2017. szeptember 1., péntek

Dream On

Sziasztok! Ma van a Kaulitz ikrek szülinapja, és én három nappal ezelőtt a fejembe vettem, hogy összehozok egy oneshotot mára. Nem lett rövid, de én imádtam írni :D Remélem, nektek is tetszik majd ez a kis meglepi :)


1. A múlt
Alexander gyorsan, és megállás nélkül gépelt a billentyűzeten. Már a sokadik e-mailt írta, de úgy volt vele, hogy ha elkopnak az ujjai, akkor sem adja fel. Szüksége volt egy telefonszámra… te jó ég, de még mennyire! Már csak ennyi hiányzott a sikerhez, és hiába szorított az idő, tudta, hogy képes rá. Amikor a német hatóságok keresztbe akartak tenni neki, elég volt, ha a felejthetetlen, sötét szempár tulajdonosára gondolt, akiért a csillagokat is lehozta volna az égről, és máris úgy érezte, hogy képes szembeszállni a világgal. Elővette a telefonját, a kopottas német nyelvtudását, és két perc alatt kiosztotta a szerencsétlen nyomozót, aki akadékoskodott. Alexander vezető beosztása a los angeles-i nyomozóirodánál nem jelentette automatikusan azt, hogy maradéktalanul követte a törvényt. Igaz, hogy mindig figyelt arra, hogy az agya vezesse a szíve helyett. Ez volt az ő szabálya, ami minden törvényt felülírt, és eddig csak egyszer szegte meg: amikor beleszeretett az egyik tanítványába az egyetemen.

Kriminológia. Alexandernek kész kínszenvedés volt olyan témakörben tartani előadást, amit még ő is csak az unalmas könyvekből hallott. Alig egy éve dolgozott az irodánál, és az ő dolga nem az volt, hogy bűnözők után koslasson, vagy hogy azt próbálja kitalálni, valaki miért szúrta le a saját anyját. Neki a főnök jobbkezeként meg kellett tanulnia, hogyan tarthatja egyben a kócerájt, hogy bánjon az emberekkel, hogyan intézzen nemzetközi tárgyalásokat, és ehhez hasonló dolgok. De szerette a munkáját. Sosem volt az életcélja, hogy maffiózókra lövöldözzön a saját bőrét kockáztatva.
Ennek ellenére, ahogy végignézett a jogásztanulókon, eldöntötte, hogy jól fogja csinálni. Diákként utálta az unalmas tanórákat, és magának is bizonyítani akarta, hogy a tanulókkal igen is meg lehet szerettetni az adott tantárgyat. Csak két hét – nyugtatgatta magát. – Csak két hét, és négy kriminológia, amit meg kell tartania. Nem olyan vészes. Akkor még nem tudta, hogy mire letelik az idő, bármit megadna, hogy tovább taníthassa a csoportot.
A második órán már zh-t íratott velük, csak hogy megtudja a nevét. A fiú lázadó volt, egy gyönyörű különc a jogászgólyák között. Vad, oldalt felnyírt frizura, néhány piercing, itt-ott kivillanó tetoválás… És olyan szemek, amelyek bárki eszét elvették volna – legalábbis Alexander ezzel nyugtatta magát. Tudta, hogy a fiú még akkor is hatással lenne rá, ha ő nem lenne meleg.
Alexander büszke mosollyal sétált a padsorok mellett. Az egész csoport szorgosan körmölt, tehát valami csak megmaradt nekik a keddi órából. Megállt a fiú felett, és figyelte, ahogy ír. Ahogy azok a művészi hosszú ujjak megformálták a betűket, és olyan gyorsan mozogtak, mintha nem lenne elég ideje kidolgozni a válaszokat. Bill Kaulitz – olvasta a nevet a lap tetején. Bill közben az ajkát rágcsálta, és annyira belemerült a dolgozatba, hogy el kellett telnie egy kis időnek, mire felocsúdott és észrevette őt. Hirtelen kiegyenesedett a széken, az inge feltűrt ujját gondosan lehúzta a csuklójáig, hogy elfedje az egész alkarján végigfutó tetoválást, aztán óvatosan ránézett Alexanderre. A férfi úgy érezte, hogy megállt az idő, amikor a tekintetük találkozott. A sötétbarna szín egyre mélyebbre rántotta, és olyan bűnös, de ellenállhatatlan fantáziák közé taszította, amelyek először halálra rémítették. Nem Billtől félt, hanem saját magától. Ha a fiú a kezei közé kerülne… ha valaha megkaphatná, attól tartott, azonnal összetörné. Alexander szakította meg a szemkontaktust. A tenyerét Bill vállára fektette, és lehajolt hozzá, hogy a fülébe suttogjon:
– Folytasd!
Bill ujjai remegtek, ahogy újra a kezébe vette a tollat, és néhány mély lélegzet után elkezdett írni. Alexander visszasétált a tanári asztalhoz, és újra felnézett a széksorokra. Látta, hogy a fiú a szempillái alól figyelte, és alig bírta visszatartani az izgatott mosolyát, mikor összeakadt a pillantásuk.

Alexander elmerengve, egy halvány mosollyal az ajkán nézett maga elé, amikor hallotta, hogy valaki kopogtat az ajtaján. A jókedve azonnal tovaszállt, amiért megzavarták az álmodozását. A munkahelyén szabadidőben ez volt a legkedveltebb elfoglaltsága: a Billel közösen eltöltött idő legszebb pillanatait visszaidézni, vagy a munkaidő végéhez közeledve azon töprengeni, ha hazaér, hol fogja magáévá tenni a fiút.
– Bújj be! – szólalt meg egy lemondó sóhajjal.
Catherine, a személyi asszisztense lépett be, és azonnal végigkopogott a kis irodán, hogy Alexander elé tegye a dossziét.
– Megjött Carl Hoffman anyaga – fűzte mellé a lány, és kíváncsian nézett a férfira, mintha valamiféle magyarázatra várna.
– Köszönöm, Cat, hazamehetsz. Ma már boldogulok egyedül is – felelte Alexander, és amikor nem hallotta a tűsarkú kopogását, végre felnézett az asszisztensére. – Valami gond van?
Catherine elgondolkozva megrázta a fejét, és leült szemben Alexanderrel, akinek az ujjai idegesen kopogtak a mappán. Nem volt erre ideje. Minél hamarabb át kellene olvasnia az anyagot, hogy végre kapcsolatba léphessen ezzel a Carllal.
– Hasonlít rá – bökte ki végül a lány, és nem kellett magyarázni, mire gondol pontosan.
– Hasonlít – értett egyet Alexander is.
– Nem fogja bajba sodorni?
A férfi lassan kifújta a levegőt, és hátradőlt a székében. Ez volt az a kérdés, ami egyre inkább nyomasztotta, miközben egyre közelebb került a megoldáshoz.
– Sosem tennék olyat, ami veszélyes rá nézve – jelentette ki, félig magának is célozva. – De ezek szerint beleolvastál – utalt az előtte heverő papírokra.
Catherine elhúzta a száját, mintha fájna valamije, és Alexander pontosan tudta, ez mit jelent.
– Igen, belenéztem, és az elég is volt – felelte a nő.
– Ennyire szörnyű?
– Mivel nagyon kedvelem Billt… úgy értem… ezeket talán nem kéne elmesélned neki – javasolta Cat meggyőződéssel.
– Nem az én dolgom, hogy eldöntsem, miről kell tudnia, és miről nem – mondta a férfi halkan. – Én csak… össze akarom ezt hozni. Szükségük van egymásra.
Catherine egy darabig még nézte Alexandert, aztán bólintott és felállt a helyéről.
– Szerencsés, hogy a párja vagy – jelentette ki, mire a férfi halványan elmosolyodott.
– Nem. Én vagyok a szerencsés, amiért az enyém – javította ki Alexander, és hálásan nézett a lányra. Tudta, hogy a titka nála biztonságban van.

