2018. július 3., kedd

The unforgiving - 21. Dolgok, amiket el akarsz felejteni

Sziasztok! Hoztam nektek egy izgi részt mára. Kérlek, cserébe lepjetek meg néhány kommenttel :)

L.

Arra ébredtem, hogy Harry haja a nyakamat csiklandozza. Nem tudom, hogy sikerült az éjjel észrevétlenül kiütnöm magam, de ahogy a fejem leért a párnára, és Harry forró teste az enyémhez nyomódott, már csak néhány lapos pillantás kellett ahhoz, hogy elaludjak. Nem voltak zavaró, őrült rémálmaim, és ahogy a kezem zsibbadtan kihúztam a fejem alól, már biztos voltam benne, még csak meg sem moccantam egész idő alatt. Nagyon szükségem volt már az alvásra, de egy kicsit bántam, hogy nem tudtam több érdemleges időt eltölteni Harryvel. Persze, most, hogy a reluxákon át bevilágító kora reggeli fények megvilágították az arcát, már tökéletesen láthattam a jeleit, hogy ő sem aludt rendesen napok óta. A szemei alatt sötét karikák éles ellentétben álltak az amúgy hófehér bőrével, és az arca még annál is nyúzottabbnak tűnt, mint mikor kijöttem a börtönből. A lelki szemeim előtt máris megjelent a kép, ahogy majd egy puccos szálloda medencéjének partján fogunk napozni, nevetni, és titkos pillantásokat váltani a napszemüvegünk kerete felett, ha végre sikerül őt kihoznom. Bármit megtettem volna, hogy testileg és lelkileg is teljesen rendbe hozzam. Úgy igazán belegondolva rá kellett jönnöm, hogy mennyire különleges ő nekem. És ha még mélyebbre ástam, már tudom, hogy ez a tény egy kicsit ijesztő számomra.
Szerettem Tylert. Megnevettetett, azt éreztette velem, hogy én vagyok a világ közepe, és elhittem, hogy ő is szívből viszont szeret. Jó volt vele lenni, ha távol voltunk egymástól, pár óra után hiányzott, de képtelen voltam őt olyan mélyen, a zsigereimben érezni, mint azt a fiút, aki most mellettem feküdt a kórházi ágyon. Mintha bekúszott volna a bőröm alá. Nem tudtam elképzelni a következő lélegzetvételemet nélküle. Soha, senki iránt nem éreztem még azt, amit Harry közelében, és félelmetes volt a gondolat, hogy mi mindent tehet velem. Könnyedén a mennyekbe repíthet, és ugyanolyan könnyen a pokolra is taszíthat, ahogy éppen kedve tartja. De bíztam benne, hogy ő is szeret. Ha csak fele annyira, mint én, már akkor is tökéletesen elleszünk a legnagyobb szerencsémre, hiszen még ha akartam volna, sem tudtam volna kiverni a fejemből. Szükségünk volt egymásra, és már a kezdetek óta nyilvánvaló volt, hogy minket egymásnak teremtettek, csak kellett egy kis idő, mire mindketten beláttuk. Kicsit talán rögös út vezetett oda, hogy kijelenthessük, együtt vagyunk, de minden fájdalmas és élvezettel teli percért megérte. Lehet, hogy az első találkozásunk nem volt zökkenőmentes, de most már tudom, hogy Harry akkor is azon fáradozott, hogy túléljem odabent. Minden tette mögött ott volt a féltés, és minden fenyegető szavát egy apró, alig észrevehető gondoskodás váltotta fel. Most rajtam volt a sor, hogy vigyázzak rá.
Elsimítottam az arcából a barna, hullámos tincseket, leheletfinoman megpusziltam az arcát, majd óvatosan kibújtam a takaró alól. Nem akartam felébreszteni, és szerencsére egy kis mocorgás után úgy tűnt, újra visszaaludt. Nem bántam, amúgy is gyűlöltem búcsúzkodni, és mellesleg nagyon bíztam abban, hogy pár napon belül újra láthatom, akár a lakásomban is. Amikor kiegyenesedtem, lesimítottam kicsit a gyűrött ruháimat, felvettem a dzsekimet, és még egy pillanatra visszafordultam felé. Mosolyogva figyeltem, ahogy kicsit nyitott szájjal, a hasára fordulva alszik tovább, a begipszelt karja a feje mellett pihent a