The unforgiving - 30. Szerintem őt keresitek

Sziasztok! Már vártátok, ugye? Vééégre meghoztam. Jó olvasást ;)

H.

Egész délután a tetoválógép halk zúgását hallgattuk. Először az én mellkasomra vésődött fel a minta, aztán a lány elkezdett dolgozni Louis alkarján is. Én akkor már hátradőlve, fáradtan ültem a széken, és elfeledkezve az idő múlásáról figyeltem Lou arcát. Nem akartam, hogy fájjon neki, és mintha tudná, mi jár a fejemben, néha felém fordult, és biztatóan elmosolyodott. Azt mondta az elején, olyan érzés, mintha csiklandozná a tű, de tudtam, hogy most, három órával később a bőre már olyan érzékeny lehet, hogy minden egyes törlésnél előjön azt az átkozott égető érzés. Egy ideje már előkerült a vastagabb tű a satírozáshoz, de még mindig hősiesen viselte a megpróbáltatásokat. Óvatosan felemeltem a másik kezét, és megpusziltam a kézfejét. Louis eddig a készülő tetoválását figyelte, de most felém fordult, és elmosolyodott.
– Szeretlek – tátogta, aztán a tekintetét az ingem felül szétnyitott részén legeltette. A kulcscsontom alatt kicsit elkenődött a fólia miatt, de még ki lehetett venni a két, egymás felé repülő madarat. Lou beleharapott az ajkába, és amikor újra a szemembe nézett, elképzeltem, hogy majd a nyelvével rajzolja körbe a mintát, ha már begyógyult. Láttam, hogy kihívón felvonta a szemöldökét, és csak akkor vettem észre, hogy résnyire elnyílt az ajkam.
– Nemsokára kész lesz – szólalt meg a lány, és hirtelen mindketten felé kaptunk a tekintetünk. – Csak azért szólok, hogy hamarosan vége a szenvedésnek – tette hozzá megértőn.
– Jól vagyok – jelentette ki Lou, és csukott szemekkel hátradőlt a széken. Talán úgy gondolta, veszélyes rám néznie, mert észrevettem, hogy az egyik lábát kicsit felhúzta, és a szabad kezét az ölébe ejtette, hogy eltakarjon valamit. Én persze csak elégedetten vigyorogtam, és egy nagy sóhajjal a tenyerembe támasztottam az állam. Persze, hogy jól van. És ha otthon lennénk kettesben, még jobban lenne. Akkor mindketten nagyon-nagyon jól lennénk.

– El sem hiszem – mondta Louis ámuldozva, miközben lehámozta az alkarjáról a fóliát, és alapos kézmosás után nekiállt, hogy letisztítsa a friss tetoválását. A fürdőben voltunk mindketten, ő a tükör előtt állt, és jobbra-balra forgatta a karját.
– Nagyon szép lett – mondtam neki őszintén.
– Imádom, Harry! – lelkendezett boldogan, de a vonásai kicsit eltorzultak, amikor a nedves papírtörlővel elkezdte áttörölni a bőrét. Miután végzett, hozzám lépett, és kibújtatott az ingemből, hogy az én madaraimat is kellő odaadással kezdje ápolni.
– Először nem akartam, hogy tönkretegyék a gyönyörű bőrödet – vallottam be neki. – De el kell ismernem, hogy csodásan mutat rajtad.
Louis elmosolyodott, aztán újra a feladatra koncentrált. Beharapta az ajkát, halvány ráncok jelentek meg a homlokán, és amikor a haja a szemébe hullott, a kézfejével söpörte el az útból, mielőtt alkalmam lett volna felnyúlni az arcához.
– Ezek tényleg mi vagyunk? – kérdezte bizonytalanul, amikor már a krémet simogatta az érzékeny területre. Olyan óvatosan csinálta, hogy alig éreztem a fájdalmat. Megjegyeztem magamban, hogy ha végez, és megmossa a kezét, egyenként végig kell puszilnom az ujjai hegyét, amiért mindig ilyen odaadóan használja őket, ha velem van, legyen szó akár ápolásról, akár szexről.
– Igen. Ez kettőnket, és a szabadulásunkat szimbolizálja – mondtam neki mosolyogva. – Ha jól látom, a szívem feletti fecske orra éppen olyan, mint a tiéd – tettem hozzá viccelődve.
