2018. december 24., hétfő

The unforgiving - 28. Miért nem vagy vele?

Boldog, békés karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak! :) 

H.

Egy padon ültem, és a dzsekimet fázósan összehúztam magamon. A kapucnim teljesen eltakart a kíváncsi szemek elől, a sötétben könnyen azt hihették, hogy egy koldus vagyok. Hatalmas fák nyúltak mellettem a csillagos ég felé, amelyek a télre lecsupaszodott ágaikkal is elég sűrűek voltak ahhoz, hogy csak haloványan, gyenge csíkokban engedjék át az utcai lámpa fényét. Szüntelenül reszkettem, és kénytelen voltam beismerni: erről nem csak a hideg tehet. Az agyam egy őrült játékot játszott velem. Voltak pillanatok – vagy percek, a fene se tudja, már rég elveszítettem az időérzékem –, amikor visszarepültem a régi házunkba. Anya kuglófot sütött, és Patty meg én izgatottan szaladgáltunk a konyhába, arra várva, hogy a finomság végre kihűljön egy kicsit, és beleharaphassunk anélkül, hogy megégetnénk a nyelvünket. Pislogtam, és újra a parkban voltam, a padon kuporogva. Egy kutyáját sétáltató férfi gyanúsan oldalra sandítva nézett le rám, és amikor megmoccantam, gyorsabb iramra váltott. Hát persze! A város azon részén voltam, ahol az emberek nem szoktak hozzá a koldusok látványához. Ez az a hely, ahol Louis felnőtt, ahol bulizott, ahol szerelmes lett… Ahol minden ember méregdrága kocsival jár, és amint szeretne valamit, azonnal megkaphatja, feltéve ha a bolt nyitvatartási idejében jut eszébe a kívánsága. Még mindig emlékeztem rá, tízévesen mennyire szerettem volna egy biciklit. Reggelente, iskolába menet megálltam a kedvenc boltom kirakata előtt, és a sötétkék bringát csodáltam. Elképzeltem, ahogy felülök rá, úgy tekerek, ahogy csak bírok, és a szél a hajamba kap. Ez egy olyan kívánság volt, ami a jómódúaknak csak egy apróság, nekem viszont a szabadság megízlelését jelentette volna. Olyan régen voltam már szabad, hogy azt is elfelejtettem, milyen érzés…
Ez a legfőbb ok, amiért haragudtam Lou-ra. Elhitette velem, hogy mellette önmagam lehetek, repülhetek, csak éppen a szárnyaimat törte le. Úgy éreztem, végre a magam ura lehetek, erre helyettem hozott döntéseket, és csak a jogi feltételek miatt avatott be végül. Ha én nem kellenék hozzá, mint áldozat és tanú, Jason már régen a rácsok mögött lenne, és még csak el sem árulta volna nekem. Pedig ez az én testem. Az én fájdalmas emlékeim és rémálmaim. Amikor azonban megpróbáltam magam a helyébe képzelni, és belegondoltam, mi lett volna a reakcióm, ha valaki vele csinálja azt, amit velem az a féreg, akkor kicsit elbizonytalanodtam. Az agyam hátsó zugában tudtam a választ: nem nyugodtam volna, amíg ki nem csinálom a szörnyeteget, aki bántotta a kicsikémet. Elég volt visszagondolni arra, hogy milyen dühöt éreztem minden alkalommal, amikor Louis Tylerről mesélt, pedig sejtettem, hogy nekem csak a cenzúrázott verziót adja elő. Szívesen elláttam volna a féreg baját, és hatalmas szerencséje volt, hogy már a börtönben csücsül. Mindent összevetve én is bosszúra szomjaztam volna Louis helyében. De ez nem magyarázza azt, miért nem volt velem őszinte már az elejétől.
