Játsszuk el, hogy tetszel! - 8. A világ a feje tetejére áll

Sziasztok! Köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket. Jó tudni, hogy annak ellenére, hogy ritkán vannak részek, még mindig akadnak, akik szeretik :) Amint látjátok, meghoztam a 8. részt, amihez jó olvasást kívánok.

************************************************************

Az óra ritmikus kattogása, a vízforraló halk morajlása, és egy távoli szomszédtól beszűrődő fűnyíró zúgása volt az összes hang a konyhában. Honey szipogása teljesen megszűnt, szerencsére a két lánynak sikerült elaltatnia. Louis a gondolataiba mélyedve ült az asztalnál, arcát néha a tenyerébe temetve, miközben próbálta feldolgozni a délután történteket. Ha neki ilyen nehezen megy, el sem tudta képzelni, Harry vajon hogy fog vele megbirkózni. Zombiként lépdelt a konyhapulthoz, hogy a forró vizet a teafűre öntse, mikor valaki megérintette a vállát. Összerezzent, annyira, hogy a víz kilöttyent a kezére. Fájdalmasan felnyögött, ahogy lerázta a tűzforró folyadékot. Ash anélkül dugta Louis kezét a hideg vízsugár alá, hogy bármint mondott volna. A fiú döbbent arccal fordult felé, mintha próbálná újra kiismerni, sutba dobva az elmúlt hónapokat, melyeket együtt töltöttek. Nem tudott elképzelni nála gondoskodóbb személyt, a kislányát mégis elhagyta.
– Miért, Ashlee? – suttogta Louis.
– Mit miért? – kérdezett vissza a lány élesen.
– Honey... nem kellett neked? – A fiú hangja csupa értetlenkedés volt, ami csak még jobban bosszantotta Ash-t.

Játsszuk el, hogy tetszel! - 7. A zöld szalag

Sziasztok! Meghoztam az új részt, remélem, szeretni fogjátok, annak ellenére, hogy megint késtem vele. Nem ígérek semmit, hogy mikor jön a folytatás, de igyekszem, és amit kész, felkerül a blogra. Jó olvasást! :)

****************************************************************

Harry nem tudta hová tenni Louis furcsa viselkedését. Már elmúlt éjfél, és úgy tűnt, a gépük késni fog egy órát. Ahogy a terminál egyik kevésbé forgalmas részén várakoztak, hogy felszállhassanak, a fiú megállás nélkül dobolt a lábaival a földön, vagy éppen az ujjait tördelte és sóhajtozott. Harrynek akkor lett elege, mikor kedvesen Lou-ra mosolygott, és cserébe kierőltetett vicsorgást kapott.
– Tündérke, mi a baj? Félsz a repüléstől? – kérdezte együttérzően, és az egyik tenyerét a fiú combjára fektette. Louis megkövülten bámulta az említett testrészt, majd felkapta a fejét, és gyorsan körbenézett, látja-e őket valaki. Harry azonnal értette a célzást, és kissé durcásan, de elvette a kezét. – Hozok egy kávét. Kérsz te is? – pattant fel azonnal, mert érezte, ha ott marad, robbanni fog. Pedig az idő és a hely sem volt alkalmas, arról nem is beszélve, hogy valószínűleg később megbánná az egészet.