2016. április 9., szombat

Jégszilánkok - 12.

Sziasztok! Most láttam, hogy már 40-en vagyunk :) Ennek örömére meghoztam a 12. részt. Remélem, sikerült némi pozitívumot is belecsempésznem a történet aktuálisan borongós hangulatába. Ha olvastátok, ne felejtsetek el írni, vagy legalább pipálni. Köszönöm, és szép napot Nektek! :)
*********************************************************************************

BELLA

Alig kaptam levegőt, úgy éreztem, a ruha, amit viselek, túl szorosan simul a testem köré. Kész szerencse, hogy ültünk, mert könnyen lehet, hogy állva elájultam volna. Thony hideg kezébe szorította az ujjaimat, miközben azt ecsetelte anyáéknak, hogy előző nap megkérte a kezemet, és hogy mennyire csodás lány vagyok. Én bambultam magam elé, olykor kierőltettem egy gyenge mosolyt, és a megfelelő részeknél bólintottam egyetértésem jeléül.
– Már a következő hónapban szeretnénk az esküvőt, ugye, szívem?
Kellett néhány pillanat, míg leesett, hogy hozzám beszél.
– Igen. Csak szűk családi körben, minimalistán tervezzük – helyeseltem a betanult szöveggel. Felnéztem a szüleimre. Büszkén mosolyogtak rám, a szemük boldogan csillogott a nagyszerű hír hallatán, és természetesen semmit nem vettek észre abból, hogy belül mennyire szenvedek. Még az sem izgatta őket, hogy nem lesz nagy felfordulás, csak végre kötelezzem már el magam egy nagyszerű társ oldalán. Ha tudnák, hogy leendő vejüknek csak a pénzükre fáj a foga…
Anthony előrenyúlt, hogy felvegye a kávéscsészéjét a dohányzóasztalról. Végre el tudtam tőle húzni a kezem, és gyorsan az ölembe fektettem. Nem akartam, hogy hozzámérjen, szívem szerint kihúzódtam volna a kanapé túlsó végébe. Annyira undorodtam tőle, sosem gondoltam volna, hogy lehet valakit ennyire utálni.
– Kicsim, nyugodtan elmondhatod nekünk, ha azért ez a nagy sietség, mert kisbabát vársz – jegyezte meg anya bizalmasan somolyogva. A szemem majdnem kiesett a fejemből, ahogy ránéztem.
– Mi? Dehogy! – tiltakoztam azonnal, és felnevettem a dolog abszurditásán.
– Majd dolgozunk rajta – tette hozzá gyorsan Thony, és megsimogatta a lábamat. Ha tudtam volna, hogy fogdosni fog, a legvastagabb nadrágomat vettem volna fel, nem pedig egy harisnyát. Feltűnés nélkül kibújtam az érintése alól, felálltam, és kisétáltam a fürdőbe. Ha még egy perccel tovább maradok mellette, tuti rosszul leszek. Bezártam az ajtót, a mosdóra támaszkodva bámultam a tükörképemet. Nem volt jobb dolgom, de egy kicsit mindenképpen egyedül akartam maradni. A szemeim fáradtak voltak, a tekintetem meggyötört, közel sem hasonlítottam egy boldog menyasszonyra.
Anyáék mégsem vették észre, hogy baj van. De miért csodálkozom ezen? Régen sem tűnt fel nekik, hogy a negyven éves kertészünk az ágyába akart csábítani egy akkor tizennégy éves lányt. Bezzeg Kade azonnal tudta, és nem nyugodott, amíg az az ember ki nem lett rúgva. Semmitől sem riadt vissza, hogy elérje, biztonságban legyek. Lassan beszívtam a levegőt, összeszedtem magam, és kiléptem a fürdőből, hogy újra csatlakozzak a többiekhez. Már éppen leültem volna, mikor a táskámban megszólalt a telefonom. Akárki keres, hálás leszek neki, mert megint nyert nekem kifogást, hogy elvonulhassak. Bocsánatot kértem anyáéktól, majd elindultam a terasz irányába. Odakint hét ágra sütött a nap, és azt kívántam, bár a kedvem is olyan jó lehetne, mint az időjárás.
– Szia Nad – szóltam bele a készülékbe. – Ne haragudj, hogy délelőtt nem vettem fel.
– Szia! Semmi gond, csak már régen hallottam felőled. Minden oké?
Az baromi nagy túlzás, de nem akartam telefonon megbeszélni az aktuális helyzetet. Thony azt mondta, hogy Kade-del és Naddel találkozhatok, úgyhogy kihasználva ezt, személyesen akartam neki elmondani.
– Persze, hogyne. Este beugrom hozzád, ha neked jó.
– Itthon leszek, gyere csak.
Szerencsére, mikor újra beléptem a nappaliba, Anthony már búcsúzkodott, öt perc múlva pedig a kocsijában ültünk.
– Hazaviszlek – jelentette ki, mire én némán bólintottam. – Mi az, elvitte a cica a nyelved? – kérdezte gúnyosan, mikor már percek óta meg se nyikkantam.
– Azt várod, hogy megköszönjem? Nem fogom, mert tönkretettél mindent – vágtam a fejéhez dühösen. Az utat figyeltem, nem voltam hajlandó felé fordulni.
Thony halkan kuncogott mellettem, mikor befordult az utcába, ahol lakom.
– A mai alakításod közel sem volt tökéletes, de majd még dolgozunk rajta. Talán több időt kéne együtt töltenünk, hogy megszokd, ha hozzád érek – jegyezte meg, és közben lassan végignyalta az ajkát. Felfordult a gyomrom, és mikor végre leparkolt, azonnal ugrottam ki a kocsiból.
– Köszi, inkább nem – szóltam még vissza, majd nagy léptekkel indultam a bejárat felé.
Hét óra körül indultam el otthonról. A Rover nem messze parkolt, és ahogy kitolattam, rögtön a nyomomba szegődött. Ennek a Dannek egyáltalán vannak szükségletei? Mikor megy el kajálni vagy a klotyóra? Ilyen agyament gondolatokkal próbáltam magam felvidítani, hiszen amint odaérek a barátomhoz, megint hazudnom kell majd. Úgy látszik a nap másból sem áll, csak hazugságokból. Néhány perc múlva megérkeztem, a csengetés után Nad mosolyogva nyitotta ki nekem az ajtót, de azonnal elkomorult, mikor meglátta az arcom.
– Bella, jól vagy? – kérdezte, és közben tüzetesen végignézett.
– Persze, csak elkaphattam valami vírust – válaszoltam, és követtem őt a konyhába, ahol Riley éppen vacsorát készített.
– Szia – köszöntem neki, mire ő is kedvesen üdvözölt és hellyel kínált.
– Hamarosan kész a tonhalsaláta, remélem, maradsz vacsira – mondta, miközben uborkát szeletelt.
– Mindenképpen megkóstolom – ígértem neki.
Nad leült mellém, vett egy kanállal a fagyijából, és felém tartotta, de én csak megcsóváltam a fejem, úgyhogy gyorsan el is tüntette a szájában. Könyökét az asztalra támasztotta, és kíváncsian várta a magyarázatomat. Hatalmas, barna szemei az arcomat pásztázták, csak ő képes arra, hogy hosszú ideig pislogás nélkül bámuljon.
– Egy hete szakítottam Oliverrel – vallottam be halkan, mire Riley felénk fordult.
– Én inkább magatokra hagylak titeket – mondta szégyellősen, de elkaptam a kezét, mikor ki akart menni.
– Semmi gond, maradj nyugodtan – biztosítottam, mire zavartan bólintott, és megállapodott a tekintete Nad száján. Mosolyogva lépett hozzá, hogy letöröljön egy kis fagyit a szája sarkából, majd visszament a pulthoz, hogy folytassa a kaja előkészítését. Nad teljesen ledöbbenve pislogott hatalmasakat, miközben olyan ámuló arcot vágott, hogy önkéntelenül elnevettem magam. Aztán csak megcsóválta a fejét, hogy gyorsabban visszatérjen a jelenbe, és teljes figyelmét nekem szentelte.
– Miért dobtad? – vonta magasra a szemöldökét Nad. – Miért tennél ilyet?
– Tévedtem vele kapcsolatban. Nem illünk össze. Aztán a minap Thony megkérte a kezem – tettem hozzá gyorsan, mert túl akartam lenni a nehezén. – Igent mondtam.
– Elment az eszed? – fakadt ki Nad, még Riley is megugrott egy kicsit a konyhapult mellett. – Az a pasi nagyon furcsa. Bella, mi a fenét csináltál?
– Igent mondtam, mert így láttam jónak – ismételtem magam. – Thony rendes, és tényleg járt Kade-nél, de már régen volt. Túlléptem rajta, és örülök, hogy elmondta.
– Szóval biszex?
– Aha – vágtam rá gyorsan. – Előfordul az ilyen, de szimpatikus, anyáék imádják, és támogatják a házasság ötletét.
Nad mutatóujja a kulcscsontomra nyomódott, és kétségbeesve csóválta a fejét.
– Azért mész hozzá, mert a szüleid így látják jónak? Bella, nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem deja vu érzésem van.
Nekem is az volt… ráadásul Oliver is azt hiszi, azért teszem, mert féltem az „anyuék kedvenc csemetéje” díjat. Bárcsak elmondhatnám, hogy azért van erre szükség, nehogy bajuk essen!
– Ez most más, Nad. Kedvelem Thonyt, és úgy tűnik, jól kijövünk majd egymással.
– Szerelmes vagy Oliverbe! – vágta a fejemhez durván. – Utálom, hogy át akarsz baszni! – Nad ritkán beszél csúnyán, de ha igen, akkor tudom, hogy nagyon sikerült felhúznom. Felpattant a székről, ami majdnem hanyatt dőlt a hirtelen mozdulattól, aztán fel alá járkált az asztal mellett. Egy kis ideig néztem, aztán már nem bírtam a feszültséget.
– Haza kéne mennem – szólaltam meg óvatosan, és a választ meg sem várva indultam a bejárati ajtó felé. Senki nem tartott vissza, csupán Riley vetett felém bocsánatkérő pillantást.
Mikor beléptem a lakásomba, a fürdő felé indultam, azonnal engedtem magamnak egy kád vizet. Lehámoztam magamról a ruhákat, a hajamat összefogtam a fejem tetején, és elmerültem a kellemesen meleg vízben. Másnap találkoznom kellett velük… Lou-val és Oliverrel. Te jó ég, nem láttam őt egy hete, mikor közöltem, hogy nincs tovább. A kipirult arcomon alig vettem észre, ahogy a forró könnycseppek végigszánkáztak a bőrömön. Nad pontosan tudja, hogy szeretem Olivert, és én is tudom, hogy nélküle egy senki vagyok, mégis arra készülök, hogy férjhez megyek egy féreghez. Eljutottam egy pontra, mikor azt hittem: néha könnyebb lenne meghalni, mint folytatni ezt a szánalmas életet. A tekintetem a borotvára siklott, ami hívogatóan feküdt a kád peremén. Felidéztem magamban Elden összeszabdalt csukóját. Sosem derült ki, hogy én tudom a titkát, de ez így van jól. Hárman sátorozni voltunk, és egyik reggel, mikor azt hitte, alszunk, átöltözött, felfedve a halvány rózsaszín csíkokat a kezén. Sokáig tűnődtem azon, hogy miért csinálja ezt a puha, tökéletes bőrével, holott a szülei rendesek vele, sok barátja van, a csajok odavannak érte… Akkor még fogalmam sem volt, hogy szerelmes a testvérembe. Középiskolás korunkban sok lány kipróbálta a vagdosást, de nekem – akármennyire is eltévelyedett voltam, miután kiderült, Eldent nem érdeklem, vagy mikor Kade lelépett -, valahogy sosem jutott eszembe, hogy kárt tegyek magamban.
Most mégis itt szemezek azzal az átkozottal, és borzasztó nagy a kísértés. Ha valami fizikailag fáj, el tudja feledtetni a lelki fájdalmakat? Akkor talán nem fogok emlékezni Oliver gyönyörű szemeire, selymes hajára és édes ajkára, ahogy mosolyra húzódik, majd kétségbeesik, mikor eltaszítom magamtól. Elfelejtem, hogy összevesztem Naddel. Még az is a múlt homályába veszne, hogy elárultam a testvéremet, vagy hogy a szüleim nem tudnak fenntartások nélkül szeretni. És az sem fog nyomasztani – ha csak egy kis időre is -, de kénytelen vagyok összekötni az életemet egy pszichopatával.
Álmosan pislogtam, de nem nyújtottam ki a kezem a kis, lila színű borotva felé. Valami megakadályozott abban, hogy elveszítsem a fejem, talán az, ami régen is, talán más. Nem tudom, csak azt tudtam, hogy fel kell hívnom Lou-t. Talán ő az egyetlen, aki választ adhat a kérdéseimre.

OLIVER

Miközben a kávémat kortyolgattam, tudtam, hogy aznap látni fogom őt. Fáradtan a konyhapultra támaszkodtam, majd gondosan kiszortíroztam magamnak a négyféle gyógyszert, amit be kellett vennem reggelente, a műtét óta. Ha minden jól megy, egy hét múlva már csak hármat kell szednem. Hurrá! Utána talán majd alkoholt is ihatok. Ami azért jó, mert már nagyon hiányzik egy olyan alapos bebaszás, ami tuti lenullázza az agyamat. Töltöttem egy kis vizet, és gyorsan eltüntettem a kikészített pirulákat.
Előző este már voltam falat mászni, és most úgy sajogtam az izmaim, hogy alig bírtam megállni a lábaimon. Nem baj, hiányzott már az érzés, hogy igénybe veszem a testemet, ezért holnap is megyek. Az ujjaim is fájtak a kapaszkodástól, de szerencsém volt, mert előző nap már feljátszottam a gitár részeket a demóra. Az elkövetkező 2-3 napban már csak az éneket kell felvenni Lou-val. Jól haladtunk a dolgokkal, az egész helyzet ígéretesnek látszott, de bármit megadtam volna azért, hogy ne Bella legyen a menedzserünk. Nem tudom, hogy fogom kibírni, ha sűrűn kell vele találkoznom. Felhörpintettem a kávém maradékát, és a bögrét a mosogatóba raktam. Találomra kihalásztam valami tiszta ruhát a szekrényből, és miután a fürdőt is megjártam, készen álltam az indulásra. Illetve, dehogy álltam készen. Az egyik felem utálta a gondolatot, hogy egy órán belül láthatom, a másik meg majd megveszett azért, hogy belenézhessek a kék szempárba, láthassam, ahogy a napfény megcsillan sötét fürtjein.
Vonakodva léptem ki az ajtón, csak túl akartam rajta esni. El kell felejtenem, ami kettőnk között történt, csak a munkára szabad koncentrálnom.
Egy kávézóban volt a megbeszélés. Mikor odaértem Lou és Bella már ott voltak, az asztalnál sutyorogtak, és palacsintát reggeliztek. Bella vett először észre, felpillantott, és láttam rajta, ahogy vesz egy mély levegőt. Átkozottul klisés, de sokkal szebb volt élőben, mint az emlékeimben. Annyival legalább megkönnyíthetné a dolgom, hogy nem úgy néz rám, mintha elképzelne ruha nélkül.
– Sziasztok! Későn jöttem? – érdeklődtem, majd komoly gondba estem, mert ötletem sem volt melyik lenne a legjobb megoldás: Bella vagy Lou mellé ülni, de szemben Bellával. Úgy döntöttem, leszarom, és kihúztam a széket Lou mellett.
– Dehogy, csak gondoltuk, itt reggelizünk meg – válaszolt Lou, de mintha valami miatt zavarban lett volna. Furcsán nézett rám, Bella egyszerűen kerülte a tekintetem, én meg megállás nélkül bámultam, miközben a kiadóról, az ütemezésről és az elkövetkezendő koncertidőpontokról beszéltünk. Bella kellemetlenül érezte magát a tekintetem alatt, de valamiért örültem neki, és nem bántam, ha néhány helyen sikerült összezavarnom a mondandóját. Ha nem ismertem volna, vagy ha nem történt volna köztünk semmi, azt mondtam volna, aranyos. Pedig esküszöm, semmit nem tettem, csak figyeltem rá. Néha a szemét, néha az ajkait néztem, és olykor eszembe jutott a forró pillanatok egyike, mikor a szájában voltam, és ugyanígy bámultam rá. Önkéntelenül megráztam a fejem, mire Lou kíváncsian fordult felém, Bella pedig ismét megakadt a mondandójában.
– Persze! – jelentettem ki hamis mosollyal. – Minden tökéletes – tettem még hozzá kissé gúnyosan, mire sikerült hármunk között megfagyasztanom a levegőt. Bella a határidőnaplója lapjaihoz ütögette a tollát, Lou pedig a teáját szürcsölgette.
– Ki kell mennem a mosdóba. Addig folytassátok nélkülem – mondtam, és már talpon is voltam.
Talán egy picit több időt töltöttem távol, mint ami feltétlenül szükséges volt, de azért eléggé meglepődtem, mikor visszaérve csak az exemet találtam az asztalnál. Nem várta meg, hogy Lou után érdeklődjek, rögtön felpillantott rám, szemeiben határozottság csillant:
– Beszélnünk kell!
– Ugyan miről? – kérdezem meghökkenve. Nem gondoltam volna, hogy a múltkori után van még mondandója. Persze, ezer meg egy kérdésem lett volna, de nem hittem, hogy van esély a válaszokra.
– Leülnél, kérlek? – intett a szék felé. Nem láttam értelmét az ellenállásnak.
– Mondhatod – szóltam, mikor már az ásványvizemet kortyolgattam.
– Eljegyeztek – kezdte sután, lehajtott fejjel. – Jövő hónapban hozzá megyek Anthonyhoz.
– Sok boldogságot! – vágtam rá, szinte még fel se fogva a szavait. – Ahhoz az Anthonyhoz? – kérdeztem, miközben lassan eljutott a tudatomig, miről is van szó.
– Igen, hozzá. Anyáék örülnek neki, és végül is én is kedvelem, úgyhogy…
Vártam, hogy folytassa a mondatot, de egy perc múlva sem szólalt meg.
– Ennyi? – kérdeztem, miközben kezdtem készülődni az induláshoz.
– Nem – kapta fel a fejét, és ahogy összevillant a tekintetünk, azonnal ledermedtem. Valami azt súgta, az előző hír csak bemelegítés volt. Újra a hátsómon landoltam, várva a folytatást – Emlékszel, még a nyaraláson beszéltünk arról, hogy neked nem lehet gyereked?
– Igen – válaszoltam gyanakvóan, ingerülten dobolva az ujjaimmal az asztalon.
– Úgy tűnik, hogy rosszul tudtad – suttogta a kezeit tördelve. – Azt hiszem, hogy kisbabát várok.
Aztán csak várt. Bármiféle reakcióra, valamire, de ehhez több időre volt szükségem, mint gondoltuk. – Lou szerint elképzelhető, mert már tíz év eltelt a kezeléseid óta, és mindig vannak véletlenek vagy csodák. Tegnap eszembe jutott, hogy már egy hete meg kellett volna jönnie, ma reggel pedig már nyitás előtt a drogéria ajtajában toporogtam, hogy vehessek tesztet. Pozitív lett, és ha jól saccolom, olyan három hetes lehet, de a doki majd megmondja – magyarázta átszellemülten, apró mosollyal a szája szegletében. – Az utóbbi napokban nagyon fáradékony voltam, néha kicsit émelyegtem is, de szerencsére a durva rosszullétek teljesen elkerültek. Idáig. Nem bánnám, ha ez így is maradna.
– Megtartod? – böktem ki végre rezignáltan, de még mindig fapofával. Mintha az eddigiekből nem szűrtem volna le a választ. De tőle akartam hallani.
– Igen – felelte azonnal. – Ez a mi apró csodánk, kizárt, hogy ártani tudnék neki – jelentette ki magabiztosan.
– Mit fog hozzá szólni a vőlegényed?
Láttam, hogy egy pillanatra sikerült elbizonytalanítanom. Nyelt egy nagyot, mielőtt válaszolt volna.
– Majd megbékél vele – mondta végül. – Mindent elintézek, csak azt szerettem volna, hogy tudj róla.
– Oké – válaszoltam kreatívan, és mélyen a gondolataimba merültem. Gyerek. Enyém. Hihetetlen. Felkészültem én erre? Úgy értem… hogy a fenébe készültem volna fel, mikor biztos voltam benne, hogy nem lehetséges? Fogalmam sincs, mit kell csinálni egy kisbabával. Ezek szerint egyedül a gyerekcsináláshoz értek… ami máris több, mint amiről csak álmodtam. – Biztos vagy benne… úgy értem, tuti, hogy az enyém? – makogtam el végül nagy nehezen.
Bella szeme kissé elkomorult, a mosolya is eltűnt az arcáról.
– Baszd meg, Oliver! – vágta hozzám, és azon volt, hogy lelépjen.
Mielőtt felállhatott volna az asztaltól, a kezeire simítottam a tenyerem, próbáltam visszatartani.
– Hé, nyugi, már megtettem! – feleltem kissé somolyogva. Igazából azt se tudtam, hogy hol vagyok, a hangulatom a vidám, kétségbeesett és összezavarodott tökéletes keveréke volt. Bella először úgy nézett, mintha földönkívüli lennék, aztán kitört belőle a nevetés, ami ragadós volt. Mikor elcsendesedtünk, még percekig ültünk némán, összefont ujjakkal, egymás tekintetébe mélyedve, mosolyogva.

BELLA

A munkahelyemen, majd onnan hazatérve is egész nap jó kedvem volt. Újra és újra visszaidéztem azt a rövid időt, amit Oliverrel tölthettem. Bevallom, féltem, hogy mit fog szólni a dologhoz, de a szemei elárulták. Tudtam, hogy már most odavan a babánkért. Holott még én sem fogtam fel az egészet, olyan, mintha valami szürreális álomvilág venne körül. De nem zavart, mert puha volt, selymes és megnyugtató. Ahogy a tükör előtt álltam fehérneműben, a kezem a hasamra simítottam. Természetesen még semmi nem látszott, de én már jól tudtam, hogy ott rejtőzik bennem az apró csoda. Egyszerűen éreztem, már azelőtt, hogy megvettem volna a terhességi tesztet.
Amikor megszólalt a telefonom, véget kellett vetnem az álmodozásnak, pont mikor azt képzeltem el, vajon kisfiú vagy kislány. A kijelzőn Nad neve világított, így meglepődtem, mikor végül nem az ő hangját hallottam a vonalban. Azonnal rossz érzés kerített hatalmába.
– Bella, te vagy az? – ismertem fel Riley ijedt hangját.
– Igen. Valami baj van? – kérdeztem, és közben leültem az ágyam szélére.
– Nadet elütötte egy autó. Behozták a kórházba, éppen most vizsgálják – szipogta kétségbeesetten. – Be tudnál jönni? Kérlek!
Te jó ég… Ez nem lehet igaz. A körmeim a tenyerembe vájtak, miközben imádkoztam. Istenem, add, hogy ne legyen komoly baja!
– Máris ott vagyok – ígértem, és bontottam a vonalat.
Villámsebességgel öltöztem fel újra, ezúttal egy kényelmes viseletbe. A hajam a piros lámpánál fogtam össze egy hajgumival, hogy kissé rendezettebb legyen a kinézetem, de pillanatnyilag az sem érdekelt volna, ha felemás cipő van rajtam. A szívem a torkomban dobogott, ahogy a baleseti sebészet épületét kerestem a kórházban.

8 megjegyzés:

  1. Imádtam :)
    Hát remélem nem ennek a féregnek a keze van Nad balesetében. Úgy gondolom hogy nem jó ötlet ha Bella szint vall a babáról, és remélem nem is teszi meg. Kell hogy legyen valaki aki lebuktatja azt a mocskot.

    Várom a következőt :)
    Puszi Kolett

    VálaszTörlés
  2. Szia Kolett!
    Örülök, hogy imádtad :) már össze kéne gyűjtenem hányféle néven illettétek Anthonyt (egyik se túl kedves :D) Mindenesetre tényleg megérdemli az összes "kedves" becézést ;)

    Kedves BezTina!
    Reméltem, hogy tetszeni fog, igyekszem tartani a szintet ;) Örülök, hogy itt vagytok velem és írogattok. Köszönöm :)

    VálaszTörlés
  3. Drága Hdawn
    Aaaaaaa. Picibaba *-* Imádom a gyerekeket. :D Nekem picit hirtelen jött ez a bejelentés, de annnyira nagyon szeretném, hogy az az utolsó suttyó Thony vagy kicsoda elhúzzon a picsába, mindenki újra boldog legyen és fel tudják nevelni a kis manót *-* (de gondolom erre várhatok egy ideig :D ) Bella szülei meg aszódjanak össze ott ahol vannak :D
    Mint mindig imádtam az egészet, hihetetlen csodás, várom a kövit! ♡
    Sok-sok puszi! :*

    VálaszTörlés
  4. Kedves Andi!
    Bella szülei meg aszódjanak össze ott ahol vannak :D ---> ez nagyon tetszett, hihetetlen, mennyire kreatív vagy, ha meg kell kínozni a negatív szereplőket XD A baba ötlet már régen a fejemben volt, csak nem akartam lelőni "apró jelekkel", amik nyilvánvalóvá tették volna, szóval sztem ezért érezted hirtelennek :) De Bella elég fáradt meg nyűgös volt az utóbbi időben, szóval na... :D
    Boldog vagyok, hogy még mindig szereted :)
    Puszi

    VálaszTörlés
  5. Helló! :))
    Fhuha... Nad... De. Ne merjen meghalni mert felpofozom. Ezt megígérem! Antony vagy ki a retkek pedig elmehetne egy jó hosszú szünetre, Oliver Jöjjön vissza Bellához. Legyen egy jó nagy házuk és abba neveljék fel a cukor falatot *.* ❤ Bella szülei pedig... Áh menjenek el ők is Thonyval. :DD Szeretettel várom a Kövi részt ;) ❤❤

    VálaszTörlés
  6. Csak Nad-nek ne legyen baja, kérlek! Azt nem bírnám ki, és Bella sem! És a Beliver-baba is legyen biztonságban, kérlek, muszáj, hogy ő legyen! Szegény Bella, szegény Oliver, szegény Nad! Úgy a szívemhez nőttek, mintha tényleg ismerném őket. Siess a folytatással, hozd előbb, vagy nem tudom, mert már most sem bírom a várakozást!

    VálaszTörlés
  7. Szia Lótusz!
    Nevettem, ahogy elküldtél néhány szereplőt melegebb éghajlatra :D Köszönöm, hogy írtál :)

    Kedves Nessa!
    Ahogy olvastam a kommented,rájöttem, hogy tök érdekes, egy ember hogy ki tud baszni egy rakat más emberrel. Én tényleg igyekszem nem nagyon bántani senkit, de néha szükséges, ettől lesz izgi a történet :) Kitartás... ahhoz, hogy vki igazán értékelni tudja a jót meg a boldogságot, kicsit el kell merülnie a pokolban ;) Hú, de költői lett :D Köszönöm, hogy itt vagy velem, és olvasol :)
    Puszi

    VálaszTörlés