Ha tudnék repülni 2.

Sziasztok! Meghoztam a második részt, és most is hasonló izgalommal várjuk a reakciókat. Ha van valami gondolatotok a történettel kapcsolatban, ne tartsátok magatokban :)

Louis 

Csütörtök, 3:54 

Az orvos testén kellemetlen reszketések szaladnak végig, ahogy kezd ébredezni. Azzal a tudattal tér magához, hogy volt egy szörnyű álma egy földrengésről, de amikor egy picit megmozdul, a lábába éles fájdalom nyilall, amitől azonnal tudatosul benne, hogy nem álom volt. Bárcsak az lett volna… Visszafojtottan nyöszörög a hasogató érzés miatt, mire megérzi a kézfején, ahogy Harry a hüvelykujjával simogatva próbálja megnyugtatni. Talán pont emiatt, még nem akarja kinyitni a szemeit.
– Jól vagy, Louis? – kérdezi a fiatalabb dörmögő hangon. Csak suttog, mintha bárkit is megzavarhatnának. Louis vesz egy mély levegőt, és lassan nyitja fel a szemeit, tökéletesen szembe találva magát Harry átható tekintetével. Az énekes pont úgy néz ki, mint aki egy percet sem aludt, és ezért azonnal aggódni kezd miatta.
– Csak fázom – feleli rekedt hangon, és egy kicsit mocorogni kezd, de már ennyi is erős fájdalommal jár. Túl erőssel. Most már biztos benne, hogy a gyógyszer, amit beadott maguknak, kezdi elveszíteni a hatását. Harry azonnal megmozdul, és mire ellenkezni akarna, már le is kapja a vastag, és egy kicsit talán túlméretes kötött pulóverét. Finoman az orvosra teríti, mire Louis elkapja az ép csuklóját. – Csak egy szál póló van így rajtad. Neked is szükséged van rá.
– Megleszek, nem akarom, hogy ennyire fázz – feleli mellette térdelve, és egy kedves mosollyal néz le rá. Louis szívét felforrósítja a törődés, ami Harry hangjából és cselekedeteiből árad, és valahogy máris kevésbé fázik, aminek semmi köze a kölcsönkapott ruhadarabhoz, de ő is legalább annyira aggódik, mint az énekes.
– Hol van a köpenyem? – kezd el mocorogni, de Harry a felkarjára szorítja a kezét, hogy ne tudjon felülni.
– Ott, mögötted, és csupa vér, de azért a lábadra ráteríthetjük. A semminél jobb – válaszol egyből Harry, és a fejét ingatja, miközben az anyagért nyúl, hogy betakarja vele Louis sebesült combját, ami eddig meztelen volt. Egy pillanatra sem ereszti az orvos bicepszét, a férfi pedig túlságosan gyenge a fájdalomtól ahhoz, hogy képes legyen erőfölényt szerezni az énekessel szemben. – Jó lesz így, doki. Most bízza rám magát.
– Máris fázol, Harry – erősködik tovább Louis, de a hangja egy gyerek akaratos nyafogásához kezd el hasonlítani, aki bármit is mond, a szülei nem hallgatnak rá, és ez erősen frusztrálja. Az énekes kedvesen elmosolyodik, azzal a gödröcskés mosollyal, amit Louis valahogy egyre jobban kedvel. Már első pillantásra is megakadt rajta a szeme. – Akkor legalább… Gyere közelebb.
– Szeretem ezt a pulcsit, pont azért mert egy kicsit nagy rám, és elbújhatok benne, de azért kettőnknek ez kevés lesz – rázza a fejét vigyorogva a fiatalabb, és visszafekszik az előbbi helyére.
– Nem, ha közel jössz – magyarázza Louis, és egy kicsit megemeli a karját, a pulóver egyik felével együtt, mintha csak egy takarót tartana a másik férfinak hívogatón, hogy alá másszon. Harry egy pillanatra elgondolkodik, megrándulnak a szemöldökei, aztán mint aki abban a pillanatban döntött, megnyalja az ajkait, és egy sóhajjal közelebb kúszik Louis-hoz. Esetlenek a mozdulatai, és látszik, hogy hezitál, mégis milyen pozícióban feküdjön ennyire közel az orvoshoz, és az idősebb csak megpróbál elnyomni egy félmosolyt emiatt.
Harry végül úgy dönt, hogy szemből mászik közelebb, és mélyeket lélegzik, ahogy a lábaik és a kezeik is összeérnek, a mellkasuk pedig szinte csak milliméterekre van egymástól. Louis az egész szituációt annyira nagyon kínosan viccesnek érzi, de nem akar nevetni, mert attól tart, hogy Harry akkor meggondolja magát, és visszacsúszik az előbbi helyére. Márpedig mostanra már libabőrös is lett, így Louis semmiképp sem fogja hagyni neki, hogy az egyetlen takarójuk nélkül aludjon. A pulcsi egy részét ráteríti a másik férfi fedetlen karjára, és valamennyire jut az oldalára is, amitől máris nyugodtabbnak érzi magát. Semmiség, tudja jól, de ilyen körülmények között ennyinek is örülniük kell. A semminél mindenképpen jobb. Louis valamennyivel lejjebb fekszik, mint Harry, így a szemei a fiú állával, majdhogynem nyakával vannak egyvonalban, aminek most valamiért örül. Bár ő volt, aki az egészet kitalálta, mégis szokatlanul zavarba hozza ez a fajta közelség úgy, hogy szinte nem is ismerik egymást, de máris nagyon megkedvelte a hírességet. Gyakorlatilag az életét is a kezébe adná. Meg is tette, amikor ugyanazzal a tűvel adta be magának a gyógyszert, majd hagyta azt is, hogy a fiú összefoltozza. Nélküle talán már elvérzett volna, ha nem nyer elegendő erőt, hogy magát lássa el. Harry mélyeket lélegzik a feje felett, aminek a hangjára lassan teljesen elnyomja a súlytalan lebegés, és újra álomba merül.

Csütörtök, 8:43

Mire Louis – ezúttal egy kicsit kellemesebb érzésekkel, mint legutóbb – újra ébredezni kezd, már nem fekszenek ugyanabban a pozícióban. Harry a hátára gördült, a barna táskát, amiben a gyógyszerek voltak, a feje alá gyűrte párna gyanánt, ő pedig a fiú egyenletesen emelkedő mellkasán találja magát. Kezével Harry derekát öleli át, a sérült lába hozzáér a fiatalabb combjához, a pulóver pedig a hátán van, így takarva be mindkettejüket. Amikor finoman meg akar mozdulni, hogy jobban lássa Harry arcát, azonnal összeszidja magát, amikor megérzi, hogy ettől most az énekes is mozgolódni kezd, mert álmában átölelte a vállát a rögtönzött takarójuk alatt. Louis megdermed, és reménykedik, hogy nem ébresztette fel Harryt. Egy kicsit szeretne még így maradni. Jó érzés ez azok után, ami velük történt. Egy kis falat kényelem.
