2018. április 1., vasárnap

Megfigyelve - 14. Felnőtté válás

Sziasztok! Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok nektek! :) A nyuszi meghozta a következő részt, amihez jó olvasást kívánok. A jövőhétre pedig TU-val és My indigo-val is készülök ;)


14. Maturation 
Felnőtté válás: A genetika által meghatározott természetes öregedési folyamatoknak köszönhető változások.

14 évesen

Egy kis, műanyag pengetőt fogtak az ujjak, amelyeken a bőr a fiatal kor ellenére máris megkeményedett. A pengető találkozott a húrokkal, és létrehoztak egy dallamot, amit elénekelt szavak kísértek. A hálószoba akusztikája szörnyű volt, de fontosnak tartották a gyakorlást akkor is, ha távol voltak a stúdiótól. A felvételek hamarosan elkezdődnek, és addig is a zenekarnak még sokat kell fejlődnie. A szerződés aláírást követő önbizalmuk hamar megcsappant, amikor szembesültek a valósággal, hogy bár elég jók voltak a kiadónak, még nagy út áll előttük.
– Ez nem hangzik jól. Valami nem stimmel – szólt közbe Andreas a földről, ahol közönségként és kritikusként is közreműködött a próbán. Egyedül az alkotói folyamatok közben és a próbákon volt lehetősége találkozni az ikrekkel az iskolán kívül. Úgy tűnt, mindig nagyon elfoglaltak voltak, és amikor a stúdióhoz tartozó kis lakásba költöztek, egyáltalán nem láthatta őket.
– Honnan tudnád? – kérdezte Tom játékos hangon, miközben tovább folytatta a dalt. Bill a dalszöveget nézte, és bár Tom figyelmen kívül hagyta Andreas kritikáját, ő elhatározta, hogy mindig maximálisan fog teljesíteni. Ragaszkodott hozzá, hogy minden tökéletes legyen.
– Hé, te kértél meg rá, hogy hallgassam meg – emlékeztette Andreas. Szerette volna ha csak azt kell mondani az ikreknek, hogy mennyire nagyszerűek – ezzel elkerülve a konstruktív kritikát –, de hónapokkal ezelőtt megbeszélték vele, hogy nem kíváncsiak a sekély dicséretre.
– Nem. Bill kért meg rá, hogy hallgasd meg – felelte Tom. Gúnyolódónak kellett volna hangoznia, de inkább gyűlölködés bújt meg a szavak mögött. Andreas kényelmetlenül feszengett. Az ösztöne azt súgta, hogy menjen el, hiszen Tom nyilvánvalóan nem akarta, hogy velük legyen, de észrevette, ahogy Bill dühösen bámult a bátyjára.
– Fogd be, Tom! Ne hallgass rá, Andy. Csak azért ekkora seggfej, mert David közölte vele, hogy sokkal többet kéne gyakorolnia – mondta Bill, mert mindig kifogásokat keresett Tom viselkedésére. Megrúgta a testvére sípcsontját és esdeklően nézett Andreasra, hogy maradjon.
Andreas csapdába esett. Tom azt akarta, hogy menjen, de Bill szerette volna, ha marad. A legrosszabb az volt, hogy azt sem tudta, mi folyik itt. Ritkán látta át az egész helyeztet. Vajon ezúttal mit követett el? Egy kicsit túl sokáig nézte Billt? Több figyelmet fordított az egyik testvérre? Andreas lázasan kutatott az elméjében magyarázatok után, de semmit sem talált.
Az, hogy nem volt ötlete, sokkal veszélyesebb volt, mint megtalálni a bűnbakot, mert a semmi jelentheti, hogy AZ a gond. Majdnem egy év telt el azóta, és Andreas még mindig attól rettegett, mikor csap le a fejsze. Az eset után napokig úgy ébredt reggelente, hogy várta, Tom majd megjelenik a házukban és a falba veri a fejét amiatt, hogy megérintette az öccsét. Ezért inkább hetekig kerülte az ikreket, míg egy nap Tom felhívta és megkérdezte, szeretne-e velük lógni. Meg volt róla győződve, hogy az egész csak átverés, és a fiú azért hívta fel, hogy kicsalja a házból, ezért úgy indult el otthonról, mintha a parkban a biztos halál várna rá. Ehelyett az ikrek büszkén mutatták meg neki azt a doboz cigarettát, amit Gordon bandájának egyik tagjától csórtak el. Andreas aznap fejfájással tért haza az első cigije miatt, és a tudattal, hogy a csókról nem fognak beszélni.
Sosem ismételték meg. Úgy látszott, ő és Bill is kölcsönösen nagy hibának könyvelte el. Andreas úgy érezte, hogy kihasználta a fiú kiszolgáltatottságát, Bill viszont meg volt róla győződve, hogy kihasználta a barátja segítőkészségét. Tudta jól, hogy Andreas bármit megtenne, amire kéri, még akkor is, ha a dolog taszítja őt. Pont úgy, mint mikor rávették, hogy egyen sarat. Bill annak a sárdarabnak érezte magát, de lassan túllépett a történteken. Nem vették figyelembe, a szőnyeg alá söpörték, de Bill remélte, hogy Andreas továbbra is ragaszkodni fog a tagadáshoz. Hiszen a fiúnak már ismernie kellett a „csak színlelés” szabályait.
Andreas szemei találkoztak Bill könyörgő tekintetével, és máris tudta, hogy bármit megtenne a kedvéért. Csak színlelnie kell. Hozzászokott már a fiúk furcsa viselkedéséhez, és úgy döntött, viszonozza a gúnyolódást, hogy elterelje a figyelmet az igazi feszültségről.
– Ja, megértem, miért szigorítottak be Tomnál. Borzasztóan hangzik, amikor játszik a gitáron – jegyezte meg vigyorogva.
Egy párna repült a feje felé, és pillanatokkal később Tom alatt találta magát.