– Az egy csőr, Harry – méltatlankodott Louis tettetett megbántottsággal. – Ezzel arra akarsz utalni, hogy nagy az orrom?
– Gyönyörű, te kis bolond – csóváltam a fejem nevetve, aztán a kezeim közé fogtam az arcát, és megpusziltam a tökéletes orrát. – Nem ez a lényeg, hanem, hogy a szívem fölött van, és hogy egymás felé repülnek. Mert a sors folyton próbált keresztbe tenni nekünk, mi mégis…
– Mégis egymás mellett kötöttünk ki – fejezte be helyettem egy halk sóhajjal.
– Igen – helyeseltem. Amíg lefedte a tetoválást egy tiszta fóliával, igyekeztem nyugton maradni, de amint végzett, lehúztam az ölembe, és az ajkaira tapadtam.
– Harry – kezdte hirtelen, amikor hagytam neki egy szusszanásnyi időt. Már a hangjából tudtam, hogy nem azt akarja megbeszélni, aznap melyikünk lesz az aktív. Sóhajtottam, és érdeklődve, de kicsit félve vártam, hogy folytassa. – Ma elmehetnénk oda…
Újabb sóhajtás, mert a szívem a torkomba ugrott, amikor leesett, miről beszél.
– Nem biztos… talán csak egy idióta agyszüleménye… Hülyeség... – kezdtem összefüggéstelenül makogni, mire Louis a hajamba fúrta az ujjait, és megnyugtatóan masszírozta a fejbőröm.
– Meg kell próbálnunk. A magánnyomozó kért még néhány napot, de semmi akadálya, hogy tegyünk egy próbát – mondta Louis halkan, de teljes meggyőződéssel. – Mitől félsz?
Nem is tudtam, hogy hol kezdjem a felsorolást. Azt mondogattam magamnak, hogy még nem állok készen, hogy találkozzak vele, pedig talán sosem fogom másképp érezni.
– Attól, hogy nem találjuk meg. Attól, hogy megtaláljuk, és nem akar látni. Attól, hogy nem fog tetszeni neki, akivé váltam. Attól, hogy…
Lou gyöngéden a számra szorította az ujjait, és megcsóválta a fejét, hogy ne is folytassam. Elveszetten bámultam a csempét a talpam alatt, és még közelebb húztam magamhoz őt. Az arcát a nyakamba fúrta, és ahogy a hajam kettőnk köré hullott, máris sokkal nagyobb biztonságban éreztem magam.
– Ő a testvéred, Harry – motyogta Lou. – Szeretném, ha válaszolnál valamire.
– Oké – suttogtam megtörten.
– Jobban félsz a találkozástól, mint amennyire látni akarod?
– Azt kérdezed, gyáva vagyok-e? – horkantam fel megbántottan. – Persze, hogy találkozni akarok vele, csak… nem tudtam, hogy ilyen hamar – magyaráztam, egészen addig, amíg megcsuklott a hangom. Lou még erősebben szorított, ezért egyre könnyebb volt kiönteni a szívem. – Nem tudja, hogy meleg vagyok. Mi lesz, ha megutál miatta? – Louis felsóhajtott, a bőrömön éreztem a forró leheletét. Talán nem kellett volna ennyit dumálnom… – Kérlek, ne haragudj emiatt…
– Semmi baj, Harry – nyugtatott meg azonnal, és elhúzódott tőlem, hogy a szemembe nézhessen. – Megértelek. Senkinek sem kellett még beszélned erről, és ő a legfontosabb személy az életedben. Normális, hogy aggódsz a reakciója miatt. Ha szeretnéd, bemutathatsz egy barátodként. Nem kell tudnia rólunk – tette hozzá, és amikor elmosolyodtam az ötletre, újra összeérintette az ajkainkat.
– Szeretlek – suttogtam a szájába.
– Tudom, és én is – felelte vigyorogva, mielőtt lehajolt, hogy végigpuszilja a kulcscsontom, amire elmondása szerint már a tetoválószalon óta annyira vágyott.

– Jól nézek ki? – kérdeztem idegesen, amikor kiszálltunk a taxiból, és lesimítottam az ingemet a dzseki alatt. Louis egy egyszerű fekete farmert és fehér pólót viselt. Még így is szívdöglesztően nézett ki, ahogy kicsit előre ment, és megnézte, jó helyen vagyunk-e. Órákig csodáltam volna a tökéletesen gömbölyű fenekét, ha nem lettem volna annyira ideges, hogy majdnem orra essek a saját lábamban.
