2018. június 1., péntek

The unforgiving - 20. Aki miatt érdemes élnem

Sziasztok! Ésss itt a folytatás, amit már vártatok szerintem ;) De hogy biztos lehessek benne, kérlek, hagyjatok egy kommentet a rész alatt. Köszönöm, és nagyon szép hétvégét (terveim szerint vasárnap még jövök egy fordítással ;))

H.

Talán a fájdalomcsillapítóknak, talán a kényelmes matracnak köszönhettem, hogy olyan jól aludtam, ahogy már napok óta nem sikerült. A karom és a fejem lüktetett, de még ez sem akadályozott meg abban, hogy pár perc alatt álomtalan alvásba merüljek. Viszont amikor az éjszaka közepén kinyitottam a szemeimet, egy pillanatra nem tudtam hová tenni, amit látok. Meg voltam róla győződve, hogy az agyam szórakozik velem, mert talán jobban beütöttem a fejem, mint ahogy a doki állította. Elgondolkodva beharaptam az ajkam, és néhány pillanatig csak néztem Louis gondterhelt arcát.
Az ágyam mellett ült, a mobilját nyomkodta, és a másik kezével leheletfinoman az ép karomat simogatta. Éreztem az ujjait a bőrömön. Olyan volt, mintha kellemes, de tűzforró lángok nyaldosnák a kezem, és ez már elég volt ahhoz, hogy meggyőzzön: nem álmodok, nem hallucinálok, hanem tényleg ott van velem. Fáradtnak tűnt, de ahogy a telefon kijelzője megvilágította az arcát, olyan szép volt, mint egy angyal. A haja be volt állítva, de úgy sejtettem, az elmúlt órákban jó néhányszor beletúrt a világosbarna fürtökbe. Szürke, nagyon puhának tűnő pulcsit viselt, és a bőrkabátja mögötte volt felakasztva a szék háttámlájára. Furcsa volt a saját ruháiban látni, frissen borotváltan, tökéletesre nyírt frizurával, de rájöttem, hogy órákig tudnám nézni, miközben érzem azt a finom kis borzongást, ami az alhasamból indult ki. Még nem akartam megtörni a némaságot, de azt sem akartam, hogy tovább aggódjon miattam. A tenyere a csuklómra csúszott, és összevonta a szemöldökét, miközben olvasott valamit. Aztán megéreztem az illatát. Még a kórházi tisztítószerek és a drága tusfürdőjén keresztül is képes voltam kiszűrni azt a finom aromát, ami csak rá volt jellemző. Beleszimatoltam a levegőbe, mint egy kíváncsi kiskutya, és az illatán keresztül szinte már éreztem a nyelvemen a bőre ízét. A farkam éledezni kezdett a takaró alatt, és majdnem elnevettem magam a gondolatra, hogy Louis talán nem vette észre, hogy felébredtem, de arra biztosan felfigyel majd, ha sátrat állítok az ágy közepén. Az elfojtott nevetésem volt, amire felkapta a fejét. Mélyen felsóhajtottam. Lebuktam.
Louis tekintete az enyémbe fúródott, de úgy tűnt, még ő sem akar beszélni. Nem hiszem, hogy sejtette, milyen gondolatokkal szórakoztatom magam, de lassan az ő ajkai is mosolyra görbültek, és a keze megmozdult, hogy összefonja az ujjainkat. A telefonját a kabátja zsebébe süllyesztette, és most csak az ágyam felett végigfutó halovány éjszakai fény világított. Majdnem olyan volt, mint odabent, a rácsok mögött. Sosem volt teljesen sötét, de annyira világos sem, hogy rendesen láthassam őt. De most nem is volt szükség a fényre. Louis megszorította a kezem, a következő pillanatban pedig átült az ágyam szélére, majd várt. Egy kicsit úgy tűnt, mintha elbizonytalanodott volna, de amikor felemeltem a begipszelt kezem, hogy jelezzem, szeretném, ha közelebb jönne, máris lehajolt hozzám. Először az orrával cirógatta végig az arcom, miközben éreztem a forró leheletét a bőrömön. Aztán megtalálta az ajkaimat, és a kis, puha csókok még nagyobbra szították bennem a tüzet. Én voltam a türelmetlenebb, mert akaratosan megnyaltam a száját, és nem adtam fel, amíg meg nem kaptam a bejutást. Annyira szükségem volt már erre, mint éhezőnek egy falat kenyérre, így nem meglepő, hogy elégedetlenül szuszogtam, amikor néhány percnyi intenzív nyelvcsata után – ahol nem volt cél, hogy bármelyikünk nyerjen, csak az számított, hogy minél később legyen vége – elhúzódott.
– Szia – dünnyögte a nyakamba.
– Szia, kisherceg – feleltem reszelős hangon. Éreztem, hogy elmosolyodott, és hiába nem láttam, ez elég volt, hogy én is vigyorogjak. Egy kicsit talán fáradtan, egy kicsit melankolikusan, de mégis elképzelhetetlenül boldog voltam, hogy ott volt velem.
– Nagyon régen hívtál így – mondta, miközben kiegyenesedett mellettem.
– És most jobban illik rád, mint valaha – válaszoltam egy sóhaj kíséretében. – Hogy jutottál be? Ricky szólt neked?
Nem számítottam rá, hogy a kórházban majd látjuk egymást. Ha tudtam volna, már hamarabb leugrom valahonnan, bízva abban, hogy nem halok bele, de eléggé megsérülök, hogy bevigyenek.
Louis visszaült a székre, hogy kényelmesen tudjunk beszélgetni, de a kezemet továbbra sem engedte el. Elképesztően hálás voltam ezért. Még csak most kaptam vissza, és ha egy kis időre is, ki akartam élvezni a közelségét.
– Igen. Nem lenne szabad itt lennem, és ha kérdezik, azt kell mondanunk, hogy hozzátartozód vagyok. Rickyt reggel hatkor leváltják – tette még hozzá. Nem kellett mondania, tudtam, ez mit jelenet. Reggelre neki is el kell mennie.
– Hány óra van most? – kérdeztem. Tudni akartam, mennyi időnk van még.
– Nemsokára kettő – felelte Louis. – Felkapcsolhatom a kislámpát?
Bólintottam, és hamarosan tompa, sárgás fény világította be a kis szobát. Louis az arcomat nézte, és néhány tincset oldalra söpört, hogy jobban láthasson. A tekintete hamarosan lesiklott a begipszelt karomra, és nem kellett feltennie a kérdést, tudtam, mire kíváncsi.
– Leestem a platóról, miközben dobozokat pakoltunk fel – kezdtem azonnal. – Az utóbbi napokban nem aludtam valami jól, és fáradt voltam ahhoz, hogy rendesen tudjak koncentrálni. Ez lett a vége – emeltem fel a begipszelt karom. Nem tudom, miért éreztem úgy, hogy magyarázkodnom kell. – Megrepedt a könyököm, és a fejem is beütöttem.
Louis vett egy mély levegőt, és lassan kifújta, mintha egy hatalmas kő gördült volna le a szívéről.
– Attól féltem, hogy Jason csinált valami szörnyűséget – vallotta be halkan. Elég volt, hogy megemlítette a nevét, én máris megfeszültem, és a karomat a takaró alá rejtettem. Semmi szükség, hogy még jobban aggódjon miattam.
– A doki szerint még holnap bent kell maradnom, de utána visszavisznek – mondtam, mert minél hamarabb el akartam terelni a témát.
– Az jó… az jó – suttogta Louis, miközben a tekintete a távolba meredt. Sejtettem, hogy valami jár a fejében, de abban nem voltam biztos, hogy tudni akarom. Nem akartam Jasonről beszélni, most csak örülni akartam annak, hogy együtt vagyunk. – Kihozlak, Harry. Amilyen gyorsan csak lehet – nézett rám újra, miközben biztatóan megszorította a kezem.
– Mit tervezel? – kérdeztem összevont szemöldökkel, mert láttam az arcán az elszántságot. Megváltozott. Már nem olyan bizonytalan és gyenge jellem volt, mint amikor először találkoztunk. Egyelőre nem tudtam hová tenni ezt az új Louis-t, mert akármennyire vonzó volt a személyisége, nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy ezt az oldalát még nem ismerem.
– Beszéltem egy nagyon jó ügyvéddel. Fel fog keresni a napokban – felelte.
– Egy ügyvéd? Ha tényleg annyira jó, akkor biztosan sokba kerül – motyogtam a takarót piszkálva. – Ha kijutok, azonnal keresek munkát, és visszaadom. Lehet, hogy először majd csak kis összegekben fogok tudni törleszteni, de…
