2016. január 31., vasárnap

Összeforrt Szilánkok - Forradások V/4.

Sziasztok! Még nekem is furcsa, de elérkeztünk az ÖSZ utolsó részéhez... Remélem, szeretni fogjátok, és az új történet, a Jégszilánkok során is velem tartotok majd. Nagyon megköszönném, ha 1-2 mondatban összefoglalnátok, hogy tetszett az egész sztori, kíváncsi vagyok, milyen érzéseket váltott ki belőletek. Jövőhéten már hozom is a prológust a Jégszilánkokhoz :)
********************************************************************************

Egész szombat délután úgy jártam-keltem a lakásban, mint aki begolyózott. Takarítottam, főztem ebédet, mindezt azért, hogy lefoglaljam magamat. Előző este írtam üzenetet Bellának, hogy tudjon róla, Elden is ott lesz a bárban. Azt válaszolta, hogy ez nem akadályozhatja meg abban, hogy találkozzon a testvérével.
- Minden rendben? - settenkedett mögém Kade a konyhában, majd átkarolt, és belepuszilt a nyakamba.
- Persze – suttogtam, megfordultam, és máris simultam az ölelésébe. A ruhájának öblítő illata, és a testéből áradó természetes aroma azonnal megnyugtatott… hogy aztán újult erővel törjön rám a vágy.
- Minek mosogatsz kézzel? Tudtommal van mosogatógépünk – értetlenkedett, mire egy kis habot kentem az arcára.
- Még senki sem halt bele – feleltem vigyorogva, miközben egy konyharuhával törölgette az arcát.
- Ezzel most kihúztad a gyufát – morogta, és közelebb lépett hozzám, teljesen a pulthoz nyomott, nem tudtam volna elmenekülni, és nem is akartam. A kezem a pulcsija alá simítottam, és hatalmasat sóhajtottam, mikor a hasán lévő kockák az ujjaim alatt feszültek meg. - Telhetetlen Lu-lu – nyögte a számba, mielőtt hevesen rátapadt volna. A nyelvünk összesimult, a csók egyre csak mélyült, a következő percben pedig már a pult felé fordultam, az egyik térdem a hideg márványlapon nyugodott, miután Kade lerángatta rólam a bő pamutnadrágot és a bugyit. Az ujjai a derekamat szorították, és tudtam, ennek nyoma lesz másnap, de csak azzal az érzéssel voltam hajlandó foglalkozni, ahogy ki-be járt bennem, pont olyan gyorsan, ahogy szerettem. Előrehajolt, belecsókolt a nyakamba, majd újult erővel kezdett mozogni. Imádom az ilyen öt perces szeretkezéseink spontaneitását, amikor örülten üldözzük a saját, és egymás vágyait, nem foglalkozunk semmivel, csak a beteljesüléssel. A kezével lejjebb nyomott a pultra, és az új behatolási szög kissé kellemetlen volt. Olyan mély, és intenzív, mint még soha. A csípőjére fektettem a tenyerem, és kicsit visszafogtam a mozgásban, mire teljesen megállt, és mikor hátrafordultam, illetődött pillantásával találkoztam.
- Annyira sajnálom, nem akartam fájdalmat okozni – hadarta, és teljesen ki akart húzódni, de nem hagytam, a fenekénél fogva tartottam vissza.
- Ne! Kérlek, csak… - próbáltam megfogalmazni a problémát – nagy vagy.
Kade arca egyre inkább felderült, és a végén már vele mosolyogtam én is.
- Akkor hogy szeretnéd? Mondd el, és úgy folytatjuk – az arcomat fürkészte kíváncsian, amíg a válaszra várt.
- Így jó, csak most kicsit lassabban.
Újra mozogni kezdett, ezúttal úgy, ahogy kértem, és közben az arcomat figyelte, hogy azonnal abbahagyhassa, ha valami kellemetlen. Lábujjhegyre álltam, és sikerült megtalálnunk a tökéletes ritmust, ami még kéjesebb nyöszörgéseket csalt az ajkamra. Kicsavarodtam, hátrahajoltam, amennyire csak tudtam, hogy megcsókolhassam. Ezzel sikerült elérnem, hogy Kade minden egyes apró mozzanatomra egy-egy szenvedélyes sóhajjal válaszoljon, illetve hogy megint tövig bennem legyen a forró férfiassága. A gyönyör hirtelen tört rám, sosem gondoltam volna, hogy sikerül elélveznem anélkül, hogy valamelyikünk hozzáérne a csiklómhoz. Rárogytam a pultra, és levegő után kapkodtam, miután talán még a szívem is elállt néhány pillanatra. Kade keze ott támaszkodott az enyém mellett, ezért érte nyúltam, és erősen szorítottam, amíg lassan sikerült lelkiekben is visszatérnem a földre. Akkor vettem észre, hogy teljesen leállt a mozgással.
- Mi a baj? - fordultam újra hátra, de nehéz volt most beszélni.
- Semmi, csak nézni akartam, miközben élvezel – válaszolta elködösült, rekedt hanggal. Közelebb húztam a fejét, és gyorsan megcsókoltam.
- A számmal akarlak kényeztetni – jelentettem ki, és a következő percben már előtte térdeltem, hogy úgy szeressem, ahogy a legjobban imádja.
***