– Ne bántsátok egymást! – kiáltotta Bill, miközben gondterhelten figyelte, ahogy a bátyja és a legjobb barátja a földön birkózik, és próbálják egymást a padlóhoz szegezni. Ez a játékos verekedés volt az egyik legjobb módja, hogy a dominanciáért harcoljanak, mert egyéb esetben felbukkanna Tom félelmetes, féltékenység vezérelte dühe, de Bill ennek ellenére még mindig aggódott. A féltékenység egyre ritkábban bukkant fel, de Bill jól tudta, csak azért, mert sikerült az igazságot eltitkolnia. – Andreas! Ne az ujjait! Azokra szükségem van! – sikoltotta Bill, amikor látta, hogy a barátja hátrafeszítette Tom ujjait, miközben verekedtek.
– Bill! – kiáltotta Tom tágra nyílt szemekkel. Andreas már elengedte az idősebb testvért, és ő is Billre meredt amolyan „neked meg mi a bajod?” arckifejezéssel.
– Istenem, Tom! Úgy értem, játszanod kell a gitáron! Nem akarok helyettesítőt keresni, te idióta – felelte Bill, és dühösen elpirult, amikor rájött, hogy hangzott az előző hozzászólása.
Andreas újra átgondolta az egészet, és ismét úgy érezte, hogy nem érti, mi történik. Hiába volt évek óta az ikrek körül, még mindig nem fejtette meg a nyelvüket. Valójában minél több időt töltött velük, annál jobban érezte azt, hogy nem is akarta tudni, mi folyik itt.
– Olyan furcsák vagytok néha – nevetett, mire a következő pillanatban már két párna suhant át a szobán, hogy végül eltalálja az arcát.
**
– Mit éreztél, amikor Bill ezt mondta? – kérdezte Doktor Engle. Az előtte ülő tinédzser már alig hasonlított ahhoz a kisfiúhoz, akit kilenc éve ismert meg, de a légkör mégis családias volt a kis helyiségben. Tom nem tudott elrejtőzni a rasztái és a több számmal nagyobb ruhái mögé, mert a doktor még mindig látta benne az ideges kisfiút, aki félt másokkal beszélni – kivéve a testvérét –, és rettegett attól, hogy elveszik tőle Billt.
– Megijedtem – mondta Tom. A beszélgetések elején ritkán fejtette ki a gondolatait, csupán a legegyszerűbb válaszokat adta. Nem számított, hogy már számtalanszor ült azon a kanapén, hogy elmondja a problémáit a férfinak, még mindig szüksége volt egy kis bemelegítésre, hogy beszélni kezdjen.
– Féltél? – kérdezte a doktor.
– Igen, féltem, hogy most tényleg elszúrta. Attól tartok, hogy egyszer nagyon elszóljuk magunkat, és már nem tudjuk kimagyarázni. Andreas előtt lebukni is elég rossz lenne, de mostanában sokkal több szem és kamera szegeződik ránk – magyarázta Tom. A lábai halkan doboltak a földön és nem bánta volna, ha a kezeit is elfoglalhatta volna valamivel. Néha azt kívánta, bár hozhatná magával a gitárját, mint Bill a dalszövegkönyvét.
– Ez teljesen logikus félelem. Azzal, hogy híresek lettetek, a lebukás veszélye is nőtt. Milyen megoldásokat látsz a problémára? Mondj el mindent, ami eszedbe jut, még akkor is, ha annyira szörnyű, hogy bele sem akarsz gondolni – kérte Doktor Engle.
Tom néhány percig hallgatott. Gyűlölte ezeket a feladatokat, de már megszokta, hogy a férfi sosem rágta a válaszokat a szájukba. Helyette arra kérte őket, ők találják meg, hogy önállóan is leleményessé válhassanak. Végül eszébe jutott valami, és tétovázva mondta ki a legrosszabb dolgot, amelyre csak gondolhatott:
– Abba kéne hagynunk…
– Mit kéne abbahagyni? – kérdezte a doktor.
– Azokat dolgokat, amiket mások nem akarják, hogy csináljuk – motyogta Tom. Még mindig gyűlölte, hogy ennyire őszintén beszéltek a doktorral mindenről. Furcsa volt a teljes titkolózásból hirtelen a teljesen őszintévé válni csak azért, mert belépett azon az ajtón.
– Képes lennél rá? – kérdezte a doktor szkepticizmussal a hangjában, de inkább megértően, mint durván. Nem volt értelme, hogy a fiú hazudjon neki. Tom és Bill sosem fogják abbahagyni, hacsak el nem választják őket, és ezt Doktor Engle jól tudta.
– Nem – ismerte be Tom.
– Rendben, akkor várom a következő ötletet – sürgette.
Tom újra a fejét törte, de megint egy szörnyű ötlet jutott eszébe:
– Abbahagyhatnánk a zenélést, feloszlathatnánk a bandát. Sokkal kevesebb ember figyelne minket, és a kockázat nem lenne akkora – mondta Tom. Arra várt, hogy a doktor mondja neki, hogy ez egy hülye ötlet, mert követni kell az álmaikat.
– Ez tényleg csökkentené a kockázatot – állapította meg a férfi, mire Tom idegesen fészkelődni kezdett. Nem akarta ezt hallani. – De valóban képes lennél megtenni? És Bill? Emlékszel, hogy egy döntés előtt mindig át kell gondolni, hogy hat az majd másokra? Van rajtatok kívül még két fiú a zenekarban, egy aláírt szerződés, és olyan emberek, akik elköteleződtek mellettetek – tette hozzá a doktor.
– Igen, ez is hülye ötlet. Mindegyik az – mondta Tom egyre frusztráltabban.
– Tudod, hogy működik ez, Tom. A rossz ötletekkel kezdjük, hogy kizárhassuk őket, és megtaláljuk a jókat. Próbálkozz tovább – bólintott a doktor bátorítóan.
Tom felsóhajtott és belesüppedt a kanapéba. Doktor Engle olyan fejet vágott, mint amikor volt egy nyilvánvalóan helyes válasz, de ő nem vette észre. Ez azt jelentette, hogy át kellett gondolnia, miről beszéltek a férfival régebben. Amikor végre rájött, hülyének érezte magát, hogy ez nem volt az első gondolata:
