2018. március 4., vasárnap

Megfigyelve - 11. Kognitív disszonancia

Sziasztok :) Hoztam nektek valamit. Jó olvasást kívánok ;)


11. Cognitive Dissonance:
Kognitív disszonancia: Ellenmondások megvalósulása a saját magatartásban és viselkedésben.

11 évesen

Kognitív disszonancia; így hívták a szakmabeliek azt az érzést, amit Doktor Engle megtapasztalt. Az érzést az az ellentmondás okozta, hogy különbözött, amit igaznak vélt, és amit elfogultság nélkül igaznak hitt. Röviden, a doktor elméje önmagával harcolt. Minden egyes foglalkozás, amit az elmúlt hat hónapban az ikrekkel folytatott, megnövelték a eltérést az ösztönszerű terápia és a tanulmányai között.
Ennél még rosszabb volt a doktor félelme, miszerint beleesett abba a hibába, hogy hagyta, hogy a vele megtörtént eset beleszóljon a végső döntésébe. Annak ellenére, hogy úgy tűnt, fél éve eltért az etikai kódextől, valójában már évek óta ezt tette a Kaulitz ikrekkel kapcsolatban. Az első szabály, amit egyetemi hallgatóként megtanult: soha ne vállalj el olyan esetet, ami valamilyen oknál kifolyólag személyesen érint.
– Nem folytathatjuk… – suttogta az aranybarna hajú tinédzser, a mellette ülő alaknak, aki szinte a tükörképe volt. Bár nem egypetéjű ikrek voltak, csak nagyon kis eltéréseket lehetett észrevenni a megjelenésükön.
– Alan, kérlek ne mondd ezt. Kérlek… azt mondtad, ez örökké fog tartani – felelte a másik fiú. Kinyújtotta a kezét és megpróbálta megfogni az ikertestvéréét, de amikor látta, hogy a bátyja minden porcikája remeg, megtorpant a mozdulatban. Valami történt, amit Alan nem mondott el neki.
– Charlie, én… tévedtem. Nem csinálhatjuk. Ez nem helyes. Muszáj továbblépnünk. Testvérek vagyunk. Az ikertestvérem vagy! Nem helyes… – felelte az idősebb fiú, és a hangja feszült volt, miközben megpróbálta kordában tartani az érzelmeit. A tekintetét inkább a közös szobájuk elhalványult tapétájára szegezte ahelyett, hogy szembenézett volna a testvérével és a könnyeivel. Képtelen lett volna egyszerre tartani a szemkontaktust és kimondani ezeket a a szavakat.
– Nem értem. Miért csinálod ezt? Azt mondtad, ezek nem számítanak – szipogott Charlie könyörgőn.
– Most már számítanak. Vége van – motyogta Alan, és az utolsó két szó összetörte a szívét, ahogy kiejtette őket az ajkain. De ezt kellett mondania, mert így megkönnyítheti a dolgokat. Charlie majd tovább tud lépni.
– Miért? Nem mondhatod, hogy vége, ha nem mondod el nekem, miért! – jelentette ki Charlie, és az öklét frusztráltan a matracba csapta.
– Tudják – suttogta Alan, ahogy a szó megállíthatatlanul kicsúszott az ajkain. Nem akarta elmondani. Az öccse számára könnyebb lenne, ha nem tudna róla. Még a szüleik is beleegyeztek a titoktartásba, ha Alan tartja magát a megállapodásukhoz.
– Ó, istenem. Ó, istenem, ne. Hogyan? Mikor? – A fiatalabb iker arcán végigfolytak a könnyek, és végre megértette, Alan miért viselkedett olyan furcsán az elmúlt napokban.
– A múlt héten… a kertben. Apa látta – vallotta be Alan.
– Ó, istenem – mondta Charlie fojtottan zokogva, miközben elárasztotta a félelem és a szégyen. Senkinek nem lett volna szabad megtudnia.
Alannek sem lett volna szabad megérintenie a testvérért, de nem hagyhatta, hogy tovább sírjon. Újra megszegte a szülők által kiszabott feltételeket, amikor közelebb csúszott az öccséhez és hagyta, hogy a zokogó fiú a fejét a vállába temesse. Charlie-nak támogatásra volt szüksége, főleg, miközben megosztja vele az új híreket.
– Elküldenek egy bentlakásos iskolába. Egy hét múlva indulok – suttogta olyan óvatosan, ahogy csak tudta. Nem volt rá lehetőség, hogy anélkül mondja el, hogy teljesen összetöri Charlie-t, de nem volt más választása.
– Alan, a Kaulitz ikrek megérkeztek a három órás foglalkozásra – a recepciós hangja a telefonon keresztül megtörte a csöndet és visszahúzta a doktort a valóságba.
– Mindkettőjüket küldje be – felelte Doktor Engle, miután megköszörülte a torkát. Gyorsan átforgatta a papírokat az íróasztalán és megkereste az ikrek aktáit, amely most olyan fikciókból álltak, melyeket ő talált ki, hogy megvédje magát és a fiúkat.
Igaz, hogy a doktor irodája egykor félelmetes és nyomasztó hely volt, de az ikrek most már sokkal könnyedebbnek érezték ott magukat, mint bárhol másutt. Ez volt az egyetlen hely, ahol a titkuk nem volt titok, és ezt nagyon élvezték. Amint az ajtó bezárult mögöttük, máris fogták egymás kezét, és amikor leültek a kanapéra, egy centi hely sem volt közöttük.
