2015. november 29., vasárnap

Összeforrt Szilánkok - Szikra II/2.

Másnap, mikor már Kade lakása felé tartottam munka után, felhívtam Liz-t. Már legalább ezerszer átpörgettem a fejemben az előző este történteket, és úgy éreztem, meghalok, ha valakivel nem beszélhetem meg.
- Szia. Mi újság? - hallottam Liz vidám hangját a vonal másik végéről.
- Szia. Éppen a gyakorlatról indultam haza, és gondoltam, felhívlak.
- Hm – mondta elnyújtva. - Ha felhívsz, annak mindig van valami konkrét oka, úgyhogy ki vele. Nem veszem be, hogy csak csevegni akarsz – tette még hozzá.
Elmosolyodtam. Liz mindenkinél jobban ismer engem, és ezt folyton elfelejtem.
- Tegnap találkoztam Oliverrel… megint – vágtam bele.
- Te jó ég, az a pasi – kezdte Liz őszinte ámulattal a hangjában. - Benedvesedek tőle, ha ránézek… és ha még énekel is…
- Hű, még nem is mondtam, hogy ma énekelni fogok vele – motyogtam inkább csak magamnak, de persze Liz is hallotta. - Ugye ott leszel?
- Az biztos – válaszolta elszántan, és tudtam, hogy senki nem tudná megállítani, hogy ma megint az első sorban tomboljon. - A múltkor beszéltem vele két percet, és említett téged.
- Valóban? - kérdeztem óvatos kíváncsisággal a hangomban.
- Igen. Mondtam neki, hogy van egy közös ismerősünk, azaz te. Felcsillant a szeme, és azt válaszolta, gyerekkorotokban énekeltetek együtt, és hogy most is szeretné, ha lenne rá lehetőség. Szóval meggyőzött? Én mindig is mondtam, hogy jó a hangod.
- Meggyőzött – mondtam mosolyogva. - Tudja, hogy életem értelme a zene.
- Tetszik neked?
Váratlanul ért Liz kérdése, és hirtelen nem is tudtam, hogy tagadjam, vagy ne. Végül a középutat választottam.
- Ez bonyolult – nyögtem ki, és befordultam abba az utcába, ahol Kade lakott. - Jól néz ki, persze. De barátok vagyunk – próbáltam magyarázni a helyzetet. - Szóval bonyolult – ismételtem.
- Történt valami köztetek, ezért hívtál, ugye? - kérdezte izgatottan. - Mindent tudni akarok, kérlek!
Vettem egy mély levegőt, és megálltam a megadott cím előtt.
- Csókolóztunk.
- Jó volt?
- Nagyon.
- Akkor nem értem, mi a gond – vallotta be. - Jó pasi, jól csókol, kedvel téged, régről ismeritek egymást.
- Nem akarom egy futó kaland miatt elveszíteni a barátságát – suttogtam, és a szavaim tele voltak szomorúsággal és kétellyel.
- Figyelj, nem kell mindennek úgy végződnie, mint Adammel. Jó vége is lehet, például úgy, hogy nem végződik sehogy.
Nevetnem kellett Liz agyafúrt biztatásán, ahogy próbált belém lelket önteni. Tudtam, hogy jobban nem is dönthettem volna, és már tegnap este fel kellett volna hívnom. Csak attól tartottam, hogy már annyit parázok minden miatt, hogy unja, hogy mindig neki kell segítenie. Tévedtem.
- Nem is tudod, mennyire jó, hogy vagy nekem – mondtam őszintén.
- Jól van, de ne érzelgősködjünk - nevetett. - Akkor este találkozunk?
- Igen, csak még el kell intéznem valamit – válaszoltam, miközben odaléptem az ajtóhoz.
Elbúcsúztunk, megbeszéltük, hogy nyolcra ott leszünk a bárban, aztán mikor letettük, becsöngettem Kade lakásába.
Néhány másodperc múlva már nyílt is az ajtó, ajka széles mosolyra húzódott, mikor meglátott. Furcsa volt melegítőnadrágban meg egy kinyúlt pólóban látni, és még ebben is úgy nézett ki, mint valami házhoz kijáró szexi munkás, akinek az emberek azért könyörögnek, hogy lefeküdhessenek vele.