– Ébren vagy? – súgja Harry nagyon mély hangon, amit Louis muszáj, hogy felírjon a fejében készülő listájára, de nem örül, hogy mégis felverte a fiatalabbat. Válaszként csak hümmög egy kicsit, de kelletlenül elkezd lemászni Harryről. A másik férfi megszorítja a vállát, mintha hangtalanul arra kérné, hogy maradjon, de aztán észbe kap, és lazít a fogáson, Louis viszont addigra már nem mozdul. Egy kicsit felemelkedik, ami miatt összeráncolódik a homloka, mert erős fájdalom kezd lüktetni a combjában, de néhány pillanatig minden jó, ahogy meglátja Harry összekócolódott haját, és a nagyon álmos, félig még csukott szemeit, ahogy lenéz rá. Elmosolyodik ezen, és készülne mondani valami igazán ideillő, velős poént, amivel majd elüti a dolgok élét, mint mindig, de a mosoly lehervad az arcáról, amikor megérzi maguk alatt az apró rezgést. Harry vonásaiból könnyedén megállapíthatja, hogy nem csak hallucinál, mire a rengés erősödik, és néhány kő zuhan le pont onnan, ahol be lettek temetve, felkavarva a mostanra már leült port a kicsi helyiségben, aminek a rabjai lettek.
– Ne, ne, ne – kezdi Harry, de Louis feljebb csúszik, mindenféle kínzó fájdalmat a háttérbe szorítva, és gyakorlatilag a saját testével védi Harryt, úgy próbálva megnyugtatni a fiút, hogy most az énekes arcát húzza a saját mellkasába. A rengés ezúttal nem volt olyan erős, és hamar abba is maradt, de arra elég volt, hogy Louis már egy cseppet se érezze magát komfortosan a “börtönükben”. Továbbra sincsenek biztonságban, és ezt úgy tűnik a zöld szemű fiú is felfogta, mert ügyelve Louis épségére, talpra kászálódik, ezúttal sokkal óvatosabban, a fejét fogva, és megrögzötten kiutat próbál keresni a tekintetével. Amikor kiszúr egy olyan pontot, ahol a törmelékek egészen nagy kődarabokban maradtak, és valamennyire mozgathatónak is tűnnek, azonnal odasiet, és pakolászni kezdi őket. A mozdulatai kezdetben gyorsak és agresszívak, Louis követni is alig bírja a kétségbeesett fiút.
– Harry – próbálja meg elterelni a figyelmét a nehéz kövekről, mert egyre erősebben kezd zihálni, és a doktor nem akarja, hogy baja essen. Hiába szólongatja már sokadjára, néhány köhögéssel tarkítva, mert így a fiú teljesen ellehetetleníti a levegővételt a porfelhővel, amit kreál körülöttük, Harry nem felel neki.
– Itt az automata! – kiált fel diadalittasan Harry, mire Louis csak próbálja kivenni a fiú háta mögött, még mindig a földön ülve, hogy miről beszél. – Emlékeztem rá!
Eldobál még néhány követ, ezzel felvedve a folyosói snack automata műanyag plekszivel borított elejét. Louis egy kicsit elmosolyodik ezen, mert bár ezt a félelmét még nem akarta átragasztani a fiatalabbra, de a vérveszteségtől már nagyon szomjasnak érzi magát, és azt is tudja, hogy három napnál tovább egyikük sem húzta volna víz nélkül. Az pedig, hogy meddig raboskodnak még az épület romjai közt, egyelőre teljesen kilátástalan. Harry megragad egy élesebb kődarabot, és nagy ütéseket mér a műanyag lapra, hogy hozzáférjen a tartalmához. Miután az megreped, csap még rá néhányat, és a puszta kezével feszíti szét, hogy be tudjon majd nyúlni. Louis látja, hogy az ujjai megsérültek, és már vértől piroslik, de nem akarta leállítani. A vízre tényleg szükségük van. Harry a figyelmét viszont újra visszatereli az automata melletti kőhalomra, hogy folytassa, amit eddig csinált.
– Harry, kérlek, fejezd be! – szólal meg már egy kicsit hangosabban, mint eddig, de a fiú erre sem reagál, csak morog valamit az orra alatt, amit Louis nem ért. Az idősebb megrázza a fejét a zöldszemű csökönyösségén, majd a lélegzetét visszafojtva az erős fájdalomtól, nagy nehezen talpra áll, hogy apró léptekkel Harryhez bicegjen. Dühösen ragadja meg a fiatalabb jobbik csuklóját, amikor éppen egy nagyobb követ hajít hátra, és el tudja érni őt. Tudja, hogy mi játszódik le a fiú fejében. Persze, hogy tudja. Legszívesebben ő maga is a puszta kezével próbálna valami kiutat találni, vagy kiásni magukat innen, de azt is tudja, hogy észnél kell maradniuk, és nem készíthetik ki magukat az eddiginél is jobban. Márpedig az énekes kezei tele vannak vékony horzsolásokkal, és már bordós árnyalatúra színezte a bőrét, ahogy a vér összekeveredik a piszokkal. – Elég! Ezzel nem segítesz rajtunk. Kérlek, fejezd be!
– Csak… – kezdi Harry, de a hangja elhal, ahogy Louis aggódó szemeibe néz. – Még mindig nagyon sápadt vagy. Enned kell valamit, és innod sem ártana.
Harry ezzel elkönyvelve a dolgot kihúzza a kezét Louis ujjai közül, és az automatára térdel, majd szinte könyékig nyúlkál benne, hogy megkaparintson néhány üveg ásványvizet, amit egyből Louis kezébe ad, aztán szerezzen maguknak pár müzliszeletet, meg sós kekszet. Miután lemászik a felborult gépezetről, lepakolja a zsákmányt az orvosi táskára, aztán elveszi a vizeket Louis-tól, és segít neki visszamenni oda, ahol eddig feküdtek.
– Gyere – emeli fel a kezeit az orvos, miután Harry óvatosan visszaültette a fal mellé, és a fiú szó nélkül teszi, amit mond. Louis némán elmosolyodik azon, hogy Harry úgy nyújtja felé a sebes kezeit, mint egy kisfiú az anyukájának, miután elesett a biciklivel. Az egyik vizespalackért nyúl, és a fiú felé tartja. – Menj, most le a piszkot és a vért, utána lefertőtlenítem. Azt a két ujjpercedet be is kell kötnünk. Mély a vágás rajta.
– Jól vagyok – feleli erre Harry, de Louis haragos pillantását látva, azonnal talpra áll, és a helyiség egyik sarkába sétál, hogy megmossa a kezeit, de ne vizezzen össze mindent. Miután visszamegy, Louis igyekszik nagyon óvatosan hozzáérni. Nem akar fájdalmat okozni a fiúnak. Vékony gézlapokkal itatja fel a vizet, mielőtt önt egy kis fertőtlenítőt rá, és finoman elkezdi végigtörölgetni. Harry sziszeg egy kicsit, amikor a mélyebb vágásokat tisztítja ki, mire megpróbál az előbbinél is óvatosabb lenni. A fiúnak megremeg egy kicsit a keze, miközben egyenként teker mindkét ujja köré egy kis kötszert, aztán leragasztja. A hüvelykujjával simogatja a kézfejét, így próbálva egy kicsit megnyugtatni a feldúlt fiút. Nagyon szeretné, hogy Harry ne boruljon ki totálisan, mert fogalma sincs, hogyan tudná visszahozni onnan. Hogy lenne-e elegendő ereje hozzá.