– Óvatosan, édes – lépett mellém, és gondoskodón belém karolt, mielőtt véletlenül kitörhettem volna a nyakam. – Csodásan nézel ki – duruzsolta a fülembe. Hálásan rámosolyogtam, és végül felnéztem a neonfeliratra. Allegedly – hirdették a kék, zöld és rózsaszín fénnyel világító betűk. Egy női alak is volt a felirat mellett, talán egy rúdnak támaszkodva. – Nem csoda, hogy sosem hallottam még erről a helyről – jegyezte meg Louis összevont szemöldökkel. – Ez egy sztriptízbár.
– Egy… sztriptízbár? – kérdeztem összezavarodva.
– Igen. Egy olyan hely, ahová még sosem tettem be a lábam – felelte Louis erőltetett nevetéssel. – De mi ketten, és azok a bizonyos első alkalmak… – tette hozzá, mert próbálta az egészet helyzetet poénnal feloldani.
– Lou… Ha az a fiú tényleg ismeri a nővérem… Mit kereshet itt Patty? – kérdeztem elhaló hangon. Lecövekeltünk a bár előtt, néztük a feliratot, és a befelé szivárgó férfiakat. Mindannyian jól öltözöttek voltak, tehetőseknek tűntek, de az egész környék az volt, ezért nem lepett meg.
– Kiderítjük, amint bemegyünk – jelentette ki Lou, és szilárd elhatározással húzott a bejárat felé. – Nem kell a legrosszabbra gondolni – tette még hozzá, mielőtt a biztonsági őr elé léptünk. Néhány pillanattal később már bent is voltunk a klubban. Rengetegen voltak, néhányan ültek, voltak, akik álltak, és kis csoportokat alkotva beszélgettek poharakkal a kezükben. Egyáltalán nem hasonlított azokhoz a füstös kocsmákhoz, ahová apánk járt. A székeket vörös bársonnyal vonták be, a férfiak drága koktélokat iszogattak. Itt is volt füst, a színpadról folydogált lefelé, hogy még titokzatosabb légkört vonjon a táncosok köré.

– Iszunk valamit? – kérdezte Louis egy kis idő múlva. Először fel sem fogtam, mit mondott, mert egy sötét hajú táncoslányt figyeltem, és elég kínos, de szinte a szám is tátva maradt attól, amit a színpadon művelt. Egy combközépig érő, magassarkú csizma volt rajta, és ezen kívül csak egy vékony csipkebugyit meg egy szinte áttetsző melltartót viselt. A mozdulatai lágyak voltak, összhangban a zenével, és elképesztően hajlékony volt. Úgy tűnt, ahogy a rúdon és mellette vonaglott, mintha megszelídítette volna azt a fémet. Csodálattal bámultam, hogy olyan, mintha egy királynő lenne a színpadon, de ezt leszámítva, semmi hatást nem váltott ki belőlem. Ennek ellenére úgy vonzotta a tekintetem, mint a mágnes, és amikor észrevettem, hogy Lou engem néz, kicsit elszégyelltem magam, és gyorsan lepillantottam a földre.
– Tetszik? – kérdezte, amikor a fülemhez hajolt. A hangjában semmiféle rosszallást nem hallottam, mégis elpirultam, fogalmam sincs, miért.
– Szép lány – nyögtem ki nagy nehezen.
Louis kuncogni kezdett, és az állam alá nyúlva felemelte a fejem, hogy megcsókolhasson. Még akkor is mosolygott, amikor elváltunk.
– Semmi baj, Harry. Az a dolga, hogy ne tudd róla levenni a tekinteted – mondta megértően, de én csak megcsóváltam a fejem. Odahajoltam hozzá, hogy pontosan hallja, amit mondok:
– Neked viszont… nem kell levetkőznöd, vagy egy színpadon kelletned magad ahhoz, hogy képtelen legyek levenni rólad a tekintetem. Elég, ha egy helyiségben tartózkodunk.
