Ha tudnék repülni 4.

Sziasztok! Jó olvasást kívánok nektek a részhez, és ha a végére értetek, hagyjatok itt nekünk egy-két mondatot, hogy tudjuk, elolvastátok, és hogy tetszett-e :) 

Louis

Szombat, 9:15

Louis-nak muszáj mélyeket sóhajtania, miután túl van Harry szenvedélyes támadásán, de egy pillanatig sem képes elszakadni a zöld szemektől, amik egyszerre tűnnek aggódónak és megkönnyebbültnek. 

– A gorilla a testőröd? – bök a fejével lágyan az ajtó irányába. 

– Gary, igen – mutatja be úgy a biztonsági emberét, hogy az illető már nincs a helyiségben. 

– Hatásos – húzza fel a szemöldökét vigyorogva. – Én a közeledbe se mernék menni miatta. 

– Mára egy kicsit lenyugodtak a kedélyek a katasztrófa körül – feleli a fejét csóválva. Louis csak nézi őt. Most pont olyan, mint azelőtt volt, hogy összeomlott körülöttünk a kórház. A haja már nem olyan zilált, de ez nem akadályozza meg abban, hogy kócosnak tűnjön, és egy napszemüveggel próbálja kordában tartani, amit a feje tetejére tolt. A ruhája tiszta, bár most nem melegítő van rajta. Egy kék farmer, ami kicsit lengébb, és egy sportcipő barna, kötött pulcsival. Harry lejjebb húzta a pulóvere egyik ujját, és most azt birizgálja, mintha zavarban lenne. – Szükség van Garyre. Hogy érzed magad?

Ha tudnék repülni 3.

Sziasztok! Hű, hát ebben a részben elég sok minden fog történni, annyit elárulhatok. Szerettük írni, reméljük, nektek is tetszik majd. Jó olvasást! :)

Louis

Péntek, 02:11

Amikor Louis megint felébred arra, hogy fázik, érzi, hogy Harry alaposan bebugyolálta a takaróba, és még a pulóvert is ráterítette, míg a fiatalabb így egy szál pólóban vacog mellette. A doktor nem tudja, hogy alszik vagy csak próbálkozik, de a szemei csukva vannak. Az oldalán fekszik, és átöleli magát a karjaival, a térdeit pedig szinte a mellkasáig húzta. Louis szíve összefacsarodik a látványtól. Rá akármennyi réteget pocsékolnak el, akkor is fázni fog. Érzi, hogy a láza már nagyon magas, és egy percre sem akar enyhülni. Harry viszont már csak a pulcsitól is jobban lehetne.
Óvatosan kicsomagolja magát a gondosan még oldalt alá is tűrögetett takaróból, aztán ülő helyzetbe tornázza a szó szerint remegő tagjait, de minden mozdulat olyan rohadt kimerítőnek érződik. Muszáj megtámaszkodnia, mert szédülni kezd. A lába annyira fáj, hogy már az is kezdi elvenni az eszét. Annyival könnyebb lenne csak elengednie magát, és hagynia, hogy a szenvedése eluralkodjon felette. Üvölteni, őrjöngeni, és talán még sírni is, de nem teheti. Neki kell erősebbnek lennie, mert a másik férfi már többször is jelét adta, hogy nem esik nehezére kiborulni. Az emlékeibe kúszik, hogy Harry szemei mennyi aggodalmat rejtettek, amikor rájött, hogy baj van. A könnyek, amik a smaragdzöldekben csillogtak…