– Köszönöm – leheli a fiatalabb, és Louis akaratlanul is elmosolyodik, ahogy felnéz a szemeibe. Valóban hálát lát bennük, de még mindig ott van egy kicsi kétségbeesés is, ami árnyékba vonja a csodás árnyalatú zöld íriszeket, és ez nyugtalanítja Louis-t.
– Kérsz rá varázspuszit is, hátha segít? – viccelődik, és végre Harry is hangosan felnevet, így egy kicsit az eddigi feszes tartásán is lazítva. Louis végtelenül megnyugszik, hogy ezt látja.
– Az már alsóban sem sokat segített – ingatja a fejét, ahogy kapásból válaszol a férfinak, de aztán mintha valamilyen megfoghatatlan gondolat futna át a tekintetén, még a mosolya is halványul egy kicsit, amint Louis kék szemeibe olvad a pillantása. – De ettől még megpróbálhatjuk.
Az idősebb pajkosan elmosolyodik, mert pontosan tudja, hogy Harry éppen megértette, amikor egy ócska fedősztorival próbált engedélyt kérni arra, hogy az ajkaival is azon legyen, hogy ellazítsa a fiút, még akkor is, ha ezek csak apró puszikat jelentenek a sebes ujjaira. Az egész szituáció játékos és könnyed. Louis egyáltalán nem szándékozik túl messzire menni. Valójában semmit sem tud a magánéletéről, így nem is szeretne olyat tenni, ami esetleg kényelmetlen lehet az énekesnek.
– Át kellene kötöznünk a lábadat is – köszörüli meg a torkát Harry, és megragadja a szükséges kellékeket, miközben Louis combja mellé helyezkedik. – Már alaposan átvérzett.
– Ne aggódj – nyöszörgi, ahogy Harry nagyon óvatosan leszedi róla a vértől megkeményedett kötést. – Ez teljesen rendjén van. A varrás után még normális valamennyi szivárgás a friss sebekből.
– Rendben.
– Mielőtt ráteszed az újat, fertőtlenítsd körbe megint – irányítja a fiút, aki csak erősen koncentrálva minden egyes mozdulatára, bólogat az utasításokra. Nagyon erősen próbálja visszatartani a sziszegését, mert bár rohadtul fáj neki, nem akar ráijeszteni a fiúra. Azt akarja, hogy úgy érezze segített neki, hogy gondoskodik róla, mert látja, hogy ez nyugalommal tölti el őt. Minden csepp nyugalom, ami megszületik Harry fejében, ugyanennyit tölt át Louis-ba is. A kócos hajú fiú, egy kicsit megemeli Louis combját, és elkezdi újra körbetekerni egy friss pólyával, de a férfi elveszik az ápolója arcának részleteiben. Az ajkai nagyon szépek, és most egy kicsit összeszorítja őket, miközben a nyelve hegye kilátszik közülük, ahogy erősen koncentrál a saját mozdulataira. A szemöldökei egy kicsit összeráncolódnak, de Louis-nak ez nagyon tetszik. Már egyszer a folyosón is látta ezt a gesztusát, nem sokkal azután, hogy találkoztak, és elindultak a kórháznak ebbe a szárnyába. Még mindig a fiút bámulja, amikor ő már végzett, és kérdőn néz rá, hogy van-e még bármi, amit meg kell tennie. Louis gyorsan a lábára kapja a tekintetét, és elismerően bólogat.
– Nagyszerű munka – bíztatja a fiút mosolyogva, aki maga is büszkén elmosolyodik ettől, és Louis a fellegekben jár, hogy még ha ilyen szerencsétlen módon is, de ő váltotta ki a fiúból ezt a büszke érzést. – Most együnk valamit. És borzasztó szomjas is vagyok.
– Várj, majd én! – mozdul gyorsan Harry, amikor Louis megpróbál a fal mellett halomba rakott élelem felé nyújtózni. A kezébe ad egy müzliszeletet és egy csomag kekszet, aztán felbont neki egy üveg vizet.
– A kezem nem sérült, szupersztár – vigyorog úgy, hogy egy icipicit a fogai közé csípi az alsó ajkát. Harry csak kedvesen mosolyog rá, és felé nyújtja a palackot. Louis nem is gondolta, mennyire szüksége volt már a folyadékra, csak akkor tudatosul benne, amikor a friss víz a nyelvéhez ér, és szinte felnyög a megkönnyebbüléstől. Bár próbálja nem kimutatni, de ő is folyamatosan agyal, hogy vajon meddig kell még itt várakozniuk, mert a készleteik végesek, a lába pedig mintha jobban fájna, mint tegnap, bár ezt a gyógyszer hiányának tudja be. Mégis, mindezek ellenére az egyetlen öröme ebben a szerencsétlen szituációban az, hogy Harryvel ragadt idelent. Tegnap este, mielőtt megérkezett volna a kórházba, még nem gondolta, hogy ennyire emberi lesz. Ennyire olyan, mint bárki más, ráadásul még erős is képes maradni a nem túl sok jót ígérő helyzetükben. Mondhatni hatalmasat csalódott a világsztárban, és csakis a legjobb értelemben. Harry már elpusztította a csokival bevont müzliszeletet, és éppen a kekszeszacskó kibontásán van, amikor az a már jól ismert kifejezés megjelenik az arcán.
– Ahogy a szemöldököd ráncolod – jelenti ki az orvos, majd ő is beleharap az energiaszeletbe, amiért némán hálát rebeg, mert tudja, hogy még nagyon jól fog jönni.
– Hm? – néz fel érdeklődve Harry, de mintha egyből kitisztulna előtte a kép, halkan felnevet, és játékosan a szájába dob három szemet a kekszből. – Egy újabb pont a listán?
Louis nem felel, csak sejtelmesen mosolyog, mire Harry a fejét kezdi ingatni.
– Elmondod, mik vannak eddig rajta? – fordul háttal a falnak, és ő is nekidől, de Louis-ra néz maga mellett.
– Nem – feleli kapásból, és az énekes hangosan felnevet a meglepetéstől.
– Ez nem igazságos – mutat rá a dologra. Louis ezzel tisztában van, csak nem különösebben érdekli. A lista egyre hosszabb, és biztos benne, hogy olyan pontok is szerepelnek már rajta, amiről a rajongói nem tudhatnak. Máris előnyben érzi magát velük szemben.
– Az lehet – rántja meg a vállát nemtörődöm módon. – Az sem az, hogy itt ragadtunk. Az élet néha szívás, szupersztár.

Csütörtök, 14:21

– Szerintem, még soha nem fáztam ennyire… – dörmögi halkan Louis, miközben újra magához veszi a palack vizet.
