Az egyikük magas volt, szép, zöldesbarna szemekkel, érzéki
ajkakkal, és olyan tökéletesen szimmetrikus arccal, mintha csak
egy divatmagazin címlapjáról lépett volna le, csak ma este, csak
nekem. Ráadásul úgy is öltözködött: szürke pólót viselt és
farmert, egy sötétkék zakót, aminek az ujját a könyökéig
felhajtotta. A csuklóján egy vastag bőr karkötő, ami még
vagányabbá tette a megjelenését. A másik fiú szeme csupa
titokzatosság, de a pillantása úgy ragyogott, mint egy fényes
csillag a hideg, sötét égbolton. Fiatalabbnak tűnt, mint a másik,
a bőre arany színe keleti vonásokról árulkodott. Le mertem volna
fogadni, hogy bár a szemében az éjszaka titkos ígéretét
hordozza, napsugár illata van.
- Szia. Te vagy Lou? - kérdezte a sötét angyal.
- Ha nem az lennék, erre a kérdésre akkor is igent válaszolnék
nektek – feleltem nevetve. Nagyszerű, a koktél hamar elkezdett
hatni, hiszen dél óta semmit nem ettem.
- Leülhetünk? Kade barátai vagyunk. Ő Nadhir, én meg Elden –
mutatkozott be a magasabb szépség.
Bólintottam, és kicsit arrébb húztam a táskámat meg a
kabátomat.
- Örülök, Elden – nyújtottam felé a kezem, majd Nadhir felé
fordultam.
- A barátaimnak csak Nad – mondta és megszorította a kezem.
Leültek a két oldalamra, és vissza kellett fognom magam, mielőtt
megkértem volna őket, hogy csináljunk egy közös szelfit.
- Kade csak később tud jönni, közbejött neki valami –
magyarázta Nad és leintette a pincért. - Te kérsz valamit?
Határozottan megcsóváltam a fejem.
- Köszi, talán később. Ez a koktél olyan, mint valami jól
álcázott méreg. Itatja magát, aztán meg…
- Aztán totál részeg leszel – fejezte be Nad vigyorogva.
- Ja, olyasmi - dünnyögtem magamba, amíg rendelt maguknak egy-egy
sört.
Elden felé fordultam, kettejük közül ő volt a csöndesebb. Ahogy
a fejét a karjára támasztotta az asztalon, be kellett ismernem,
hogy szép keze van hosszú, vékony ujjakkal. Talán ő lenne az,
akire Kade gondolt? Vele kéne lefeküdnöm? A gondolat csábító
volt, túlságosan is. A bal oldalamra fordultam, Nad éppen hevesen
flörtölt a felszolgálólánnyal, aki ezt abszolút nem vette
zokon. Nem tudtam emiatt hibáztatni. A fenébe, hol van már Kade?
El kell árulnia, hogy a két szexi közül melyik lehet az enyém.
- Hogy találtatok meg? - kérdeztem végül.
- Kade azt mondta, hogy egy csinos lányt keressünk – Nad szeme
elragadóan csillogott, olyan volt, mintha megállás nélkül képes
lenne tenni a szépet a lányoknak.
- Valójában azt mondta, hogy hosszú, barna hajad van – felelte
Elden komolyra fordítva a szót. - Mivel két ilyen lányt láttunk,
végül a szebbet választottuk.
Úgy kuncogtam, mint egy tinilány.
- Fiúk, ti túl kedvesek vagytok hozzám.
Közben megérkezett a rendelésük, a pincérnő a szempilláit
rebesgetve pakolta le az italokat és egy hatalmas fagyi kelyhet.
- Ezt mind meg fogod enni? - fordultam Nad felé csodálkozva,
miközben úgy bámulta a kelyhet, mint valami főnyereményt.
- Nem ismer tréfát, ha fagyiról van szó – jegyezte meg Elden
gúnyosan.
- Le merném fogadni, hogy te is kérsz belőle – somolygott felém
Nad, és már nyújtotta is az első kanál csokoládé ízű
finomságot.
