2017. április 10., hétfő

Sziasztok!

Már egy órája azon töprengek, hogyan kezdjem el ezt a bejegyzést. Mondhatnám, hogy sajnálom, mert tényleg így van, de az a helyzet, hogy tőlem kívül álló okok miatt volt több hónapos kihagyás. Az élet alaposan közbeszólt, pont ezért igyekszem összeszedni magam és folytatni a blogot. Úgy érzem, ez segíthet, és remélem, ti is várjátok már az új részeket.
Tegnap láttam, hogy mennyien érdeklődtetek az előző bejegyzés alatt felőlem. Nem tudom szavakkal összefoglalni, mennyire hálás vagyok, hogy ilyen olvasóim vannak 💖

És akkor a tervemről: Van nekem egy Larrys, rövidebb hangvételű kész sztorim, ami még a karácsonyi blogra lett tervezve (mert Szilveszterkor játszódik), de oda nem került ki, úgyhogy ha nem bánjátok, és kíváncsiak vagytok rá, szívesen megosztom veletek itt (csütörtökön tenném fel az első részt). Ez kiváló lenne ahhoz, hogy máris újra tudjam éleszteni a blogot.
A címe Fuck harder, love deeper (ami elég sokat elmond :)), de hoztam egy kisebb részletet is kedvcsináló gyanánt:

"Valaki oldalba bökött, aztán Niall halk hangját hallottam a fülem mellett:
– Ne bámuld már őket ennyire nyíltan.
– Zaynnek elment az esze – sziszegte Liam a fogai között. – Mi a francért hozta ide ezt a díszmajmot?
– Semmi gond, joguk van itt lenni – vontam vállat, mintha abszolút nem érdekelne a dolog. – Ezt meg kell itatnom Ginával – utaltam a vízre, amit azóta is a kezemben szorongattam.
Öles léptekkel szeltem át a termet, csakhogy pont a díszes társaság felé vezetett az utam. Kihúztam magam, és legalább a tudat némi örömet okozott, hogy egy fél fejjel magasabb vagyok nála. Ekkor vett észre. Előtte teljesen elmerült a partnerével folytatott beszélgetésben. Úgy éreztem, hogy percekig tart, míg megteszem felé a maradék két lépést, és végre kikerülünk egymás látóköréből. Az idő lelassult… fájóan lassan vánszorgott. Louis tekintete rám villant, és azonnal az arcomon állapodott meg. Aztán még arra is volt ideje, hogy végignézzen rajtam, és elmosolyodjon… A fenébe a lábaim remegésével! A fenébe azzal, hogy nem kaptam levegőt, amíg nézett! És a fenébe, amiért Louis Tomlinson visszatért, hogy újra elvegye az eszemet!"

Visszakanyarodva a Játsszuk el, hogy tetszelhez, már írom a folytatást, tehát terveim szerint 2 hét múlva azt is olvashatjátok majd.

Ha megtetszett a kis kedvcsináló, csütörtökön, 18:00-kor újra találkozunk! :)

7 megjegyzés:

  1. Sziaa! ❤
    Jaj, örülök, hogy jelentkeztél, már kezdtem aggódni! Nem kell bocsánatot kérned, megértelek, csak szerettem volna tudi, hogy minden rendben van veled! Remélem most már igen! Akkor hozod a története, amikor készen állsz, én megvárlak! ❤❤
    Oh, szent egek, akarom!! Persze, hogy tetszett, kell!! ❤❤ Olyan jó volt olvasni újra az írásod, mégha csak egy kis részletét is!! Nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz! Alig várom a csütörtököt!!
    Imádlak, és kitartást, bármi is történt! ❤❤
    Pusziii

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Őrülünk, hogy újra itt vagy!
    Kíváncsian varom a történetet :)

    Sok- sok kitartást mindahoz ami 'körülötted' van!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon várom a történted! Imádom az írásaidat egytől-egyig, és szerintem ez sem lesz majd kivétel. :))
    Izgulok a "Játsszuk el, hogy tetszel" folytatása miatt is!
    xoxo E.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jónak ígérkezik! Örülök,hogy újra itt vagy és várom a történeteket!

    VálaszTörlés
  5. Szia, édes drága, már úgy hiányzol... ❤
    Bár tudom, hogy éppen telefonálunk, nyuszika, de hát ez van. ;) A ragaszkodásom már-már beteges! Nyugi, tartom a számat, és a beszélgetésben elhangzott kis titkokat megőrzöm (hehe!!)... Egyébként már nagyon várom, hogy feltöltsd a részeket, és annak kiváltképp örülök, hogy én lehettem az ELSŐ, aki elolvasta a szilveszteri sztori! ❤
    "Beleírod, mi?"
    "Mondom, hogy ne égess le nagyon, lécci."
    "Ühmmfff"
    Jó, hogy ezeket benyögted! Ez tartalmas beszélgetés lesz, úgy érzem...
    "Na, de normálisat kommentelj legalább, kérlek."
    Remélem, ez eléggé az, kedves HDawnom!!! ❤ ❤ ❤ Örökös imádat!!!!

    Puszillak!
    Sam xXx ❤

    VálaszTörlés
  6. Hát hiányoztál! ��
    Sokszor elolvastam a régebbi sztorijaid! Erre meg nagyon kíváncsi vagyok!
    Hajrá!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Már fent is két rész, remélem, tetszik. Mindenképpen írd majd meg 🙂

      Törlés