Megfigyelve - 21. Megalázás

Sziasztok :) Régen volt már rész a fordításból, de most kicsit rákapcsolunk, ugyanis az új sztorimat (ami majd a TU-val fog együtt futni a blogon) majd csak ezután szeretném elkezdeni. Megint egy érdekes, és fontos részt hoztam nektek... mit szóltok a dolgok alakulásához?

21. Humiliation
Megalázás: Extrém módú lealacsonyítás.

17 évesen

Alan leült az íróasztalához, miközben egy nagy sóhaj kíséretében az ujjaival végigszántott a haján. Nem olyan régen még gesztenyeszínűek voltak a fürtjei, azonban az idő nyomott hagyott rajta, és napról napra egyre több ezüstös hajszál jelent meg a középkorú férfin. Elég húzós napja volt, és még csak a felén volt túl, de most két ügyfél között szerencsére lehetősége nyílt egy órás szünetet tartani.
– Halló?
– Szia – felelte Alan egy kis mosollyal, ahogy kezében a csésze kávéval hátradőlt a székben, a telefont a füléhez tartva.
– Reméltem, hogy hívni fogsz.
– Hiányoztál.
– Hétfőn már otthon leszek.
– Az még mindig nagyon messze van. Milyen Párizs?
– Gyönyörű. Bárcsak lenne időm városnézésre, de minden a munkáról szól.
– Egy nap visszamegyünk oda. Csak mi.
– Szavadon foglak. Hogy megy a munka?
– Kemény, mint általában. Ma reggel kaptam egy újabb öngyilkossági kísérletet.
– Azért, mert mindenki tudja, hogy olyan jól le tudsz ásni a lelkük mélyére, mint senki más. Te vagy a legjobb abban, amit csinálsz, Alan. Ezt ne felejtsd el.
– Hé, még mindig én vagyok a pszichiáter. Ne kezdj tanácsokat osztogatni nekem. – Alan továbbra is mosolygott, attól függetlenül, hogy tiltakozott.
– Túl sokat aggódsz. Tudod, nem menthetsz meg mindenkit. Ó! Erről jut eszembe… Találd ki, ki van még Franciaországban! Olyan emberek, akikről azt hitted, nem tudod megmenteni őket.
– Fogalmam sincs.
– A második kedvenc ikerpárod az egész világon. A Tokio Hotel az országban koncertezik. Reggel elkaptam a tévében egy interjút velük. Jól néznek ki. Boldognak tűnnek.
– Tényleg? Nagyszerű. Még mindig szeretném, ha felhívnának és beszélnénk. A napjaik nem lehetnek egyszerűek.
– Ebben biztos vagyok, de abban is, hogy újra felhívnak, ha szükségük van rá.
– Tudod, hogy nem is beszélhettem volna neked róluk, ugye?
– Ismerem az orvosi titoktartás szabályait, Alan. Segítettem neked az etikai vizsgádra való felkészülésben, emlékszel? Ha van egy ember a világon, akiben megbízhatsz, hogy ez titokban marad, akkor az én vagyok. Örülök, hogy elmondtad.
**
Az egész kisebb vitákkal kezdődött az ikrek között; olyan testvéri harcokkal, amelyeknek szinte törvényszerűen meg kellett történniük, ha ennyi fiú élt együtt. A stúdióban a zenével kapcsolatban vitatkoztak. Otthon a féltékenység és Andreas miatt. A buszon a zsúfoltság miatt. A klubokban a tomboló birtoklási vágy miatt. A színpadon a tökéletesség iránti vágy miatt. A harcok mindig intenzívek és olyan rövidek voltak, hogy a többiek fel sem fogták. A zenekar és a személyzet tagjai egyszerűen megszokták, és amíg az ikrek a média és a rajongók felé megfelelően nyilvánultak meg, Jost nem aggódott.
A vita, majd utána a megbékélés olyan ciklussá nőtte ki magát, amit hetente eljátszottak. A sérült érzelmeket kijavították, de az alapul szolgáló feszültség tovább fokozódott. A szex ideiglenesen elhalványította a fájdalmat, de nem oldotta meg azt a problémát, amiről nem voltak hajlandóak nyíltan beszélni. Úgy éltek napról napra, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. A pletykák a „Kaulitz viszályról” már régen elfelejtődtek, és a rajongók beteltek azzal a testvéri szeretettel, amit nyilvánosan kimutattak. Furcsa módon ez utóbbi Jost javaslata volt. Be kellett valahogy bizonyítaniuk a világnak, hogy bármilyen nézeteltérés történt kettejük között, az már a múlté, és a banda nem fog feloszlani. Még egy új dalon is dolgoztak, ami a testvéri köteléküket hivatott kifejezni.
A dolog akkor hágott a tetőfokára, amikor a féltékenység már elviselhetetlen volt mindkettőjük számára, és úgy érezték a köztük lévő ijesztő statikusság újra kezd megjelenni. Muszáj volt folytatniuk a játékot, és úgy tenni, mintha Tom az a személy lenne, akinek mindenki hiszi. Sokkal óvatosabbak voltak az utóbbi időben, és az az incidens, amely az utolsó összeroppanást okozta, sosem ismétlődött meg. Azonban azóta Bill féltékenysége még Tomét is túlszárnyalta. Ahelyett, hogy megbeszélték volna, Bill inkább visszavágott, és szándékosan szította a bátyja féltékenységét, míg már mindketten arra kényszerültek, hogy az egyetlen módon béküljenek ki, ahogy tudtak.
A békítő szex kétség kívül a legjobb volt, amit valaha átéltek. A féltékenység, düh és kétségbeesés együtt olyan szenvedélyt formáltak, amit még sosem tapasztaltak meg előtte. Néha mindketten titokban azon tűnődtek, vajon kész akarva szították-e a tüzet, hogy a végén megkaphassák azt a kielégülést, ami ezzel járt. Egyáltalán nem vágytak arra a fájdalmas állapotra, ahol legutóbb végezték, de mindketten közel merészkedtek a tűzhöz annak érdekében, hogy féltékennyé tegyék a másikat. Tudták, hogy végül csúnyán megéghetnek, de a hírnév és a titoktartás által előidézett légkörben ritkán volt idejük, hogy a cselekedeteik esetleges következményeiről gondolkozzanak. Más fiatal sztárok elvesztették magukat a kábítószer és az alkohol felhőjében; az ikrek egymásban vesztek el. Ez nem volt meglepő, miután senki sem volt, aki irányítja őket. Bárki – ebbe Alan is beletartozott – túl nagy kockázatot jelentett volna, ha a fiúk közelében van.
**
– Rendben. Fussuk át még egyszer a Rette Mich második refrénjétől – szólalt meg a személyzet egyik tagja.
Bill megforgatta a szemeit, de bólintott és megkereste a jelét a színpadon. Még csak a dalok felén jutottak túl, pedig egy gyors próbára számított, és abszolút nem volt elemében. Már túlestek két interjún és egy találkozón a rajongókkal. Vissza akart menni a hotelbe és pihenni a koncertig, de aznap semmit sem úgy alakult, ahogy szerette volna.
Még csak fél perce játszották a dalt, amikor Bill frusztráltan dobbantott a lábával, mire a többiek máris elképedve bámultak rá. Nem elég, hogy rosszul énekelt, még a szöveget is összekutyulta, és későn lépett be.
– Mit bámulsz, Tom?! – kiáltotta Bill. – Te vagy az, aki gyorsabban játszik a kelleténél, és mindent elcseszel! Már régen végeztünk volna, ha nem rontod el a belépéseket és nem játszol rossz hangokat!
– Nem kéne aggódnom a hangok miatt, ha nem visítottál volna hat hónapon keresztül, mielőtt a hangod megváltozott! – morogta vissza Tom. Hülye kifogás volt, ugyanis  azóta már meg kellett volna tanulnia, hogy változtatták meg a dalokat, de nagy ívből tett rá. Ugyanolyan frusztrált volt, mint Bill, de senkit sem érdekelt, ha a gitáros lehangolt volt. Ha felléptek a színpadra, minden az öccséről szólt. Normál esetben ez nem zavarta Tomot. Nem bánta, hogy ő csak második, de a nap szörnyen alakult, és feldühítette, hogy a testvére nekitámadt.
Bill szarkasztikusan felnevetett:
– Elnézést, hogy felnőttem. Talán neked is ki kéne próbálnod, és akkor nem lázadnál állandóan.
– Te vagy az, aki toporog és hisztizik, mint egy kétéves – vágott vissza Tom.
– Még mindig úgy viselkedsz, mint egy tizenkét éves kangörcsös tini, aki képtelen magát kordában tartani! – kiáltott fel Bill, mielőtt megállíthatta volna a nyelvét. Elképesztően dühös volt amiatt, hogy Tom flörtölt a rajongókkal a találkozókon. Igaz, megegyeztek abban, hogy folytatnia kell a színjátékot, de voltak szabályok és korlátok, amiket Tom aznap átlépett. Persze, ez egy megtorlás volt amiatt, hogy az öccse az előző éjszakát azzal töltötte, hogy Andreassal telefonált, de Bill a saját hibájáról nem akart tudomást venni.
Tom aggódva pillantott az öccsére, és gyorsan megpróbálta leplezni a szavai valódi jelentését:
– Erről van szó? Azért hisztizel, mert az a lány nekem adta meg a telefonszámát? Basszus, Bill! Nem is volt olyan szexi, ráadásul talán randizott volna veled, ha nem úgy állítod be magad, mint aki örökké szűz akar maradni!
Tom tudta, hogy ezek a szavak elfedik Bill hibáját, ahogy azt is, hogy a fiú ezek után még dühösebb lesz.
A személyzet tovább folytatta a munkát, hogy előkészítsék a színpadot estére. Georg igyekezett elfoglalni magát az ujjain lévő bőrkeményedések vizsgálgatásával, míg Gustav a dobverőket forgatta tétlenül. Mindenki pontosan tudta, hogy nem ajánlatos belekeveredni egy Kaulitz vita közepébe. Nem értették, és nem is merték megkérdezni, hogy Tom kanosságának mi köze volt ahhoz, hogy nem tudta tartani a tempót, vagy ahhoz, hogy Bill falsul énekelt. A legokosabb, amit tehettek, hogy csöndben ültek és reménykedtek, hogy az ikrek kibékülnek a show előtt.
– Tudjátok mit? Befejezhetitek a próbát nélkülem. Elegem van. Nem fogok itt állni és hallgatni ezt az istenverte garázszenekart! Inkább felhívom Andreast – sziszegte Bill dühösen Tom felé, miközben elviharzott mellette. Lement a színpadról, a mikrofonját a személyzet egyik tagjának kezébe nyomta, és az öltöző felé sietett.
Gustavnak és Georgnak nem kellett felnézniük, hogy tudják, Tom is lepasszolta a gitárját és a testvére után rohant. Valószínűleg majd bútorok fognak repkedni a helyiségben, egy ideig ordítanak, majd ismét kibékülve térnek vissza. Legalábbis ők ezt hitték. Mindenesetre jó lett volna, ha végeznek a próbával, mielőtt az ikrek felrobbannak, mert nélkülük nem volt értelme folytatni.
**
– Tom akkora egy szemétláda! Belefáradtam ebbe a szarságba, Andi. Haza akarok menni – motyogta Bill a telefonba, miközben a szemfestékét egy nedves vattakoronggal törölte le. Nem gondolta komolyan. Az, hogy lemondjon az álmukról az utolsó dolog, amit akart, de amikor majd felrobbant a dühtől, Bill hajlamos volt drámai dolgokat mondani.
Szerencsére Andreas már jól ismerte a barátját, és nem lepődött meg rajta. Legalább havonta egyszer kapott egy ehhez hasonló hívást, és kezdte gyanítani, hogy Billnek talán PMS-e lehet, vagy valami hasonló.
– Beszélj vele, Bill. Tudod, hogy csak rosszabb lesz, ha velem beszélsz helyette. Ismered, milyen – válaszolta Andreas arra a féltékenységre utalva, amit már többször is megtapasztalt, még ha nem is értette. – Tom most valószínűleg az ajtón dörömböl, nem igaz?
Egy újabb hangos dübörgés érkezett az ajtó felől, és Bill képtelen volt nem nevetni. Andreas nagyon jól ismerte őket, még akkor is, ha már sokkal kevesebbet találkoztak, mint régen.
– Igen, ő az. Később hívlak, Andi. Szia.
– Nyisd ki a kibaszott aj…! – Tom üvöltése hirtelen abbamaradt, amikor kinyílt az ajtó. A tekintete a Bill kezében lévő mobilra tévedt és a szemei elsötétedtek a féltékeny dühtől. Billnek alig maradt ideje, hogy becsukja az ajtót, mielőtt a háttal a falnak találta magát, a csuklói a feje mellé szorítva, és Tom durván megcsókolta. A telefon egy hangos csattanással esett a földre, de egyiküket sem érdekelte.
– Akkora egy hisztis díva vagy – morogta Tom az öccse ajkaira, miközben a szemébe nézett.
– Hát, te meg egy seggfej – felelte Bill, miután Tom csókjára egy újabb, követelőző csókkal válaszolt.
– Elbasztad a szöveget.
– Elbasztad a ritmust.
– Inkább Andreassal beszéltél helyettem.
– Megfogtad annak a groupinak a seggét.
– Éjjel nem voltál hajlandó lerakni a telefont.
– Ma azt mondtad az interjún, hogy nem hiszel az igaz szerelemben.
– Csak színlelés, Bill.
Egy pillanatra megálltak, és hosszú, csendes másodpercekig bámulták egymást. Mindketten lassan lélegeztek és tükrözték egymás cselekedeteit. Az ajkukat nyalogatták, ahol a rózsaszín hús megdagadt a vágytól telt csókoktól, amelyeknek már semmi köze nem volt a vitához. Tom meglazította a fogást Bill csuklóján, és ahogy a karjaik lehullottak, az ujjaik azonnal összefonódtak egy sokkal gyengédebb ölelésben.
– Sajnálom.
– Én is.
– Mutasd meg nekem.
– Először te.
– Én következem?
– Mmmhmm.
A pozíciójuk másodpercek alatt megváltozott. Most Tom háta nyomódott a falhoz, és Bill ajkai minden meztelen bőrfelületet érintettek, forrón és kétségbeesetten. A fiú ujjai a hajtincsei között jártak, a fejbőrét masszírozták, amitől bármikor képest volt elolvadni. Bill szája birtokba vette az övét, a nyelveik a dominanciáért harcoltak, és az ismerős piercing néha a fogaihoz koccant. A frusztráció és  a szükség vezette őket, ahogy egymás ellen mozdultak a szoros ölelésben.
Bill kezei lejjebb vándoroltak Tom hajától. Lassan lecsúsztak az enyhén izmos mellkasom, amit a fiú a póló alatt rejtegetett.
– Le vele! – motyogta Bill, miközben Tom nyakát harapdálta és megmarkolta a pólót.
– A tiédet is – felelte a bátyja, majd lehúzta Bill felsőjét és ledobta a földre, mielőtt a fiatalabb fiú levehette volna az övét. A dolgoknak mindig igazságosnak kellett lenniük kettejük között.
Bill körbefonta a karját Tom nyakán, és még közelebb húzódott egy utolsó, szenvedélyes csókra. Miközben a bátyja alsó ajkát harapdálta, leengedte a karját és újra végigsimította a fiú mellkasát. Ez alkalommal sokkal lassabban mozogtak a kezei, simogatta a meztelen bőrt, amíg leért a testvére farmerjához. Ezután az ajkaival követte azt az utat, amit az ujjai már megtettek, míg végül letérdelt Tom elé.
– Térden állva esedezel bocsánatért? – kérdezte Tom öntelt vigyorral.
– Így is mondhatjuk – válaszolta Bill hátrahajtott fejjel, ahogy felnevetett a testvérére. Tudta jól, hogy ezután Tom is a saját módján fog majd bocsánatot kérni. A dolgoknak mindig igazságosnak kellett lenniük, csak most úgy alakult, hogy először Billen volt a sor.
Csak egy kis rántásra volt szükség, és Tom farmerja máris lecsúszott a földre. Végül csak a sapkáját és a bokszerét viselte, de Bill nem tétovázott sokáig, hogy „bocsánatot kérjen”. Már akkor is érezte Tom merevedését, amikor ölelkeztek, és tudta, hogy a fiú szinte sóvárog érte. A tenyerét felcsúsztatta a bátyja combján, és amikor elérte az alsóját, egy kicsit lejjebb húzta az anyagot, hogy benyúlva ki tudja szabadítani a farkát. Kemény volt, vörös, és a hegyén máris megjelentek az előnedv fényes cseppjei. Bill körbeölelte a szerszámot a hosszú ujjaival, és a nyelvével végignyalta a csúcsot, hogy eltüntesse onnan a nedvet. Tom felszisszent az élvezettől, és hagyta, hogy a feje a falon koppanjon.
**
– Hol vannak az ikrek?
Georg és Gustav úgy nézett fel a férfira, aki hozzájuk szólt, mintha idióta lenne, amiért nem tudja. Végül is, az volt a munkája, hogy szemmel tartsa őket.
– Megint veszekedtek – mondta Georg, aztán a figyelme újra a gitárjára szegeződött.
– Ez nem válasz a kérdésemre.
Gustav megvonta a vállát és visszafordult a dobokhoz, amivel próbálta elütni az időd, míg az ikrek kibékülnek.
– Valószínűleg az öltözőben.
– Kibaszott kölykök.
Georg és Gustav figyelte a férfit, ahogy elsétált, miközben mindketten a szemüket forgatták, majd visszatértek a hangszerekhez. A biztonsági csapatnak már tudnia kéne ezekről az összetűzésekről. Mindenki tisztában volt vele, hogy csak időt és helyet kellett adni a fiúknak, hogy maguk oldják meg a problémáikat.
**
– Basszus, Bill! – zihálta Tom, miközben megpróbált megkapaszkodni a háta mögötti falban, hogy lábon tudjon maradni. A végtagjai remegtek, de az öccse a combjánál fogva szorította a falhoz, ahogy a forró, nyálas ajka a péniszén csúszkált. A fiú nyelvpiercingje a legédesebben masszírozta, és amikor megtalálta az érzékeny részt a farka alsó részén, Tomnak elállt a lélegzete. Néha szünetet tartott, és igyekezett levegőhöz jutni. Olyankor csak a végét tartotta a szájában, lágyan nyalogatta, és újra meg újra hozzáért a legérzékenyebb részhez.
Bill boldogan nyögdécselt, teljesen belefeledkezve a „bocsánatkérésbe”. Azt sem bánta, amikor a bátyja ujjai a hajába túrtak, és alaposan összekócolták. Tom volt az egyetlen ember, akiben annyira megbízott, hogy hagyta megérinteni a haját. A bátyja teljesen összefüggéstelenül motyogott, és Bill meglehetősen elégedett volt magával. Az egyetlen hátránya az volt, hogy a saját erekciója fájdalmasan feszült a szűk nadrágban.
Tom farka kicsúszott a szájából egy nedves hang kíséretében.
– Ne mocorogj! – figyelmeztette Bill. A lélegzete forró volt a nedves bőrén, ahogy a fiú kezei elengedték a combját, és az egyikkel megragadta a szerszáma tövét, hogy megtartsa, miközben újra eltüntette a szájában. A másik keze viszont a saját farmerjához vándorolt. A hozzáértő ujjakkal másodpercek alatt átjutott a gombon és a cipzáron. Némi fészkelődésbe tellett, de a farmerját hamarosan sikerült lecsúsztatnia a combjáig, és a farka végre kiszabadult a szűk ruhanemű fogságából. Önző módon a jobb kezét megtartotta magának, és a kevésbé koordinált ballal kényeztette a bátyját, mivel neki még a szája is ott volt.
Tomon egy kis reszketés futott végig, amikor lenézett a földön térdelő öccsére, akinek az ajkai körbeölelték a farkát, a kezével pedig saját magát simogatta. A látvány már önmagában elég lett volna ahhoz, hogy elélvezzen, de igyekezett visszatartani. Szerette volna, ha még tovább tart, annak ellenére, hogy Bill megtett minden tőle telhetőt, hogy nehezítse a dolgát. Hallotta a szíve dübörgését, ami egyforma ritmusban volt a testvére mozdulataival.
Bill érezte, hogy a testvére remeg, és tudta, hogy nagyon közel van. Egy kicsit visszahúzódott, lelassította a bal keze mozgását és felgyorsította a saját kényeztetését. Behorpasztotta az arcát, aztán hosszú, gyötrő lassúsággal simogatta Tom péniszét a szájával, hogy a határon tarthassa. Együtt kellett elélvezniük. Együtt eljutni a csúcsra mindig jobb volt.
– Bill – morogta Tom félig nyafogva. Annyira közel volt már. Becsukta a szemét és csak a többi érzékszervére hagyatkozott. Az obszcén, nedves hangok, ahogy az öccse szopta keveredtek a lágy nyögéseikkel. Most már mindketten remegtek, ezért Bill újra begyorsított. A nedves forróság körbeölelte Tom farkát, és a elveszett a testvére elfojtott nyögéseinek gyönyörű hangjában.
Tom kinyitotta a szemét és lenézett Billre. Látni akarta, ahogy elélvez, de közben valamin megakadt a tekintete. Érezte, ahogy a gyomra bukfencet vet, de már túl késő volt, hogy megállítsa Billt, aki tövig eltüntette a szájában, és közben a saját farkát markolta. Tom orgazmusa teljesen megsemmisítő volt, de az utána következő pillanatok még inkább. Rémülten és megszállottan próbálta kitalálni, milyen módon takarhatná el az öccsét, de már túl késő volt, és újra elfelejtette, hogyan kell beszélni.
Bill megnyalta az ajkát egy apró, elégedett mosollyal. Felemelte a fejét és arra számított, hogy majd Tom arcán is a hasonlót fog látni.
– Tomi? – motyogta Bill, amikor meglátta a bátyja hamuszürke arcát és a szemében a félelmet. A rémület szinte hullámként beterítette, amikor rájött, merre néz Tom. – Ó, istenem – suttogta, és ahogy követte a bátyja tekintetét, lassan az ajtó felé fordult. Az ajtó felé, amit elfelejtettek bezárni.

Egyetlen kérdésem van most: szerintetek mi lesz ezután? Kíváncsian várom az ötletetek :)

Ugrás a folytatáshoz!