Dühös, kiábrándult hangot hallottam. Nem messze tőlem egy pár veszekedett. Tudtam, hogy nem szép dolog hallgatózni, mégis minden figyelmemet rájuk irányítottam. Meguntam már, hogy ugrálok a múlt és a jelen történései között, kellett valami, amibe kapaszkodhatok, és ott tart azon a kényelmetlen, hideg padon. Néztem, ahogy a lány kitépte magát a ráerőltetett ölelésből, és futni kezdett felém, hogy aztán az utcán folytassa az útját. A kabátja zsebéből kiesett valami tőlem nem messze, és szerettem volna utána kiáltani, de valami azt súgta, nem állt volna meg. Semmivel sem törődött, mintha a külvilág megszűnt volna létezni. A cipője talpa pocsolyákba csattant, de nem vette a fáradtságot, hogy kikerülje őket. Mert nem számított, hogy mennyire lesz koszos, csak ki akart érni a parkból, mintha üldöznék. Pedig a fiú, akivel volt, nem ment utána. Lassú léptekkel az elhagyott dologhoz lépett, és miután az orra elé emelte, megállt, és rágyújtott egy cigire. Aztán a kisajátított padomhoz jött, és a fejével az üres hely felé biccentett:
–  Szabad? – kérdezte halkan. Nem tudtam, hogy egy pszichopatának, vagy csak egy szerelem áldozatává vált fiúnak engedek helyet magam mellett, de bólintottam. Ő sem tudhat rólam semmit. A fél pár sáros kesztyűt – amit a lány elhagyott –  kisimította a térdén, és elgondolkozva simogatta, miközben kis füstfelhőket fújt az ég felé. Azonnal megéreztem az illatát; füves cigi.
–  Úgy tűnik, a te éjszakád sem alakult valami jól – nézett rám oldalról, miközben én még mindig a kapucnim takarásában, az egyik térdemet az állam alá húzva bámultam magam elé.
–  Honnan veszed? – kérdeztem picit oldalra sandítva.
–  Mit keresnél a parkban éjjel, egyedül, magadba roskadva?
–  Mi van, ha egyszerűen csak egy hajléktalan vagyok? – kérdeztem kihívóan.
Az ismeretlen közelebb hajolt hozzám, mire én ösztönszerűen hátra hőköltem. Elmosolyodott a reakciómon, de ez nem gátolta meg abban, hogy szimatoljon, mint egy vadászkutya.
–  Ahhoz túl jó az illatod. És a dzsekid is újnak tűnik – tette hozzá, mielőtt elégedetten a pad háttámlájának dőlt, és kihúzta a mobilját a zsebéből.
Most már nyíltan néztem meg magamnak a fényben. Valamivel fiatalabb lehetett nálam, és igaz, hogy vastag bőrkabát volt rajta, de az ujjánál és a könyökénél már egészen kikopott, ezért arra következtettem, hogy valójában ő sem tartozik ide, erre a környékre, ahol még a kerítés is kolbászból van. A haját nem láttam a sapkája alatt, de mintha olvasna a gondolataimban, a homlokához nyúlt és lehúzta a fejéről. Az oldalt teljesen felnyírt, a feje tetején meghagyott, hosszúra nőtt piszkosszőke tincsein kicsit meglepődtem. A kisfiús archoz egy egyszerűbb frizurát képzeltem el.
–  Kinézelődted magad? –  kérdezte még mindig a telefon fényes képernyőjére meredve, miközben a szája sarka féloldalas mosolyra húzódott. Aztán ő is felnézett, és tetőtől talpig végigmért, az arcvonásaimon hosszabban elidőzve.
–  Miért ültél pont mellém, amikor a park tele van padokkal? – kérdeztem tőle összezavarodva. – Ki akarsz rabolni? Mert akkor le kell tépned a ruháimat, ugyanis más érték nincs nálam.
–  Hm – dünnyögte, majd egy újabb slukk után ledobta a csikket és alaposan a földbe tiporta a bakancsával. – Van egy nagyon biztos radarom, ami segít az elveszett lelkek felkutatásában – jelentette ki komolyan.
–  Jézusom, mintha valami túlvilági lény lennél – nevettem el magam, az arcomat a tenyerembe temetve. – Nekem csak egy kis magányra van szükségem.
–  Biztos vagy benne? Pedig van egy nagyon csábító ajánlatom számodra – kacsintott rám. Még mindig hitetlenkedve csóváltam a fejem, de ő folytatta: – Ezzel a testtel, ami neked van, sok pénzt tudnál szerezni.
–  Hé, hé! Állj le! – szóltam rá összevont szemöldökkel. Nem gondoltam, hogy ide fogunk kilyukadni, de egyáltalán nem tetszett a beszélgetés iránya. – Van valakim – mondtam, hátha végre leakad a témáról.
–  Ó. Akkor miért vagy itt egyedül? – fordult felém kíváncsian. – Úgy nézel ki, mint egy kidobott kutya. Egy nagyon szexi, de otthon nem kívánatos háziállat. Hol a gazdád? – kérdezte gúnyolódva.