- Szóval tényleg eljöttél – jegyezte meg, miközben beinvitált.
- Megbeszéltük – válaszoltam, és azonnal levettem a cipőmet, amikor megláttam a hófehér szőnyeget, ami úgy nézett ki, mintha egy jegesmedve levetette volna a kabátját a nappaliban. Még ha nem is volt igazi, méregdrága lehetett. Úgy tűnt, a munkája nagyon jövedelmező, elég volt csak végigpillantanom a bútorokon. A szakadt ruhája mégsem illett bele a lakás légkörébe.
- Főztem – magyarázta, mikor újra ránéztem a Garfield-os pólójára. - Szeretek főzni, és azt mondják, hogy jól is tudok, de utána úgy néz ki a konyha, mintha felrobbant volna valami extra szószos valami.
Mosolyogva bólintottam.
- Így már logikus – feleltem, és ráléptem a vastag szőnyegre. - Hű, milyen puha – a lábam a mennyben járt, most, hogy levettem a magassarkúmat és a talpam belesüllyedt a szőnyeg szálai közé.
- Nem igazi bunda – olyat sosem vettem volna – de mindenki imádja. Kényelmes rajta…
- Szexelni – fejeztem be helyette nevetve.
- Mégsem vagy olyan unalmas, mint gondoltam – nézett rám összevont szemöldökkel. - Szeretsz a földön szexelni? - a falnak támaszkodott, keresztezte a kezét a mellkasa előtt és kíváncsian várt a válaszra.
A szám kissé lebiggyedt erre a kérdésre. Adam nagyon egyszerű volt, ha szeretkezésről volt szó. Ő tagadta, de én biztos voltam benne, hogy ez azért volt, mert a szülei kiskorától fogva hitgyülekezetekbe járatták. Csoda, hogy egyáltalán elvette a szüzességemet, mielőtt összeházasodtunk volna.
- Fogalmam sincs – vallottam be végül. - Még sosem próbáltam.
- Nem nyikorog, és nem eshetsz le róla – világosított fel Kade mosollyal az ajkain.
Amikor Adammel csináltuk az ágyon, sosem voltak ilyen gondjaink, de ezt nem kellett tudnia.
- Nemsokára mennem kell, úgyhogy hadd lássam a sebedet! – fordultam felé komolyra váltva a szót. - Hogy érzed magad egyébként? Még mindig fáj?
Kade leült a fekete kanapéra, és a levetett pólóját ledobta maga mellé. Ahogy áthúzta a fején, a haja összekócolódott, de ez csak még ellenállhatatlanabbá tette a megjelenését.
- Nem kellemes, de van fájdalomcsillapítóm, ha már nagyon nem bírom.
Kinyitottam a táskát, amit magammal hoztam, és elővettem a szükséges kellékeket. Felvettem a gumikesztyűt és egy gyors mozdulattal lerántottam a kötést. Felszisszent és a hasán hirtelen összehúzódtak a csodás izmok.
- Szólhattál volna előtte – fújta ki a levegőt mérgesen. - Nem vagyok mazochista, csak hogy tisztázzuk.
- Én meg nem vagyok szadista, és nem kész akarva okoztam fájdalmat – mondtam felháborodva. - A géz kicsit beleragadt a sebbe. Csak hogy tisztázzuk...
Újra összevonta a szemöldökét és lepillantott, hogy szemügyre vegye a vágást.
- Azért meg kell hagyni, gyönyörűen összevarrtál – nézett rám békülékenyen.
- Köszi – motyogtam, miközben azzal voltam elfoglalva, hogy kissé megtisztítsam a seb környékét. Narancssárga fertőtlenítőt öntöttem egy vattapamacsra és újra bekentem vele a bőrét, aztán egy tiszta kötést helyeztem fel.
- Készen is van – jelentettem büszkén, és a szemetet összegyűjtöttem egy nejlonzacskóba.
- Az exeddel sosem játszottatok beteg – nővér szerepjátékot?