Bill egy bögrével a kezében bevackolta magát a kanapé párnái közé, és elindított valami unalmas sorozatot. Nem számított, mi az, csak azért kellett, hogy szóljon valami a háttérben. A feketére festett körmeit tanulmányozta, és megállapította magában, hogy nemsokára le kell mosnia őket. Már csak néhány nap, és elkezdi az új évet az egyetemen. Augusztus vége volt, és lassan konszolidáltabbá kellett tennie a kinézetét. Augusztus vége volt, és lassan… lassan elérkezik a huszonkettedik szülinapja.

Tom izgatottan bontogatta az ajándékát. A csomagolópapíron színes lufik voltak, de az sokkal jobban érdekelte, mit rejt a meglepetés, ezért fittyet hányva arra, hogy az anyjuk meddig bajlódott a masnival és a csomagolással, egyszerűen leszakította a papírt. Bill fél szemmel figyelte a szőnyegen térdeplő izgatott testvérét, fél szemét pedig a saját ajándékán tartotta, amit óvatosan próbált kibontani.
– Istenem, ez egy gitárerősítő! – kiáltott fel Tom, és egy hatalmas mosollyal az anyjukhoz rohant, hogy megölelhesse. Hirtelen azt sem tudta, hová induljon. Fel akart menni az emeletre, hogy lehozza a gitárját, és összekösse az erősítővel. Büszke vigyorral oda akart menni Billhez, hogy elmondja neki, ő már megkapta azt, amire a legjobban vágyott.
– Tom, van még egy ajándékod – figyelmeztette Simone, mire a fiú egy kicsit csalódottan odakullogott hozzá, és átvette a kis csomagot. A lényeget már megkapta, és minden vágya volt, hogy végre kipróbálja. – Ezt Billtől kapod.
Tom a meglepődve a testvérére nézett, akinek az ölében már ott hevertek a kibontott, halál unalmas könyvek, amiket kért.
– Akkor miért te adod ide? – fordult vissza az anyjához.
– Mert Bill…
– Ne légy faszfej, és bontsd már ki! – szólt rá Bill idegesen.
– Bill, vigyázz a szádra! – emelte fel a hangját Simone, mire a fiú bűnbánóan lehajtotta a fejét, és inkább az egyik könyv fülszövegét kezdte tanulmányozni.
Tom egyre kíváncsibb lett, és mivel tudta, hogy nem menekülhet, egy sóhaj kíséretében a testvére mellé ült, vetett egy vágyakozó pillantást a gitárerősítő felé, de végül csak kibontotta az ajándékot.
– Tetszik? – kérdezte Bill reménykedve, és már minden figyelmét Tom felé irányította. A fiú furcsán méregette a narancssárga-piros fonott karkötőt. – Utálod – szűrte le a testvére nyilvánvaló véleményét Bill remegő hangon.
– Dehogy! Mi… ez csak… de hát mi sosem adunk egymásnak ajándékot – hebegett össze-vissza.
Bill felpattant a kanapéról, és azt kívánta, bár lenne a nappalinak ajtaja, amit úgy istenesen becsaphatna. Napokig dolgozott azon a karkötőn. Minden vágya az volt, hogy Tom viseljen valamit, ami mindig rá emlékezteti. Erre tessék! Még egy köszönömöt se képes kinyögni. Amikor felért a szobájába, már elment az ajtócsapkodós kedve. Egyszerűen csak lerogyott az ágyára, és próbálta lenyugtatni a lélegzetét… na meg igyekezett visszatartani a könnyeit. A szülinapja volt, az istenért! Senkinek nem lenne szabad sírni a születésnapján. Néhány perccel később nyílt az ajtó, és Tom lépett be a szobába. Bill meg sem lepődött, hogy nem kopogott, elvégre a helyiség közös volt, de most örült volna, ha lett volna ideje lefeküdni az ágyba és befordulni a fal felé. Aztán egybeolvadni a tapétával, vagy az ágy takarójával, amelyik egyszerűbb. Azt hitte, hogy Tom majd csak felkapja a gitárját, és lemegy a nappaliba, ehelyett látta, hogy felhozta magával az erősítőt. Ahogy összedugta a hangszerrel, leült a földre Bill elé, és egy rövid hangolás után játszani kezdett. Az Aerosmith Dream On című száma minden esetben arra késztette Billt, hogy énekeljen. Egyszerűen, ha meghallotta az ismerős dallamokat, muszáj volt legalább dúdolnia. De most próbálta visszafogni magát, próbált arra gondolni, hogy Tom mennyire bunkón viselkedett vele, és erősen összeszorította az ajkait. Lehajtott fejjel nézte a testvérét, és igyekezett nagyon dühös maradni.
– Bill – suttogta halkan Tom, ahogy lerakta maga mellé a gitárt, és felnézett. Azonnal elkapta a másik pillantását. – Nem akartalak megbántani.
– Persze… – felelte Bill lemondóan, és elfordította a fejét, hogy az ágytakarót tanulmányozza.
– Miért csináltad? A karkötőt. Miért kaptam? – érdeklődött az idősebb testvér.
Bill sóhajtott egy nagyot, de nem látta értelmét, hogy hazudjon.
– Mert szerettem volna, ha eszedbe jutok, mikor ránézel.
Tom halkan kuncogott a válaszon, és Bill már éppen lendítette a lábát, hogy egy kicsit belerúgjon a combjába, amikor megszólalt:
– Olyan butus vagy, Bill. Bármerre sodorhat az élet, elég, ha a tükörbe nézek, és azonnal te jutsz eszembe – jelentette ki egyszerűen. – És nem tervezem, hogy hosszabb időre elváljak tőled. Soha – tette még hozzá meggyőződéssel. – Én csak… egyszerűen meglepett, és szégyellem, hogy nem adhatok neked semmit cserébe.– Bill félénken pislogott rá, és nem tudta hirtelen, mit mondhatna. Volt abban logika, amit a másik felhozott, és hirtelen már nem is tudott haragudni. Tom kedvesen mosolygott, és a zsebébe nyúlt, hogy kivegye a karkötőt. – Segítesz feltenni?
Bill egy darabig még elmerengve nézte a karkötőt, de végül elvette Tomtól.
– Csak akkor, ha visszavonod, hogy buta vagyok – mondta Bill tettetett sértődöttséggel.
– De hát ha igaz? – kérdezte Tom szemforgatva, mire a testvére most már tényleg belerúgott a lábába. – Aú! – kiáltott fel, pedig valójában alig érezte. – Jól van, legyen. Bill, a mindig bölcs, a tökéletes és a legszeretetreméltóbb testvér a világon… Lennél olyan kedves, és felkötnéd a karkötőt a csuklómra?
Bill elmosolyodott, és elégedetten hajolt le, hogy a karkötő végre a megfelelő helyére kerüljön. Az volt a tizenötödik szülinapjuk. Az utolsó, amit együtt töltöttek.

2. A jelen
– Bill, szépségem – a hangok mintha valami távoli bolygóról érkeztek volna. – Teljesen kihűlt a kávéd.
Érezte, ahogy a gondoskodó kéz lassan lefejtette az ujjait a bögréről, elvette tőle, aztán pár pillanattal később hallotta, hogy a porcelán koppan a márványpulton.
– Alex? – mosolyodott el, amikor megérezte az ismerős illatot. Hátradőlt a kanapén, hogy a fejét oldalra fordítva nézze, ahogy a férfi mosolyogva sétál hozzá. Amikor visszaért mögé a konyhából, ellentmondást nem tűrően felnyúlt, átkarolta a nyakát, és lehúzta magához. A csókban semmi ártatlan nem volt, a fiú azonnal a lényegre tért, szinte epekedve azért, hogy újra érezze Alexander ízét. A nyelvét átdugta a puha ajkak között, és összefonta a párjáéval, miközben a keze már a férfi ingét rángatta ki a nadrágjából. Alexander kelletlenül húzódott el tőle. Egyszerűen nem hagyhatta, hogy ilyen könnyen kikerülje a beszélgetést.
– Bill, lassíts egy kicsit – szólt rá, de a hangja nehéz és mély volt a vágytól. Alexander nem csodálkozott ezen. Csak néhány másodpercnyi közvetlen kontaktus a fiúval, és már úgy állt, mint a cövek. Néha az is elégnek bizonyult, ha hallotta a hangját a telefonban. Több, mint egy éve volt rá, hogy megszokja: Bill mellett képtelenség parázslani. Mellette csak ezer fokos tűzben égni lehet.
– Mi a baj? – vonta össze a szemöldökét a fiú, és úgy nézett rá, mintha egy gyönyörű álomból ébresztette volna fel.
– Amikor hazajöttem, csak testben voltál itt – magyarázta a férfi, és megkerülte a kanapét, hogy leüljön Bill mellé. – És azt a számot dúdoltad.
– Dream on – sóhajtotta Bill, és befészkelte a fejét Alexander vállához.
– Igen. Mindig rossz kedved van, ha eszedbe jut.
– Szerettem volna, ha elűzöd a gondolatokat a fejemből – jegyezte meg a fiú, és jelentőségteljesen a párjára nézett. Még a szemöldökét is felhúzta, hogy Alexander tudja, mire gondol. És ő tudta. Ahogy a nadrágja alatt megfeszülő erekciója is.
– Bill, a szex nem mindenre megoldás – tiltakozott a férfi. – Biztos vagyok benne, hogy utána még elcseszettebbül éreznéd magad. Azt sem akarom, hogy csak félig legyél velem.
– Gonosz vagy – ráncolta a homlokát Bill. – Megmutattad nekem a mennyországot, és most megtagadod.
Alexander nem bírta ki, hogy elmosolyodjon. Billnek mindenre volt egy olyan válasza, amitől elolvadt a szíve, vagy éppen bizseregni kezdett a teste, könyörögve azért, hogy még többet és többet kapjon a fiúból.
– Másfél év alatt egyszer, Bill – mondta még mindig túlcsordult szeretettel nézve a párjára. – Drámakirálynő vagy, de olyan jól csinálod, hogy még a végén megsajnállak. Az ördögi Alex megtagadja tőled a földöntúli gyönyöröket. Felháborító.
– Hm – dünnyögte Bill elgondolkozva. – Ez tetszik. Mármint – kezdte Bill, és közben elmerengve megnyalta az ajkát – az ördöggel lefeküdni, és közben a felhők felett érezni magam. Tökéletesen összefoglalja a szexuális életünket.
– Fogalmam sincs, miről beszélsz – jelentette ki egyhangúan Alexander, és igyekezett kordában tartani a gondolatait.
– Arról, amikor kikötöztél az ágyhoz, és megdugtál. Annyira durván, hogy az ágy háttámlája minden egyes lökésnél nekicsapódott a falnak. De ez így teljesen okés, hiszen könyörögtem érte – mondta Bill olyan nyugodtan, mintha az időjárásról beszélne, és közben a mutatóujjára tekert egy hosszabb, fekete tincset.
Alexander felnyögött, és a tenyerébe temette az arcát. Felnőtt férfi volt, majdnem harminc éves, és most egyszerre érzett szégyent és vágyat. Még emlékezett arra, hogy a fiú csuklója sebes volt, amikor eloldozta, ahogy arra is, ahogy apró puszikat hintett a zúzódásokra. Amikor először megpillantotta Billt az előadóteremben, már akkor sejtette, hogy ha valahol kettesben maradnak, képtelen lesz visszafogni az ösztöneit. Aztán mikor először ment a lakásához, hogy randizni vigye, és meglátta a fiút sötétre festett szemekkel, kilakkozott körmökkel és a szakadt, testhez simuló fekete farmerben, már tudta, hogy elveszett. De becsületére legyen mondva, azt az egy alkalmat leszámítva mindig vigyázott a törékeny fiúra. Ő volt az első férfi Bill ágyában, és amikor egy hónapnyi randizás után lefeküdtek, egészen romantikusra és gyengédre sikerült az egész együttlét. Csakhogy később Bill felismerte, hogy mekkora hatással tud lenni a férfira, és tulajdonképpen arra is, hogy a fájdalom mennyire izgalmas. Harapásokkal és durvább mozdulatokkal kezdődött minden, aztán Alexander hátára majdnem minden este új vörös csíkok csatlakoztak a gyógyulófélben lévő rózsaszínűek mellé. Bill egy vadmacska volt az ágyban, és egy picit szerette a fájdalmat. Pont úgy, mint Alexander.
– Néha elgondolkozom, hogy tulajdonképpen melyikünk is az ördög – vallotta be a férfi, miközben meglazította a nyakkendőjét.
Bill halványan elmosolyodott, és egy kis puszit nyomott a férfi szájára.
– Gondolkodtam, amikor hazaértél – vallotta be fojtott hangon. – Nem lett öngyilkos, és kizárt, hogy magától lépett le.
Alexander megfeszült, és félve nézett a fiúra. Bill a nyakkendőéért nyúlt, eltolta onnan a férfi kezét, és elgondolkozva simogatta a selymes anyagot.
– Miért vagy ebben biztos? – kérdezte halkan, mert rögtön tudta, miről beszél Bill. Már megszokta a hirtelen témaváltásait, és a remegő hangját, ami minden alkalommal előtört, mikor az anyja haláláról vagy Tomról beszélt. Lassan egy hónapja, hogy Alexander tudomást szerzett arról, hogy a párja testvére életben van. Több hete próbálja megszervezni a találkozót, és végre úgy néz ki, hogy célba fog érni. De addig semmit nem árulhat el a fiúnak. Nem akarja hitegetni és összetörni Bill szívét, mivel abszolút nem ismeri Tomot, így abban sem volt biztos, hogy az idősebb testvér belemegy a találkozóba. Hiszen amikor kiszabadult, ő kérte a bennfenteseket, hogy a családját ne értesítsék.
– Megígérte nekem. Azt mondta, hogy mindig ott lesz mellettem – válaszolt Bill határozottan, és felkapta a dohányzóasztalon heverő kis sminktükröt. – Nem halt meg. És ha valahol belenéz a tükörbe, folyton az eszébe jutok. Csak azt nem értem, hogy miért nem… – halkult el egyre inkább a fiú hangja. Észrevette a tükörképe szempilláin remegő egyetlen könnycseppet, és idegesen letörölte. – Sajnálom – mondta Alexander felé fordulva, remegő ajkakkal.
A férfi azonnal mozdult, és a karjai közé zárta a szerelmét.
– Semmi baj. Tudom, hogy néhány nap, és itt a szülinapod… – suttogta a fiú hajába.
– A szülinapunk – javította ki Bill. – De nem számít. Amíg ő nincs mellettem, addig rágondolni sem akarok.
Alexander megcsókolta Bill fejét, és lassan ringatni kezdte. Emlékezett még az egy évvel ezelőtti napra, amikor Bill beállított hozzá egy üveg vodka kíséretében, és kijelentette, hogy inni akar. Sokat. És amikor már elég spiccesek voltak mindketten, a fiú mesélni kezdett. Mindent elmondott, ami a fejében járt, még a legféltettebb titkait is. Néhány hónapja már együtt voltak, de Alexander egészen addig nem tudta, mikor van a szülinapja. Persze, utánanézhetett volna, de egyszerűen azt várta, hogy Bill árulja el neki.
– Idén is ki akarod magad ütni? – kérdezte, és közben a keze már a pólója alatt fedezte fel a fiú selymes bőrét.
– Nem tudom. Talán – felelte Bill egy erőltetett nevetés kíséretében. – De ha tudsz jobbat, szívesen fogadom az ötleteket. Szeretkezhetünk reggeltől estig, a lényeg, hogy ütős legyen, és ne tudjak közben sokat gondolkozni.
– Hm, csábító ajánlat – jegyezte meg Alexander, és maga felé fordította a szépséges arcot. A szürke szemei beleolvadtak Bill csokibarna tekintetébe, mielőtt lehajolt, és megpuszilta a fiú tökéletes ívű orrát. – De talán tudok valamit, ami még ennél is jobb.
Bill hitetlenkedve nézett rá, de Alexander nem akarta, hogy elkezdjen kérdezősködni. Tudta jól, hogy mivel terelheti el Bill figyelmét. Megcsókolta a párját, lecsúszott a szőnyegre, és a térdein támaszkodva cipzározta ki a fiú nadrágját. Bill akadozó lélegzettel húzta le a farmert a térdéig, és onnan Alexander segített neki. Amikor lehámozta a lábáról, maga mellé ejtette a nadrágot a földre, és csókért könyörögve nézett fel a fiúra, amit azonnal meg is kapott.
– Alex – nyöszörögte Bill, amikor a férfi szétfeszítette a térdeit, elhelyezkedett közöttük, és lágyan beleharapott az alsója alatt feszülő farkába. – Kérlek, csináld! – zihálta egyre türelmetlenebbül Alexander barna hajába markolva. A fejét hátraejtette a kanapé támlájára, de újra és újra lenézett, mert a látvány felért egy fél orgazmussal.
A férfi elmosolyodott, és lassan lejjebb húzta a fekete bokszert, mintha egy nagyon értékes ajándékot csomagolna ki éppen. Csak annyira szabadította ki, hogy az előnedvtől csillogó makkot kényelmesen tudja szopogatni, mert nem akarta, hogy a fiú máris elélvezzen. Kidugta a nyelvét, és megérezte azt, amit a legjobban szeretett, miközben hallotta azt a hangot, amiért ölni lett volna képes. A fiúnak mindenhol Bill íze volt, és lágyan felnyögött, amikor a párja nyelve hozzáért a legérzékenyebb részéhez. Alexander finoman az ajkai közé szívta a pénisze végét, és nem bírta megállni, hogy ne mosolyodjon el Bill elégedetlenségét hallva:
– Még! Alex, tudod te ezt jobban is. Ahh, kérlek, teljesen… Szórakozol velem? Istenem… a picsába, már ennyi is elég, hogy végem legyen…
Ez volt az a pillanat, amikor Alexander kiengedte őt a szájából, a hosszú lábakat a saját dereka köré kulcsolta, és óvatosan felemelkedett a földről, miközben Bill fülébe suttogott:
– Kapaszkodj, szépség, mert ennyi még nem elég belőled, ugye tudod? – dünnyögte, és határozott léptekkel a háló felé indult.
Bill felnyikkant, amikor Alexander leejtette a matracra, és rögtön az ágy végébe húzódott a térdeit a mellkasához szorítva. A férfi elmosolyodott, mert tudta, Billnek mire van szüksége. Gyorsan megszabadult a ruháitól, előkereste a fiókból a szükséges dolgokat, aztán megragadta a vékony bokákat, és közelebb rántotta magához a fiút. Bill leengedte a lábait, és hagyta, hogy Alex súlya a testére nehezedjen, miközben szinte már fájóan falta az ajkait.
– Hogy akarod? – morogta Alexander két csók között, amikor sikerült kiszabadulnia a fogai közül.
– Hátulról. Keményen – dünnyögte Bill, és újra a férfi ajka után kapott. Alexander elhúzódott, és azonnal a hasára fordította az alatta vonagló testet. Benne akart már lenni, átkozottul vágyott rá, hogy Bill szűk forrósága körülölelje, de előtte mégis alaposan végigcsókolta a fiú hátát. Bill nyöszörgött, folyton megemelte a fenekét, ezért mikor Alexander lehúzta az alsóját, a nyelvével kezdte előkészíteni őt. Egy nagy párnát húzott Bill csípője alá, hogy még kényelmesebben elérje, aztán egy ujja is csatlakozott a szájához. A fiú megállás nélkül zihált, és a párnához dörgölőzött. Mikor még egy ujját szerette volna óvatosan eltüntetni Bill testében, eszébe jutott, hogy a fiú mit kért tőle. Keményen akarta. Pontosan tudta, hogy a párja mit bír elviselni, és mi az, ami már sok, ezért egy pillanatnyi gondolkozás után úgy döntött, ezt kifejezetten imádni fogja.
Alexander elhúzódott, és másodpercek alatt magára görgette az óvszert. Remélte, hogy a síkosító, ami a gumit fedte be, elég lesz, aztán betérdelt Bill combjai közé, és a kezeivel szétfeszítette a fenekét. Aztán nem gondolkozott sokat, hagyta, hogy a vágy hajtsa előre, és csak akkor állt meg, amikor teljesen elmerült a fiú testében.
– Baszki – nyögte Bill, és egy remegő lélegzettel megmarkolta a férfi támaszkodó karjait. A fiú teljesen elhalkult, és még levegőt sem vett, mire Alexander egy kicsit pánikolni kezdett. Talán túl sok volt ez így…
– Bill, szépségem – puszilgatta a fiú nyakát, de a hangja egy kicsit kétségbeesetten csengett – jól vagy?
Bill lassan kifújta a levegőt, miközben hevesen bólogatott.
– Én… én csak… édes istenem, azt hittem, hogy azonnal elélvezek – magyarázta teljesen a történtek hatása alatt. – Most… most mozogj! – adta ki a parancsot, aminek Alexander mosolyogva engedelmeskedett.
– Szeretlek, Bill. Annyira nagyon szeretlek, hogy képtelenség szavakba foglalni – nyögte a férfi a lökések között.
– Én is, én is édesem. Mutasd meg nekem, hogy mennyire! – Bill körmei Alexander csuklójába és alkarjába vájtak. – Gyerünk, Alex, gyorsabban!
Képtelenség lett volna ezt az iramot tovább bírni néhány percnél. Először Bill élvezett el, és nem sokkal később Alexander is követte. A szoba forgott vele még néhány másodpercig, miközben az alatta lihegő fiú hátára rogyott. Billel lenni sokszor felért egy háború megvívásával, de kit érdekel, ha végül úgyis övé a dicsőség, és a legcsodálatosabb fiú a világon? Úgy érezte, az élete így teljes. És mindent meg fog tenni, hogy a szülinapjára Bill is ugyanezt érezze. Már csak a hiányzó puzzle darabot kellett a helyére illesztenie.

