Sziasztok! Ez már az utolsó előtti rész, de utána sem hagylak titeket olvasnivaló nélkül. :)
23.
Jolly két napig úgy tett, mintha nem is léteznénk. Külön ment enni, és mindenféle közös programot elutasított. Amikor össze voltunk zárva a buszon, azonnal az ágyához sétált, behúzta a függönyt, és nem is láttuk másnap reggelig. Az első két nap békén hagytuk, és csak akkor szóltunk hozzá, amikor muszáj volt. A harmadik napon viszont Noah türelme látszólag kezdett elfogyni.
Az egész azzal kezdődött, hogy a próba előtt megkérdeztem Jolly-t, nem-e kerültek hozzá a pengetőim, amire csak egy fagyos „nem” volt a válasz, és már viharzott is ki az öltözőből. Úgy álltam a szoba közepén, és néztem a már becsukott ajtóra, amin kiment, mint egy elárvult, utcára vetett kiskutya. Aztán gondolatban megráztam magam, vettem néhány mély levegőt, és lehajoltam, hogy tovább keressek a táskában.
- Nick? - hallottam Noah hangját a kanapéról. - Nick? - szólt újra, amikor nem reagáltam. Felé néztem, és szinte sütött a tekintetéből az együttérzés. - Idejössz? - paskolta meg maga mellett a bőrkanapét. Sóhajtottam, és lehuppantam mellé. Azonnal magához húzott és átkarolt, amitől egy picit pánikolni kezdtem.
- Nem akarom Jollyt idegesíteni – feleltem fáradtam, amikor Noah kérdőn nézett rám, hogy miért nem olvadok bele az ölelésbe, mint addig minden alkalommal. - Meg akarom oldani a helyzetet, de a provokáció nem segít.
- Mi abban a provokatív, hogy magamhoz húzlak? - kérdezte Noah sértetten. - Régen is ezt csináltuk. Jolly is ezt csinálta.
Újabb sóhaj, aztán békítőn a combjára simítottam a tenyerem. Feszültek voltunk mind a négyen, sőt, a crew is érezte, hogy van valami. Aztán persze teljesen összezavarodtak, amikor látták, hogy Noah és köztem már minden rendben. Nem értették, mi baja van Jollynak, de abban biztosak voltunk, hogy ő nem fog minket elárulni, akármennyire haragszik.
- Bocsi. Idegesebb vagyok a kelleténél.
Noah újra felemelte a karját, és egy édes mosollyal várta, hogy hozzábújok-e. Persze, hogy nem tudtam ellenállni neki. Hozzásimultam, beszívtam az illatát, és élveztem, hogy megpuszilhattam a kulcscsontját, mert csak egy atlétát viselt felül.
Aztán este lenyomtunk egy feszültségekkel teli, fárasztó showt, és késő estére előkerült némi alkohol is.
Éppen Folioval videojátékoztunk hármasban, amikor Jolly kijött valami üdítőért. Odasétált a kis hűtőhöz, kivette a dobozt, és már indult is volna hátra.
- Valójában az a problémád, hogy mindketten pasik vagyunk, vagy az, hogy eddig nem tudtál róla? - szólalt meg Noah fagyos hangon. Jolly megtorpant a hálórészt elválasztó ajtónál, de nem nézett vissza ránk. Nyeltem egy nagyot, és a cigis dobozom fóliáját kezdtem piszkálni. Foliora pillantottam, és összeakadt a tekintetünk. Ő sem nagyon tudta, mit kezdjen magával. Az volt az egészben a legrosszabb, hogy Noah miattam lett egyre mérgesebb Jollyra. Látta, hogy mennyire fájt nekem a barátom elutasítása, és napról napra gyűlt benne az indulat. - Meddig fogsz minket büntetni még amiatt, hogy szeretjük egymást?
Jolly válla megfeszült, és láttam, hogy szorítja az üdítősdobozt. Noah combjára tettem a kezem, hogy figyeljen rám, és mikor sikerült elérnem, amit szeretnék, megráztam a fejem. Megint kezdte magát belelovalni ugyanabba a helyzetbe, ami miatt Jolly egyszer már faképnél hagyott minket.
