2018. november 5., hétfő

The unforgiving - 27. Ez nem ilyen egyszerű

Sziasztok :) Itt a TU folytatása, jó olvasást kívánok hozzá! Kíváncsian várom, mit gondoltok ;)

Szörnyű, hasogató fejfájásra ébredtem, abból a fajtából, amitől kedvem lett volna a falba verni a fejem, csak hogy addig is egy kicsit máshogy fájjon. Ez egy olyan nap volt, amit szívesen átaludtam volna, de már ott elrontottam, hogy megpróbáltam kinyitni a szemem. Nyöszörögve tapogattam ki Harry helyét, és szomorúan vettem tudomásul, hogy bár a párnája még meleg, őt sehol sem találom. Lassú, kimért mozdulattal gördültem a hátamra, és a karomat kénytelen voltam a szemeim elé emelni, mert a sötétítő vékony résén bekúszó fénysugár elég volt ahhoz, hogy úgy érezzem, mintha apró tűkkel szurkálnák az egyébként is lüktető agyamat. Megfogadtam magamban, hogy soha többé nem iszom… Valószínűleg pár nap múlva már nem emlékszem az ígéretemre, de abban a pillanatban, az ágyon összekuporodva és fájdalmas hangokat kiadva, mintha haldokolnék, még a sör szagának a gondolata is elég volt, hogy megerősítse bennem: az alkohol az ördögtől való.
Csak akkor próbálkoztam újra kinyitni a szemeimet, amikor megéreztem a kávé illatát, és Harry halk, puhatolózó lépteit.
– Felébredtél? – suttogta, mielőtt leült mellém az ágyra. – Hoztam neked kávét és egy fájdalomcsillapítót.
– Kaphatnék rögtön kettőt? – nyüszítettem könyörgőn, mert abban a pillanatban csak ennyire tellett tőlem. A látásom végre kitisztult, ezért ki tudtam venni, ahogy Harry arcáról leolvadt a mosoly, és a kezében szorongatott bögrére szegezte a tekintetét.
– Hol fáj? – kérdezte megtört hangon.
– A fejem – mondtam magától értetődően, miközben az éjjeliszekrényre készített vízért és gyógyszerért nyúltam. Felültem az ágyon, lerúgtam magamról a takarót, mert melegem volt, és rögtön két dologra lettem figyelmes. Az egyik, hogy valamilyen furcsa dolog miatt nem volt rajtam alsó. A másik pedig, hogy olyan helyeken éreztem fájdalmat, aminek semmi köze a másnapossághoz. Ijedten néztem Harryre, de ő még mindig nem figyelt rám, aminek szívből örültem. Először magamban kellett összerakni a dolgokat. Nehéz volt az agyamat munkára bírni, és összerakni, hogy mi történhetett, de amikor végre sikerült, rájöttem, hogy jó ötlet lett volna azonnal, ébredés után a falba verni a fejem.
– Harry? – szólítottam meg remegő hanggal. – Harry, édesem, nézz rám! – kértem, miközben óvatosan a meztelen oldalához bújtam. Végre felém fordult, de nem tudtam, mit kellene mondanom. Valljam be az igazat? Hazudjak, és tegyek úgy, mintha mi lennénk a tökéletes pár? Harry gyönyörű, zöld tekintete bánatosan az enyémbe fúródott, és tudtam, hogy képtelen lennék hazudni neki.
– Nem emlékszel, ugye? – szólalt meg a legnagyobb döbbenetemre, mielőtt kinyithattam volna a szám. – Fogalmad sincs, hogy mit csináltunk?
Már éppen nyitottam volna a szám, hogy bocsánatot kérjek, de láttam, hogy Harry tekintete a lepedőre siklik, és megállapodik egy ponton. Félve néztem én is oda, és mint kiderült, nem alaptalanul. Hányingerem lett, és ráadásul amikor újra Harry felé fordultam, aki még mindig elborzadva bámulta a kis vércseppeket, a szívem is kettétört.
– Sajnálom… – mondtam alig hallhatóan. Az arcomat a tenyerembe rejtettem, mert egyszerre szégyelltem és gyűlöltem magam. Féltem is. Rettegtem attól, hogy most végérvényesen tönkretettem a kapcsolatunkat.
– Te sajnálod? – kérdezte Harry ironikusan. – A jelek alapján akár meg is erőszakolhattalak az éjjel.
– Tudom, hogy olyat nem tennél – szögeztem le határozottan. Nem tetszett, hogy magát okolja a történtek miatt, amikor csakis én tehettem mindenről.
– Attól még elképzelhető. Durva voltam veled – pattant fel mellőlem, miután lerakta a kávét az üres vizespohár mellé. – Haragudtam rád. Nagyon-nagyon dühös voltam, amiért Zacharyvel flörtöltél – fakadt ki kétségbeesve, miközben beletúrt a kócos hajába. – Aztán itt voltál. Részegen, és ettől függetlenül is elképesztően gyönyörűen… – magyarázta hevesen, ahogy fel-alá járkált a hálóban egy szál alsóban. – Szexi voltál, és nevetségesen rövid ideig tudtam ellenállni a csábításodnak. Lassan, odafigyeléssel akartam, de te… te heves voltál, és nagyon türelmetlen. Talán az alkohol miatt nem érezted annyira fájdalmasnak, nem tudom. És én… akkor már talán nem is akartalak megállítani – vallotta be elcsukló hangon. – Olyan csodálatos volt… Istenem, olyan csodálatos voltál!
Amikor Harry befejezte, nyeltem egy nagyot, majd még egyet, de nem igazán sikerült eltüntetni a gombócot a torkomból. A térdeimet felhúztam az államhoz és lassan rátámasztottam a homlokom. Nem tudtam ránézni. A mardosó bűntudat és szégyen miatt el akartam bújni előle. Legutoljára gyerekkoromban éreztem így, amikor összeverve sétáltam haza a suliból, és apám még otthon is lekevert egyet, amiért nem tudtam magam megvédeni. Könyörögni akartam Harrynek, hogy bocsásson meg, de nem létezett olyan szó, ami megváltoztathatja az esténket, és visszahozza az emlékeimet az együttlétünkről. Hiszen jól tudtam, hogy én voltam neki az első, ahogy azt is, hogy fontosnak érezte, hogy együtt, a lehető legtökéletesebben éljük át az egészet. Ez nem egy alkalmi dugás volt valami ismeretlennel. Ez a világot jelentette neki, nekem pedig… csupán egy ködfágyolba burkolózott, folyton darabjaira hulló tükördarab maradt az egészből. Minél jobban akartam, hogy a darabok egy egészet alkossanak, annál jobban hullottak ki az ujjaim közül az emlékfoszlányok.
Eltelt néhány néma perc, mielőtt a matrac újra besüppedt mellettem, aztán a karomon éreztem a Harry testéből áradó hőt, majd az orromba bekúszott a samponja illata, ahogy a fejét az enyémre támasztotta.
– Én is hibás vagyok – mondta halkan. – Meg kellett volna állítanom téged.
Bizonytalanul felemeltem a fejem, és összetámasztottam a homlokunkat, ahogy előttem ült törökülésben.
– Hogyan tehetném jóvá? – kérdeztem, miközben lassan a karjaira simítottam a kezem. Óvatos voltam, mert nem tudtam, mennyire haragszik rám, sem azt, hogy el fog-e lökni magától. Amikor az érintésemre csak még közelebb bújt, egy kicsit felbátorodva simogattam tovább.
– Szeretném, ha legközelebb emlékeznél rá, mert így akár Zacharyval is együtt lehettél volna – jelentette ki Harry. Felháborodva emeltem fel a fejem, és már éppen tiltakozni akartam, amikor megláttam a szemeiben a csipkelődés szikráját, és azt, hogy alig bírta visszatartani a nevetést.
– Hm. Nem hiszem, hogy össze tudnálak titeket keverni – mondtam lassan, összevont szemöldökkel. – Még mindig érezlek. Zach méretével kapcsolatban le merném fogadni, hogy ez nem így lenne. Talán még el is élvezne, miután összezavarodva rákérdeznék, hogy bent van-e már.
Harry arcáról eltűnt a számító mosoly, és helyét a pirulás és zavart nevetgélés vette át.
– Jesszusom, Lou – dünnyögte a nyakamba. Úgy tűnt, ezúttal ő akar elbújni. – Nem akarom tudni, honnan tudsz a méretéről, az utolsó mondatot pedig felejtsük el, úgy ahogy van. Az neked úgy is jól megy.
– Értem a célzást – mondtam halkan kuncogva, és az ujjaimat közben Harry hajába fúrtam, miközben lassan masszírozni kezdtem a fejbőrét. – El kell mesélned, milyen volt az éjjel.
Harry elhúzódott, és felvonta az egyik szemöldökét.
– Hát jó – fonta össze a karjait a mellkasa előtt. – Ha tudni akarod… Csak a farkamon járt az eszed.
– Nem véletlenül – jegyeztem meg halkan, de Harry arca azonnal szigorú vonásokat öltött, ezért hozzátettem: – Mert tökéletes. Illik hozzád.
– Jó próbálkozás, hogy kiengesztelj – jegyezte meg, ahogy játékosan megbökte a mellkasom az ujjával. – Nem tetszett, hogy alig érhettem hozzád – tette hozzá egy kicsit elszomorodva. – Azt mondtad, hogy reggel a zuhany alatt már magadhoz nyúltál.
Megint rajtam volt a sor, hogy elpiruljak. Mikor lettem ennyire szégyenlős? Bár ahogy hallottam Harry meséjét, éjjel biztosan nem voltam az, hála az alkoholnak.
– Öhm, hát… igen. Folyton visszafogtam magam, mert tudtam, hogy veled akarom, de tegnap reggel… – motyogtam a takarót babrálva. Amikor felnéztem, Harry még mindig kíváncsian nézett rám. Az ajka elnyílt, a haja az arcába hullott, és kicsit oldalra döntött fejjel várta a folytatást. A szeméből szinte teljesen eltűnt a zöld, és helyét a hatalmasra tágult pupilla vette át. Lassan vettem egy mély lélegzetet, és folytattam: – Használtam az ujjaim. Mármint… nyilván, de úgy értem, hogy… megujjaztam magam – böktem ki végre.
Harry lassan elmosolyodott és bólintott.
– Egyszer meg kell mutatnod – mondta, és mikor nagyra nyílt szemekkel néztem rá, hozzátette, hogy egyértelmű legyen: – Azt, hogy milyen érzés. Persze, azt is szeretném, ha megmutatnád, hogyan csinálod magadnak… – magyarázta, de én a mondandója első felénél elvesztettem a fonalat. A farkam rekord gyorsasággal keményedett meg, és mivel még mindig meztelen voltam, Harry számára sem maradt rejtve a dolog.
– Szóval tetszik az ötlet – pillantott le az ölembe elégedett vigyorral, majd újra vissza a szemeimbe. – De a legfontosabb … – kezdte, miközben közelebb hajolt, és már az ajkaimon éreztem a forró leheletét – hogy meg kell ismételnünk a tegnap estét.
– Mindenképpen – feleltem egyetértően, mielőtt óvatosan beleharaptam az ajkába. – Most? – kérdeztem reménykedve.
– Nem – mondta Harry kuncogva a türelmetlenségemen, és összekócolta az amúgy is szanaszét álló hajam. – Majd ha jobban leszel.
– A fejem például jobban fáj – méltatlankodtam szemforgatva. – Ráadásul a farkam tökéletesen használható állapotban van.
– Azt látom – jegyezte meg . – Szóval… ma este én leszek az étlapon?
– Hm… Úgy tűnik. Alig várom, hogy felfalhassalak.
Harry elégedetten dőlt le mellém az ágyra és húzott a mellkasára. Ahogy hallgattam az egyenletes, nyugodt szívverését, semmi pénzért nem rontottam volna el a pillanatot. Azt hittem, hogy sokkal jobban fog haragudni rám a történetek miatt, amire én valójában nem is nagyon emlékeztem. De megint bebizonyította, hogy mennyire különleges, és hogy mennyire szeret. Csak addig szakadtam el tőle, amíg gyorsan lezuhanyoztam és fogat mostam, mielőtt egy újabb csókcsatába merültünk.
Sajnos végig ott motoszkált bennem a gondolat, hogy nem húzhatom sokáig a Jason-ös ügyet. Aznap mindenképpen meg kellett kérdeznem, és amikor végeztem az esti zuhanyozással is, úgy döntöttem, eljött a megfelelő pillanat. Árulónak éreztem magam minden egyes csókja közben, amiért titkolóztam előtte, és mivel tudtam, hogy tervei vannak estére, még azelőtt beszélni akartam vele, mielőtt újra a testünk beszél helyettünk. Hosszú időt töltöttem el a hajszárítással, a törölközőmet is szépen kisimítva tettem fel a szárítóra, és amikor már jó volt az illatom, a hajam tökéletesen, de teljesen fölöslegesen be volt állítva, az alvós bokszerem is ránc nélkül simult rám, csak akkor léptem ki a párás fürdőből. Nem azért, mert úgy gondoltam, ha jól nézek ki, majd kevésbé lesz mérges, hanem mert húzni akartam az időt. Harry nem volt a szobában, de meghallottam a hangokat a konyhából, ezért még egy pólót is magamra húztam, és úgy mentem ki hozzá.
– Azt hittem, már az ágyon fogsz várni rám.
Harry zavartan nézett fel a könyvből, amit olvasott, majd az órára pillantott.
– Te jó ég, már ennyi az idő? Úgy éreztem, mintha csak öt perce indultál volna zuhanyozni – felelte, mielőtt gyorsan felhajtotta a maradék teáját. – Belemerültem az olvasásba.
– Szexi – jegyeztem meg kajánul vigyorogva, mert a látvány, ahogy az ajkát rágcsálva annyira elveszett a sorok között, hogy nem vett észre a Dr. Jekyll és Mr. Hyde olvasása közben tényleg annyira elterelte a figyelmem, hogy elfeledkeztem a kényes témáról, amit hamarosan fel kell hoznom, ha akarom, ha nem. Vettem egy mély levegőt, lassan kifújtam, és amikor Harry kérdőn nézett rám, odaléptem hozzá, és lassan elhelyezkedtem az ölében. A karjaimat a nyaka köré fontam, beleszagoltam a hajába, és lehunyt szemekkel gyűjtöttem a bátorságot.
– Van valami, amiről beszélnünk kell – kezdtem óvatosan, miközben az ujjaimmal a hullámos fürtjeit babráltam. – Mérges leszel rám.
Harry sóhajtott és az állát a fejemre támasztotta.
– Megpróbálok nyugodt maradni, oké?
– Az jó – mondtam bizonytalanul egy apró bólintás kíséretében. – Tudnod kell, hogy az egészet miattad csinálom. Csak jót akarok neked. És úgy hiszem, az árnyak egészen addig kísérteni fognak, míg Jason meg nem fizet azért, amit veled tett.
Éreztem, ahogy Harry mozdulatlanná dermedve megfeszül alattam, és még levegőt is elfelejt venni. Utáltam, hogy már a férfi nevének említése is ilyen hatással van rá, de akkor hirtelen még magabiztosabbnak éreztem magam:
– Tudom, hogy azután is bántott, miután én hazajöttem. Láttam a zúzódásokat a csuklódon, sőt, képeim is vannak róla, ezért meg vagyok győződve, ha bíróság elé visszük az ügyet…
– Te lefényképezted a zúzódásaimat? – kérdezte Harry alig hallhatóan.
Amikor belenéztem a szemeibe, már tudtam, hogy sokkal jobban járnék, ha nem próbálna nyugodt maradni. Csalódottságot láttam a tekintetében, és szerettem volna, ha kiadja magából az egészet. Nem bántam volna, ha kiabál velem.
– Igen – válaszoltam a kérdésre óvatosan. – Muszáj volt, hogy legyen bizonyítékunk ellene. És most Zachary várja a válaszod. Tudnunk kell, hogy hajlandó vagy-e feljelenteni, aztán tanúskodni ellene, ha odajutunk.
Végtelennek tűnő percek teltek el, mire Harry megszólalt. A színtelen hangsúly és a túlságosan nyugodt reakciója még jobban összezavart.
– Szeretnék egyedül lenni – mondta lassan.
Összevontam a szemöldököm, de beleegyezően bólintottam.
– Rendben. Én a szobában leszek.
Felálltam az öléből, és már éppen hátat fordítottam neki, amikor elkapta a kezem.
– El akarok menni. Ki, az utcára. Muszáj egy kicsit távol lennem tőled.
Lefagytam, és nem tudtam, mit kellene mondanom, de mindenképpen meg akartam állítani. Az arcomra kiült a kétségbeesés, miközben hevesen megcsóváltam a fejem.
– Harry, este van. Nem biztonságos odakint egyedül.
– Tudok magamra vigyázni – jelentette ki. Ebben én is biztos voltam, de nem akartam elengedni. Most már én kapaszkodtam a kezeibe, miközben könyörgőre fogtam:
– Harry, kérlek, ne menj el! Elfelejtjük az egészet. Szólok Zach-nek, hogy nem akarsz feljelentést tenni, ez ilyen egyszerű – hadartam félve. Nagyon rossz előérzetem volt. Attól tartottam, hogy ha kimegy az ajtón, sosem látom újra.
– Ez nem ilyen egyszerű, Louis. Nem tudok minden felett szemet hunyni. Engedj el – nézett le a kezeinkre, miközben a sajátját megpróbálta kihúzni a markomból. – Azt mondtam, engedj el! – szólt rám erőteljesen, amikor úgy szorítottam, mintha életmentő kötél lenne. Az is volt. Ha ő nem lesz többé, meg voltam róla győződve, hogy nekem végem.
– Nem hagyhatsz így itt! – mondtam neki szinte toporzékolva. Képtelen voltam ésszerűen gondolkozni, csak az járt a fejemben, hogy nem engedhetem el.
– Nem szórakozhatsz az érzelmeimmel! – vágott vissza dühösen, és már a hangját is felemelte.
– Csak jót akarok neked, vedd már észre! – fakadtam ki. Az ujjaim már elfehéredtek, annyira erősen fonódtak a csuklójára, de ezt akkor észre sem vettem. Meglepődtem, amikor a lapockáim fájdalmasan koppantak a falon, és a levegő hirtelen kiszorult a tüdőmből. Harry ott állt előttem, teljesen a falnak szorított a saját testével, ami a megismerkedésünket juttatta eszembe. Ugyanolyan hevesen zihált, csakhogy most nem azért volt rám mérges, mert felszínre hoztam a visszafojtott vágyait. Most ezért haragudott, mert elárultam.
– Önző vagy. Talán te majd jobban alszol, ha Jason a rács mögött lesz. Elégedetten dőlsz hátra, ha sikerül elérned, hogy féltékennyé tégy azzal az ügyvéddel. Boldog vagy, ha mindenre rábólintok, és szó nélkül tűröm, hogy döntéseket hozz meg helyettem. És velem mi lesz, Louis? Én mikor dönthetek bármiről is? Ha ki akarok menni azon a kurva ajtón, akkor ki fogok menni – szögezte le, majd csalódottan megcsóválta a fejét. – El kell engedned. Bántjuk egymást, vedd már észre! Pont úgy, mint éjjel. Talán később majd ezt is ki fogod magyarázni, a fene se tudja. De én nem bírom. Egy kis… levegőre van szükségem. Úgy érzem, megfulladok – fejezte be megtört hangon, mielőtt ellépett tőlem.
A kezem, amivel a karjába kapaszkodtam, élettelenül hullt le a testem mellé. A szemem megtelt könnyekkel, és csak homályosan láttam a távolodó alakját. Amikor a bejárati ajtó bezáródott mögötte, már a földön ültem összekuporodva, és sírtam. Tükröt tartott elém, abból a fajtából, ami a legkegyetlenebb, mert minden szava igaz volt. Hirtelen az elmúlt hónapok összes fájdalma a lelkemre telepedett, és csak sírtam, amíg már nem maradt több könnyem.

4 megjegyzés:

  1. Sziaa!

    Imadtam de faj is a szivem! <3 :(
    Megint egy hullamvasutra ultettel! Az elejen tokre feltem h mi lesz, de aztan megnyugodtam mert megbeszeltek, tokjo, erre most a vegen meg ez... :(
    Ertem en Harryt is, de Lou <3 :(
    Koszonom neked es nagyon varlak! <3

    Puszi, D.

    VálaszTörlés
  2. Szia Drága ❤️
    Teljesen mást kaptam mint amit vártam.
    Nem gondoltam hogy Lou semmire sem emlékszik majd.
    Nen gondoltam, hogy Harryt ilyen érzékenyen érinti az események ilyen alakulása.
    Azt pedig álmomban sem gondoltam, hogy menekülés lesz a dologból.
    De remélem csak egy kicsi elbizonytalanodás, aztán ha már lehiggadt átgondolja az egészet,és rájön, hogy annak a féregnek a börtönben a helye.
    Harry nagyon édes fiú és amilyen erős volt a történet elején, most olyan bizonytalannak látom. Egymást kell támogatniuk. Majd rájönnek talán. ❤️
    Pussz 😘 😘

    VálaszTörlés
  3. Már az elôzô részbôl éreztem, hogy itt baj lesz!!! Sajnálom Harryt és ôszintén szólva meg is értem,hogy kiakadt. Lou csak jót akart, de az egészrôl már korábban szólnia kellett volna, nem pedig Harry nélkül meghozni egy olyan döntést amiben Harrynek kell dûlôre jutnia majd amikor már megtalálta a saját helyét a börtönön kívüli életben.
    Lou szerintem most megtanulja a leckét, Harry pedig remelem megbocsát, hisz tudja, hogy Lounak ô a mindene és nem akart neki rosszat.
    Nagyon várom a kövi részt, ahogy majd az egymasra találást is! Kérlek ne várads minket sokat! :) Puszi!

    VálaszTörlés
  4. Várjuk a folyatásokat!😍

    VálaszTörlés