3. A jövő
Duckwater poros kis utcáin alig lehetett valakit látni délben, amikor a nap a legmagasabban járt. Néhány indiángyerek focizott ebéd előtt a rezervátum mellett, és a nevetésük volt az egyetlen zaj, ami megtörte a csöndet. A felnőttek az olajfúróknál vagy a farmoknál dolgoztak, és messze volt még a munkaidő vége. Carl a kis házuk garázsában feküdt a földön, amit inkább fészernek lehetett nevezni, de a célnak teljesen megfelelt: autószerelőként dolgozott, és éppen az ősöreg Mustangjába próbált valami életet lehelni. Kihívás volt, mert szegény kocsi már szó szerint haldoklott egy ideje, de bizonyítani is akart vele magának, hogy szerelőként meg tudja javítani a saját picinyét. Ledobta a földre a csavarhúzót, és izgatottan pattant fel, hogy megpróbálja beindítani a motort. Elfordította a slusszkulcsot, ráadta a gyújtást, majd várta a csodát… ami először csak nem akart megtörténni.
– Gyerünk picikém, meg tudod csinálni! – mormolta magában, és újra próbálkozott, hasonlóan sikertelenül. – Bazmeg! – csapott végül a kormányra, aztán meghallott egy halk nevetést.
– Nem vagy hozzá elég kedves – jelentette ki Emilie és ellökte magát a faltól, ahonnan eddig észrevétlenül figyelte Carlt. – Mama elkészült az ebéddel.
Carl a csalódottsága ellenére szélesen rámosolygott a szőke lányra. Azonnal kiszállt a kocsiból, és Emilie-hez lépett, hogy megfelelően üdvözölje. A lány ijedten hátrált, amikor meglátta Carl olajfoltos kezét, és hamar a fészer fala meg a fiú teste között találta magát.
– Ne aggódj, a kezemmel hozzád sem érek – suttogta Carl, és egy puha, ártatlan csókot hagyott Emilie rózsaszín ajkain.
– Ebéd után még vissza kell mennem az iskolába – mondta a lány, és kicsit oldalra fordította a fejét, hogy a fiú hozzáférjen a nyakához. – És mama hamarosan kijön, hogy megkeressen minket.
– Az éjszaka a miénk – dünnyögte Carl, és egy picit beleharapott a lány puha bőrébe. – El kéne neki mondanunk…
– Szerinted nagyon kiakad majd? – kérdezte Emilie hirtelen, és eltolta magától a fiút, hogy a szemeibe nézhessen.
Carl csak mosolyogva megcsóválta a fejét, aztán visszalépett a Mustanghoz, hogy tovább bütykölje.
– Meglepődnék, ha nem tudná már amúgy is – jegyezte meg. – Már legalább egy éve, hogy képtelen vagyok levenni rólad a szemem. Egyszerűen csak túl idióta voltam, hogy megkérdezzelek, te mit gondolsz rólam.
Emilie édesen, egy picit szégyellősen elmosolyodott, amikor összenéztek.
– Megtennéd, hogy megpróbálod beindítani? Talán téged jobban kedvel – intett a fejével a kocsi felé.
A lány beült, és furcsa mód az első próbálkozásra sikerült beindítania a kocsit. Carl győztesen a levegőbe bokszolt, és oldalra lépett, hogy hálásan rámosolyogjon a lányra.
– Carl, téged keresnek telefonon – törte meg a vidám pillanatokat Emilie nagymamájának hangja. – Valami nyomozó Los Angelesből.
Carl arcáról úgy tűnt el a mosoly, mintha sosem lett volna ott. Ránézett a lányra, aki ijedten figyelte őt, és máris kipattant a járgányból, hogy vele tartson a házba. A fiú gyorsan a koszos nadrágjába törölte a kezét, aztán felkapta a telefont.