párnán, a másik keze pedig kilógott a takaró alól. De a mosoly úgy tűnt el egyik pillanatról a másikra az arcomról, mintha sosem lett volna ott. Amikor megláttam a zúzódásokat a csuklóján, kénytelen voltam összeszorítani az ajkaimat, nehogy felnyögjek a tehetetlenség frusztráló érzése miatt. Jason… Mit műveltél vele, te szemétláda?! A bennem forrongó dühtől alig láttam, de azért azonnal elővettem a telefonomat és átmentem az ágy másik oldalára, hogy készíthessek néhány képet a tökéletesen kivehető, könyörtelen ujjakat formázó lila foltokról.
Miközben hazafelé vezettem, végig az járt a fejemben, hogy Harry nem volt velem őszinte. Aztán amikor hazaértem, és meg akartam nyitni a képeket a telefonomon, akkor jött a felismerés, hogy talán nem egészen helyes, ha a hozzájárulása nélkül bármit kezdek velük. Percekig forgattam a kezeim között a mobilt, és azon filóztam, elküldjem-e Zach-nek a képeket. Tökéletes bizonyítékok Jason ellen, egy hatalmas fegyver a kezünkben. De Harry vajon mit szólna hozzá, ha tudná, hogy titokban fotókat készítettem a zúzódásairól? Egyáltalán szóba fog velem állni, ha megtudja, hogy börtönbe akarom juttatni Jasont? A telefont ledobtam a kanapéra, én pedig lehuppantam mellé egy nagy sóhaj kíséretében. Muszáj lenyugodnom, és tiszta fejjel kitalálni, mit kezdjek a képekkel. Talán ha előtte beszélnék Harryvel…
A gondolataimnak egy nagy ásítás, és a folyton lecsukódó szemhéjaim vetettek véget. Alvás után biztosan könnyebb lesz kitalálni, mi a legjobb módja, hogy Harry boldog legyen, Jason pedig megkapja a megfelelő büntetést.
Nem tudom, mennyit aludhattam, de egész testemben összerezzentem, amikor arra ébredtem, hogy csörög a telefonom. Azt hittem, megint anya hív, mint a családi vacsora után háromszor, ezért alaposan meglepődtem, amikor Steven nevét láttam a kijelzőn.
– Halló? – szóltam bele fáradtan.
– Szia, Louis! – köszönt Steve olyan lelkesen, mintha élete legjobb dolga történt volna vele, amikor fogadtam a hívását. Önkéntelenül a szemeim forgattam, és egy újabb, lemondó sóhaj után felültem a kanapén.
– Apa elmondta, hogy hazaengedtek, ugye? – kérdeztem egy kissé keserű szájízzel.
– Az öreg szart se mondott. Zach hívott néhány órája. Úgy gondolja, szükséged van némi társaságra – magyarázta Steven. Zachary… az ő neve említésétől sem lett jobb kedvem.
– Azért mondta, mert ki akar cseszni velem. Még mindig nem nyugodott bele, hogy kikosaraztam – jegyeztem meg az orrom alatt motyogva, de ahelyett, hogy Steve megharagudott volna, kuncogni kezdett.
– Én is szeretlek. Te vagy a világ legjobb unokatesója – nevetett. – Tudom, hogy csak unszolásra van szükséged. Rebecca és én alig várjuk, hogy ma este találkozhassunk veled.
– Ma este? – vontam fel a szemöldököm. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy bulizni menjek a világ két legőrültebb emberével, akik történetesen apa húgának gyerekei, de azzal sem telne könnyebben az idő odáig, míg kiengedik Harryt, ha egész este a lakásban gubbasztanék azon gondolkozva, mi tévő legyek.
– Ugyan már! Biztos vagyok benne, hogy van néhány dolog, amit el akarsz felejteni – jegyezte meg Steven óvatosan.
– Kimondhatod a nevét. Még csak össze sem fogok rezzenni tőle – mondtam gúnyosan.
– Oké, szóval ha el akarod felejteni Tylert, ez egy nagyszerű lehetőség. Rebecca önként vállalta, hogy elkísér egy melegbárba, ha azon múlik – tette hozzá kuncogva.
– Ez igazán kedves, de már tényleg túl vagyok rajta. Annyira, hogy van valaki más – feleltem gyorsan, mielőtt még felvetik az ötletet, hogy megpróbálnak összehozni valakivel legalább egy éjszakára, csakhogy könnyebben felejtsek.