A nyál összefutott a számban, és a gyomrom éhesen összerándult.
Bizonytalanul kitátottam a számat, miközben Nad úgy nézett,
mintha valami egészen más dolgot csúsztatna az ajkaim közé. A
csupa csoki fagyi isteni volt.
- Te jó ég, hogy lehet valami ennyire finom, miközben olyan bűnös?
- nyögtem ki csukott szemmel, ahogy lenyeltem az olvadt krémet.
Aztán meghallottam az ismerős hangot, és rögtön értelmet nyert
a költői kérdésem.
- Valamiről nagyon lemaradhattam.
Amikor kinyitottam a szemem, Kade előttem támaszkodott az
asztalon, ajkán apró mosoly játszott. Eszembe juttatta, hogy azért
kezdtem ivással az estét, mert nem találkoztunk azóta a
fürdőszobás incidens óta. Azt hittem, ha spicces leszek, nem
fogom olyan elragadóan gyönyörűnek találni. Nagyot tévedtem,
most még szexibbnek tűnt. Csak bámultam rá, egészen addig, amíg
egy dzsekit oda nem nyújtott a tulajdonosának, hogy leülhessen egy
székre velünk szemben. Leintette a pincérnőt, és kapásból két
tequilát rendelt.
- Mi a helyzet, Kade? Valaki hasra fektetett, és jól elfenekelt? -
kérdezte Nad nevetve.
Kade bemutatta a középső ujját a beszólásra, és újra elkezdte
tanulmányozni az arcomat. Idegesen fészkelődtem a bőrülésen, és
Elden felé fordultam, hogy ne kelljen folyton ránéznem.
Elég volt egy pillantás, és máris tudtam, hogy Kade melyik
barátjáról beszélt, amikor felajánlotta a segítségét. Elden
nem lehetett az.
Úgy nézte Kade-et, ahogy Aaron szokta Jared-et. Mintha valami
földre szállt Istent látna, és csak arra várna, hogy az az Isten
hozzászóljon. Az arcán csupa csodálat, persze közben próbált
lazának tűnni, de rajongása tárgya és az asztal lapja között
ide-oda cikkázó pillantása elárulta.
Megköszörültem a torkom, és próbáltam megtörni a kínos
csendet.
- Késtél – mondtam halkan.
Kade meglepődött, hogy felelősségre vontam emiatt.
- Sajnálom. De úgy látom, hárman is nagyon jól elvoltatok.
- Ja, szegény Lou-t éppen a bűnös élvezetbe csábítom –
mondta Nad és egy adag eperfagyit nyújtott felém, amit azonnal el
is fogadtam.
- Nem kell annyira sajnálni, szerintem élvezi – jegyezte meg Kade
csöppet sem viccelődve miközben megérkezett a dupla itala.
Összevontam a szemöldököm, komoran néztem rá. Valami nem volt
vele oké.
- Veled minden rendben? - tette fel a kérdést Elden, ami már az én
nyelvem hegyén is ott volt. Figyeltük, ahogy citromot nyom a
kezére, megszórja sóval, majd komótosan lenyalogatja. Felhajtotta
az első adag tequilát, és még csak meg sem rezdült.
- Persze, mindjárt minden sokkal jobb lesz – mondta gúnyosan,
majd Elden szemébe nézve suttogott egy nevet: - Bella…
- Még fagyit? - Nad odahajolt hozzám, tudom, hogy próbálta
elterelni a figyelmemet, hogy ne érezzem magam úgy, mintha
kihagynának valamiből. Így hát felé fordultam, és próbáltam
kizárni a tudatomból, hogy Kade és Elden szinte a pillantásaikkal
kommunikálnak.
- Jöhet.
Az este nagy része azzal telt, hogy néztük, ahogyan Kade próbálja
leinni magát. A harmadik rövid után már sokkal jobb volt a kedve,
sokat beszélt és minden erejével igyekezett zavarba hozni.
- Szóval, mit szólsz Nad-hez? - fordult felém vigyorogva, miután
az érintett eltűnt valahol.
- Kedvelem, még a fagyijából is megkínált – mondtam kitérően,
és igyekeztem nem elpirulni, az idétlen válaszom után. Tudtam,
hogy a kérdés sokkal inkább arra vonatkozik, hogy szexelnék-e
vele.
Kade-ből kipukkant a nevetés, én megsemmisülten bámultam a
lábamat az asztal alatt. Nem tudtam elhinni, hogy ennyire egyszerűen
elő tudta hozni a szégyenlősségemet! Talán itt lenne az ideje
egy újabb bátorító koktélnak...
- Szereted az egzotikus pasikat? Lefeküdnél vele?
A szememet forgattam, és úgy döntöttem, nem hátrálok meg.
- A külső csak egy dolog, és Nad nagyon jól néz ki. Azonban
nekem ez nem elég.
- Játszod az elérhetetlent? - mikor csúnyán néztem rá,
békülékenyen elmosolyodott. - Tetszik Elden? - érkezett máris a
következő elmés kérdés.
Az érintett a kóláját bámulta mikor ránéztem, és az ajka
gúnyosan felfelé görbült. Nekem is ciki volt ez az egész
vallatás, de gondolom, neki még inkább, azonban jól titkolta.
Jobban, mint én.
- Ki mondana erre a kérdésre nemet? - mondtam hevesen, kissé
elpirulva.
- Szóval tetszik neked.
- Olyan, mintha modell lenne – vallottam be az első dolgot, ami
bevillant, amikor először megláttam. - Szép az arca, magas, és
tökéletes ízlése van, ami az öltözködést illeti.
Elden szélesen rám mosolygott a monológom végén.
- Köszi. Ami azt illeti, jó megfigyelő vagy, tényleg modellkedem
– mondta, és szívélyesen viszonoztam a mosolyát.
- Ő az enyém – Kade lassan ejtette ki a szavakat, mintha nagyobb
nyomatékot szeretne adni neki. Mindketten csodálkozva fordultunk
felé, de ő csak megvonta a vállát. - Az életben mindenki igényt
tart valakire. A családtagjaira, barátra, barátnőre, kutyára,
macskára, személyes tárgyakra… még rám is, arra az egy órára,
esetleg többre, amiért fizetnek. Elden az enyém. Ha csak egy
pillanatra is, de az enyém.
Zavartan feszengtünk a helyünkön, ez az egész kezdett egyre
kínosabb lenni. Elden tekintete csupa kérdőjel volt, amikor
barátja felé fordult. Kade arcán kiismerhetetlen kifejezés ült,
kicsit ijesztő és határozott. Még sosem láttam ilyennek, és
csak ültem ott, néztem, ahogy le sem veszi barátjáról a
pillantását. A háttérben a Nickelback Savin' Me című száma
szólt halkan, és nem bántam volna, ha valaki engem is kiment ebből
a beszélgetésből. Hol van már Nad? - fordult meg a fejemben, hisz
biztos voltam, ő könnyen el tudná ütni valami jó poénnal a
helyzet komolyságát.
- Oké, azt hiszem mára elég volt a piálásból, hazaviszek –
szólalt meg Elden, és mintha a hangja remegett volna egy picikét.
Éppen fel akart állni az asztaltól, mikor Kade megragadta a
tarkóját, odahajolt hozzá és megcsókolta. Ledermedtem, a szemeim
biztosan óriásira nyíltak, és talán a szám is nyitva maradt.
Nem az lepett meg, hogy két férfi néhány centire tőlem éppen
felfalja egymást, hanem az, hogy biztos voltam benne, míg ez
Eldennek a világot jelenti, Kade holnap még csak emlékezni sem fog
rá. Óvatosan fedezték fel egymást, Kade keze Elden nyakáról a
hajába csúszott, de ő a döbbenet miatt nem csinált mást, csupán
fogta Kade csuklóját, és felnyögött, mikor a barátja nyelve
besiklott az ajkai közé. Elvesztette a harcot, nem tudott
ellenállni, ami egyáltalán nem lepett meg. Kade engem figyelt,
gondolom, kíváncsi volt a reakciómra, pedig legszívesebben
elküldtem volna a francba a hülye szokásával, hogy folyton
elemzett, mintha kísérleti alany lennék.
Tudtam, hogy ezelőtt még sosem csókolóztak, óvatosan, szinte
tapogatózva fedezték fel egymást. Most úgy izzott körülöttük
a levegő, hogy alaposan beleszédültem, de a varázs nem tartott
tovább néhány másodpercnél.
Elden végre eltolta magától barátját, talpra ugrott, és
őszinte csodálattal tekintettem rá, hogy képes volt kivonni magát
barátja bűvköréből. Mikor Kade nem akarta kiengedni azon az
oldalon, felém fordult. Az arca csupa fájdalom, zavart pillantása
szégyenről árulkodott. Azonnal felálltam, hogy kiengedjem a
boxból, miközben próbáltam nem sajnálkozó fejet vágni.
Biztosan arra van most a legkevésbé szüksége. Amikor eltűnt a
tébláboló emberek között az ajtó felé, rájöttem, hogy majd
felrobbanok a dühtől.
- Köszönöm a műsort, Kade – mondtam, és a szavaim csöpögtek
a gúnytól.
Nem hatotta meg, inkább hangosan felkacagott.
- Imádom, mikor ilyen harcias vagy, Lu-lu. Mondd csak, szerettél
volna a helyében lenni?
- Ha a helyében lettem volna, leharapom a nyelved – és ezt
teljesen komolyan is gondoltam. Nem volt kedvem tovább vitatkozni
vele, elindultam én is az ajtó felé, és útközben
összetalálkoztam Nad-el, aki nem értette, mi történik és hová
tűnt mindenki.
- Kérdezd meg tőle – a nyomatékosság kedvéért
hátrabiccentettem a fejem Kade irányába.
Nem volt nehéz megtalálni őt odakint. A hátát egy közeli fa
törzsének döntve guggolt, kezében egy meggyújtott szál cigivel.
A feje is a kérgen nyugodott, és talán csukva volt a szeme, de a
sötétben nem tudtam megállapítani. Leültem mellé a fűbe,
reménykedve, hogy nem fog kutyakaki a hátsómhoz ragadni.
Mindketten eltökélten hallgattuk a csendet, és már azt hittem,
inkább szeretne egyedül lenni, mikor végre megszólalt.
- Ő nem ilyen – kezdte suttogva. - Nem akarom, hogy azt hidd, ő
rossz ember, mert nem az.
- Most még nem nagyon tudom, mit gondoljak – mondtam óvatosan. -
Alig ismerem, de nem tetszik, hogy így bánik veled.
Elden lassan kifújta a füstöt vigyázva rá, hogy ne felém
menjen. Az arcát a szabad kezébe temette, így nagyon kellett
fülelnem, hogy értsem, amit mond.
- Az én hibám. Ha csak egy átlagos barát lennék, ő megcsókolna,
aztán meg röhögtünk volna az egészen. Semmi különös, csak két
meleg pasi, aki szórakozik egymással néhány pohár ital után.
- Te szerelmes vagy belé – szögeztem le. - Egy barát nem
szórakozik így egy olyan baráttal, akiről tudja, hogy többet
érez iránta.
- Nem könnyű most neki, tudom. Ami megtörtént, azon már nem
változtathatunk. Én veszek néhány mély lélegzetet, és
igyekszem elfelejteni az egészet.
- Sosem fogod elfelejteni – jelentettem ki, holott biztos voltam
benne, hogy ezzel ő is száz százalékig tisztában van.
- Igaz – mondta halkan, majd elnyomta a cigijét. Kiegyenesedett és
a kezét nyújtotta felém, hogy felsegítsen. - Itt az ideje, hogy
ágyba dugjuk Kade-et.
- Egyetértek – közben elfogadtam a segítségét és leporoltam a
hátsómat a kezemmel. - Mára elég volt belőle ennyi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése