From the Grey - 22.

Sziasztok! Lassan közeledünk a sztori végéhez, már csak néhány rész van hátra :)

22.

- Hogy nézek ki? - pördültem Noah felé, amikor visszaértünk a bár bejáratához. Noah lustán elmosolyodott, és keresztbe font karokkal éhesen végignézett rajtam tetőtől talpig.

- Csodásan, mint mindig. Dugnivalóan.

A válaszra megforgattam a szemem, de azért éreztem, hogy elpirulok. Vagy csak égett az arcom az alkoholtól. A tenyerem a homlokomra szorítottam, és vettem néhány mély lélegzetet. Be kellett mennem a többiekhez, mert a tárcám a papírjaimmal együtt az asztalon maradtak, de nem akartam, hogy bármilyen furcsa dolgot vegyenek észre rajtam. Például, hogy az ajkam feldagadt a durva csókoktól. Vagy hogy a szemeim nem csak a sörtől csillognak. Határozott léptekkel indultam be az ajtón, és gyorsan átszeltem a távolságot az asztalig, ahol Jolly és Folio ültek, miközben a bár felé fordultak, és mintha éppen kibeszélték volna az egyik csinos pultos lányt. 

Amint megláttak, véget ért a kedélyes csevejük, és aggódva néztek rám. Aztán mögém. Hátra fordultam, és Noah ott várt, a kezeit a farmerje zsebébe csúsztatva. Nem kellett volna velem jönnie, mert alig bírtam visszafojtani a bágyadt mosolyt, ami akkor akart kitörni, amikor észrevettem, hogy ott van velem. 

- Mi most… beszélgetünk egy kicsit Noah-val – mondtam a srácoknak, és próbáltam úgy tenni, mintha semmi különös nem lenne ebben. Jolly szemöldöke felszaladt a homloka közepére, Folio pedig a söröskorsó felett bámult mindkettőnket, mintha próbálná kitalálni, mi járhat a fejünkben.

- Jó ötlet – bukott ki végre Jollyból. Folio egyetértően bólogatott, és felém nyújtotta a tárcámat, amit gyorsan a zsebembe csúsztattam. - Ugye, nem fogjátok kinyírni egymást, ha kettesben maradtok?

Kinyírni egymást? Ó, nem. Sok terv járt a fejemben, de mindegyikhez élve volt szükségem Noah-ra. 

Egy kínos nevetés szakadt fel belőlem, mielőtt visszafoghattam volna. Gyorsan a szám elé kaptam a kezem, és közben határozottan csóváltam a fejem. Annyira határozottan, hogy a hajam repkedett, mintha éppen a színpadon lennék. 

Éreztem, ahogy Noah keze a karom köré záródik. Most nem húzódtam el.

- Menjünk, itt a taxi – mondta úgy, hogy mindenki hallja, és közben elkezdett a kijárat felé húzni. Követtem őt, és csak egyszer estem el majdnem a saját lábamban. Ennem kellett volna valamit, mielőtt leülök piálni. De hát pont az volt a terv, hogy részegre iszom magam. Persze, ez még azelőtt volt, hogy rájöttem volna, sokkal fontosabb dolgom is van. Például, végre megdugni Noah-t. Megdugni? Mióta akarom én… 

- Nincs is itt a taxi – néztem körbe értetlenül, mikor kiértünk.

- Nincs. De muszáj volt megakadályoznom a készülő katasztrófát odabent – felelte, és közben úgy nézett, mint akiből bármelyik pillanatban kiszakadhat a röhögés. - Pocsékul hazudsz. És ha részeg vagy, akkor csak még szörnyűbb az egész.

- Ó, köszönöm – feleltem durcásan, és összefontam a karomat a mellkasom előtt. - Valami jót is tudsz mondani?

- Persze. Elképesztően édes vagy, amikor iszol – mondta mély, halk hangom, miközben egy lépéssel közelebb jött hozzám.

- És kanos – egészítettem ki suttogva. Noah az ajkába harapott, mintha gondolkodna valamin, valami szexi dolgon, aztán egy kis nevetéssel hátralépett.

- A taxiban tartanunk kell a távolságot.

