Ha tudnék repülni 2.

Sziasztok! Meghoztam a második részt, és most is hasonló izgalommal várjuk a reakciókat. Ha van valami gondolatotok a történettel kapcsolatban, ne tartsátok magatokban :)

Louis 

Csütörtök, 3:54 

Az orvos testén kellemetlen reszketések szaladnak végig, ahogy kezd ébredezni. Azzal a tudattal tér magához, hogy volt egy szörnyű álma egy földrengésről, de amikor egy picit megmozdul, a lábába éles fájdalom nyilall, amitől azonnal tudatosul benne, hogy nem álom volt. Bárcsak az lett volna… Visszafojtottan nyöszörög a hasogató érzés miatt, mire megérzi a kézfején, ahogy Harry a hüvelykujjával simogatva próbálja megnyugtatni. Talán pont emiatt, még nem akarja kinyitni a szemeit.
– Jól vagy, Louis? – kérdezi a fiatalabb dörmögő hangon. Csak suttog, mintha bárkit is megzavarhatnának. Louis vesz egy mély levegőt, és lassan nyitja fel a szemeit, tökéletesen szembe találva magát Harry átható tekintetével. Az énekes pont úgy néz ki, mint aki egy percet sem aludt, és ezért azonnal aggódni kezd miatta.
– Csak fázom – feleli rekedt hangon, és egy kicsit mocorogni kezd, de már ennyi is erős fájdalommal jár. Túl erőssel. Most már biztos benne, hogy a gyógyszer, amit beadott maguknak, kezdi elveszíteni a hatását. Harry azonnal megmozdul, és mire ellenkezni akarna, már le is kapja a vastag, és egy kicsit talán túlméretes kötött pulóverét. Finoman az orvosra teríti, mire Louis elkapja az ép csuklóját. – Csak egy szál póló van így rajtad. Neked is szükséged van rá.

Ha tudnék repülni 1.

Sziasztok! Meghoztam az új történet legelső részét, amit SophieAnne-el közösen álmodunk/írunk, és izgatottan várjuk, hogy fog nektek tetszeni :) Ezt a csodálatos borítót ő szerkesztette a sztorihoz:

Louis

Szerda, 11:23

A fehér BMW terepjáró lassan kanyarodik be az orvosoknak fenntartott parkolóba, ami a legközelebb van a bejárathoz. Ez az egyik olyan dolog, amit Louis imád a munkájában, persze azok után, hogy naponta menthet életeket. Miután leállítja a motort, magához veszi az utasülésen pihenő táskáját, hogy kiszállva a kórházba indulhasson. 

– Dr. Tomlinson – bólint az egyik nővér, amikor a férfi elsétál a közeli nővérpult mellett, és az orvosi szoba felé indul. Louis rámosolyog, és magára csukja az ajtót, hogy felvegye az orvosi köpenyét, és átnézzen néhány aktát, amit az asztalára tettek. Sóhajt egy nagyot, és úgy dönt, mielőtt nekikezd a hosszú ügyeletes műszaknak, előbb iszik egy kávét. Amíg a kávéfőző végez, a nyakába dobja a sztetoszkópját, és megköti a nyakkendőjét. Önszántából nem öltözne így, de a munka megköveteli. Kávézás közben átnézi az aktáit, és úgy dönt, miután átveszi a műszakot Dr. Fletchertől, megnézi a betegeit.

The unforgiving - 32. Epilógus

Sziasztok! El sem hiszem, hogy elérkeztünk a végéhez... Ismét lezárul egy sztori, amit imádtam írni, már csak a furcsa körülmények miatt is, amibe belekényszerítettem a két fiút. Köszönöm, hogy ezen az érzelmi hullámvasúton is velem tartottatok :) Nyugi, nem maradunk sokáig Larry nélkül, jövőhéten már hozok is valami meglepit nektek ;) Ha szerettétek a sztorit, írjatok a rész alá valamit, és még egyszer köszönöm, a támogatásotok nélkül nem ment volna :) Külön hatalmas köszönet Carmennek, hogy mindig szakított időt a javításra. Higgyétek el, nélküle fele ennyire sem lenne olvasható a végeredmény :) Köszönöm, drága!!

Hat hónappal később

H. 

Amikor megéreztem az arcomon a szelet és a napsugarakat, ahogy kiléptünk az utcára, ismét elárasztott az az érzés, mint mikor a börtönből szabadultam. A gondolataim a józan ész határán egyensúlyoztak, és azon filóztam, hogy talán nem érdemelte meg, és túlreagáltam az egészet, de közben végtelenül megkönnyebbültem, hogy lezárhatom az életem ezen sötét szakaszát. Az ügy hosszú hónapokon keresztül húzódott, de már amikor belevágtunk, akkor is tudtuk, hogy nem lesz egy egyszerű menet. Volt elítéltként bíróság elé állítani egy fogdaőrt őrültségnek tűnt, és néha győzött az a felem, aki inkább hagyta volna az egészet, csak hogy nyugalomban élhessen, de akkor szerencsére mindig jött Louis, aki a szememre hányta, hogy Jason más fiatal fiúkkal is megteheti azt, amit velem, ha nem csinálunk valamit. Nagyon szükségem volt a biztatására, mert sokszor elbizonytalanodtam, és már tudom, hogy jól döntöttem, amikor a szörnyeteg ellen vallottam.
– Nagyon büszke vagyok rád – mondta nekem Louis, miközben a kocsija felé sétáltunk, és a derekamnál fogva közelebb húzott magához, majd belecsókolt a nyakamba. – Te vagy a legbátrabb ember, akit ismerek – tette hozzá. Én ebben annyira nem voltam biztos, mert tényleg sokszor próbáltam meghátrálni, de azért bólintottam. Olyan jól esett, hogy végig mellettem volt, bátorított, felvidított és támogatott, ha arra volt szükség. És még meg sem köszöntem neki.