Elkezdtem nevetni, pedig amikor ránéztem, tudtam, hogy komolyan kérdezi. Óvatosan elmosolyodott, próbált úgy tenni, mintha elszégyellte volna magát a kérdése miatt, de nem vert át.
- Nem játszottunk – válaszoltam, és még mindig komikusnak találtam az ötletet is. - Adam nem volt olyan, akivel bármit is lehetett volna játszani az ágyban.
- Szegény.
- Ja, tudod az agyára ment a hite. Most már én is csak sajnálom miatta.
- Nem ő, hanem te – mikor az arcomra kiült az értetlenség, folytatta. - Minden mozdulatodban ott a szexualitás. El sem tudom képzelni, milyen rossz lehetett, hogy nem volt, aki kielégítse a vágyaidat. Gondolom úgy érezhetted magad, mintha ketrecbe zártak volna. Mióta szakítottatok, biztosan jobb lett a helyzet.
Tátott szájjal bámultam rá, és először azt sem tudtam, hogy mit mondjak. Ezerféle válasz átfutott a fejemen, attól kezdve, hogy elmondjam, többé nem akarom, hogy a gondolataimban turkáljon, vagy hogy hazudjak valamit.
- Nem lett jobb a helyzet – válaszoltam, és éreztem, hogy a látásom elhomályosul. - Azzal dobott ki, hogy nem vagyok neki elég izgalmas, és ez eléggé alátett az önbizalmamnak – a nevetésem gúnyos volt és fájdalmason hangzott. - Azóta nem voltam senkivel, és tegnap amikor Oliver… - ahogy kimondtam a nevét, hirtelen leesett, hogy éppen kinek készülök kiönteni a szívemet. - Mindegy, nem fontos – próbáltam rövidre zárni a témát, miközben sokat pislogtam, hogy ki ne csorduljon a könnyem.
De Kade tovább kérdezett, és követelte tőlem a választ.
- Ki az az Oliver?
- Egy régi barát.
- Kívánod őt?
Furcsa volt ez a kérdés, még sosem gondolkoztam rajta – hiszen egy barátomról volt szó - pedig annyira egyértelmű volt az egész, csak nem vettem róla tudomást.
- Annyira, hogy úgy érzem, belehalok, ha nem kapom meg – mondtam egyetlen lélegzetvétellel.
Kade hangosan felnevetett a válaszomon.
- Örülök, hogy az az Adam nem tett teljesen tönkre – magyarázta, és őszintének tűnt. - Szerelmes is vagy belé?
Ez már nehezebb kérdés volt. Nem tudtam rá azonnal igennel válaszolni.
- Nem tudom… azt hiszem, elvakítanak a kielégítetlen hormonjaim – mondtam, és felkacagtam a mondandóm végén. Olyan jó volt valakivel erről beszélni, és még kényelmetlenül sem éreztem magam miatta. Kade úgy nézett rám, mint aki teljesen megérti, miről beszélek.
- Kiagyalunk valamit, jó?
- Rendben – mondtam kételkedve. - Nem tudom, van-e valami, ami segíthet rajtam.
- Nem vagy veszett ügy, nyugi – nézett a szemembe, és meg kell hagyni, gyönyörűen kék volt a tekintete. Ha a szemébe néztem, sokkal pozitívabban tudtam gondolkodni, pedig előtte kerültem a pillantását. Vagy csak arról van szó, hogy ennyire kétségbeesetten vártam, hogy valaki tudjon segíteni rajtam?
- Most mennem kell – mondtam és felálltam a fekete kanapéról, ami tökéletesen ellensúlyozta a szoba világosságát. - Vasárnap újra jövök. Majd írok, hogy mikor…
- Hová sietsz? - állt fel ő is, hogy kikísérhessen, miközben visszavette a pólóját.
- A RedWine-ba. Találkozom néhány barátommal.
Bólintott, majd a szemében különös fény gyulladt.
- Veled tarthatok? - kérdezte izgatottan.
- Nem tudom… - váratlanul ért, hogy velem akar jönni, hirtelen azt se tudtam, mit feleljek.
- Talán zavar, ha egy meleg ismerősöddel látnak? - faggatózott összevont szemöldökkel.