– Azért örülök, hogy nem kell tangát húznom, hogy felhívjam magamra a figyelmed – jegyezte meg Louis huncut fényekkel a szemeiben. A képre, ami megjelent a lelki szemeim előtt, azt hiszem, a szemöldököm a homlokom közepére szaladt egy apró pillanatra. Louis észrevette az álmodozó, valószínűleg nagyon bambának ható ábrázatom, és felhorkant:
– Nem akarom tudni, mire gondolsz – csóválta a fejét tettetett elborzadással, de aztán megvonta a vállát, mintha barátkozna a gondolattal, és folytatta: – Esetleg majd a szülinapodon visszatérünk rá.
Aztán átkarolta a derekam fél kézzel, és a hátamat simogatta, amíg nézelődtünk. A kisördög előbújt mindkettőnkből, és nem hagyott nyugton. Örültem, hogy van valami, ami eltereli a figyelmem arról, miért is vagyunk egy sztriptízbárban. Louis a fülemhez hajolt, és véletlenül, miközben beszéltem, a nyelve hozzáért a fülemhez.
– Nekem is vannak gyengéim. Tetszene rajtad a csipke. Tudod, ami átlátszik – dünnyögte nekem karcos hangon, és éreztem, hogy végigfut a testemen a remegés, ahogy az oldalához támaszkodtam.
– Erre innunk kell! – jelentettem ki, amikor felébredtem a kábulatból. Louis egyetértően bólintott, és a pult felé húzott.
Amíg rendelt, a kócosan beállított haját néztem, és ahogy megtörtek rajta a színes fények. Hihetetlen, de még mindig azt éreztem, napról napra szerelmesebb leszek, pedig minden reggel, amikor mellette ébredtem, és láthattam az arcát, biztos voltam benne, ezt már nem lehet fokozni. A tenyerem a felkarjára simítottam, amíg vártunk az italunkra, de amikor meghallottam egy ismerős hangot, lefagytam:
– Helló, bébi! – kiáltotta a szőke fiú a pult mögül, és gyorsan elhessegette a munkatársát, hogy ő szolgálhasson ki minket. Louis összezavarodva hátrafordult, hogy rám nézhessen. Szegény nem értette, miért dermedtem le úgy, hogy még levegőt is elfelejtettem venni, vagy azt, hogy miért néz rám az a pasi olyan szemekkel, mintha évek óta ismerne engem és az összes piszkos titkomat.
– Bruce – bólintottam a fiú felé köszönésképpen.
– Ó, milyen édes! Emlékszel a nevemre – felelte mosolyogva, és elénk rakta a poharakat. – Te pedig biztos a párja vagy – fordult most Louis felé, és végigmérte. Esküszöm, egy pillanatra még az ajkát is megnyalta, ahogy elismerően bámulta.
Louis megrázta a fejét, mintha csak fel szeretne ébredni a révületből, és újra hátra fordult.
– Bemutatnál a barátodnak, bébi? – kérdezte felvont szemöldökkel, kihívóan. Azt hiszem, még a beszélgetés elején elakadt valahol…
– Ő Bruce, tőle hallottam a klubról – mondtam neki feszengve. – Bruce, ő a párom, Louis.
– Örülök, hogy megismerhetlek – vigyorgott a szöszi, miközben arrébb fújt egy szemébe hulló tincset, és rám kacsintott. Louis csak bólintott, és elutasítóan összefonta a karjait a mellkasa előtt. Nem akartam, hogy ez az este katasztrófával végződjön, és hamar rájöttem, hogy Lou meg Bruce nem lesznek pacsipajtások. Meséltem Louis-nak a csókról, és eléggé felháborodott ahhoz, hogy kijelenthessem, féltékeny lett. Már azelőtt utálta Bruce-t, hogy találkozott volna vele.
– Van valami oka, hogy idehívtál? – kérdeztem a fiútól, mert nem akartam kerülgetni a forró kását. Ha kiderül, hogy feleslegesen jöttünk, azonnal beszállunk egy taxiba, és talán órákba, meg legalább három orgazmusba fog telni, de akkor is kiengesztelem Louis-t.
– Hidd el, nem az az egyetlen ok, hogy látni akartalak – vigyorgott Bruce, miközben jeget pakolt egy pohárba. – A szerelmed is érdekelt. Tudni akartam, hogy ki rabolta el a szíved – mondta magasztosan, miközben feldobott a levegőbe egy vodkás üveget, és egy fordulat után minden gond nélkül elkapta, hogy kitölthesse.
