From the Grey - 19.

Sziasztok! Régen volt már rész, de végre meghoztam nektek a folytatást :) Jó olvasást hozzá!

19.

A folyosóról zajok szűrődtek be - léptek hangja, nevetés, beszélgetés -, és az előzenekarnak köszönhetően halk dübörgés járta át a falakat. A sötét, raktárnak használt kis helyiség dohos szagú volt, valószínűleg már hetek óta nem szellőztettek, de a vastag fémajtóhoz volt kulcs, ezért tökéletesen megfelelt nekünk. Kettesben voltunk Noah-val, nyolc napja akkor először. 

Amikor megérkeztünk Európába, köszönhetően a jetlagnek és a showk előtti izgatottságnak, még könnyen sikerült féken tartani magunkat, az érzéseinket, vágyainkat. Nappal az időeltolódás, éjjel a koncert utáni kimerültség miatt éreztük úgy, hogy aludnunk kell. Mindannyian bekuckóztunk a buszon az ágyunkba, és nem maradt sok idő arra, hogy a pihenésen, és az esti showkon kívül bármi mással foglalkozzunk. De amint eltelt a hét, a szervezetünk megbarátkozott a körülményekkel, és teljes turné üzemmódba kapcsolt, Noah-val egyre többször felejtettük a szemünket egymáson, egyre több volt az elhúzódó érintés, és előző este konkrétan a combján felejtettem a kezem a takaró alatt, miközben Folioval videojátékoztak. Addigra már teljesen kivoltam. A bezárható helyiséget is én találtam, de egy percig sem kellett őt győzködnöm, hogy kövessen két percre rá, hogy otthagytam a többieket az öltözőben. 

Alig telt el tíz perc, és ott állt előttem, a hátával a falnak támaszkodott, és az arcomba lihegett az orgazmus utóhatásaként. Már átöltözött a showhoz, és kicsit zavart, hogy nem férhettem a nyakához a fekete garbó miatt, amit viselt, de el kellett ismernem, hogy piszkosul szexi volt benne. Félhomály ölelt körbe minket, odakint már régen besötétedett, csak a telefonom világított a földön. A tenyeremet a falnak támasztottam Noah két oldalán, és ha már a nyakát nem érezhettem, legalább a haja illatát magamba szívhattam, ahogy előre hajoltam. Noah a kezébe fogta az arcom, és egy kicsit még mindig lihegve csókolt meg. Nem foglalkozott vele, hogy nem sokkal azelőtt a számban volt a farka, a puha puszikat rövid időn belül nyelves, nyálas csók váltotta fel. A kesztyűs kezét a tarkómnál a hajamba csúsztatta, hátrafeszítette a fejem, és a nyakam vette célba. Hangosan felnyögtem, és közben tetőtől talpig libabőrös lettem, amikor a bőrömbe harapott. És furcsa mód pont a saját hangom volt az, ami észhez térített, hogy mennünk kéne. Kelletlenül eltoltam magamtól, és azonnal nekiláttam, hogy megigazítsam odalent a dolgokat. Noah még mindig az extázistól fátyolos tekintettel nézte, ahogy felhúztam az alsóját, és egy erőteljes remegés futott végig rajta, ahogy a kezem véletlenül hozzáért a farkához. Aztán begomboltam a nadrágját, és a fejemmel az ajtó felé intettem. 

De neki más tervei voltak. Újra magához húzott, és miközben csókolt, megfordított minket, így most az én hátam dőlt a falhoz. A nadrágomhoz nyúlt, és megpróbált befurakodni az anyag alá, de elkaptam a kezét.

- Nem kell viszonoznod, nem azért csináltam – mondtam neki halkan, amikor sikerült elhúzódnom a csókból. Annyira vágytam rá, hogy előző este már majdnem a busz falát kapartam, de nem akartam egyikünket sem kellemetlen helyzetbe hozni. Megelégedtem azzal, hogy legalább neki tudtam néhány kellemes percet szerezni. - Menjünk vissza, keresni fognak.

Noah megcsóválta a fejét, és játékosan az ajkába harapott. A keze közben a pólóm alá furakodott, és mikor a kesztyűbe bújtatott ujjai a mellbimbómon állapodtak meg, elkerekedtek a szemeim. Furcsa volt a hideg, kissé durva műbőr érzete a testemen, ugyanakkor annyira izgató, hogy a váratlan érzéstől a fejem koppant a falon, ahogy hátraejtettem. Miközben a pókhálókat néztem a plafonon, meg kellett kapaszkodnom Noah széles vállaiban, mert a lábaim kontrollálhatatlanul remegni kezdtek. Minden alkalommal, amikor végigsimított valamelyik megkeményedett kis csúcson, apró áramütésszerű borzongás futott végig rajtam, és nyöszörögni kezdtem, mint egy sebzett állat. 

- Tetszik? - suttogta a fülembe, mintha nem tudta volna egész pontosan. Ránéztem, és csak arra voltam képes, hogy némán bólogassak. Noah cinkosul elmosolyodott, és már a hasam simogatta, miközben haladt egyre lejjebb. - Ki gondolta volna, hogy ennyire kész leszel ettől… Ha lenne időnk, órákig kínoználak így – jegyezte meg, ahogy lenézett kettőnk közé, és a keze lassan becsúszott a nadrágom alá. - Végig ez fog a fejedben járni, miközben a színpadon vagyunk? - kérdezte, és a kesztyűs kezébe fogta a golyóimat, aztán lassan, nagyon-nagyon lassan végigsimított a farkam alsó oldalán. Reméltem, hogy az előző csak költői kérdés volt, amire biztosan tudta a választ, mert annyi minden történt egyszerre, hogy el is felejtettem reagálni. Közben a másik kezével már húzta le a cipzárt, és kiszabadította a fájdalmasan kőkemény farkam az alsóm alól. - Még mindig úgy gondolod, hogy nem kell viszonoznom? - nézett rám vigyorogva.

Erre meg már azért sem válaszoltam. Az ujjaimat a vállába mélyesztettem, és elkezdtem őt tolni lefelé. Noah engedelmesen letérdelt elém, és a haja alól pislogott fel rám, aztán a feneke a földet érintette. A combjai megfeszültek a szűk nadrágja alatt, és megadón nézett rám. Egy pillanatra összezavart, olyan gyorsan rendelődött alá az új szerepnek, hogy azt sem tudtam, mihez kezdjek vele. Segítségkérőn néztem rá, és szerencsére azonnal értette a problémám.

- Mondd el, mit szeretnél – kérte halkan.

- A szádat – feleltem neki, mert ez igazán nem volt nehéz kérdés. Kiegyenesedett a térdelő pozícióban, a kezemért nyúlt, és a feje hátsó részére húzta a tenyerem, aztán felnézett rám.

- Nick…

Nem folytatta, megvárta, amíg a mondandójára koncentrálok. Nehéz volt a szavaira figyelni, amikor a puha, nedves ajka alig pár centire volt a szerszámomtól, de azért sikerült megerőltetnem magam.

- Igen?

- Nemsokára énekelnem kell – mondta, miközben lejjebb húzta a nadrágom az alsómmal együtt, hogy könnyebben hozzám férhessen.

- Ó...Ó! - Amikor végre leesett, miért mondja ezt, kifulladva halkan kuncogni kezdtem. - Oké. Óvatos leszek, ígérem. - Noah bólintott, aztán a két keze – a kesztyűbe bújtatott, és a kesztyű nélküli – végigsimított a combomon, a csípőcsontomon, és végül a hasamon állapodott meg. - Nyisd ki a szád – susogtam neki rekedt hangon, miközben a szabad kezemmel az állát támasztottam. Noah azonnal engedelmeskedett, én pedig lassan az ajkai közé csúsztattam a farkam. A következő pillanatban a szája összezáródott körülöttem, a nyelvét a makkomhoz szorítva. A hajába markoltam, de hiába akartam őt látni, a szemeim önkéntelenül záródtak le. Mint egy védekező mechanizmus, ami érzékeli, hogy túl sok lenne nekem, ha láthatnám az előttem térdelő csodálatos férfit. Ahogy elkezdett rajtam dolgozni, és újra csillagok robbantak fel a szemhéjam mögött. - Te jó ég! – csak ennyit voltam képes remegve kinyögni ahogy lenéztem rá.

***

A show után mexikói étterembe mentünk a srácokkal, és a crew többi tagja is csatlakozott hozzánk. Ott volt Matt, Steven, Bryan, és nevetve, az adrenalintól felszabadultan beszélgettünk és viccelődtünk egymással. Lehet, hogy a zenekar egyre nagyobbra nőtte ki magát, de ezek az összejövetelek még mindig ugyanolyan barátiak voltak, mint évekkel azelőtt, azzal a különbséggel, hogy már drágább éttermeket is megengedhettünk magunknak. Vacsora után a felszolgáló egy nagy tálcányi Tequilát hozott az asztalunkhoz, és a poharak hamar ki is ürültek. Folio, Bryan és én kimentünk az épület elé cigizni. Állig felhúztam a kabátom cipzárját, mert január lévén elég hideg volt Londonban ahhoz, hogy még a hó is szállingózzon. Hétköznap volt, hajnali egy körül, így a két órával ezelőtt forgalmas utca majdnem teljesen kiürült. Néhány nevetgélő fiatal sétált a másik oldalon, és pár kapualjjal odébb egy hajléktalan feküdt elázott kartondobozokon. 

- Hogy érzed magad, Nick? - kérdezte tőlem Bryan, aki már tinikorunk óta az egyik legjobb barátunk volt. Hálás voltam, hogy ő is már a kezdetekkor csatlakozott hozzánk, mint fotós, és így sok időt tölthettünk együtt munka közben is. - Furcsa, hogy nem vár otthon barátnő?

- Elég hamar megszoktam, hogy ez van – vontam meg a vállam. - Nem, mintha ez lenne az első alkalom, hogy nincs barátnőm – feleltem neki, alaposan megválogatva a szavaimat. Nem akartam nekik Noah-ról mesélni, de nem tudtam volna tükörbe nézni, ha hazudok.

- A rajongók úgy is alig várják, hogy lecsaphassanak rád – mondta Folio nevetve, mire meglöktem egy kicsit a könyökömmel a dobosunkat.

- Hát még rád!

Mindhárman nevettünk, egy kicsit minden könnyebb lett a tequila után. Aztán elcsendesedtünk, és csak néztünk magunk elé. Eloltottam a cigim, és összébb húztam magamon a kabátot. A hajam vizes lett a rajta olvadozó hópelyhektől, de Noah megígérte, hogy csatlakozik hozzánk, ha elszívtuk a cigit. Mostanában nagyon vigyázott a hangjára, megpróbált a lehető legegészségesebben élni, hogy a tökéleteset tudja nyújtani a színpadon. Kinyitottam a tenyerem, és néztem, ahogy a tökéletesen szimmetrikus pelyhek a fekete kesztyűmre hullanak. Elmerültem a gondolataimban, és egy régi emlék tört utat magának.

Az utcákat sárgás fénybe vonta a közvilágítás, és láttam, ahogy Noah szempilláján egy tökéletes hópehely foglalt helyet, amíg a táskájában kutatott, hogy megtalálja a kesztyűjét. Az arca és az orra kipirult a hidegben, és vastag párafelhők hagyták el az ajkát, miközben káromkodott. Én egyik lábamról a másikra lépkedve toporogtam mellette, miközben a késő esti időpontban vártuk, hogy megérkezzen a buszunk. A lábujjaim már lefagytak a bakancsomban, és átkoztam magam azért, hogy előző este nem mostam ki a vastagabb zoknimat. Az órámra pillantottam. A járatnak már tíz perce meg kellett volna jönnie.

- Szerintem induljunk el gyalog. Van egy olyan érzésem, hogy törölték a járatot – ajánlottam, aminek Noah nem örült igazán. Morcos arccal nézett fel rám, aztán abbahagyta a keresést.

- Várjunk még egy kicsit. Talán túl nagy a forgalom a központban.

- Késő van már a dugókhoz – feleltem neki, miközben átvetettem a táskám a vállamon. - Gyere, ha tovább várunk, mindkettőnkből jégszobor lesz. Ha sétálunk, húsz perc alatt hazaérünk, és közben kicsit fel is melegszünk.

Noah kiegyenesedett, és ő is felvette a táskáját indulásra készen, de közel sem lelkesen. Tudom, hogy szar napja volt. Mesélte, hogy próba közben összekapott két fiúval a zenekarból, aztán amíg én tetováltam, neki végig a mosdókat kellett takarítania a szalonban. Az, hogy a busz nem jött, csak hab volt a tortán. Az ajka lebiggyedt, az orrát ráncolta, ahogy rám se pillantva elindult az otthonunk felé. Egy kicsit meg kellett gyorsítanom a lépteimet, hogy utolérjem, mert a végtelenül hosszú lábai nagy előnyhöz juttatták. Amikor mellé értem, megfogtam a karját. 

- Hé, állj meg egy kicsit – szóltam neki, és végre rám nézett a szemébe hulló haja alól. Kezembe fogtam a hideg kezeit, és felmosolyogva rá, próbáltam őket felmelegíteni. - Ha hazaérünk, csinálunk egy forró teát, és felbontjuk azt a finom csokit, oké?

Ő csak megvonta a vállát, mintha nem érdekelné az egész, de tudtam, hogy ez csak álca. Egy kicsit még morcos akart maradni. 

- Lezuhanyozunk, és bebújunk a takaró alá – folytattam rendíthetetlenül. Noah ajka az egyik oldalon végre felfelé kunkorodott. - Ez az, ez már jobban tetszik neked, ugye? – kérdeztem elégedetten, miközben a kézfejét a számhoz emeltem, és egy gyors puszit hagytam rajta. Aztán összekulcsoltam az ujjainkat, és a kabátom zsebébe húztam a kezét.

Elindultunk, és miközben a hó tovább áztatta a már amúgy is vizes ruháinkat, Noah elmesélte, hogy min kapott össze a zenekarral, és hogy úgy érzi, nem sokáig tudja már folytatni így, ha semmi beleszólása nincs a dolgokba. Nemrég múlt tizennyolc, de mivel ő volt a legfiatalabb, egyikük sem adott a szavára. Pedig nagyon jó ötletei voltak, egyedül az egojuk tartotta őket vissza, hogy egyáltalán meghallgassák. Amikor Noah befejezte a mondandóját, majdnem hazaértünk, és éreztem rajta, hogy mennyire megkönnyebbült, hogy kiönthette a szívét. 

- Bármikor kiléphetsz, ha úgy érzed, nem jó helyen vagy – mondtam neki, miközben az ajtót nyitottam. - Nem éri meg, hogy olyan emberek között töltsd az időd, akik nem becsülnek meg. Ezer zenekar van, akik gitárost keresnek.

Beléptünk az előszobába, levettük a cipőinket, és hoztam egy rongyot a fürdőből, hogy a hó ne a földre olvadjon a bakancsainkról.

- Egyáltalán nem biztos, hogy találnék másik zenekart, akik engem akarnak. Tűrhető gitáros vagyok, de például te is sokkal jobb vagy nálam. Semmi különleges nincs abban, ahogy játszom – nézett rám komoran, összefont karokkal. 

- Jól nézel ki. És hidd el, elég különleges vagy – tettem hozzá magamban mosolyogva, de teljesen őszintén. Felvettem a fűtést, és kiterítettem a radiátorra a kabátjainkat. Noah felhorkant, de még mindig az előszobában állt ugyanabban a magába zárkózott pózban.

- Ha szereted a két méteres csontvázakat, akkor biztosan – jegyezte meg egy lemondó sóhajjal. Nem értettem, mi van vele. Egyedül akkor szokott ilyeneket nyilatkozni a külsejéről, amikor valami fontos randira készül, és pánikol. Elindultam a konyha felé, hogy vizet forraljak a teánkhoz.

- Lehet, hogy el kellene kezdenem pornózni – jelentette ki a semmiből. Az első reakcióm az volt, hogy hangosan felnevettem, de amikor megláttam, hogy továbbra is komoly arcot vág, gyorsan leolvadt a mosoly az arcomról.

- Miért jutottál erre?

- Vannak, akik szeretik a hozzám hasonlókat. Szőrös, nagy darab, legalább húsz évvel idősebb pasik dughatnának meg. Jól fizetnének – felelte félvállról. - Ha anyám nézne felülről, legalább elégedetten bólogathatna, hogy igaza volt. Nem érek többet annál, amit a testemmel kereshetnék.

Elfordultam a konyhaszekrény felé, hogy kivegyem a teákat. Az elém vetített kép elég volt, hogy még a gondolattól is rosszul legyek. 

- Hagyd ezt abba! - szóltam rá, miközben ráöntöttem a forró vizet a teára. - Tudod, hogy ez hülyeség.- Noah nem mondott semmit, csak kiskanalat vett ki a fiókból, hogy rakjon egy kis cukrot a teájába. Aztán a kezünkbe fogtuk a bögréket, és bementünk a hálószobába, mert az a helyiség mindig gyorsabban felmelegedett. A teákat az ablakpárkányra raktuk, és egymással szemben ültünk az ágyamon. Noah az ágytakaróval babrált, és még mindig rossz kedve volt, láttam rajta.

- Szerintem baromi tehetséges vagy – mondtam neki, mire Noah óvatosan felnézett rám. Nem csak azért, mert fel akartam vidítani, hanem azért is, mert tényleg így gondoltam. - És tudtad, hogy neked van a legszebb mosolyod? - Noah az ajkába harapott az édes, nyuszi fogaival, aztán oldalra kapta a pillantását. És végre… végre, ha alig észrevehetően is, de elmosolyodott picit, még ha zavarba is hoztam ezzel a ténnyel. - Szeretném többet látni, ahogy nevetsz – mondtam neki, miközben a karommal lassan felé nyúltam. Amikor észrevette, hogy mit akarok, már késő volt. A kezem a pólója alá furakodott, és elkezdtem csikizni az oldalát. Nevetve dőlt le az ágyra, és próbált elhúzódni tőlem, de követtem őt, és tovább kínoztam egy kicsit. Kifulladva, a levegőt kapkodva birkóztunk, és hamarosan fordult a kocka, Noah felém keveredett, és én is kaptam a csikizésből. Észre sem vettük, hogy olyan közel kerültünk az ágy széléhez, de szerencsénk volt, mert Noah matracára pottyantunk le a kemény föld helyett. Egy pillanatra mindketten elfelejtettünk lélegezni az ijedtségtől, és én tértem magamhoz hamarabb. A lábaimat a barátom combjaira kulcsoltam, és újra átfordítottam magunkat, hogy én lehessek felül. Lefogtam a kezeit, hogy ne tudjon ellökni magától, és a testsúlyommal tartottam mozdulatlanul, miközben a nyakához hajoltam, és végignyaltam az ütőere vonalán, mert tudtam, hogy azt ki nem állhatja. Aztán a hajába fúrtam a fejem, mert imádtam a samponja illatát. Noah valami félig visszafojtott, alig hallható hangot hallatott, és ledermedt, mint egy kőtömb. Vártam, hogy le akarja törölni magáról a nyálat, vagy újra elkezd harcolni velem, helyette teljesen érzelemmentes hangon szólalt meg.

- Nick - Felemelkedtem róla, és amikor összetalálkozott a pillantásunk, Noah mozgásba lendült: - Nick, engedj el! - kiabált rám teljesen kikelve magából.

Elengedtem a karjait mert azt gondoltam, túl erősen szorítom, és talán fájdalmat okozok neki ezzel. Ijedten nézett rám, és ezzel teljesen rám hozta a frászt.

- Noah…

A kezeit a csípőmre támasztotta, és lelökött magáról, mielőtt megkérdezhettem volna, mi a baj. Fogalmam sem volt, hirtelen honnan lett annyi ereje, de egyáltalán nem számítottam erre. Becsúsztam az ágy meg a matrac közé, és onnan néztem pislogva, ahogy gyorsan felpattant a matracról, és kiviharzott a fürdőbe. 

Felültem, és miközben a fürdő ajtajához mentem, összefogtam a hajam, mert a kontyom teljesen szétesett.. Odabent zubogott a víz a mosdóban, ezért vártam egy kicsit.

- Noah, jól vagy? - kérdeztem aggódva, amikor elzárta a csapot, és semmi hangot nem hallottam odabentről.

- Jól leszek – kiabálta ki. - Ne aggódj miattam.

Ezt sokkal könnyebb volt mondani, mint megtenni. Felsóhajtottam.

- Fájdalmat okoztam neked?

Noah végre kinyitotta az ajtót, és kidugta a fejét. A szempillái összetapadtak, és az álla kicsit még vizes volt.

- Hányingerem lett, amikor leestünk a matracra – magyarázta, miközben az ujjaival hátrasimított egy hajtincset a kipirult arcából. Remegett a keze.

- És már jobban vagy? - kérdeztem összevont szemöldökkel.

- Igen, sokkal – mondta elmosolyodva, de ez a félmosoly, ami nem ért el a szeméig, nem igazán feledtette el velem azt az ijedt arcot, amit a matracon fekve vágott.

- Oké… - feleltem bizonytalanul. - Akkor, ha gondolod zuhanyozz le. Utána majd én is jövök – zártam le a beszélgetést, mielőtt visszamentem a szobába. 

Egészen mostanáig nem kötöttem össze azt az estét azzal, hogy Noah pár napra rá kétségbeesetten elkezdett magának egy külön lakást keresni, mintha minél hamarabb meg akarna szabadulni tőlem. Azt hittem, az egész csak egy amolyan válságféleség nála, ami miatt úgy érzi, nem elég önálló. Istenem, mennyire buta voltam! Nem tudtam olvasni a jelekben, ahogy vágyakozva nézett rám, ahogy dübörgött a szíve a bordái alatt minden alkalommal, amikor közel voltam hozzá. Hagytam szenvedni hosszú éveken keresztül. De aztán eszembe jutott, hogy talán neki volt igaza. Talán akkor nem volt megfelelő az időzítés, hanem most jött el a mi időnk.

Kicsit kettesben akartam lenni Noah-val, ezért amikor Bryan és Folio elindultak az étterembe, megkértem, szóljanak neki, hogy jöjjön ki egy kicsit. Addigra a hó elállt, és ha lehet, az utca még csöndesebbé vált. 

- Segítsen, kérem! - hallottam meg egy hangot nem messziről. A kapualj felé fordultam, ahol a hajléktalan feküdt. Arra gondoltam, hogy talán meg kellene várnom Noah-t, amikor a hang még kétségbeesettebbé vált. - Kérem, uram!

Nem tűnt részegnek, és a lábam azonnal elindult felé anélkül, hogy jobban átgondolhattam volna. Már gyerekkorom óta belém volt kódolva, hogy mindenkinek segíteni akartam. Talán ez valamilyen „középső gyerek szindróma”, vagy a fene se tudja, mindenesetre képtelen voltam tovább ácsorogni ott, mintha nem hallanám a segélykérést. Előfordult, hogy már gyerekkoromban is a zsebpénzemből adtam hajléktalanoknak, és akármennyire összeszorult a szívem, ha belegondoltam, milyen életük lehet, az a kedves, hálás mosoly mindig feltöltött, amit köszönetképpen kaptam tőlük. Gyorsan megtettem azt a pár méter távolságot, és leguggoltam az oldalán összekuporodott alak mellé. A kapualjban sötét volt, nem láttam a férfi arcát, csak azt tudtam kivenni, hogy szakállas lehet, és a hangja alapján középkorú. 

- Mi a baj? - kérdeztem tőle aggódva.

- Lenne olyan kedves, hogy hív egy mentőt? Szúr a mellkasom, és alig kapok levegőt…

Felegyenesedtem, és azonnal kivettem a telefonom a nadrágom zsebéből, aztán elfordultam, hogy telefonálhassak. De esélyem sem volt tárcsázni a segélyhívót, mert erős karok a falnak löktek. A tüdőmből kiszaladt minden levegő, és hirtelen nem is értettem, mi történhetett. A támadóm durván hátracsavarta a kezem, és elvette a telefonom, aztán a zsebeimben kezdett kutakodni, miközben hasztalanul próbáltam kiszabadulni. Elégedetten felmordult, amikor megtalálta a pénztárcámat.

- Nick! - hallottam meg Noah hangját. A férfi hirtelen lefagyott, és a következő pillanatban valami hideg fém ért a nyakamhoz.

- Ha csak megnyikkansz, elvágom a torkod, érted? - suttogta a fülembe. A lehelete alkohol szagú volt, és hányingerem lett tőle. Csak akkor kezdtem felfogni, hogy mekkora bajban vagyok, és hogy könnyen meghalhatok. Az irányítás teljesen kicsúszott a kezeim közül, és egy alkoholista szélhámos kezében volt az életem. Nem mertem még levegőt sem venni, és ahogy nyeltem, az ádámcsutkám nekifeszült a pengének. Basszus. Nem tudtam elhinni, hogy Noah-nak és nekem ennyi idő adatott együtt. Ez képtelenség!

- Nick! Merre vagy?

Noah hangja egyre közeledett, én pedig teljesen tehetetlen voltam. Lehunytam a szemem, és azért könyörögtem, hogy túléljem ezt az egészet. Hogy Noah-nak ne essen baja. A férfi teste megfeszült mögöttem, és elrántott a faltól, a kést továbbra is a nyakamhoz szegezve. Akkor láttam meg Noah magas alakját az utcáról beszűrődő fényben kirajzolódni.

- Ha azt akarod, hogy a barátodnak ne essen bántódása, akkor azt csinálod, amit mondok! - mondta a férfi Noah felé intézve a szavait. Még jobban hátrafeszítette a karom, és éreztem, hogy a penge a bőrömnek feszül.

- Oké, oké! - emelte fel Noah a kezeit megadón. Hallottam a hangján, hogy retteg, de tökéletesen tartotta a látszatát annak, hogy magabiztos. Nem tudom, hogy ezzel engem, vagy a támadómat próbálta átverni. - Csak haza akarunk menni mindannyian, nem kell, hogy bárkinek bántódása essen.

- Sétálj a falhoz, és fordulj felé! Aztán elengedem a barátodat – felelte neki a férfi. Veszettül dobogó szívvel követtem a tekintetemmel, ahogy Noah óvatos léptekkel a falhoz megy, és úgy tesz, ahogy a férfi kérte. A következő pillanatban a földön térdelve találtam magam, és valami hideget éreztem a karomnál. Összefolytak az események, de hallottam a futó lépteket, aztán láttam, ahogy Noah letérdelt mellém, és az ölelésébe vont. Amikor az orromba kúszott az illata, végre újra mertem lélegezni. Nem akartam elengedni, és utáltam, hogy olyan hamar próbált szabadulni az ölelésből. Hiszen két perce még azt hittem, hogy mindennek vége!

- Nick… Nick! - szólt rám ingerülten, amikor csak kapaszkodtam belé. Azt sem értettem, amikor mániákusan kezdte el letépni rólam a kabátot, és csak akkor kezdett összeállni minden, amikor hozzáért a pulcsiba bújtatott karomhoz, és kettőnk közé emelte a kezét. Az ujjain valami sötét színű folyadék volt, ami lassan a ruhámat is kezdte eláztatni.

- Basszus – motyogtam, ahogy ijedten összenéztünk.