- Dehogyis – mondtam nevetve. - Ha nem vetted volna észre, két pasi nevelt fel, akik szeretik egymást… szerették egymást – a mosolyom olyan hirtelen olvadt le az arcomról, mintha nem is lett volna. - Menjünk együtt – mondtam színtelen hangon, de már képtelen voltam belenézni Kade szemébe.
- Valamit tudnod kell – bökte ki zavartan, és a hangszíne felkeltette az érdeklődésemet, ezért felé fordultam. Nem sűrűn fordult elő, hogy valami zavarba hozza. - Azon az estén… én nem szexeltem Jared-el.
- És máskor igen? - a kérdésem egyenesen következett abból, amit mondott. Most már mindent tudni akartam. Kade volt az, aki miatt Jared nem járt haza munka után? Vele csalta meg Aaront? Annyi kérdés jutott eszembe, amióta Kade félmeztelenül besétált a fürdőszobába, kurvának neveztem, és elküldtem a francba, de nem akartam hallani a válaszokat Jaredtől, ezért fel sem tettem őket.
- Máskor igen – a válasz nem döbbentett meg igazán, számítottam rá. De amit utána mondott, attól eltátottam a számat - Olyankor nem csak vele voltam, hanem egyúttal Aaronnal is.
***

Nem is emlékszem, hogy jutottunk el végül a bárba. Sokkolt az információ, amit megtudtam Kade-től, és az agyam megállás nélkül próbálta feldolgozni az egészet. Nem voltam dühös, sőt - bár majdnem rossz irányba indultam, amikor kiszálltunk a kocsiból,- arra már rájöttem, hogy valószínűleg nem Kade okozta azt, hogy megromlott a kapcsolat Aaron és Jared között.
- Arra használtak, hogy feldobják a szexuális életüket? - motyogtam magamban a kérdést, miközben Kade maga előtt terelgetett a RedWine felé, és helyettem is figyelt, nehogy orra essek.
- Igen – fújta ki lassan, gondterhelten a levegőt. - Ez az egész nem nagy szám, ne agyalj rajta annyit. Gyakran csinálnak ilyet az emberek.
Hirtelen megtorpantam ő majdnem nekem ütközött, aztán megfordultam és felnéztem rá.
- Szeretik még egymást? - kérdeztem, mert úgy éreztem, Kade-nek több fogalma van erről, mint nekem.
A szemét forgatta a faggatózásom miatt, de azért alaposan megfontolva válaszolt nekem.
- Nem tudnak egymás nélkül létezni. Ez a válasz megfelel neked?
Apró mosoly jelent meg a szám sarkában, miközben bólintottam. Már csak arra van szükség, hogy erre ők is rájöjjenek.
A bár előtt sor állt, pedig még nyolc óra sem volt. Amikor beálltunk az emberek közé, a gyomrom idegesen rándult össze. Egy óra múlva énekelni fogok Oliverrel. Azzal a pasival, aki miatt most megtelt a RedWine, és egy rakás lány fog az első sorban áldozni a tökéletessége előtt. Beleillek én ebbe a képbe?
- Meg fognak dobálni tojással – magam is meglepődtem azon, hogy hangosan is kimondtam ezeket a szavakat.
- Micsoda? - Kade úgy nézett rám, mintha elment volna az eszem. - Miről beszélsz?
Odahajoltam hozzá, a bőrdzsekije aljába kapaszkodtam, hogy közelebb húzzam magamhoz. Nem akartam megkockáztatni, hogy idő előtt lebukjak. Elég lesz a gyűlölködő pillantások kereszttüzében lennem, mikor majd fenn állok a színpadon.
- Ma én is énekelni fogok… Oliverrel – suttogtam a fülébe.
- Oliver… a te Olivered fog ma fellépni?
Nem volt értelme, hogy halkan beszéltem, amikor ő a világba kiabálta az egészet, hogy még az utca másik oldalán kutyáját sétáltató néni is felkapja a fejét. Amikor a szájára szorítottam a tenyerem, már késő volt, mindenki minket bámult. Ahogy körbenéztem, éreztem, hogy finoman beleharap a kezembe, úgyhogy leengedtem magam mellé és bosszúsan néztem rá.
