2018. március 1., csütörtök

The unforgiving - 16. A szerelem örök


Sziasztok! Nagyon jó olvasást kívánok ehhez a részhez :) Lassan haladunk előre a történetben, és vannak dolgok, amiket már nem nagyon tudok halogatni, de remélem, szeretni fogjátok :)

Bittersweet - Keserédes
Ha azt mondom neked,
meg fogsz hallgatni?
Maradni fogsz?
Örökké itt leszel?
Sosem mész el?
Sosem gondoltam, hogy ez változhat
Tarts erősen,
Kérlek, ne mondd megint,
hogy menned kell.
Végig csak rád fogok gondolni
Egészen addig, míg újra találkozunk
Várni fogok rád.

H.

Nyugtalanul ücsörögtem a kis cellámban, pedig mindent megpróbáltam, hogy eltereljem a figyelmem. Az ebédből sem tudtam eleget enni, minden falat nehezen csúszott le, úgyhogy hamar feladtam. Inkább olvastam, a Lou-val közösen eltöltött éjszakák mámoros pillanatait idéztem vissza, és még az is megfordult a fejemben, hogy elmegyek edzeni, de elvetettem a lehetőséget, mert mindenképpen ott akartam lenni, amikor visszajön. Ezért lerogytam az ágyra, az egyik térdemet felhúztam az állam alá, a másik talpammal pedig a földön doboltam. Mi tart ilyen sokáig? Egyszerűen csak meg kell beszélniük, hogy mikor engedik ki, nem? Akármennyire is kétségbeejtő volt, miszerint az életem hamarosan szabadul, míg én maradok, azt kívántam, hogy minél hamarabb engedjék el. A két hónap alatt már annyi sérelem érte, eljött az ideje, hogy végre szabadon szárnyalhasson.
– Harry? – érkezett az ajtó felől az ismerős hang. Annyira a gondolataimba merültem, hogy észre sem vettem a halk lépteit. De most már ott állt velem szemben, és félve pillantott rám. Azonnal felugrottam és közelebb léptem hozzá. A hüvelykujjammal végigcirógattam az ajkát, ami még mindig varas volt a négy nappal ezelőtt történt verekedés miatt, majd lehajoltam, hogy lágyan megcsókolhassam.
– Mi történt? – támasztottam össze a homlokunkat, miközben az ujjaimmal a tarkóját cirógattam.
– Beszélgettünk. Elmondta, hogy mi a helyzet. Holnap újratárgyalják, szóval még két-három nap – sorolta a tényeket Louis. Még két-három nap… ennyi időnk maradt egymással.
– Örülök, hogy minden jól alakult – mondtam neki őszintén.
Louis kicsit eltolt magától, hogy könnyebben a szemembe nézhessen. Közben én is alaposan szemügyre vettem, és egyáltalán nem tetszett, amit láttam. A szemei könnyektől csillogtak, és biztos voltam benne, hogy csak a véletlen műve, amiért még nem csorogtak végig az arcán a gravitációnak köszönhetően. A kezei remegtek, ahogy a mellkasomra fektette a két kis tenyerét, és amikor észrevette, hogy összeráncolt homlokkal figyelem, elkezdte kerülni a tekintetem.
– Örülsz? Hát én nem örülök – mondta szomorúan, majd ellépett előlem.
– Pedig minden okod meglenne rá. Végre a saját ágyadban alhatsz, puccos éttermekben ehetsz méregdrága kajákat, akkor zuhanyozol, amikor akarsz, és még Johny miatt sem kell aggódnod. Odakint azzal fekszel le, akivel akarsz, miközben nem kell arra figyelned, hogy nehogy meghalljanak vagy meglássanak – tettem hozzá meggondolatlanul. Amikor Louis tekintete elsötétült, tudtam, hogy kissé túllőttem a célon. De már nem tudtam visszaszívni, úgyhogy csak vártam, hogy kitörjön a vulkán.
