Megfigyelve - 20. Szublimáció

Sziasztok! Hoztam nektek valamit ma is :) Jó olvasást, és remélem, egy kicsit több komment érkezik majd, mint a TU legutóbbi részéhez :S

20. Sublimation
Szublimáció: A pszichés energia átirányítása a negatív kiáramlásoktól pozitív irányba.

16 évesen (hat hónappal a vihar után)

Az ikrek a kanapé két végén ültek. Még csak egymásra sem akartak nézni, nem hogy hozzáérni a másikhoz.
– Hülyeség – motyogta a fiatalabb fiú.
– Miért lenne hülyeség? – kérdezte Alan, miközben a tollát a kezében tartotta, készen a jegyzetelésre.
– Ez nem fog javítani a helyzeten. Utál engem.
– Nem utállak. Csak azt kívánom, bár ne lennél az ikertestvérem – felelte az idősebb, és a homlokába húzta a kapucniját, hogy ne kelljen látnia a megbántottságot a testvére arcán.
Alan néhány pillanatig szünetet tartott, miközben felmérte a fiúkat, és azon töprengett, vajon mennyi esély van arra, hogy rendbe hozza a már amúgy is haldokló kapcsolatot. Alan néha úgy érezte, hogy teljesen elveszti a reményt, mert nagyon nem úgy tűnt, hogy közel tud hozzájuk férkőzni.

The unforgiving - 21. Dolgok, amiket el akarsz felejteni

Sziasztok! Hoztam nektek egy izgi részt mára. Kérlek, cserébe lepjetek meg néhány kommenttel :)

L.

Arra ébredtem, hogy Harry haja a nyakamat csiklandozza. Nem tudom, hogy sikerült az éjjel észrevétlenül kiütnöm magam, de ahogy a fejem leért a párnára, és Harry forró teste az enyémhez nyomódott, már csak néhány lapos pillantás kellett ahhoz, hogy elaludjak. Nem voltak zavaró, őrült rémálmaim, és ahogy a kezem zsibbadtan kihúztam a fejem alól, már biztos voltam benne, még csak meg sem moccantam egész idő alatt. Nagyon szükségem volt már az alvásra, de egy kicsit bántam, hogy nem tudtam több érdemleges időt eltölteni Harryvel. Persze, most, hogy a reluxákon át bevilágító kora reggeli fények megvilágították az arcát, már tökéletesen láthattam a jeleit, hogy ő sem aludt rendesen napok óta. A szemei alatt sötét karikák éles ellentétben álltak az amúgy hófehér bőrével, és az arca még annál is nyúzottabbnak tűnt, mint mikor kijöttem a börtönből. A lelki szemeim előtt máris megjelent a kép, ahogy majd egy puccos szálloda medencéjének partján fogunk napozni, nevetni, és titkos pillantásokat váltani a napszemüvegünk kerete felett, ha végre sikerül őt kihoznom. Bármit megtettem volna, hogy testileg és lelkileg is teljesen rendbe hozzam. Úgy igazán belegondolva rá kellett jönnöm, hogy mennyire különleges ő nekem. És ha még mélyebbre ástam, már tudom, hogy ez a tény egy kicsit ijesztő számomra.