2018. szeptember 16., vasárnap

Insomnia - Prológus

Sziasztok! Végre eljött ez a nap is. Már hónapok óta arra várok, hogy megoszthassam veletek ezt a történetet, és most meghoztam a prológust. Nagyon izgulok, alig várom, hogy kiderüljön, mit gondoltok róla :) Jó olvasást!
A történettel kapcsolatos figyelmeztetések: lesznek 18+ részek, homoszexuális szál, vérfertőzés, előfordul majd benne erőszak, durva nyelvezet. Ennek tudatában kezdjetek bele.


2059. 01. 05.
Átutazók vagyunk. Csupán egy homokszem a sivatagban, egy vízcsepp az óceánban, de van valami, ami közös bennünk: megszületünk, majd semmivé leszünk. Ez a rideg valóság, és csak rajtunk múlik, mennyire tudjuk kiszínezni a perceinket, óráinkat, napjainkat, éveinket. Nem tudhatjuk, mennyi idővel gazdálkodhatunk. Nem tudhatjuk, melyik tervünket húzza keresztül a sors. Emberek lépnek be és ki az életünkből, miközben sokszor a sötétben tapogatózunk azzal kapcsolatban, hogy kire érdemes áldozni a drága időnkből. Néha örök barátságok törnek meg, lángoló szerelmek válnak hamuvá, amiket hömpölyögve kap fel a szél, és hord szerteszét a végtelenbe. 

2018. szeptember 11., kedd

Megfigyelve - 27. Modellezés

Sziasztok! Meghoztam a fordítás befejező részét. Remélem, ti is legalább annyira szerettétek, mint amennyire én szerettem nektek fordítani :) Köszönöm a segítséget Szabinának és Briginek! :)
Most, hogy befejeződött egy újabb Bill/Tom sztori, azt hiszem, itt az ideje, hogy hozzak nektek egy sajátot velük. Vasárnap nagyon messze utazunk... valahová, a világ végére, és belevágunk az Insomniába ;) Akik követik a Facebook csoportom, már látták a borítót, de mindenképpen szerettem volna ide is kirakni.




27. Modeling
Modellezés: Mások utánzásán vagy megfigyelésén alapuló tanulási folyamat.

17 évesen

– Csinálnunk kellene valamit – mondta Charlie, és elindult a konyhából, hogy a zokogás forrásához menjen.
Alan megragadta az ikertestvére ingujját és visszahúzta.
– Nem, nem kell semmit tennünk – mondta határozottan.
– Akkor neked kéne valamit csinálnod. Alan, már eltelt egy óra – mondta Charlie szinte könyörögve.
Alan szoros ölelésbe húzta a testvérét és megrázta a fejét:
– Tovább fog tartani egy óránál. Hagyd őket. Jól haladnak.
A nappaliból hallatszó hangos csattanás másra utalt.
– Ne érj hozzám! – kiáltotta az egyik fiú, és a hangja már rekedt volt az ordítástól.
– Alan, ez nem haladás. Hogy hagyhatod, hogy ezt tegyék egymással?

2018. szeptember 9., vasárnap

The unforgiving - 24. Meg kell találnunk

Sziasztok :) Egy kis nyugis rész... vagy a vihar előtti csönd? :D 

H.

Úgy éreztem, egy kicsit kezd minden helyrebillenni az életemben. A rémálmaim egyre ritkábban jöttek elő, a hangulatom sokkal jobb volt, és a kapcsolatom Lou-val is csigatempóban, de fejlődött. Persze, reggelente furcsa volt úgy felkelni, hogy nem volt meghatározva, mettől meddig reggelizhetek, mikor zuhanyozhatok vagy mehetek ki a levegőre. Ahhoz is hozzá kellett szoknom, hogy amikor Louis-val csókolóztam az ágyban, ne pillantgassak idegesen az ajtó felé, attól félve, hogy valaki meglát minket, és onnantól mindennek vége. Talán a felszín alatt még ott lapult a félelmem, az, hogy úgy éreztem, egy senki vagyok, vagy hogy kilátástalannak gondoltam a jövőm, de Louis tett róla, hogy mindig lefoglaljon valamivel, és nem volt időm ilyen borús dolgokon morfondírozni. Az első héten végig otthon maradt velem, de amikor szombat délelőtt közölte, hogy este szeretné, ha elmennénk valahová, és előtte be kéne vásárolnunk, szinte felragyogott, amikor beültünk a kocsiba, és elindultunk a bevásárlóközpont felé.