– Biztosan jó ötlet ez? – kérdezte aznap este Emilie, és figyelte, ahogy a fiú egy bőröndbe pakolja a ruháit. – Nem lehet átverés, ugye?
Carl bedobott még két pólót, és izgatottan mosolyogva a lányra nézett.
– Ez az Alexander mondott nekem olyan dolgokat, amiket csak Billtől hallhatott. Em, képzeld, tudta a kedvenc számunkat. És azt is leszögezte, hogy gondoskodni fog mindkettőnk biztonságáról.
– De mi van, ha… – kezdte a lány, mire Carl az ágyhoz lépett, és Emilie ajkaihoz emelte a mutatóujját.
– Elvettek tőlem mindent, ahogy tőled is. Kaptunk egy új személyiséget, új nevet, még a hajam színét is meg kellett változtatnom. Ha valaki azt mondja, legalább a testvérem visszakaphatom, én élni fogok a lehetőséggel. Neked itt van a nagymamád, élnek a szüleid. Nekem már meghalt az édesanyám – hajtotta le a fejét, és lágyan megsimogatta a lány vállát. – Szükségem van Billre, ahogy neki is rám. El sem tudom képzelni, hogy bírta ki az elmúlt hét évet. Pedig én megígértem, hogy mindig vele leszek – tette hozzá alig hallhatóan. Dühös volt magára is, de annak a nyakát is szerette volna kicsavarni, aki miatt így alakultak a dolgok.
– Megértelek – felelte a lány halkan, és szeretetteljesen megsimogatta Carl kézfejét. – Igazad van, találkoznotok kell.
Carl lehajolt hozzá, és mélyen beszívta a lány samponjának illatát.
– Hiányozni fogsz. Biztosan nem jössz velem?
– Csupán néhány napra mész – nevetett Emilie. – Tesós napokat kell tartanotok egész hétvégén. Azt hiszem, lesz mit mesélnetek egymásnak.
– Az biztos – nevetett Carl is, miközben magához ölelte a lányt.
Másnap reggel korán elindult. Hálát adott az égnek, amiért előző nap megjavította a Mustangot, és megfogadta Emilie tanácsát azzal kapcsolatban, hogy szépen beszél a kocsijához. Csupán valamivel több, mint ötszáz mérföldet kellett vezetnie, és úgy tervezte, már délutánra Los Angelesben lesz. Ha a picikéje is úgy akarja. Betette a lejátszóba a CD-t, és elindította az Aerosmith Dream on számát, miközben a kihalt, végtelen utakat szelte.

Bill fáradtan esett be az előszobába, csomagokkal felpakolva. A reggel azzal telt, hogy beiratkozott az egyetem következő félévére, majd délelőtt még vásárolni is beugrott, hogy hétvégén legyen mit enniük. Alexander a laptopján gépelt, morgott valamit, és a homlokát ráncolta, de azonnal felvidult az arca, amikor meglátta a kipirult Billt.
– Meleg van? – kérdezte mosolyogva, és felnyújtózkodott, hogy megkapja az üdvözlő csókját.
– Huh, az nem kifejezés – rogyott le mellé a fiú a kanapéra. – Irigylem azokat, akik egész nap a légkondicionált szobában ülhetnek – mondta jelentőségteljesen felhúzva az egyik szemöldökét. – Amúgy az előbb németül beszéltél? Mármint… amikor megérkeztem, és dühös voltál.
Alexander hirtelen elsápadt, de gyorsan megcsóválta a fejét. Aznap túlságosan ideges volt ahhoz, hogy valami értelmes magyarázattal álljon elő.
– Nem tudom, hogy…
– Alex – nézett rá Bill komolyan – az anyanyelvemet felismerem, még ha nem is hallottam, pontosan mit mondtál. E-mailt írsz? Régebben mindig megkértél, hogy javítsam ki a hibáidat.
– De már elküldtem – jelentette ki a férfi, és lecsukta a laptop tetejét. – Nem volt olyan fontos.
Bill még bámulta egy darabig, aztán megvonta a vállát.
– Segítesz kipakolni? – kérdezte, és elindult a konyha felé. Alexander követte, és adogatta a dolgokat a szatyorból. Normál esetben sokkal jelentősebb hatással lett volna rá, hogy Bill előtte hajolgat, miközben pakolja be a sajtokat a hűtőbe, de most csak arra tudott koncentrálni, hogy megpróbáljon normálisan viselkedni. Folyton az órára pillantgatott, és egy percre sem vált meg a telefonjától. Már meg kellett volna érkeznie…
– Alex, a salátát, kérlek – mondta Bill, és a férfi máris odanyújtotta neki.
– Nem vagy éhes? – kérdezte tőle, csak hogy valamilyen beszélgetést kezdeményezzen, miközben a fiú még mindig a hűtőben rendezkedett.
– Vettem egy szendvicset ebédre a Starbucksban. Aztán ha már ott voltam, a jegeskávéjukra sem mondhattam nemet – fordult hátra a válla fölött mosolyogva. – Tudod, hogy imádom a hőségben.
– Igen, tudom – lépett oda Billhez, és végre őszintén elmosolyodott. – Én meg téged imádlak. Nem számít, hogy mennyire van meleg, vagy hideg – elsöpört egy nedves tincset Bill halántékáról, és lassan puszilgatni kezdte a fiú arcát.
– Neee – lépett hátra Bill nevetve. – Csupa izzadtság vagyok, és mindjárt felgyulladok.
– Csinálhatjuk a hűtőben is – felelte Alexander játékosan.
– Haha, vicces – válaszolta Bill szarkasztikusan, és visszafordult a hűtőhöz. Amikor észrevette a felső polcon a tortát, megakadt a mozdulatban, aztán jó erősen becsapta a fridzsider ajtaját, és pillanatok alatt elkomorult az arca.
– Mi a fasz, Alex?! – fordult hátra a mellkasa előtt összefont karokkal. – Ezt most muszáj volt… komolyan? – kérdezte megtört hangon, és ott akarta hagyni a férfit. Egész nap sikerült ignorálnia a tényt, hogy éppen 22 évvel ezelőtt született meg az ikertestvérével együtt. Egész nap lefoglalta a gondolatait, ügyeket intézett és vásárolt, csak hogy ne kelljen arra gondolnia, mennyire hiányzik neki Tom.
– Bill – kezdte a férfi fáradtan, de a párja azonnal leintette.
– Ne mondj semmit, kérlek. Most felmegyek a szobába, és hálás lennék, ha kidobnád azt a szart, mire visszajövök.
A csengő ezt a pillanatot választotta, hogy megszólaljon. Alex egy picit összerezzent, miközben Bill még mindig csalódottan, elutasító testtartással nézte őt.
– Ki kéne nyitnod – mondta halkan a fiúnak.
– Vendégeket is hívtál ünnepelni? – kérdezte Bill gúnyosan. – Akkor menj te, és küldd haza őket!
– Bill – kezdte újra, nyugalmat erőltetve a hangjára. – Hallgass rám, és nyisd ki az ajtót, kérlek.
A fiú hitetlenül megrázta a fejét, de gyors léptekkel szinte azonnal a bejáratnál termett. Kitárta az ajtót, és már a nyelvén volt, hogy elküldje a vendégüket a francba… csakhogy megpillantotta az egyetlen embert, akit most mindennél jobban maga mellett akart tudni.

