2016. február 17., szerda

Jégszilánkok - 3.

Sziasztok! Hoztam a folytatást, és minden visszajelzésnek örülök :) Jó olvasást!
*******************************************************************************

BELLA

Ahogy beléptem Lou-val a kis helyiségbe, éppen azon morfondíroztam, hogy milyen jó lehetőség ez számomra. Csak nemrég fejeztem be az egyetemet, és bár rögtön állást kaptam egy jó nevű cégnél, azért ott motoszkált bennem, hogy többféle munkakörben is kipróbálnám magam. Az, hogy menedzseljek egy éppen feltörekvő zenekart, nagyon izgalmasnak ígérkezik. Persze, amikor kitaláltam, az motivált, hogy több időt tölthessek a testvéremmel, de rájöttem, hogy ebből még más előnyöm is származhat.
Mikor észrevettek minket, azonnal felénk fordultak, és Lou a falhoz húzódott, hogy beszélhessek. Az üdvözlés után azonnal a tárgyra tértem volna, de akkor észrevettem egy fiút. Mondjuk, elég feltűnő jelenség volt a szöszi hajával – melyet a feje közepén hosszan, két oldalt röviden viselt –, de a szája csábos mosolyba húzódott, amit hirtelen nem tudtam hová tenni. A pasik sokszor bámultak meg – ehhez már régen hozzászoktam –, de az ő sötét tekintetében volt még más is, amit eddig nem láttam. Úgy méregetett, mintha minden titkomat ismerné, és fene tudja miért, de néhány pillanat alatt zavarba hozott. Pedig egy kezemen össze tudnám számolni, ez 24 év alatt hány embernek sikerült. Egy pillanatra lenéztem a földre, és mikor újra a kis társaság felé fordultam, ismét mosolyogtam, de azért erősen koncentráltam, nehogy a szöszi felé pillantsak, akár véletlenül is.
– Lou már biztosan mesélte nektek, hogy mit tudnék tenni a bandáért, és gondolom, nektek is az a célotok, hogy minél több helyen felléphessetek, növekedjen a rajongótábor, és hogy kiadjatok végre egy lemezt. – Mikor mindenki helyeslően bólogatott, folytattam: – Nekem vannak olyan ismerőseim, üzleti kapcsolataim, akik segíteni tudnának ebben.
– És ez nekünk mennyibe fog kerülni? – Azonnal sejtettem, hogy a szöszi az, mert abból a sarokból jött a hang, amit igyekeztem elkerülni a pillantásommal.
– Semmibe. – Mikor végre rászántam magam és felé fordultam, hitetlenkedést fedeztem fel az arcán. – Nekem erre azért van szükségem, hogy fejlődjek, mellesleg, ha szeretnék feljebb lépni majd a ranglétrán, jól fog mutatni az önéletrajzomban.
– Nekünk olyan emberre van szükségünk, aki szívvel–lélekkel velünk van – jelentette ki határozottan. – Akinek nem csak egy másodállás vagyunk.
– Bemutatom Olivert, a zenekar vezetőjét – jegyezte meg Lou vigyorogva.
– Hát, Oliver, akkor talán megnyugtathatlak azzal, hogy én olyan ember vagyok, aki ha valamibe belekezd, azt véresen komolyan gondolja. De majd rájössz, ha megismersz – mondtam, egyenesen neki célozva minden szavamat, és azt hittem, ezzel leszerelhetem.
– Igen? És mikor kezdjük az ismerkedést? – kérdezte kihívóan, csábos mosolyt villantva felém, egyértelműsítve, mire gondol pontosan.
Mindenki nevetett, és én sem bírtam sokáig mosolygás nélkül.