- Ez egy parancs? - kérdeztem vissza szemtelenül, miközben a mutatóujjammal megböktem a mellkasát. Jézusom, mikor lett ennyire izmos? Az utóbbi hónapokban láttam párszor meztelenül, harapdáltam a mellizmait, karmoltam a hátát, de még mindig olyan hihetetlen volt, hogy a törékeny kis őzike mivé vált. Megráztam a fejem, hogy kitisztuljanak a gondolataim. - Amúgy is, túl sokat főnökösködsz mostanában.

- Amíg visszaérünk a buszhoz, én vagyok a főnök.

Éppen meg akartam kérdezni, hogy utána mi lesz, de akkor leparkolt mellettünk egy taxi. Noah megkerülte az autót, hogy nekem ne kelljen körbebotladoznom rajta, és megmondta a címet a sofőrnek. Vágyakozva pillantottam felé, ahogy ott ült tőlem alig egy karnyújtásnyira, de tudtam jól, hogy jobban teszem, ha elfoglalom magam valamivel. Kivettem a telefonom, és egy üzenetet próbáltam megfogalmazni anyának:

„Csak szeretném, hogy tudd, meleg vagyok. És együtt vagyunk Noah-val.” 

Gyorsan a mellettem ülő férfira pillantottam. Tényleg együtt vagyunk? Akkor mi volt ez a pár nap? Noah észrevette, hogy figyelem, és érdeklődve fordult felém. Az utcai lámpák fénye táncolt az arcán, de még így is láttam, hogy mennyire kíváncsi.

- Kinek írsz?

- Anyának – feleltem egyszerűen, és odaadtam neki a mobilom, hogy elolvashassa, mielőtt elküldöm. Noah elmosolyodott, és kijavított valami elírást.

- Biztos, hogy most akarod vele közölni? - kérdezte, miközben visszaadta a telefont.

- Most van hozzá elég bátorságom – vontam meg a vállam, és további fejtörés helyett elküldtem az üzenetet, aztán a készüléket visszacsúsztattam a zsebembe. Mintha egy hatalmas kő szakadt volna le a szívemről.

Nemsokára visszaértünk a parkolóba, ahol a buszaink álltak. Azt hiszem, kicsit kijózanodtam, mert mindenféle megbotlás nélkül tudtam követni Noah-t a pár lépcsőfokon, miután kinyitotta az ajtót. Kettesben voltunk, és amilyen elánnal estünk egymásnak a parkban, most pontosan annyira nem tudtuk, mit kezdjünk magunkkal. Csak az olvasó kislámpát kapcsoltuk fel a közösségi helyiségben, és leültünk az asztal mellé. Noah hátrafésülte a haját a hosszú ujjaival, én pedig felbontottam egy banánt, ami egy kis kosárban hevert árván.

- Anyud válaszolt már? - kérdezte halkan.

- Nem. Még biztosan dolgozik – feleltem, aztán beleharaptam a banánba. Miközben elrágcsáltam a falatot, Noah vállához bújtam, és mélyen magamba szippantottam az illatát. Noah oldalra billentette a fejét, és mosolyogva nézett rám. Felé nyújtottam a banánt, és néztem, ahogy leharap belőle egy darabot. Ennyi elég is volt, hogy a vágyam újra fellángoljon. Felváltva ettük meg a maradékot, aztán a héjat visszadobtam a kosárba. Nem volt kedvem elsétálni vele a szemetesig, mert akkor el kellett volna szakadnom Noah-tól. Megköszörültem a torkom, miközben a mellettem ülő férfira néztem. A sötét szempár folyamatosan figyelt, és mintha türelmetlen várakozást tudtam volna kiolvasni a tekintetéből.

- Mi lesz most? - kérdeztem, bár magam sem tudtam, pontosan mire gondolok. Mi lesz velünk? Mi lesz azzal, hogy kívánom őt? Mi lesz a zenekarral, ha együtt akarunk maradni? És még sok ehhez hasonló kérdés motoszkált a fejemben.

Noah lassan elmosolyodott azzal a szexi, féloldalas mosolyával, de mintha egy kis aggodalmat is láttam volna az arcán.

- Tisztáznunk kéne, hogy hányadán állunk egymással. Nem akarom, hogy egymásnak essünk csak azért, mert részeg vagy.

Nem erre a válaszra számítottam. Nem tudtam, hogy tényleg beszélgetni akar azután, ahogy a parkban letámadtuk egymást. Már félig felé hajoltam, hogy megcsókoljam, és hiába volt nagy a kísértés, hogy elhallgattassam, az olyan lett volna, mint a problémákat a szőnyeg alá söpörni. És ilyen kapcsolatban már volt részem, aminek nem lett jó a vége. Nem akartam újra elkövetni ezt a hibát. Noah-val semmiképpen sem. Elgondolkodva bámultam az arcát, az apró szeplőit a világos bőrén, az orrát, az ajka vonalát.

- Gyönyörű vagy – dünnyögtem elvarázsolva. - És nem is vagyok olyan részeg – bukott ki belőlem megbántottan. Noah hitetlenkedve felvonta a szemöldökét, és ahogy oldalra fordultam, kicsit forgott velem az egész helyiség. Talán igaza van… - Folyton attól tartok, hogy nem vagyok elég jó, és hogy jön valaki, aki érdemesebb a figyelmedre. Van róla fogalmad, hányan lennének a helyemben? Mennyi nő, és… mennyi férfi?

A hangom a végére remegővé, kétségbeesetté vált, de az őszinte félelmeim úgy buktak ki belőlem, mint a hozzá kapcsolódó érzelmek. Megállíthatatlanul. 

- De te vagy itt, nem más. - Noah egy pillanatra lehunyta a szemét, mély levegőt vett, aztán teljesen felém fordult, és a nagy tenyere közé fogta az arcom. - És neked van róla fogalmad, hogy egyikük sem érdekel rajtad kívül? És el tudod képzelni, hányszor érzek így én is veled kapcsolatban? Hogy mennyivel könnyebb lenne neked, ha elengednélek, és hagynám, hogy szerezz egy barátnőt. Azt hiszem, mindkettőnkre ráférne az, hogy beszélgessünk egy terapeutával – tette hozzá egy fájdalmas mosollyal. - Az életünk régen is… bonyolult volt, és mostanra sem lett könnyebb, sőt. Igaz, a pénzzel nem kell foglalkoznunk, de a nyomás, ami rajtunk van, megterhelő. 

Végig a szemembe nézve beszélt, beleéléssel, és én elhittem minden szavát.

- A húgom is ugyanezt mondta – feleltem elgondolkodva. - Mármint, a pszichológust.

- Danielle mindig okosabb volt mindannyiunknál – nevetett Noah.

- Nem kell tovább táplálni az egóját – mondtam összevont szemöldökkel. - Mellesleg még mindig haragszom rád, amiért jelenetet rendeztél a koncert előtt, amikor rosszul lettem.

Noah elengedte az arcom, hogy a hajába túrjon, de továbbra is felém fordult, és közel maradt, amennyire csak lehetett. Ha előre dőlök egy picit, könnyen megcsókolhattam volna, de az arcára kiülő fájdalom elvonta a figyelmemet.

- Ha bajod esne, nem élném túl – suttogta a kis helyiség csöndjébe. - Ha elveszítenélek, nem lenne semmi, ami ezen a világon tartana.

- Ne mondj ilyeneket, kérlek.

- Őszinte akarok lenni veled, és egyszerűen így érzem. Haragudtam magamra, amiért nem tudtalak megvédeni a támadástól. Kicsúszott az irányítás a kezemből, és amikor pánikrohamod volt, ugyanezt éreztem. Kétségbe estem, és dühös lettem. Sajnálom, hogy olyan lekezelően viselkedtem veled – hajtotta le a fejét. - Sosem rád haragudtam, hanem magamra, amiért kudarcot vallottam.

Némán néztük egymás tekintetét, mintha kiutat találhatnánk ebből a zsákutcából. Elkezdhettem volna bizonygatni neki, hogy nem vallott kudarcot, ahogy ő is megtehette volna, hogy még ezerszer elmondja nekem, hogy én vagyok neki a legfontosabb az egész világon. Érettem, miért volt kontrollmániás – mégis ki ne lenne az ennyi szarsággal és veszteséggel a háta mögött? A gyerekkorát végig úgy élte le, hogy a talaj újra és újra kicsúszott a lába alól, miközben ő nem tehetett mást, mint hagyta, hogy hánykolódjon a viharos tengeren. 

- Kompromisszumokat kell kötnünk – mondtam, le nem véve a szemem az arcáról. - Képtelenség, hogy mindig te legyél az erős, a védelmező. Most már ketten vagyunk ebben, és néha… néha csak hagynod kell, hogy én vigyázzak rád. Mint régen – suttogtam, és az asztalon pihentetett kezéért nyúltam. Az ujjbegyeimmel lassan végigsimítottam a kézfején, aztán rámarkoltam a csuklójára. Éreztem, ahogy a pulzusa lüktet, és a szorításom alatt még gyorsabban dobogott a szíve. A tekintetem lesiklott a nyakára, aztán az enyhén szétnyílt ajkaira, amik között kapkodni kezdte a levegőt. A szemöldököm felszaladt a homlokom közepére, miközben csodáltam a reakciókat, amit kiváltottam belőle. Eszembe jutott az a régi emlék, amikor egy baráti hülyülésnek indulva egymásba gabalyodva leestünk az ágyamról, és Noah karjait leszorítottam, hogy esélye se legyen visszacsikizni. Az ágyékunk veszélyesen összetapadt, és… és miután Noah kétségbeesetten könyörgött, hogy engedjem el, én elhitettem magammal, hogy nem éreztem a merevedését, ahogy keményem a testemhez nyomódott.

- Erre gondoltál, amikor azt mondtad, hogy mi ketten hasonlítunk? A kanapén, amikor... amikor lefogtál… - kérdeztem elfúló hangon.

Noah némán bólintott, és nyelt egyet, láttam, ahogy az ádámcsutkája mozog a torkát díszítő tetoválások alatt.

- Ugyanúgy szükségem van arra, hogy nálam legyen az irányítás, mint arra, hogy átadjam neked. - Emésztgettem a szavait, és közben a csuklóját cirógattam a hüvelykujjammal. - Mint például amikor hagyom, hogy dugd a számat.

Most rajtam volt a sor, hogy nyeljek egy nagyot. A hirtelen jött nyers kijelentés, és a hozzá kapcsolódó emlékek még jobban felizgattak, aminek következtében már képtelen voltam figyelmen kívül hagyni a vágyamat. 

- Gyere ide – suttogtam az ajkához hajolva, de még nem érintve azt. Noah előrehajolt, de ahelyett, hogy hagytam, csókoljon meg, a karját megrántva jeleztem neki, hogy másszon az ölembe. Azt hiszem, itt követtem el az első hibát. Alig fértünk el, az asztal le volt rögzítve a földhöz, ezért nem tudtam távolabb tolni, de élveztem, hogy ennyire egymáshoz kellett tapadnunk.

Amint megéreztem a súlyát a combjaimon, érkeztek a puha ajkak, amik az enyémekre tapadtak. Édes banán íze volt, amikor a szájába nyaltam, és ahogy a fenekébe markoltam a farmeren keresztül, Noah felnyögött, és beleharapott a számba. Elvigyorodtam, és még nagyobb elánnal estem neki. A farka a hasamnak szorulva keményedett meg, szinte éreztem minden lüktetést, ahogy megtelt vérrel. Meg akartam érinteni. Kettőnk közé préseltem a kezem, és kigomboltam a farmerját, de meggondoltam magam, és inkább hátul nyúltam az alsója alá, aztán néhány kósza simogatást követően céltudatosan kerestem a bejáratát végighúzva a mutatóujjam a vágatában. 

Noah kifulladtan elhúzódott a csóktól, és zavartan nevetgélve próbált levegőhöz jutni.

- Te aztán nem kertelsz – jegyezte meg a tekintetét az enyémbe mélyesztve. A bőre kipirult, ezt még a narancsos fényben is tisztán láttam, és a pupillái teljesen kitágultak, ahogy lenézett rám. A saját ajkamba haraptam, és egyetlen ujjal masszírozni kezdtem az izomgyűrűt. Noah combjai megfeszültek a két oldalamon, mintha megpróbálta volna összezárni őket. Előre hajoltam, és megszívtam a bőrét a nyakán.

- Ki kell derítenem, hogy hol a határ… - dünnyögtem a fülébe. - Tudnom kell, mit tehetek veled.

- Nem tudsz olyat csinálni, amit nem akarok – felelte vággyal telt hanggal.

- Csinálta már ezt veled bárki?

- Nem, senkinek nem hagytam volna – erősítette meg, aztán lehajolt, hogy újra megcsókoljon. Hatalmas volt a kísértés, hogy tovább menjek, amikor a nyelvünk összeért, de már elég józan voltam ahhoz, hogy tudjam, ez egy rossz ötlet. Az érintésem, az ujjam túl száraz volt, és csak fájdalmat okoznék vele, ezért inkább abbahagytam, amit hátul műveltem. Noah újra összeszorította a combjait mellettem, és elégedetlenül nyöszörgött a számba.

- Nem itt. Nem most, és nem így – mondtam neki ellentmondást nem tűrően. Noah édesen pislogott rám, az ajka kicsit lefelé görbült, de bólintott. Teljesen elernyedt a karjaimban, rám bízta magát, mint még sosem azelőtt. 

- Meg kell ígérned, hogy megdugsz, amint szerzünk egy hotelszobát zárható ajtóval – szögezte le, amivel újabb nevetést csalt elő belőlem.

- Megígérem – mondtam, és az alkut egy csókkal pecsételtem meg. Ez volt az a pillanat, ahol abba kellett volna hagynunk, de Noah mocorogni kezdett az ölemben, és jobb híján a hasamhoz dörgölőzött. Még mindig ugyanolyan kemény volt, vagy keményebb, ha lehetséges. Csodálattal teli pillantással néztem fel rá, és segíteni akartam neki. A kezem újra kettőnk között volt, a másik tenyerem a derekára simítottam, hogy irányítsam a mozgását. Könnyen megtaláltam őt a több réteg ruha alatt, a nedvesen csillogó makkja szinte már kitörni készült az alsója korcánál. Felnyögött, amikor megérintettem, és utána végig a fülembe zihált, valószínűleg ez, és az elválasztó ajtó volt az oka, hogy nem vettük észre, amikor kinyílt a busz ajtaja elől, a vezetőfülkénél.

- Nick, kérlek – sosem hallottam még ennyire könyörgőnek a hangját, ahogy lehunyt szemekkel hátravetette a fejét. Ott volt hozzám közel, hozzám préselődve, de mintha mégis egyre távolabb került volna a kis világában, és ez a gondolat nem tetszett.

- Nézz rám, Noah – kértem őt, de mintha meg sem hallotta volna. Tovább mocorgott az ölemben, a kezeivel a vállamat markolta, de még mindig a plafon felé mordult. Erősebben szorítottam a farkát.

- Gyerünk, őzike, ha nem nézel rám, kénytelen leszek abbahagyni – mondtam neki, de a hangom hiába hangzott határozottnak, egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy meg tudnám vele tenni.

Noah végre vette az adást, és teljesítette a kérésem. Az ajkai fel voltak dagadva a csókoktól, és hogy ő is szerette harapdálni, a tincsei elől a szemébe hullottak, és megállapítottam, hogy talán még sosem láttam ennyire gyönyörűnek. Megcsókoltam, durván és éhesen. A péniszem kellemetlenül feszült a nadrágomnak, de nem akartam foglalkozni vele. Csak az volt a célom, hogy Noah elélvezzen. 

Éreztem, hogy mennyire közel van, amikor valaki kinyitotta az ajtót. 

Először nem tudtam, pontosan mi történik, mert semmit sem láttam Noah-tól, de amikor kicsit oldalra hajoltam, és a tekintetem összetalálkozott Jollyéval, már elég nyilvánvaló volt, hogy lebuktunk. Először ő fagyott le, aztán én, utoljára pedig Noah az ölemben. Az ajkát a vállamra szorította, és megremegett, amikor elengedtem. Ösztönszerűen próbáltam őt eltakarni, amikor rájöttem, hogy nem szükséges, mert teljesen fel vagyunk öltözve, csak éppen a pozícióval van gond, amit elképzelésem sincs, hogyan magyarázhatnánk ki. Jolly hirtelen megmozdult, mintha áramütés érte volna, aztán kiment az ajtón, amit hangosan lökött be maga után. Hallottuk, hogy svédül káromkodik, ahogy lemászik a busz lépcsőjén. Végre képes voltam levegőt venni. Noah még mindig a nyakamba lihegett, és amikor el akartam tolni magamtól, hogy láthassam az arcát, morcosan nyöszörgött, és még erősebben szorított, mintha egy koala lenne.

- Noah, őzike, azt hiszem, bajban vagyunk – mondtam neki, és csak az alkoholnak köszönhető, hogy nem kezdtem azonnal pánikolni.

Noah lassan elhúzódott. A kézfejével megdörzsölte a szemét, mintha csak egy szép álomból ébredt volna a kegyetlen valóságba. Annyira kívánatos volt még mindig, és én meg annyira eltompult az alkoholtól, hogy átfutott az agyamon, befejezem, amit elkezdtünk, de akkor felvillant egy vészlámpa az agyamban: Jolly elmondhatja bárkinek, amit látott. Úgy éreztem, hogy hirtelen sikerült kijózanodnom, és idegesen feszengtem Noah-val az ölemben.

- Beszélek vele – jelentette ki, miközben óvatosan lemászott rólam. A homlokát ráncolva visszatuszkolta magát a nadrágjába. Láttam, hogy remeg a keze, miközben begombolta a nadrágját, és az elmélyült, rekedtessé vált hangján még mindig lehetett hallani, hogy egy eget rengető orgazmustól fosztották meg.

- Veled menjek? - kérdeztem tőle. Noah az ujjaival próbálta megigazítani a haját, aztán lesimította a pólóját is, nem, mintha a tétova mozdulat bármit is javított volna az anyag gyűröttségén.

- Megoldom.

Amikor ő is kilépett az ajtón, a kezem az ölembe ejtettem, és idegesen kezdtem tördelni az ujjaimat. Nem tudtam sokáig egy helyben ülni. Az ablakhoz mentem, és odakint, a sötét parkolóban megpillantottam Jollyt, Foliot, és Noah-t, mindhárman zsebre dugott kézzel beszélgettek. Folio csak a háttérből figyelte az eseményeket, de Jolly jól láthatóan ideges volt. Néhány kör fel-alá járkálás közben eldöntöttem, hogy nem bírom ezt. Ott kell lennem vele. Jolly ugyanúgy az én barátom is, és én is magyarázattal tartozom. Noah-nak pedig nem kell egyedül csinálnia ezt. 

Tántoríthatatlanul közeledtem feléjük, és már ki tudtam venni mondatfoszlányokat.

- … és te nem mondod el. Ne nézz minket hülyének, kérlek – hallottam Jolly indulatoktól izzó, de visszafojtott hangját. Aztán felém pillantott, és a csalódottság a mindig kedves, barna szemeiben teljesen összetört.

- Fogalmam sincs, mit akarsz hallani – felelte Noah ingerülten. Dühös volt, pedig reménykedtem benne, hogy képes lesz higgadtan kezelni a helyzetet. Amikor elbizonytalanodva odaértem melléjük, a hosszú karja a vállamra került, és magához húzott. - De itt vannak a tények, tessék: már hónapok óta együtt vagyunk Nickkel. És már hosszú évek óta szerelmes vagyok belé. Akármilyen meglepő, a kapcsolatunkban megjelenik a testiség is, és épp egy ilyen helyzet közepébe sétáltál be. Elégedett vagy? Most már mindent tudsz, vagy részletezzem még?! - tette hozzá kihívóan.

A gúnyosan kiejtett szavaira összeszorítottam a szemem. Az arcom égett, és képtelen voltam Jolly vagy Folio szemébe nézni. Szívem szerint újra inni kezdtem volna, mert a feszültség kezdett elviselhetetlenné válni. 

- Noah nem úgy értette, mi… mi csak… el akartuk mondani - kezdtem össze vissza habogni, az aszfaltot bámulva.

- Halálra izgulom magam, és imádkozom, hogy valahogy rendezzétek a kapcsolatotokat, erre visszajövök, és azzal szembesülök, hogy ti ketten teljesen összegabalyodva, egymás szájából lélegezve, isten tudja mit csináltok az asztal alatt – mondta Jolly fagyos hangon. - Ez valami kibaszott vicc?

- Mondtam már… - kezdte Noah felemelve a hangját, de mielőtt folytathatta volna, magam felé fordítottam. Most én fogtam a kezeimbe az arcát, hogy csak rám figyeljen.

- Le kell nyugodnod. Ezzel nem megyünk semmire.

Noah először üres tekintettel bámult rám, mintha próbálná helyre rakni magában, miért is állítottam le, aztán vett egy mély lélegzetet és bólintott. A pillantása azonnal ellágyult, amikor egy picit rámosolyogtam.

- Ha most megcsókolod, biztosan kidobom a taccsot – szúrta közbe Jolly. Összerezzentem a szavaira. Amikor felé kaptam a pillantásom, lemondóan megcsóválta a fejét, és nagy léptekkel indult el a busz felé. Néztem, ahogy a magas alakja eltűnik előlünk, aztán leguggoltam a földre, és a tenyerembe rejtettem az arcom. Noah azonnal ott volt mellettem, hogy megbizonyosodjon róla, jól vagyok.

- Srácok, ne aggódjatok Jolly miatt. Majd észhez tér – szólalt meg Folio, aki egész idő alatt némán figyelte az eseményeket. Lehajolt hozzám, és bátorítóan megszorította a vállam. - Nem csináltatok semmi rosszat. Lehet, hogy a helyszín nem volt a legjobb, de gondolom, erre azóta már ti is rájöttetek. 

Kierőltettem felé egy mosolyt, aztán hagytam, hogy Noah felhúzzon, és erősen magához öleljen. Elképesztően szükségem volt erre az ölelésre. 

- Emlékszel, miről beszéltünk? Már ketten vagyunk ebben, és együtt meg fogjuk oldani – mondtam halkan Noah-nak, amikor elengedtem.

- Tudom – válaszolta. Bólintottam, és elfordultam tőle, de az ujjaimat az övéi közé fűztem.

- Mégis hogy lehet az, hogy te ennyire könnyen veszed ezt az egészet? - fordultam a dobosunk felé kíváncsian. - Még csak mérges sem vagy, amiért titkolóztunk előtted?

Folio megvonta a vállát, és a zsebébe nyúlt, hogy kivegye a cigis dobozát. Amikor felém nyújtotta, hálásan vettem el egy szálat, és hagytam, hogy meggyújtsa nekem. 

- Megértem, miért titkoltátok. Jolly az élő bizonyíték, hogy nem mindenki fogadja jól. De szeret titeket. Biztos vagyok benne, hogy ez nem változott.

Hinni akartam neki, mert nem tudtam elképzelni, hogy az egyik legjobb barátom eltávolodjon tőlem amiatt, aki valójában vagyok. És amiatt, akit mindennél jobban szeretek. Nem, ez képtelenség. 

A telefonom rezgett a zsebemben. Az ajkaim közé szorítottam a cigit, hogy ne kelljen elengednem Noah kezét, miközben kivettem a mobilomat. Azonnal láttam, hogy anya írt, de egy pillanatra megtorpantam, hogy elolvassam, mit. Aznap este nem tudtam volna mit kezdeni egy második elutasítással. Valószínűleg teljesen összetört volna. Aztán végül a torkomban dobogó szívvel megnyitottam az üzenetet.

„Drágám! Fogalmad sincs, mennyire örülök nektek. Először megleptél, de utána rögtön az járt a fejemben, hogy ezt már régen megírták odafent. Nem történhetett másként. Szeretlek, és kérlek, mondd meg Noah-nak, hogy bármikor szívesen látjuk. Ezúttal már akár hivatalos családtagként is.”

Összenéztünk Noah-val, miközben mindketten próbáltuk elpislogni a könnyeket. Meg akartam ölelni anyát, de jobb híján magamhoz szorítottam az elképedt Foliot, aztán Noah-t, mert őt ölelni sosem volt elég.