2017. szeptember 15., péntek

The unforgiving - 2. Régóta vagy itt?

Sziasztok! Meghoztam nektek a The unforgiving következő részét, remélem, ezt is szeretni fogjátok. Köszönöm az elsőhöz érkezett kommenteket, nagyon örültem neki :) Kérlek, most se hagyjatok cserben, és áruljátok el, mit gondoltok. Kellemes hétvégét!
A részhez tartozó zene: Within Temptation - Tell me why


Tell me why – Mondd, miért?
„Dühömben elveszítem önmagam, 
Összetörtem a harag által, 
Semmi nem terelheti el a figyelmem arról,
Hogyan álljak bosszút.
Megöltem magam a semmiért,
És a fájdalom nem fog elmúlni,
Elvesztem magam az őrületben,
És a játék véget ért.
Ha visszaforgathatnám az időt,
Megtenném
De most itt vagyok.”

H.

Nem jött álom a szememre. Hiába próbálkoztam mindenféle trükkel, már órák óta forgolódtam az ágyon. Talán az új cellatársam szeméből is kivertem az álmot, de most ez érdekelt a legkevésbé. Idegesített, hogy megint kaptam valakit, akivel egy ideig egy levegőt kell szívnom, de abban bíztam, hogy nem marad sokáig. Elég volt csak ránézni, és máris megállapítottam, hogy nem követhetett el nagy bűnt. Igazából még egy légynek sem tudna ártani. Ártatlanság ide vagy oda, azért hamar megtalálta a módját, hogy felhúzzon, és a Johnys ügy is arra utalt, hogy tök szerencsétlen.
Pedig jó dolog az, ha egy ember picit kigyúrja magát a börtönben. Ha a hierarchia tetején, vagy annak közelében állsz, senki nem kezd veled kötekedni, és ami a legfontosabb, nem akarnak téged a külön bejáratú ribancukká tenni. A ranglistát itt az izom határozta meg, és hébe-hóba az, hogy milyen bűnt követtél el. Általános érvényű szabály, hogy a pedofilokat mindenki utálja, sőt, azokat is, akik nagyobbra tarják magukat az átlagnál. A tiszteletet így vagy úgy, ki kell vívni, mert itt senkit nem érdekel a másik anyagi háttere, vagy odakint elért sikerei. Ha belépsz a börtön ajtaján, olyan, mintha egy új világba csöppentél volna. Minden rideg és szürke, sosem lesz színes, de rajtad múlik, hogy ki tudod-e húzni az itt töltött időt. Néha könnyebben megy, és úgy érzed, repülnek a napok. De van olyan, amikor az idő olyan lassan vánszorog, hogy csak arra leszel figyelmes, már szálanként tépkeded a hajad. Egy biztos: huzamosabb benntartózkodás esetén egyszer csak el kell búcsúznod a lelkedtől, de ha szerencséd van, az agyad még sokáig a helyén marad. Könyvet írhatnék a börtönben uralkodó szabályokról, és pszichológusokat meghazudtolóan tudnám elemezni a rabokat. Csakhogy nem akarom. A lelkem már így is elég sötét. Mert hát öt év, az tényleg öt év… Ebből hármat a kiskorúak börtönében húztam le, utána kerültem ide. Hihetetlen, de mégis jobb itt, mint ott. A gyerekek – főleg az agresszívak –, kivételes érzékkel terrorizálják lelkileg vagy testileg a gyengébb társaikat. Olyan ez, mint egy iskolában, csupán annyi a különbség, hogy itt az őrök csak akkor avatkoznak be, ha már vér is folyik. Nem egyszer vertek meg, míg megtanultam mindazt, amit ma tudok. És ha a kedves cellatársam nem szedi össze magát, neki is fájdalmas út fog vezetni odáig, hogy kitanulja a börtönélet csínját-bínját.