– Basszus – szitkozódik hangosan az énekes, és miután ő is iszik néhány korty vizet, Louis dereka mögé nyúl, és megpróbálja nagyon óvatosan mozgatni a másik férfit. Arra számít, hogy Louis majd ellenkezni fog, ez tisztán leolvasható az arcáról, de az orvosnak eszében sincs. A reggeli ébredésük, és Harry közelsége, a testének melege, még mindig élénken él az emlékezetében, és már alig várta, hogy akárhogy, de újra megnyugtassa őt, miközben felmelegíti, mert komolyan nagyon fázik.
Louis egy kicsit oldalasan fordul, így a sérült lábát meg tudja emelni valamennyire, és félig háttal dől Harry mellkasának. A fiú körbeöleli őt a vastag pulóverével, és a Louis-hoz közelebb eső keze még ezek után is a férfi derekán marad.
– Miért akartál orvos lenni? – dörmögi halkan a háta mögött. A mély hang egészen közelről érkezik, amibe beleborzong a teste. Harry azt hiheti, a hidegtől van, mert egyből finoman elkezdi fel és le dörzsölni a tenyerét Louis oldalán, amitől tényleg elkezd azonnal felmelegedni.
– Nincs semmilyen drámai oka – feleli melankolikus hangulatban a simogatásnak hála, ami egyre gyengédebbé válik. – Csak szerettem volna segíteni az embereken, és mindig imádtam a biológiát. Na meg persze jó érzés volt, hogy a szüleim büszkék rám. És idővel csak egyre jobban.
– Van is rá okuk – válaszolja halkan, egy szende mosolyt csalva vele Louis arcára.
– Bizonyára a te szüleid is nagyon büszkék – tereli a beszélgetést Harry felé, mert úgy gondolja, hogy még mindig keveset tud az énekesről, és az ő élete százszor izgalmasabbnak tűnik a sajátjánál.
– Azok – ért egyet, de Louis nem csak jó érzéseket hall ki a hangjából, és azonnal meg akarja fejteni, hogy mi bántja a kócost. – Hiányoznak. A turnémon majd sokszor velem lesznek, de mióta elkezdtem összerakni az új albumot, szinte alig láttam őket.
– Ez nem lehet könnyű – ingatja a fejét Louis, és vigasztalón Harry combjára simítja a kezét.
– Nem az. Mindenki azt hiszi, hogy ez a világ nem áll másból, csak folytonos csillogásból és örökös boldogságból, de ennek a látszatnak komoly ára van. Néha minden csak… Borzasztóan stresszes, és van amikor mellé még ki is vagy merülve. Úgy érzed, elég volt, mindenki hagyjon békén, csak aludni akarsz végre egy kicsit.
– Az alvás és stressz rész itt is játszik – bólint Louis. – Meg tudom érteni.
– A menedzsment… Sokszor annyira sokat vár el, amit úgy érzek, már képtelenség teljesíteni – folytatja, és Louis figyel rá, de közben a szemeit is lehunyja, mert Harry simogatása érzéki cirógatássá vált, és az ujjai ezekben a pillanatokban találnak utat az inge felgyűrődött szélei alá. Egy nagyot kell nyelnie Harry forró ujjainak érintésétől a meztelen derekán. Ő tényleg nagyon próbál figyelni arra, amit az énekes mond neki, de nem könnyű mindeközben. – És akkor még nem is beszéltem arról, hogy mennyire forgatnak ki a saját önmagamból, csak hogy egy rajongó központú, világsztár-kompatibilis személlyé formáljanak. Valakivé, aki soha nem leszek.
– Én most téged látlak – kezdi Louis, de a hangja fátyolos, és fogalma sincs, hogy Harry csak ösztönösen csinálja ezt, vagy tudatosan tűr fel egyre többet a piszkos ingből, hogy már akkora helye legyen simogatni Louis bőrét, hogy a teljes tenyerét használja hozzá, nem csak az ujjvégeit. – És nem gondolom, hogy ez az éned olyan rossz lenne.
– Jeffrey szerint, aki a menedzserem, a titkom nem hozna akkora bevételt, ha napvilágot látna – vallja be keserűen, és Louis ettől azonnal megsajnálja, pedig még csak nem is tudja, milyen titokról lehet szó.
– Lehet, hogy csak egyszerűen ki kellene "véletlenül" fecsegned egy interjún mondjuk – hozza fel az ötletet a doktor, és Harry csak jóízűen felnevet ezen, mintha a hét vicce hangzott volna el.
– Szinte előttem van, hogy mit kapnék azért, ha csak elköpném egy reggeli műsorban, hogy mellesleg meleg vagyok – fecsegi ki nyilvánvalóan véletlenül, és Louis szinte azonnal el is felejti a tényt, hogy ezek szerint meleg, amit azért sejtett, de most már egyértelmű választ is kapott rá, amikor Harry karja szorosabban fogja át. Tenyerét a derekáról a hasára vezeti tovább, és a mellkasa irányába indulnak el a simogató mozdulatok. Az orvos megfeszül a fiú keze alatt. Ezt Harry is észreveheti, és mintha villámcsapásként érné őt a felismerés, majdhogynem elrántja a kezét, és visszaigazgatja az ing anyagát, hogy az újra fedje Louis meztelen bőrét. – Baszki, bocs… Én… Te nem…
Louis nem szól semmit, ami segíthetne elűzni Harry hirtelen rátörő kínos zavarát, de helyette úgy dönt, sokkal hatásosabb lesz, ha inkább megmutatja a fiúnak, hogy mennyire nem bánja. Az újra esetlenül az oldalán pihenő ujjakért nyúl, és visszavezeti őket az ing alá. Harry jól hallhatóan, élesen szívja be a levegőt Louis egyértelmű táncbahívásától, és már nem kell tovább biztatnia a fiatalabbat. Harry ezúttal már mindkét kezét beveti, hogy Louis-t kényeztesse, és ez a férfinak egyáltalán nincs ellenére. Felsóhajt a kellemes érzéstől, és Harry combjára simítja a kezét. Ezúttal viszont nem bír úgy uralkodni magán, mint amikor csak a fiatalabb megnyugtatása volt a cél, semmi több. A keze tovább merészkedik, és besiklik Harry combjának belső feléig. Nagyon szeretné most magára húzni a fiút, de talán sem a helyzetük, sem a sérülései miatt nem ez a megfelelő alkalom. Ettől függetlenül nem bírja türtőztetni magát, így helyette hátrahajtja a fejét Harry vállára, és úgy fordul, hogy a szemébe tudjon nézni.
– Nem szabadna hagynod, hogy a siker és bevételek érdekében megfosszanak a saját értékeidtől – kezdi el suttogva, és egy pillanatra sem szakad el a fiú zölden csillogó szemeitől. Még az őket körülvevő gyér fényben is olyan szépek. – Hidd el, ha engeded nekik, akkor ki fognak szipolyozni, te pedig nem leszel más, mint egy kedvükre faragott bábu, amivel megtévesztik azokat, akik igazából valószínűleg akkor is szeretnének, ha önmagad adnád. Lehet, hogy van aki nem, de az nem is számít igazán. Inkább száz ember szeressen őszintén, mint hogy kapj százmillió hamis szeretetet. Irányíthatják az életed, megmondhatják, mikor mi lenne a helyes lépés a karrieredben, de nem szabadna megfosztanod magad a valódi vágyaidtól, elnyomva az igazi Harry Stylest, csak mert ők szimpatikusabbnak látják a köréd épített hazugságot a tiszta igazságnál. Jogod van a saját magánéletedhez, és nézz csak körül, szupersztár… A sors bármikor közbeszólhat, és elvehet mindent akár egyetlen pillanat alatt. Akkor pedig borzasztóan megbánnád, hogy nem ragadtad meg a lehetőségeid, és tetted azt, amit te is akarsz.
Louis éppcsak befejezi a mondatot, amikor Harry egy pillanatra az ajkaira bámul, és fogalmuk sincs, melyikük volt a gyorsabb, de végül talán egyszerre hajolnak, hogy egy szenvedélyes csókra szorítsák egymáshoz az éhes ajkaikat. A szájuk lágyan mozog, és a nyelvüket csak óvatosan érintik össze, mintha azon lennének, hogy még mindig, ezek után is egymás határait kutassák, pedig Louis úgy érzi, azok teljesen megszűntek. Harry ajkai eltörölték, mert olyan éhesek, és mézédesek, amilyet talán még soha nem érzett a sajátjain. Ez az a csók, aminél azt érzed, hogy nem akarod abbahagyni, és azt kívánod, bárcsak örökké tarthatna. Harry bár lassan mozdul, hogy egy kicsit kényelmesebb pozícióba férkőzhessen, de a térdével véletlenül meglöki Louis sérült lábát, mire a férfi megfeszül, és egy aprót nyögve szorítja össze a szemeit.
– Istenem! Sajnálom! – néz rá rémülten az énekes, ahogy elválnak egymástól, aztán Louis derekát megtartva próbálja óvatosan lejjebb segíteni a férfit, hogy újra feküdjön, és pihentetni tudja a sebes lábát. – Így jobb?
– Sokkal – leheli a doktor, ahogy felnéz a most már felette támaszkodó fiúra. – A csókod.
– Mi van vele? – dönti egy kicsit oldalra a fejét, kérdőn nézve, de aztán mosolyra húzódnak az ajkai. – Már megint a listád? Nagyon kétlem, hogy a rajongóim ezért kedvelnek annyira.
– Akkor ez átkerül a személyes feljegyzéseimhez – bólogat elégedetten a férfi, Harry pedig csak a fejét ingatva hajol hozzá, hogy megpuszilja az ajkait, mielőtt mellé helyezkedik, de közben az ölébe veszi a barna orvosi táskát, és kutakodni kezd benne. – Azt pedig kifejezni sem lehet, milyen büszke vagyok rád, hogy ilyen hamar megfogadtad a tanácsom azzal kapcsolatban, hogy ragadd meg a lehetőségeket.
– Egy ilyen beszéd után… – motyogja Harry, de már könyékig turkál a kötszerek és ragasztók közt.
– Mit keresel? – szuggerálja a mozdulatait a doktor, mert elképzelni sem tudja.
– Reméltem, hogy nem csak az az egy fiola fájdalomcsillapító volt – feleli lemondó hangsúllyal, de feladja, és a táskát visszateszi a feje alá, majd ügyelve minden mozdulatra, visszahúzza Louis-t a mellkasára pont úgy, ahogy reggel felébredtek. Vagy legalábbis Louis nagyjából reggelnek tájolta be, most pedig talán dél körül lehet. Talán már az is elmúlt, hangokat pedig egyikük sem hallott, így fogalmuk sincs, hogy van-e bárki is a közelükben. Szépen lassan kezdi úgy érezni, hogy bármit megtenne a szabadulásukért cserébe. Egyre jobban kezd aggódni, és sokkal inkább a fiúért, mint saját magáért, a sebeik súlyosságától függetlenül.



Harry

Csütörtök, 17:52

Harry a fal mellett ül, a térdei egészen az álláig felhúzva, és Louis mellette alszik. Óvatosan megigazítja a takaróként használt pulóverét a férfin, és a kezeivel próbálja átmelegíteni a saját libabőrös karjait. Világ életében fázós fajta volt, de egy percig sem bánja, hogy felajánlotta a felsőjét. Ez volt a minimum, amit megtehetett. Louis nem érezte magát túl jól, és egész nap arra panaszkodott, hogy fázik. Egy ideje elaludt, és Harry őszintén reméli, hogy mire felébred, sokkal jobban lesz majd. Tekintetét a férfi összegömbölyödött alakjáról a felettük pislákoló neoncsőre emeli. Az áram, amit eddig a tartalékgenerátor biztosított, már egy ideje kimaradozik, és próbálja elhessegetni azokat a gondolatokat, miszerint lehetséges, hogy hamarosan a sötétség fogságában kell várniuk, míg megérkezik a segítség. Aztán itt a másik probléma is. Harryben most kezd igazán tudatosulni, hogy egy kicsit klausztrofóbiás. Eddig még nem tulajdonított neki nagy jelentőséget, pedig már régen is előfordult, hogy kényelmetlenül érezte magát a liftben, de ahogy körülnéz az omladozó falak közt, valami elképesztő súly telepszik a mellkasára, ami fojtogatni kezdi. Ahogy a pánik eluralkodik a teste felett, hirtelen úgy látja, mintha a megmaradt falak elkezdenének közeledni egymáshoz, és aztán egy idő után képesek lennének összenyomni őt. Hirtelen egy tégla legurul tőlük nem messze a semmiből, és ijedten összerezzen. A hangra a doki is kinyitja a szemeit, és álomittasan néz fel a fiúra.
– Minden oké? – kérdezi, miközben a keze Harry felhúzott lábára simul.
– Csak egy tégla – feleli Harry, és óvatosan kiegyenesedik, hogy kinyújtóztathassa magát. Ahogy talpra áll, szembe találja magát egy másik sürgető problémával is. – Baromira pisilnem kell – dünnyögi kelletlenül. Louis erőtlenül felkuncog, és egy üres vizes palackot nyújt felé megoldás gyanánt. – Ó, istenem, te egy zseni vagy! – lelkendezik a fiú, amikor elveszi tőle, és elfordul, hogy egy távolabbi sarokba húzódjon, már amennyire ez lehetséges azon a kis helyen. Hallja, hogy a doki megint rajta nevet, amikor egy megkönnyebbült sóhajjal könnyít magán. Amint végez, visszacsavarja a kupakot a flakonra, és lehuppan a férfi mellé.
– Remélem, nem találjuk magunkat szembe olyan kihívással, amivel nem tudunk megbirkózni – mondja Louis, ahogy óvatosan ülő helyzetbe tornássza magát. Harry vastag pulcsiját is húzza magával, és egészen a nyakáig betakarózik.
– Jobban vagy? – kérdezi Harry, és szíve szerint átkarolná a férfit, de nem akarja magát ráerőltetni. Egy kicsit idegen neki az a néhány intim perc, amit együtt éltek át. Na nem, mintha akkor nem az tűnt volna a legtermészetesebbnek, egyszerűen csak szokatlan az érzés, és nem tudja hová tenni a történteket. Még egy napja sem ismerik egymást, és komolyan nem érti, mi ütött belé. Tévedés ne essék, előfordult már, hogy egyéjszakás kapcsolatba bonyolódott egy átbulizott este után, és be kell vallania, a doki nagyon is tetszik neki, de valami az súgja a tudata mélyén, hogy nem elégedne meg csupán a testi közelséggel. Mivel az első látásra szerelemben sosem hitt – ráadásul még belegondolni sem akar –, ezért mindent egyszerűbb a szokatlan helyzetre fogni. Két ember, aki csak egymásra számíthat. Két ember, aki túl akarja élni ebben az omladozó pokolban. Két ember, akit megviseltek a történtek, és egymásban keresnek megnyugvást.
– Azt hiszem, bár még mindig tudnék aludni – feleli Louis elgondolkozva.
– Aludj még, ha szeretnél – mondja neki az énekes kedvesen, de a doktor megcsóválja a fejét:
– Inkább beszélgessünk. Ki akarom használni, hogy egy sztárral vagyok összezárva, mert elég kicsi az esélye, hogy újra előforduljon velem – magyarázza Louis mosollyal a hangjában, és egy sóhaj után a fejét Harry vállára ejti. A fiú összerezzen a hirtelen közelségétől, és már nem látja értelmét, hogy visszatartsa a kezét, ezért átkarolja Louis vállát. – Mi a legjobb és a legrosszabb abban, hogy te vagy Harry Styles? – kérdezi a doktor kíváncsian. – Bár már biztosan ezren kérdezték tőled interjúkban – teszi hozzá gyorsan.
– Ó, nem, általában ennél sokkal hülyébb kérdéseket szoktak feltenni – nevet Harry. – Ráadásul veled őszinte lehetek…
– Megszabják, hogy miket válaszolhatsz? – fordul felé Louis, és a forró lehelete a fiú nyakát cirógatja, akinek ennyi elég, hogy libabőrös legyen.
– Nem szoktam hazudni. Egyszerűen csak vannak olyan dolgok, amiket nem mondhatok el – válaszolja egy kis gondolkodás után.
– Médiatréning – vágja rá Louis, mire Harry kicsit megvonja a szabad vállát.
– Az egész… nagyon bonyolult. Nem akarom titkolni, hogy ki vagyok valójában, de azt sem szeretném, ha a szexualitásom lenne a központi téma ahelyett, hogy a zenémet értékelnék. Mindkettő hozzám tartozik, de énekes akarok lenni, nem egy a sok celeb közül, akiről szaftos pletykákat közölhetnek a különböző platformok.
– Megértem. Ez egy olyan dolog, amihez senkinek semmi köze, ennek ellenére mégis végtelenül sok ember szeret mások magánéletében turkálni, főleg, ha egy sztárról van szó –  mondja a doki elgondolkodva. – Rendben, térjünk vissza az eredeti kérdésre. Azt akarom, hogy úgy válaszolj, mint Harry a huszonéves srác, nem pedig úgy, mint Harry a világsztár – vonja fel Louis kihívóan a szemöldökét, mire egy újabb mosolyt érdemel ki a fiútól.
– Amiket szeretek az életemben… hm, a családom. Anya és a nővérem. Annyi mindent köszönhetek nekik. A barátaim. Hírességként nehéz igaz barátokat találni, de szerencsére sokan megmaradtak még régről – sorolja Harry a gondolataiba mélyedve. – Imádom, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, bármennyire is nehéz néha. Ilyen szempontból elképesztően szerencsés vagyok. Jó érzés, hogy a pénzzel segíthetek anyáéknak és a rászorulóknak is. Szeretem szórakoztatni az embereket, jó, hogy hatással vagyok rájuk, de ez már kétoldalú. Néha ijesztő, hogy milyen hatással vagyok a rajongóimra – nevet Harry, és vele együtt Louis is. A doktor még jobban kényelembe helyezkedik, Harry felé fordul, befúrja a fejét a nyakhajlatába, és a keze a fiú hasán pihen. Az énekes nyel egy nagyot, és próbál úgy tenni, mintha ez semmiség lenne. Mindig bújós volt, a közeli ismerősei kapcsán nem nagyon foglalkozott a személyes tér fogalmával, de most olyan, mintha Louis közelsége egyszerre lenne sok és túl kevés. – Sokszor kerülök kapcsolatba olyan rajongókkal, akik betegek, és sokan közülük még csak gyerekek. Baromira megvisel mindig, de csak mosolygok, mert tudom, hogy mennyit jelent nekik. Mégis, akármennyire szégyellem, ezek a találkozások nem tartoznak a kedvenceim közé – vallja be halkan, aztán felsóhajt. – Néha nyomasztó, hogy nem lehetek az, aki lenni szeretnék, bár igyekszem kihozni mindenből a maximumot. A menedzserem szerint folyton a határokat feszegetem, és tény, hogy sokkal több ősz hajszála lett, mióta együtt dolgozunk – mondja Harry viccelődve, és jól esik neki, hogy ismét sikerül megnevettetnie a doktort.
– Nem tudom, hogy csinálod – jelenti ki Louis komolyan.
– Micsodát?
– Hogy a világ a lábaid előtt hever, de te úgy teszel, mintha ez semmiség lenne. Nem biztos, hogy én nem szállnék el, ha ekkora hatalmam lenne.
– Azt hiszem, még mindig ugyanaz a fiú vagyok, aki egy kisvárosban nőtt fel, és egy pékségben dolgozott hétvégente a suli mellett. Próbálom jóra fordítani azt a bizonyos hatalmat, amiről beszélsz, bár nem szeretem így hívni – mondja Harry, és két müzliszeletért nyúl. – Almás fahéjas vagy csokis?
Louis elhúzza a száját a menü csekély változatossággal bíró ajánlata miatt, de végül kiveszi a csokisat Harry kezéből.

Csütörtök, 20:11

Harry köhögve mászik le a kupac tetejéről, miután sikerült leráznia a port a takaróról, amit a leomlott kövek között talált egy kis szekrényben.
– Néhány papírt leszámítva semmi sem volt benne, de ez jól fog jönni – mondja kicsit csalódottan.
– Ez tökéletes – mosolyog Louis fáradtan. Az énekes tudja, hogy csak próbálja őt felvidítani, mert egy ideje maga alatt van. Talán néhány órával ezelőtt hallottak valamit odafentről, és Harry meg volt róla győződve, hogy végre értük jönnek. Azonban hiába kiabáltak perceken keresztül, semmi sem történt azon kívül, hogy újabb törmelék potyogott le körülöttük, és csak a csodának köszönhető, hogy elkerülte őket. Azóta Harry újra elkezdte a mozdítható kövek pakolászását, és Louis annyira kimerült, hogy nem volt ereje vitatkozni vele. Le-lecsukódó szemekkel nézte, ahogy a fiú dühösen próbált kiutat találni annak ellenére, hogy teljesen lehetetlennek tűnt. De nem adta fel, és legalább lett egy normális takarójuk.