- Most legalább már senki nem fog meglepődni, és te máris kezdhetsz hozzászokni, hogy a figyelem középpontjában vagy – jelentette ki önelégülten.
Amikor megcsóváltam a fejem, gyorsan még hozzátette: - Nem tudtam, hogy Olivernek van bandája, azt meg főleg nem, hogy tudsz énekelni, Lu-lu.
- Mindegy – hagytam rá. - Azért te szeretsz a figyelem középpontjában lenni, mi? - cukkoltam vigyorogva.
Csak megvonta a vállát, de aztán végre bejutottunk a bárba. Egy pillanatra le kellett hunynom a szememet, nehogy elszédüljek. Túl sokan voltak odabenn. Jóval többen, mint egy héttel ezelőtt, és ez biztos, hogy a Never Dies-nak köszönhető. Kétszer is át kellett volna gondolnom, belemegyek-e ebbe az éneklős dologba, de most már túl késő volt bármin változtatni.
- Keressük meg Lizt.
- Lizt?
- A barátnőm – magyaráztam, miközben utat törtünk magunknak az asztalok felé. - Kedvelni fogod, azt hiszem kicsit hasonlít rád.
- Nem vagyok benne biztos, hogy jól kijönnék magammal – felelte nevetve.
- Liz jó arc, csak figyelj.
Azonban amikor megpillantottam a barátnőmet az egyik asztalnál, először boldogan elvigyorodtam, majd gondterhelten ráncoltam a homlokomat. Mindezt az váltotta ki belőlem, hogy Liz mellett ott ült Aaron éppen a koktélját szürcsölgetve. Már késő volt, azonnal észrevettek minket, és Aaron kissé elképedt, amikor megpillantotta Kade-et. Hátrafordultam, de a kísérőm arcáról semmit nem tudtam leolvasni.
- Menjünk oda – noszogatott rezzenéstelen arccal. - Nyugi, tudom kezelni a helyzetet.
- Liz, Aaron, hadd mutassam be nektek Kade-et – léptem oda az asztalukhoz, és próbáltam újra mosolyogni. Liz azonnal talpra ugrott és a kezét nyújtotta. Neki sokkal könnyebben ment a mosolygás, főleg ha egy helyes pasi volt a közelében. Aaronnal is kezet fogtak, de ő úgy nézett rá, mintha valami sorozatgyilkossal lenne dolga. Közben megpusziltam két oldalról a barátnőmet, majd Aaron elé léptem, vártam, hogy megöleljen. Végre enyhült az arcára kiülő feszültség és erősen a karjaiba zárt. Olyan érzés volt, mintha hetek óta nem láttam volna, és úgy szorítottam, mintha évek óta erre vártam volna.
- Titeket nem is kellett volna bemutatnom egymásnak – suttogtam a fülébe cinikusan.
Bár nagyon hiányzott, most, hogy mindketten itt voltak nem tudtam magamba fojtani, hogy mindenről tudok, és kissé zavart, hogy úgy nézett Kade-re, amióta megérkeztünk, mintha mindenért ő lenne a felelős. Pedig semmiben nem volt hibás, ezt már sikerült megértenem. Bár Aaron ölelése nem lazult, azért halkan felsóhajtott a szavaim hallatán.
Mikor mindannyian helyet foglaltunk az asztal mellet, Liz hozzám fordult.
- Azért jött, hogy meghallgasson – fecsegte és a fejével Aaron felé intett, aki éppen úgy tett, mintha valami nagyon érdekeset talált volna a pohara alján. - Alig várom, hogy végre én is láthassalak énekelni a színpadon. Amikor jöttetek, Aaron éppen arról mesélt, hogy már gyermekkorodban is milyen tehetségesek voltatok Oliverrel.
- És te, Kade? Miért jöttél? - nézett fel mogorván Aaron.
Legszívesebben haragosan rászóltam volna, hogy térjen észhez, de nem kockáztathattam, hogy Liz megtudja a kísérőm kilétét.
- Én kértem rá – feleltem, mielőtt a valódi kérdezett megszólalhatott volna.