– Nem, Harry, nem – csóválta a fejét Louis, és újra visszaült mellém az ágyra. A tenyerét az arcomra simította, és kényszerített, hogy a szemébe nézzek. – Nem fogadhatom el, amikor annyi pénzem van, amennyit még csak el sem tudsz képzelni.
– Minden áldott délután, amikor hazaértem az iskolából, apa a kezembe nyomott pontosan annyi készpénzt, hogy tudjak neki alkoholt venni. Néha kedves volt, és többet adott. Olyankor hoztam Patty-nek és magamnak valami finomságot. Igazad van, annál a néhány fontnál sosem volt nálam több pénz – jegyeztem meg. Szerettem volna a hangomból kiszűrni a fájdalmat és a keserűséget, de nem ment. És bár nagyon örültem, hogy Louis ott volt velem, ekkorra kezdtem úgy érezni, hogy talán egyszerűbb lenne, ha hazamenne. Lassan, de határozottan elhúztam a kezem a forró tenyeréből, és próbáltam magam kevésbé megalázottnak érezni. Nehéz volt, főleg amikor végre leesett neki, hogy mit mondott, és sajnálkozva nézett rám.
– Jézusom, Harry… ne haragudj. Nem tudom, hogy lehetek ennyire faszfej – temette az arcát a saját tenyerébe. – Az egyetlen mentségem, hogy nekem is szörnyű napom volt – mondta, amikor elvette a kezét.
– Talán… – kezdtem, és itt az ajkamba haraptam, mert nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet kimondani. – Talán csak élned kéne tovább az életed. Mintha én nem is léteznék.
Louis arcán egyértelműen látszott, hogy elszörnyedt még a gondolatra is. Tudom, hogy túllőttem a célon… már az elején tudtam. De végig ott motoszkált bennem, hogy nem illünk össze, erre tessék. Ő is megerősítette. Biztos voltam benne, hogy nem készakarva bántott meg. Egyszerűen csak kicsúszott a száján, és az is lehet, hogy nem kellett volna hisztis picsaként viselkednem. De már megtörtént, hiába lesz bűntudata utána mindkettőnknek.
– Nem akarlak elfelejteni – suttogta kétségbeesetten. – Te vagy az egyetlen jó dolog az életemben, érted? Mégis minek menjek haza egy teljesen üres, óriási lakásba, amit egy lakberendező rendezett be a legdrágább bútorokkal, mert én még ahhoz sem értek? Szánalmas egy homokos vagyok, semmi stílusérzékem – nevetett fel keserűen. – Az apám pár órával ezelőtt örömmel beleegyezett, hogy nem kell többé a család tagjaként viselkednünk egymással. Ja, és ha elfelejtetted volna, a nagyszerű pasim volt az, aki miatt börtönbe kerültem. De egyébként az életem tökéletes – vonta meg a vállát. – Menő a munkahelyem, és minden nap étteremben vacsorázom. Milyen kár, hogy egyedül…
– Sajnálom... – mondtam őszintén, és már tényleg megbántam, hogy megszólaltam. Nem akartam őt szomorúnak látni.
– Az egyetlen dolog, ami miatt minden nap felkelek, hogy téged megpróbáljalak kihozni – vallotta be. – A létezésed az egyetlen, ami visszatart attól, hogy minden este leigyam magam valami drága whiskey-vel, vagy éjjelente bulizni járjak, partidrogokat szedjek, és minden jöttmentnek hagyjam, hogy megdugjon. Te vagy az egyetlen, aki miatt érdemes élnem, és megtartanom a józan eszem. Tudom, hogy nem vagyok tökéletes – tette hozzá hevesen – de ha nem akarsz, kérlek, most mondd meg, és nem zaklatlak többet.
– Nem erről van szó – hajtottam le a fejem szégyenemben, és hirtelen teljesen semmivé lett a harcias kedvem. Ez a beszélgetés olyan fordulatot vett, amit nem akartam. Inkább kiabált volna velem ahelyett, hogy tiszta fejjel rávilágított a valóságra. De ő az én Lou-m volt, aki pontosan tudta, hogy szüntethet meg egy éppen kitörni készülő vitát. Néha olyan volt, mintha jobban ismerne, mint én saját magam. – Szeretlek, Louis – mondtam komolyan, mert ez volt az igazság.
