Sziasztok! Jó olvasást kívánok a részhez! :)
15.
Noah felajánlotta, hogy hoz valamit inni mindhármunknak, de az is lehet, hogy egy kicsit ki akart szabadulni a nyomasztó feszültségből. Amikor eltűnt a konyhában, Mattra néztem:
- Mit csinált a csaj?
- Azt állítja, hogy veletek volt heteken keresztül a turné alatt. És hogy Noah megtiltotta neki, hogy tartsa a kapcsolatot a barátaival és a családjával – magyarázta Matt hevesen gesztikulálva. - Aztán felbukkant egy másik felhasználóról egy rajongó, aki állítólag látta Noaht a barátnőjével egy kávézóban.
Elkerekedett szemekkel meredtem rá, aztán hitetlenül megcsóváltam a fejem.
- Ugyanaz lenne a két személy?
- Könnyen meglehet. Gyanítom, hogy a csajnak nem tetszett, hogy reggel elküldtem – felelte Matt.
- Egyáltalán nem biztos, hogy ő volt – jött vissza Noah dobozos üdítőkkel a kezében. - Akárki lehetett, aki unatkozott, és egy kis figyelemre vágyott.
- Hát most megkapta. Ettől zeng a zenekar közösségi médiája.
- A hazugságok általában sokkal gyorsabban terjednek, mint az unalmas valóság – vonta meg a vállát Noah.
- Te azért az elmúlt néhány hónapban eléggé rádolgoztál, hogy ne legyen unalmas az életed – szúrta oda Matt Noahnak. Lehunytam a szemem, és erősen szorítottam a kezemben a Pepsimet. Vártam a vulkán kitörését, a villámlást, akármit, ezért alaposan meglepett Noah halk hangja.
- Évek óta azon vagyok, hogy ez a zenekar vigye valamire. Ez, és a barátaim az életem értelme család híján. Kidolgozom a belem, hogy túléljünk, hogy megússzunk egy világjárványt, meg úgy nagyjából bármit, hogy többek között neked, Matt, legyen munkád. Baromi sokat hozzátettél te is a sikerhez, amit idén elértünk, ne érts félre. De nem kell úgy viselkedned, mintha egy neveletlen gyerek lennék. Felnőtt vagyok, és úgy élem az életem, főleg a szexuális életem, ahogy én szeretném. Talán necces volt felvinnem egy rajongót a szállodai szobámba, de megtörtént, mert kurva feszült voltam, és szükségem volt egy kis kikapcsolódásra.
Elképedve néztem Noah profilját, és büszke voltam rá, hogy sikerült nyugodtnak maradnia a körülmények ellenére. Matt is hasonlóan érezhetett, mert szó nélkül végighallgatta a mondandóját, és egy kis hatásszünet után lassan kifújta a levegőt, amit már kitudja mióta tartott bent.
- Ne haragudj. Utálnám, ha ez a barátságunk rovására menne. - Aztán felém fordult. - És te se haragudj, Nick. Nem kellett volna úgy beszélnem veled, amikor megérkeztél.
- Tény, hogy barátságosabb fogadtatást is el tudtam volna képzelni – csipkelődtem vele, és élveztem, hogy a feszültség végre kezdett eltűnni a nappaliból. - Miért nem írjuk ki egyszerűen, hogy Noah nem lehetett a kávézóban, mert már régen úton voltunk a következő helyszín felé?
- Csak ennyi? - vonta fel a szemöldökét Matt.
- Nicknek igaza van. Nem kéne ezt túlgondolnunk – állt mellém Noah azonnal. - Ha szerencsénk van, győz az igazság – kuncogott magában, mielőtt az üdítős dobozt az ajkához emelte.
- Noah, te nem szoktál ennyire optimista lenni – jegyezte meg Matt, miközben lejegyzett valamit a telefonjába. Noah rám nézett a szemébe hulló haja alól, és egy picit elmosolyodott.