Nem voltam egy agresszív gyerek. Bár apám folyton verte anyámat, én még mindig elfordítom a fejem, ha vért látok. Talán már kiskoromban meg kellett volna szoknom az erőszakot, de éppen az ellenkezője történt: olyankor a gyáva kis részem szívesen elmenekülne, hogy bebújjon az ágy alá. Pont úgy, ahogy régen tettem.
Felültem, kicsit kinyújtóztattam a tagjaimat, aztán a WC felé vettem az irányt. Azért még mielőtt a kis elkerített részhez mentem volna, felnéztem az ágyon durmoló kiscserkészre, és megállapítottam, hogy mélyen alszik. Nagyszerű, ugyanis szükségem volt egy kis magányra, már amennyire itt lehetséges. Elárulok egy titkot: nem kellett pisilnem. Volt egy bevált taktikám az álmatlan éjszakáimra, ami után sokkal könnyebben el tudtam aludni. A hátamat a falnak támasztottam, és a kezem bármiféle gondolkozás nélkül csúsztattam a nadrágom alá. A legtöbb férfinak ilyenkor gondolom egy bögyös maca jár az eszében, hatalmas, vörösre festett ajkakkal. Azt hiszem, hogy ebben merőben eltérek tőlük. Én anélkül vertem a farkam, hogy bármilyen kép megjelent volna a lelki szemeim előtt. Az agyam teljesen kikapcsolt, és csak arra koncentráltam, hogy a kezem pont jól szorítson. Néha megálltam a makkomnál, majd olyan lassan húztam hátra a bőrt, hogy minden egyes idegvégződés bizseregni kezdjen. Amikor éreztem, hogy közel vagyok, letekertem a szabad kezembe egy kis WC papírt, és hallgatóztam. A cellatársam továbbra sem mocorgott, úgyhogy ismét megmarkoltam magam. Innentől már nem volt megállás. Fogaimat az alkaromba mélyesztettem, és ügyeltem rá, hogy egyetlen apró nyikkanás se hagyja el a számat. Ezt a képességemet az elmúlt évek során sikerült tökélyre fejlesztenem, mert én nem tartoztam azok közé, akik este a cellában szemérmetlenül verik a farkukat úgy, mintha egyedül lennének. Most is sikerült teljesen némának maradnom, egyszerűen csak a farkam végére szorítottam a klotyópapírt, aztán hagytam, hogy az izmaim beleremegjenek az orgazmusba. Amikor véget ért, némán tátogva kapkodtam a levegőt, és próbáltam a szívemet lassabb ütemre bírni. A vécé-be dobtam az átázott papírt, lehúztam, aztán pedig kezet mostam. Vettem még néhány mély lélegzetet, és lassan visszaballagtam a helyemre. Nem volt messze, csupán négyet kellett lépnem, és máris az ágynál álltam. A szokásos rituálé hatásosnak bizonyult, ugyanis alig tettem le a fejem a párnára, máris aludtam.