– Sziasztok, fiúk. Hogy telt a hetetek? – kérdezte a doktor, miközben a karosszékbe süllyedt és az ölébe helyezte a jegyzettömböt. Hamar megszokta, hogy az ikrek mennyire közel állnak egymáshoz. Mostanra teljesen természetesnek tűnt, pedig az elején egy kicsit kényelmetlenül érezte magát. De végül felismerte, hogy ez egy jel arra, hogy a fiúk nyugodtak a társaságában, megbíznak benne, és őszinték vele.
– Nagyszerűen! – válaszolta Bill. Tom végre egyre többet beszélt, de még mindig az öccse uralta a társalgásokat. – Volt egy koncertünk, ami nagyszerűen sikerült. Tom nagyon jó volt – tette hozzá büszkeséget sugározva, amikor a testvéréről beszélt. Tom csöndben maradt, de könnyen észrevehető volt, hogy a dicséret pozitívan hatott rá.
– Nagyon izgalmasan hangzik – felelte a doktor. Sajnos ma rövidre kellett fogniuk a csevegést. – És hogy mentek a dolgok otthon és az iskolában? – kérdezte.
– Bill bajba sodort minket – vágta rá Tom, mielőtt az öccse felhozhatta volna a témát úgy, mintha ő lenne az ártatlan.
– Nem igaz! – jelentette ki Bill, és dühösen összeráncolt homlokkal a bátyjára nézett.
– Dehogynem. A te hibád, hogy elkaptak minket. Sosem tudsz csöndben maradni – emlékeztette Tom.
– Te dobtad el! – hajolt közelebb a testvéréhez Bill, mintha ezzel meg tudná félemlíteni.
– Te kértél rá, ráadásul a te ötleted volt, hogy rakjunk bele tintát is – mutatott rá Tom, mert valójában a tinta miatt kerültek bajba.
– Ó, igen. Amúgy egy jó ötlet volt. Láttad az arcát? – kacagott Bill, miközben felidézte a tanár arckifejezését, miközben az összenyálazott, tintás papír galacsint kiszedte a hajából.
A doktor ellenállt a kísértésnek, hogy hangosan felnevessen az ikrek vitatkozásán. Nem egészen követte, hogy miről volt szó, de azt kivette, hogy valami csínytettet hajtottak végre az iskolában. Biztos nem ez az első alkalom, és kételkedett, hogy ez lesz az utolsó. Azonban ez egy olyan viselkedés volt, ami normális és elvárható a tizenegy éves fiúktól. Valójában jó dolognak tartotta, hogy az ikrek rosszalkodnak az iskolában. Ez megzavarja a külvilágot, és eltereli a kívülállók figyelmét a nyilvánvalóról. Doktor Engle néha azon töprengett, hogy a világ vajon tényleg nem látja-e, amit ő, vagy csak úgy döntött, hogy nem veszi észre, ahogy ő is tette évekig.
A doktor megköszörülte a torkát, hogy újra magára vonja az ikrek figyelmét. Ők ketten teljesen elmerültek a beszélgetésben, és hangosan nevettek, miközben az újabb csínytevésen gondolkoztak.
– Fiúk, abba kell hagynotok a rosszalkodást az iskolában. Nem akarjátok, hogy a tanárok szétválasszanak titeket miatta, ugye? – kérdezte figyelmeztető hangon, ami azonnal kijózanította az ikreket. Megrázták a fejüket, és kicsit közelebb húzódtak, miközben még szorosabban fogták egymás kezét.
– Gondolkoztatok azon, amiről legutóbb beszéltünk? – kérdezte a doktor visszaterelve a beszélgetést a komolyabb témákhoz. Az ikrek magabiztosan bólintottak, és röviden egymásra mosolyogtak. Doktor Engle máris tudta, mi lesz a válaszuk, és egyszerre volt rémült és reménykedő. – Hogy döntöttetek?
– Nem érdekel minket – válaszolta Tom.
– Nem érdekel, hogy mások mit gondolnak. Ez nem számít – tette hozzá Bill.
A doktor felsóhajtott és lassan bólintott. Az elmúlt hetekben megpróbálta elmagyarázni a helyzetet a fiúknak, remélve, hogy fiatal koruk ellenére megértik majd. Több foglalkozást töltöttek azzal, hogy elmondta nekik, a világ többi része hogy érez azzal kapcsolatban, amit csinálnak, és elmagyarázta, miért gondolják ezt rossznak. Nagyon keményen próbálkozott, hogy megértesse velük, miszerint mindkettőjüknek jobb lenne, ha tartanának némi távolságot, legalább emiatt. Fájdalmasan nyilvánvaló volt, hogy két módon szüntetheti meg a kapcsolatukat: ha ők választják ezt az utat, vagy ha elválasztják őket. A doktor reménykedett, hogy az első mellett döntenek, mert személyes tapasztalatból tudta, mennyire fájdalmas az utóbbi.
– Biztos, hogy megértettétek, amiről múlt héten beszéltünk? Értitek a következményeket? – kérdezte újra. Megint szembetalálta magát a kognitív disszonanciával. A tanulmányai azt súgták, hogy az ikrek ilyen fiatalakon képtelenek megérteni olyan elvont fogalmakat, mint a szerelem, és éppen ezért nem tudnak tájékozott döntést hozni. Másrészről, Doktor Engle személyes tapasztalata miatt máshogy látta ezt. Ő és Charlie is értették. Tisztában voltak a kockázatokkal és tudta, hogy a szerelem fogalmával is.
– Amíg együtt lehetünk, addig minden rendben van – mondta Bill határozottan. Teljesen biztos volt ebben, és abban is, hogy a doktor nem fogja őket lebeszélni, annak ellenére, hogy már ezerszer felhívta a figyelmüket, miszerint a világ meggyűlölheti őket ezért.