Louis a pultnak támaszkodva belekortyolt a martinijába, és gúnyosan vigyorogva nézett egyszer Bruce-ra, egyszer rám. Akkor már láttam, hogy robbanni fog. A következő másodpercben lecsapta az italát, rákönyökölt a pultra, és megmarkolta Bruce karját.
– Nagyon vicces srác vagy. De végre kinyöghetnéd, mit akarsz Harrytől – mondta neki komolyan, és szerencsére még azelőtt elengedte, hogy a biztonsági őr észrevette volna.
– Igazi vadmacska, ugye? – fordult felém Bruce, de amikor csak a szigorú tekintetemmel találta szembe magát, megadóan felemelte a kezét.
– Jól van, srácok, csak nyugi. Nem én akartam találkozni veled. Harry, ugye? Ez a neved? – kérdezte, és amikor bólintottam a tömeg felé mutatott. – Ott megy az a lány, kék selyemköntösben. Szerintem őt keresitek.
Mindketten olyan egyszerre és hirtelen fordultunk a terem közepe felé, mintha egy betanult koreográfiát mutatnánk be. A lány egy pillanatig tényleg ott volt, de aztán máris eltűnt néhány nevetgélő üzletember mögött, akik a whiskyjüket kortyolgatták. Ijedten felnyögtem, és máris a tömegbe vetettem magam, hogy megtaláljam. Hallottam, hogy Louis is elindult utánam, mindketten tökéletesen elfeledkeztünk a pulton hagyott italunkról, és próbáltuk nem szem elől téveszteni a kék selyemköntöst, és a lányt, akinek körbeölelte a testét. Nem érdekelt semmi, csak hogy utolérjem valahogy, és elkapjam a karját. Látnom kellett az arcát. Nekimentem egy szikár testnek, és majdnem átestem valakinek a lábán. Szitokszavakat címeztek hozzám, és hallottam Lou hangját, ahogy türelmetlenül mindenkitől bocsánatot kér, miközben én mindkettőnknek vágom az utat. A kék köntös a hosszú, szőke hajjal lefordult egy sötét folyosóra, amikor egy középkorú férfi mellkasának ütköztem, és a pohara tartalma mindkettőnk ingét eláztatta. Ekkor kénytelen voltam megállni, mert nagyon csúnyán nézett rám, de a szemem sarkából láttam, hogy Louis tovább ment a folyosó felé, hogy még azelőtt megállíthassa a lányt, hogy bemegy valami ajtón, ami mellett két szekrény méretű biztonsági őr állt.
– Mi a franc ütött beléd, fiam? – mordult rám a férfi, és erősen megszorította a felkaromat. – Ez az ing egy vagyonba került!
– Sajnálom, sajnálom. Nem akartam, csak figyelmetlen voltam – hadartam, de a tekintetem nem vettem le Lou hátáról. Hallottam, hogy Patricia nevét kiáltja, és amikor a lány végre megtorpant, kirántottam a karom a férfi szorításából, hogy utolérjem őket.
– Ki vagy te szépfiú, és honnan tudod a nevem? Sajnálom, hogy ki kell ábrándítsalak, de nem vagyok kurva – mondta a lány nevetve.
Elég volt látnom a mosolyát, hallanom a hangját, és máris tudtam, hogy ő az. Megtorpantam Lou mellett, aki hirtelen nem tudta, mit mondjon.
– Patty! – szólaltam meg nagy nehezen. A torkom összeszorult, és majdnem zokogni kezdtem a megkönnyebbüléstől, hogy tényleg ő az. Ott állt tőlem két méterre, élt, és a hülye paróka ellenére is jól nézett ki. Ez egyelőre elég volt ahhoz, hogy fellélegezzek. Végre rám nézett, és láttam a tekintetében, ahogy lassan rájött, ki vagyok. Először elcsodálkozott, aztán könnyek gyűltek a szemébe. A karját a szája elé szorította, hogy visszafogja a kitörni készülő zokogást, és csak bámult. Többször meg akart szólalni, míg végre sikerült összeszednie az erejét a beszédhez.
– Harry? Harry vagy, a testvérem? Istenem, de csodálatos férfi lett belőled – mosolygott a könnyein keresztül, majd bezárta a kettőnk között lévő távolságot. Amikor megölelt, az illata annyi mindent eszembe juttatott, legyen szó kellemes vagy éppen rossz emlékekről. De most csak a megnyugvást és határtalan szeretetet éreztem, mintha egy hosszú, fárasztó utazás után végre hazaértem volna.