- Semmi bajom azzal, hogy melegek vagytok. Vagy biszexuálisak – jegyezte meg Jolly sértetten, és végre hátrapillantott ránk.
- Akkor miért kerülsz minket napok óta, mint a pestist? - faggatózott tovább Noah. Szerencsére nem emelte meg a hangját, de elég számonkérően hangzott, és attól féltem, a türelme csak ideiglenes. Talán csak miattam fogta vissza magát. - Azt hittem… mindannyian azt hittük, hogy barátok vagyunk.
- Te és Nick nem vagytok barátok – szűrte a fogai között Jolly. Összevontam a szemöldököm erre a kijelentésre.
- Ez nem igaz – szólaltam meg. - Noah még mindig a legjobb barátom, ahogy te és Folio is. Igaz, hogy Noah és köztem kissé megváltoztak a dolgok, de ez nem hirtelen történt így. Azt hiszem – nyeltem egy nagyot, de tudtam, hogy be kell fejeznem. - Azt hiszem, már régen elkezdődött ez az egész.
Jolly végre teljesen hátra fordult, és elgondolkodva nézett, mintha minden szavam külön elemezné a fejében.
- Tudom… - motyogta végül, amire mindhárman felkaptuk a fejünket. - A barátságotok mindig… különleges volt. És éreztem, hogy tavaly nyáron megváltozott valami. Máskor is előfordult, hogy úgy néztetek a másikra, mintha ő lenne a világ közepe, de fél éve már mintha nem is akarnátok titkolni, amit éreztek. Hosszú hónapok óta rettegek, hogy mi lesz ebből. Mi lesz, ha ti ketten… romantikus kapcsolatba kezdtek, aztán összevesztek valamin? A múlt héten valóra vált a legnagyobb félelmem, és… most itt vagyunk. - Jolly vállai előre estek, és a föld felé nézve csóválta a fejét. - Egyikőtöket sem akarlak elveszíteni. Nem akarom, hogy a zenekar kárára menjen ez az egész. Tudom, borzasztóan önzőnek hangzik, de ez az igazság.
Felálltam, és elindultam felé, de Jolly feltartotta felém a tenyerét.
- Ne. Adjatok még egy kis időt.
Tehetetlenül megtorpantam, és magam mellé ejtettem a karjaimat, amivel meg akartam őt ölelni. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy gyerek, akivel közölték, hogy idén nem lesz karácsony. Csalódott voltam, de gyorsan próbáltam rendezni a vonásaim, amikor Jolly tovább ment, és becsukta maga mögött az ajtót. Visszaléptem Noah-ékhoz, tétován, a kezem a farmerom zsebébe süllyesztve, és nem tudtam, mit mondjak. Noah felnézett rám aggódó tekintettel, aztán csak megcsóválta a fejét.
- Te nem tehetsz semmiről – jelentette ki ellentmondást nem tűrően.
- Lehet, hogy hamarabb el kellett volna mondanunk, mert ahogy szembesült vele, az…
- Ugyanígy reagált volna – vágott a szavamba Folio. - Gyere, Nick, ülj le és játsszunk.
A számat harapdáltam, aztán felsóhajtottam, és visszaültem az előző helyemre. Noah keze biztatóan a combomra simult egy pillanatra, és a hosszú karjával magához húzott, hogy egy puszit adjon a homlokomra.
- Nem lesz semmi baj. Minden helyre fog jönni, ígérem – mondta nekem halkan, aztán felvette a kontrollert.
Hinni akartam neki, mert úgy éreztem, ha nem lesz végre egy kis nyugalom, el fogom veszíteni a fejem.
***
Kész szerencse, hogy eléggé rutinosak voltunk ahhoz, hogy a show-k ne essenek szét a bandában kialakult feszültség miatt. Ahogy teltek a napok, Jolly legalább érdemben jelen volt a szakmai beszélgetésekben, vitákban, de minden személyes beszélgetést bojkottált. Egyedül Folioval volt hajlandó szóba állni, de én már annak is örültem, hogy nem bünteti őt is a történtek miatt.
Amikor szóba került, Noah letudta annyival, hogy Jolly csak hisztizik, és majd elmúlik ez nála, de láttam a szemében, hogy neki is fáj ez az egész.
Este, koncertek után, amikor az otthoniak éppen hazaértek a munkából, alig vártam, hogy beszélhessek velük. Amióta kiöntöttem a szívemet anyának, sokkal felszabadultabban tudtunk egymáshoz kapcsolódni, mert nem kellett előtte titkolóznom, vagy attól félni, hogy véletlenül elszólom magam. Egy kicsit enyhült bennem a feszültség, és már csak azt akartam, hogy visszakapjam a barátom.
- Anya szeretné, ha a turné után meglátogatnánk őket – vetettem fel az ötletet. Noah csukott szemekkel mosolygott, aztán a hátam kezdte simogatni lassú, körkörös mozdulatokkal.
- Oké, szívesen.
- Apának is el kellene mondanom lassan…
- Megértő lesz. Imád téged – próbált Noah megnyugtatni.
- Lehet, hogy így van, de ez mégiscsak nagy dolog.
Noah kinyitotta a szemeit, és elgondolkodva meredt maga elé, mielőtt rám nézett.
- Bocsáss meg, nem akarom elbagatellizálni, el sem tudom képzelni milyen az, ha el kell mondanod a családodnak, hogy egy másik férfival vagy együtt. Főleg, hogy eddig barátnőid voltak.
A vállára hajtottam a fejem és közelebb bújtam hozzá.
- Valljuk be, akármit is reagál, nincs semmi, ami eltántoríthat attól, hogy veled akarok lenni. Nincs senki, aki meg tudná változtatni a véleményem.
- Ó, tényleg? Még Jolly sem?
Fáradtan sóhajtott, és Noah izmos vállába fúrtam az arcom. Az ajkamra tapadt a sós bőre, amit aztán lassan lenyalogattam. Te jó ég, elképesztően hiányzott már, hogy kettesben legyünk Noah-val.
- Még ő sem. Minden rendben lesz – mondtam mindkettőnk megnyugtatására. Eszembe jutott egy régi emlék, még mielőtt elkezdődött volna ez az egész őrület.
***
Meleg virginiai nyár volt, a pólómból csavarni lehetett volna a nedvességet, ahogy a barátunk garázsa előtt álltunk. Abban az időben még csak három tagja volt a zenekarnak. Noah, Vincent és én. Három nyurga srác, akik le sem tagadhatták volna, hogy tetoválószalonban nőttek fel.
- Bryan írt, hogy mindjárt ideérnek – jegyezte meg Vincent, és visszament a garázsba, hogy töltőre dugja a telefonját.
- Mi van, ha nem fogjuk egymást érteni? - kérdezte Noah szorongva. A hosszú karjaival átölelte magát, mintha fázna, pedig az teljesen kizárt volt.
- Beszéltél vele telefonon. Élőben még egyszerűbb lesz – simítottam meg a vállát.
- És ha nem tetszenek neki a dalok? Lehet, hogy gyerekesnek fogja találni az egészet. Ő svéd, én meg… nem éppen viking metált írok. - Nevetnem kellett ezen az eszmefuttatáson, de aztán gyorsan a számba haraptam. - Vincent – fordult a barátunk felé, aki akkor jött vissza hozzánk. - Említetted neki, hogy még dobost is kell találnunk?
- Igen, Noah, tudja, hogy ez még egy kezdetleges projekt. De átküldtem neki egy-két demo felvételt, és azt mondta, kifejezetten tetszenek neki.
- Az is lehet, hogy nem fog működni közöttünk a kémia – sopánkodott tovább Noah. Elé álltam, és mosolyogva néztem rá. Én is tartottam az új emberektől a szociális szorongásom és az introvertáltság miatt, de Noah idegessége már azt is felülmúlta.
- Ne feledd, nem kell eljegyezned – mondtam neki szemtelenül, amivel végre kiérdemeltem egy őszinte mosolyt.
- Igaza van, Noah – állt mellém Vincent is. - Mert Nicket kéne eljegyezned. Jolly biztos megérti majd, hogy foglalt vagy.
Noah hitetlenkedve csóválta a fejét, miközben az arca kipirult. De lehet, csak a meleg és az izgalom tehetett róla. Én csak nevettem, és belebokszoltam Vincent karjába.
- Kapjátok be – morogta Noah az orra alatt. Vincent már nyitotta volna a száját, a szemei huncutul csillogtak, és volt egy sejtésem, hogy mit akar mondani, ezért gyorsan a szájára szorítottam a tenyerem.
- Fogd be, te idióta – nevettem, mielőtt elvettem a kezem. - Ezzel nem segítesz.
- Dehogynem! - tiltakozott Vincent. - Noah máris nem a találkozó miatt szorong.
Vitatkoztam volna vele, de ez volt a pillanat, amikor Bryan lepukkant terepjárója leparkolt a járda mellett, és az egyik oldalról Bryan, a másik oldalról egy magas, vékony pasi szállt ki. Tépett, szűk farmert viselt, lenge pólóval, és egy baseball sapkát a fején. A hosszú, barna haja a hátára omlott, és egy fülbevalót viselt. A karját néhány tetoválás díszítette, és akkor már tudtam, hogy valószínűleg szó sem lesz a „kémia” hiányáról.
- Sziasztok! Jolly vagyok – mutatkozott be furcsa akcentussal, és nyújtotta is felénk a kezét. Láthatóan egy kicsit ő is feszengett a bőrében, és izgatottan várta, mi lesz ennek a találkozónak a vége. Kezet fogott velünk, aztán bementünk a garázsba, ahol mind az öten igyekeztünk kényelmesen elhelyezkedni. Jolly kapta a kissé már kopott, de még mindig nagyon kényelmes fotelt, én megelégedtem egy nagy hangszóró tetejével, Noah igyekezett közel maradni az új fiúhoz, a többiek meg egy-egy kinyithatós kempingszékre ültek le.
- Kérsz valamit inni? Átkozottul meleg van ma – kérdezte tőle Noah az ujjait tördelve, mint egy ideges háziasszony.
- Egy hideg sör jól esne, köszönöm – bólintott Jolly.
Felpattantam a hangszóróról, és Noah hátára simítottam a tenyerem.
- Hagyd, hozom.
Jolly és Noah is egy kedves mosollyal fordultak felém, aztán eltűntem hátul, és a jéggel meg dobozos üdítőkkel, sörökkel teli hűtőtáskában kezdtem turkálni. Kivettem egy hatos csomagot, és mindenkinek a kezébe nyomtam egyet. Megszokásból koccintottunk, amihez Jolly is csatlakozott. Aztán visszaültem a helyemre, és miközben kinyitottam a saját söröm, Noah is mellém lépett, és nekidőlt a hangfalnak.
- Vannak ismerőseink, akik segíthetnek abban, hogy felléphessünk pár helyen – magyarázta Vincent. - De el kell addig jutnunk, hogy véglegesen elkészítünk néhány dalt, és kitalálunk egy setlistet.
- Persze, világos – bólogatott Jolly komolyan. - Nekem van mit bepótolni.
- Hallottuk, hogy jó vagy – jegyezte meg Noah. - Szerintem gyorsan fog menni.
Jolly nevetett, és a fejét csóválta.
- Köszönöm a bizalmat. De azért ne kiabáljuk el az elején. Melyik dalokra gondoltatok?
Noah a hátizsákjához ment, és kivette belőle a füzetét, amibe a dalszövegeket írta. Lapozgatni kezdte a gyűrött, viseltes lapokat, aztán megakadt egy oldalon.
- Az Exit Wounds gyakorlatilag készen van.
- Igen, az a dal megérdemel egy videoklipet is – szóltam közbe lelkesen.
- Megnézhetem a szöveget? - érdeklődött Jolly, és már le is rakta maga mellé a sörös dobozt, hogy elvehesse a felé nyújtott füzetet. Aztán elkezdte hangosan felolvasni, enyhe akcentussal:
Raised by wolves in sheep's clothes that abandoned me, but taught me to get up when I fall to my knees
Man makes monster, monster kills man
Taking your crown's always been part of the plan
If you weren't so stuck in your own head, you'd be where I am now instead
Nobody's gonna hear you when you're calling for help
Nobody's gonna hear you because the sound of my screams are gonna drown you out
Drown you out
I've learned a lot but it took me too long to find out who I am and to prove you wrong
How can you live before you die
When you're already dead on the inside
Amikor a végére ért, komoly arccal felnézett Noah-ra.
- Nem szívesen lennék az ellenséged.
Erre mindannyian elnevettük magunkat.
- Ezt az előző zenekaromnak írtam – fűzte hozzá Noah az ajkát rágcsálva.
- Akkor az előző zenekarod sem lennék – jegyezte meg Jolly, és visszaadta a füzetet. - De a jelenlegi szívesen.
És ezzel a mondattal eldőlt. Innentől kezdve Jolly a banda tagja lett. A barátunk, a bizalmasunk, a családunk.
***
- Te és Noah együtt vagytok? - kérdezte Jolly két nappal később, amikor próba közben kimentünk a teraszra elszívni egy cigit. Már sötét volt, és nem akartuk, hogy a szomszédok ránk hívják a rendőrséget, ezért abbahagytuk a zenélést, és azzal foglalkoztunk, hogy találjunk egy jó dobost. Noah és Vincent éppen üzenetet fogalmazott egy ígéretes jelöltnek, ezért csak ketten voltunk odakint. Meglepődtem a kérdésén, egyáltalán nem számítottam rá. Sokáig egy buborékban éltünk Noah-val és a többiekkel, akik már régóta ismertek minket. Közülük mindenki tudta, hogy mi ketten elválaszthatatlanok vagyunk, és suli óta senkinek nem kellett magyaráznunk a kapcsolatunkat. Próbáltam kitalálni, Jolly vajon miért jutott erre a következtetésre? Azért, mert keressük a testi kontaktust, amikor egy helyiségben tartózkodunk? Azért, mert Noah folyton a tekintetem keresi, amikor el kell dönteni valamit, mintha csak az én véleményem számítana? A gyengéd érintések miatt, amik már teljesen természetessé váltak számunkra?
Jolly idegesen hátraigazította a haját, a könyökét a korlátra támasztotta, és elfordította a fejét.
- Hülye kérdés volt, bocsánat – hadarta erős akcentussal. - Felejtsd el.
Megcsóváltam a fejem, aztán én is mellé támaszkodtam.
- Nem hülye kérdés. Megértem, hogy kívülről úgy tűnhet, hogy több van kettőnk között barátságnál – mondtam neki nyugodtan, mire hálásan pillantott felém. - És valójában ez tényleg több puszta barátságnál. Noah a lelki társam. Tulajdonképpen a családom.
- Ritkán látni ilyen mély tiszteletet és szeretetet két barát között – magyarázta Jolly.- Jó, hogy itt vagytok egymásnak.
- Igen, Noah… - kezdtem, de aztán megakadtam egy pillanatra. Hogy fogalmazhatnám ezt meg valakinek, aki csak kívülről látja a dolgokat, és alig ismerem két napja? - Mi tökéletesen kiegészítjük egymást. Szükségünk van egymásra, mint a viharnak a vihar előtti csöndre – mondtam, és összehúztam a szemöldököm, aztán elnevettem magam. - Egyszerűbben fogalmazva… míg Noah a káosz, én próbálok valamiféle biztonságot és nyugalmat nyújtani neki. De ettől függetlenül nekem is ugyanolyan szükségem van rá, mint neki rám.
Jolly lassan elmosolyodott, és eloltotta a cigijét.
- Köszönöm, hogy nem borultál ki, amiért kicsit kompromittáló kérdést tettem fel – mondta nekem. - Szeretnék beilleszkedni közétek, és úgy éreztem, mindenki pontosan tudja, mi van veletek, csak én nem. A kérdés meg csak… úgy kijött – magyarázta mentegetőzve.
- Szerintem kezdesz egész jól beilleszkedni – mondtam neki mosolyogva. Láttam rajta, hogy ez mennyire fontos neki. - Biztos furcsa lehet egy másik kontinensen, idegen országban, idegen emberekkel… de ez meg fog változni – a karjára tettem a kezem. Jolly meglepődve pillantott le, de aztán gyorsan rendezte a vonásait, és ő is visszamosolygott rám. Őszinte volt, semmi erőltetett nem volt benne, pedig tudtam, hogy a svédek kicsit maguknak valók tudnak lenni.
***
Néhány sztereotípiát nyilván lebontott bennem a barátságom Jollyval az évek folyamán. Például tudtam, hogy hiába nehezen vallják be, igenis nekik is ugyanannyira szükségük van néha egy nagy ölelésre. És hogy hiába jöttek egy hideg országból, nagyon tudnak fázni. Mielőtt tovább indultunk volna az európai utakon, Jolly lejött hozzám a buszról, amikor egyik este egyedül voltam. Megállt mellettem, kivett egy cigit a zsebéből, aztán nagy meglepetésemre felém fordult.
- Van tüzed?
Pislogtam néhányat, aztán a dzsekim zsebébe túrtam, és kivettem az öngyújtóm. Meggyújtottam neki a szálat, és arra gondoltam, hogy talán vissza kéne mennem, ha nem akarok kellemetlen, szótlan perceket eltölteni a társaságában. Egyikünk sem volt szószátyár, normál esetben nem zavart volna, ha hallgatunk, de most annyi minden volt, amiről beszélnünk kellett volna, hogy a csönd nyomasztott.
- Noah már biztos vár… - nyögtem ki lassan, mintegy magyarázatként, hogy miért akarok lelépni.
- És most már össze vagytok nőve? Nem mintha, eddig nem lettetek volna… - szólalt meg Jolly a cigivel a szájában.
Megtorpantam, és próbáltam az arcáról olvasni. Tudni akartam, hogy gonoszságból, gúnyolódásból mondja ezt nekem, és amikor láttam, hogy tényleg kíváncsi, leesett az állam.
- Szerintem nagyjából ugyanúgy viselkedünk egymással, mint régen – vontam meg a vállam. - Nem hiszem, hogy ez sokat változott volna.
- Persze, kivéve amit zárt ajtók mögött csináltok. Bocsi, inkább nyitott ajtók mögött – vonta fel az egyik szemöldökét.
Felsóhajtottam, és teljes testemmel felé fordultam.
- Hülyék voltunk. Lehettünk volna sokkal óvatosabbak.
- Ha nem sétálok bele az egyik kis akciótokba... akkor mikor árultátok volna el, hogy mi folyik köztetek?
Zavartan megdörzsöltem a szemem a kézfejemmel. Nem tudtam, erre mit mondhatnék.
- Nem tudok pontos időpontot mondani, de a közeljövőben biztos.
- Tényleg így gondolod? - méregetett Jolly gyanúsan. - Vagy csak ezzel akarsz megnyugtatni?
- Nem akarlak megnyugtatni. Eddig sem sikerült – nevettem kínomban. - Azon az estén árultam el anyának, hogy együtt vagyunk Noah-val, amikor ránk nyitottál. Biztos vagyok benne, hogy utána te és Folio kerültetek volna sorra.
Jolly elgondolkodva bámult a sötétségbe, az ujjai közé szorított cigaretta már majdnem teljesen leégett. Szerettem volna olvasni az arcáról, de túl jól tudta titkolni az érzelmeit. Felszisszent, aztán leejtette a földre a csikket, és a bakancsával széttaposta. Megint elgondolkodtam, hogy talán mennem kéne, de ahogy elfordultam a busz nyitott ajtaja felé, Jolly elkapta a karom. Visszanéztem rá, és kíváncsian vártam, mit akar még.
- Ne haragudj, amiért így reagáltam. Nem akarom magyarázatként felhozni a hülye viselkedésemre, de… apa beteg. Aznap este tudtam meg, és most arra várunk, hogy kiderüljön, hat-e a kezelés, amit kap.
Nyeltem egy nagyot, és belenéztem Jolly szomorú, barna szemeibe, amik csillogtak az utcalámpák fényében. Gondolkodás nélkül léptem hozzá, és öleltem meg. Meg kellett próbálnom, akkor is, ha ellök magától. De nem ez történt. Ő is erősen kapaszkodott belém.
- Minden rendben lesz. Nem vagy egyedül. Mindannyian melletted állunk – simogattam a hátát, miközben megnyugtató szavakat dünnyögtem neki.
2 megjegyzés:
Nagyon szépen köszönöm, hogy ezt a részt is olvashattam!
Köszönöm, hogy írtál :)
Megjegyzés küldése