– Hűha. Te aztán nem vesztegetted az idődet. Mióta is vagy kint?
– Nem. Nem erről van szó – csóváltam a fejem frusztráltan. – Találkoztam valakivel odabent, aki nagyon sokat jelent számomra. Harrynek hívják, és hallani sem akarok a további „keressünk egy szexi fiút Louis-nak” terveitekről.
– Egy éjszakára sem? – kérdezte Steven halkan.
– Egy órára sem – helyesbítettem eltökélten.
– Hát jól van – sóhajtott Steve drámaian. – De azt ugye tudod, hogy néhány ital elfogyasztása nem számít megcsalásnak?
– Kivéve a te esetedben – jegyeztem meg nevetve. – Hány koktél is kellett ahhoz, hogy megcsald Melanie-t?
– Ne is hozd fel azt az esetet! – nyögte Steven. – Fogalmam sincs, hogy jött rá.
– A kék foltok mellett még rúzsnyomok is voltak a nyakadon. Bűzlöttél attól a csajtól, Steve – feleltem értetlenül.
– Szerintem téged nem fenyeget a veszély, hogy rúzsfoltos legyél. Hacsak nem… – kezdte, de ebbe a gondolatmenetbe azonnal bele kellett szólnom.
– Ne is folytasd. Nincs semmiféle feltételes mód – feleltem elborzadva, a fejemet csóválva.
– Jól van na… nem tudom, hogy megy ez nálatok – mondta védekezőn.
– A férfiasabb pasikat jobban csípem – szögeztem le, és próbáltam kitalálni, honnan jutottunk el odáig, hogy a preferenciáimról beszélgessek vele. Steven valahogy mindig nyitottan állt a melegség kérdéséhez, és sokszor úgy tűnt, érdekli a téma. Meg akart ismerni, és érteni ilyen téren is, ellentétben a szüleimmel. Így nem volt kellemetlen erről beszélgetni vele, csak akkor szaladt magasra a szemöldököm, amikor két éve a férfiak közti szexről kérdezgetett elég részletekbe menően.
– Rendben. Akkor semmi kicicomázott pasi.
– Semmi pasi – helyesbítettem újra. – Maximum veled és Rebeccával vagyok hajlandó szóba állni.
– Nem kell velük beszélgetni – felelte ártatlanul, de amikor hallotta, hogy egy nagy levegőt veszek a tiltakozáshoz, gyorsan hozzátette: – Az is több, mint a semmi. Este nyolckor a szokásos helyen?
– Rendben, ott találkozunk – mondtam mosolyogva, mielőtt bontottam a vonalat. Ahogy a konyha felé sétáltam, a fejemet csóváltam, mert rájöttem, Steven olyan dolgokra is rá tud venni, amit először nem akarok, de mire a beszélgetés végére értünk, már alig vártam, hogy találkozhassak velük. Nem véletlen, hogy ő volt a marketingesek vezetője a cégnél, bármit el tud adni az embereknek. Már biztosan elmúlt dél, amikor végre összeszedtem magam és felálltam a kanapéról. Anélkül is sejtettem, hogy ránéztem volna az órára, ugyanis majd éhen haltam. Reggel óta nem ettem semmit. Kételkedve mentem a hűtőhöz, vettem ki egy dobozt és nyitottam fel az előző nap rendelt kínait. Isteni lett volna, ha valaki főz rám, és mivel nem volt kedvem elmenni étterembe, így be kellett érnem a rendelt, másnapos kajákkal. Normál esetben kevés időt töltöttem itthon, és a lakás nagy részét ki sem használtam, bőven elég volt, hogy hetente egyszer kitakarítottak, de most bármit megadtam volna egy szakácsnőért. A mikróban megmelegítettem a kaját, és a márványpult mellett állva gyorsan megettem. Éppen egy dinnyés smoothie-t halásztam ki a hűtő legfelső polcáról, amikor a telefonom újra rezegni kezdett a pulton. Ismét nem anyám volt az, és amikor megláttam a hívót, izgatottan vettem fel.
– Mondd, hogy jó hírek – kezdtem mindenféle köszönés nélkül.
– Éppen az imént voltam bent Harrynél, miután visszaszállították a kórházból. Azt hiszem, jövő héten már ki tudom hozni – mondta Zach semleges hangon, mintha csak az időjárásról beszélne.