– Ezt gondolod az érzelmeimről irántad? – tette fel a kérdést jéghideg hangon, miközben leült az ágyra. – Szerinted csak úgy félre tudom majd dobni, arról nem beszélve, hogy az előző pasim mennyire csúnyán kihasznált és elárult? Szerinted minden egyes nap más férfi ágyába fogok bújni, ha rámtör a vágy? Szerinted én odakint egy kurva vagyok? – kérdezte ijesztő nyugodtsággal.
Reménytelenül csóváltam a fejem, mert egyik feltételezéssel sem értettem egyet, de tudtam, hogy ez most nem lesz elég.
– Ne haragudj, hülyeséget mondtam – térdeltem le elé a földre, hogy egy szintben legyünk, miközben a kezeimet a lábára tettem. – Nem ez volt a célom az egésszel – mondtam őszintén.
– Nem akarlak itt hagyni, Harry – bökte ki szipogva, és végre újra rám nézett. – Nem érdemled, hogy itt legyél, azt pedig senki sem érdemli, amit Jason tett veled.
– Nem lesz semmi baj – feleltem, miközben a kezeimbe fogtam az arcát. – Ha eddig kibírtam, ez a pár hónap már semmi.
– Harry… – kezdte Lou, és vett egy mély lélegzetet. – Segítségre van szükséged. Egy pszichológusra, aki foglalkozik veled.
– Ha kikerülök innen, valójában ez lesz a legkevesebb – nevettem fel kényszeredetten. – Nekem nincs semmim. Sem otthonom, sem félretett pénzem, sem családom.
– Ezekkel ne foglalkozz. Én csak azt akarom, hogy tarts ki – mondta, és a kezeit az enyémekre simította. – Annyira félek, hogy valami bajod esik, én pedig nem leszek itt – vallotta be halkan.
A hangja csupa kétségbeesés volt, és amikor a szemébe néztem, tudtam, hogy igazat beszél. Szerettem volna megnyugtatni, hogy nem lesz semmi gond, hamar elmúlik majd az a kis idő, de a szavak valahogy nem jöttek a számra. Zavaró volt, hogy semmiben sem lehetettem biztos, és még az is megtörténhet, hogy Jason elintézi, maradnom kelljen pluszban néhány hónapot. Igaz, hogy a verekedésből Ricky vallomásának köszönhetően sikerült büntetés nélkül kikerülnöm, de egyvalamit nagyon jól megtanultam, mióta a börtönben vagyok: semmiben sem lehetsz teljesen biztos, csupán saját magadban. A kezeimmel óvatosan szétnyitottam Louis lábait, közelebb másztam hozzá, és megöleltem. Azt akartam, hogy érezze a szeretetem. Mást nem ígérhettem neki, csak azt, hogy az érzéseim iránta nem fognak megváltozni, és bíztam benne, hogy ő is így fogja látni, még a külön töltött hónapok után is.
– Csak mondd ki – motyogta Louis, miközben a hajam simogatta. – Kérlek, csak valld be, hogy félsz, és ne tégy úgy, mintha ez semmi lenne.
Összehúztam a szemöldököm, de nem bontakoztam ki az ölelésből. Nem értettem, hogy ez miért olyan fontos neki.
– Nem ez a lényeg, Lou. Most az a fontos, hogy hamarosan hazamész. De kérlek, ne felejts el, mert én bízom benne, hogy odakint is van közös jövőnk.
– Hogy felejthetnélek el, teljesen megőrültél? – kérdezte halkan kuncogva a nyakamba. – Állandóan te jársz a fejemben, mindegy, hogy mellettem fekszel, vagy távolabb vagy tőlem. Nem akarok mással együtt lenni, és ha már nem bírom, rád fogok gondolni maszturbálás közben – jelentette ki. Most már én is mosolyogtam. Hogyan is tudnék neki ellenállni, ha ilyen viccesen és aranyosan jelenti be azt, hogy én vagyok a vágyai tárgya?
– Szexi vagy. Ó, istenem, elképesztően szexi vagy – dünnyögtem az ajkaira, mielőtt megcsókoltam. Mint ahogy ilyenkor lenni szokott, Louis közelében teljesen elvesztettem a fejem. Egy pillanattal később már a felsője alatt matattam, és élvezettel simogattam a hasát meg az oldalát, miközben halkan a számba nyöszörgött.