– Beszélnem kéne Bill-lel. El kéne mondanom, hogy félek, és kitalálhatnánk valamit együtt – felelte Tom.
– Ez jó ötletnek tűnik – mondta Doktor Engle mosolyogva. – Ne feledd, még csak kisgyerekek voltatok, amikor te és Bill megtévesztettétek a világot. Ha kommunikáltok egymással, ezt is meg tudjátok oldani. Nem kell választanod az életed és az öcséd között. Nem kellene… – A szavakat páratlan őszinteséggel és hitelességgel mondta, de csak azért, mert a doktor is ugyanúgy képes volt a megtévesztésre, mint az ikrek. A fiúk sosem fogják látni azt a belső konfliktust, amellyel küzdött minden egyes alkalommal, amikor tanácsot adott a fiatal ügyfeleinek azzal kapcsolatban, hogyan lehet becsapni a világot és elrejteni mindenki elől az illegális kapcsolatukat.
– Beszélek vele – mondta Tom.
– Örülök, hogy úgy döntöttél, beszélsz vele. A kommunikáció és az őszinteség nagyon fontos most. Sokkal fontosabb, mint valaha, hogy nyitottak legyetek egymással. A zenekarnak már vannak rajongói, ugye? Beszélnetek kell arról, hogy mit érzel, amikor Billt körülrajongják. Mindketten tudjuk, hogy az öcséd mennyire karizmatikus. Az emberek imádni fogják, és neked valahogy meg kell birkóznod ezzel a gondolattal. Nem hagyhatod, hogy a féltékenység uraljon. A féltékenység gondatlansághoz vezet, a gondolatlanság pedig hibát okoz – mondta a doktor olyan bölcsességgel, ami valahonnan a tankönyveken és egyetemi előadásokon kívülről jött.
Tom egy pillanatra elgondolkodott, és rájött, hogy igaza van a férfinek. Ő és Bill már többször veszélyesen közel kerültek ahhoz, hogy elkapják őket, és már nem is számolta, hányszor szólták el magukat Andreas előtt. Majdnem mindegyik eset akkor történt, amikor féltékenység és a Bill iránti féltés vezette.
– Dolgozom rajta. Megpróbálom kordában tartani – mondta halkan. Az ilyen pillanatokban úgy érezte, rá hárul, hogy titokban tudják tartani, a teste pedig láthatóan lesüllyed a felelősség súlya alatt.
A doktor észrevette a testbeszédet, és ösztönösen megértette:
– Tudom, hogy így van, Tom. Sokat fejlődtél. A következő lépés, hogy őszintén tudjatok kommunikálni Bill-lel. Te odafigyelsz arra, hogy kordában tartsd a féltékenységed, de Billnek is vannak saját feladatai. A következő alkalommal beszélgetünk arról, hogy hogyan kell együtt dolgoznotok.
Tom bólintott és gyorsan az órára pillantott. A következő találkozás megemlítése azt jelentette, hogy ennek hamarosan a végére érnek. De a foglalkozások mindig ugyanazokkal a kérdésekkel végződtek. Olyan kérdések, amik miatt Tom a nap hátralévő részében rosszul érezte magát.
Doktor Engle tudta, hogy ezek a kérdések kényelmetlenül érintik a fiút, de ellentétben a közhiedelemmel nem volt szükséges, hogy az ügyfél minden beszélgetés végén kellemesen érezze magát. Néha a kellemetlenség visszavetődött és haladást váltott ki.
– Tom, ez nagyon sok munkát, odafigyelést és kockázatot jelent, főleg egy tizennégy évesnél. Biztos vagy benne, hogy még mindig ezt akarod? Teljesen rendben van, ha meggondolod magad. A kapcsolatotok azon része véget érhet, de attól még ugyanúgy szeretheted Billt. Nem szükséges, hogy így fejezd ki – mondta a doktor olyan óvatosan, ahogy csak tudta. Tom talán nem akarta ezt hallani, de szükséges volt.
– Nem fogom magam meggondolni – mondta Tom határozottan, teljes meggyőződéssel. Nem a saját válasza okozta a nyugtalanságát. Inkább az a tudat, hogy erre a kérdésre Billnek is válaszolni kell. Vajon ő is olyan könnyedén és magától értetődően jelenti ki azt, amit Tom?
**
– Ó, istenem, Tom. Pontosan ott – sziszegte Bill örömmel, miközben a háta ívbe feszült. Hosszú végtagok hevertek teljes kuszaságban az ágyon, és ujjak markoltak a lepedőbe, mintha a gravitáció eltűnt volna a szobából. Tom ajka forrónak hatott a bőrén, ahogy haladt lefelé a csókokkal először a nyakán, majd a mellkasán, ami alatt a szíve őrült ritmusban vert.
– Pontosan hol, Bill? Itt? – kérdezte Tom, majd a fogai közé csípte Bill nyakának bőrét. – Vagy itt? – tette hozzá, és hogy megmutassa, mire gondol, kicsit erősebben megszorította a testvére farkát, majd egy határozott mozdulattal végigsimított rajta. A gyönyörű hang, ami elhagyta Bill torkát, arra utalt, hogy úgy értette, mindenhol. Amikor Bill a gyönyör határán lebegett, a kényeztetés mindenhol tökéletes volt. Tom érintéseinek hála még a könyöke is erogén zónává változott.
Tom elégedett vigyorral nézett le az öccsére. Bill szemei csak félig voltak nyitva, és a kéj átitatta a tekintetét. A homlokán kis verejtékcseppek képződtek, és a duzzadt ajkai minden egyes lélegzetvételnél megremegtek. Tudta, hogy a fiú majd meghal az orgazmus utáni vágytól, de szándékosan tartotta a határon, hogy a játék is tovább tarthasson. Bill alkalmanként megpróbálta erőtlenül felemelni a csípőjét, hogy a pénisze még több figyelmet kapjon, de Tom olyankor a saját súlyával szögezte a matrachoz, miközben simogatta és könyörtelenül tovább csókolta.
Egy újabb kis harapás a nyakán, és Bill tudta, hogy képtelen többet elviselni.
– Tomi, kérlek! – nyögte. Ez a csöndes esdeklés sokkal jobban simogatta Tom egoját, mintha a legnagyobb éljenző tömegnek játszana. Gyanította, hogy ezzel az érzéssel semmi sem fog versenyezni, még akkor sem, ha ezreknek fognak játszani, ahogy Bill megjósolta.
– Mire kérsz? – kérdezte Tom, és kicsit lassabban simogatta az öccsét, hogy még tovább frusztrálja. Elvigyorodott, amikor Bill csalódottan nyafogni kezdett.
– Kérlek… én… oh, istenem – zihálta Bill. A beszéd még nehezebb lett, amikor Tom szabad keze kalandozni kezdett az egész testén. Az ujjak a meztelen combja fölött táncoltak, és olyan könnyedén mozogtak, mintha csak gitározna. Bill ismét megfeszítette a hátát, a felette támaszkodó bátyjához dörgölőzött és érezte Tom merevedését a combjához feszülni. – Le foglak szopni! – ígérte Bill két gyors lélegzetvétel között.
– Mindenképpen le fogsz szopni – súgta Tom, miközben lágyan belemélyesztette a fogát abba az érzékeny pontba, ahol Bill nyaka és válla találkozott. A lélegzete forró volt, és a szavak apró lángoknak hatottak a fiatalabb testvér bőrén. Tom egy kicsit még kínozta őt, de a tettei egyértelművé tették, hogy elfogadta az ajánlatot. Bill hamarosan érezte, hogy a bátyja keze kettejük közé csúszik, míg ő a fiú vállába kapaszkodott és a mellkasához simult elég helyet hagyva ahhoz, hogy Tom egyre gyorsabb ütemben simogassa.
Most már nem volt elég levegő a szavakhoz. Bill túlságosan elfoglalt volt azzal, hogy a bátyja karjaiba simuljon és remegjen, Tom pedig arra koncentrált, hogy a testvérét a legélvezetesebb módon simogassa. Bill kielégítése éppen egy olyan művészi forma volt, mint a gitározás, és ezért nagyon komolyan vette a tökéletes kivitelezését. A keze már csúszós volt az előnedvtől, ahogy tovább kínozta az öccsét, és nemsokára érezte, ahogy Bill megfeszült és remegett a közeledő csúcspont előtt.
Éppen a megfelelő pillanatban szorította a hüvelykujját a fiú makkjának idegvégződésekkel teli alsó részéhez, és elégedetten elmosolyodott, amikor elérte a megfelelő hatást. Olyan volt, mint lefogni egy tökéletes akkordot és jutalomként megkapni az édes hangot. Bill gerince ívbe hajlott, a feje hátracsuklott és az ajkait néma sikolyra nyitotta. Forróság cikázott végig a testén, amitől behajlította a lábujjait és remegett. Tom folytatta a simogatást, miközben Bill spermája beterítette a hasát, és csak akkor állt meg, amikor a fiú nyöszörögni kezdett, így tudatva vele, hogy túl érzékeny ahhoz, hogy tovább játszanak.
Tom óvatosan lefektette Billt az ágyra és elnyúlt mellette. Bill azonnal hozzá bújt, mintha csak így érezné magát biztonságban. Ez volt az egyik furcsa különbség közöttük. Miután Tom elélvezett, nem akarta, hogy megérintsék. Csak mozdulatlanul szeretett feküdni és felépülni az orgazmus intenzitásából. Bill teljesen más volt. Szerette, ha ölelték és nyugtatóan kényeztették, miután egy kicsit magához tért a rózsaszín ködből.
Egy elégedett sóhaj hagyta el a fiatalabb fiú ajkait, miközben a bátyja ujjait érezte a rövid hajában. Ilyenkor igazán sajnálta, hogy levágatta, és talán egy nap majd újra megnöveszti, hogy Tom úgy tudja babusgatni, mint régen. Ahogy a gravitáció lassan visszatért a szobába, Bill a testvére felé fordult és forró csókokkal halmozta el. Bár Tom sosem panaszkodott, az öccse jól tudta, hogy szinte epekedik a saját orgazmusáért. A kegyetlen, kínzó testvérével ellentétben Bill nem akarta tovább várakoztatni.
Lassan felült, és még egy darabig a fiú ajkait csókolta, de aztán elindult lefelé. Miközben Tom a csókokra koncentrált, Bill elhelyezkedett a combjai között. A körmei végigfutottak Tom combjának érzékeny belső részén, mire a fiú élvezettel felszisszent.
Egy puha nyöszörgés hagyta el Tom ajkait, amikor Bill a forró nyelvével végignyalta a hasát. Majdnem felugrott, amikor megérezte a fémet a bőrébe nyomódni, mert bár Bill már hónapokkal azelőtt csináltatta a nyelvpiercingjét, ő minden egyes alkalommal meglepődött, amikor a hűvös anyag a testén táncolt. Már a gondolat elég volt – hogy Bill a farkán fogja majd használni – ahhoz, hogy végigfusson rajta a jóleső borzongás, főleg ahogy az öccse egyre lejjebb haladt a nyalintásokkal.
– Basszus! Csak csináld! – morogta Tom, amikor Bill a combjára rajzolt nedves nyolcasokat a nyelve hegyével. A fiatalabb fiú felnézett a bátyjára és elmosolyodott, majd leeresztette a tekintetét az ágaskodó péniszhez és várakozón nyalta meg az ajkát. Bill ebben a helyzetben élvezhette a kontrollt Tom felett.
Tom lehunyta a szemét és felkészült az elképesztő érzésre. Érezte Bill lélegzetét a bőrén, és tudta, hogy hamarosan a forró, nedves ajkai is követni fogják. Aztán felnyögött, de ennek semmi köze sem volt a gyönyörhöz, inkább csalódottan hangzott, mert az ágy mellett elkezdett csörögni a telefon.
– Bill – mondta halkan, és könyörgően nézett a testvérére, hogy ne válaszoljon a hívásra.
– Bocsi, Tomi, de ez fontos lehet – szabadkozott Bill, miközben átmászott a bátyján, hogy elérje a telefonját. Megköszörülte a torkát, leült az ágy szélére, majd fogadta a hívást.
– Halló? – kezdte Bill. Tom még csak azt sem tudta, ki lehet a vonalban, de remélte, hogy holtan esik össze. – Szia, Georg. Nem, nem csinálunk semmi különöset, csak pihenünk – felelte Bill. Tom a szemét forgatta, és a párnát a fejére húzta. Legszívesebben ordított volna. – Igazán? Nagyszerűen hangzik! – mondta a fiú izgatottan. Normál körülmények között Tom utálta, ha csak a beszélgetés egyik felét hallotta, de ez most kifejezetten gyötrelmes volt. Azt akarta, hogy Bill azonnal tegye le az átkozott telefont! – Kit érdekel, hogy Jost beleegyezik-e, vagy sem? Nincs semmi arról a szerződésben, hogy nem játszhatunk a baráti társaságunknak, ha úgy tartja kedvünk. Ráadásul ez nem egy fizetős koncert lenne – jegyezte meg Bill vádaskodással a hangjában, ami feldühítette Tomot. Mi a fenéről beszél az öccse, és miért felejtette el ilyen hirtelen, hogy ő ott fekszik mögötte meztelenül, olyan állapotban, ahogy hagyta?
– Oké, szóval a parti szombaton lesz? Nagyszerű, ott leszünk. Te és Gustav tudjátok hozni a cuccokat? Ja, Tom gitárja itt van – felelte Bill, miközben egyeztették a részleteket. Nem vette észre, hogy a bátyja már füstölög mellette.
Tom nagyon dühös volt. Nem csak azért, mert Bill félbeszakította a lopott pillanatokat egy hülye telefonhívás miatt, amikor olyan ritkán volt lehetőségük egy kis magányra, de még valami programot is leszervezett egy idétlen, ingyenes koncertre anélkül, hogy megbeszélték volna. Annyi dolog feldühítette abban, amit Bill mondott a telefonba, hogy nem is tudta, hol kezdje. Ezért ahelyett, hogy bármit mondott volna, inkább a farmerjáért nyúlt.
– Igen, tényleg nagyon unalmas itt. A parti jól hangzik. Felveszel minket? – Bill tovább csevegett a telefonon, még mindig figyelmen kívül hagyva, mi van a bátyjával. Még csak észre sem vette, amikor Tom lecsúszott az ágyról és felvette a ledobált ruháit. Bill semmit sem vett észre egészen addig, amíg az ajtó becsapódott, és rájött, hogy Tom eltűnt.
– Georg, mennem kell. Hívlak később, rendben? Igen, szia – hadarta Bill gyorsan. Megszakította a hívást és kétségbeesetten próbálta minél hamarabb magára húzni a ruháit. Annyira sietett, hogy kifordítva vette fel a pólóját, és még mindig a nadrágja cipzárját próbálta felhúzni, ahogy átvágott a folyosón Tom szobája felé.
Nem foglalkozott a kopogtatással, rögtön a kilincsre tette a kezét. Biztos volt benne, hogy zárva fogja találni, de az ajtó legnagyobb meglepetésére könnyedén kinyílt, hiszen senki sem volt bent. Belépett és körülnézett a kis szobában. Nem találta a bátyját, és az ösztönei azt súgták, hogy a fiú nincs a házban. Lerogyott Tom ágyára, miközben a párnáját a mellkasához szorította. Bill tudta, hogy elcseszte, még akkor is, ha nem értette pontosan, mit csinált rosszul.
**
– Nem jött haza, csak reggel, és még a telefonhívásokra sem válaszolt. Anya nagyon mérges volt, szobafogságra ítélte, de ő úgy tett, mintha nem is érdekelné – motyogta Bill csöndesen, miközben a sötétkék lakkot kapargatta a körméről. Minden foglalkozás után újra kellett őket festenie, köszönhetően annak a szokásának, hogy a körmeit piszkálta, míg beszélgettek.
– Beszéltetek, amikor hazaért? – kérdezte Doktor Engle. Nehéz volt ott ülni, és egy tizennégy éves fiút hallgatni a szeretőjével folytatott vitáról, aki történetesen a bátyja, de a tapasztalt doktor semmi külső jelét nem mutatta a sokknak. Legalább az ikrek nem mentek bele olyan részletekbe, ami nem volt feltétlenül szükséges.
– Nem. Nem is aludtunk együtt azon az éjszakán. Megpróbáltam átmenni hozzá, miután hazaért, de bezárta az ajtót. Tom sosem zárja be a szobája ajtaját. – Bill hangja és arckifejezése nem volt összhangban. Az egyik haragot, a másik az elutasítás fájdalmát fejezte ki.
– Mit gondolsz, Tom miért zárta be az ajtót? – kérdezte a doktor. A válasz nyilvánvaló volt számára, de úgy tűnt, Bill nem hajlandó átlátni a történteken.
– Nem tudom – motyogta anélkül, hogy egyáltalán megpróbálta volna kitalálni.
– Próbáld újra, Bill – kérte a férfi türelmesen. Billnek már meg kellett volna tanulnia, hogy a „nem tudom” nem elfogadott válasz a foglalkozásokon.
– Azt hiszem, azért, mert nem fejeztem be, amit csináltunk, de ez az ő hibája. Amint lerakom a telefont, folytattam volna – mondta Bill elég gyorsan, hogy jelezze, már tudta a választ, csak makacs volt, és nem akarta elsőre kimondani.
– Mit gondolsz, miért ment ki Tom, amikor telefonáltál? – kérdezte a doktor. Arra gondolt, hogy rámutat arra, Tom mennyire csalódott lehetett, amikor úgy döntött, inkább elmegy otthonról mielőtt Bill viszonozhatta volna azt a figyelmet, amit ő kapott tőle, de nem akart ennyire nyilvánvalóan rákérdezni.
– Nem tudom – motyogta Bill, miközben lekapart egy nagy darab körömlakkot.
– Bill… – mondta Doktor Engle figyelmeztető hangon.
– Úh! – bosszankodott Bill, miközben dobbantott egyet a lábával. Nem akart erről beszélni, de amikor a doktor így nézett rá, mindig azt érezte, hogy kellene. Mintha a férfi arckifejezése azt üzente volna, hogy minden összeomlik, ha nem működik együtt. – Azért ment ki, mert utálja, ha felveszem a telefont, amikor van lehetőségünk kettesben lenni – mormogta Bill az orra alatt.
– Miért vetted föl? – kérdezte a férfi, miközben felkészült egy újabb „nem tudom”-ra.
– Nem tudtam, hogy ez ekkora ügy. Csak pár percet beszéltem – felelte Bill csendesen, mert nem akarta, hogy a doktor megint azzal a tekintettel bámuljon rá egy „nem tudom” miatt.
Doktor Engle a tollát a mappába helyezte és minden figyelmét a fiúnak szentelte. Figyelmen kívül hagyta a kék körömlakkdarabokat a padlóján, és a fiatal kliense szemébe nézett. A tekintete nem volt kemény vagy számonkérő, de mindenképpen ragaszkodott az őszinteséghez:
– Bill, az nagy ügy lenne, ha Tom abbahagyná az érintéseket, és felvenné a telefonját?
Bill úgy nézett ki, mintha valaki arconcsapta volna, és ez egy eléggé gyakori arckifejezése volt ezeken a foglalkozásokon. A doktor arra kényszerítette, hogy olyan dolgokat gondoljon át, amiket nem akart, különösen a saját egocentrikusságával kapcsolatban.
– Én… én kiakadnék – ismerte be, miközben leeresztette a tekintetét, mert nem akart a férfire nézni.
– És ha Tom terveket szőne anélkül, hogy előtte megkérdezne téged, majd lebeszélné telefonon valaki mással? – folytatta a doktor. Félig arra számított, hogy Bill feláll és kisétál az ajtón, ahogy már korábban is megtette, amikor arra kényszerítette, hogy szembenézzen valamivel, amivel nem akart.
Bill ezúttal maradt, de azért az ajtóra pillantott, mintha a menekülést fontolgatná. Tudta, hogy Tom rávenné, hogy menjen vissza, ezért inkább feladta az ellenszegülést és válaszolt a szörnyű kérdésre:
– Valószínűleg elég dühös lennék ahhoz, hogy Adreaséknál maradjak hajnalig, majd bezárkóznék a szobámba – ismerte be Bill, mikor rájött, hogy épp úgy reagálna, mint a bátyja.
– Bill, hihetetlen ajándék van a kezedben, és ritkán használod. A külsőtöket megváltoztattátok, de ez nem változtat a tényen, miszerint ikrek vagytok, és a közöttetek lévő kapocs sokkal mélyebb, mint más kapcsolatokban. Tudom, hogy még mindig működik köztetek, ugyanúgy, mint mikor először találkoztunk. Látom, ahogy kommunikáltok egymással anélkül, hogy kinyitnátok a szátokat. A legtöbb embernek találgatnia kell, mit érez a párja, de te érzed őt, ugye? – kérdezte a doktor, mielőtt egy kis szünetet tartott, hogy a fiúnak alkalma legyen bólintani.
Bill összegömbölyödött a kanapén és a kartámaszhoz kuporodott, mint mikor kisfiú volt és nem akart többet beszélni. Doktor Engle néhány szóval elérte, hogy bűntudata legyen, és nem akart semmi mást, csak Tomhoz bújni és elmondani neki, mennyire sajnálja. Az ingujját a szeméhez emelte, és várta, hogy a férfi befejezze az előadást, amivel teljesen a földbe döngöli.
– Csak azt kell tenned, hogy figyelsz, Bill. Érzed, amit Tom érez. Tudom. Csak néha figyelmen kívül hagyod, ha úgy kényelmesebb neked. Könnyebb úgy döntéseket hozni, ha nem beszéled meg vele. Régen, amikor kicsik voltatok, beszéltél vele, de akkor mindig ugyanazt akartátok. Minél idősebbek lesztek, annál több dologban fog eltérni a véleményetek. Kommunikálnod kell vele, Bill. Figyelned és hallgatnod kell őt – mondta a doktor gyengéden.
– Figyelni fogok – felelte Bill szipogva. Megint megtörölte a szemét, és elgondolkozott azon, mi értelme szemfestéket használnia a foglalkozások előtt, amikor az minden második alkalommal az arcán köt ki.
– Tudom, hogy ez nagyon kemény, Bill. Sokkal bonyolultabb, mint amivel egy tizennégy évesnek szembe kellene néznie – mondta Doktor Engle együttérzőn.
Bill gyorsan megrázta a fejét:
– Nem, ez megéri. Tudom kezelni. Legközelebb jobban csinálom.
– Biztos vagy benne, Bill? Biztos, hogy még mindig ezt akarod? Rendben van, ha csak testvérként szereted Tomot. Bármikor vissza tudsz lépni – emlékeztette a férfi, mint minden egyes foglalkozás végén.
Bill a szájához emelte a körmeit és megérezte a lepattogzott körömlakkdarabok ízét. Az ikrével ellentétben Bill habozott egy pillanatig:
– Nem fogom magam meggondolni – mondta tétován, a hitelesség nélkül, ami a bátyja szavaiban benne volt. Nem arról volt szó, hogy Bill nem volt biztos a saját elkötelezettségében. Soha egy pillanatig sem kérdőjelezte meg, hogy ezt akarta. Az ő aggodalma abban gyökerezett, hogy Tom megkérdőjelezheti a kapcsolatukat. Eléggé elcseszte ahhoz, hogy a bátyja egy egész éjszakát kimaradjon otthonról. Mi van, ha annyira elcseszi, hogy Tom örökre elmegy?

Egy kicsit most nyugisabb vizekre eveztünk, de ez nem lesz sokáig így. Látszik, hogy hiába a lelki kapcsolat, a szerelem, olykor mégis forronghatnak a felszín alatt olyan dolgok, amik csak azt várják, mikor törhetnek ki. Szerintetek hogy alakul majd a fiúk sorsa? Elég lesz az a segítség, amit a doktor tud nekik nyújtani? 

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

Sziaa!

Kellemes unnepet neked is! :)
Koszi h hoztal nekunk egy kis “nyuszis ajandekot”! Imadtam! <3
Bill neha tenyleg elegge csak magaval foglalkozik es sose gondol bele h forditott helyzetben o hogyan reagalna... :( En is tuti kiakadtam volna ha ezt velem teszik meg! De ki nem...?
Remelem h eleg lesz nekik a doki segitsege es meg tudjak oldani a problemakat, es a media elott sem buknak le.
Nagyon varom a kovit, a tobbi sztorirol mar nem is beszelve! :) <3

Puszi, D.

Andrea Nagy írta...

Szia Drága!
Türelmetlenül vártam ezt a részt!
Most az egyszer nem tudom mit gondoljak a fiúkról. Fogalmam sincs mi lesz a jövőben, és elképzelésem sincs mit fognak máshogy csinálni.Ha egyálltalán változtatnak valamin. Nagyon nehéz ez nekik. A kamaszkor küszöbén tele más problémákkal,ami amúgy is nehéz ebben a korban. Ott van nekik a zenekar a fellépések, és akkor még az egymás közelében kialakuló erős vonzódás.
Tom féltékenykedése, amit nehezen tud már kontrollálni. Bill egy kissé önző viselkedéséből fakadó fusztáció.
Huu .. szóval fogalmam sincs mit gondoljak.
De az biztos, hogy a doki fantasztikus.
Gondolkodásra készteti a srácokat.
Mert ha te magad jössz rá a megoldásra ahelyett hogy a szádba rágnák az sokkal maradandóbb. Tovább tart az élmény, hogy valamit elértél,meghoztál egy döntést amihez ragaszkodsz, és sokkal nehezebb feladni. Mert te döntöttél így.
Nem tudom mi lesz. Még csak nem is sejtem. De az már most világos, hogy óriási bonyodalmak lesznek. Óriási érzelmek nagy vihara.
Pussz 😘 😘 😘 😘

Gyö írta...

Sziiiiaaa!

Nyugisabb vizek????Pontosan melyik része volt nyugisabb???

(Kérlek emlékeztess, hogy ne szálljak veled hajóra...ja már megtettem...és rosszra is szálltunk. XDDDD) De vissza...

Amikor majdnem elszólták magukat...(és felvillant előttünk amint Tom ujja Billben mozog) vagy amikor Tom épp kiverte Billnek...aki utána lógva hagyta....
Jó nem repkedtek székek, de azért lelkileg most is buliztunk! :):/:)

De kezdjük XDD amivel kezdeni akartam....XDD
IMÁDOM a szerzők stílusát!!!! Már az első mondat is.....óóóóó ISTENEM....látom, hallom, érzem ahogy Tom ujjai által felcsendülnek azok a szólamok.♥♥♥ Persze nem mehetek el a kezek mellett sem, egy mondat és érzed azon kezek tapintását......♥♥♥ Juhhúúúú KETTŐ mondaton túljutottam! XDDD

(Nagyon, nagyon mellék gondolat, de ezen kezek ábrázolása eszembe juttatta Tom szárnyainak lágyságát......♥♥♥ )

Na és hát a jelenlévő humor...bár ez nem egy komédia..én akkor is csípem. Szűken mérik, stílusból adódóan, de nekem ez a bújtatott, minimál stílussal adagolt is tetszik. Sőt!!! Én mint kétértelműség királynője, igazi csemegeként kezeltem Bill kis mondatát! XDDDD Zsenialitásból adódóan, mind írói, mind fordítói, láttam magam előtt a jelenetet teljes valójában......bennem is bennem ragadt a levegő pár nanoseceundumig, csak, hogy nevetés útján távozhasson.

Óóóó Bill megértem pánikod, Nekem is szükségem lenne azokra az ujjakra és Én is félteném Őket. :):):)

Andy m! Megértem szorult helyzeted...nehéz ügy! Oda szeretnél tartozni és nem is akárhogy ahova nem igazán lehet bejutni! (Tényleg gondok vannak velem ma..IS...de erről az orosz piac jut eszembe...XDDD tudom, tudom beteg vagyok!)

Nem tudom meddig fog még az a csók feledés homályába veszni, de mint tudjuk a csontvázak ki szoktak borulni, szegények laBillis lelkek..XDDD. Nem bírják a bezártságot abba a bizonyos szekrénybe....több teória is van a buksimban, hogy fog kibukni...

1. A doki lesz a "vesztük", mert ha galibát okoz is, soha nem jó a titok. A mindent meg kell beszélni kampányával.

2. Összeveszik Andy Tommal és azért, hogy bánthassa, odavághasson Tomak kicsúszik.....bár ezzel saját sírját ássa. "Bill engem örömmel csókolt. vagy Engem NYILVÁNOSAN is megcsókolhat.....vagy valami ilyesmi, lények A köpi el magát.

3. Bill lelkiismerete....

Olyan jól ábrázolnak, hogy velük éled a lelki tusájukat is. Mondtam már, hogy IMÁDOM ezt a történetet (is)???

Megint halom gondolatom van még, de már most hosszabb a kommentem mint a rész...na jó nem...ez is egy tök jó dolog....JÓ HOSSZÚak a részek!!!!

Kitérhetnék a dokira, de nem nagyon teszem....ismételten ADOM a dokit! ♥♥♥ Szeretem, ahogy kezeli a helyzetet, a fiúkat, szeretem, hogy nálla még jobban kukkolhatunk.....és nem csak a fiúkból kapunk morzsákat, hanem belőle is! Szeretem, hogy gondolkodtat a fiúkat is és engem is!

A kanapéján, Tom mellett ülve...jöttek ismételten a "filozófiai" való élet gondolatok.

Mi tényleg csak azt látjuk, na jó a modern kor miatt már szembesülünk náluk és más sztároknál is, hogy nem fenékig tejfel az élet, de...hogy haverok, buli, Fanta a "sztár lét".

De most is egy olyan dologról esett szó amire nem is gondolnál....Tom a valóságban is óvja és imádja Billit! Gyakorlatilag saját KaulitzVerzumban léteznek, léteztek. Milyen nehéz lehetett elfogadni az "osztozkodást"??? Vagy csak azt feldolgozni, hogy még több minden lesz ami gondot okozhat, veszélyt jelenthet....és sajnos erre történt is példa, lehet, hogy kifelé mutat egy macsó álarcot, de belül egy nagyon is gondoskodó és szerető lélek...bár ezt már beszéltük.

Na mára ennyi, mert teljesen elkalandoztam.

KÖSZÖNÖM és elnézést az előző részeknél való hiányzásért....NEM a kisebb IMÁDAT az oka!!!♥♥♥

Millió ölelés!!!

Gy

Gyö írta...

Nem fog ki rajtam......XDDDD

De hozzáteszem Qva szar érzés látni, hogy elvesznek a betűk amiket írtál és a legrosszabb, hogy a saját kezed által....csak reménykedsz tényleg elmentetted....:S:S:S

Ó a kérdés...Mi is volt??? Megvan....
Most lényegre törő leszek....
1. Hogy alakul a fiúk sorsa......Itt ebben a történetben IGEN kesze-kusza, szenvedéssel tűzdelt, fájdalommal fűszerezett, aminek a könnyebb út keresése lesz az oka, (lányok) egymás karjaiban végzik, mert amint jobban felnőnek, lesz pénzük megtanulják, hogyan titkolják el a kapcsolatukat. MERT KELLENEK EGYMÁSNAK!!!! (Ha nem így lesz nem is akarom tudni!!!)

2.NEM (Bocs, hogy elrontottam a játékod!)

De most kommentem terjedelme nem igényel támogatást, így nem kérném a kérdések segítségét!

Pusszantás, Gy

Petruska írta...

Köszönöm,fantasztikus rész volt ez is!😘
Bonyodalmak jönnek,stressz,hirnév.
Bill kicsit figyelmetlen,érthető hiszen izgul,szeretné h minden jól menjen,sikerüljön.értem Tomot,de meg kell értenie,h Bill vezeti a zenekart,ott kell lennie,nem szalaszthat el semmit,igy sajnos van amikor akaratlanul is háttérbe szorul.
Andy karaktere nagyon jó benne.
A doktort még mindig imádom,(jött egy olyan érzés,h boldog,sikerült neki felnöttként ujra rátalálni a boldogságra,és ha nehéz is,de boldog )
Sokat segit a fiuknak,ezek után is sokat fog,már Billel is mennyi mindent elért,egy kis beszélgetés és rávezette,h mi nem tetszett Tomnak,és ha ö kapta volna,bizony neki se tetszene.
Imádom a fiukat,majd a stressz,hullámok után,ezt is sikerül átvészelniük.
A dokit is imádom,ott áll mellettük,ezek után is ott fog,es a szeretetével,tanácsaival ugy ahogy eddig is,a továbbiakban is nagyon sokat segit a fiuknak,hogy egyenesbe jöjjenek egymással.
Köszönöm!Nagyon várom a folytatást!😘😘😘😘😘❤

HDawn írta...

Szia D!
Nagyon szívesen, máskor is hozok majd ilyen ajándékokat... akkor is, ha nem lesz épp nyuszi :D Hát igen... Bill ő csak... Bill :D De fogjuk arra, hogy még félig gyerek. Majd kinövi ;) Köszönöm, hogy írtál. Puszi :)

HDawn írta...

Szia Drága!
Hát igen... az egész történet óriási érzelmek nagy vihara :D Egyetértek, én is imádom a doki módszereit, sokan tanulhatnának tőle, az biztos. A folytatásban majd kiderül, milyen bonyodalmak lesznek, mert lesznek, az tuti ;) Köszönöm a kommentet. Puszi :)

HDawn írta...

Drága Gyöngyi!
Mondtam már, hogy imádom, hogy 12 mondatban jellemzel két mondatot? :D És Tom ujjai... na igen, erről oldalakat olvasnák, hát még arról, hogy mit csinál vele (a gitározáson kívül, persze :D) A dokihoz nem tudok mit hozzáfűzni... adom én is :D És igen, tetszett a kitérőd a való világba arról, hogy Tom mennyire védelmezi Billt, és milyen lehetett elfogadnia, hogy mindenki az öccsét akarja (szétszedni; a rajongók jó értelemben, az újságírók meg negatív értelemben). Köszönöm, hogy ismét ilyen hosszú kommenttel (kommentekkel) örvendeztettél meg, nagyon jó volt olvasni (imádom olvasni a véleményeteket... kb annyira, mint ti a részeket :D) Pusziii

HDawn írta...

Szia Petra!
Nagyon örülök, hogy tetszett :) Azért Andit szeretjük, akármennyire is úgy tűnt, hogy sikerül bekavarnia. A dokiról meg nem is beszélve :) Köszönöm, hogy írtál nekem. Puszi :)