2018. január 23., kedd

The unforgiving - 14. Rád van szükségem

Sziasztok! Meghoztam a TU folytatását, amihez nagyon jó olvasást kívánok! :) Nem is húzom tovább, még annyi, hogy 1-2 napon belül jön a Megfigyelve folytatása is. 
Within Temptation - Let us burn

Let us burn - Hagyj elégni

A sötétség eljött a rózsákért
A tűz eléri az eget
A színek, amiket létrehoztam
Hirtelen elhalványodnak
Nem harcolok magammal, nem fogok senkit követni
Mert az én választásom az enyém, az én sorsom
És soha nem fogok lesújtani a bánat miatt
Szembe kell néznem mindazzal, ami az utamba kerül

H.

Fel-alá mászkáltam a koszos kis cellában, mint egy vad, akit foglyul ejtettek. Nevetnem kellett ezen a gondolaton. Már évek óta rab voltam, nem kellett volna, hogy ennyire megviseljen a bezártság. Igaz, hogy ez a helyiség kisebb volt, mint amit Louis-val osztottam meg, ráadásul a penész a falakon teljesen elburjánzott, mégsem az volt a legnagyobb problémám, hogy nem mehetek ki. Az összeszorított öklöm élét a falba csaptam, pont oda, ahová tegnap is. Akkor a kezemet összemaszatoló vér foltot hagyott az ajtó melletti piszkos falrészen, most pedig csak azt éreztem, hogy az undorító massza rászáradt a bőrömre. Igaz, hogy ölni tudtam volna egy forró fürdőért.
Igaz, hogy kezdtem begolyózni a kis helytől. És kibaszottul igaz, hogy hiányzott Lou közelsége, de a legnagyobb problémát az jelentette, hogy nem tudtam, mi van vele. Emlékeztem a hangjára, amikor Johny fájdalmat okozott neki, és onnan már csak az ösztöneim irányítottak. Ki akartam nyírni azt a rohadékot! Vissza akartam kapni az én drága, egyetlen Lou-mat. És a végére mégis ő feküdt a földön eszméletlenül, az az átkozott Johny meg vérző szájjal, gurgulázva nevetett rám, mintha meg se kottyanna neki, hogy éppen kiverem belőle a szart. Azonnal Louis-hoz rohantam, és megpróbáltam felébreszteni, amikor a börtönőrök ránk találtak. Fogalmam sincs, mi van Johnyval, de remélem, sikerült maradandó károsodásokat okoznom neki. Fogalmam sincs mi van Sean-nal, mert ahogy odarohantam az én kicsimhez, az új célpontom a mellette ácsorgó szemét volt, és a lökésbe minden erőmet belevittem, mire a patkány feje hangosan koppant a falon. És sajnos azt sem tudtam, mi van Lou-val. Utáltam magam azért, hogy a legfontosabb pillanatban teljesen elveszítettem a józan ítélőképességem, mert ha nem így történik, lett volna annyi eszem, hogy megvédjem őt mindenkitől.
– Harry, Harry – jött az utálatos sutyorgás az ajtó felől, majd hamarosan meghallottam a zár kattanását is. Jason lépett be, elégedett vigyorral az arcán, de most még neki is örültem. Egy napja senki nem járt felém, csak akkor, amikor kiosztották a kajákat. De most itt volt az a személy, akit mindennél jobban gyűlöltem, és mégis… Talán ki tudok belőle szedni némi információt…
– Mi van Louis-val? – intéztem hozzá a kérdést közvetlenül, lényegre törően.
Jason hangosan felkacagott, majd megvonta a vállát.
– Nem érdekel az a szerencsétlen. Engem csak az zavar, hogy azok a nyomorultak majdnem tönkre vágták a gyönyörű arcod – suttogta, majd még egy lépést tett felém, hogy az ujjával végigsimítsa az ajkamat. Nem mozdultam, és ami a legfurcsább, teljesen elmaradt az a remegés, ami a közelében szokott rám törni.
– Legutóbb, amikor felképeltél, nem nagyon foglalkoztál ezzel – jelentettem ki hidegen. Számomra is hihetetlen volt, hogy ennyire nem érdekelt a közelsége, vagy a gondolat, hogy mi mindent tudna velem tenni. Egyáltalán van még miért élnem?
– Mert az enyém vagy, és én azt csinálok a saját tulajdonommal, amit akarok – felelte eltökélten, miközben az ujjait a torkom köré fonta. Meg akart félemlíteni, de úgy tűnt, a varázsereje hirtelen megszűnt felettem.
– Mondd el, mi van Louis-val! – szóltam rá, és a kezemmel elkaptam a csukóját. Eljött az ideje, hogy megtudja, hol a helye. – Nem érdekel, ha elintézed, hogy még legalább száz évig itt poshadjak, de többé nem fogom alávetni magam az akaratodnak. Erősebb vagyok nálad, csak úgy győzhetsz le, ha egy golyót repítesz a fejembe. Ami azért nagyon kellemetlen lenne a számodra, nem? Nem elég, hogy a vér nyakig beterítene, később még a bíróságon is magyarázkodnod kellene – Jason szeme hirtelen felvillant, az ujjai erősebben szorították a nyakam, de egy mozdulattal elhúztam a kezét. – Ne nyúlj hozzám többet!
– Mi van veled Harry? A szerelem meghozta a bátorságodat? – kérdezte gúnyosan nevetve, de láttam rajta, hogy sikerült alaposan összezavarnom a viselkedésemmel. Ő nem tudhatta, de én eldöntöttem magamban, hogy aki először besétál azon a nyavalyás cellaajtón, abból bármilyen áron kiszedem, mi van Louis-val. Jason a falhoz támasztotta a hátát, összefonta a karjait maga előtt. Kisebb diadalérzet töltött el attól, hogy belátta, hiába mászik bele a személyes terembe, már nem hatnak rám a trükkjei. – Louis kórházban van, de este visszaszállítják – kezdte, mire belőlem egy megkönnyebbült sóhaj tört fel. Csak egy napot szorult kezelésre, akkor talán nincs olyan rosszul. – Reggel felébredt, és azóta már biztos vallomást tett arról, mit csináltál vele – tette hozzá könnyed hangsúllyal. Nem tudtam, mire akar kilyukadni, de úgy éreztem, az egész lényéből árad az aljas hazugság bűze.
– Mégis miről beszélsz? – kérdeztem tőle, és próbáltam továbbra is nyugodtnak és megfontoltnak tűnni.
– Arról, hogy letépted a nadrágját, és megpróbáltad megdugni – vonta meg a vállát Jason. – Nem hibáztatlak. Megesik ilyen egy börtönben, férfiak között. Ráadásul neked volt plusz okod is. Már évek óta zaklatlak, és végre találtál valakit, akinek megmutathatod, hogy te vagy a főnök, ugye? – kérdezte kihívóan, miközben éreztem, hogy elönt a harag, legalább olyan sebesen, mint mikor leszedtem Johnyt Louis-ról. Bele akartam verni Jason fejét a falba, mielőtt addig fojtogatom, hogy elkékül az egész arca.
– Te szemét! – morogtam teljesen kikelve magamból, és elindultam felé, de az előrántott pisztoly nem kerülte el a figyelmem, és azonnal megtorpantam.
– Még egy lépés, és kénytelen leszek használni – mondta Jason. Egy napja már elvesztettem a fejem, és annak az lett a következménye, hogy Louis kórházba került, mert képtelen voltam megvédeni őt. Most nem akartam elkövetni egy újabb hibát.
– Louis pontosan jól tudja, hogy nem így történt – jelentettem ki, amikor újra felnéztem a férfira. Az egyik szemöldöke felcsúszott a szőke tincsei alá, és újra megvonta a vállát.
– A doki szerint annyira beütötte a fejét, hogy nem emlékszik. Johny szerint pedig ők próbáltak meg leszedni téged róla, és ezért feldühödtél, majd rájuk támadtál.
Az agyam ezres fordulatszámon járt, miközben végig azt kiabálta, hogy NEM! NEM! NEM! Ez nem lehet. Louis nem hihet nekik.
– Te is tudod, hogy nem így volt – szűrtem a szavakat a fogaim között. – Te szedtél le Johnyról.
– Na és? Akkor Louis már a földön feküdt eszméletlenül. Johny két csatlósa meg megpróbált segíteni a főnöküknek. Attól még a vallomásuk lehet helytálló.
– Nem az. Ez hülyeség – mondtam Jasonnek kétségbeesetten, mintha bármit is bizonyítanom kéne neki.
– Én hiszek neked – mondta egy rövid idő múlva. – És hamarosan azt is megtudjuk, Louis mit gondol erről. Most ha megbocsátasz – mondta hízelegve, majd miután a pisztolyát visszarakta a helyére, az ajtó felé indult.
Amint egyedül maradtam a cellában, a fal mellett lecsúsztam a földre, miközben éreztem, hogy a pánikroham újult erővel tör rám. Kapkodtam a levegőt, a hajamba téptem, és képtelen voltam megszabadulni a gondolattól, miszerint mi van akkor, ha Louis is úgy gondolja, én vagyok a bűnös. Senkim nem volt rajta kívül. Az ég világon senki nem foglalkozott velem, mióta elveszítettem az édesanyámat, és nem bírnám ki, ha ő is eltávolodna tőlem. Igaz, már annak is örültem, hogy jobban van, de a lehetőség, hogy talán elhitte, én akartam megerőszakolni, teljesen kikészített. Mély levegő, és lassan kifúj – emlékeztettem magam, mert tudtam, hogy nem lesz jó vége, ha nem kezdek valamit magammal a lehető leggyorsabban. Fuldokolni a legszörnyűbb érzés, és nem akartam beleesni újra a saját szervezetem által létrehozott csapdába. Percek, de az is lehet, órák teltek el, míg a földön görnyedtem, pörgött az agyam, és állandóan emlékeztettem magam, hogy muszáj lassabban lélegeznem.
Nem vettem észre, hogy valaki közeledik az ajtóhoz, de amikor kattant a zár, már ugrottam is fel. Jason nem láthatott ennyire összetörve, az az idő már elmúlt. Legnagyobb meglepetésemre nem ő lépett be, és amikor megláttam Rickyt, a megkönnyebbüléstől felsóhajtottam.
– Louis? – kérdeztem izgatottan, és egy kicsit közelebb léptem hozzá. – Kérlek, mondd, hogy jól van.
– Nagyon fáradt, de rendbe fog jönni – felelte halkan Ricky.
– Tudja, hogy én… – kezdtem, de a fiú azonnal csöndre intett.
– Harry, tudod, hogy nem lenne szabad beszélgetnem veled. De azért jöttem, hogy visszavigyelek a celládba, aztán tőle azt kérdezhetsz, amit csak akarsz – mondta gyorsan, és máris az ajtó felé húzott. Nem hittem a fülemnek, és csak arra voltam képes, hogy a gondolataimba mélyedve lépkedjek mellette. Semmi nem akartam jobban, mint látni Louis-t, beszélni vele, megölelni, és soha ki nem engedni a karjaim közül. Ő volt az életem, és bármit megtettem volna, hogy ne veszítsem el. Azonban amikor az ismerős folyosóra értünk, pánikolni kezdtem. Féltem, hogy esetleg elhitte, amit a többiek állítottak. Féltem attól, hogy gyűlölni fog, és attól is, hogy eltaszít magától. Ezt egyszerűen nem éltem volna túl.
A kezem remegett, ahogy Ricky egy kis lökéssel áttaszított az ajtón. A szemeimmel a félhomályban azonnal Louis alakját kerestem, és amikor megtaláltam az ágyamon ücsörögve, törökülésben, a szívem egy hatalmasat dobbant.
– Harry? – kérdezte csodálkozva, és máris felállt, hogy megtegye a köztünk lévő néhány lépésnyi távolságot. Végignéztünk egymáson. Sebeket kerestem rajta, és észrevettem, hogy az arca több helyen fel volt dagadva. Ő is valami hasonlót csinálhatott, aztán a kezeibe fogta a kezem, lehúzott magához és puhán összeérintette az ajkainkat. Úgy éreztem, megállt a világ. A csók nem tartott sokáig, és amikor abbahagytuk, akkor sem távolodott el. Összeérintette a homlokunkat, és ahogy remegve kifújtam a levegőt, éreztem, hogy egy forró könnycsepp szánkázik végig az arcomon.
– Attól féltem, elhitted amit mondtak – vallottam be rendellenesen vékony hangon. – Azt hittem, nagyon megsérültél. Én azt hittem, hogy… – folytattam volna, de akkor újra megcsókolt, jelezve, hogy ne hordjak össze több badarságot. Aztán átölelt a karjaival, én pedig igyekeztem magamba szívni az illatát. Még éreztem rajta a kórházi fertőtlenítők szagát, valami méz illatú szappant, de ami a legfontosabb, alatta ott volt az ő természetes illata.
– Shh, nincs semmi baj – suttogta a fülembe, majd ahogy hozzám bújt, pillekönnyű puszikkal végigcsókolta a nyakam. – Jól vagy? – kérdezte, amikor befejezte a finom kényeztetést, és hátralépett egyet, hogy a szemembe nézhessen.
– Semmi bajom – vágtam rá azonnal.
– Nem úgy tűnik – tette hozzá, miközben letörölte a könnycseppeket az arcomról.
– Nagyon féltem, hogy komoly bajod esett – vallottam be, miközben ismét közel húztam magamhoz. Túl sok volt az a néhány centi a testünk között. – Azt hittem, hogy…
– Azt hittem, hogy teljesen elveszítetted önmagad – vágott közbe Louis. – Ahogy megállás nélkül ütötted Johnyt…
– Megérdemelte. Sokkal többet is megérdemelt volna azért, amit veled tett – jelentettem ki határozottan, miközben egy újabb kérdés furakodott az elmémbe. – Meddig jutott el? – kérdeztem félve, mert az az néhány perc teljesen kiesett. Lágyan, megnyugtatóan simogattam Louis haját, de talán most az volt a célom, hogy én is megnyugodjak.
– Jól vagyok, semmi bajom. Fájdalmat okozott, de volt már rosszabb is. Tyler a kapcsolatunk utolsó heteiben többször megerőszakolt, én pedig hagytam neki, mert azzal áltattam magam, joga van a testemhez – suttogta alig hallhatóan. Éreztem, hogy a fejét még közelebb fúrja a mellkasomhoz, és örömmel töltött el a tudat, hogy nálam keresi a biztonságot. Hogy képzelhettem azt, hogy egy pillanatra is elhiszi, bántottam? Ahogy szorítottam magamhoz, újra feltámadt a védelmező ösztönöm, és bárkit meg tudtam volna fojtani, aki bántotta a kicsikémet. Lassan az ágyhoz kísértem, és miután leültettem rá, még mindig fogta a kezeimet.
– Egy kicsit megmosakszom, jó? Sietek, és nem megyek messzire – intettem a fejemmel a kis mosdó felé, és amikor Louis beleegyezően bólintott, vonakodva elengedtem. Valami úgy húzott hozzá, mint egy mágnes, és én képtelen voltam ellenállni ennek az erőnek. De Johny vérét mindenképpen le akartam mosni magamról, mielőtt újra hozzáérek a kicsikémhez. Nem pepecseltem sokáig, öt perc múlva már mindketten az ágyamon feküdtünk az oldalunkon, egymással szemben, és megállás nélkül Louis arcát simogattam közben.
– Aludj, Lou. Pihenésre van szükséged – suttogtam neki, de ő hirtelen megcsóválta a fejét, és az arca el is torzult a gyors mozdulatba. Amíg megmosakodtam, elmesélte, hogy kapott fájdalomcsillapítókat az agyrázkódás miatt, és csupán negyed órája vette be az utolsót.
– Rád van szükségem – jelentette ki, és eltüntette a köztünk lévő távolságot, hogy a számra tapadhasson. Hosszú, forró csókokat váltottunk, és minden alkalommal, amikor a nyelveink finoman összesimultak, egyszerre nyögtünk fel. Nem telt sok időbe, míg Louis-n találtam magam, és hamarosan a nadrágjainkat letolva, a pólókat pedig felgyűrve vonaglottunk egymáson. Éreztem a selymes bőrét, a finom illatát, a keménységét kettőnk között, és a csókolózás hamarosan valami sokkal, de sokkal izgatóbb, ösztönösebb mocorgássá változott. Már nem csak a nyelveink táncoltak, és simultak össze elképesztő összhangban.
– Lou… – sóhajtottam a nevét, amit annyira szerettem kiejteni olyankor, amikor a vágy átvette a hatalmat a testem felett. Louis válaszul feljebb emelte a csípőjét, és a farkunk izgatóan összedörzsölődött kettőnk között. – Kívánlak.
– Igen, Harry – motyogta, miközben újra és újra beleharapott az ajkamba. – Érzem – tette hozzá, és mikor belemosolygott a csókba a fogaink kicsit összekoccantak, és akkor már nekem is nevetnem kellett. A hasamon szétkenődött az előnedv a mozdulataink hatására. Nem tudom, melyikünké, de volt egy olyan sejtésem, hogy mindkettőnké. A gondolat elég volt, és a farkam máris megremegett. Újra felnyögtem, miközben kicsit lejjebb csúsztam, és élvezettel lenyalogattam Louis nyakáról a sós nedvességet. Kezdett egyre melegebb lenni a kis cellában, ráadásul kénytelenek voltunk elbújni a takaró alá.
– Ahh, Harry! Még! – nyöszörögte Louis, amikor itt-ott beleharaptam a bőrébe. Finom volt, egyszerűen nem tudtam volna elképzelni nála ízletesebb csemegét. Lejjebb haladtam, a bal mellbimbóját vettem célba, és amikor óvatosan a fogaim közé szívtam, Lou gerince ívbe hajlott, a tenyerét pedig a szájára tapasztotta, hogy visszaszorítsa a kitörni készülő kiáltást. A fojtott hang azonban eljutott a fülemig, és megállapítottam, hogy szereti, ha a mellbimbóit kényeztetem. Na meg arra is rájöttem, hogy elképesztően felizgatnak a nyögései. Bár ne kéne visszafogni magunkat, bár egy finom, öblítő illatú ágyban feküdnénk, ami mellett egy éjjelilámpa világít, hogy láthassam a teste gyönyörű vonalait, bár… Gyorsan kiűztem a fejemből a gondolatokat, és csak a jelenre koncentráltam. Ott feküdt alattam ez az elképesztő fiú, akivel nem hiszem, hogy bármikor képes lennék betelni. Engem akart, és ez most éppen elég volt. Sőt, sokkal több, mint amire néhány hete egyáltalán számíthattam. Újra feljebb tornáztam magam, hogy megcsókolhassam a csodás ajkait, és ahogy mozdultam, a fájdalmasan lüktető farkam úgy csúszott be a combjai közé, mintha mindig is oda tartozott volna. Csodálkozva lenéztem, nem mintha bármit is láttam volna a takaró alatt, aztán pedig visszaemeltem a tekintetem az arcára. Louis elfelejtett levegőt venni, és olyan vággyal teli tekintettel nézett rám, aminek képtelenség ellenállni. A vállamba markolt, a kis ujjai belemélyedtek a bőrömbe, de az agyam annyira parkolópályára került, hogy még arról is elfeledkeztem, nem lenne szabad hozzám érnie. Megmozdultam, ő velem mozdult, és éreztem, hogy a farkam hegye valami forró, lüktető helyhez ér, miközben Louis zihál alattam, és egyre csak húz közelebb, most már a lábaival is. Tudtam, hogy nem kéne ezt csinálnunk, de a reális gondolkodás nem ment. Nem tudtam, vagy inkább nem akartam rajta gondolkozni, hová tart ez az egész, de hátrahúzódtam, amennyire csak engedte, majd újra előrelöktem magam. Éreztem, ahogy a férfiasságom lágyan végigcsúszik a golyóin, édes hangokat kicsikarva a gyönyörű fiúból, majd elindul lejjebb, hogy aztán ismét azon a bizonyos helyen állapodjon meg. Elvesztem, és kétségbeesetten néztem Louis-ra, mert bár a testem pontosan tudta, én nem voltam meggyőződve arról, hogyan tovább.

18 megjegyzés:

Marcsi írta...

Szia.
Ez most komoly?😠😤😤 Képes voltál itt abbahagyni? A legjobb résznél?😭😭 Hát milyen ember vagy te? 🤔🤔❤Remélem a következő rész csak ARRÓL fog szólni. Örülök, hogy az őr is egy kicsit észbe kapott. Valamint, hogy Lou nem hitt nekik. Még egy izgalmas rész volt tőled. Imádom az írásaidat és várom a folytatást. 😘😘 ❤❤

Czifra Mónika írta...

Végre olvashattam a folytatást.���� Ebbe is volt minden. Aggódás, gyülölet, bátorság, szeretet, szerelem, egy kis bemelegités a tiltott édemkertbe való bejutás elött.��������
Fantasztikus lett. Ja és igen ráértél volna még befejezni��������

Mese írta...

Szia!
Köszönöm, hogy ennyire szép lett a vége <3
Nem is találok szavakat most (ez nálam ritka :D) Köszönöm, köszönöm és köszönöm! <3

Névtelen írta...

Szia!

Orulok h Harry kezd megtaltosodnin Jasonnel szemben.
Es persze annak is h Lounak nem lett komolyabb baja illetve h (termeszetesen) nem hitte el amiket Harryrol mondtak h o bantotta volna.
Es a vege!!! Ahhhw <3
De h hagyhattad itt abba, most komolyan??? :’(
Remelem h a kovit innen folytatod es h hamar hozod! <3
Koszonom! <3

Puszi, D.

Andrea Nagy írta...

Szia Drága!💖
Most persze írhatnám azt, hogy mi ez a vég? De.. Harry lelki vívódása után nem hiányzik a testi kín is. Volt már részünk benne az előző részekben.
Az a gyönyörű együttlét külön fejezetet kíván, és remélem jó hosszan fogod ecsetelni a történéseket.
Jó hosszan, és látványosan, hogy úgy érezzük ott vagyunk mi is a szobában. Ha kinyújtanánk a kezünket meg lehetne érinteni őket.
Az a féltés,és óvás, amit Harry érez az ő kicsikéje iránt lenyűgő.
Szerelem ez már a javából, és elképzelésem sincs mit találsz még ki nekik, hogy megnehezitsd a dolgukat.
Lou ki fog szabadulni. Valamikor.
Harry büntetésre számíthat a tette után.
Nagyon féltem őket! Tisztára a hatása alá kerültem a sztoridnak!
De megpróbálok a realitás talaján maradni, és felfogni ésszel, hogy ez csak "mese". Nem igazi! Amit érzek az pedig csak egy múló érzelem, ami mindig elfog amikor olvaslak.
De nagyon nehéz!
Nehéz mert ahogy írsz, és amiről írsz mindig felkavar.
A témaválasztásod lenyűgöző, és zseniális. Szeretem az igazán mély, és lelkis dolgokat. Bár megmagyarázni nem tudom, hogy miért van ez így.
Amikor olvasás közben elszorul a melkasom, és bőgni tudnék az érzéstől... Na azt imádom igazán.
Remélem nem vagyok vele egyedül!
Pusszi 😘 Imádat ❤️ ❤️ ❤️

Carmen írta...

Szia!
Nagyon jó rész volt! Meglepő volt, ahogy Harry Jason fölé kerekedett, hatott a vudu baba :D Azért akkor szívesen felpofoztam volna, amikor elkezdett pánikolni, hogy Lou bármit is elhisz abból, amit hazudtak neki! Hogy gondolhatott ilyesmit?
A védelmező kicsikém-gondolatok, meg a vége ügyetlenkedős majdnemszex is nagyon édes volt, persze olvastam volna tovább.. :)
Pusszantás!

Petruska írta...

Huuuu,ez a resz is tele izgalommal,nem volt semmi!
A vége jól alakult,szép pillanatokat kaptak❤😍
Remélem már nagyon nem fogod öket kinozni?
Fantasztikus!Köszönöm!😘😘😘😘❤

Gwendolyn Tussaud írta...

Annyeong!
Annyira imádom őket és annyira fáj látni, hogy ez van velük...
Miért állnak közéjük?
Mondd, miért csinálod ezt velem?! xD
Fantasztikus lett a rész :D
Alig várom a következőt
Köszi
Puszi
Gwen.xx

MK írta...

Nagyon jó. Folytatást várjuk. Köszi

HDawn írta...

Szia!
Ne haragudj, de megígérem, a következő rész pont innen folytatódik ;) Sietek a folytatással. Puszi :)

HDawn írta...

Szia! Köszönöm drága :) Tudom, kicsit haragszotok a befejezés miatt, de a következő rész pont innen folytatódik, ezt megígérhetem ;) Sok puszi!

HDawn írta...

Szia!
Hát, kellett már nekik némi boldogság :) Megérdemelték, azt hiszem. Köszönöm, hogy írtál. Sok puszi!

HDawn írta...

Szia D!
Én is nagyon örülök, hogy Harry végre összekapta magát Jason közelében. Már nem az a kisgyerek, aki volt az elején ;) Sietek nagyon a folytatással, és igen, innen folytatom. Puszi :)

HDawn írta...

Szia Drága!
Gyönyörű együttlétből nem lesz hiány (mert hogy talán több is lesz ;) Nagyon örülök, hogy sikerült a hatása alá kerülnöd, még akkor is, ha izgulsz értük ;) Köszönöm szépen ismét a kedves szavakat, nagyon sokat jelentenek. Puszi :)

HDawn írta...

Szia!
Bizony, a vudu baba jól lett összerakva ezek szerint :D Harry elbizonytalanodott, ne haragudj rá nagyon... még egy kicsit mindig Jason hatása alatt van, de már kifejezetten alakul, nem igaz? :D Talán olvashatod tovább hamarosan ;) Köszönöm, hogy írtál. Puszi :)

HDawn írta...

Szia Drága!
Köszönöm, és nagyon örülök, hogy tetszett a vége...talán még nincs is vége? :D Puszi!

HDawn írta...

Szia!
Sajnos az élet nem habostorta, és nekik most rendeset kijut mindenből, de hát a közeg sem a legvidámabb... Örülök, hogy tetszett azért :) Puszi!

HDawn írta...

Sietek a folytatással. Puszi :)