Insomnia - 4. Az Új kezdet

Sziasztok! Kellemes vasárnap estét és jó olvasást kívánok! :)

2059. 01. 07.
„Szeptember harmadika, az Új kezdet ünnepe. Egy olyan összefogásról emlékeztünk meg az év ezen napján, amely minden széppel és jóval kecsegtetett a Partvidék számára, de közben sárba tiporta a kívülállók utolsó reményeit is. Anyám egyszer azt mondta, ha összecsapnak feletted a hullámok, ne félj bármilyen eszközhöz folyamodni annak érdekében, hogy újra a víz fölé kerülhess, és lélegezhess. Nem baj, ha majd vér tapad a kezedhez, ha a harcban elesettekből kell majd kupacot építened, hogy a tetejére mászva a hullámok fölé kerekedj. Ez csak járulékos veszteség. Ha nem teszel meg mindent a túlélésed érdekében, akkor megérdemled, hogy férgek lakmározzanak a testedből. 

The unforgiving - 26. Nem számít, hogy nappal vagy éjszaka

Sziasztok! Itt a várva-várt rész :) Nem mondok semmit, inkább csöndben visszahúzódom, és várom a véleményeteket :)

H.

Már régen hajat mostam, és a tusfürdő habja is eltűnt a lefolyóban, mégsem akartam kimászni a zuhany alól. Nekidőltem a falnak, és hagytam, hogy a víz tovább áztasson, míg teljesen ráncosak lettek az ujjaim. Talán gyávának tűnik, de arra vártam, hogy Louis elaludjon. Nem azért, mert menekültem a szex elől; ó nem, napról napra egyre jobban kívántam, és meg akartam neki adni azt, amire már olyan régóta vágyik. Azért zárkóztam be a fürdőbe, mert felbosszantott, és biztos voltam benne, hogy ha kimegyek hozzá, és beszélgetni kezdünk, nem fogom tudni magamban tartani a csalódottságom. A másik tényező, hogy részeg volt. Túl jól ismertem az alkohol hatását, azt, hogy mennyire drasztikusan képes megváltoztatni egy ember személyiségét, tehát valószínűleg a dühöm jelentős része a múltam számlájára írható. Nem tudom, melyik volt a rosszabb, de mindenképpen meg akartam várni a másnapot, hogy beszélni tudjunk. Muszáj lett volna többet kommunikálnunk.

Insomnia - 3. Háború vagy béke?

Sziasztok! Meghoztam a folytatást. Jó olvasást, és kíváncsian várom, mit szóltok majd a végéhez ;) (a szöveg még javítatlan, elnézést az esetleges hibákért/elírásokért)

– Üdvözöllek a világvége leendő urai között! – mondta Kole, miközben elvette a kezét a kés markolatáról, és megpaskolta a fiú vállát. – Jól döntöttél.
Tom is mindennél jobban szerette volna ezt hinni, és amikor ráébredt, hogy előbb-utóbb, valamilyen módon úgyis ez a sors várt volna rá, már ellazulva, teljes nyugalommal követte a férfit. Örült, hogy útközben nem botlottak ismerősökbe, és így elkerülhette a magyarázkodást. Miközben egyre távolabb értek a lakott területtől, Tom magára húzta a tiszta pólóját, és növekvő gyanakvással nézett körbe. Kezdett attól tartani, hogy Kole mégis ki akarja végezni, csak elég óvatos volt, hogy ne a falu közepén tegye, ahol bárki megláthatta volna őket. A haja benedvesítette a ruháját a hátán, és fázósan ölelte körbe magát a karjaival. Nagyon remélte, hogy hamar hazaérhet, de ez a séta hosszabbra nyúlt, mint sejtette. Már a menekülési útvonalakat kereste, amikor az erdő szélén végre megálltak egy régi, elhagyatott pajta előtt. Időközben a nap már teljesen lement, és a hatalmas, rozoga épület ijesztőnek hatott a félhomályban, de a rések között halovány fénynyalábok szűrődtek ki. Valaki várta őket.