– És megígérte, hogy nem hagyja, hogy elválasszanak minket – tette hozzá Tom Doktor Engle tekintetét keresve, hogy biztosra mehessen, a férfi megtartja majd az ígéretét.
– Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy együtt maradhassatok, de nektek is közre kell működnötök. Ha ismét elkapnak titeket, a következmények talán meghaladják azt, amit képes vagyok elsimítani – jelentette ki a doktor kertelés nélkül, és egy pillanatra elfelejtette, hogy gyerekekkel beszél. Amikor ilyen beszélgetéseket folytattak, az ikrek sokkal érettebbnek tűntek. Egyik percről a másikra eltűntek a kuncogó, folyton rosszaságokat tervező testvérek, és inkább voltak szenvedélyes szerelmesek, akik mindent megtettek volna, hogy együtt maradhassanak.
Egy laikus számára érdekesnek tűnhetett ez a viselkedés, de professzionális szinten félelmetes volt.
**
Gőzfelhő követte Tomot, ahogy kilépett a fürdőszobából és átvágott az előcsarnokon. A testét csupán egy törölköző fedte, de az olyan nagy volt, hogy a mellkasától egészen a térdéig leért. De ha kisebb lett volna, sem kellett volna aggódnia, hogy valaki meglátja. Ő és Bill végre tizenegy évesek voltak, ami azt jelentette, elég idősek ahhoz, hogy egyedül maradjanak, míg Simone és Gordon néhány órára elmentek otthonról.
Simone külön utasításokkal látta el őket, mielőtt kilépett az ajtón: Zuhanyozzatok le, aztán nyomás az ágyba! – mondta annyira szigorúan, ahogy csak lehetett. A legtöbb anya ideges volt, ha magára kellett hagynia a gyermekét, de neki több oka is volt rá. Háromszor gondolta meg magát, hogy talán mégis maradniuk kéne, de Gordon biztosította, hogy minden rendben lesz. Végül is a pszichiáter is azt állította, hogy túlléptek a gyermekkori túlzott kötődésen.
Az ikrek most végre egyedül voltak; annyira, mint ezelőtt még soha. Tom belépett az öccse szobájába, és most az egyszer nem kellett figyelnie, hogy elkerülje a kilazult parkettákat. Amikor az ajtó kicsit még meg is nyikordult, hálás volt, hogy csak ketten vannak az egész házban. Bill felnézett rá az ágyból és lustán elmosolyodott. Ő már a testvére előtt lezuhanyozott, és a dalszöveg füzetével meg egy ceruzával a kezében ült a takaró alatt. A valóságos magánélet fogalma annyira új volt, hogy még csak eszükbe sem jutott együtt zuhanyozni. Túl idegen volt a koncepció, ellentétben az ágyban összebújással.
Tom nem várta meg a meghívást, hogy csatlakozzon az öccséhez. Egyik lábával belökte maga mögött az ajtót, és máris sietett Billhez a takaró alá, mert a nedves haja miatt hamar fázni kezdett a hűvös őszi estén. Bill félretette a jegyzetfüzetét és az oldalára feküdve nyújtózkodott.
Tom hagyta, hogy a törölközője lehulljon a padlóra, majd gyorsan bebújt az ágyba. Bill halkan felkuncogott a bátyja elpirult arcán, amikor a fiú közelebb csúszott hozzá, és felfedezte, hogy mindketten meztelenek. A fiatalabb testvér félénken hátrahúzódott, menekülve a másik fiú akaratlanul is csiklandozó érintései elől.
Már egy hete tudták, hogy ezt az éjszakát egyedül tölthetik, de nem beszélték meg, hogy mit fognak csinálni, ha végre háborítatlanul kettesben lehetnek. Most érezték először igazán szabadnak magukat, mióta rájöttek, hogy ezt a fajta szeretet lenézik az emberek. Egy megbízható barátra leltek Doktor Engle személyében, és ő biztosította őket, hogy az édesanyjuk ezentúl nem fog sasszemekkel figyelni. Ennek ellenére Bill még most is idegesen nézett az ajtóra, mintha valaki felbukkanhatna és elkaphatná őket.
– Senki sincs itt – mondta Tom megnyugtatóan. Egy kicsit közelebb bújt Billhez, és most már csak néhány centi választotta el őket. A bőre még mindig vörös volt a zuhanyozástól, miközben Billé is sötétebb árnyalatot öltött, teljesen más okokból.
– Azt fogjuk csinálni? – kérdezte Bill. Nem tudta elmagyarázni, pontosan mire gondol. Régen tiltott játéknak hívták, a doktor pedig egyszerűen csak úgy nevezte, hogy „megérintik egymást”. Egyik leírás sem fedte le az igazságot. Ez több volt, mint egy játék, és minden bizonnyal több, mint egy egyszerű érintés. Ilyenkor egy bonyolult kapcsolat is kialakult közöttük, amit nehéz volt szavakba foglalni.
– Ha szeretnéd – suttogta Tom még közelebb húzódva. A térdük már összeért, és érezték egymás bőrén a másik lélegzését, de még mindig volt egy kisebb távolság, ami elválasztotta őket.
– Szeretném – felelte halkan Bill. Becsukta a szemét, és felkészítette magát a villámcsapásszerű érzésre, ami hamarosan elárasztja majd a testét.