– Talán, majd ha elvégeztem a munkám, és világhírűek lesztek – vetettem oda, mire a szemöldöke felszaladt a homloka közepére, de végre nem tudott visszavágni semmivel.
Szinte kiült az arcára, mire gondol éppen: arra, hogy végezzem jól a munkámat a zenekarral, miközben mi ketten nagyon alaposan megismerjük egymást. Két legyet egy csapásra… Nem kispályás, az biztos. – Szóval, a lényegre térve, úgy néz ki, február végére el tudnék intézni néhány koncertet Tenerifén. Talán nem nagy szám, hogy elutazzatok, csupán azért, hogy turistáknak zenélhessetek, de az a helyzet, hogy ott fog nyaralni néhány neves lemezkiadó cég vezetője és alkalmazottja is.
– Hűha, ezt hogy tudtad kinyomozni? – lépett hozzám Lou kíváncsi szemeket meresztve.
– Ismerem a szálloda tulajdonosát. Tavaly csináltunk nekik marketingterveket, és nagyon megkedveltük egymást. Azonnal ugrott az ajánlatomra, és fizetni is fog a fellépésekért, úgyhogy duplán jól jöhettek ki a dologból.
– Arról nem beszélve, hogy nyaralni megyünk! – kiáltott fel vidáman az egyik tag, mire a többiek nevetve bólogattak, majd csillogó szemmel néztek rám.
– Vedd úgy, hogy fel vagy véve – jegyezte meg a szöszi beleegyezően. Bólintottam, és már éppen indultam volna, mikor Lou megragadta a kezemet, és nem engedett.
– Ne csináld, ezt meg kell ünnepelnünk! – jelentette ki, és máris húzott maga után, fel a bárba.
A többiek is követtek minket, és mikor leültünk az egyik bokszba, kezünkben egy–egy martinival, mindannyian odagyűltek körénk a saját söreikkel, kivéve Olivert, aki egy ásványvízzel helyezkedett el mellettem. Senki nem volt ott rajtunk kívül, csak az egyik pultos, mert még korán volt ahhoz, hogy kinyissanak. A hangzavart, ami betöltötte a kongó helyiséget, mi okoztuk, ugyanis a fiúk nagyon feldobódtak a jó hírektől. Lou-nak csörgött a telefonja, úgyhogy a másik oldalamon helyet foglaló férfi felé fordultam.
– Örülök, hogy jobban vagy – mondtam neki, csakhogy beszélgetést kezdeményezhessek.
Erre ő elmosolyodott, mielőtt rám nézett volna.
– Lou mindent elmondott?
– Tudom, hogy beteg voltál, de már egyáltalán nem látszol annak – feleltem, mert úgy éreztem, nem akarja, hogy sajnáljam.
– Nagyon jól hazudsz – mondta somolyogva, és beleivott a poharába.
– Komolyan mondtam, habár nem tudom, milyen voltál, mielőtt kórházba kerültél.
Kutatóan nézett a szemeimbe, mintha valamit keresett volna, aztán csak megrántotta a vállát, és az arca elkomolyodott.
– Természetesen átkozottul szexi – jelentette ki, szívből jövő kacagást kiváltva belőlem.
– Most sem panaszkodhatsz – jegyeztem meg vigyorogva.
Ő is velem nevetett, és láttam, ahogy a pillantása végül az ajkaimon állapodott meg. Nem volt nehéz kitalálni, mi jár a fejében, és nem is rejtette véka alá a gondolatait. Abban a néhány másodpercben, amíg csöndesen, szinte döbbenten ittunk magunkba egymás látványát, egyre inkább úgy éreztem, megfulladok, ha még sokáig néz ilyen leplezetlen vággyal a gyönyörű szemeiben.

OLIVER

Ez az egész olyan, mint a mesében. Nem tudtam őt kiverni a fejemből már hónapok óta, és most itt ül mellettem, a pillantása szinte azért könyörög, hogy megcsókoljam. Az is hihetetlen, hogy egyáltalán újra találkoztunk, és bár tudom, ő nem ismert fel, mégis úgy bámul, mintha én lennék az első pasi, akit életében lát. Ha nem lenne itt mindenki, szívesen a szájára tapadnék, mert tudom, hogy mekkora élvezetet tud okozni csupán az, ahogy a nyelvével végigsimítja az ajkaimat. Most nem állnék meg a csóknál, felültetném az asztalra, és ott tenném magamévá. Gyorsan megszabadítanám a ruháitól, talán a bugyiját csak félrehúznám, mert nem lennék elég türelmes, hogy kibújtassam belőle. Durván belé hatolnék, mert olyan lánynak tűnik, aki szereti, ha keményen kefélik. A hosszú, sötétbarna fürtöket a csuklóm köré tekerném, miközben elvesznék a gyönyörtől csillogó, hatalmas szemeiben. Elélvezne a farkamtól és a kezemtől, de úgy, hogy a nevemet sikítaná közben. Még ez sem lenne elég. Valami azt súgja, hogy kevés lenne egy orgazmus. Le merném fogadni, hogy isteni érzés lenne, ha a forró, nedves szájába engedne, de én is meg akarom kóstolni őt. Valójában fogalmam sincs, milyen sorrendet szeretnék jobban, de akár egyszerre is csinálhatnánk.
  Idáig jutottam gondolatban, mikor Lou hangja tolakodott az elmémbe:
– Oliver, mikor próbálunk még a koncert előtt? – kérdezte, mire úgy rebbentünk szét, és néztünk hirtelen másfelé, mintha rajtakaptak volna minket valami csúnya dolgon.
– Gondolom… előtte – motyogtam, mert azt se tudtam, hol vagyok. Ezzel a válasszal legalább semmi hülyeséget nem mondtam, de nem is feleltem a kérdésre. – Előtte két nappal – egészítettem ki, miközben az ujjaim között forgattam a poharam, és azon morfondíroztam, mennyire lenne feltűnő, ha „véletlenül” az ölembe önteném a hideg ásványvizet. Az a baj, hogy odakint nagyban mínusz van, és könnyen lehet, hogy lefagyna a tököm, amíg hazaérek.
– Akkor holnap – segített ki Lou vigyorogva, és aznap már sokadszorra mulatott rajtam, szóval nem véletlenül éreztem úgy, hogy teljesen el vagyok varázsolva. Újra a füléhez emelte a telefont, és folytatta a beszélgetést.
– Igen. Ugye te is jössz? – Nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg tőle, látom–e megint, ráadásul a hangom teli volt reménykedéssel.
Bella újra rám nézett, és bólintott egy aprót, én meg úgy éreztem, hogy madarat lehetne velem fogatni.
– Oké, de most mennem kell, ha nem probléma – mondta, és már vette is fel a táskáját. – Kiengedsz?
A kabátommal együtt álltam fel az asztaltól, ügyelve arra, hogy alaposan az ágyékom elé szorítsam. Mikor elsétált az ajtó felé, legszívesebben követtem volna, akárhová megy, de nem akartam annyira gyerekesen viselkedni. Nem kell megtudnia azonnal, hogy teljesen oda vagyok érte, ha még eddig nem tűnt fel neki.
– Minden oké? – kérdezte Lou, mikor visszaültem. Az apró baleset óta, mikor meghaltam, különösen figyelt rám, többet kérdezgetett az aktuális hogylétemről, mint az anyám. De ő Lou volt, és abszolút nem tudtam rá haragudni emiatt.
– Persze – feleltem őszinte mosollyal. Attól, hogy fel vagyok izgulva – és ha nem nyerek valamiféle enyhülést, megőrülök –, még nincs semmi bajom.
Még egy fél órát beszélgettünk a többiekkel, de utána úgy döntöttem, eljött az ideje, hogy lelépjek. Már fáradt voltam, mert régen elindultam otthonról, ami nagy szó volt az utóbbi heteket figyelembe véve. Elbúcsúztam a többiektől, és tízre már a kádamban áztattam magam, egy bögre forró tea társaságában.
A fétisem, hogy imádok órákat tölteni a meleg vízben, bár a dokik figyelmeztettek, hogy kerüljem el a túl forró fürdőket. Így most kellemesre engedtem, és mindig pótoltam, ha kezdett kihűlni. A hajam összefogtam, hogy ne legyen vizes, és minden gondolatom Bella körül forgott. Úgy látszik, ő nem ismert fel, és még egy darabig nem is akartam, hogy megtudja, én voltam az a valaki a sötét raktárban, akivel mély csókcsatába bonyolódott. Előtört belőlem a játékos szellem, és azt szerettem volna, hogy magától találja ki, ha egyáltalán neki is olyan emlékezetes volt az a néhány perc, mint nekem. Ki tudja, talán már régen elfelejtette az egészet, és amilyen szerencsés vagyok, az is kiderülhet, hogy van pasija. Gyorsan el is hessegettem a rémképeket, és kortyoltam egyet a teából.
Annyira szép haja van. Hogy lehet az egész csaj ennyire gyönyörű? Bele se merek gondolni, milyen lehet a teste a ruhák alatt. Biztosan puha és izgatóan feszes mindenhol. Bár becsúsztattam volna a kezem a ruhája alá, mikor annyira a hatásom alatt volt, ott a sötétben. Akkor érezhettem volna a bőrét, és tutira még mindig emlékeznék rá, milyen volt a tapintása. Késő bánat, most kénytelen voltam beérni a képzeletemmel, de azért az emlékeimben is voltak olyan momentumok, amiket szívesen visszaidéztem. Telt ajkaira még mindig emlékeztem, úgy, ahogy forró nyelvére is. Volt benne tapasztalata, hogy korbácsolja fel a vágyaimat egyetlen, ártatlannak induló csókkal.
Nyomtam egy kis tusfürdőt a tenyerembe, és elkezdtem felhabosítani a bőrömön. A vágást a mellkasom közepén akkurátusan kikerültem, mert utáltam megérinteni az egyenetlen bőrfelületet. Amikor a kezem végigsiklott a mellkasomon, le, egészen a hasamig, önkéntelenül egy apró sóhaj tört ki belőlem, a farkam pedig keményedett anélkül, hogy egyáltalán hozzáértem volna. Kicsit lejjebb csúsztam a kádban, élveztem, hogy a víz mindenhol nyaldossa a bőrömet. A combom belső oldalát simogattam, mert nem akartam még magamhoz nyúlni. Ha megteszem, az egész nem tartott volna tovább néhány percnél, úgyhogy az önuralmamat latba vetve kínoztam magam egy kicsit. Teret engedtem az álmodozásnak, és a gondolataimban Bella is ott ült velem a vízben, miközben csak arra vágyott, hogy kényeztethessen. A szexuális vágy, ami előtört belőlem a gondolatára is, letaglózó volt, ugyanakkor félelmetes. Ha nem kapom meg, képtelen leszek vele együtt dolgozni, úgyhogy ki kell találnom valamit, hogy elcsábítsam. De most nem terveket akarok szőni. Most csak ki akarok elégülni, a lehető legalaposabban. Kár, hogy erre a saját kezemet kell használnom.
Az egyik máris eltűnt a vízben, míg a másikkal kicsit megnyomkodtam a vállizmaimat, mielőtt hátradőltem. Talán így akartam időt nyerni, hogy meggyőzzem magam, abszolút nem gáz, hogy rá gondolva maszturbálok. Amikor végre erősen megmarkoltam magam, egy jóleső nyögés hagyta el a számat, amit később még jó néhány követett. Kínzóan lassan markolásztam a heréimet, és ahogy végigsimítottam kemény mellbimbóimon, éreztem, hogy totálisan libabőrös leszek a gyönyörtől. Innentől kezdve nem volt megállás, nem tudtam tovább lassan csinálni. Az ujjaim szorosan a péniszemre fonódtak, majd a csuklóm fel–le kezdett mozogni, egyre gyorsuló ritmusban. Néha fel kellett emelnem a szabad kezem, hogy a karomba fojtsam a hangomat, nehogy az egész házat fellármázzam, hiszen nem egyedül voltam otthon. Egy pillanat alatt konstatáltam, hogy máris tele vagyok harapásnyomokkal, de akkor ez érdekelt a legkevésbé.
Piszkos gondolataimban Bella felettem mozgott, én pedig tövig elmerültem a forróságában. A melleit markolásztam, és a csípőjénél fogva húztam magamra, olyan kíméletlenül, hogy az ágyékunk hangosan csattogott, ahogy összetalálkozott a másikéval. A nedveink az izzadtságunkkal keveredve a combomra folydogáltak, és minden kibaszott forró volt és síkos. A haja hol a combomat, hol a mellkasomat csiklandozta, és mikor elélvezett, erősen rászorult a farkamra, miközben az összes belső izma lüktetett körülöttem.
A gyönyör valahonnan a hasam aljából indult, de a gerincem vonalán is éreztem, miközben igyekeztem csöndben maradni, és némi levegőhöz jutni. A szabad kezemmel felnyúltam, megragadtam a fejem mellett a kád szélét, mert majdnem belecsúsztam a vízbe. A lábaim szétnyíltak, majd szorosan összezáródtak és megfeszültek, ahogy a magom elementáris erővel tört ki.
Percekig ültem még a lassan kihűlő vízben, továbbra is kapaszkodva a perembe, és igyekeztem rendezni a légzésemet. Úgy éreztem, hogy most sokkal tovább tartott a lebegés a kéjben, mint úgy általában. Több hónapja nem voltam nővel, talán ez lehetett az oka. Vagy elég maga a gondolat, hogy Bellával szexelünk egy észveszejtőt, és máris teljesen kész vagyok.

BELLA

Egy hatalmas sóhaj közepette szálltam ki a kocsiból, és máris a pokolba kívántam az egész estét. Anyuék meghívtak magukhoz vacsorázni, de én ki nem állhattam ezeket a családi összejöveteleket. A beszélgetések során lehetőségük volt fixírozni, piszkálni, és olyan dolgokra rábeszélni, amit abszolút nem akartam. Így a közös étkezéseink során meglehetősen sokat ettem… legalább amíg tömve volt a szám, addig sem kellett válaszolni a hülye kérdéseikre.
Ahogy felsétáltam a lépcsőn, és becsöngettem – mert a kulcsomat sikerült otthon hagynom –, Mary, az új házvezetőnőnk fogadott szigorú arccal. Egyikünk se lopta be magát a másik szívébe, ráadásul amikor körülöttem sertepertélt, úgy bámult, mintha le akarná rólam lopni a ruháimat. Nagyon furcsa volt az egész nő, pedig nem lehetett nálam sokkal idősebb.
– Üdvözlöm – köszöntött nyájasan, majd ellépett az ajtóból, hogy beengedjen. – A szülei már az étkezőben várják. Nemsoká találom a vacsorát.
Némán bólintottam, és átvágtam a hallon. A magassarkúm kopogott a krémszínű márványlapokon, és szívből örültem, hogy sikerült néhány sárfoltot hagynom a padlón. Utáltam a ház sterilségét, és túlságosan vakító, világos színeit. Mielőtt átléptem az étkező boltíve alatt, még vettem egy mély levegőt. Olyan tortúra volt ez nekem, mint besétálni az oroszlán barlangjába, ráadásul odabent két fenevad is fente rám a fogait.
– Anya, apa, sziasztok! – köszöntem jól nevelten, és még egy apró mosolyt is magamra erőltettem. Gyorsan odamentem hozzájuk, megpusziltam őket, majd leültem a helyemre.
– Mi történt a hajaddal, kicsim? – kérdezte anyám. Még egy levegőt sem volt időm venni, mielőtt kérdőre nem vont volna valamiért.
– Összekócolódott, gondolom – feleltem egy vállrándítás közepette. Bezzeg, neki mindig tökéletesen be volt állítva a vörösre festett, szigorúan vállig érő frizurája.
– Talán le kéne vágatnod, így olyan semmilyen – morfondírozott, és láttam rajta, hogy legszívesebben máris tárcsázná a fodrászát, hogy vegyen kezelésbe.
– Köszi a tanácsot, de nekem így tetszik – feleltem, és a hangsúlyban benne rejlett, hogy nem akarok vitát nyitni a dologról. Szerencsére vette az adást, és egyikük sem piszkált egy darabig. Már az előételt is befejeztük, és apával átbeszéltük, mi a helyzet a cégnél, mikor újabb kényes témát kezdtek feszegetni.
– Néhány hét, és itt a szülinapod. Arra gondoltunk édesanyáddal, hogy meghívnám Richardot a családjával együtt, és bamutatnálak a fiának.
Richard, apa üzlettársa, és ha be akar mutatni a fiának, annak csak egy oka lehet: Szeretné már, ha hozzámennék egy gazdag férfihoz. Komolyan, mint a viktoriánus korban.
– Nem leszek itthon a szülinapomon. Tenerifén leszek egy bandával, akiknek a menedzsere vagyok. – Apa szemöldöke felszaladt a homloka közepére, anya pedig majdnem felborította a borospoharat. Ja, hát persze, még nem említettem nekik a NeverDies-t. – Egy rockot játszó zenekarról van szó, akiknek éppen emelkedőben van a csillaga. Úgy gondoltam, ha segítek nekik, sok tapasztalatot gyűjthetek.
– Nem kéne ilyen marhaságokra fecsérelned az idődet – jegyezte meg apa mérgesen. Igen, ő, meg a művészetek szeretete két külön fogalom.
– Igazán megtehetnéd, hogy velünk ünnepelsz a szülinapodon – tette hozzá anyám bólogatva, és ettől elöntött a düh, megállíthatatlanul.
– Ha nem tudnátok, csak szólok, hogy március másodikán nem csak nekem van a szülinapom. Anya, igazán emlékezhetnél rá, hogy akkor, majdnem huszonöt éve egy fiút is világra hoztál, bármennyire nem akarsz róla tudomást venni. Kade-nek nevezted el, csak a pontosítás végett – tettem hozzá gúnyosan, és magam is elcsodálkoztam, milyen élesen csengett a hangom.
Láttam, ahogy meglepődnek, tanácstalanul néznek egymásra, és nem tudják eldönteni, honnan vettem a bátorságot, hogy felhánytorgassam a múltat, amiről szeretnének egyszerűen elfeledkezni. Idegesen doboltam a cipőmmel az asztal alatt, és vártam, hogy végre dűlőre jussanak. Nem akartam magam megadni, pedig szívesen felpattantam volna, hogy aztán meg se álljak a lakásomig. Amint lehetséges, írnom kell Nadnek. Szükségem van rá, hogy magához öleljen, mert a családomtól hiába is remélnék bármiféle szeretetet.
– Beszéltél vele? – kérdezte apa tettetett nyugalommal. – Ő vette el az eszedet?
– Igen, találkoztam vele, de ennek az egésznek semmi köze hozzá. Úgy érzem, ebben a rohadt családban csak nekem hiányzik – fakadtam ki, és már a hangomat is megemeltem.
Anya felzokogott, de máris igyekezett kitörölni a könnyeket a szeméből, miközben apa úgy méregetett, mintha fel akarna falni.
– Bella, térj észhez! Kade csak egy selejtes valami, amihez nem kell, hogy közünk legyen – mondta fenyegetően, miközben én azzal küzdöttem, nehogy kiadjam magamból a sajtkrémlevest. Úgy döntöttem, eljött az ideje, hogy felálljak az asztaltól.
– Nem tudom, egy szülő hogy képes ilyet mondani a saját véréről, de már nem is érdekel. Emlékszem, vágtál te már a fejéhez ennél kevésbé szépeket is, amikor még itthon volt. A szülinapunkat együtt fogjuk tölteni Kade-del, tőletek távol. Remélem, megértitek! – A hangom nyugodt volt, és csak az utolsó mondatnál remegett egy kicsit a visszafojtott indulatoktól.
Azzal kisétáltam, felkaptam a táskám meg a kabátomat, és amilyen gyorsan csak lehetett, magam mögött hagytam a házat, amiben ennyi gonoszság és rosszindulat lakozik. Vajon Kade is erre gondolt, amikor kilépett az ajtón, hogy végső elkeseredésében nekivágjon a világnak?

5 megjegyzés:

Kolett írta...

Szia :)
Nekem nagyon tetszett az elmúlt két rész :)
Becsülöm Bellában hogy nem adja fel hogy újra Kade testvére lehessen, de mondjuk az nem biztos hogy jó ötlet Lout felhasználni ebben az ügyben :(
Örülök hogy Oliver újra a férfiassága teljében van,és kíváncsian várom hogy fogja Bellát becserkészni :)

Várom a következőt :)
Puszi Kolett

Nessa Laura Lossёhelin írta...

Szia!
Megint egy szuper fejezetet olvashattunk, rettenetesen irigyellek azért, hogy ennyire tehetséges vagy! Megértem, hogy Kade lelépett otthonról, tényleg nem könnyű ilyen szülőkkel. Remélem, valamikor majd észhez térnek. Alig várom, hogy Bella felismerje Olivert, és már nagyon kíváncsi vagyok, mi fog abból kisülni. :)
xx Ness

HDawn írta...

Kedves Kolett!
Örülök, hogy ez a történet is tetszik, mert én is nagyon szeretem írni :)
"Örülök hogy Oliver újra a férfiassága teljében van" - ezen egy jót nevettem, mindenesetre fontos momentum, az tuti :D

Szia Nessa!
Annyira szeretem olvasni a kommentjeidet, bár néha úgy érzem, túlzol :) De azért olyan jó ezeket nézegetni, mikor mondjuk rossz kedvem van.
Sok puszi :)
HDawn

Sky Jensen írta...

Szia! Ideèrten èn is;) Nos, első sorban nagyon cuki Olivertől, hogy nem tálal ki rögtön Bellának arròl a pár lopott pillanatròl amit együtt töltöttek, alig várom, mikor esik le a lánynak a tantusz;) Ùgy vártam a vègèn, hogy jòl az orruk alá dörgöli " Amugy, meg az a szerintetek selejtes valami, boldogabb mint valaha ès csak ùgy mellèkesen, lánnyal" de nem baj, ami kèsik nem mùlik, legalábbis szerintem.A naptáramba jegyezve a 21, alig várom;);)

HDawn írta...

Szia! Máris 21.-e van, este felé hozom a részt ;) Hát igen, erre én is csak azt tudom mondani: ami késik, nem múlik :)