– Én is – felelte egy mély sóhajjal, és újra a kezemért nyúlt. – Csak engedd, hogy törődjek veled. Ki akarlak hozni minél hamarabb – mondta, és ahogy kényelmesen elhelyezkedett mellettem, a fejem a mellkasára húzta. – Nem tudom, te hogy vagy vele, de én baromi álmos vagyok – jegyezte meg egy nagy ásítás kíséretében, mielőtt lekapcsolta a lámpát.
Elmosolyodtam, és az orrom a pulcsijába fúrtam. Persze, hogy fáradt voltam én is, de nem akartam, hogy véget érjen ez a pillanat. Csönd volt, az utcáról a sötétítőn keresztül csak haloványan szűrődtek be az kivilágított város éjszakai fényei, és ami a legfontosabb: újra ott volt mellettem. Éreztem az illatát, a teste melegét, és az ujjait a hajamban. Furcsa volt így feküdni; eddig mindig én voltam az, aki magára húzta a kicsi, de gyönyörű testét, és én cirógattam őt. Most nagyon kicsinek és védtelennek éreztem magam mellette, de nem zavart a tudat, hogy babusgat. Talán éppen erre volt szükségünk.
– Vigyázni akarok rád. Talán nem vagyok olyan nagy és erős, mint te, de attól még képes vagyok rá – dünnyögte a hajamba, mintha a gondolataimban olvasna.
– Tudom, kisherceg – feleltem vigyorogva, mert tudtam, hogy egy kicsit bosszantja ez a becenév. Louis megfeszítette a nyakát, hogy lenézhessem rám. Talán nem látta, hogy mosolygok, de biztos vagyok benne, hogy érezte.
– A Lou sokkal jobban tetszik – mondta végül egy kis hallgatás után.
– Azt forróbb pillanatokra tartogatom – feleltem huncutul. Nem mondhatnám, hogy váratlanul ért, amikor a keze a takaró alá siklott és végigsimította az oldalamat, ahogy az sem, hogy lejjebb csúszott és lefeküdt az oldalára velem szembe, hogy kényelmesen elérhessük egymást. Hosszú percekig semmi mást nem csináltunk, csak csókoltuk egymást, és én legalább ezerszer az ajkai közé súgtam a becenevét. Izgatottan figyeltem, ahogy minden alkalommal beleremegett az egész teste, és még közelebb bújt, ahogy kapkodva szedte a levegőt.
– Hiányzol – sóhajtotta remegve, miközben összetámasztotta a homlokunkat, és a sötétben is próbált a szemembe nézni. – Néha annyira hiányzol, hogy az már fizikai fájdalmat okoz. Olyankor eszembe jut, hogy talán csinálnom kéne valami marhaságot, amiért visszavisznek.
– Nem, nem, Louis, ez eszedbe se jusson – mondtam határozottan. – De van egy ötletem – tettem hozzá, miközben végigsimítottam a karját.
– Tényleg? Mi lenne az? – kérdezte kíváncsian.
– Ha esténként annyira hiányzom… feküdj le az ágyba, helyezkedj el kényelmesen. Aztán csukd be a szemed, és képzeld azt, hogy ott vagyok veled. Simogatlak, mint most – kezdtem halkan. – Ha már érzed a kis borzongást, akkor az egyik kezed lassan csúsztasd be az alsódba, a másikkal pedig keresd meg az érzékeny pontokat. Például az oldalad, vagy a hasad. Szereted, ha ott simogatlak, ugye? – mivel Louis hevesen bólogatott, folytattam. – Képzeld azt, hogy én csinálom. Akkor végig ott leszek veled, és közben halkan beszélek hozzád. Tudom, hogy felizgat, Lou… – suttogtam a fülébe, mielőtt végignyaltam a nyakát. A tenyerem alatt éreztem, ahogy az egész karja libabőrös lett, és a kis szőrszálak vigyázzba álltak a karján.
– Oké, tetszik az ötlet – mondta elmélyült hangon, miután nyelt egy hatalmasat. – Nagyon is – tette hozzá egy kis zavart kuncogás kíséretében.
Lassan kifújtam a levegőt, és próbáltam magamra némi önfegyelmet kényszeríteni. Nehéz volt, amikor ott feküdt mellettem, és nem kellett éreznem vagy látnom a merevedését ahhoz, hogy tudjam, fel van izgulva. Már pontosan meg tudtam állapítani a hangjából is. Néhány percig némán feküdtünk egymással szemben, próbáltunk lenyugodni. Csak később vettem észre, hogy elaludt. Te jó ég, nagyon fáradt lehetett! Óvatosan, nehogy felébresszem, betakargattam, mint amikor még mindketten a börtönben voltunk, és hamarosan engem is elnyomott az álom.


16 megjegyzés:

Unknown írta...

Szia! Jajj, de nagyon hiányoztak már.
Ez a rész tele volt érzelmekkel és aggódással egymás iránt. Nagyon tetszett, várom a folytatást.LBGK

Névtelen írta...

Szia!

Nagyon vartam mar es uuugy tetszett! <3
Orulok h Harrynek vegul nem lett olyan nagyon komoly baja es h nem Jason csinalt vele vmi hulyeseget!
Varom mar a pillanatot h Harry is kiszabaduljon es vegre boldogok legyenek egyutt! <3

Koszonom a reszt, varlak! <3

Puszi, D.

Carmen írta...

Szia megint! Na most nem spórolom le a kommentet.. :D
Nem írtam, hogy van egy olyan érzésem, hogy Harry egy kicsit füllentett.. szerintem nem egészen úgy sérült meg, ahogy elmondta.
Kicsit meglepődtem azon, hogy nemhogy nem estek egymásnak, de nagyon is visszafogottan viselkedtek.. egészen felnőttesek voltak :D (Szegény mi XD)
Lou pedig nem merte elmondani mit tervez Jason ellen.. szerintem ez sem véletlen, itt is sejtek még némi konfliktust majd köztük, amit nagyon jól előre érez Lou is :P Mindketten félnek igazat mondani egymásnak.. Na jó, mégse igazán felnőttek :D
Nagyon édes rész volt, imádtam! <3 Pussz!

MK írta...

Nagyon szép rész volt, de kicsit rövidke.😂 Jó lett volna még Lou szemszögéből is.

margó írta...

Úgy izgulok értük!! Gyönyörű érzelmes rész volt😊 Hamar a folytatást ide😉
KÖSZÖNÖM💖

Andrea Nagy írta...

Szia Drága ❤️
Ez a rész .. Váratlan fordulat, hogy Lou bemenet vagy bemehetett Harryhez.
Az utolsó másodpercig bíztam abban hogy a hóna alá kapja, és elfut vele.
Türelmetlenül várom mi lesz a nagy ötlete Lounak.Nem gondolom hogy minden simán fog menni. Lesz itt még bonyodalom! Sírás rívás a részemről.
Már alig várom az érzelmi kitörésemet.
😃😂😃😂Na ne vegyél komolyan! ❤️
Fantasztikus rész lett, köszi ❤️ ❤️ ❤️ ❤️ ❤️

Petruska írta...

Szia Drága,
Ez nagyon jó rész volt!
Remélem,h nem alszanak ugy be h valaki mas rajta kapja őket, jó volt, h ott volt vele. Várom a folytatást 😘😘😘

HDawn írta...