Tom egy pillanat alatt bezárta a távolságot kettejük között. A karjai a testvére teste köré fonódtak, és az ajkai azonnal csapdába ejtették Billt egy éhes csókra. A fiatalabb fiú gerince ívbe feszült, és a testük végre tökéletesen illeszkedett egymáshoz. Annak ellenére, hogy nem tervezték meg ezt a pillanatot, jól tudták, hogy mindketten aktívan részt kell venniük egymás gyönyörének fokozásában, ahogy összefeszültek és megérezték egymás keménységét.
Bill karjai lecsúsztak kettejük közé, és a tenyerét a bátyja mellkasára fektette. Óvatosan de határozottan elnyomta magától a fiút, annak ellenére, hogy Tom nem akarta abbahagyni a csókolózást.
– Szeretnélek látni – mondta levegő után kapkodva, majd megnyalta az ajkát.
– Most is nézel – motyogta Tom, miközben megpróbálta visszahúzni Billt az ölelésbe.
– Nem így. Látni akarlak. Teljesen – suttogta Bill félénken. Távol tartotta magától a bátyját, és megtagadta tőle a csókokat, amíg el nem érte azt, amit szeretett volna.
Ez egy egyedülálló lehetőség volt, amit nem akart elszalasztani. Bár éjszakánként együtt lehettek, nem kockáztathatták meg, hogy felkapcsolják a kislámpát, így minden érintésük beleveszett a sötétségbe. Most a lámpa égett, és Bill kíváncsi volt arra, mi rejtőzik a takaró alatt. Igaz, hogy egy pillantást már vetettek egymásra, de többet akart látni.
– Miért? Pont úgy nézek ki, mint te – tiltakozott Tom. Nem igazán tetszett neki a gondolat, hogy Bill ennyire közelről vizsgálja meg minden porcikáját, azt meg különösképpen nem szerette, hogy az öccse tenyere még mindig a mellkasához feszült, hogy eltolja magától. Elkapta a fiú csuklóját, és elhúzta az útból a kezeit, hogy megint megcsókolhassa.
– Tomi! – nyafogta Bill a bátyja ajkaira, miközben próbálta kiszabadítani a kezét. Tom feladta és elhúzódott. Bill csókolni úgy, hogy ő nem csókol vissza egyáltalán nem volt szórakoztató.
– Jó, de csak egy kicsit. Szeretnék csinálni más dolgokat – ismerte be Tom, miközben a hátára feküdt.
– Milyen dolgokat? – kérdezte Bill egy diadalmas mosoly kíséretében, ahogy a könyökére támaszkodva lehajtotta magukról a takarót. Az ágy melletti lámpa meleg fénye megvilágította a testüket, ahogy egymást nézték.
– Csak dolgokat – motyogta Tom. Az öccse meztelen testének látványa elég volt ahhoz, hogy érezze a feszülést a hasában, és a farka türelmetlenül megránduljon. Hallott az iskolaudvaron beszélgetéseket, és tudta, hogy így egy lány látványára kellene reagálnia, nem pedig az ikréére. Ez a tudás egy picit nyugtalanította, de nem vette el a kedvét attól, hogy tovább bámulja Billt. A szemei végigvándoroltak a testvére testén, és végül a hasonlóan feszülő péniszénél állapodtak meg. Tom elmosolyodott, amikor látta, hogy Bill farka is megrándul, és akkor már tudta, hogy ő is ugyanazt érzi.
Bill végre közelebb húzódott, és újra összeért a bőrük, ahogy Tom a hátán feküdt, ő pedig az oldalán.
– Azt hiszem, ugyanolyanok vagyok – vonta le a következtetést Bill, miközben még közelebb mozdult, hogy tovább folytathassa a nézelődést.
Tom más esetben szívesen vitatkozott volna arról, hogy ő nagyobb, de már belefáradt a beszédbe és a nézésbe. Még több érintésre és csókra sóvárgott. A karjai újra átölelték Bill testét, hogy magához húzhassa a fiút, de sajnos az öccse újra ellenállt.
– Még nem végeztem! – tiltakozott Bill. Nem tudta, mikor adódik legközelebb ilyen alkalom, ezért biztosra akart menni, hogy mindent lát.
Tom felnyögött, a fejét visszaejtette a párnára, és becsukta a szemét, remélve, hogy ha nem látja Billt, nem lesz olyan kínzó ez a lassúság.
– Siess! Szeretnék mást is csinálni – morogta Tom. Nagyon türelmetlen tudott lenni, ha mindennél jobban szeretett volna valamit.
– Mit? – kérdezte Bill.
– Csak… dolgokat – felelte frusztráltan. Bill közelsége és mocorgása, miközben felfedezett, még elviselhetetlenebbé tette a várakozást.
– Mint például ez? – Bill ujjai hirtelen Tom combjához értek, és lassan felfelé csúsztak egy konkrét és nyilvánvaló cél felé.
– Bill… – Tom gyakorlatilag nyöszörgött, és az ujjai a lepedőbe markoltak.
– Meg akarlak érinteni – mondta Bill ártatlanul, és úgy tett, mintha nem vette volna észre, mekkora hatással volt a bátyjára az előbbi kis simogatás.
– Én is meg akarlak érinteni – felelte Tom, és újra megpróbálta visszahúzni a karjába Billt.
Bill azonban most gyors volt, és elhúzódott. Az ágy végéhez mászott, és Tom kissé szétnyitott lábai közé térdelt.
– Először én, aztán ha végeztem, te – magyarázta a játék szabályit, és máris átvette az irányító pozíciót. Bill imádott szabályokat kitalálni, de változtatni is szeretett rajtuk mindenféle figyelmeztetés nélkül.
– Rendben – mondta Tom szemforgatva. Általában értelmetlen volt az öccsével vitatkoznia, amikor főnökösködött, és az igazat megvallva nem bánta a figyelmet, amit tőle kapott. Bill ujjainak finom cirógatása a combján nagyon jól esett neki. Általában Tom volt az, aki megérintette a másik fiú, de most, hogy tudták, nem fognak lebukni, Bill is bátrabb lett.
A vékony ujjak hamarosan Tom testén vándoroltak. Lassan felfelé mozdultak a combja mentén, de nem merészkedtek ahhoz a részhez, amelyet a fiú leginkább szeretett volna, hogy megérintse. Bill kihasználta az idejét, megfigyelt mindent, kiderítette, mit vált ki a fiúból, ha különböző pontokon hozzáér. Tom néha zihált és megfeszültek az izmai, máskor viszont felnyögött, és ellazult.
Bill közelebb hajolt, hogy jobban láthassa. Egy mély lélegzetet vett, miközben az orra csak centikre volt a bátyja vörös, fájdalmasan feszülő péniszétől.
– Jó illatod van… mint az epernek – motyogta, és a meleg lélegzete elérte Tom farkát.
Az idősebb fiú szeme még mindig zárva volt, de pontosan érezte, hol van a testvére, és ez lassan az őrületbe kergette.
– A szappan miatt van – mondta rekedten, mert úgy érezte, meg kell magyaráznia a lányos illatát.
– Azt hiszem, az ízed is finom lehet – jegyezte meg Bill, most először figyelembe véve ezt a lehetőséget. Már csókolta Tom ajkát, arcát, nyakát és a mellkasát is, de a derekánál lejjebb még soha nem merészkedett.
– Ó, istenem – sóhajtotta Tom halkan. Egyikük sem tudott az ehhez hasonló felnőtt játékokról, de ösztönösen érezte, hogy szeretné ott Bill ajkait.
Az első puha csóktól, mely Tom belső combjára került, máris zihálni kezdett, a háta pedig ívbe feszült. A reakció arra bátorította Billt, hogy folytassa tovább, és bár még nem állt készen arra, hogy az ajkait csak úgy odaérintse, azért örömmel hagyott nedves csókokat a bátyja combjain, feljebb, a hasán, és vissza le a másik combja irányába. Egy olyasfajta kíváncsiság ösztönözte, aminek eddig nem adhatott szabad utat a biztonság hiánya miatt.
Amikor Bill ajkai újra lefelé indultak, úgy tűnt, hogy egyetlen hely maradt, amit eddig kihagyott. Már régen rájöttek, hogy a csókok sokkal nagyon örömet tudnak okozni, mint a puszta érintés, így Bill arra következtetett, hogy tetszene Tomnak, ha ott is megcsókolná. És ami ennél is fontosabb volt, hogy ha örömöt szerez a testvérének, ő is viszonozni fogja majd.
A hirtelen mozdulatlanság, amíg tétovázott, elég volt ahhoz, hogy Tom kíváncsian felemelje a fejét, hogy kiderítse, mit csinál az öccse. Pont akkor nyitotta ki a szemeit, amikor Bill próbaként hozzáérintette az ajkait az erekciója csúcsához. Tomnak elállt a lélegzete és a szemei elkerekedtek, amint egy kis áramütéshez hasonló érzés futott végig az egész testén. Bill örömmel fogadta a reakcióját, és egy boldog mosoly jelent meg az arcán. Tom sejtette, hogy a fiú újra meg akarja ismételni, de nem gondolta, hogy képes lenne kibírni.
Egy megdöbbent nyikkanás hagyta el Bill ajkait, mert mielőtt esélye lett volna újra lehajolni, Tom megragadta a vállánál fogva és lenyomta őt az ágyra. Most a bátyja volt felül, a szemei csillogtak a kéjtől és a légvételei akadozóak voltak.
– Én következem – morogta Tom, bár ő nem akarta megismételni a testvére lassú, kínzó felfedezését. Ő csak meg akart szabadulni a forróságtól és a feszültségtől, ami az ágyékában tombolt. Még sosem sóvárgott ennyire Billért. Az intenzitás szinte ijesztő volt, és mindenképpen megkönnyebbülésre szorult.
Tom tekintete elég volt ahhoz, hogy Bill rájöjjön, nincs értelme vitatkozni, még akkor sem, ha a bátyja megszegte a szabályokat és átvette az irányítást. Szerette volna kinyitni a száját, és megkérdezni, mit tervez az idősebb fiú, de Tom ajkai hirtelen az övére szorultak. Bill lehunyta a szemeit, belenyögött a csókba és elfogadta a bátyja ellenállását, már ami a beszédet illeti.
A levegő hideg volt körülöttük, de mindkét fiú úgy érezte, mintha lángolna. Tom karjai remegtek, miközben a testvére fölött tartotta magát, de végül leereszkedett a forró testre. Az erekciójuk összeütközött, amitől mindketten a levegőt kapkodták, ahogy Tom teljesen lefedte a saját testével Billt. A hideg, nedves tincsei az öccse vállát súrolták, és miközben Bill felnyomta magát, hogy Tom ellen mozduljon, egy kis remegés futott végig a testén.
Bill általában csukva tartotta a szemeit, és elveszett a bátyja érintésében, de mivel a lámpák égtek, nem tudott ellenállni. Kinyitotta a szemét és a testvére arcát nézte. Megigézve figyelte, ahogy Tom az ajkába harapott, de most kivételesen nem az idegesség, hanem a felemésztő kéj miatt. Aztán az idősebb fiú észrevette, hogy figyeli őt, és amikor lenézett rá, a szemében ugyanazt a mámoros érzést látta, amit ő is tapasztalt. A tekintetük összekapcsolódott, és szavak nélkül meséltek egymásnak a vágyról.
Bill újra lehunyta a szemét, és az a furcsa érzés visszatért a hasába. Az alatta lévő lepedőbe markolt, a bátyja testéhez feszült és a nevét ismételgette halkan. Sikítani akart, de megtanulta, hogy csöndben kell maradnia. A másik fiú ugyanolyan halk volt, bár ehhez erősen a saját ajkába kellett harapnia.
Tom remegni kezdett. Úgy érezte magát, mint egy íj, amit túlságosan megfeszítettek. Az öccse is feszült volt, a lábujjait behajlította, és a kezeivel kétségbeesetten markolt az ágyneműbe. Valaminek történnie kellett. Nem tudták, mi az, de szükségük volt rá. Mindketten biztosak voltak benne, hogy ha nem jön, hamarosan felemészti őket a feszültség.
A két pénisz könnyedén dörzsölődött és csúszott egymáson az izzadtság, és valami furcsa nedvesség keveredése miatt, amely az erekciójukból folydogált. Bill találta meg először azt az érzést, amelyre annyira szükségük volt, miközben Tom az orrával hozzáért a nyakához, és erősen összenyomta az ágyékukat. Bár Bill mostanában mindig csöndben volt, ha játszottak, most mégis másként alakultak a dolgokm mert mielőtt megállíthatta volna, az öröm sikolya hagyta el az ajkait. A karjait közben Tom teste köré fonta, és kapaszkodott, ahogy a beteljesülés hullámai végigszáguldottak rajta.
Tom érezte, ahogy valami forró és nedves anyag került közéjük, de nem volt ideje átgondolni, mi lehet az. A saját gyönyöre csupán néhány másodperccel később követte Billét, és ő sem tudott csöndben maradni. Egy szinte állatias nyögés tört ki belőle, mintha felrobbant volna benne valami. Az öccsére zuhant, és néhány percig nem csináltam semmit azon kívül, hogy ziháltak és levegő után kapkodtak.
Amikor Tom végre megmozdult, hogy lekászálódjon Billről, mindketten kényelmetlenül fészkelődtek a furcsa ragacsosság miatt. Tom a hátára feküdt, majd lenézett, hogy megvizsgálja az ismeretlen anyagot, ami befedte a bőrét. Bill az egyik ujja hegyét hozzáérintette a hasához, majd összeráncolta az orrát.
– Ragad – motyogta még mindig kimerülve a gyönyörtől.
– Mi ez? – kérdezte Tom.
– Nemtom. Azt hiszem, belőlünk jött, amikor mi… akármit is csináltunk – mondta Bill, miközben végigfuttatta az ujjait a nedves bőrén.
– Jó volt – sóhajtott Tom, és már nem törődött az izzadtsággal, sem az ismeretlen anyaggal.
– Megint le kéne zuhanyoznunk – javasolta Bill. Ő is fáradt volt, de nem szeretett úgy aludni, hogy piszkosnak érezte magát. Emellett azt mondták nekik, hogy le kell zuhanyozniuk, és ha másnap reggel izzadtságszagúan mennek le reggelizni, bajba kerülhetnek.
– Túl fáradt vagyok – motyogta Tom, és a szeme már le is csukódott.
– To-omi, kelj fel! Gyerünk, segítek megfürdeni – sürgette Bill, és közben folyamatosan a bordái közé nyomta az ujját. Nem akart bajba kerülni, és legfőképpen nem akart a ragacsos testvérével ölelkezni.
– Jól van – morogta Tom, miközben legördült az ágyról.
Az ikrek az első alkalommal zuhanyoztak együtt kisgyermekkoruk óta, és bár mindketten fáradtak voltak az előző játék miatt, még elidőztek azzal, hogy megérintsék egymást és egy kicsit tovább folytassák a felfedezést. Lassú, lágy felfedezések voltak ezek, tele csókolózással és simogatással. Mire visszamentek a szobába, alig maradt annyi erejük, hogy a takarót magukra húzzák, mielőtt elaludtak egymás karjaiban.
Amikor Simone néhány órával később hazaért, az első dolga volt, hogy felsietett a lépcsőn ellenőrizni a fiúkat. Természetesen egész este azon aggódott, hogy a gyerekei egyedül voltak otthon. Gordon biztosította róla, hogy minden rendben van, de az idegessége újra és újra visszatért.
Simone lassan kinyitotta Bill szobájának ajtaját, és benézett. Meglepődött, hogy nem egy, hanem két fiút talált a takarók alatt, és a korábbi küzdelmek ellenére a szíve azonnal megtelt szeretettel. Nem volt hajlandó hallgatni a fejében motoszkáló hátborzongató aggodalomra. Doktor Engle biztosította, hogy nem kell aggódnia, és ő elhitte. Nem volt hajlandó meglátni a rosszat abban, hogy a két gyönyörű fia egymásban kereste a kényelmet, amíg egyedül voltak otthon. Bill valószínűleg megijedt valamitől, és Tom átjött, hogy megnyugtassa. Így teljesen értelmet nyert a helyzet, de talán csak azért, mert Simone nem láthatta, hogy a fiúk meztelenül alszanak a takaró alatt.

Egy nagy titok, amiről immáron lehullt a lepel, és sok mindenre választ ad :)
Mit gondoltok a dokiról? Helyes, hogy ő foglalkozik az ikrekkel? Vajon jó, hogy bárkinél jobban átérzi, mi történik velük, vagy inkább elfogult? Mit gondoltok, hogy alakult később az ő és Charlie sorsa?


9 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!

Hat en elegge meglepodtem a dokin! :O
H o is ugyanabban a cipoben jar/jart mint Bill es Tom?! :O
En meg mindig orulok h o foglalkozik veluk, eddig is, ezutan is szimpatikus volt.
Remelem az o elete is jol alakult, de biztos kiderul majd :)
Orulok h most nem buktak le Simone elott a fiuk!
Koszonom az ujabb reszt, varom a kovit! <3

Puszi, D.

Andrea Nagy írta...

Szia Drága! ❤️
Ez a rész több szempontból is érdekes volt.
Az orvos viselkedése. Hát nem tudom, hogy helyes - e. Az,hogy vele is hasonló,vagy ugyan az történt, nagyban befolyásolja a viselkedését, munkáját.
Talán nem szeretné ha a fiúk elszakadnának egymástól mert neki is borzasztó érzés volt amikor őt elszakították.
Végre szabadon együtt lehettek a fiúk.
Érdekes volt ez is. Fogalmuk sincs mit is csinálnak. Tapogatóznak. Tudják, hogy tilos de nem bírnak leállni.
Az anyuka . hát már megint homokba dugja a fejét.Nem lát,nem hall.
Elhiszi amit a szakember mond,és azt gondolja, hogy minden rendben.
Ez az egész borzasztó a fiúknak!
Meddig lehet még titkokkal élni?
Milyen felnőttek lesznek így?
Eszméletlen lett ez a rész!
Talán ez tetszett eddig a legjobban!
Ügyi vagy!Puszi 😘 😘 😘 😘

Gyö írta...

Szia H.!

Élek, még ma hajnalban olvastam is Őket...és itt most jelentősen bővült a kör a "kiket" kategóriában!