Vettem két mély levegőt, és átfutott az agyamon, hogy talán nem jól hallottam. Vagy hogy csak álmodom, Olyan önfeledt boldogság kerített a hatalmába, hogy hirtelen azt sem tudtam, mit kezdjek magammal. Legszívesebben ugráltam volna örömömben, de helyette csak mosolyogtam, és éreztem, hogy a szívem őrült ritmusban ugrál a mellkasomban.
– Ez… nagyszerű – mondtam végül, és nem tudtam palástolni az izgatottságot a hangomban. – Máris átutalom a pénzt… – kezdtem, de hirtelen a szavamba vágott:
– Átküldöm e-mailben az adatokat. Louis, van még valami más is – tette hozzá gondterhelten. – Nem fogsz örülni, de Harry nem akarja feljelenteni a börtönőrt.
A mosoly máris eltűnt az arcomról, miközben lezuttyantam az egyik székre. Hazudnék, ha azt mondanám, nem számítottam erre.
– Van ellene bizonyítékom – suttogtam a készülékbe alig hallhatóan, de mielőtt még Zach visszakérdezhetett volna, hozzátettem: – Most mennem kell, de jelentkezem majd. Köszönök mindent. – Azzal kinyomtam a hívást, és azonnal a telefon galériájába léptem. Legalább egy fél óráig nézegettem a reggel készített képeket, és próbáltam eldönteni, mit tegyek. Végül leültem dolgozni a laptophoz, és csak azt vettem észre, hogy hat is elmúlt. Ideje volt elkezdenem készülődni a találkozóra.
Nyolc előtt néhány perccel estem be a klubba, és a szemeimmel máris Stevenéket kerestem. Átvergődtem magam a péntek esti tömegen, de mielőtt elindultam volna a szokásos törzshelyünk felé, ami egy kis, kellemes zug volt az emeleten, kikértem magamnak egy whiskey kólát a bárpultnál.
– Helló, Louis – köszönt nekem a szőke pultos lány, akivel azóta ismertük egymást, hogy Steven ide rendezte a huszadik születésnapi bulimat.
– Szia, Nicol! – üdvözöltem én is kedvesen. – A szokásos lesz.
– Máris készítem – bólintott mosolyogva, majd hozzátette, amikor visszafordult az üveggel, hogy a jégkockákra öntse az alkoholt: – Az utóbbi hetekben nem láttalak errefelé. Elfoglalt voltál?
– Úgy is mondhatjuk – húztam el a számat. Nicol csak egy apró másodpercre pillantott fel, de máris látta rajtam, hogy nem akarok róla beszélni. – Stevenék már fent vannak.
– Nagyszerű – feleltem lelkesen. – Jót fog tenni egy kis társaság.
– Burttel már nem fogsz tudni értelmesen beszélni. Fél óra alatt sikerült alaposan becsípnie – nevetett a lány, és máris nyújtotta felém az elkészített italt.
Egy pillanatra lefagytam, de azonnal próbáltam összeszedni magam. Burt Tyler idősebbik bátyja, és nem akartam találkozni vele. Nagyon nem. Talán nem is olyan régen még azonos volt a baráti körünk, de azóta sok minden történt.
– Köszi, Nicol – mondtam a lánynak, és az ital árának közel dupláját hagytam a pulton, mielőtt a lépcsők felé indultam.
Nem kellett sokat keresnem a kis társaságot, úgy tűnt, tényleg van, ami nem változik. Például az asztalunk, vagy Rebecca bordaropogtató, tiszta szív ölelése. Szerencsére felkészültem rá, és amint felpattant, máris oldalra tartottam a poharamat, hogy megmentsem a benne lévő italt, miközben a szabad kezemmel én is magamhoz húztam az unokatestvéremet, akivel úgy nőttünk fel, mintha testvérek lennénk. Steve csak gyorsan hátbaveregetett, de ennyi is bőven elég volt, hogy tudassa, hiányolt az elmúlt hetekben.
– Jó estét, Burt – nyújtottam a kezem a fiú felé, aki csöndesen kivárta a sorát, miközben ezerszer bizonygattam magamban megnyugtatásképpen, hogy ő talán nem olyan, mint Tyler.
– Nem tudtam, hogy te is jössz – kezdte azonnal akadozó nyelvvel. – Egyszerűen csak összefutottam itt ezekkel – magyarázta Stevenre mutogatva.