Szia :)
Jövőhéten igyekszem hozni a folytatást, nagyon örülök, hogy tetszett :) Puszi

HDawn írta...

Szia!
Úúúgy örülök, hogy tetszett :) Végre egy kicsit együtt lehettek a drágák ;) Köszönöm, hogy írtál. Puszi

HDawn írta...

Szia!
:D A titoktartási megállapodás miatt (amit magammal kötöttem) semmit sem mondhatok XD A kórház szex lehet, hogy kimarad az életükből, de soha se mond, hogy soha :D Lou tényleg nem mesélt a Jason ellen folytatott hadjáratról... és talán nem véletlen, de majd előbb-utóbb úgy is kiderül, mit szól hozzá Harry. Köszi, hogy írtál, és sok-sok puszi a javításért (is) :)

HDawn írta...

Szia!
Lou szemszöge lesz a következő rész. Igyekszem vele. Puszi :)

HDawn írta...

Köszönöm, aranyos vagy, sietek a következővel :) Puszi

HDawn írta...

Szia Drága :)
Igen, végre találkoztak, és beszélgettek. Talán ez megadja Harrynek az erőt, hogy kitartson? Meglátjuk ;) Még sok mindent tartogatok számotokra, néha elképzelhető, hogy utálni is fogtok :D Meglátjuk ;) Puszi!

HDawn írta...

Szia Drága!
Sietek a következő résszel, abból kiderül majd, hogy mennyire marad észrevétlen ez a besurranás ;) Köszönöm, hogy írtál. Puszi :)

Gyö írta...

Jajjjj Istenem!!!

CSAK TE TEHETSZ ILYET!!! XDDD

Mondtam már, hogy mennyire imádlak??? XDD

Itt hagytál minket egy olyan véggel....erre tessék!!!
Pár mondat után, akkor vigyor szelte ketté a fejem!!! (Millió puszi érte!)

Tán csak nem készülsz a nyárra TÁBOROZÁSSAL??? XDDD Egy biztos a fiúknál mindig akad sátor. XDDD

Komolyan ezen még kattogni fogok egy darabig. Tiszta aggodalommal, ami persze a VÉGE szóig fent fog ÁLLNI (XDD), vártam na mi történt szegény Harryvel, erre mivel indítasz???? XDDD♥♥♥

Ez egy kellően sok mindent, szigorúan csak, cirógató rész lett!
Kis kellemes nyári zápor, aszály idején. ♥♥♥

De azért maradtak utána furcsa, rejtélyes és igencsak zavaros tócsák. (Nem tudom anyai mivoltom letagadni....Kérlek adj a fiúkra gumicsizmát!!! XDD)

Miért rejtette el Harry a kezét gyors a takaró alá???
Lou miért nem avatta be???
Ajjajj látom lesz itt pénzprobléma is!!! (Kérlek ne!!!)
Veszélyes a szunyóka ilyen körülmények között.......de mint olvasási élmény, nekem határozottan megérte....olyan cuki!

Na most nem kombinálok, agyalok csak én is kellően elégedett mosollyal az arcomon elmegyek tentézni és megelégszem azzal amit a felszínre tettél....most nem búvárkodom csak lebegek betűid által teremtett langyos, kellemesen nyaldosó hullámokon.

Millió puszi és ölelés!!!♥♥♥

(Sajnálom, hogy nem tudok a régi ütememben olvasni, de ezekért határozottan megéri várni.)

Gyö

Sophie-Anne írta...

Szia!
Azt hittem kommentáltam, de nem. Elvesztem itt útközben. De most itt vagyok, és még mindig imádom ezt a történetet, meg téged is! :D Annyira jól megjeleníted, hogy azért mert fontosak egymásnak, gyakorlatilag úgy szeretik egymást, hogy a másik semmiről nem tud, mert mindentől óvják a kis szerelmüket. Nagyon édes, és nagyon várom, hogy hová fajul még ez a sok "apró" titok. :)
Várom várom. :)
Puszik!