Arra ébredtem, hogy a cellatársam átkozódva mászik le az emeletes ágy tetejéről. A haja viccesen meredezett össze-vissza, és úgy látszott, bal lábbal kelt fel. Két percre eltűnt a mosdóban, de amikor visszajött, akkor sem javult a helyzet. Kinyújtóztatta a végtagjait, és közben teljesen eltorzult az arca. Már tudtam, mi a gondja:
– Na mi van, kiscserkész, kényelmetlen az ágy? Nem ehhez vagy szokva? – kérdeztem tőle gügyögve, és még a számat is lebiggyesztettem. Rám kapta a pillantását, mintha akkor tudatosult volna benne, hogy nincs egyedül, és azonnal elnémult. Leült a faszékre az asztal mellett, és próbált rajta kényelmesen elhelyezkedni. Egy darabig szórakoztatott a szenvedése, aztán előkaptam a párnám alá becsúsztatott könyvet, és inkább azzal foglalkoztam.
– Louis vagyok – szólalt meg váratlanul egy kis idő múltával.
– Aha. Ha azt hiszed, ezek után nem foglak kishercegnek vagy kiscserkésznek nevezni, nagyot tévedsz – közöltem vele érzelemmentes hangon.
– Te Harry vagy – jelentette ki magabiztosan. Mivel nem reagáltam semmit, folytatta: – Régóta vagy itt?
– Eléggé.
– Hogy bírod a bezártságot? Nem kattantál még be?
Mennyi volt? Talán fél perc, és a nem létező bicska kezdett kinyílni a zsebemben.
– Ahhoz éppen eléggé, hogy felkenjelek a falra, ha tovább kérdezgetsz ilyen faszságokról – válaszoltam neki. – Mi vagy te, a pszichológusom?
Lecsaptam magam mellé a könyvet, és egy nagy lendülettel felültem az ágyon. Az arcomat a tenyerembe temettem, és próbáltam lenyugodni. Az idegeim tényleg eléggé megtépázottak voltak, ezt ő is észrevehetné.
– Sajnálom, nem akartalak felidegesíteni – motyogta bűnbánóan. – Csak beszélgetni szerettem volna, mert félek, hogy beleőrülök az unalomba. Te nem gondolkoztál még azon, hogy…
– Mi a fasz?! – fakadtam ki. – Tegnap meg se szólaltál, most meg be nem áll a szád. Mi lenne, ha csak akkor beszélnél, ha kérdeznek?! – néztem rá villámokat szóró szemekkel, és örömmel töltött el a tudat, hogy sikerült megfélemlítenem. Amikor felemeltem a hangom, hátrahőkölt ültében, aztán pedig próbálta még kisebbre összehúzni magát. Nem volt nehéz dolga, így is elég aprócska volt.
– Nemsokára kinyitják az ajtót, aztán elmehetünk zuhanyozni, könyvtárba, az edzőterembe, talán még az udvarra is – mondtam neki, mert idegesített, hogy olyan elveszetten nézett rám. – Van pénzed?
Mivel fejcsóválás volt a válasz, azonnal folytattam:
– Az baj. A csapvíz elég szar, és így cigit sem tudsz majd venni.
– Nem dohányzom – suttogta.
– Na, ne mondd, csodálkoztam volna, ha igen. Egyáltalán miért kerültél ide? Túl jó magaviseletért? – kérdeztem gúnyolódva.
– Valaki, akit szerettem, elárult – mondta, és hallottam, hogy megremeg a hangja. Óvatosan felnéztem rá, és a szívem fél másodperc alatt összetört. Ugyanazok az érzelmek cikáztak a világítóan kék szemeiben, amiket én szoktam látni minden nap, mikor belenézek a kibaszott tükörbe még azelőtt, hogy felvenném az álcámat. Hitetlenkedés, kétségbeesés. Közben persze próbálsz gyűlölettel gondolni arra, aki megpróbált élve eltemetni, de valahogy nem megy… Lepillantottam a kezeimre, és már meg sem lepődtem, hogy úgy remegek, mint egy nyárfalevél. Belemarkoltam a matracba, és egy pillanatra behunytam a szemem.