– Semmi gond – próbáltam lezárni az éppen megkezdett kínos beszélgetést. Rebecca még mindig mellettem volt, a feje a vállamon, a karja pedig a derekamon. Gyűlöltem, hogy ennyire gyenge vagyok, csupán attól, hogy egy olyan emberrel találkoztam, aki az exemhez köthető. Nem akartam Tylerre gondolni. Egyszerűen csak azt akartam, hogy visszarepülhessünk abba az időbe, amikor még csak Rebecca, Steven és én alkottuk a társaságot.
– Ne foglalkozz vele, hulla részeg – suttogta a fülembe Rebecca, amikor én is a dereka köré fontam a karom, hogy egy kicsit még magam mellett tudhassam. A korlátnak támaszkodtunk, míg Steven lefoglalta Burtöt, és néhány percig az odalent lüktető zene ellenére is tudtunk beszélgetni.
– Steven mesélt Harryről – jelentette ki, és kíváncsian fordult felém.
– Ez egy bonyolult történet – mondtam szégyenlősen nevetgélve, mintha újra egy visszahúzódó tini lennék, aki még azt sem tudja, hogy a férfiakhoz vonzódik. Rebecca előtt teljesen más volt megnyílni, mint az öccse előtt. Ő túl jól ismert, és nem nyugodott addig, míg a dolgok mélyére nem látott. Nem hibáztattam érte, végül is hamarosan pszichológiából fog doktorálni.
– Elhiszem. Nem szokványos, hogy egy szerelem a börtönben szövődjön – felelte mosolyogva. – Nem szokványos, ugyanakkor valahol tökéletesen érthető.
– Harry ő… – kezdtem egy nagy sóhajjal – olyan, mintha egymásnak teremtettek volna minket, érted? Mintha mindig tudtam volna, hogy hiányzik valami az életemből, aztán jött ő, és most úgy érzem, megőrülök, ha nem lehetek vele.
– Zach ki fogja hozni. Néha talán seggfej, de a legjobb a szakmában – veregette meg a vállamat. – De majd légy vele türelmes.
– Zacharyvel? – kérdeztem összevont szemöldökkel.
– Nem. Harryvel – válaszolta Rebecca komolyan. – Az elején nagyon nehéz lesz neki, és valakinek segítenie kell, hogy visszailleszkedjen.
– Mindent meg fogok tenni, hogy boldog legyen – bólintottam elszántan.
– Miért érzem azt, hogy valami romantikusról trécseltek? – kérdezte Steven, ahogy odalépett hozzánk. – Könyörgöm, mentsetek meg elázott Burttől – tette hozzá sokkal halkabban.
– Azt hittem, jóban vagytok – felelte Rebecca felvont szemöldökkel.
– Az ellenségem barátja az ellenségem – bökte meg Steven játékosan a lány oldalát.
– Louis! – csatlakozott a társasághoz Burt is. Úgy tűnt, nem veszi jó néven, ha mindenki magára hagyja. Már jeleztem neki, hogy elfogadom, ha a társaságunkban marad, de ez nem jelenti azt, hogy mélyenszántó beszélgetéseket akarok vele folytatni, főleg nem, ha hulla részeg.
– Mit szeretnél? – néztem rá morcosan, és egy lépést hátráltam, nehogy véletlenül rám borítsa a sörét.
– Beszélni Tylerről – mondta ahogy elbotorkált a korlátig, és megkapaszkodott benne, nehogy elessen.
– Nem érdekel – vágtam rá azonnal, és a számhoz emeltem a poharat, hogy valamivel elfoglaljam magam, de néhány korty után rájöttem, hogy hányingerem van.
– Pedig fontos dologról van szó.
– Burt, most talán jobb lenne, ha szépen befognád – mondta Steve feszülten, miután gondterhelten rám pillantott. – Sokat ittál. Hívunk neked egy taxit, ami majd...
– Tyler szeretett téged – vágott a szavába Burt megállíthatatlanul. Én csak bámultam magam elé, és Rebecca szőke tincseit néztem, ahogy megcsillantak rajta a fények. Nem fogom felhúzni magam. Egyszerűen nem nézek Burtre, úgy teszek, mintha meg sem hallanám, és akkor majd abbahagyja. – Simán bemárthatott volna téged is, de nem tette – folytatta tovább. Gyűlöltem, hogy nem elég részeg ahhoz, hogy semmit se értsek a szavaiból.