– Majdnem elfelejtettem – nyúl a zsebébe Harry, és egy műanyag dobozos gyógyszert vesz ki. – Mi ez? Abban reménykedtem, hogy talán fájdalomcsillapító…
Louis amilyen gyorsan csak tud, felül, és kikapja a kezéből a dobozt, hogy megnézhesse a nevét. Úgy tűnik, nem az, amit szeretett volna, mert az arca azonnal elkomorul, és a gyógyszert a sarokba hajítja.
– Altató – mondja keserűen, ahogy az arcát a kezébe temeti. – Kibaszott altató. Mi a francot kezdjek vele, amikor így is alig tudok ébren maradni? – kérdezi hevesen, és úgy tűnik, leginkább csak magától. Harry kétségbeesve pillant le rá, mert érzi, hogy valami baj van. Letérdel a kuporgó alak mellé, és a vállára simítja a piszkos tenyerét.
– Louis, rosszul érzed magad? – kérdezi halkan a férfitól.
A doktor fáradtan felnyög, lerázza a válláról a fiú kezét, aztán vesz egy mély lélegzetet. Harry tanácstalanul nézi, mire Louis végre elveszi a tenyerét az arca elől.
– Ne haragudj – mondja, és még egy mosolyt is magára erőltet. – Minden oké, csak túl sok ez…
Nem tudja meggyőzni Harryt ilyen egyszerűen, mert a fiú már a kezét mossa.
– Megnézem a sebed, oké? – fordul felé, de amint újra letérdel, Louis elkapja a karját, és a vágásokat, zúzódásokat vizsgálgatja.
– Ezek a gyönyörű kezek nem azért lettek teremtve, hogy durva köveket pakolj vele – motyogja, ahogy a saját ujjbegyével végigsimít az érintetlen részeken. Harry már ennyitől elfelejt lélegezni, és amikor Louis a szájához emeli a kezét, hogy egyenként mindegyik apró kis sebre puszikat hintsen, végre kifújja a bennrekedt levegőt, és zihálni kezd. Hirtelen úgy érzi, mintha egy álomba csöppenne. Az agya mintha vattacukorból lenne, és megszűnik körülötte a rideg valóság. Hagyja, hogy Louis lehúzza magához, és óvatosan úgy helyezkedik, hogy ne nyomja a bekötött lábát. Végre az ajkaik egymásra találnak, és megint csókolóznak, de valami más, mint legutóbb. Ezekben az éhes csókokban benne van a folytatás ígérete. Őrület, hogy mennyire akarja ezt ebben a lehetetlen helyzetben is. A doktor forró tenyere a pólója alatt a meztelen hátára simul, és lassan felfedezőútra indul először az izmok, aztán a csigolyák között. Harry belemosolyog a csókba az óvatos, kíváncsi érintések miatt, amelyek még így is olyan érzést okoznak, mintha egy hurrikán söpörne végig a testén. A következő pillanatban Louis ujjai előre csúsznak, végigsimítanak a mellbimbóin, és az énekes már képtelen visszafogni a hangját. A kis csúcsokkal együtt a férfiassága is szédítően gyorsan telik meg vérrel, és most még követelőzőbben nyal a doki finom ajkai közé. Gyümölcsös müzli íze van, ahogy valószínűleg neki is, és miközben ezen gondolkodik, a férfi a derekába markol, hogy a csípőjük összesimulhasson. Szinte egyszerre nyögnek fel az érzéstől, és Louis elhúzódik a csókból, hogy vehessen néhány kapkodó lélegzetet.

– Minden oké? – kérdezi Harry aggódón, de azért odahajol, hogy végigcsókolhassa a férfi nyakát, aki a plafon felé fordítja a tekintetét, és a kezei lassan cirógatják az énekes oldalát.
– Csak… úgy érzem, nem sok vér maradt az agyamban – feleli a doki idegesen nevetgélve. Harry a térdeire támaszkodik, magukra húzza a takarót, és addig igazgatja a férfit, míg a háta alá is jut belőle.
– Lassítanunk kéne? – kérdezi Harry, de Louis olyan hevesen rázza meg a fejét, hogy nevetnie kell rajta. A kezeit a doki csípőjére teszi, és lassan elkezdi felhúzni az inget. Eszében sincs levetkőztetni a férfit, aki már ennyitől is libabőrös lesz, csak megőrül azért, hogy kicsit érezhesse őt. A csupa seb kezei furcsán néznek ki a makulátlan, forró bőrön. Túl forró… Harry felkapja a tekintetét Louis arcára, de közben tovább simogatja a hasát. – Lázas vagy? – Louis az ajkába harap, és egy alig észrevehetőt bólint. – Miért nem szóltál? – kérdezi Harry, és a hangja remeg egy picit.
– Nem sokat tehetünk – feleli Louis fátyolos hangon.
– Elrontottam valamit? – Harry hangja már csupa kétségbeesés, és a szeme megtelik könnyel.
– Nem, dehogy! – tiltakozik a doktor azonnal, és felnyúl, hogy letöröljön egy kibuggyanó könnycseppet, még mielőtt végigfolyna Harry arcán. – Sosem volt még ennyire ügyes és gondoskodó diákom.
Harry szájának egyik sarka felfelé kunkorodik, de a mosolykezdemény azelőtt elhal, hogy elérhetné a szemeit.
– Most mit fogunk csinálni?
– Csak érezzük egymást – vonja fel a szemöldökét Louis kihívóan, és lenyúl kettejük közé, hogy kiszabadíthassa a fiút a nadrágból. – Gyere közelebb!
Harry fél, és ezt már magának is beismeri. Az elmúlt nap szörnyű volt, de még sosem fojtogatta annyira a rettegés jeges marka, mint akkor, amikor lenézett Louis fáradt tekintetébe. Nem hajlandó belegondolni, milyen következményekkel járhat ez az egész. Talán kétségbeesett, de semmiképpen sem reményvesztett, és úgy tűnik, a teste abszolút nem foglalkozik a lelke állapotával. Louis hozzáér, és ő máris dorombol, mint egy cica. Megadóan dörgölőzik a férfihez, és próbál úgy tenni, mintha semmit sem jelentene, hogy a doktor teste szó szerint lángol. Persze, ez nem működik sokáig.
– Louis… – kezdené aggódva, de a férfi az ajkai elé szorítja az ujjait.
– Shh – csitítja, mielőtt befejezhetné a mondatot. – Vetkőztess le, az segíteni fog.
Harry ismét szó nélkül teszi azt, amire kéri. Kigombolja az inget és kibújtatja belőle, aztán a szétvágott nadrágtól is megszabadítja. Az oldalára fekve teszi a fejét Louis mellkasára, és egy remegő sóhajjal simítja a tenyerét a férfi erekciójára még az alsóján keresztül. Louis édes hangon felnyög, és ő is simogatni kezdi Harry szerszámát, de a keze túl hamar elfárad.