2018. szeptember 4., kedd

Megfigyelve - 26. Viszontáttétel

Sziasztok! Ezután már csak egyetlen befejező rész vár ránk. Ha elolvassátok (és ilyen sokáig velem meg a fiúkkal tartottatok), kérlek mindenképpen hagyjatok egy kommentet :) Köszönöm!


26. Counter Transference
Viszontáttétel: A terapeuta érzelmeinek átirányítása az ügyfél felé, vagy általánosságban a terapeuta érzelmi összefonódása az ügyféllel.

17 évesen

A csengetés és a ajtó kitárulása közötti idő egy örökkévalóságnak tűnt a lépcsőn várakozó számára. Amikor végre kinyílt, egy gesztenyehajú fiatalember állt az ajtóban, és zavartan nézett a kissé sötétebb hajú testvérére.
– Jézus Krisztus, Al. Mi a fene történt veled? – kérdezte Charlie elképedve, ahogy a bátyját nézte, aki alig állt a lábán. Alan szemei véreresek voltak, az arca kipirult, és bűzlött az alkoholtól. Talán nem kellett volna, hogy szokatlan legyen egy huszonnégy évest ilyen állapotban látni, de Alan sosem ivott.
– Elhagyott engem – mondta Alan nehézkesen, miközben az ajtókeretbe kapaszkodott, hogy lábon tudjon maradni.
Charlie a testvére mellé lépett, és az egyik karjával átölelte, hogy be tudja vezetni.
– Gyerünk, menjünk be – mormolta.

2018. szeptember 1., szombat

Megfigyelve - 25. Áthelyezés

Sziasztok! Köszönöm a TU legutóbbi részéhez érkezett kommenteket, nagyon örültem nekik :) Kérlek, most is osszátok meg velem a véleményeteket. Ja, és még egy fontos: Boldog szülinapot az ikreknek! :)


25. Transference
Áthelyezés: Főleg gyermekkori elfojtott élményekkel összefüggő érzelmek reprodukciója, és egy másik személy helyettesítése az elnyomott impulzusok eredeti tárgyával.

17 évesen

– Én… öhm… – Tom elnémult, miközben az ajtóban lévő emberre meredt. A férfi furcsán ismerős volt, de nem az a személy, akit keresett. A gesztenyebarna haj szinte azonos, csak egy kicsit hosszabb, és ősz hajszálai sem voltak. A vékony keretes szemüveg is hiányzott, de volt néhány különbség még itt-ott; valamivel kisebb orr, teltebb ajkak, sötétebb szemek… Különbségek, amelyek elegek voltak ahhoz, hogy teljesen összezavarják Tomot.
– Alant keresed – mondta a férfi kedves mosollyal.
– Igen – felelte Tom. Az egész szürreális volt. Alan hasonmására bámult, és nem tudta rendezni a gondolatait. Az ember azt hinné, hogy valaki, akinek van ikertestvére, könnyen megérti az összefüggést, de Alan a tíz évig tartó terápiájuk során sosem említette ezt az apróságot.

2018. augusztus 30., csütörtök

The unforgiving - 23. Te... állandóan te

Sziasztok! Elkészültem egy új TU résszel, és már hozom is nektek. Köszönöm a kommenteket, amiket vagy itt, vagy a csoportban hagytok nekem, esetleg mindkét helyen :) Amikor ide írtok, az mindig maradandóbb, könnyebben vissza tudom keresni, a facebookon pedig tudunk kicsit beszélgetni az adott részről :) Szóval, visszatérve a történethez... egy kicsit hosszabb rész, jó olvasást hozzá! ;)

L.

