicsit most szerepet cseréltek Harryvel, és ő próbálja játszani az erős egyéniséget, kisebb-nagyobb sikerrel, de szeretjük így is, ugye? :) Lou családjáról lesz még szó a későbbiekben is. Teszel fel a folytatást ;) Puszi!

HDawn írta...

Szia!
Szerintem is jól áll Lou-nak ez a határozottság. Bár néha elbizonytalanodik, de ez is egy olyan tulajdonság, amit a börtönben szedett össze. Már jön is a folytatást ;) Puszi!

HDawn írta...

:D Igen, ez tényleg idegesítő, és onnan tudom, hogy én is sok helyen megtapasztaltam ;) Ha összeszedett a blogod, ha nem, én nagyon szeretem, és onnan meg a Carmen blogjáról jött ez a nagy Kaulitz imádat :D Mi csak így fertőzünk össze-vissza :D Puszi :)

HDawn írta...

Szia Drága! :)
Szeretjük a kemény Lou-t, ugye? ;) Már hozom is a folytatást, és én köszönöm, hogy írtál. Puszi

HDawn írta...

Már jön a folytatás ;)

HDawn írta...

Nem baj, ha nem írsz mindenhez, tudom, hogy olvasod :D (ezt legalábbis biztosan XD) Szerintem is szép ez a kép :) Pusziii

Gyö írta...

Szia!

Az első pár mondat...hümmmmm....tiszta Roberto és péntek hangulat...latte+kondi. ;) (A verést leszámítva.)

Viccet félretéve!

Imádom ezt a KŐKEMÉNYEN TÖKÖS LOUT!!!!♥♥♥♥♥
Oda,meg vissza vagyok.

Úgy kapott egy sziklaszilárd tartást, hogy közben megmaradtak a mély érzelmei, érzései!(Micsoda csemege. Nyami!) Nem lett csöpögősen lágy, de a (és itt most a rajzolt szemed ugrik be) szeme olyan szinten felpattant, a gerince kihúzódott. De miért kell minden szülőnek gonosznak lenni????Ha nem is szó szerint, de ezek a lelki terrorok. Hihetetlen de sajna tényleg sok ilyen van.....ha nem is konkrétan a szivárvány lét a gond...MINDENKI MINDENHOL CSAK A TÖKÉLETESET AKARJA! De mint szülő nem tudom elhinni, hogy meglehet így tagadni a gyerekedet. Na az "anyukáról" ne is beszéljünk. (Jajjj az anyakarakterek....bláááá) Nem tudom elképzelni, hogy Én abban a másodpercben nem szedném darabokra a férjem, ha akár csak a fejében megfogalmazódna ilyen. ÁÁÁÁÁÁÁÁ
Nem is a gyerekkel van gondja, hanem a saját kis tökűségét, valamilyen fronton, álcázza ezzel. Kérdem én KI A SELEJT??? DEFEKTES???

Na jó lehet nem mindig és mindenhol, de sajnálom.
Remélem a kis ügyvédünk még jobban megbánja. Most ezzel a fejezettel olyan igazság osztás érzetem támadt. (Gonosz énem felülkerekedett és most kárörvendek. Bocsi :) )

Azt, hogy hol és hogyan fejezted be??? Csak azért nem akadok ki, mert nekem már megvan a folytatás......bár hiú ábrándot kergetek, ha azt hiszem nem lesz a következő is ilyen. XDD

Nem tudom az okát, lehet mert a fiúk pont a bosszúállókat nézik, de ez a rész most a szokásosnál is jobban esett.
Szeretem a lágy érzelmeket, erotikát, érzelmi katarzisokat feszegető, bemutató részeid, de valahogy most kellett ez a kemény kéz lecsap, miközben azért van akit lágyan simogat és óvón átölel!

(Remélem a Te pennád, klaviatúrád, sem bántja jobban Harryt mit kell!!!)
(Tudom hol laksz!!!XDDDDD)

Száguldok is tovább, ismételten csak köszönni tudom és ....

SZERCSI VAN <3<3<3

Gy

Gyö írta...

Ja bocsi, de NEM JÓ az alcímed!!!

Lou nem csak köveket mozgat.....olyan lendületet adtál neki, hogy "hegyeket" lenne a jó!!!

"Minden hegyet átmozgatok!!!"

;););)

(Chuck Norris nyugdíjba vonulhat! XDDDD)