A kezem ökölbe szorult, és nem sok választott el attól, hogy az önelégült arcán csattanjon.
–  Mi közöd van hozzá?
–  Csak beszélgetni próbálok – vonta meg a vállát, és nem vett tudomást arról, hogy mennyire feldühített. – Hol a párod? – próbálkozott újra.
Vettem egy mély levegőt és megpróbáltam ellazulni. Ennek az egésznek semmi értelme. Mit keresek egy parkban éjjel egy idegennel, miközben olyan hideg van, hogy lefagy a tököm?
–  Otthon – feleltem halkan.
–  Miért nem vagy vele?
Kinyitottam a számat, hogy válaszoljak valamit, de gyorsan be is csuktam. Ez egy nagyon jó kérdés volt, amire még magam sem tudtam a választ. Louis teljesen összetört, amiért otthagytam. Én teljesen összetörve ültem azon a nyomorult padon. Egyszerűen csak vissza kéne mennem hozzá, hogy újra összeilleszthessük a darabkákat. Amikor megéreztem a forró ajkakat az én lila, jéghideg ajkaimon, egy pillanatig azt sem tudtam, mi történik. Egy rövid ideig abba a hitbe ringattam magam, hogy Lou-val csókolózom, de aztán jött a kegyetlen felismerés. Az íz, az illatok és az érzet is teljesen más volt, mint vele. Idegen. Ellöktem magamtól a fiút, teljesen a pad szélére csúsztam, de még mindig nem voltam hajlandó felállni onnan. A számat letöröltem a kézfejemmel, és elborzadva néztem rá.
–  Mondj egy jó okot, hogy ezért ne verjem be a pofádat! – sziszegtem az összeszorított fogaim között. – A lányt is bántottad? Mit akartál vele? Meg akartad erőszakolni?
–  Senkivel nem tennék olyat – felelte felháborodva. – Főleg vele nem. Segíteni próbálok neked, mert úgy tűnik, borzasztó nagy krízishelyzetben vagy.
–  Hogy segíthetnél azzal, ha ismeretlenül lesmárolsz? – kérdeztem értetlenül.
–  Bruce vagyok. – Hát, ezzel nem lettem sokkal előrébb. Csak megforgattam a szemem, ezért folytatta: – Megcsókoltalak, mert így talán majd észhez térsz. Emellett kíváncsi is voltam. Most már tudom, hogy meleg vagy, és a barátnő helyett nem véletlenül fogalmaztál úgy, hogy van párod. Talán neked nem tűnt fel, de én biztosan tudom, hogy rá van szükséged. Ami még inkább előrevetíti a kérdésemet: ha vele lehetsz a puha, meleg ágyban, akkor mi a lószart keresel itt?
–  Te nem vagy normális – böktem ki egy vergődő halra hajazó tátogás után.
–  Nem ez a lényeg – válaszolta, és ezúttal ő nézett rám, mintha egy gyerekhez beszélne. – Az én életem elfutott – simogatta meg a kesztyűt a térdén – A tiéd sem akar látni?
–  Én jöttem el – motyogtam magamban, a földet bámulva.
–  De hiányzik, ugye?
–  Minden pillanatban – vallottam be összeszorult torokkal.
–  Akkor mit sajnáltatod magad itt? Az élet túl rövid, hogy ilyen szarságokkal töltsd az időd.
–  Szarságokkal?
–  Például azzal, hogy egy olyan bolonddal beszélgetsz, mint én – felelte egy kacsintás kíséretében.
–  Te jöttél ide beszélgetni – védekeztem.
–  Azt hittem, munkára van szükséged. Még mindig úgy gondolom, hogy sokat kereshetnél a testeddel, de ennek ő nem örülne, nincs igazam?
–  Igazad van – feleltem, és egy kis vigyor máris kiült az arcomra.
–  Akkor mire vársz? Menj, és tedd őt boldoggá – lökte meg a vállával az enyémet. Nem tudtam, hogy került már megint olyan közel hozzám, de nem is igazán érdekelt. Az az egy lebegett a szemem előtt, hogy minél hamarabb hazaérjek, és a karjaim közé zárhassam Lou-t. Tettre készen felpattantam a padról, és már indultam volna, de Bruce elkapta a karomat.
–  Várj… nagyon emlékeztetsz valakire, akit ismerek – mondta elgondolkodva.
–  Nem tudom, miről beszélsz – feleltem kitérően, mert már nagyon mentem volna. –  Köszönök mindent.
Azzal újra elfordultam, és futni kezdtem Louis lakása felé.
–  A hely neve Allegedly! Szerintem be kéne nézned egyszer… – kiáltotta utánam, mire magamban bólintottam, bár nem igazán tudtam, tulajdonképpen mire. Csak az forgott a fejemben, hogy minél hamarabb visszaérjek a biztonságot nyújtó ölelésbe. Nagyjából tíz percre sétálhattam el a lakástól, de a fene se tudja, mert az idő közben teljesen összefolyt. Már csak amiatt izgultam, hogy visszataláljak, és áldottam a börtönben a futógépet, mert úgy vittek a lábaim, mintha szárnyaim nőttek volna. Az egyik utcasarkon elbizonytalanodtam, de amikor megpillantottam a gyógyszertár kivilágított kirakatát, már tudtam, hogy jó helyen járok, csupán néhány épület még… Csak akkor bizonytalanodtam el, amikor a kulcsot a bejárati ajtóba dugtam és elfordítottam. Mi van, ha Louis többé nem akar látni? Elvégre ő mindent megtett, hogy nekem jó legyen, én ennek ellenére mégis kiabáltam vele, szörnyű dolgokat mondtam, és biztosan megbántottam vele. Végül az adta meg a lökést, hogy félig-meddig igazam volt, és remélhetőleg erre Louis is rájött. Mert nem akartam bántani. Előbb vágnám le a karomat, mintsem valami rosszat tegyek ellene, de a helyzet egyikünknek sem kedvezett. A titkolózás, az, hogy úgy érezte, meg kell kímélnie, a visszafojtott érzelmek… Talán ezek után majd le tudunk ülni, hogy őszintén, kertelés és cenzúra nélkül beszélhessünk.
Halkan, és kicsit bűntudatosan osontam be a házba, de szerencsére a szemem már hozzászokott a sötéthez, így nem volt nehéz eligazodnom a bútorok között. Már elmúlt hajnali három, és nem akartam őt felébreszteni. Óvatosan benyitottam a hálószobába, és amikor megláttam a takaró alatt oldalára fordult, összekuporodott fiút, a végtagjaim mellett végre a szívem is elkezdett kiolvadni. A lépteim zaját elnyelte a szőnyeg, ahogy az ágyhoz sétáltam, és miután ledobáltam a fölösleges ruháimat, bebújtam a takaró alá. Louis mocorogni kezdett, aztán hirtelen felém fordult:
–  Harry? – szólalt meg rekedten, és hallottam a hangján, hogy meglepődött.
–  Igen, kisherceg, ki másra számítottál? – kérdeztem halkan, miközben a derekánál fogva magamhoz húztam. A térde beékelődött a combjaim közé, és az orrunk szinte összeért.
–  Jég hideg vagy – dünnyögte, ahogy a fejét a nyakamba fúrta.
–  Abban bíztam, hogy felmelegítesz – feleltem, miközben az ujjaimat a hajába fúrva lassan masszírozni kezdtem a fejbőrét. – Felébresztettelek?
Hosszú percekig nem felelt, és azt hittem, visszaaludt, amikor észrevettem, hogy remegni kezdett az ölelésemben.
–  Lou?
–  Hogy aludtam volna? – kérdezte felemelve a hangját, ahogy próbálta visszafojtani a sírást. Kibújt a szoros ölelésből, hogy láthassuk egymás arcát – Azt hittem, hogy elveszítettelek. Azt hittem, végleg elcsesztem.
–  Megoldjuk – dünnyögtem, és csitítóan újra visszahúztam magamhoz. A testem és a lelkem is fázott nélküle. – Nem akarok a történtekről beszélni ma éjjel. El akarom őt felejteni. – Éreztem, hogy Louis némán elsírt könnyei eláztatják a pólómat, de folytattam, mert abban bíztam, hogy talán tudom a gyógyírt mindkettőnk számára. A hajába fúrtam az orrom miközben beszéltem: – Szeretkezz velem. Szeretném, ha a testem innentől kezdve csak neked okozna örömet. Oda akarom adni magam, és remélem, hogy most emlékezni fogsz rá, mert ez nagyon fontos nekem. Talán így a múlt árnyai is eltűnnek az életünkből. Tyler és Jason soha többé nem állhat közénk.
Louis nem felelt a kérésemre, de aztán megéreztem a sírástól sós ajkait az enyémen, és már tudtam a választ.

7 megjegyzés:

  1. Szia!

    Csodalatos resz volt, nagyon koszonom neked!
    Bruce kicsit fura volt nekem, remelem semmi nem lesz vele...
    Boldog Karacsonyt Neked is! <3

    Puszi, D.

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Frenetikus volt minden egyes mondat! Köszönöm szépen!
    Áldott Békés Boldog Szeretetteljes Karácsonyi Ünnepeket Kívánok Neked!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon megnyugtató volt ezt olvasni. Főleg ha már karácsony van. :)
    Khm... Ugye a következő fejezet nem a másnap reggellel indul? :P :D hehhh
    Nagyon várom! Megszerettem ezt a két bolondot ebben a sztoriban. :))

    Boldog Karácsonyt!
    Puszillak!! <3

    Ui.: Az előző kommentedre válaszolva, természetesen említett Carmen egy threesome tervet... Ha van valami jó ötlet én bármiben benne vagyok. ;)

    VálaszTörlés
  4. Szia Drága! ❤️
    Csodálatos rész volt ez is.
    Szegény H. Nem irigylem a gondolatait, de szépen levezette magában hogy talán ő sem tett volna semmit másként, ha az ő kicsikéjét bántják.
    Az a fiú a sötét éjszakai hidegben, hátborzongató volt.
    Lesz még terved vele úgy gondolom.
    Kellő átmelegedés után,remélem nem jön hamar el a reggel.😉
    Boldog karácsonyt neked! ❤️🧡💛💚💙💜🌲🌲🌲🥂🥂☃️⛄🎄🎄🎄🎄🎉🎆🎇🎆🎇🎊🎊

    VálaszTörlés
  5. A volt a baj, hogy túl rövid volt! Reméljük, hamar folyt.köv..

    VálaszTörlés
  6. Áááááááááááááááááááá......HIHETETLEN!!!♥♥♥

    Most csak ennyi, mert leragad a szemem, de IMÁDTAM!♥♥♥

    Briliáns és szívet melengető megoldás! Ez szép volt! ;)

    Amúgy bocsi....

    Szia!

    De egy ilyen szép zárással.....♥♥♥

    A kép....XDDD.....volt az a műsor....A leggyengébb láncszem....valamilyen Krisztával.....na ez a kép az a kép!!!XDDD

    Ki a leggyengébb??? Hát nem a fiúk....XDD

    VálaszTörlés
  7. Wohoooo! Ezazzz! Szuper rész volt! Külön köszönet a képért! ❤️ Varjuk nagyon a kövit! Puszi

    VálaszTörlés