2020. március 28., szombat

Szelídíts meg! - 10. Nélküle

Sziasztok! Tudom, kicsit sokáig tartott, de végre visszatértem :) Remélem, jól vagytok. Nagyon vigyázzatok magatokra, kitartást, és ha már otthon kell töltenetek az időt a négy fal között, olvassatok sokat :)

Harry a régi ágyában ébredt, és az első, amit megérzett, a finom fahéj illat volt. Feltöltődni ment haza a szüleihez, így nem is bánta, hogy délelőtt tizenegy is elmúlt már. A héten ez volt az első alkalom, hogy sikerült egy jót aludnia. Először Louis megtámadása, később az aggódás, majd a féltékenysége volt az, ami álmatlanságra ítélte. Aztán következett a hét utolsó két munkanapja, és a furcsa, szokatlan hangulat közöttük. Azt próbálták eljátszani, hogy barátok, pedig valójában sosem voltak azok. Már az első pillanattól kezdve volt köztük valami a hibriddel, és amikor Louis csütörtökön megjelent az irodájában, és azt kérte, próbáljanak egy normális légkört megteremteni, nehéz volt elvonatkoztatni mindattól, ami kettejük között történt. Harry nem nagyon tudott mit kezdeni az érzelmeivel, de feltételezte, hogy Louis-nak nem lesz ezzel problémája. Mivel nem volt más választása, rábólintott. Ez még mindig jobb ötletnek tűnt, mint folytatni azt a játszmát, amiből ő csak vesztesen kerülhet ki. Hazugság lett volna azt állítani, hogy nem hiányzik neki a szex a hibriddel. És még nagyobb hazugság lett volna, hogy nem hiányzik neki Louis, de elhatározta magában, hogy ezt is túl fogja élni valahogy.

2020. március 1., vasárnap

Szelídíts meg! - 9. Válaszút

Louis kedden reggel mégis megjelent az iskola előtt. Úgy döntött, unalmasabb otthon tölteni a napot  teljesen egyedül, mint bemenni és megtartani a foglalkozásokat. Ráadásul így legalább Harryvel is találkozhatott. Azon a reggelen hét ágra sütött a nap, és a hó olvadni kezdett. Minden csupa latyak volt, és mire Louis elsétált az iskoláig, teljesen átázott a cipője, de még ez sem tudta elrontani a jó kedvét. Igaz, még mindig csak az orra hegye látszott ki az öltözékéből, de legalább már nem fagyott szét, mire beért a munkahelyére. A kis udvar előtti parkolóban ráadásul egy teljesen váratlan, de kellemes látvány fogadta. Harry kocsijának motorházteteje fel volt hajtva, és a fiú a motortér fölé hajolva ügyködött valamit. A haja kontyba volt fogva a feje tetején, és egy vastag sálat tekert a nyaka köré. Nagyon koncentrált valamire, a kis ráncok is megjelentek a szemöldöke között. Egy vékony dzseki volt rajta, aminek a látványától Louis azonnal megborzongott, de a fiú csodálatos fenekére feszülő nadrágtól máris melege lett.
– Nem gondolkodtál még azon, hogy szakmát válts? – kérdezte Louis köszönés helyett, ahogy megállt az autó mellett. – Irtó dögös autószerelő lennél.