– Harry – mondta, amikor elhúzódott egy picit.
– Hm? – kérdeztem, és a fogaim közé szorítva, játékosan meghúztam az ajkát. – Csak akkor adok engedélyt a beszédre, ha azt akarod elmondani, hogyan érhetem el, hogy még jobban érezd magad – jelentettem ki tettetett szigorúsággal.
– Harry – mondta most már sokkal határozottabban, miközben a kezét a mellkasomra tette, és eltolt magától. – Nappal van. Nem lehet – nézett a szemeimbe, és most újra ott volt a szomorúság a tekintetünkben.
– Boldoggá akarlak tenni – mondtam neki komolyan. – Nem akarom, hogy sírj miattam.
Louis egy pillanatig döbbenten nézett, mintha még sosem mondtak volna neki ilyet, de aztán csak megrázta a fejét.
– Ne haragudj – sóhajtotta. – Igazad van, az a pár hónap gyorsan el fog telni – tette hozzá bizonytalanul, és még egy mosolyt is az arcára varázsolt. Csakhogy az a mosoly nem érte el a gyönyörű szemeit.
– Menned kéne ebédelni – emlékeztettem finoman. – Én már voltam.
Louis bólintott, és még egy puszit adott a számra, mielőtt felállt. Néztem, ahogy lassan kisétál az ajtón, és rám szakadt a felismerés, miszerint néhány nap, és ugyanígy fog elsétálni, de akkor nem fog visszajönni. Magam elé bámulva ültem az ágyon, és amikor rájöttem, hogy a búcsú kurvára fog fájni, beleütöttem az öklömmel a matracba. Féltem. Fájdalmas volt a gondolat, hogy a napsugaram, aki életet és fényt hozott a szürke falak közé, hamarosan elsétál. De azt is tudtam, hogy miatta érdemes kitartanom.
Stan hatalmas mosollyal fogadott a könyvtárban, és bár hiányzott néhány foga, mégis végtelenül jól esett az üdvözlése.
– Nocsak, kit sodort erre a szél. Már hetek óta nem láttalak, nagyfiú – mondta lelkesen, mire nekem is mosolyognom kellett.
– Elfoglalt voltam – jegyeztem meg titokzatosan. A szemöldökei felszaladtak a homlokába hulló szürke tincsek alá, és kétkedve nézett rám.
– Nehéz elhinni, hogy egy korodbeli fiú nem unatkozik ezen a helyen – felelte, és kíváncsian várta a további magyarázatot.
– Talán ha akad egy másik fiú, aki… – kezdtem szégyellősen, és máris lehajtottam a fejem, mert éreztem, hogy elpirultam. Nem tudom, miért csúsztak ki a számon a szavak teljesen meggondolatlanul. Talán azért, mert Stan volt az, akiben már kezdetek óta bíztam.
– Hm – mondta, miközben a kezemben tartott újságra pillantott. – Azt hiszem, erre akkor nem igazán volt szükséged – vette el tőlem a pornólapot, és újra elmosolyodott, hogy oldja a hangulatot. – A szerelem néha ott bontakozik ki, ahol még egy virág is elhervadna.
– Ennyire nyilvánvaló? – kérdeztem szégyellősen felnézve.
– Az, hogy meleg vagy? Vagy az, hogy szerelmes vagy? – kérdezett vissza Stan kuncogva. – Mert a válaszom mindkettőre az, hogy igen.
Idegesen az ajkamba haraptam, és azon morfondíroztam, hogy többet is mesélhetnék neki, mert nagyon jól esett volna egy kívülállóval is megosztani a gondolataim.
– Nemsokára szabad lesz. Tudod, sok pénze van, de a családja nem foglalkozik vele, és azt hiszem magányos lesz nélkülem. Ha magányos lesz nélkülem, ő… én… – akadt el a hangom. – Nem lenne szabad elvárnom, hogy várjon rám, ugye? – kérdeztem kétségbeesetten. – Nem is érdemlem meg. Ha kikerülök, se munkám, se otthonom nem lesz, és ő sokkal jobbat érdemel nálam – hadartam el a félelmeim, amelyek már szinte szorították a torkomat. Itt, a börtön világában talán egyenlőek voltunk, de odakint...
Stan sóhajtott egy nagyot, és levette az olvasószemüvegét.
– „Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig.” – nézett a távolba, miközben felidézte Shakespeare szavait. – Ha ő is szeret, várni fog. Ha ő is szeret, nem fogja érdekelni, hogy milliárdos vagy földönfutó vagy. És hagyd, hogy ő döntse el, akar-e téged. A legrosszabb, amit tehetsz, hogy helyette döntesz. Így nem csak a saját, de az ő szívét is könnyen összetörheted. Azt pedig nem akarod, ugye? – nézett rám komolyan.
– Nem akarom – feleltem halkan, de határozottan, miután átgondoltam az öreg minden egyes szavát. Többet kéne a könyvtárba járnom. – Mondd csak, Stan, az összes romantikus kötetet kiolvastad? – érdeklődtem viccelődve, amint sikerült egy kicsit összeszednem magam.
– Pontosabban az összes könyvet kiolvastam – nevetett fel. – Szeretem a romantikus történeteket, de ha még egy jó kis szex is társul a sztorihoz… – tette hozzá vigyorogva, miközben felállt, hogy az újságot a helyére rakja, hogy aztán valaki elvihesse, akinek tényleg szüksége van rá.
– Mennem kell – szabadkoztam, amint az órára néztem. – Louis már biztosan visszaért az ebédből.
– Most minden perc aranyat ér – fordult felém Stan megértően. – És ne felejtsd, én itt mindig szívesen látlak.
– Azt hiszem, hamarosan újra szükségem lesz a társaságodra – vallottam be.
– Én nem megyek sehová, nagyfiú – viccelődött Stan, majd egy gyors elköszönés után azonnal a cellánk felé vettem az irányt.
Louis-t az ágyamon találtam, a hasán fekve, a fejét a párnámba fúrva. Észre sem vette, hogy már nincs egyedül.
– Mit csinálsz? – kérdeztem tőle óvatosan, nehogy megijesszem.
Hirtelen oldalra fordította a fejét, de amikor látta, hogy csak én vagyok az, máris lustán elmosolyodott.
– Nem voltál itt, mikor visszaértem, és szerettem volna érezni az illatod – felelte félig motyogva, álmos szemekkel.
Leültem mellé az ágyra, és a kezem a karjára simítottam. Éreztem, hogy valami baj van, és amikor a homlokára fektettem a tenyerem, már tudtam is, hogy mi az.
– Louis, azt hiszem, lázas vagy – mondtam neki ijedten, de ő csak lemondóan sóhajtott.
– Remélem, hogy ez csak egy kis vírus, és holnapra semmi bajom nem lesz. Nem akarom így eltölteni a maradék napokat.
– Jól leszel, de el kell mennünk az orvosiba – feleltem ellentmondást nem tűrően. – Fel tudsz állni?
– Harry, ez csak egy kis megfázás – nevetett rajtam. – Nem vagyok a halálomon – viccelődött, de amikor lábra állt, hirtelen a karom után kellett kapnia. – Csak megszédültem – szabadkozott azonnal, de onnantól nem volt kérdés, hogy elkísérem őt.
Egy fél órával később már vissza is értünk, gyógyszerekkel felszerelkezve, és Louis-t azonnal ágyba dugtam, miután bevette a lázcsillapítót. Egy hideg vízzel átitatott rongyot tettem a forró homlokára, és figyeltem, hogy néhány perc múlva már egyenletessé is vált a légzése. Estig el sem mozdultam mellőle, csak néztem, ahogy alszik, és közben azon gondolkoztam, hogyan érdemeltem ki, hogy ekkora csoda történjen velem. Még így, betegen is gyönyörű volt a sápadtság ellenére. És ami a legfontosabb: az enyém volt.