– Elszívunk odakint egy cigit? – kérdezte tőlem David, fejével a kijárat felé intve, és egy bólintás után már fordultam, hogy kövessem őt és Rebeccát, de Burt megfogta a karom, és visszarántott.
– Nem akart beléd szeretni, de megtörtént. Talán azt hiszed, csak az illegális üzleteihez volt szüksége rád, de ő tényleg nagyon megkedvelt. Segítened kellene neki – bólintott, mintha magát is bizonygatni akarná. Ez volt az a pont, ahol elvesztettem a türelmem. A poharam hangos csattanással landolt a parkettán, és Burtöt a torkánál megragadva taszítottam a korláthoz. Vöröset láttam, és olyan szinten felhúztam magam, hogy egy pillanatig biztos voltam benne, meg akarom ölni. Utólag visszagondolni erre ijesztő, de akkor ez tűnt a legjobb megoldásnak. Rebecca ijedten felnyikkant, Steve pedig a vállamra tette a kezét, és valami nyugtató mantrát kezdett ismételgetni, de nem igazán tudtam rá figyelni.
– Nem fogsz te is kihasználni és rávenni, hogy segítsek kihozni a kisöcsédet! – sziszegtem az arcába, és közben arra gondoltam, bár ne hasonlítana a szeme annyira Tylerére. – Szeretett, mi? Mert az emberek általában úgy fejezik ki a szeretetüket, hogy titokban drogokat meg fegyvereket rejtenek el a szerelmük lakásában, aztán amikor megjelenik a rendőrség, eltűnnek, ugye? Tudod, mit kaptam a szeretett testvéredtől? Amikor kezdtem felébredni a varázslatból, egyszerűen elvette tőlem azt, amit már nem akartam neki adni. Ezzel is szeretett hencegni? Van róla fogalmad, hányszor erőszakolt meg?! – üvöltöttem teljesen kikelve magamból, de ahogy a fájdalmas szavak elhagyták a számat, mintha megkönnyebbültem volna. Éreztem, hogy Steven egy erősebb mozdulattal elhúz tőle, és már nem álltam ellen. Burt köhögve, ijedt tekintettel csoszogott vissza az asztalhoz, és fáradtan rogyott le a székre, miközben Rebecca és Steven úgy néztek rám, mintha bármelyik pillanatban darabokra hullhatnék, mint egy repedésekkel teli üvegbábu.
– Jól vagyok – mordultam Rebeccára, amikor sajnálattal a szemeiben a karomra simította a kezét. Nem volt szükségem ezekre a pillantásokra. Tudtam, hogy segíteni akar, mert tényleg szeret, de abban a pillanatban egyszerűen nem tudtam elviselni. Semmi másra nem vágytam, csak hogy végre egyedül lehessek. – Hazamegyek – mondtam halkan, miközben remegő kezekkel hátrasimítottam a hajam.
– Dehogy mész! Ezek után nem engedhetünk el egyedül – mondta Steve felháborodva, de amikor a testvére szúrós tekintettel nézett rá, azonnal elbizonytalanodott.
– Nem lesz semmi baj. Ugye, Louis? – fordult felém Rebecca, és bátorítóan bólintott. Tudtam, hogy nem haragszik rám, amiért nekiugrottam, és sokkal jobban megért, mint a bátyja.
– Holnap felhívlak – ígértem neki hálás tekintettel, és már indultam is, hogy minél távolabb kerüljek Burttől, és mindentől, ami Tylerre emlékeztet.


3 megjegyzés:

  1. Sziaa!

    Jaj, mar nagyon hianyzott ez a tortenet! <3
    A vege eleg durva es meglepo volt. Szegeny Lou! :(
    Remelem Harryvel minden rendben lesz a bortonben es nem esik baja, illetve h Zach tenyleg egy het mulva mar ki tudja hozni! Alig varom mar h ujra egyutt legyenek, boldogan! <3
    Koszonom az ujabb reszt, nagyon varom a kovit, siess vele kerlek! <3

    Puszi, D.

    VálaszTörlés
  2. 😍😍követeljük a mielőbbi folytatást! 😊

    VálaszTörlés
  3. Hello! Nem tudom, miért csak két komment van (fogjuk rá, hogy mindenki nyaral), én ezt a sztorit nagyon szeretem. És örültem, amikor olvastam, mert olyan dolgok vannak benne, amik azt sugallják, még nincs itt a vége.. Remélem, nem megy el a kedved a befejezésétől, én nagyon várom a folytatást! Puszii!

    VálaszTörlés