- Lehet, hogy jó napom volt – vonta meg a vállát. A saját mosolyom az üdítőbe fojtottam, és bíztam benne, hogy Matt semmi különöset nem vett észre rajtunk.
- Oké, akkor megírom a bejegyzést a saját nevemben, ha beleegyeztek.
- Persze – bólintott Noah. - Ha lehet, azt is fogalmazd bele, hogy nem kell mindent azonnal elhinni, amit az interneten olvasnak mindenféle random forrástól.
***
Matt majdnem délután négyig maradt, mert ha már átjött, előszedett néhány dolgot, amit amúgy is át kellett beszélnie Noah-val a közelgő turnéval kapcsolatban. Egyeztettünk, kaját rendeltünk, ebédeltünk, aztán újra egyeztettünk. Közben folyamatosan az órára pillantgattam, mert alig vártam, hogy kettesben maradjunk Noah-val, és leüljünk megbeszélni a dolgokat. Amikor Noah végre kikísérte őt, odakint már kezdett lemenni a nap, én meg alig bírtam megmaradni a bőrömben. A kanapé háttámlájára ejtettem a fejem, és vártam, hogy visszajöjjön. Noah mosolyogva sétált felém. Felemeltem a fejem, és a szememmel követtem, ahogy megállt előttem, feltérdelt a kanapéra, és az egyik lábát átemelte a lábaim felett, hogy aztán leüljön velem szemben. Éreztem a súlyát a combjaimon, és hamarosan a kezét a tarkómon, ahogy néhány hajtincsemmel játszott.
- El se hiszem, hogy végre kettesben vagyunk – mondta halkan, végigsimítva az állam vonalán. Félig lecsukott szemekkel figyeltem őt, aztán az egyik kezem a derekára simítottam, és közelebb húztam, miközben én is lejjebb csúsztam. Noah beszívta a levegőt, amikor a feneke alatt megérezte a farkam, én meg újra hátraejtettem a fejem.
- Beszélnünk kéne – mondtam a plafon felé elbizonytalanodva, mert időközben elkezdett mozogni az ölemben, és az elszántságom kezdett elpárologni.
- Ráér, miután leszoptalak? - kérdezte, és a hangja máris rekedt volt.
Kifulladva elnevettem magam, és újra felemeltem a fejem, hogy lehúzzam egy csókra a tarkójánál fogva. Noah rájött, hogy minél tovább tart fogva a csókjával, annál kevesebbet fogok beszélni, ezért nem engedett egykönnyen, de én nem panaszkodtam. Felnyögtem, amikor kertelés nélkül belenyalt a számba a nyelvem keresve, aztán újra, amikor az alsó ajkam a fogai közé szívta. Éreztem, hogy máris a nadrágom cipzárjával matat, aztán helyezkedik, és a következő pillanatban, amikor le tudtam nézni kettőnk közé, már ki is szabadította a szerszámom. Ha akart valamit, akkor piszkosul gyors és határozott tudott lenni. A kanapé elé, a széttárt térdeim közé térdelt, de egy pillanatra felnézett rám, és máris megbántam, hogy hagytam, hogy elvegye az eszem. A szemei fáradtan, szomorúan csillogtak, és úgy tűnt, messze jár, mintha a lelkét megpróbálta volna elbarikádozni az egész világ elől. Előlem is.
- Isteni az illatod – fúrta a fejét oda, ahol a combom és az ágyékom találkozik.
Nem tudtam megszólalni, csak nyöszörögtem, mintha a nyelvem nem működne. Bezzeg az övé… Kétségbeesetten markoltam a hajába, de ő csak még elszántabban hajolt az ágyékom felé, teljesen figyelmen kívül hagyva a fájdalmat, ahogy húztam a tincseit.
- Noah… - mondtam könyörgőn, de az egésszel nem értem el semmit, mert annyiféleképpen értelmezhette. A hangom nem volt több egy kis nyöszörgésnél, és képtelen voltam befejezni a mondatot. Elengedtem a haját, és a kanapé szélén próbáltam kapaszkodót keresni. Körbeölelt a forró, nedves szája, amitől az egész testem libabőrös lett, és már azt sem tudtam, pontosan miért akartam megállítani. Lehunytam a szemem, és hátradöntöttem a fejem. Miért is fosztanám meg magam ettől, amikor annyira tökéletesen csinálja? Elment az eszem? De közben meg ott motoszkált egy buta gondolat… vajon Karint is így használta, amikor szarul érezte magát? És miért szorul össze a szívem fájdalmasan, amikor a szájában lenni olyan, mintha a mennyországba kerültem volna? Lenéztem rá, az összekócolódott hajára, ahol nem rég még az ujjaim szántottak végig. Az arcán könnyek, az állán nyál folyt végig, miközben mélyre engedett a torkán. Jól csinálta… Nem csinálhatta ilyen jól tapasztalat nélkül. Az teljesen kizárt. Az egyik keze rajtam mozgott, a másik pedig a saját nadrágjában. Le sem vette a melegítőjét, csak benyúlt az anyag alá, vagy kiszabadította a péniszét, nem láttam pontosan. A karja mozgása viszont összetéveszthetetlen volt, elszántan verte a farkát, és engem is próbált minél hamarabb a csúcsra juttatni. Az egésznek semmi köze sem volt az esti tapogatózó, felfedező mozdulatokhoz, amik most nagyon hiányoztak. Vagy csak a tudat, hogy ennek semmi köze a felfedezéshez, legalábbis Noah részéről? Újra belemarkoltam a hajába, és amikor fojtottan felnyögött a farkammal a szájában, megpróbáltam elhúzni a fejét, de rájöttem, hogy ez megint nem fog működni. Nyeltem egyet, közben bíztam benne, hogy a hangom nem fog elcsuklani, és elég határozott lesz.
- Noah, el fogok… – lihegtem, miközben összerezzentem és próbáltam elhúzódni tőle. - A francba… basszus…
Noah végre vette az adást, és felemelte a fejét, csak a kezével folytatta, de még így is jutott egy kicsi a nyakára a magomból. Egy pillanatra teljes képszakadás, és talán csak a hajába merített ujjaim tartottak a földön. Amikor már újra éreztem a gravitációt, a kanapét a hátsóm alatt, pont elkaptam a pillanatot, amikor előttem térdelve a plafon felé fordulva lehunyta a szemeit, és felnyögött. Az egész teste megfeszült, miközben az orgazmus hullámai leterítették. Gyönyörű volt a hátrafeszített nyakával, de amikor lerogyott a fenekére, és a fejét a combomra hajtotta, hirtelen nagyon törékenynek tűnt. A szeme még akkor is csukva volt, nem nézett fel rám, csak kapkodta a levegőt, és egy gyors mozdulattal letörölte az arcát. Az ösztöneimtől vezérelve lecsúsztam hozzá a földre, és az ölében landoltam. A karjaimmal erősen magamhoz szorítottam, és egészen addig úgy maradtunk, amíg a légzésünk visszatért a normális ütembe.
- Jól vagy? - kérdeztem a hajába dünnyögve, és közben a kezemmel letöröltem a nyakáról a fehér foltot. Noah felnézett, aztán elkapta a csuklóm, és a sötét pillantásával fogva tartva a szájába vette az ujjam, hogy lenyalogathassa. Elképedve, alig öt perccel az orgazmus után újra vággyal telve néztem rá, és fel sem tűnt, hogy nem válaszolt a kérdésemre. Felém nyúlt, az ujjbegyével végigsimogatta az ajkam.
- A tegnap este járt a fejemben. A szád a farkamon… - mondta rekedt, mély hangon, amitől borzongás szaladt végig a gerincemen. - Egész idő alatt arra gondoltam…
Éreztem, hogy elpirulok, és szerettem volna elrejteni az arcom a nagy tenyerébe, amitől úgy tűnhetett, mintha egy simogatásra vágyó cica lennék. Zavartan kuncogni kezdtem.
- Valószínűleg a legbénább orális szex lehetett, amiben részed volt – feleltem. Noah elmosolyodott, és csóválni kezdte a fejét. A pólóját áthúzta a fején, és odanyújtotta, hogy letörölgessük magunkat. - Ne tagadd. Te ezerszer tapasztaltabb vagy ebben, nem igaz? - A hangom ha akartam, ha nem, egy kicsit számonkérőnek tűnt, és láttam rajta, ahogy szépen lassan összerakja magában, mire utalok. Nem tiltakozott, és teljesen kiismerhetetlen tekintettel bámult rám. - Nem kell válaszolnod, hülye kérdés volt – feleltem lehajtott fejjel, miközben igyekeztem visszatuszkolni a farkam a nadrágba, hogy ne érezzem magam annyira hülyén. Az orgazmus utáni köd megint csak bizonytalanságot hagyott maga után. A kezem remegett, amikor végre felhúztam a cipzárt, mert Noah megint csöndben maradt, és egyre jobban fájt, hogy nem beszél az érzéseiről. Kihúzta a lábait alólam, aztán mikor felállt, a kezét nyújtotta, és segített nekem is. Kivette a telefonját a zsebéből.
- Indiait vagy pizzát ennél inkább vacsorára? - kérdezte a képernyőre bámulva.
- Én csak… - kezdtem, miközben szép lassan eluralkodott rajtam a kétségbeesés. A hónapok óta gyülemlő feszültség, az ő és a saját érzéseimmel, vágyaimmal kapcsolatban, a félelem, hogy ha túllépünk egy határt, vége a barátságunknak, a bizonytalanság, hogy mennyire helyes a szívünket követni… - Megint elzárkózol tőlem – suttogtam a tetovált hátának.
Noah megpördült, és összehúzott szemöldökkel nézett rám.
- Tessék? Ezt most azért mondod, mert nem számoltam be neked minden kapcsolatomról?
Megcsóváltam a fejem, aztán vettem egy mély levegőt, mert szinte fizikai fájdalmat okozott az, hogy nem volt hajlandó megérteni, miről beszélek, pedig biztos voltam benne, hogy tudja.
Noah arca fájdalmasan eltorzult.
- Ha Jolly visszajön, kinyírom – motyogta üres tekintettel.
- Jolly nem tett semmi rosszat – mondtam felháborodva, mert megint elterelte a figyelmet a lényegről. - Neked kellett volna beszélned erről. Azt hittem, te vagy a legjobb barátom. Miért nem mondtad el?
- Szerinted? - kérdezte flegmán, aztán elfordult, és elindult a lépcsők felé.
- Kérlek, válaszolj a kérdéseimre! - fogtam már könyörgőre, de egyáltalán nem érdekelte a kétségbeesésem. Utána szaladtam, és elkaptam a karját, aminek az lett az eredménye, hogy a telefonja hangos csörömpöléssel esett a kemény padlóra. Hirtelen csönd lett, és csodálkozva néztünk le a romokra, ugyanis a képernyő szilánkosra tört.
- Basszus… - guggoltam le, és óvatosan emeltem fel a készüléket. - Véletlen volt, ne haragudj.
Noah minden finomságot mellőzve tépte ki a kezemből, és folytatta az útját az emeletre, én meg csak álltam a korlátnak támaszkodva, és néztem utána. Közben az járt a fejemben, hogy lehet az, hogy alig tíz perce még a mennyországban jártam, most meg kurva nagyot estem a pokolba, valószínűleg legalább akkorát, mint Noah mobilja. És legalább annyira éreztem magam összetörve is.
***
Noah nem sokkal később előbújt a szobájából, kiment a konyhába engedni egy pohár vizet, és utána bezárkózott a stúdióba. Már este kilenc volt, ezért úgy döntöttem, bemegyek tiszta cuccokért és lezuhanyozom, aztán jobb elfoglaltság híján lefekszem aludni. Jolly szobáját kaptam volna meg, ezért oda költöztem be fogmosás után, és fáradtan levetettem magam az ágyra.
Az ágyneműnek öblítő illata volt, és belefájdult a szívem, hogy máris mennyire hiányzott Noah illata. A forró zuhany alatt már ezerszer végigpörgettem a fejemben a beszélgetésünk, és tudtam, hogy hatalmas marha voltam, amiért így letámadtam őt. De vajon ha nyugodtan kérdezek rá a dolgokra, mint eddig mindig, figyelt volna rám? Válaszra méltatott volna? Komolyan vett volna? Mindegy, már úgysincs lehetőségem felülírni a múltat. Csak abban bízhattam, hogy Noah lenyugszik, és tisztábban látja majd a dolgokat. Ha beszélünk, talán megérti majd, hogy mire lenne szükségem. Ha eljutunk odáig, hogy nyugodtan beszélhessünk…
Elmúlt éjfél, mire újabb mozgolódást hallottam odakintről. Noah feljött a lépcsőn, és valószínűleg a fürdőszoba felé ment. Tompán hallottam, hogy megengedte a vizet, és egy darabig áztatta magát. Amikor kinyílt a fürdő, a számat rágcsálva vártam, de semmi sem történt. Egyszerűen csak elsétált a szobám ajtaja előtt, aztán bezárta a sajátját, és én lassan kezdtem megőrülni. Hatalmas volt a kísértés, hogy bekopogjak hozzá, és tisztázzuk a dolgokat, mert képtelenség, hogy így aludni tudjak. Vártam, hogy ő keresse a társaságom, de tudtam jól, hogy néha annyira makacs tud lenni, úgyhogy a gondolataim között őrlődve tovább forgolódtam az ágyban, és bámultam a sötétséget magam előtt, mert úgy tűnt, Noah nélkülem is tökéletesen elvan. Befordultam a fal felé, és próbáltam elaludni.
***
Egy kicsit elbóbiskolhattam, mert arra eszméltem, hogy valaki felemeli a takarót, és bebújik mellém az ágyba. Nem tudtam hirtelen hová tenni, hogy hol vagyok, az volt az első gondolatom, hogy a régi lakásunkban alszom, Noah éppen akkor ért haza az egyik fellépésükről, és fáradtan beesett mellém, mint az annyiszor előfordult régen. Gondolkodás nélkül húztam magamhoz, és csak utána kezdtek összeállni a dolgok. A hajának nem volt cigifüst szaga, a karjai, amik átöleltek, sokkal izmosabbak voltak, mint régen, és amikor kinyitottam a szemem a sötétben, egy puszi landolt a szám sarkában. Áramütésszerű kis bizsergés cikázott végig a testemen, és felhúztam az egyik lábam, hogy a csípőjére tehessem.
- Ébren vagy? - kérdezte halkan a szoba csöndjébe.
- Nem igazán tudok aludni nélküled – feleltem neki álmos, rekedt hangon. - Úgy érzem, tegnap megkaptalak, csak azért, hogy mára elveszítselek. Ez felér egy kínzással.
Noah ajkai az arcomhoz értek, miközben a bőrömbe dünnyögte:
- Nem veszítettél el. Sosem veszítettél el, Nick.
Kinyitottam a szemem, és az arca körvonalait figyeltem, mintha olvasni tudnék belőle, pedig mostanában ez még világosban sem ment igazán.
- Mióta tart? - kérdeztem az oldalát cirógatva. Nem volt rajta póló, csak egy alsó, és a bőre forró volt az ujjaim alatt.
Noah is felém fordította a fejét, és biztos voltam benne, hogy ő is próbál megfejteni.
Vett egy nagy levegőt, aztán lassan, remegve kifújta.
- Fontos ez? Nem tudok konkrét időpontot, de köze volt ahhoz, hogy elköltöztem tőled.
Gyorsan visszapörgettem az időt a fejemben. Az minimum nyolc éve volt, azóta mindketten elfogyasztottunk pár barátnőt vagy futó kapcsolatot – mint kiderült, Noah néha fiúkat is –, és nekem fogalmam sem volt erről az egészről. Ha belegondolok, hogy nekem milyen fájdalmas volt ez a tíz hónap, amióta érzem, hogy valami alakul kettőnk között, ami túllépi a barátság fogalmát, de talán sosem kaphatom meg, amit igazán szeretnék, akkor el sem tudom képzelni, ő min mehetett át az évek alatt. Az arcom a nyakába fúrtam, és még közelebb bújtam az oldalához.
- Sajnálom.
- Mit? - kérdezte tőlem.
- Hogy vak voltam, és nem vettem észre, mi történik.
- Nem hiszem, hogy akkor lett volna a megfelelő pillanat. Úgy értem… - kezdte bizonytalanul, miközben fészkelődött egy kicsit alattam. - Ki kellett várnom, és reménykednem, hogy egyszer te is azt fogod érezni, amit én. Addig is… mindent megtettem, hogy titokban maradjon.
- Hát, piszkosul jól csináltad – nevettem egy kicsit keserűen.
- Nem, nem mindig. Volt, amikor majdnem ellöktelek magamtól emiatt. Előfordult, hogy pasikkal voltam részegen, vagy beszívva, mert velük könnyebb volt elhinnem, hogy te vagy az. - Hiába lett volna egy rakat kérdésem, visszatartott lélegzettel hallgattam, nem akartam megzavarni, mert régen volt már ennyire őszinte és nyílt velem. - És volt olyan is, amikor… amikor nem bírtam, és szükségem volt valamire.
Felemeltem a fejem a nyakáról, és megint próbáltam valamiféle macska látást kierőltetni az amúgy sem tökéletesen működő szemeimből. Túl sötét volt, én pedig egyre kíváncsibb lettem.
- Valamire?
Noah frusztráltan felnyögött, és a kezeivel eltakarta az arcát.
- Mit gondolsz, mégis mire lehet szüksége egy tini fiúnak, amikor egy szép nyári hajnalon felébred, és ott fekszik mellette álmai hercege félig meztelenül?
Visszaejtettem a vállára a homlokom, és halkan kuncogtam. Egy kicsit zavarban voltam, és biztosan ő is, de akkor is tudnom kellett…
- Mit csináltál? Azt, mint amit a tónál? Kimentél, hogy…
Noah hevesen megcsóválta a fejét.
- Nem, éppen ez a lényeg. Én… ott maradtam melletted, amíg aludtál, és magamhoz szorítottam a pólódat, aminek olyan illata volt, mint a bőrödnek. És tudod, mi a legdurvább? Azelőtt soha, senkivel nem élveztem még akkorát, pedig csak mozdulatlanul feküdtél mellettem. De elég volt az illatod, meg a közelséged...
Elpirultam, és nyelnem kellett egy nagyot. Éreztem, hogy a combom alatt lassan életre kel Noah férfiassága, és én is egyre gyorsabban kapkodtam a levegőt.
- Most beszélnünk kell – szögeztem le, talán magamnak is megerősítés gyanánt, de a hangom remegett egy kicsit. - Még sok kérdésem van.
- És mi tart vissza? - kérdezte Noah incselkedőn, és közben kicsit lejjebb tolta a lábam, egy biztonságosabb helyre. - Oké, most már csupa fül vagyok.
Megforgattam a szemem, amit persze nem láthatott, aztán a hátamra fordultam, mert tudtam, máshogy nehéz lesz tartani a távolságot. Még azt a nem létezőt is. Aztán arra jutottam, hogy a fenébe is, Noah most már hozzám tartozik, túl sokat voltunk külön, ami most elvesztegetett időnek tűnt, úgyhogy a távolság elmehet a francba.
1 megjegyzés:
Szia!
Nagyon szépen köszönöm , hogy ezt a részt is olvashattam!
Megjegyzés küldése