– Hagyd, hogy én csináljak mindent – puszil a nyakába Harry, és a doki megadóan elengedi.
– Ha kikerülünk innen, és meggyógyulok, akkor én… ahh, istenem – fullad egy nyögésbe Louis hangja, amikor Harry végre benyúl az alsója alá, és először a golyóit, aztán a hosszát tapogatja végig, mintha meg szeretne jegyezni minden kidudorodó eret, azt, hogy hol milyen érzés a bőrét tapintani, és hogy milyen reakciókat tud kicsikarni a férfiból.
– Folytasd! – szól rá Harry vágytól rekedt hangon, és most saját magát igazítja el úgy, hogy a farka Louis oldalához simulhasson. A pénisze hegyén kibuggyanó előnedv nedves csíkokat hagy a doktor bőrén, ahogy egyre céltudatosabban mozgatja a csípőjét.
–  Tudom, hogy vigyáznunk kell a hangodra, de annyira szeretném, ha a nevemet sikoltanád úgy, mintha a világodról sem tudnál – vallja be Louis egy szuszra, teljesen kifulladva.
Harry szélesen elvigyorodik, majd szexin az alsó ajkába mélyeszti a fogait.
– Imádnám – biztosítja a dokit. – Valószínűleg az egész környéket felkiabálnám. Csodálatos farkad van – teszi hozzá, és egy kicsit erősebben szorítja Louis szerszámát, míg a hüvelykujjával a makkját kényezteti.
Louis kinyitja a száját, mintha mondani készülne valamit, de újra csak egy nyögésre futja tőle. Aztán megint belekezd, és ezúttal értelmes szavak is elhagyják az ajkát:
– Megengednéd, hogy megdugjalak? – kérdezi csodálattal a hangjában.
– Persze. Valószínűleg könyörögnék is érte, ha arra kényszerítesz – feleli Harry gondolkodás nélkül, őszintén, mire Louis remegni kezd. – Jól vagy, édes?
A férfi összeszorított szemekkel bólogat, és a vonásai eltorzulnak.
– Istenem, Harry! – zihálja, és minden maradék erejével magához szorítja a fiút. Harry most erősebben és gyorsabban dörgölőzik neki, a farka fel-le csúszkál a férfi csípőjén, de aztán még jobb ötlete támad. Újra a térdeire támaszkodik, Louis felé kerül, és a lábai között elhelyezkedve összefogja mindkettőjük péniszét. Látja, hogy Louis szemei kipattannak, és ahogy lenéz már csak néhány mozdulat, mielőtt a férfi végigspriccel a hasán. Harry azt sem tudja, hogy a lüktető farkát, vagy az arcát nézze. Annyira közel van már, hogy semmit sem érzékel Louis illatán, a forró testén és a hangján kívül. A farkát a férfi ragacsos hasfalához szorítja, az arcát a nyakához fúrja, és néhány másodperccel később remegve, egy mély nyögéssel ő is elélvez.
Sokáig tart, míg összeszedi magát. Próbálja késleltetni, hogy a durva valóság újra rájuk találjon, ezért egy darabig csak belélegzi Louis illatát, és a kezével a férfi hajába túr. Az összes izma tiltakozik a mozgás ellen, de nem akarja agyonnyomni a dokit. Még egyszer megpuszilja az ajkát, mielőtt remegő végtagokkal feltérdel. Louis lassan végignéz rajta, az ujjai hegyével átrajzolja néhány tetoválásának a körvonalát, aztán fáradtan maga mellé ejti a kezeit. Harry már tisztán látja rajta, hogy beteg, és fájdalmai vannak, ahogy azt is, hogy a szemében földöntúli boldogság csillog. Ő is hasonlóan érzi magát. Semmit nem bánt meg. Hiába kétségbeesett a történtek miatt, a világ legszerencsésebb emberének érzi magát, hogy megismerhette Louis-t.
Akkor tér magához, amikor a doktor vacogni kezd, és mindenhol libabőrös lesz. Gyorsan letörli a nedves foltokat a hasáról, aztán alaposan betakargatja a férfit, majd ő is visszaöltözik. Az agyáról lassan felszáll a köd, és újra visszakapcsol túlélő üzemmódba. Az ásványvízzel bevizez egy pólyatekercset, és szétnyitva Louis homlokára teszi.
– Megnézem a sebet, oké?
Nem várja meg, hogy a férfi válaszoljon, egyszerűen csak kitakarja a lábát és gyorsan leszedi a kötést. Louis közben az alkarjára támaszkodik, de felesleges lenéznie, valószínűleg minden a fiú arcára van írva, mert Harry elfordul, és a kézfejét a szája elé szorítja. A seb reggel óta alaposan bedagadt, vörös, és valamilyen sűrű váladék szivárog belőle, ami gennynek tűnik. Harry vesz két mély lélegzetet, és visszafordul.
– Nem valami vágykeltő, ugye? – kérdezi Louis a földet nézve.
Harry figyelmen kívül hagyja a kérdést, és inkább a lényegre próbál koncentrálni.
– Mondd, mit csináljak vele? – szólal meg halkan, mikor végre sikerült leküzdenie a hányingert.
– Semmit sem tudsz vele csinálni. Ki kellene tisztítani az egészet, aztán kellenének gyógyszerek. Antibiotikum, meg hasonlók – mondja Louis színtelen hangon, mintha csak egy betegéről beszélne.
– Hogy kell kitisztítani?
– Harry, egy kibaszott műtétről beszélek, nem egy kis bibiről, amiből ki kell szedegetni a köveket, aztán a gyógypuszi mindent helyrehoz – fakad ki Louis, de abban a pillanatban megbánja, hogy felemelte a hangját, és bocsánatkérően simogatja meg Harry kézfejét.
Harry nem veszi magára, a gondolatai túlságosan össze-vissza cikáznak. Inkább a táskáért nyúl, és kivesz belőle egy csomag új kötszert.
– Lefertőtlenítem megint, aztán bekötözöm – dönti el, mert Louis semmi használható információval nem szolgált. – Mennyi ideig maradhat így? – bukik ki belőle a kérdés, mert tudnia kell, mire számítson.
– Utálom, amikor a betegek hozzátartozói ezt kérdezik – horkan fel a doktor, miközben a fejét újra leteszi a földre. – Arra vagy kíváncsi, meddig maradok így életben, ugye?  Csak azt tudom mondani, mint mindenkinek. Fogalmam sincs, ez annyi mindentől függ. Talán még egy nap, de lehet, hogy kevesebb.
Harry nem erre a válaszra számított. A legsötétebb álmában sem gondolta volna, hogy ennyire rövid időről van szó. Ha nem csinál valamit, Louis egy nap múlva ilyenkor már nem lesz vele. Az pedig nem fordulhat elő. Amikor újra bekötözi a sebet, és alaposan betakargatja a férfit, leül mellé, és a fejét meg a vállát simogatva próbálja kitalálni, hogy a fenébe szabadítsa ki magukat. Szüksége van egy tervre, mégpedig azonnal.