Az ujjaim pillekönnyű érintéssel futottak végig az arcán, mert nem akartam megkockáztatni, hogy felébredjen, viszont képtelen voltam ellenállni annak, hogy érezzem a bőrét. Az állán már megjelentek az apró borosták, de ezt leszámítva olyan puha volt a bőre, hogy szívem szerint egész nap simogattam volna. Bárcsak hagyná… bár ne nézne rám olyan ijedt tekintettel, minden alkalommal, amikor közeledni próbálok hozzá. A tekintetem lesiklott a begipszelt karjára, és megcsóváltam a fejem. Nem mesélt arról, mit csinált vele Jason, amióta kiengedtek, én pedig túl korainak éreztem még, hogy rákérdezzek. Legalább a kék foltok eltűntek már a karjáról. Az ujjaim tovább kalandoztak a mellkasára, miközben a gondolataimba mélyedve cirógattam tovább. Ez volt a harmadik reggel, hogy Harry velem volt. Velem aludt, és velem ébredt. Két napot már együtt töltöttünk, de úgy éreztem, mintha csak fizikailag lenne ott. Nem áltattam magam, már az első nap után tudtam, hogy nem lesz egyszerű, és hogy baj van. Nappal olyan volt, mintha teljesen máshol járna, valami egészen sötét és ijesztő helyen, ahonnan nehéz a kijutás, éjjel pedig a rémálmai üldözték. Előző este kénytelen voltam adni neki egy altatót, mert már a második reggel kelt fel

2018. augusztus 26., vasárnap

Megfigyelve - 24. Megfelelés

Sziasztok! Nagyon közeledünk a vége felé, de ígérhetem, az utolsó mondatokig izgalmas lesz ;)



24. Conformity
Megfelelés: Az attitűd, hit, gondolatok vagy viselkedés megváltoztatása annak érdekében, hogy jobban összhangba kerüljön valaki mással.

17 évesen

– Itt jobbra, azt hiszem. Ennek a blokknak kell lennie – mondta Tom az utasülésről. Az alsó ajkát csak addig engedte ki a fogai közül, amíg beszélt. Egész úton a száját rágcsálta, ami már vörös és dagadt volt a kíméletlen bánásmódtól.
Csak egy unalmas kis ház volt. Unalmas cserszínű, mint a többi földtónusú ház, amelyek körbevették. Az udvar szépen ápolt, két sorban narancsvirágok szegélyezték az ajtóhoz vezető rövid utat. Tom reménykedett valami nyilvánvaló jelben, hogy jó helyen jár… hogy nem fog odamenni a bejárathoz és bolondot csinálni magából.
– Biztos vagy benne? – kérdezte a sofőr, miközben lehúzódott az út szélére.
– Biztos vagyok benne – mondta Tom több meggyőződéssel, mint ahogy valójában érezte. Nem volt más választása, ha beszélni szeretne vele. Nem válaszolt a telefonhívásaira, és Tom most már kétségbeesett volt.

2018. augusztus 23., csütörtök

Megfigyelve - 23. Meggyőzés

Sziasztok! Ha vártátok, jó hírem van: elkészült, és hamarosan olvashatjátok a folytatást is :) 


23. Persuasion
Meggyőzés: Szándékos kísérlet egy másik személy gondolatainak, érzéseinek vagy viselkedésének befolyásolására.

17 évesen

A fehér végűre festett körmök átfutottak a ragyogó, fekete bőrön. A kanapé szép volt; olyan áramvonalas, modern bútor, amit egyszer majd ő is szeretne a lakásában, de a helyiség ettől függetlenül végtelenül sivárnak és hidegnek hatott. A sarokban lévő beteges kis növényen kívül minden fekete, fehér és ezüst színű volt. Bill nagyon szerette ezeket a színeket, de itt túlságosan steril hatást váltottak ki. A négy falból három hófehéret semmi sem díszített, a negyedik pedig tele volt díjakkal és bizonyítványokkal aggatva, hogy szembetűnően hirdessék a szoba tulajdonosának nagyszerűségét.

2018. augusztus 19., vasárnap

Megfigyelve - 22. Szenvedés

Sziasztok! Hoztam nektek gyorsan az új részt, mert tudom, hogy izgultok a folytatás miatt, és ez érthető is az előző rész vége miatt. Jó olvasást kívánok! (és a kommentet se felejtsétek el) :)



22. Suffering
Szenvedés: Az egyén olyan alapvető érzelmi megtapasztalása, amely kellemetlenséggel jár, amihez félelem társul, vagy akár sérüléssel is fenyegethet.

17 évesen

David megdörzsölte az orrnyergét és a doboz aszpirinért nyúlt, amit a bőröndjében tartott. A feje egész éjjel lüktetett, különösen amióta a kiadóval tárgyalt telefonon és próbálta őket meggyőzni, hogy minden a legnagyobb rendben. Pedig a dolgok nem voltak rendben. Cseppet sem.
A koncert abszolút kudarc volt. Georg és Gustav a megszokott módon teljesített, de az ikrek mintha ott sem lettek volna. Még egy kívülálló is észrevette volna, hogy valami gond van. David rettegett attól, hogy következő nap milyen cikkeket fog találni az újságban, de tudta, hogy ő már kevés hozzá, hogy kijavítsa a problémát. Az ikrek alig néztek egymásra egész idő alatt, és akadtak olyan pillanatok, amikor meg volt róla győződve, hogy Bill mindjárt sírva fakad a színpad közepén. Az egész egy rémálomnak tűnt a média szempontjából, és mint általában, David magára volt hagyva, hogy rendbe hozza a dolgokat.

2018. augusztus 18., szombat

The unforgiving - 22. Engedd, hogy törődhessek veled

Sziasztok! Nézzétek csak, mit hoztam nektek :) Ha vártátok már, és elolvastátok, hagyjatok itt nekem egy kommentet, kérlek. Lehetséges, hogy holnap este is hozok valamit, mondjuk új részt a fordításból ;)

H.

Stan azt mondta az utolsó délutánon, amit vele töltöttem a poros könyvek között, hogy kiszabadulni olyan lesz, mint újjászületni. Hideg, ijesztő, hangos és kellemetlen. Nem is sejthette, mennyire igaza van. Amikor a börtön előtt, a kerítésen kívül álltam, és az őr bezárta mögöttem a rozsdás kaput, úgy éreztem, hogy valami szörnyű helyre kerültem. A nap még sosem sütött ennyire élesen a szemembe, az utca forgataga még sosem zavarta ennyire a füleimet, mint amikor ott toporogtam a járdán, a vállamon egy rongyzsákkal, ami az összes tulajdonomat rejtette magában. Amikor hátranéztem, már csak a börtönőr hátát és távolodó alakját láttam. Az agyam egy ici-pici része azt akarta, hogy rohanjak a kapuhoz, és könyörögjek azért, hogy beengedjen. Ez furcsán hangzik, ugye? Pedig abban a pillanatban, amikor kiléptem a börtönből, úgy éreztem, hogy a védelemből kikerültem az ijesztő valóságba. Egyedül Louis alakja volt az, ami valamiféle biztonságot jelentett, mert amikor megláttam a kocsija oldalához támaszkodva, a lábaim maguktól vittek felé. Hálás voltam neki, amikor elkezdett felém sétálni, majd nem törődve azzal, hogy az arra sétáló emberek mit gondolnak, hamarosan futásra váltott. Szükségem volt az ölelő karjaira, az illatára és a teste melegére ahhoz, nehogy visszaforduljak a szürke épület felé, mint egy halálra rémült vad.