Carl nekidőlt a kocsija oldalának, és idegesen tördelte a kezét, mert senki nem jött ki, miután becsöngetett. Már úgy volt vele, hogy újra megpróbálja, amikor egy fiatal férfi kicsapta az ajtót, és meglepődött, amiért már senki nem állt a bejáratnál. Carl végignézett a fiún, és amikor találkozott a tekintete a túlságosan is ismerős szempárral, elmosolyodott.
– Bill? – kérdezte óvatosan.
Bill már le is szaladt a lépcsőn, és olyan lendülettel vetődött a testvére karjaiba, hogy majdnem mindketten beestek a kocsiba.
– Ezt nem tudom elhinni. Lehetetlen – ismételgette Bill németül, Carl nyakához bújva, és még percekkel később sem engedte el.
– Én vagyok az, Bill. Az ikertestvéred – mondta a fiú, és szégyen vagy sem, alig bírta visszatartani a könnyeit, ahogy megérezte a testvére illatát. Hasonlított az övére, mégis volt benne valami Billes. – Ugye nem gondoltad, hogy örökre leléptem?
– Én… Édes istenem, annyira örülök – mondta Bill zokogva, és elhúzódott a fiútól, hogy jobban megnézhesse. A kézfejével letörölte a könnyeit, és szipogva elmosolyodott. – Tetszik a hajad.
Most már Carl is nevetett, és hagyta, hogy Bill végigsimítson az egyik fonatán, amibe színes pamutszálak voltak belefűzve.
– Egy indián rezervátum mellett élek, és Emilie ott tanít. Az egyik diákja csinálta.
– Ki az az Emilie? – kérdezte Bill, és egy kicsit hátralépett, de pár centinél nem volt hajlandó messzebb lenni a testvérétől.
– A barátnőm. Hosszú történet – sóhajtott Carl. – Nem megyünk be?
Bill bólintott, és amikor megfordult, az ajtónál támaszkodva szembe találta magát Alexanderrel. Felszaladt, és őt is alaposan megölelte.
– Sajnálom – suttogta a férfi fülébe. – Elképzelésed sincs, mennyire szeretlek.
– Én sajnálom, szépségem, de nem mondhattam el – vallotta be Alexander.
Bill bólintott, aztán a testvérére mosolygott.
– Ő itt Alexander, a barátom. Ez pedig Tom, az ikertestvérem – mutatta be őket egymásnak. – De valami azt súgja, ti már beszéltetek egymással.
Tom egy kicsit ledermedt, de aztán nyújtotta a kezét.
– Régen szólítottak a valódi nevemen… – magyarázta halkan, amikor Bill furcsán nézett rá.
– Ezt hogy érted?
– Tanúvédelmi program miatt új személyazonosságot kellett kapnom – mondta a fiú, amikor már beléptek a házba. – Ez az oka, amiért nem akartam, hogy találkozzunk…
Bill megtorpant az előszobában, Alexander majdnem nekiment, és kérdőn nézett Carlra.
– Tessék? Találkozhattunk volna, de te nem kerestél?
– Tavaly elmentem a régi házunkhoz – mondta Carl, és egy hatalmasat nyelt. – Akkor tudtam meg, hogy anya meghalt.
– Igen – felelte Bill rezignáltan. – Miután eltűntél, nyugtatókat kezdett szedni, és sokszor alkohollal öblítette le a gyógyszereket. És előtte hol voltál, Tom?
– Előtte, én… Bill. Mi lenne, ha ezt holnap mesélném el? Szeretném, ha ma megünnepelnénk a szülinapunkat, és azt, hogy újra együtt vagyunk.
Bill idegesen az ajkát harapdálta, és megcsóválta a fejét.
– Jöhettél volna előbb is, de nem hiányoztam neked – jelentette ki remegő hangon, aztán a lépcső felé vette az irányt.
Carl és Alexander elképedve nézték, ahogy felmegy, aztán zavartan összetalálkozott a tekintetük.
– Adj neki egy kis időt, nehéz volt ez a pár nap – mondta Alexander, miközben Carl bólintott. – Mielőtt megérkeztél, ki akarta velem dobatni a tortát.
– Billre már régebben is mindig a szülinapján jött rá a hiszti – jegyezte meg erőltetetten viccelődve a fiú. – És amúgy is beszélnünk kell. Meg akarom köszönni, amit értünk tettél.
– Ugyan, semmiség – felelte a férfi, és maga után invitálta a fiút a konyhába. – Biztos éhes vagy a hosszú út után. Mit adhatok?
– Bármit, ami van a hűtőben. Tényleg nem ettem reggel óta, mert csak tankolni álltam meg. Minél hamarabb ide akartam érni – vallotta be.
– Rendben. Egyébként régóta itt élsz az államokban? Nagyon jól beszéled a nyelvet – kérdezte, és közben kivett egy tálat a hűtőből. – Tésztasaláta megfelel?
Carl elmosolyodott, és bólintott.
– Tökéletes, köszi. Már jó pár éve, igen. Nevada államban, egy kis faluban a semmi közepén. Jó búvóhelynek bizonyult. Amúgy… – kezdte elgondolkozva – te ki is vagy pontosan Billnek?
Alexander zavartan elmosolyodott, miközben lerakott egy tányért és evőeszközöket a fiú elé.
– A barátja.
– A barátja… mármint a pasija? – kérdezte Carl kíváncsian.
A férfi bólintott, de megerősítésképpen ki is mondta:
– Igen, a pasija vagyok.
Carl elmosolyodott a másik zavarán, miközben szedett magának a salátából.
– Az tök jó, mert bírlak – jelentette ki. – Ne aggódj, már régen is tudtam, hogy Bill meleg.
– Tényleg? – vonta fel a szemöldökét Alexander. – Ez furcsa, mert előttem volt két barátnője.
Carl megállt a rágásban, és ő is csodálkozva nézett fel.
– Az csak azért fordulhatott elő, mert nem voltam vele, hogy észhez térítsem.
– Biztosan – nevetett Alexander, és elkönyvelte, hogy ő is kedveli Bill ikertestvérét.

Bill az ágyon hasalt, és az állát a tenyerébe fektetve próbált rendet rakni a fejében. Az volt a gond, hogy az érzelmei is rendesen összegabalyodtak, és emiatt szíve szerint lerohant volna Tomhoz, azonban a másik fele mégis megállította. Annyi „miért” motoszkált az agyában, hogy örült, mikor a testvére egy halk kopogás után bedugta a fejét, és megkérdezte, hogy bejöhet-e. Talán most válaszokat is kaphat.
– Tudom, hogy miért vagy kiborulva – ült le mellé a fiú. – De nekem sem volt könnyű, és én a biztonságod miatt így döntöttem. Elraboltak, Bill – vett egy mély levegőt, és elfordult a másiktól. Nem akart sírni, ezért próbált úgy mesélni, mintha nem is róla lenne szó. – Olyan dolgokra kényszerítettek, amiket nem akartam. Ők… kiskorúakat gyűjtöttek össze, és egy illegális weboldalon keresztül pénzt gyűjtöttek… velünk. Azzal, hogy levetkőztünk a kamera előtt, és…
– Tom – térdelt fel mögötte Bill, és hátulról szorosan az ölelésébe vonta. – Nem kell folytatnod, majd elmondod, ha készen állsz.
– Láttam, ahogy az egyikük megölt két férfit, akik az üzlet útjában álltak. Azt is megtudtam, hogy te is a listájukon voltál, és ha lehetőség adódott volna rá, elrabolnak – darálta le egy lélegzetvétellel.
Bill teljesen ledermedt a hallottaktól, és próbálta feldolgozni, hogy akár ő is odakerülhetett volna. Aztán azon is elgondolkozott, hogy akkor Tom mellett lett volna, és nem pedig otthon, minden este az ágyán várva, hátha hazajön a testvére. Egyik megoldás sem tetszett neki, de volt egy dolog, amit biztosan tudott: a fiú helyében ő is ugyanezt tette volna.
– Ó, Tom, annyira sajnálom – mondta őszintén. – Sajnálom, hogy kiakadtam, amiért próbáltál védeni. De ha még mindig tart ez a tanúvédelmi program… akkor életben van, ugye?
– Igen, még mindig nem vagyok teljesen biztonságban.
Bill leült mellé az ágy szélére, de továbbra is átkarolva tartotta. Amikor meglátta a karkötőt a testvére csuklóján, a lélegzete is elállt. Végigsimította, és könnyektől csillogó szemmel nézett fel Carlra.
– Végig velem voltál, Bill – mosolygott a fiú. – Ha ránéztem, már nem éreztem annyira egyedül magam. Képzeld csak, mindössze nyolc órányi autóútra telepedtem le tőled itt, Amerikában. Ennek mennyi az esélye?
– Ikerkapcsolat – nevetett Bill.
– Az. A legerősebb fajtából – bólogatott a fiú, miközben a másik arcát vizsgálgatta. – Gyönyörű vagy, és egyszerűen ragyogsz – mondta ki végül a legelső gondolatát. – Szerencsés ez az Alexander.
– Vagy inkább én – pirult el Bill, és lehajtotta a fejét. – Ha ő nem lenne, talán te sem lennél itt, velem. És ha te nem lennél itt… fele ennyire sem ragyognék.
– Mi lenne, ha lemennénk, és megkóstolnánk azt a tortát? Megkértem a barátod, hogy ne dobja ki, mert istenien néz ki. Málnás krém van benne – magyarázta Carl lelkesen, és az arcát a testvérééhez szorította.
– Tom, csupa ragacs vagyok az izzadtságtól – nevetett Bill, és próbált elhúzódni, mire a másik fiú megcsikizte az oldalát. Igen, még mindig ugyanott volt a legcsikisebb, ahol hét éve.
– Út közben rám ragadt a nevadai sivatag minden mocska, úgyhogy szerintem kvittek vagyunk – jelentette ki vidáman, és felugrott, hogy Billt maga után húzva lemenjenek a konyhába.
Bill egy pillanatra megtorpant a nappaliban, és mosolyogva nézte, ahogy Alexander valami könyvet olvas.
– Mi a helyzet, szépség? – kérdezte a férfi, felnézve a lapok közül. – Vidámnak tűnsz.
Bill sóhajtott, és elégedetten bólintott az egyetértése jeleként.
– Szeretlek – mondta halkan. – Ezt sosem fogom tudni megköszönni neked.
– Nem is kell – felelte Alexander, és lerakta a könyvet, majd a párjához lépett. – Boldog szülinapot, édes – mondta neki, és szenvedélyesen megcsókolta a fiút. Carl egy pár pillanatig szemforgatva nézte a csöpögős jelenetet, aztán megszólalt:
– Hahó, ha nem jöttök, az egész tortát felfalom! – fenyegetőzött.
Bill lassan kibontakozott a csókból, és vigyorogva nézett a testvérére.
– Emlékszem, egyszer kiskorunkban annyi édességet zabáltál, hogy egész éjjel nem tudtál aludni. Úgyhogy – fordult újra Alexander felé – talán tényleg jobb lenne, ha segítenénk neki.
– Jól hangzik – értett egyet a férfi is.
Amikor körbeállták a tortát, és úgy néztek rá, mintha sosem láttak volna még olyat, Carl megragadta a kést, és elkezdte felvágni.
– Akkor boldog szülinapot nekünk, tesó! – mondta vidáman, és egy jó nagy szeletet vágott a finomságból.

Tom Kaulitz elrablóját az ikrek huszonkettedik szülinapjára rá négy hónapra fogták el, és ítélték életfogytiglanra. Tom visszakapta az életét, a nevét, és ami a legfontosabb: a testvérét.


8 megjegyzés:

Carmen írta...

Nna, most első leszek! :D
Mint mondtam már, imádtam! És már nagyon hiányzott, hogy olvashassak valamit tőled, rendesen elvonási tüneteim voltak. :) Arról nem is beszélve, hogy rosszul is éreztem magam, hogy nem kommentelek neked állandóan (őszintén az Escortot nem követem, mert anno én azt olvastam eredetiben..)
Szóval jöttem gyorsan küldeni láv :D <3
Na és most jön az, ami lehet, hogy meg fog lepni, mert most az ikrekről kéne áradozni, meg minden, mert végtére is róluk szól az egész, de őszintén, én az Alex/Bill kapcsolatot imádtam benne! Még egy könyvnyit tudnék róluk olvasni, annnyira..... awww... <3 Nincs kedved róluk még írni? Gondolom nincs.. :D
Puszi a sztoriért, csajszim!

Hópihe írta...

Szia drága!
Ez valami bitang jó meglepetés volt, nagyon tetszett. Végre, végre már a saját írásodat, téged olvashattalak! Valóban jó hosszúra sikeredett, amit nagyon élveztem, de mégse annyira, mert tovább is olvastam volna még. Ugye fogsz még írni Alex és Bill kapcsolatáról, mert nagyon bejött nekem. Csoda édesek,aranyosak együtt, részletes folytatást igényel a történet. Előlről , az életükről, mind addig amig ez a történet kezdődött. Jó volt olvasni a testvérek életéről, de nem tartom annyira érdekesnek, mint a kettőjük viszonyát. Igen, tudom ikrekhez méltóan fontos ,furcsa kapocs van köztük, és Tom eltünése törést okozott Bill életében, sokat szenvedett miatta. De, hála Alexnak előkerült, kisebb- nagyobb viszontagság után, és minden happy lesz most már, hogy elfogták az elrablóját. Ő haza megy, most már nyiltan tudják tartani a kapcsolatot, Alex és Bill meg élik tovább az életüket boldogan. Nagyon tetszik a stílusod, sokat szeretnék még olvasni tőled!!! Olyan finoman, érzéssel írtad le az életüket, szerelmüket, Alex vívódását, a keresést éppen csak súrolva, hogy elbírna egy hosszabb storyt, egy komplett történetet. Példának okáért arra kitérni bővebben, hogy Bill hogyan birkózik meg a testvére eltünése után a saját maga identitásával, hogyan tudja elfogadtatni a másságát. No, nem szaporítom tovább a szót, nem akarok ötleteket adni, te vagy az író, tudod te mit és hogyan írj. A lényeg a lényeg,ismét elvarázsoltál. Nagyon köszönöm az élményt!
Puszillak Szörpi!:)

Gyö írta...