Igazándiból a szemem nyitva tartására koncentrálok és azon gondolkodom, hogy az államat otthon hagytam a padlón...vagy csak még most is lent leledzik a lábamnál vagy inkább az első emeleten....😯😱😲🤨🙄Még nagyon az elején volt egy ilyen gondolatszálam amikor megismertük a dokit, hogy van valami......és nem a levegőben, hanem vele.....szerintem ezt pont le is írtam, hogy vele is megtörténhetett valami hasonló! De remek írónőnk teljesen elaltatta ezt az érzést...és BUMMM...mint a bűvész azzal bizonyos nyuszival......előrántotta! Imádatom továbbra is töretlen és most egy új szál kibontakozását is várhatom!😍😋😍😋😘😘😘

Ez még NEM minden gondolatom....remélem lesz is ...agyam...a többi összeszedésére!

Tudom, hogy a valóságban beteges ami a fiúk között zajlik....de....nem tudom azt az érzés elengedni velük kapcsolatban, hogy az miért kevésbé rossz, ha full idegenekkel létesít az ember testi kapcsolatot!?! Beteges akkor NAGYON sok minden ebben a világban...beteges, hogy Mi ezt szeretjük olvasni, beteges a pornóipar, beteges a Qrva lét.....és tényleg az!!! CSAK ezek részei lettek az életünknek, ezen szocializálódtunk. Számomra az is ROSSZABB és FELFOGHATATLAN kategória, (ma is), de az "elméletileg" teljesen konzervatív régebbi időkben elfogadott dolog a szerető tartása. Szerintem ez ezerszer undorítóbb, ide tartozik az egyszerre, egymás után több helyre pakolt léc is.....PFÚÚJJJ!

Ő köztük olyan érzelmi kötelék van ami a fenti példákból, TELJES mértékig HIÁNYZIK!!! Meg sajnos az elméletileg látszatra jól működő párkapcsolatok többségéből is.

Köszönöm az élménydús, mint erotika, mind gondolati, érzelmi síkon történő utazást!♥♥♥

Gyöngyi

Gyö írta...

Jaj a kérdéseid......bár igazándiból most nem tudok a rájuk adandó válaszaim között igazságot tenni és választani melyikkel értek egyet. XDDDD Most ping pongoznak az neuronjaim! XDDD

Gy

Petruska írta...

Aztaaaaa,még ilyen fordulatot,"titkot"amire fény derült most!Nem semmi múlt!🤔😉😍
Etikailag nem,de amúgy helyes,mert nem engedi,h bántodást lrje azáltal az ikreket,h elválasztják egymástól.biztos,hogy az elfogultság mellett tudja azt is,h ez nilyen traumát okozott volna,hisz átélte,rajta nem segitett akkor senki.
Jó,persze,h elfogult is,de jo is,mert nála senki nem tudja jobban ezt megérteni és kellöen segiteni!
Remélem,h anyuci megnyukszik,rájuk csukja az ajtot és kész,nem lesz semmi dráma magint!😱😱😱😳😬
Remélem a folytatásba az is kiderül,h velük mi lett.Igy nem tudom,csak találgatok,lehet,h pont ezert választotta ezt a szakirányt,hogy tudjon kellöen,nem drasztikusan segiteni,ugy ahogy akkor rajtuk senki nem tudott,akart.
Én még azt is eltudnám képzelni,h felnött korukra újra együtt voltak,de azt is,h sikerült annyira elszigetelni egymástól öket,h talán lehet csak néha beszélnek.de jobbam birnám azt ,ha tuljutottak volna ezen,máshol ujra megtalálták volna egymást.fene tudja.
A késöbbiekben okosabb lennék,mivel mlg most csak a felszínt láttuk.
Csodálatos ez a szeretet ami a fiuk közt van,édesek,felfedezöek!
Érdekes,izgalmas!
Nagyon várom a folytatást!😘😘😘😘😘😘❤❤❤❤❤❤

HDawn írta...

Szia D!
Úgy van, a doki pontosan átérzi, min mennek keresztül :) Eddig jól elsumákolta, de most kiderült egy kis részlet a múltjából ;) Örülök, hogy tetszett. Puszi

HDawn írta...

Szia drága!
Igen, a dokit tényleg befolyásolja a múlt, de reméljük, csakis jó irányba ;) A fiúk meg annyira édesen tapogatóznak, hogy hihetetlen :) Imádjuk őket :D Örülök, hogy tetszett. Puszi :)

HDawn írta...

:D Egyetértek, ütős ez a dokis szál, és mintha nem lenne elég izgulni a fiúk miatt, most majd a doki miatt is fogunk :D
Annyira egyetértek azzal, amit a komment második felében írtál... nagyon hasonlóak a gondolataink, nem csak ebben :D Köszönöm a hosszú kommentet, ne fogd vissza magad, imádom olvasni :) Puszi :)

HDawn írta...

Bizony, a dokinak is vannak titkai :) És a tapasztalata reméljük csak segíteni fog a fiúkon. Igen, a folytatásban lesz majd szó a dokiról, ezt megígérem. Sietek a folytatással ;) Puszi!