A szempilláimat spiráloztam, és közben oda-oda pillantottam Kade-re miközben öltözködött. Nem tehettem róla, de képtelen voltam levenni a pillantásomat a csodás testéről, és mivel el akartam terelni a gondolataimat az aznap estéről, ennél jobb módot nem is találhattam.
- Miért faggattad ki tegnap Rickyt és Eldent? - kérdeztem, mikor végre felöltözött, és kissé el tudtam vonatkoztatni a szexuális vágyaimtól. Leült az ágy szélére, és most rajta volt a sor, hogy nézzen, miközben készülődök.
- Mert Elden a barátom, és tudni akarom, Ricky nem csak szórakozik vele.
- Attól nem tartasz, hogy esetleg – rágcsáltam a számat, és a megfelelő szavakat kerestem – Elden azért van vele, hogy elfelejtsen téged?
Kade nagy szemekkel pislogott rám, majd mintha ő is meglátná a relációt a dolgokban, bólintott.
- Elképzelhető. Sőt, le merném fogadni, hogy arra kellett a neki a srác, de talán azóta több is kialakult közöttük.
- Remélem, egyikük sem baltázza el, mert nagyon összeillenek – jegyeztem meg, azzal visszafordultam a tükör felé, hogy elvégezzem az utolsó simításokat. Sokkal hamarabb végeztem volna, ha nem remeg a kezem annyira.
Örültem, mikor végre megérkeztünk a bárba, mert túl akartam lenni az estén, semmire sem vágytam jobban, mint belesimulni Kade karjaiba, és úgy elaludni. Azonban ki tudja, még az sincs kizárva, hogy miután találkozik Bellával, és rosszul sülnek el a dolgok, kitesz a lakásból. Elhessegettem a komor gondolatokat, és igyekeztem némi mosolyt erőltetni az arcomra.
A hely ismét zsúfolásig megtelt, úgy kellett utat vágni magunknak az emberek között, hogy az asztalokhoz tudjunk menni. Eldenék elvileg már ott voltak néhány perce, csak meg kellett őket találnunk. Mikor végre leültem a nekünk foglalt asztalhoz, Kade már indult is a bárpult felé, hogy hozzon valamit inni.
- Mit keres itt Bella? - Elden kérdése annyira váratlanul ért, hogy hirtelen nem tudtam válaszolni. Feléjük fordultam, a tekintetem cikázott az ő arca és Rickyé között, aki igyekezett kimaradni az egész kínosnak ígérkező beszélgetésből.
- Már itt van? - kérdeztem vissza ahelyett, hogy azt feleltem volna: fogalmam sincs, miről beszél. Innentől viszont nem volt kérdés Elden számára, hogy az én kezem is benne van a dologban.
- Figyelj, Kade ki lesz akadva – kezdte a legnyilvánvalóbb ténnyel. - Jó lenne, ha szólnál a barátnődnek, hogy húzzon el innen.
- Joga van találkozni a testvérével – kötöttem az ebet a karóhoz, mert úgy éreztem, jó oldalon állok. - Nagyon sok mindent meg kell beszélniük.
- Erre komolyan nem találtatok jobb helyet? - fakadt ki, és valamilyen szinten igazat kellett neki adnom.
- Nem volt időnk tervezgetni, Bella csak szeretné már látni a bátyját, és hirtelen ez tűnt a legkézenfekvőbbnek – mentegetőztem, és azonnal be is fogtam a számat, mikor Kade közeledett két koktéllal. Bár fellépések előtt nem szoktam inni, most mégsem utasítottam vissza. Még volt közel egy órám, mielőtt színpadra kell állnom, és az alkohol kissé lenyugtatta az idegeimet, de nem eléggé. Nem tudtam elég hálás lenni Eldennek, mikor úgy társalgott a barátjával, mintha nem lenne semmi különös, csak az ébresztett rá a valóságra, hogy néha rosszalló pillantásokat vetett felém.
Mikor tudtam, hogy nemsoká indulnom kell az öltözők felé, hogy találkozzak a bandával, Kade combjára simítottam a tenyeremet. Nem habozott sokáig, a keze az enyémre simult, és lágyan kezdte simogatni, amíg Rickyt faggatta arról, hol fog továbbtanulni. Teltek a percek, és lassan mennem kellett, bár nem akartam elszakadni tőle. Lassan kihúztam a kezem az övé alól, és egy kényszeredett mosollyal búcsúztam a többiektől. Ricky egy darabig velem tartott, mert megígértem neki, hogy megmutatom, hol a mosdó. Mikor megérkeztünk elé, megfogta a karomat, és visszatartott egy pillanatra.
- Nyugi, minden rendben lesz – olyan meggyőződéssel és kedvességgel mondta ezt, hogy kezdtem hinni neki. Hálásan mosolyogtam rá, amit ő viszonzott, majd elengedte a kezem, hogy belépjen a mellékhelyiségbe.
A banda már hátul volt, az öltözőben gyülekeztek, egyikük egy akusztikus gitáron játszott valami kellemes dallamot, a többiek pedig söröztek és kacagtak valamin, amit a dobosunk mesélt.
- Oliver hol van? - kérdeztem, mikor nem láttam sehol. Annyira szükségem lett volna rá most, hogy megnyugtasson, mert az idegeim pengeélen táncoltak Bella és Kade találkozása miatt. Oliver és Liz be voltak avatva a tervbe, habár barátnőm nem tudott eljönni, mert a családdal éppen rokonlátogatóba utaztak a hétvégén.
A többiek csak megvonták a vállukat.
- Még van tíz perce, hogy ideérjen – jegyezte meg Nick, a basszusgitáros, de már a kezében forgatta a mobilját, hogy felhívja az énekesünket, ha nem érne ide két percen belül. - Itt volt, de valahová el kellett ugrania. Megcsörgetem.
Csak bólintottam, de valamiért rossz érzés költözött a szívembe, és ennek most kivételesen semmi köze nem volt ahhoz, hogy Kade meg fog-e utálni, ha kiderül, hogy a háta mögött szervezkedtem. Hál' Istennek, mikor már egyre rosszabb gondolatok törtek utat az elmémben, végre megjelent Oliver az ajtóban.
- Hol voltál? - kérdeztem, és csak utána vettem észre, hogy eléggé számon kérő volt a hangsúly.
Az érintett felém fordult, de valami egészen különleges mosoly ült az arcán, mintha nem is a földön járna.
- Bocsánat, csak valamit el kellett intéznem – felelte lassan, majd odalépett hozzám, és suttogott, hogy csak én hallhassam. - Feszültnek tűnsz. Ne aggódj, Kade megérti majd, hogy csak jót akarsz.
Azonnal a karjai közé vetettem magam, és úgy szorítottam, mintha ő lenne a mentőövem a háborgó tengeren. A többiek még csak ránk se hederítettek, hiszen már megszokták, hogy fellépés előtt mindig percekig öleljük egymást, és olyankor teljesen kizárjuk a külvilágot. Ez amolyan kikapcsolódás nekünk az enyhe adrenalin löket előtt, amit a lámpaláz vált ki. De most valami megváltozott. Oliver remegett, ahogy szorítottam, és mikor észrevettem, összehúzott szemöldökkel toltam el magamtól, hogy a szemébe nézhessek.
- Hé, minden oké veled?
- Aha – a hangja nagyon fáradtnak tűnt, az arca nyúzottnak. - Éjjel nem aludtam valami jól, de amúgy semmi gond.
Szinte önkéntelenül simítottam a kezem a homlokára, amin elmosolyodott, de hagyta magát. Nem tűnt lázasnak, és a magyarázata megállta a helyét, úgyhogy nem firtattam tovább a dolgot. Időm sem lett volna rá, mert azonnal kezdenünk kellett. Felléptünk a színpadra, a közönség tapssal üdvözölt minket, és már kezdtük az első számot.
Ahogy szét tudtam nézni, azonnal az asztalunk felé fordultam, és leesett az állam. Bella nem vesztegette az idejét, ott ült a testvérével szemben, aki láthatóan elég ideges volt, de legalább nem rohant el azonnal. Csak ketten voltak az asztalnál, Elden magas alakját a bár mellett fedeztem fel, Rickyvel éppen elhelyezkedtek a székeken. Balláé volt a terep, és bíztam benne, hogy a lehető legjobban fogja kihasználni az időt és a lehetőséget.
Aztán valami furcsára lettem figyelmes, és igyekeztem végre lélekben is visszatérni a színpadra. Oliver totál elfeledkezett a részéről, és mikor be kellett volna lépnie az énekkel, csak bambult ki a fejéből, úgyhogy próbáltam felvenni a fonalat, és helyette is énekelni. Mekkora szerencse, hogy kitéve-betéve tudtam már az összes dal szövegét, és így a közönség sem vett észre semmit. Oliver, mint aki végre felébredt a kábulatból, csatlakozott, és ezután szerencsére végig tartotta a lépést a zenekarral. Tényleg nagyon fáradt lehet, ha ennyire nem bír koncentrálni, hiszen már ez a sokadik alkalom, hogy fellépünk, és bár egy kicsit mindig változtatunk a repertoáron, azért ő eléggé profi ahhoz, hogy ez egyáltalán ne okozzon problémát neki.
Újra Kade-ék felé pillantottam, és pont elkaptam a pillanatot, amikor Bella a kézfejére rakta a sajátját, de ő rögtön az ölébe húzta a karját. Aztán összeakadt a pillantásom Kade-ével. Csak nézett rám, kiismerhetetlen arckifejezéssel, és egy néhány pillanatig képtelen voltam lélegezni. Eluralkodott rajtam a vágy, oda akartam hozzá rohanni, a karjaiba vetni magam, és könyörögni, hogy bocsásson meg. De még mindig volt legalább egy fél óra, amíg a színpadon kellett állnom.
A dalok még sosem voltak ennyire hosszúak, legalábbis én így éreztem, mert nagyon szabadulni akartam. Az utolsó számnak egy kicsit elvétettem a ritmusát, gyorsabban énekeltem a kelleténél, hiszen a szívem már a torkomban dobogott. Ekkor Bella felállt az asztaltól, és átvágott a tömegen a kijárat felé. Semmit nem tudtam leolvasni az arcáról, végig háttal ült, ezért újra Kade felé néztem, aki a kólásüvege oldalán dobolt az ujjaival, és közben szuggerálta a címkén lévő feliratot. Csak abban bízhattam, hogy nem áll fel ő is az asztaltól, és lép le nélkülem.
Mikor végre végeztünk, és egy ráadás dalt is elénekeltünk, szinte futva indultam el a színpad mögötti folyosón, hogy minél előbb beszélhessek Kade-del. Nem kellett volna annyira sietnem, mert végül ő is hozzám igyekezett, és amikor megláttam befordulni a sarkon, a körmeim önkéntelenül a tenyerembe vájtak. Jobb is, hogy itt hátul beszéljük meg, mert a bárban túl nagy a zaj. Megálltunk egymással szemben, és mindketten arra vártunk, hogy a másik mondjon valamit. Ő túl kitartó volt, ezért én törtem meg a kínos csöndet, mert már nem bírtam a feszültséget.
- Sajnálom, de adnom kellett neki egy esélyt, hogy beszélhessen veled – mondtam bűnbánóan, de alig tudtam a szemébe nézni, és akkor is csak néhány másodpercig. Égetett a pillantása.
Jobb lett volna, ha kiabál velem, de csak az arcomat vizsgálgatta, majd lassan kifújta a levegőt, mintha nagyon fáradt lenne.
- Utálom, ha kijátszanak – bökte ki végül, és az indulat ott remegett a hangja mögött, mégis visszafogta magát. - Te beszéltél a testvéremmel, és még csak el sem mondtad.
- Találkoztál volna vele, ha elmondom, most itt az alkalom? - suttogtam halkan, és már kezdtem lyukat égetni a pólójába a nézésemmel.
- Nem hiszem – vallotta be, és kissé mintha megenyhült volna a hangja. - De akkor sem gondoltam, hogy helyettem döntesz ebben. Ez csak ránk tartozik.
Végre felnéztem a szemébe, de a látásom egyre homályosabb lett a könnyek miatt, amik már gyülekezni kezdtek, alig tudtam kivenni kék íriszét.
- Lou, gyere gyorsan! - hallottam meg a nevem Nick szájából, mielőtt még elsírtam volna magam. Ijedten pördültem hátra, a hangjából ítélve valami nagy baj történhetett. Futottam utána az öltözőbe, és hallottam, hogy Kade is jön mögöttem. Amikor beléptem az ajtón, csak egy egészen apró másodpercre döbbentem le, de aztán előtört belőlem az orvos, és az agyam ezerrel dolgozott. Oliver a földön feküdt, nem volt magánál, és borzasztóan sápadt volt a bőre.
- Mi történt? - kérdeztem a többieket, ahogy letérdeltem élettelen teste mellé.
- Egyszer csak összeesett – jött a sokkos válasz, nem is tudom, kitől. A nyakán próbáltam kitapintani a pulzusát, miközben lehajoltam hozzá, hogy megvizsgáljam a légzését.
- Hívjon valaki mentőt! - utasítottam őket, és Kade kezében már ott is volt a telefon, miközben várta, hogy fogadják a hívást.
Óvatosan hátrahajtottam a fejét, szétnyitottam a dzsekijét, hogy könnyebben a mellkasához férhessek, és megkezdtem az újraélesztést. Még sosem csináltam ilyet emberen, mióta alaposan fejembe verték a folyamat csínját-bínját. Rossz volt még belegondolni is, hogy egy számomra oly kedves ismerősön kell tesztelnem a tudásomat. Aztán kiürítettem az agyamból a lényegtelen dolgokat, és csak arra koncentráltam, hogy a lehető legjobban csináljam. Mert Oliver nem lélegzett. Oliver szíve leállt, a klinikai halál fázisában volt, és jelenleg én voltam az egyetlen, aki a legnagyobb eséllyel segíteni tudott neki, hogy visszatérhessen közénk.
***

A mentőorvos nagyon rendes volt, talán találkoztunk már a kórházban, így engem nem küldött el, mikor adrenalin injekcióval és defibrillátorral próbálták újraéleszteni Olivert. Kimerülve, lihegve ültem a sarkaimon néhány méterre tőle, és közben le sem vettem a pillantásomat a testéről. Szuggerálni próbáltam a körülötte sürgő-forgó emberek között, némán könyörögtem azért, hogy újra elinduljon a szíve. Nem teheti meg velem, hogy az első újraélesztési kísérletem kudarcba fulladjon, a fenébe is! Nem halhat meg! Gyorsan elmázoltam egy könnycseppet az izzadt arcomon, és akkor meghallottam:
- Végre van pulzusa, de nagyon gyenge – közölte az egyik mentőtiszt azt orvossal. Próbálták stabilizálni az állapotát, mielőtt még a hordágyra emelték volna, és közben folytatták a lélegeztetést. Egy halvány reménysugár, de a helyzetet figyelembe véve most ez is hatalmas jelentőséggel bírt.
Mikor elmentek, még mindig a földön térdeltem, és néztem magam elé. A többiek akkor szállingóztak be a folyosóról, egy kéz simult a vállamra, majd óvatosan masszírozni kezdett.
- Jól vagy? - hallottam Kade halk hangját, miközben a többiek csak bámultak rám, nem mertek hozzám szólni.
Bólintottam, mert még nem tudtam beszélni.
- Mit történt vele? - kérdezte óvatosan Paul, a dobosunk.
- Szívmegállás. Többet nem tudok – motyogtam, majd lassan feltápászkodtam a földről, amiben nagy segítségemre volt Kade, ugyanis a lábaim eléggé elzsibbadtak. - Sikerült újraéleszteniük, de még semmi sem biztos.
Nick lépett elém, és a kezembe nyomott egy mobilt.
- Fel kéne hívnunk Oliver szüleit – magyarázta, mire én csak bámultam a készüléket. A világ leghálátlanabb feladata közölni a szülőkkel, hogy a gyerekük életveszélyben van. - Arra gondoltam, hogy mivel te ismered őket…
Beletörődve bólintottam, és kikerestem Oliver telefonjából az édesanyja számát. Képes vagyok rá. Claire már a harmadik csörgésre felvette, és álmos hangon szólt bele a vonalba, azt hitte, a fia hívja.
- Claire, Lou vagyok, és Oliverről van szó. Kórházba szállították, mert megállt a szíve – mondtam, mintha egy betanult szöveget olvasnék fel. Ha nem így teszek, nem bírtam volna sírás nélkül közölni vele a híreket. A vonalban egy halk, de annál fájdalmasabb sikoly, görcsös zokogás majd sokkos hang, ami arról érdeklődik, melyik kórházba vitték. - Igen, ott találkozunk. Én máris indulok oda.
Mire letettük, már megállíthatatlanul folytak a könnyeim, és a mobil kicsúszott a kezemből. Kade azonnal ott termett, szorosan magához ölelt, miközben rázott a sírás.
- Mennünk kell – szipogtam eltorzult hangon, mikor alábbhagyott a zokogás.
Kade csak bólintott, majd fél óra múlva már a kórház egyik kényelmetlen székén ücsörögtem a váróban. Fogalmam sincs, hogy jutottunk el oda, mert a fejemben újra-és újra lejátszódott a jelenet, ahogy Oliver ott fekszik a földön előttem, és jég hideg a bőre.
- Egész este rosszul volt, én meg csak magammal törődtem – motyogtam magam elé megsemmisülten, mikor Kade visszajött két papírpoharas kávéval. - Azzal voltam elfoglalva, hogy biztosan kidobsz majd, miután beszélsz Bellával. Ez volt a legnagyobb gondom, míg ő haldoklott.
Kade benntartotta a levegőt, mielőtt válaszolt.
- Lu-lu, ha ezt túléli, neked köszönheti, ugye tudod?
Megcsóváltam a fejem, és a kávé habját néztem megszállottan.
- És azt tudod, hogy szeretlek, és sosem dobnálak ki? - kérdezte, és picit remegett a hangja. - Egyáltalán hogy jut eszedbe ilyesmi? Összetartozunk. Ez az egész kötelék köztünk, egy magasabb szinten köttetett, és Bella, te vagy én kevesek vagyunk hozzá, hogy szétzúzzuk.
Lassan fordultam felé, és végre képes voltam a szemébe nézni, állni a pillantását, amiben a saját szerelmemet láttam visszatükröződni. Az ajkaink puhán értek össze, de ebben az apró csókban ott volt minden fontos dolog: szeretet és az el nem múló vágy.
Hajnali három múlt, mire megjelent egy orvos, Jared egyik szívsebész barátja.
- Philip! - indultam felé izgatottan, és bíztam benne, hogy nem fog azzal jönni, hogy csak közeli hozzátartozóknak adhat ki információkat a beteg hogylétéről.
- Lou. A páciens a barátod? - érdeklődött, és mikor bólintottam, halkan kezdett beszélni. - A fiút sürgősen meg kellett operálnunk, most az intenzíven tartjuk felügyelet alatt. Gépek lélegeztetik, és még semmi sem biztos, csak az, hogy a műtét jól sikerült. - Hevesen bólogattam, és egyre inkább erősödött bennem a remény. - Most menjetek haza, úgysem tudtok bemenni hozzá, tudod a szabály, az szabály.
- Délelőtt ide fognak érni a szülei – mentegetőztem, de közben beláttam, hogy semmi értelme addig ott ücsörögnünk.
A hazaúton írtam egy SMS-t Oliver állapotáról, amit a szüleinek, Liznek, és zenekarnak is elküldtem. Úgy döntöttem, elég, ha Aaron és Jared majd csak napközben értesül a történtekről. Amint beléptünk a lakásban, gyorsan lezuhanyoztam, fogat mostam, és már be is bújtam a takaró alá. Nem sokkal később Kade is csatlakozott hozzám, és magához ölelt, az oldalamat és a karomat simogatta végig, megnyugtatóan. Azt hittem, hogy nem fogok tudni elaludni, ennek ellenére tíz perc sem telt el, és máris teljes volt a képszakadás.
Talán azért, mert jó helyen voltam. Minden bizonnyal. A szerelmem karjaiban volt a helyem, aki úgy szorított, mintha soha nem akarna elengedni. És én úgy simultam hozzá, mintha egyek lennénk. Mert azok voltunk. Két megtört, de végül összeforrt szilánk.

VÉGE

13 megjegyzés:

Névtelen írta...

Egész végig libabőrös voltam. Amikor ahhoz a részhez értem, hogy Kade és Lou egymassal szemben áll, azt hittem, hogy majd összevesznek, de nem! És hihetetlen nagy boldogsággal tölt el, hogy együtt maradtak. Egyszerűen fantasztikus ez a befejezés, már rég olvastam ilyen jó blogot! Ami még megdöbbentett, az az Oliverrel történt dolog. Nagyon várom, hogy megtudjam, hogy túléli e vagy sem. Ugyan úgy várok minden részt mint máskor! Kár, hogy nem könyv. Akkor egy nap alatt kiolvasnám xD
Ui.:A kövi részben is legyen Kade és Lou együtt!! ❤
Az szorid egyik imádója, J.

Domcsi írta...

Imádtam az egész történetet nagy kár ,hogy vége. Remélem a következő is ilyen jó lesz! :)

HDawn írta...

Kedves J.! Boldog vagyok, hogy örömet tudtam neked okozni, és köszönöm, hogy írtál néhány sort, nagyon kedves vagy :)

Szia Domcsi! Én is remélem, hogy a következő is tetszeni fog, én már alig várom, hogy megoszthassam veletek :)

Kolett írta...

Szia :)
Nem rég bukkantam rá a történetedre, nekem nagyon tetszett :) Igényes főleg ha az erotikus jelenetekről van szó :) Igaz a nem hetero jeleneteket én nem szeretem azt nem is olvastam, de Lulu és Kade történetét imádtam :) Remélem lesz még folytatása, és Oliverrel is minden rendben lesz :)

Puszi Kolett

HDawn írta...

Szia Kolett! Jó, hogy kiemelted az erotikus részeket, mert sok időt szoktam azzal eltölteni, hogy igényesek legyenek. :) A Jégszilánkok pénteken startol, és annyit elárulhatok, hogy szorosan kapcsolódik az ÖSZ-hoz.

Puszi, és köszi, hogy írtál :)

Sky Jensen írta...

Na, végre ideértem én is! Huu hol is kezdjem. Mit tudod már, végig kísértem a történet minden fejezetét, mindig kifejtetem részletekben a véleményem, így sokkal többet nem tudok mondani annál, amit már így is tudsz, de azért megpróbálom.
Nagyon szerettem ezt a kis történetet. Lou szimpatikus volt már a legelején a maga kis szerencsétlen valójával. Az elején még nem ismerte önmagát, egy rosszul sikerült kapcsolat miatt nem tartotta magát sokra, de ez megváltozott, mikor megismerte Kade-t. Aranyos volt, ahogy meg szerette volna próbálni Oliverrel, de ez zátonyra futott, mikor rájött, hogy Kade olyan érzéseket kelt benne, mint eddig senki más. Tetszett a vívódás, de nekem legjobban Kade személyiségének fejlődése tetszett a legjobban. Megszerette Lou-t és ezért képes volt feladni addigi életét, és új szemmel nézni saját magára is. Mert új dolgokat kipróbálni. Összességében, nagyon szerettem, aranyos kis történet alakult belőle de sajnálom a végén a nyitott kaput. Persze tudom, ez kell a folytatáshoz. Nagyon érdekel, Oliver túl éli-e, és mitől állt le a szíve, illetve úgy egyáltalán, hogyan alakul majd a közös sorsuk. Remélem, ez a folytatásban kiderül majd:) Várom nagyon:) Örök olvasód: Sky Jensen!

HDawn írta...

Szia! Köszönöm a hosszú hozzászólást, mindig jó olvasni a véleményeket :) A legjobban ez tetszett: "Örök olvasód" (titkon remélem, mindketten vámpírok vagyunk :D)
Igen, jön majd a folytatás, és igen, sok mindenre fény derül majd. Remélem, az is tetszeni fog.
Puszi :)

Nessa Laura Lossёhelin írta...

Úristen, hát megint képes voltál rám hozni a frászt! Úgy megijedtem, mi lesz Oliverrel... Annyira gyönyörűen írod le Kade és Lou érzéseit, annyira irigyellek ezért a képességedért, hogy azt el sem tudod képzelni! Hűha, már most iszonyatosan várom a folytatást, és bocsánat, hogy mindig csak ilyen töredezett, rövid komikkal jövök, de elállítod a szavam!
xx Nessa

HDawn írta...

Szia Nessa! Már hiányoltam a hozzászólásodat :) Lou és Kade érzései, beszélgetései csak úgy jönnek, én meg szorgalmasan legépelem őket... általában saját életet élnek a szereplők :D
Köszi, hogy velem tartasz.
Puszi

Réka írta...

Szia:)
Huh nem is tudom mit írjak fantasztikus ahogyan írsz..ma kezdtem el délután ezt a történetet és egyszerűen nem birtam megállni mindig rányomtam a folytatás gombra:)
Köszönöm az élményt
Biztosan maradok és elolvasom a többi írásod is

Unknown írta...

Fantasztikus volt, örülök hogy elolvashattam. Köszönöm :)

HDawn írta...

Kedves Réka!
Ne haragudj, hogy csak most válaszolok, fogalmam sincs, hogy kerülte el a figyelmem a kommented :( Nagyon örülök, hogy szeretted a történetet, és remélem, azóta már a többit is elolvastad :) Puszi!

Kedves Éva!
Köszönöm, hogy írtál, nagyon sokat jelent. :)
Puszi!

Mese írta...

Kedves Hajni!
Nem akartam még írni, majd csak akkor, ha elolvastam a trilógia minden betűjét. De egyszerűen nem bírtam ki.
Ugye Oliver jól lesz? Ugye nem jön ki újra a betegsége? Aggódom, nagyon kedves szereplő, még úgy is, hogy ez a "sorozat" nem igazán róla szól.
A történet nagyon tetszik, szuper, ahogy ráébrednek a dolgokra mindketten! Kade egy cukorborsó, ahogy Lu-lu-val bánik. Nagyon átjön minden érzés, érintés, a szerelmük erősödése. Szóval minden nagyon szuper lett, de nem is csodálkozom ezen, hiszen minden történeted fantasztikus!
De nem is szaporítom tovább itt a szót, megyek, és olvasom a Jégszilánkokat :D
/Ezért jó, hogy később kezdtem, mint a többiek,így nem kell várnom :D /
Sok puszi és nagy ölelés!