– Az szívás – foglaltam össze, amikor elég erősnek éreztem magam ahhoz, hogy megszólaljak.
– Te miért vagy itt? – nézett rám Louis kissé bátrabban, mert látta, hogy most éppen nem akarom leharapni a fejét.
– Nem akarok erről beszélni – feleltem. Néha olyan jó lenne valaki nyakába önteni a szarosbödönt, amit már évek óta magammal hordozok, csak attól félek, hogy rám is kerülne belőle. A meséhez egészen a születésemig vissza kéne mennem, és még nem vett rá a lélek, hogy újraéljem a gyerekkoromat.
Meglepett, hogy Louis nem faggatózott tovább, egyszerűen csak bólintott.
– Megértem, még én sem állok készen, hogy bárkinek elmondjam a történteket.
– Az a vicces, hogy nekem már öt évem lett volna felkészülni rá – nevettem fel erőltetetten.
– Talán még nem sodort az élet olyan embert melléd, akinek kiöntenéd a szíved – vont vállat.
– Tényleg nem hinném, hogy a börtöntársak vagy a pszichológusom ilyen lenne – mosolyodtam el, most kivételesen tényleg őszintén.
– Reggeli! – nyitott be az egyik őr. Már-már úgy éreztem, hogy egy kellemesnek induló beszélgetést zavart meg, ezért kelletlenül tápászkodtam fel az ágyról.
Louis követett az étkezdébe menet, mintha az árnyékom lenne. Úgy döntöttem, hogy kivételesen nem akadok ki érte, mert ez a nap más volt. Ritkán éreztem ilyet, sőt, az is csodaszámba ment, hogy egyáltalán érzek valamit. Nem lepődtem meg, amikor Louis az én asztalomhoz ült. Vártam, hogy játszani fog az étellel, de úgy látszik, az éhség nagy úr. Mindent elpusztított a tányérról. Gyorsabban tanul, mint azt elsőre sejtettem.
– Egy óra múlva megyek az edzőterembe. Csatlakozol? – kérdeztem, de rögtön meg is bántam. Én nem vagyok ilyen. – Persze, csak ha akarsz valamit kezdeni a vézna testeddel – tettem hozzá felvont szemöldökkel, miközben rosszallóan végignéztem rajta. Louis követte a pillantásomat, és amikor összevillant a tekintetünk, esküszöm, úgy tűnt, hogy fülig elpirult. Na jó, talán durva volt, amit mondtam neki, de fog itt még rosszabbat is kapni, szóval jobb, ha hozzászokik. Amúgy aranyos volt így… elmehetne egy kisiskolásnak is, ha megerőlteti magát. A gondolattól a számba kellett harapnom, nehogy hangosan felkacagjak. Ezek után teljesen összezavarodva nézett rám, ezért úgy döntöttem, nem kínzom tovább. Nem vártam meg, míg végez.
Az étkezőtől rögtön a kis könyvtár felé vettem az irányt, hogy valami új olvasnivaló felé nézzek. Szerettem a klasszikus irodalmat, de most egy kicsit izgalmasabbra vágytam, ezért a krimik környékén nézelődtem. Végül egy Stephen King regényt emeltem le a polcról. Mozgalmas is, horror is, tökéletes lesz az unalmas estéimre. Már mentem volna Stan-hez, a könyvtároshoz, de akkor megakadt a szemem a könyvtár egyik sarkában lévő dohányzóasztalon. Tele volt magazinokkal és újságokkal. Úgy settenkedtem oda, mintha valami rosszban sántikálnék, pedig csak a felnőttmagazinok keltették fel az érdeklődésem. Az első gyűrött példány címlapján egy neccharisnyás csaj pózolt a kameráknak háttal. Kissé előre dőlt, de a melle még így is istenien domborodott. Kacér pillantással nézett hátra a válla fölött, és természetesen a tűsarkú sem maradhatott le a hosszú lábairól. Tagadhatatlanul felkeltette az érdeklődésem, ezért gyorsan a könyv alá csúsztattam az újságot, és máris ott álltam Stan előtt.
– Nem fogsz félni éjszaka? – kérdezte az öreg, és kivillantotta hiányos fogsorát, amikor meglátta, hogy milyen regényt választottam.
– Már nem vagyok egyedül a cellámban – feleltem neki kedvesen. Stan volt az egyetlen, aki előtt nem kellett játszanom a bunkó faszt. Felüdülés volt beszélgetni vele egy-két percet.
– Hű – foglalta össze, mikor meglátta a magazint. – Ennél jobb csajokat is megkaphatsz majd odakint, Harry – kacsintott rám. Kicsit zavartan mosolyodtam el, de ő ezt észre sem vette: – Már csak fél év, ugye? Annyira fiatal vagy még. Nem lesz könnyű az újrakezdés, muszáj erősnek lenned majd.
– Tudom – szorult el a torkom, amikor arra gondoltam, hogy hamarosan kint lehetek. Csakhogy nem örömet éreztem ezzel kapcsolatban. Rettegtem.
– Várlak legközelebb is – mosolygott, és végre odaadta a könyvet és az újságot. A kincseimmel felpakolva mentem vissza a cellába. Először a párnám alá akartam rejteni a magazint, de nem volt hozzá gusztusom. Inkább bele sem gondoltam, mennyien használhatták már örömszerzés céljából. Így egyszerűen becsúsztattam az ágy alá, mert a takarító majd csak hétfőn jön.
Amikor az edzőteremhez értem, már ott találtam Louis-t. A futópadot használta, és próbált láthatatlan maradni. Nem messze tőle, az egyik fekve nyomón helyezkedtem el, de mielőtt elkezdtem volna emelgetni a súlyokat, kibújtam a felsőmből. Utáltam beleizzadni, de megértettem, hogy Louis miért hagyta magán. Mikor már fél órája futott a legmagasabb fokozaton, elismerően pillantottam felé. Mondjuk most, hogy így jobban megnéztem hátulról, a feneke nem tűnt laposnak, sőt. Még ebben a bő nadrágban is szépen kirajzolódott.
– Bassza meg! – szitkozódtam, mert sikerült a súlyt úgy visszahelyeznem a tartóra, hogy odacsípte a kisujjam.
– Jól vagy? – lépett oda hozzám Louis lihegve a kimerültségtől.
– Picsába, hagyjál már, semmi bajom! – feleltem neki mérgesen, és elindultam a zuhanyzók felé. Megint követett, mint egy átkozott pincsikutya. Belépve a párás helyiségbe, már dobáltam le magamról a ruhákat, és Louis majdnem átesett a levetett nadrágomon, de még ez sem állította meg.
– Valami rosszat tettem? Olyan furcsán néztél. Haragszol? – kérdezte.
Éreztem, hogy egyre több szempár szegeződik ránk, volt aki már kacarászott is. Szívesen benyomtam volna valamit Louis szájába, hogy kussoljon végre.
– Zuhanyozzunk le! – erőltettem magamra némi önuralmat, mert éreztem, hogy ha ideges vagyok, csak még inkább magunkra terelem mindenki figyelmét.
Louis úgy nézett körbe, mintha most esett volna le neki, hol van. Végül rajtam állapodott meg a tekintete, és úgy fordult meg a tengely körül, mint egy ringlispíl. Csak akkor tudtam nyugodtan kifújni magam, amikor az alakja eltűnt a párában. Levettem az alsómat is, aztán beálltam a zuhany alá.
Épp hogy sikerült bevizeznem a hajam, amikor újra meghallottam Louis vékony, rekedtes hangját. Johny és az egyik haverja taszigálták vissza a zuhanyzóba, és azon voltak, hogy akarata ellenére megszabadítsák a ruháitól. A fiú kapálózott, de kiabálni nem tudott, mert közben befogták a száját. Tudtam, hogy mi fog ezután következni, és azt is, hogy jobb, ha ebből kimaradok. Becsuktam a szemem, és a hajamra kentem a sampont. Nem akartam látni. Nem akartam hallani.


18 megjegyzés:

Unknown írta...

Drága HDawn ! Az utolsó három mondatod kiütött mindent a fejemből .Kemény vagy a szereplőiddel,de valahol örülök is,mert a a börtön nem egy leányálom .Louis kistermetü,félénk ,friss hús , tehát rá is repültek ...Azt remélem ,hogy nem sikerül .De te vagy az író ,az történik amit elképzelsz a szereplőidnek . Szeretem Harry hangulatingadozásait ,annyira beletudsz mélyedni abba ,hogy milyen lehet ,egy több éve ülő embernek a lelki állapota és a stressztűrő képessége .Nagyon fegyelmezettnek és körültekintőnek látom Harryt ,aki nagyon jól kezeli és érti a börtönviszonyokat . Ez valószínűleg megszűnik ,ha Louis segítségére siet .Ha ... A néma , semmire sem gondolok önkielégítés is fantasztikus volt .Felnőtt magazin csajokkal ? Mi keltheti fel majd az érdeklődését benne ? :) :) :) Köszönöm ezt a részt is ,nem tudok elég hálás lenni azért ,hogy írsz !Puszi

Névtelen írta...

Jeeeeeeezusom, miii vaaaaaaaan?????? .____________.
Uristen!!!! ._.

Bocs, eloszor is szia!

Mi a f*sz? :O Ez jutott eloszor eszembe a vegevel kapcsolatban ._. Harry ugye nem? :'( Mond h nem hagyod h megtegyek ezt Louval!!! :'( Ugyis kozbelep! Tudom! Nem fogja hagyni h ez tortenjen vele... ugye? :'( Oke h ez a borton stb, de ahw :'( Lou :'( Es Harry is... :'(

Nem birom, olvasni akarom tovaaaaabb *-* Ismered azt a mondast h a kisujjadat nyujtod es az egesz karodat akarjak? Na hat en is ezt erzem most :D Meg, meg, meg!!! Mikor jon a kovi? :'D Mar most nem birom ki!

Egyebkent nagyon tetszett az egesz ugy ahogy van! Harry mar 5 eve bent van? :O Es mar "csak" fel evet lesz bent? Mi lesz akkor Louval? :( Es o meddig lesz bent? :( Jaaaj annyira kivancsi vagyok h mit hozol ki ebbol az egesz tortenetbol! H mik fognak meg veluk odabent tortenne, es mi lesz veluk majd h kiengedik oket? Imadom! <3

Konyorgom h NAGYON hamar hozd a kovi reszt! Nem birom ezt a fuggoveget! :'D En most nagyon ki vagyok... :'D Egyebkent tobb mindent akartam irni, de ezzel a veggel teljesen kitoroltel mindent a fejembol, masra sem tudok gondolni, csak h most mi lesz??? :O Teljesen kesz vagyok, vegem :'D :'(

Koszonom neked h irsz nekunk, es ezt a fantasztikus tortenetet (is)! <3

Puszi, D.

Névtelen írta...

Amuuugy... barmennyire is faj, azert kicsit kivancsi is vagyok h ha ezt most megteszed Louval, akkor mi lesz ezek utan... Hogyan alakulna a kapcsolatuk, illetve hogyan valtozna meg Lou is, ugyanis el kell toltenie egy bizonyos idot a bortonben... :/ (Remele azert Harry nelkul nem sokat :'D)
Jaaj igazabol az egyik felem megtenne ezt vele, a masik viszont nagyon nem :( De csak azert mert mind a ket kimenetelre kivancsi lennek :'D

D.

Dreamy Girl írta...

Szia! ❤
Hát én most nem is tudom mit mondjak... Az utolsó mondatok teljesen lesokkoltak... Egyszerűen csak ülök és nézek magam elé. Tudom, a börtön élét ilyen, és mikor Harry megemlítette a zuhanyt, már akkor féltem. 😞 Reménykedem, bár hiába, mert hát Louis friss hús, és törékeny, és tudjuk jól, hogy mit jelent ez odabent. Bizakodom, hogy talán Harry mégis közbeavatkozik, vagy valami történni fog, és Lou megmenekül. Szegényem 😞💔 De bárhogy is lesz, imádooooom! Eszméletlen vagy! Nem tudom megmagyarázni, hogy mit érzek, mikor olvasom, de annyira ott vagyok, annyira átérzem a helyzetüket! Olyan szuperül írod, hogy wow! Teljesen beszippant, és csak olvasnám és olvasnám reggeltől estig!!
Imádom Harryt! A váltakozó viselkedését, egyszerűen fantasztikus a karaktere! És annyi mindent szeretnék róla is megtudni!! Vááááá!
Imádtaaaam!! Kövi kell, nagyooon! Köszönöm ezt a fantasztikus részt!
Pusziii ❤❤

Dreamy Girl írta...

Jaj és (bocsi csak úgy lesokkolódtam, hogy elfelejtettem sokmindent, pedig lenne annyi kérdésem XD) már csak fél éve van Harrynek?? Louis meddig lesz bent? Ha kimegy, mi lesz vele Hazza nélkül odabent?? Wow! Annyi minden van a fejemben!! Hogy talán csinálni fog valamit, ami miatt tovább bent kell maradnia, és Louisval lehet, vagy mit tudom én, de most nagyon kíváncsi vagyooook!! Meg mi lesz Louisval a zuhanyzás után, ha megteszik, akkor talán megvaltozik majd, vagy ha netán mégis csak megállítja Harry, akkor az mit fog hozni nekik? Juuj! Eskü ennyire még nem hiszem, hogy beindított volna egy történet! ❤❤ Kikészítesz!! Meghaloooook!! Tudnom kell!!
Ne haragudj, csak na, 😂😂 egyszerűen imádooom!! ❤❤

Andrea Nagy írta...

Oo érdekesen alakul a történet. Kaptunk egy kicsit Harryből. Egy kis információt,de a kép még nem teljes.
Kíváncsi vagyok mi lesz az a momentum ami Harryt Lou felé húzza.
Mikor jön el az a pillanat amikor rájön, hogy ő kell és senki más.
Lou védelemre szorul és meg fogja kapni ezt a védelmet? Remélem Harry nem edződött meg annyira lelkileg, hogy csak úgy elsétáljon.
Szexi csajok az újságban? Minek? Ez is csak egy álca?
Nagyon szerettem olvasni! Köszönöm❤️❤️❤️❤️❤️😘😘😘😘😘

Carmen írta...

Szia! :)
Szeretem keménykedős Harryt, akin "valamiért" mindig átüt a törődő Harry.. annyira jó olvasni, ahogy harcol önmagával, és próbál nem tudomást venni arról, hogy az a fiú ott a felső ágyon a végzete.. :)
A végén emlékszem, én is hogy lesokkolódtam elsőre. Nem szerettelek. Nagyon csúnya. De igen, sajnos kiszámítható dolog, csak rá kell nézni kicsi Loura... Harry pedig nem kockáztathat mindent érte :(
Hozd gyorsan a többit is, új részeket akarok!!! :) Puszik!

Hópihe írta...

Azta! A végétől elborzadtam! Remélem nem sikerül nekik véghez vinni a tervüket, csak történik tán valami csoda. Vissza térve az egész részre, tetszik, ahogy leírod a börtönéletet, H. keménységét. Volt ideje megkérgesedni,gyerekkora óta páncélt visel. Élethűre sikerült az önkielégítése, vizuális típus lévén magam előtt láttam szinte. Jó volt, hogy felcsillant a tisztelete is Louis iránt, a futópadon való teljesítményéért. Halvány lila dunsztom sincs, hogy mit fog ezek után történni, mit kezdenek egymással, ha kezdenek egyáltalán. A magazint szerintem álcázásból hordja el, hogy ne vessenek rá szemet. Izgulok Louisért nagyon, féltem. Bízom a nemlétező csodában is talán. Köszönöm!

BezTina írta...

Szia HDawn!
Ez! Aztán! A köb a valamin! Csúcs a hegytető- tető pontján!
Elképesztő!
Harry.. Nagyon mély súlyt, sebet cipelhet.
Fél év? Ha, marad akkor két okbôl -véleményem szerint- egy Louis, de a masik vetekszik az első helyért.. A kint létől valô félelem...a világ valtozása...a vizonytalanság.. A hova? Kihez? Van értelme? Kérdések miatt. De lehet az is hogy élteti valami féle elégtétel ami majd kicsit elnyomja a kételyeit. Ha ki megy akkor meg tuti azon lesz hohy segitsen ki jutni Lou-nak. Ha nem is kezdettől fogva, de mondjuk nem rud majd szabadulni Lou gondolatátót, hianyátol és segit neki.
Na jô, majd elvalik, hogy lesz. K találgattam magam...:D

A zuhanyzô: ha megállja és nem sefit Lounak az is érthető, ha segit az csak jô, de mindenképp nagy fordulô lesz ez mindkettőjük êletében... Hajajj már nagyon kívancsi vagyok :)
Imád a tőrtênetben az élethűséget. A megfogalmazást és ámblokk az egésszet! :)
Köszönöm szépen hogy ezt a részt is olvashattam!
További szép estét Kívánok Neked!
Puszi

Petruska írta...

Nagyon jó!Tetszik!😘😍❤
Köszönjünk!😘
Nagyon jól leirod a börtönbe telt perceket,tök jo h a könyvtárossal önmaga lehet,jo volt belelátni,h már gyerekként se volt könnyü neki,alig várom,h fény derüljön mindenre😊
A végeaz nagyon huuuuuu,lett!De tudom,h olyan jószivü,ilyen mellett nem tudna elmenni,igy
segiteni fog neki,nem birja ki,h nem!😊
Nagyon várom a folytatást!😘😘😘😘❤

HDawn írta...

Drága Andi!
Emlékszem, amikor megmutattam nektek a csoportban a történet előzetesét, azt mondtátok, nyugodtan lehetek kegyetlen velük :D Hát, most egy kicsit tényleg az voltam (bár ez a rész addigra már régen készen volt :D), hogy mennyire, az majd a következő részből kiderül ;) Harry esete elég speciális, ő tulajdonképpen a börtönben nőtt fel... Az biztos, hogy nem lesz neki egyszerű, ha visszakapja a szabadságot :) Köszönöm, hogy írtál. Sok puszi! :)

HDawn írta...

Akkor megkínozzuk Lou-t, vagy ne? :D A következő részből kiderül, hogy mi lesz a dolog végkimenetele ;) Sietek a folytatással, valószínűleg hét közben kirakom majd. Nagyon örülök a kommentednek, látom, alaposan beindította a fantáziád, és mindig izgalmas olvasni a találgatásaitokat, véleményeteket, gondolataitokat :) Puszi!

HDawn írta...

Szia Dreamy! :)
Ne haragudj a végéért... Tényleg minél hitelesebben akarom megírni ezt a börtönös sztorit, és abba kellenek ilyenek :) Néhány napon belül hozom is a folytatást, és kiderül, hogy alakul Lou sorsa ;)
Igen, Harry 5 éve van bent, és nemsoká szabadul, az még nem derült ki, hogy Louis-nak mennyi a büntetése. De nem szándékozom túl sokáig külön tartani őket, szóval majd meglátjátok :D Nagyon köszönöm a kommentet, imádom, hogy ilyen hosszúakat és lelkeseket írsz :) Puszi!

HDawn írta...

Szia Andi!
Igen, idővel majd egyre több kiderül a szereplőkről, de messze van még a vége :) Az újságról nem árulhatok el semmit, de lesz még róla szó, ígérem ;) Sietek a folytatással, pár nap, és hozom is. Sok-sok puszi :)

HDawn írta...

Sziaaa! :)
Hát... szegény Harry sosem menekülhet a végzete elől, ha rajtunk múlik, igaz? :D Tudom, hogy gonosz a vége, és te már előnyben vagy, mert mindenkivel ellentétben azt is tudod, mi lesz a következő részben :D Nemsoká belelendülök majd az új részek írásába, aztán lesz javítanivalód :P Pusziii :)

HDawn írta...

Drága Szörpi!
Nagyon igyekszem élethűre megírni a jeleneteket, ráadásul a börtönéletet is, amennyire csak lehetséges. Egyszer voltam börtönben (tanulmányi kirándulás volt :D), úgyhogy onnan is tudok ötleteket meríteni, de mivel az Mo-n volt, ez pedig Angliában játszódik, utána olvastam annak, hogy ott mi a helyzet :) Hogy Louis-val mi lesz... nemsoká kiderül :) Puszi!!

HDawn írta...

:D Köszönöm, nagyon jót nevettem a kommented elején. Imádlak :D Igazad van, Harry tart egy kicsit a szabadságtól, ami érthető is, hiszen kb a börtönben nőtt fel. Igyekszem élethűre írni a börtönös részeket, örülök, hogy tetszik :) Sok puszi!

HDawn írta...

Én köszönöm :) Örülök, hogy tetszik, nemsoká hozom a folytatást. Igen, a könyvtárost én is megkedveltem :) Hamarosan minden kiderül, még egy kis türelem ;) Puszi!!