18 megjegyzés:

Marcsi írta...

Szia.
Alig bírtam már kivárni, hogy folytasd. De nem kellett csalódnom. Örülök neki, hogy Lou hamarosan szabadul, de ez keserédes szabadulás lesz a számukra. Csak azér imádkozom, hgy Harryt addig ne érje semmi baj. <3
Puszi

Andrea Nagy írta...

"Élt egyszer régen egy férfi, aki imádta a virágokat. Napokat tudott eltölteni azzal, hogy kisétált az általa oly becsesen gondozott kertjébe, és csodálta virágai szépségét. Egy nap azonban olyan virággal találkozott, ami más volt, mint a többi. A férfit földre terítette a virág lenyűgöző látványa, nem tudott szabadulni attól a félelmetes érzéstől, hogy lesz majd idő, amikor elveszíti a virágot. Odasétált a virághoz, és egy apró mozdulattal elszakította gyökerétől, majd a nappaliban lévő vázájába helyezte, hogy mindig vele legyen féltett és szeretett virága. A virág azonban idővel elhervadt, a férfi szomorú lett, mert ráébredt, hogy azzal, hogy magáénak akarta a virágot, megfosztotta őt szabadságától, és bár így egy rövid időre csak az övé volt, de végül mégiscsak elszakadt tőle. A férfi tudta, hogy soha nem kaphatja vissza virágát, mert az meghalt. Egész életét abban a magányban élte le, amit saját maga okozott magának. Többé egy virág sem tetszett neki, mert egy sem volt ahhoz fogható, akit ő szeretett."
Tihanyi Márk

Nem olyan régen olvastam ezt az idézetet, és ahogy olvastalak beugrott pár sora.Egy kicsit hasonló az érzés.
Hihetetlenül jó rész lett. Harry fél. Fél attól, hogy elveszíti Louist, de lehet attól még jobban fél,hogy nem,és ha kikerül nem felel majd meg neki.
Bíznia kéne Louban egy kicsit jobban.
Türelmetlenül várom a folytatást ♥️ ♥️ ♥️ ♥️ ♥️ ♥️ ♥️ ♥️ ♥️ ♥️ ♥️ ♥️ ♥️ ♥️


Névtelen írta...

Már nagyon vártam a folytatást. Köszi! nagyon jó lett ez is sajnálom hogy el kell hamarosan válniuk. És már várom hogy hogyan alakul a történet közöttük ha az elválásukra kerül a sor.

Névtelen írta...

Várni, csak várni, mindig csak várni! Nagyon jó volt!

Névtelen írta...

Szia!

Edesek mint mindig, bar Hazz az elejen eleg meggondolatlanul mondta azt amit.
Kivancsi vagyok mi lesz ha Lou valoban napokon belul szabadul! :(
Es remelem Louisnak nincs semmi komoly baja es tenyleg csak egy kis megfazas.
Koszonom a reszt, mar nagyon vartam! <3

Puszi, D.

Hópihe írta...

Végre, végre, végre! Annyira vártam már őket. Imádtam minden sorát. Nagyon szép csendes, szinte lírai rész lett. Szinte körül ölelt az a mély érzés, ami közöttük van. Megszakad a szívem Harryért, hogy mi lesz vele bent a továbbiakban Louis nélkül. Eddig kibírta, nem volt veszíteni valója, de most már van. Reménykedem benne, hogy Jason nem csinál vele semmi galádságot. Louis is aggódik érte, mert tudja, ha ő kimegy, Harry összeomlik. Félti, hogy ne csináljon semmi őrültséget, s vele se csináljanak semmit. Harry bízhatna jobban is Louisban, ha kimegy, de érthető az aggódása. Az önbecsülése a béka s...ge alatt van, azt hiszi, ő nem tud neki nyújtani semmit, mert ő egy senki. Ezt tartja magáról.🤔😭😢 Nagyon kell mellé Lou! És szegény Louissal mi történhetett? Valóban valami vírus, vagy vajon mitől lázasodott be? Aggódásom látványosan fokozódik! Imádtam a részt, köszönöm!😍😍😍Remélem következőre nem fog kelleni ilyen sokat várni!

Unknown írta...

Csodálatos volt ,szinte simogatta az ember lelkét .Mi lesz a fiúkkal ,ha Lout kiengedik ?De inkább az a fontosabb kérdés mi lesz Harryvel ? Remélem Jason már nem fog ártani neki .Nem egy cukormázas történetet írsz ,tehát minden előfordulhat .Imádtam ezt a részt is .Köszönöm!


Petruska írta...

Szia Drága,
Fantasztikus rész volt,mint mindig!😘😘😘😘
Nagyon várom a folytatást,remélem mikor Harry egyedül marad,nem fogod sok szenvedésnek kitenni és Lou tud rajta kintröl segiteni.
A könyvtáros bácsit nagyon birom,kedves,jólelkü.
Köszönöm!😘

Carmen írta...

Szia Csajszi! Ezt nem mondtam elsőre, de imádom, hogy Lou nem kapta fel a vizet azon, hogy Harry rögtön más ágyába akarta küldeni odakint! Működik a kommunikáció, meg tudják beszélni a dolgokat, wow! :D A könyvtárost pedig megszorongatnám Harry helyében. Tündér! :) Alig várom a következő részt! Bár félek tőle, mert ezután a kellemes kis részecske után előre tudom, hogy kellemetlent hozol majd.. :P Pusszantás!

HDawn írta...

Szia!
Nagyon örülök, hogy tetszett a rész, és megérte várni rá :) Hamarosan hozom a folytatást. Puszi!

HDawn írta...

Szia!Nagyon szeretem a kis történeteidet. Akkor is, ha az életből hozod őket, vagy ha egy író tollából. :) Ez is nagyon passzolt ide, köszönöm, hogy leírtad. Sietek a folytatással. Puszi :)

HDawn írta...

Szia!
Köszönöm, hogy írtál és hamarosan jön a következő rész. Puszi :)

HDawn írta...

Örülök, hogy tetszett. Remélem, a következő részre is megérni várni ;) Puszi!

HDawn írta...

Szia D!
Talán Harry meggondolatlan volt, de szegény még tapasztalatlan ilyen érzelmek terén :) Bár én büszke vagyok Lou-ra, hogy nem kezdett el hisztizni miatta :D Hozom a folytatást nemsoká. Puszi :)

HDawn írta...

Szia Szörpi :)
Talán ez volt a vihar előtti csend, majd meglátjuk ;) Hát igen... Harry élete nem valami rózsás, és azután is lesz bőven nehézsége, hogy kiengedik. Tulajdonképpen a négy fal között nőtt fel. De Lou biztosan segít neki, ha már ott tartunk. Addig viszont... meglátjuk ;) Puszi!

HDawn írta...

Köszönöm, örülök, hogy tetszett a rész. :) Úgy van, még sok minden történhet, jó is, rossz is, meglátjuk ;) Sietek a folytatással. Köszönöm a kommentet, puszi :)

HDawn írta...

Szia :)
Köszönöm, örülök, hogy tetszett. Meglátjuk, hogy alakul a fiúk sorsa. Hamarosan hozom a folytatást. Puszi :)

HDawn írta...

Sziaaa :)
Én is imádtam Lou-t, amiért megértette, Harry miért akadt ki, és nem kapta fel a vizet :D Meglátjuk, milyen lesz a folytatás... ;) Puszi, és minden köszönök :)