Szia HDawn!

Nem akarok TH függő is lenni, elég az 1D őrület....:):):)
De ez a sztori....annyira jó lett!!! (És teljesen élvezhető TH vonatkozás nélkül is.)
Kicsit üres a buksim, mert nem sokat aludtam és nem találom a szavaim. :D:D:D
Nagyon jó lett az alap gondolati szálad, jók a karaktereid, számomra kellő mennyiségben volt romantikus és komoly, tetszett ez a minimál krimi szál.
Mindent kihoztál számomra egy "oneshot" novellából! :) Mert lássuk be ez NAGYOBB :D:D:D lett pár oldalkával. (Bocsi, de ezt muszáj.) Ez is annyira oneshot, mint ahogy mütyürűnek lehet nevezni a férfiak hímtagját a "tolladból" megálmodva.:D:D:D

Ez egy édes történet lett, köszönöm.

Volt erotika, de csak annyi, hogy ne nyomja el az érzelmi vonalat, inkább még ha durva is volt a jelenet,akkor is az egymás iránt érzett szereteted, megértést támasztotta alá. Nevezhetnénk ezt egy, hogyan kellene, "Hogy működjön egy párkapcsolat?" használati utasításnak is. Mindenki ad és mindenki kap. <3<3<3

Jajjj, olyan szeretgetős kedvem lett tőle....<3<3<3

A történeteddel aludtam el....szó szerint rábuktam Billre......és vele ébredtem!

Kell ennél jobb hétvégeindító? Részemről nem! ♥♥♥

KÖSZÖNÖM, millió ölelés és az elmaradhatatlan SZERCSI VAN <3<3<3

U.i.: Van aki azt mondja ez az "ikon" <3 egy szottyadt herezacsira hasonlít! :D:D:D Szerinted is? :D:D:D

Névtelen írta...

Sziia!

Edes Istenem!!! Ez a sztori! Annyira csodalatos volt! ��❤️
Fantasztikusan lett megirva! Es bar itt Bill es Tom lenne a lenyeg, imadtam is oket, a kapcsolatukat, de jobban izgatja a fantaziamat Alex es Bill kapcsolata :D Annyira jo lenne meg olvasni roluk! Tamogatom Kovari Ferencne otletet! :D Es olyan jo volt vegre toled olvasni!!! Tudom h mar mondtam, de mar nagyon varom az uj sztoridat!!! ❤️ Persze az Escort-ot is, de en mar toled is olvasnek, hianyzol, hianyzik az irasod! Es ez a szosszenet feludules volt! :)

Varok toled barmit! :D

Puszi, D.

Petruska írta...

Szia Drága!Nagyon köszönjük,ez fantasztikus volt!
Imádom Billt❤
Nagyon jó volt egy uj történetbe olvasni,nagyon tetszett a krimi szál benne,nagyon jo alap ötlet,izgalmas.
Teljesen jó volt,igy is kerek és egész volt,de szivesen olvasnék mlg többet is roluk.Alex is nagyon szerethető volt!Csodálatos volt,tele szerelemmel,érzelemmel.Volt benne egy gyönyörű egymttlét is,amit nagyon jó volt olvasni,mert ott is érezhető volt,h mennyire szeretik egymást!😘😘😘😘😘❤❤❤❤❤❤❤

Andrea Nagy írta...

Szia Drága!
Mindent elmondtak előttem. Így jár az, aki nem kezd időben olvasni.
Érdekes történet volt, krimi szállal megspékelve. Hát még nagyon sok mindent nem tudok róluk. A fiúk múltjáról, jelenéről. Olvasnám tovább is. Nem tudom miért, de én Alexre nagyon kíváncsi vagyok, és persze Billre. Az ő szerelmükre.
Jó volt a Te saját szavaidat olvasni.
Még, sokat, sokszor és hamar!
Nem vagyok telhetetlen ugye?
Sok puszi! Szia Drágaság! 😘😘

BezTina írta...

Drága HDawn!
Ez egyszerűen csodálatos!
Imádtam minden karaktert egytől egyig.
Minden érzemi vonulatot, hullámzást, szálat...
Minden vissza emlékezést.
Na igen...körülöttem is vannak iker párok ês elképesztő az egymáshoz való kötődésük.
Biztos mondtam már: de továbbra is imádom a stílusod, a fogalmazádod és a fantáziád.
Ên is nagyon szívesen olvasnék még a szereplőkről.
Kifejezetten örülök, hogy ilyen hosszú lett. Őrülök, hogy a One Shot...' irott- irattlan' szabályai nem állítottak meg. :) :)
Nagyon szépen köszönöm, hogy eme nagyszerű történetedet is olvashattam és kíváncsian várom / várjuk ám az új történetedet is!
Még egyszer nagyon szépen köszönöm az élményt!
További szép hétvégét Kívánok Neked!
Puszi
😘😘

HDawn írta...

Drága Carmen!
Még mindig elképesztően hálás vagyok, hogy át tudtad nézni nekem a részt :) A lávot megkaptam, köszönöm szépen :D <3 Próbálok tenni róla, hogy többet kommentelhess nekem, ígérem ;) Jaj, ez az Alex-Bill szál... Úgy tűnik, nem csak neked jött be :D De nem csodálkozom, én is bírtam őket ;) Meglátjuk... Puszi!

Szia Szörpi!
Akkor a meglepi nálad célba ért. Örülök, hogy örömet tudtam vele szerezni :) Semmi gond nincs azzal, ha adsz ötleteket, és be kell valljam, nem biztos, hogy ilyen könnyen meg tudok válni Alextől és Billtől. :D Fogalmam sincs, még nincs konkrét tervem, de majd kiderül. Sok puszi!

Kedves Gyöngyi!
Én is éreztem, hogy Alexnek és Billnek sikerült egész alaposan egymásra hangolódniuk... talán nem véletlen emelte ki őket mindenki :D És igen, tényleg hosszabb, mint egy oneshot, de gondoltam, örülni fogtok neki :D Azért remélem, olvasás után ki tudtad magad pihenni. Sok puszi drága :)

Kedves D!
Köszönöm a kedves szavakat, és szerintem még lesz hasonló. Hamarosan az új sztori is érkezik, ígérem ;) Aztán az Escort után is lesz valami... mondjuk saját Bill/Tom sztori? Hm, még az is lehet :D Puszi :)

Szia Petruska!
Egy Alexandert én is elfogadnék. Billről meg tudod a véleményem :D Örülök, hogy tetszett, és ezt hiszem, nem ez az utolsó TH ff-em :D Köszi, hogy írtál, és sok puszi :)

Szia Andi!
Csak egy kicsit vagy telhetetlen, de ez azt jelenti, hogy sokat szeretnél tőlem olvasni. Ami hatalmas bók :D Lehet, hogy majd kezdek még ezzel a Billel, és Alex-szel valamit, meglátjuk ;) Puszi!

Kedves BezTina!
Hamarosan lesz új sztori is (Larry), és az Escort után is tervezek valami fincsit :D Mindig olyan szépeket és kedves dolgokat írsz nekem. Nagyon köszönöm :) Neked is csodás hétvégét! Puszi