- Köszi Lu-lu, de én is tudok beszélni – szólt közbe Kade, miközben farkasszemet néztek Aaronnal. - Kíváncsi voltam a barátom tehetségére, ennyi az egész – válaszolta és szélesen rám mosolygott.
Aaron olyan megtörten bólintott, mintha elvesztett volna egy támadást. Odaintette az egyik pincért, hogy feladhassuk a rendelésünket. Pontosabban Kade rendelését, mert én túl izgatott voltam ahhoz, hogy bármit is leerőltessek a gyomromba.
- Azt hiszem, lassan meg kellene keresnem a többieket – mondtam óvatosan, mert nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet kettejüket itt hagyni együtt. Még jó, hogy Liz is velük marad, így talán nem ugranak egymásnak.
- Rendben – Kade Liz felé fordult, és rámosolygott a „bármi élőt leveszek a lábáról” vigyorával. Azonban mikor felálltam az asztaltól, Aaron utánam indult, megfogta a karomat és maga felé fordított.
- Beszélhetünk öt percet? - kérdezte, és mikor bólintottam, a kijárat felé vettük az irányt a szabad levegőre.
Odakint összehúztam magamon a dzsekit és kérdőn néztem rá, mert úgy tűnt, nehezen tudja szavakba önteni a gondolatait. Türelmesen vártam, bár már hátul kellett volna lennem az öltözőknél. És akkor bevillant, hogy tegnap este mi történt Oliver és köztem. A gyomrom újult erővel elkezdett remegni, ha arra gondoltam, hogy most találkozom vele először azóta… Az egészet sürgősen ki kell vernem a fejemből, még mielőtt színpadra lépünk.
- Vele barátkozol? - szólalt meg végre Aaron. El sem tudtam hinni, hogy ezen a két szón gondolkozott percekig.
- A neve Kade, és igen, vele barátkozom. Valami gond van ezzel? - a hangom magabiztosan csengett, szerettem volna már pontot tenni ennek a végére. - Tudom, hogy ki ő, tudom, ki ő nektek, de attól még jogom van hozzá, hogy vele lógjak, nem? Amúgy sem érdekel, ami köztetek történt. Amit tudnom kell, már tudom, úgyhogy akár le is zárhatnánk ezt.
- Mit mondott neked? – Aaron megragadta a karomat, és közelebb húzott magához. Nem ismertem rá, a gyönyörű szeme bosszúsan csillogott, és az érintése már nem olyan volt, mint mikor kiskoromban azt gondoltam róla, hogy ő egy angyal.
- Aaron… - suttogtam megtörten, és a szemembe egy könnycsepp gyűlt. - Fáj a szorításod.
Hirtelen lenézett ahogy a markában tartott, majd gyorsan elengedett.
- Sajnálom kicsim – motyogta és magához ölelt. Éreztem, ahogy remeg, ahogy próbál erős lenni, és visszafojtja a sírást. - Nem érdemlem meg a szeretetedet.
- Ne mondj ilyeneket – mondtam neki, és még szorosabban öleltem vissza, mintha próbálnám összetartani a lelke darabkáit. - Kade-nek igaza volt. Nem tudtok egymás nélkül élni.
- Ezt ő mondta?
- Igen.
- Akkor talán megbocsátom neki, hogy veled mászkál – mondta, majd lassan kibontakozott az ölelésből. A szeme csillogott, de a szája végre mosolyra húzódott.
- Aaron, úgy örülök, hogy eljöttél – mondtam neki és egy gyors mozdulattal letöröltem a kicsordult könnyemet. - Neked fogok énekelni ma.
- Mindig nekem énekelsz – jegyezte meg nevetve. - De ne sírj már! Most szépnek kell lenned – az ujjai külső felével megsimogatta az arcomat, és bátorítóan nézett rám, ahogy megszorította a kezemet.
- Rendben – lassan kifújtam a levegőt és belenéztem a szemeibe, hogy erőt merítsek a pillantásából. Ez mindig bevált. - Most mennem kell, Oliver már biztosan vár.
- Oké – vonakodva elengedett, és visszamentünk a bárba. Mielőtt elváltunk volna, még utána szóltam.
- Légy kedves a vendégemmel.
Aaron fontolóra vette a kérésemet, majd bólintott. - Megígérem.
Sietős léptekkel indultam a hátsó öltözők felé, de nem kellett egészen odáig elmennem, mert Oliverrel már a folyosón összetalálkoztam.
- Szia – köszöntem neki, és éreztem, hogy elpirulok, ahogy megláttam.
- Szia. Csinos vagy – mondta őszinte mosollyal az arcán, miután végignézett a ruhámon. Kade-nél öltöztem át, most egy sötétkék farmert és egy fekete csipkés, királykék topot viseltem. Csak néztünk egymásra, és fogalmam sem volt, mit kéne mondanom.
- Hogy kezeled az idegességet? - kérdeztem, mert jobb nem jutott eszembe.
Közelebb lépett hozzám és meglepetésemre megfogta a kezeimet.
- Te reszketsz – a hangjában megértő nevetés bujkált. - Megpróbálhatlak lenyugtatni, ha bízol bennem.
Amikor bólintottam, még közelebb lépett hozzám, és átölelt. A tenyerét a derekamra csúsztatta, a fejemet a vállára hajtotta.
- Lélegezz egyenletesen! - kérte, és végigsimított a hátamon. - Próbáld felvenni az én szívem ritmusát.
Nem volt egyszerű dolgom, hiszen minden belégzésnél éreztem a samponja finom illatát azokból a szőke tincsekből, amik a nyakát verdesték. Emlékeztem a tetoválása minden egyes vonalára, és ha akartam, pontosan le tudtam volna másolni emlékezetből egy lapra. Nem beszélve arról, hogy a bőre túl közel volt a számhoz, és szerettem volna újra megízlelni. A pólóján keresztül is éreztem az erős izmokat a hasán és a mellkasán, meg a vállán, ahol a tenyerem pihent. Emlékeztem, ahogy előző este a karjába zárt és az ölébe húzott.
- Mire gondolsz most?
Olyan érzésem volt, mintha rajtakapott volna valami bűnös dolgon.
- Nem is tudom – feleltem óvatosan. - Próbálok mindent kizárni.
- Csináld jobban, mert csak erősebb lett a szívdobogásod – a szavai mögött nevetést fedeztem fel.
- Te szórakozol velem? - kérdeztem felháborodva. Próbáltam magamtól eltolni, de erősen tartott.
- Nem. Csak kicsit koncentrálj, és ne ficánkolj annyit.
- Miért?
- Miért, miért? - kérdezte úgy, mintha nagyon nehéz eset lennék. - Mert még mindig piszkosul kívánlak, és ha megmozdulsz, hozzám dörgölőzöl. Öt percem van, mielőtt színpadra lépek, ami túl kevés, hogy előtte vehessek egy hideg zuhanyt.
Egy pillanatra ledermedtem a szavait hallva, aztán megpróbáltam engedelmeskedni neki. Becsuktam a szemem, éreztem a teste melegét, de próbáltam rá úgy gondolni, mint egy kellemes dologra, ahelyett hogy egy kellemes, szexi, kívánatos és csodálatos pasival azonosítanám az érzést. Hallottam, hogy néhányan elmentek mellettünk, és kíváncsi lettem volna, hogy nézünk ki kívülről így összeölelkezve, de aztán tiszta papírra lapoztam a fejemben, és ezt is elfelejtettem. Végre már nem remegtem, a légzésem nyugodt lett, és a fülemben a halk dobogás már nem Oliveré, hanem az én szívemé volt.
- Most már rendben leszel – lassan elengedett, és én kinyitottam a szemeimet. Végre rá tudtam nézni anélkül, hogy azonnal bevillantak volna a tegnap este szaftos részletei.
- Köszönöm – mondtam, és lassan elmosolyodtam. - Az éneklés mellett ehhez is értesz.
Az arcára mosoly ült ki, majd elindult a színpad mögé, hogy csatlakozzon a zenekar többi tagjához. Két lépés után visszafordult, hogy még gyorsan mondjon valamit:
- Odafent találkozunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése