2018. szeptember 27., csütörtök

The unforgiving - 25. Most is feszült vagy?

Sziasztok! Meghoztam a folytatást, és reménykedve várom a kommenteket :) Jó olvasást!

L.

Egy pohár martini társaságában figyeltem Harryt, ahogy Rebeccával beszélgetett. Először nem akartam őt magára hagyni egy pillanatra sem, mert éreztem az elutasító testtartásából és kisugárzásából, hogy meg volt illetődve. Évek óta nem beszélgetett lánnyal, de Rebecca mégis rövid idő alatt megtalálta a megfelelő utat hozzá, és tíz perc elteltével Harry is egyre hosszabb válaszokat adott, fél óra múlva pedig úgy társalogtak, mintha régóta ismernék egymást. Úgy tűnt, hogy biztonságban érzi magát az unokatestvéremmel, ezért úgy döntöttem, kimegyek Stevennel cigizni az erkélyre. Kellett egy kis távolság kettőnk között, mert képtelen voltam levenni róla a szemem. Harry csodásan nézett ki, és ahogy egyre felszabadultabban beszélt, és őszintén mosolygott, én egyre frusztráltabb lettem a szexuális vágy miatt. A poharamat a konyhapultra tettem, kivettem két üveg sört a hűtőből, és miután megbizonyosodtam arról, hogy a cigisdoboz a zsebemben van, kiléptem az erkélyre. A város esti fényei kissé elmosódtak a szitáló esőnek köszönhetően, és a bőr alá kúszó hűvösség azonnal felébresztett.
– Kedves fiú – mondta Steven, miközben meggyújtotta a cigimet. – Jól bánik veled? – kérdezte komolyan.
Kifújtam egy adag füstöt, és vigyorogva fordultam felé.
– Steven, miért viselkedsz úgy, mintha apám helyett apám lennél? – érdeklődtem kíváncsian, enyhe gúnnyal a hangomban.
Steven felhorkant, és finoman meglökött a vállával, mielőtt válaszolt:
– Tyler miatt. Nem megy ki a fejemből, hogy ha jobban odafigyelünk, megakadályozhattuk volna, amit veled tett – vallotta be lehajtott fejjel.
Már értettem, mi a baj. Bár látszólag neki is és nekem is kellemetlen volt erről beszélni, azt akartam, hogy tudja az igazságot.
– Menthetetlen voltam, ezt te is tudod. Tyler elvette az eszemet, és vakon követtem volna a világ végére is. Éppen abban az időszakban találkoztunk, amikor még nem tudtam feldolgozni, hogy nem kellek apámnak, mert meleg vagyok. Gyenge voltam, és elég volt néhány közös vacsora, és kedves szó, hogy még az életemet is rábízzam. Jól esett, hogy kellek neki – magyaráztam, és örömmel nyugtáztam, hogy nem csuklott el a hangom. Úgy tűnik, Harrynek hála kezdtem kilábalni a Tyler-kórból.
– Amit Burknek mondtál… – kezdte Steven idegesen feszengve. – Arról, hogy mit csinált veled… – nézett rám óvatosan, és arra várt, hogy én fejezzem be a kérdést.
– Arról, hogy Tyler kihasznált és megerőszakolt? – könnyítettem meg a dolgát egy nagy sóhajjal. Steven bólintott, de nem nézett rám, inkább a város fényeit pásztázta a tekintetével.
– Csak nem értem… miért hagytad? A megfogalmazásod alapján nem egyszer, vagy kétszer történt meg. Ha annak ellenére volt veled, hogy te nem akartad, miért nem szóltál valakinek?
– Ez nem ilyen egyszerű, Steven – mondtam, miközben a korláton eloltottam a cigim, és a könyökömmel támaszkodtam a hideg, nyirkos fémre. A szél befújta az esőt az erkélyre, ezért mindketten a fejünkre húztuk a dzsekink kapucniját, és lenyúltunk a sörünkért. Percekig szótlanok voltunk. Az az igazság, hogy szokatlan volt ez a helyzet. A komoly beszélgetéseket mindig Rebeccával szoktam megejteni, Steven általában elhülyéskedi az egészet. Legalábbis eddig így volt. De most nagyon azt sugallta, hogy komoly választ akar kapni a kérdésekre.
– Tudom, hogy nem egyszerű. Csak tudni akarom a miérteket – törte meg a csöndet, és ezzel megerősítette a sejtésemet.
– Egy senkinek éreztem magam – mondtam halkan. – Úgy gondoltam, nincs jogom beleszólni, mikor kaphat meg. Mintha tartoznék neki azért, hogy egyáltalán a pasimnak nevezhetem. Az elejétől kezdve manipulált. Először egy hercegnek éreztem magam a közelében, aztán egy olyan apró lénynek, ami még lélegezni sem képes nélküle. Elérte, hogy az önbecsülésem lenullázódjon, és szükségem legyen rá… hogy tőle függjek – próbáltam elmagyarázni Stevennek. – Ez biztosan nagyon ostobán hangzik. Te jó ég, ha belegondolok, hogy mennyire agymosott lettem a közelében… – mondtam fájdalmasan nevetgélve.
– Nem hangzik ostobán – csóválta a fejét Steven, miután ivott a söréből. – Egyszerűen, csak a tudat… hogy nem segítettünk…
– Steven – mondtam a nevét határozottan, hogy nézzen rám. Amikor felém fordult, a szemeibe nézve mondtam ki: – Ha valaki nem akarja, akkor annak nem lehet segíteni.
Steven egy pillanatig gondolkodott ezen, aztán bólintott egy aprót.
– Remélem, Harry megérti ezt az egészet. Mármint… erről mindenképpen beszélnetek kell. Törődésre és szeretetre van szükséged.
– Harry sajnos pontosan olyan jól ismeri ezt az érzést, mint én – mondtam elcsukló hanggal. – Egy kicsit mindketten elcseszettek vagyunk, de azt hiszem, ez az, ami összehozott minket.
– Nem lehetett neki könnyű olyan hosszú időn keresztül a börtönben – értett egyet Steven.
– Nem volt az – szögeztem le. – Nagyon nem volt az.
Mintha megérezte volna, hogy róla beszélünk, Harry kilépett az erkélyajtón, és megtorpant, amikor látta, hogy beszélgetésbe mélyedtünk.
– Csatlakozhatok? – kérdezte bizonytalanul. Azonnal megfordultam, leraktam az üveget, és hívogatóan széttártam a karjaimat. Harry lassan elindult felém, és most volt alkalmam újra végignézni rajta. Elképesztően nézett ki a szűk, szakadt farmerben és kockás ingben, kócos hajjal, szégyellős tekintettel. Amikor odaért, köré fontam a karjaimat, és lágyan megcsókoltam az ajkakat, amiket egyetlen szóval tudtam jellemezni: kísértés.
– Hmm, olyan forró és finom vagy – duruzsoltam, amikor néhány centire szétváltunk.
– Te pedig jéghideg és cigi ízű – jegyezte meg Harry grimaszolva.
– Nagyon édesek vagytok, de azt hiszem, most megkeresem a drága testvéremet – szólt közbe Steven, akiről egy kicsit el is feledkeztünk. Bocsánatkérően néztem rá, de ő csak elmosolyodott, és rám kacsintott, mielőtt bement a nappaliba.
– Szóval… mióta cigizel? – kérdezte, és közben az államat simogatta a hüvelykujjával.
– Sosem folyamatosan, csak alkalmanként. Például, ha feszült vagyok – feleltem neki végig a szemeibe nézve, amelyek visszatükrözték a város fényeit.
– Most is feszült vagy? – érdeklődött halkan, ahogy az ujjai a tarkómra csúsztak, és ott simogatott tovább. Éreztem, hogy mindenhol libabőrös leszek, és már ennyi is elég volt, hogy alig férjek el a nadrágomban.
– Szexuálisan – mondtam neki szinte dorombolva. Egy pillanatra beharaptam az ajkam, és lélegzetvisszafojtva vártam a reakcióját. Talán túl sok volt ez mára, nem tudom… de nem akartam, hogy azt érezze, erőltetem a dolgot. Harry a kétségbeesés vagy elutasítás helyett azonban elmosolyodott, és már nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, amikor megszólalt a csengő. Összevont szemöldökkel néztem a nappali felé, majd vissza Harryre.
– Azt hiszem, ki kéne nyitnod – mondta nekem, és egy lágy csókot hagyott az arcomon.
– Fogalmam sincs, ki lehet. Este kilenc is elmúlt – sétáltam be a nappaliba Harryvel az oldalamon, aki visszament Rebeccáékhoz, és töltött magának egy kólát, míg én az ajtóhoz mentem. Dühösen nyitottam ki, és megfogadtam magamban, akkor is elküldöm a francba, ha csak szólni jött, hogy ég a ház.
– Te meg mi a francot keresel itt ilyenkor? – kérdeztem nem túl kedvesen Zacharytól, amikor megláttam őt.
– Mindig ez a kedves fogadtatás, ha látsz, vagy meghallod a hangom – jegyezte meg rosszallóan. – Órák óta hívogatlak, de nem vetted fel, úgyhogy eljöttem.
– Nem alkalmas. És mit képzelsz magadról, hogy csak úgy eljössz a lakásomba? – tettem hozzá összeszorított fogakkal.
– Louis, ez fontos! – dörrent rám hirtelen, amikor rá akartam vágni az ajtót. – Ha nem tudunk most beszélni, kénytelen leszek valaki másnak adni a börtönőrös ügyeteket.
– Basszus – nyögtem, miközben a homlokommal az ajtónak támaszkodtam. Túlságosan kimerült, spicces és kanos voltam ahhoz, hogy Zacharyt kezeljem. – Itt vannak Rebeccáék is – mondtam neki, amikor beengedtem.
– Nem akarok sokáig zavarni, de beszélnünk kell – mondta megértően.
– Rendben, menjünk a dolgozószobámba – egyeztem bele, és megadóan elindultam a kis helyiség felé, de a küszöbnél megtorpantam. – Várj meg odabent, mindjárt csatlakozom.
Zach bólintott, én pedig visszamentem a nappaliba, és elmosolyodtam, amikor belépve Harry nevetésének hangja fogadott. Gyönyörű volt, amikor önfeledten, hátravetett fejjel nevetett, amikor a boldogság elérte a szemét is, és még annál is szebben csillogott a tekintete, mint általában. A kanapé mögé léptem, átkaroltam a nyakát, és egy puszit adtam az arcára.
– Zachary beszélni akar valamiről. Ígérem, gyorsan kirakom – mondtam neki, miközben az arcom az övéhez simítottam.
– Ne aggódj, jól elvagyunk itt hárman – mondta Rebecca huncutul vigyorogva. – Éppen arról mesélek neki, amikor először szívtunk be.
– Ez nagyszerű – fordultam hozzá kényszeredetten mosolyogva, ami inkább vicsorításnak tűnt. – A fotóalbumot is megmutatod neki, ami a gyerekkori pucér képeimmel van tele?
– Van ilyen a lakásban? – kérdezte Steven, és azonnal letette a telefonját, hogy felcsillant szemekkel, kíváncsian várja a választ.
– Nincs – szögeztem le gyorsan. – Szerencsére anyáméknál van, feltéve, ha nem égették még el a fotóimat. – Ezzel az egyetlen mondattal sikerült mindenki arcáról lehervasztanom a mosolyt, és kicsit bűntudatom is lett miatta. – Hé, nem akartam elrontani a bulit. Nyugodtan nevessetek rajtam, meg a vicces sztorijaimon, csak hagyjátok abba, ha visszajöttem. Nem akarom tudni, mivel égettek be Harry előtt.
– Rendben – egyezett bele Steve, és láttam rajta, hogy alig várja, hogy eltűnjek, és kinyithassa a száját.
Még egyszer mélyen beszívtam Harry hajának illatát. Amikor az orrom hozzáért a füléhez, halkan kuncogni kezdett, és megszorította a kezem.
A konyhába mentem a hűtőhöz, miközben a gondolatok egymást kergették a fejemben. Zachary választ akar. Nem tudtam, mit csináljak, de azt igen, hogy nem húzhatom sokáig. Mindenképpen meg kell beszélnem Harryvel, és együtt kell döntenünk az ügyről, hiszen ez róla szól, de tartottam attól, hogy ha felhozom, meg sem akar majd hallgatni. Amikor visszamentem Zachhez, és beléptem a kis helyiségbe, még mindig azon törtem a fejem, hogyan mondjam el életem értelmének a tervem.
– Mi történt, Zachary? – kérdeztem, és felé nyújtottam egy üveg sört, amit el is fogadott. Leültem szembe vele az íróasztal túloldalára, és kíváncsian vártam a választ.
– Apád sejti, hogy neked dolgozom – kezdte, és alaposan meghúzta az üveget. – Ha bíróság elé visszük Harry ügyét, le sem tagadhatom majd.
– Akkor most mit fogsz csinálni? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel, összefont karokkal a mellkasom előtt.
– Bízom benne, hogy tudja, hogy szüksége van rám, és nem tudna könnyen helyettesíteni – felelte vállvonogatva. – De még semmi bizonyítékot nem adtál arra, hogy tényleg megéri kockáztatnom – tette hozzá nyomatékosan. – Megnézhetem a képeket, amiket készítettél?
Gyorsan kikerestem a telefonomból a Harry zúzódásairól készült fotókat, és megmutattam neki.
– Használhatónak tűnnek – jegyezte meg.
– Pár napot kérek még – mondtam neki, de Zach megcsóválta a fejét.
– Egy napot kapsz. Holnap ilyenkorra tudnom kell, mert találtam valakit, aki a hasznunkra lehet. Valakit, aki ismeri Harryt, és ott volt vele a nevelőintézetben. Valakit, aki tud Jason-ről, és a piszkos ügyeiről.
Szájtátva néztem Zacharyt, és a mosolyom most az egyszer, hosszú idő óta teljesen őszinte volt felé.
– Hihetetlen vagy. Tudtam! Biztos voltam benne, hogy meg tudod csinálni, és ezért szóltam pont neked – lelkendeztem, majd eszembe jutott egy másik fontos dolog. – Van még valami… Meg kell találnunk Harry testvérét.
Zachary felhorkant, és ivott a söréből, mielőtt válaszolt.
– Nem vagyok magánnyomozó, Louis.
– De biztos ismersz egyet – feleltem kihívóan.
– Igen, igazad van – egyezett bele nevetve. – Holnap este hívj fel Harry egyértelmű válaszával, és cserébe megadom a számát.
– Rendben – bólogattam, majd felpattantam a székből. – Maradj egy kicsit – ajánlottam neki kedvesen.
Zachary az üveg címkéjét kapargatva nézett fel rám.
– Megmondtam, hogy nem akarok zavarni.
– Csak egy órácskát. Még meg sem ittad a sört. Stevenék is kedvelnek, és valószínűleg Harrynek sem lesz semmi ellenvetése. Csak iszogatunk, és idióta történeteket mesélünk – próbáltam meggyőzni.
– Oké, de csak egy kicsit – mondta végül.
Később, visszagondolva azt kívántam, bár ne egyezett volna bele. Könnyen lehet, csak azért, mert nehéz volt belátnom, hogy az egészért én vagyok a felelős. Amikor jókedvűen csatlakoztunk a többiekhez, az alkohol is könnyebben fogyott, mert máris a győzelem kapujában éreztem magam, ami Harry és Jason ügyét illeti. Már az is egy óriási baromság volt, hogy sajátomként kezeltem a problémát. Nem nekem kellett átélnem, és szó nélkül tűrnöm, hogy Jason olyan dolgokra kényszerít, amit nem akartam. Nem az enyém volt a szégyenérzet, a félelem, és mégis… azt akartam, hogy bűnhődjön. Valamiért Tyler-t és magamat képzeltem a Harry és Jason helyébe, és nem tudtam nyugodni, amíg az a szemét meg nem kapja a megérdemelt büntetését. De ez ott, akkor persze fel sem merült bennem.
Harry mellett ültem, megállás nélkül járt a szám, és közben éreztem a testéből áradó meleget, az illatát, amiért megőrültem, és elég volt hallanom a mély hangját, hogy máris az ajkaira terelődjön a figyelmem, és eszembe jussanak a halk nyögései. Kényelmetlenül fészkelődtem a helyemen, ezért néhány percnyi szenvedés után önként ajánlkoztam arra, hogy kimenjek a konyhába, és hozzak egy pohár vizet Stevennek. Zacharyval az előszobában futottam össze visszafelé.
– Jól éreztem magam, de most mennem kell – mondta, miután felhúzta a cipőjét.
– Anyuci ágyba parancsolt? – kérdeztem szemtelenül vigyorogva, és már fel sem merült bennem, hogy talán abba kéne hagynom a piálást. Ahhoz már túlságosan eláztam, hogy észszerűen gondolkozzak.
– Tudod, hogy egyedül lakom – felelte Zach.
– Nem, mostanában semmit sem tudok rólad – mondtam neki. – Még az is lehet, hogy egy félisten vár odahaza – viccelődtem.
– Engem biztosan nem, de téged talán igen – jegyezte meg, Harry felé intve a fejével. Követtem a tekintetét, és láttam, hogy Harry kíváncsian figyel minket, de amikor rajtakaptam, zavartan lehajtotta a fejét. Elképesztően édes volt, ahogy elpirult, de aztán újra felnézett, és a tekintetét az enyémbe fúrta. Hirtelen egyszerre tűnt szégyenlősnek és végtelenül szexinek, én pedig nem fértem meg a bőrömben. Melegem volt, és igaz, hogy bőven eleget ittam már, de nem csak ez volt az oka. Akartam őt, annyira, hogy már ijesztőnek és kontrollálhatatlannak tűnt a vágy, ami hirtelen beterített, mint egy óriási hullám. Aztán eszembe jutott, legutóbb mi vette el az eszét. Egy kicsit közelebb hajoltam a várakozó Zachhez, és végigsimítottam a karját, miközben a fülébe suttogtam:
– Köszönök mindent.
Éreztem, hogy megfeszült az érintésem alatt, és nem érti az egészet, de eszemben sem volt megmagyarázni neki. Zach a kis közjátékom után szinte kimenekült a lépcsőházba, és én elégedetten mentem vissza a többiekhez. Harry égető, izgató pillantásáért már megérte. Csak azt kellett kivárnom, hogy a többiek is lelépjenek.
Majdnem egy újabb óra telt el, de éjfél után szerencsére Rebecca már elég kellemetlennek találta a helyzetet, ahogy szinte felfaltuk egymást a tekintetünkkel. Egy újabb tíz perc, és a dülöngélő, csukló Stevent is sikerült kitessékelni az ajtón. Halkan nevetgélve fordultam meg, és arra számítottam, hogy az ajtóra felkenve találom magam azonnal, de Harry már a háló felé tartott, és semleges hangon kijelentette:
– Lezuhanyozom.
– Oké, megvárlak az ágyban – mondtam neki, és próbáltam a csalódottságot mellőzni a hangomból. De a kétségbeesésem csupán néhány percig tartott. Már az ágyon feküdtem, és hallgattam, ahogy a fürdőben zubog a víz, amikor eszembe jutott egy nagyszerű ötlet. Az ajkamba haraptam, és lassan becsúsztattam a kezem a bokszerem alá. Felszisszentem, mert elég volt egy pillekönnyű érintés, és máris félig kemény lettem, de lassúra vettem az iramot, mert meg akartam várni őt. Nagyon hosszú volt még az éjszaka, és én biztos voltam benne, hogy egyikünk sem fog unatkozni.

Ugrás a folytatáshoz!

12 megjegyzés:

  1. Csodálatos lett, mint mindig :) Reménykedem, hogy Harry leteperi Lout :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Jövőhéten hozom a folytatást, és kiderül ;) Puszi!

      Törlés
  2. Sziaa!

    Elso es legfontosabb kerdesem... Miert kinzol minket??? :’(
    Amugy termeszetesen imadtam, mint mindig! <3
    Tetszett Lou es Steven beszelgetese, es imadtam a kis incselkedesuket is! ;) <3
    Valamiert rossz eloerzetem van Zachel es az uggyel kapcsolatban is. :( Remelem h nem lesz igazam!
    A vegevel megoltel, csak h tudd... :(
    Nagyon tetszett, koszonom! <3
    Varlak naaaaaaagyon hamar vissza!!! <3 [Egy ilyen veggel kerlek ne kinozz sokaig! :’(]

    Puszi, D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Ne haragudj... de az írói lát már csak ilyen. Kínozlak titeket, de a végén rájöttök, hogy nem is volt az olyan rossz :D Legalábbis remélem, hogy megéri kivárni, míg újra kedves leszek veletek :D Sietek a kövi résszel. Puszi!

      Törlés
  3. Jujujj! Mikor jön új rész????????? ❤️

    VálaszTörlés
  4. Hahahaa mindenki az egetrengető szex folytatást várja, de éééén ismerleeek... XD
    (Azért nem bánom majd nagyon, ha meglepsz.. :D)
    Imádtam a részt! És várom a következőt nagyon. Puszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, ekkor még én sem tudtam, hogyan tovább, mert több variáció megfordult a fejemben :D De már megvan ;) Puszi

      Törlés
  5. Igen rövid rész volt vagy én olvastam gyorsan.😍

    VálaszTörlés
  6. Nahát... Szép vagy...
    De nem baj! Előbb utóbb meg fog történni. De nem most este. Szegény Lou! Hiába hegyezi a cerkát.
    Imádtam olvasni.Szuper jó, és nagyon várós sztori! ❤️ ❤️ ❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      :D Bizony, meglátjuk, mikor történik meg... és mi ;) Köszi, hogy írtál. Puszi!

      Törlés