2017. szeptember 25., hétfő

The unforgiving - 4. Miért, te még szűz vagy?

Sziasztok! Mivel is kezdenénk az ünnepi hetet, ha nem a The unforgiving új részével? ;) A héten még hat másik bejegyzést fogok közzétenni, és csak annyit kérek cserébe, hogy ne felejtsetek el kommentelni. Holnap este is várlak benneteket... valamivel ;) Jó olvasást!

I don't wanna – Nem akarok…
„Az összetört álmok útját járom
És tudnom kell, miért
Az igazság keresése a hazugságokon át 
lesz a vezérem
Nem tudom elhinni, ami történik
Nem tudom, mit mondjak
És mit meg nem adnék azért,
hogy megváltoztathassam a sorsunkat
Nem akarok így élni,
ez kísérti az elmémet.”

H.

Sokszor akkor fogod fel, hogy mit történt veled, amikor az élet úgy igazán, kegyetlenül megleckéztet. Mindig imádtam a csokis pudingot. Gyerekkoromban az sem számított, ha a forró massza leégette a nyelvem, mert ahogy elkészült, már lapátoltam is befelé.
Amikor anya meghalt, mindhárman ott álltunk a sírja körül. Apa sírt. Patty, a nővérem szintúgy, ezért kötelességemnek éreztem, hogy én is kicsikarjak magamból néhány könnycseppet. Csupán tizenegy voltam, a halálnak még csak a gondolatával ismerkedtem, amikor úgy döntött, elhagyja a kötelező köröket, és ajtóstul ront a házba: azaz elveszi azt, aki a világot jelentette nekem. Képtelen voltam elfogadni és felfogni, hogy a nő, aki még előző este pudingot főzött nekünk, és leküldött a boltba tejszínhabért, hogy addig se legyünk láb alatt, másnap este már egy hullaház tepsijében feküdt, arra várva, hogy mikor tudjuk kifizetni a hamvasztását. Hosszú hetekig vártam haza, hogy megkérhessem, készítse el a kedvenc desszertemet. Két hónappal a temetés után tört el a mécses, amikor Patty felajánlotta, hogy ő majd csinál pudingot. Csak egy évvel volt idősebb nálam, és valljuk be, nem igazán ment neki a főzés. A pudingot, amely előtte mindig krémes és lágy volt, rágni kellett, mert tele volt csomókkal. Zokogtam a konyhaasztalnál, és ott akartam hagyni az egészet, de apám rám parancsolt, hogy meg kell ennem, mert az a vacsora, és nem pazarolhatunk. Emlékszem, az volt életem legrosszabb étele, mert a taknyom, nyálam egybefolyt, annyira bőgtem, de csak lapátoltam be a túlságosan megcukrozott édességet. Akkor fogtam fel, hogy többé nem lesz olyan a puding, amilyet anya főz, mert ő már nincs. Akkor fogtam fel, hogy elvesztettem őt, örökre, és ezzel egy rakás dolog megváltozott.
Valahogy Louis is így lehetett ezzel, amikor ráébredt, hogy idebent nem számít ha a családjának van vagyona vagy hírneve. Valamikor aközött, hogy Johnyék a forró zuhany alá nyomták, és amikor egy majdnem idegen férfinak kellett mutogatnia a vörösre sült pöcsét. De most is igaznak látszott a mondás, miszerint ami nem öl meg, az megerősít. Louis-nak két napig voltak még fájdalmai, aztán szépen lassan elkezdett a hasáról lehámlani az elhalt bőrréteg. Tudtam, hogy mikor javult a helyzet, mert egyszer csak abbahagyta a hideg vízzel zuhanyozást. Libabőrös lettem minden alkalommal, amikor néztem, hogy mennyire vacog a víz alatt, de szerencsére kapkodta magát, és két perc alatt lezuhanyozott. Megértem. Nekem sem lett volna kedvem lefagyasztani a végtagjaimat. Velem tartott, szinte mindig árnyékként követett, és ez először hiába volt bosszantó, hamar megszoktam a jelenlétét. Már nem kérdezett és beszélt feleslegesen, inkább mindent kétszer átgondolt, és tudtam, hogy amikor csöndben kullog mellettem, valójában tanul és figyel. Az állam akkor esett le, amikor az egyik reggelinél elnevette magát Johny egyik poénján, aki erre tisztességesen megveregette a hátát, és odaszólt neki:
– Na mi van, vöröspöcs, hogy ityeg a fityeg?
Ez igazán hízelgő volt, mármint ha Johny valaki hogyléte felől érdeklődött, akármilyen formában is tette azt.
– Köszi, talán egyszer újra használhatom majd pisilésen kívül is valamire – felelte Louis, aki először megijedt a hátba veregetés miatt – konkrétan attól, hogy azok a hatalmas mancsok, amelyek pár napja még lefogták, most újra megérintették –, de aztán rendezte a vonásait, és egyetlen mondattal sikerült lenyűgöznie Johnyt. Az ajkamba kellett harapnom, hogy vissza tudjam fogni az elismerő mosolyt, ami kikívánkozott belőlem. Az asztal lapján, amin támaszkodtam, szinte éreztem, hogy mindene remeg, de olyan profin leplezte a halálfélelmét, hogy igazán büszke voltam rá. Talán, de csak talán ki fogja itt bírni valahogy anélkül, hogy teljesen tönkretennék. Egy pillanatra felnézett rám, aztán újra a rántotta felé hajolt, és úgy lapátolta be, mintha a tojás isteni erővel ruházná fel, hogy megvédhesse magát.
Johny továbbsétált, és leült a gorillái közé, Louis pedig hangosan fújta ki a benntartott levegőt. Még néhány szemébe hulló tincs is felröppent, és szinte láttam a vonásain, ahogy ellazulnak az izmai.
– Ha nem csinálsz semmi hülyeséget, békén fognak hagyni – vetettem oda neki félvállról, de a figyelmemet továbbra is a kaja kötötte le. Legalábbis azt akartam, hogy ezt higgye. Egészen jó voltam abban, hogy átverjem az embereket. Közben persze rá-rásandítottam, figyeltem az arca minden rezdülését, az ujjai dobolását az asztalon, és azt, hogy fél szemmel még mindig Johnyt nézi.
– Úgy ismertél meg, mint aki képes arra, hogy ne csináljon hülyeséget? – kérdezett vissza, és a mondat végénél fel is horkant. – Folyton bajba keveredek.
Most már nyíltan néztem rá, mert éreztem, hogy még nem fejezte be teljesen a gondolatot. Ingerülten vettem tudomásul, hogy arra vár, kérdezzek rá. Nem akartam semmi jelét mutatni, hogy érdekel, mi történt vele, de valahogy csak kicsúszott a számon:
– Ezért kerültél ide? – a hangom tele volt érdektelenséggel, holott már napok óta azon gondolkozom, mit követhetett el ez a… kiscserkész. Ahogy az arcát néztem, a hihetetlen kék szemeket, a vékony ajkakat, a finom arccsontot, egészen más jutott eszembe: tudjátok, hasonlított arra a szárnyas lényre, aki a mennyországban lakik. Próbáltam valami kevésbé szép teremtményhez kötni, mondjuk egy kis, ráncos erdei manóhoz, de folyton kudarcot vallottam.
– A szeretteim elárultak – vonta meg a vállát, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog, de azért hallottam, hogy fáj neki erről beszélni. Nekem is fájt, ráadásul képtelen voltam rá.
– A szeretteid? – faggattam tovább, és eldöntöttem, hogy nem megyünk innen, míg el nem mesél mindent. Már akkor éreztem, hogy több bennünk a közös, mint amit először hittem.
– A szüleim és a…  – kezdte, de úgy tűnt, nem akar többet mondani. A hangja megakadt, és egy hatalmasat nyelt, mielőtt újra az asztalra szegezte a tekintetét. Legyűrte a teája maradékát, és máris távozni készült. Olyan dühös lettem, hogy ökölbe kellett szorítanom a kezem, nehogy rácsapjak egy hatalmasat az asztalra. Amikor végre elhittem, hogy mindent kitálal, egyszerűen faképnél hagyott. Végigriszált az asztalok között a gömbölyű fenekével, ami akkora volt, mint a néger csajoké, és egyszer csak eltűnt a szemem elől. Megcsóváltam a fejem, és igyekeztem kitisztítani a gondolataim, hogy ne csak vöröset lássak a méregtől. Eltelt két perc, és amikor visszatért a józan tudatom, olyan megsemmisülten csúsztam lejjebb a széken, mint egy olvadó jéghegy. Komolyan? Mi a fene ütött belém? Eszembe jutott az első nap, amikor Louis idekerült. Amikor kétségbeesetten kérdezgetett, próbált velem beszélgetni, én meg leráztam. Valahogy így érezhette magát.
Visszavittem a tálcámat, és dühösen trappoltam vissza a cellába. Nem akartam aznap edzeni, egyszerűen csak be akartam bújni a paplan alá úgy, hogy a fejem se látszódjon ki. Eldöntöttem magamban, hogy egy szót se szólok Louis-hoz. Minek beszélgetnénk? Folyton csak felidegesít vagy bajba sodor. Eddig is egyedül voltam, nem kell nekem beszélgetőtárs vagy barát. Azonban az egész tervem befuccsolt, mert képtelen voltan egy percnél tovább megmaradni a seggemen, szóval végül mégiscsak a konditeremben kötöttem ki, és kilométereket futottam a gépen. Amikor az atlétámból már csavarni lehetett az izzadtságot, végre rászántam magam és abbahagytam. Kifáradva, és valami mérhetetlen szomorúsággal indultam vissza, hogy szerezzek zuhanyozás előtt valami tiszta ruhát, amikor egy őr állta az utamat.
– Nocsak, Harry. Mégis mi értelme az izmoknak, ha úgyis bilincs kerül a csuklódra? – nem kellett felnéznem rá, hogy tudjam, ki az. A mérhetetlen undortól felfordult a gyomrom, de türtőztettem magam, és nem ugrottam neki. Egyszerűen ki akartam kerülni, de ő elkapta a kezem, és visszarántott. – Csak semmi hirtelen mozdulat, különben még néhány évet elintézek neked! – szögezte le fagyos hangon. – Gondold csak el, tovább szórakoztathatnánk egymást – nevetett fel, mintha az év poénját mondta volna.
– Egyszer mindenért megfizetsz, Jason – suttogtam, de utáltam magam, amiért remegett a hangom.
– Te egy senki vagy! Nem számítasz, és nem hinnének neked. Az én szavam állna a tiéddel szemben – röhögött. – Vagy úgy viselkedsz, mint egy jólnevelt fiú, vagy itt fogsz örökké rohadni. Azt hittem, az apádnak sikerült kiverni belőled a konokságot – jegyezte meg, mintegy mellékesen. Ez volt az a pillanat, amikor nem érdekelt, meddig kell még ezt a borzasztó kosztot ennem, nem számított, hogy meg van szabva, mikor mehetek ki a napra, sem az, hogy megfosztottak mindentől. Csak elégtételt akartam venni. Szálastól kitépni az undorítóan szőke haját, megetetni vele, és addig verni, amíg van benne élet. A vérében lépkedni, a beleit kitépni. Halott édesanyámra esküszöm, egy hajszál választott el attól, hogy megtegyem, és csupán a folyosón egyre közeledő halk léptek tántorítottak el a tervemtől. Úgy tűnt, Jason elmondta, amit szeretett volna, és a következő pillanatban már dölyfös léptekkel fordult be a sarkon. Csak akkor vettem észre, hogy úgy kapkodom a levegőt, mint közvetlenül futás után. A kezeim ökölbe szorultak, a tompa körmöm a tenyerembe vájt, és az izmaim várakozásteljesen megfeszültek. Amikor belenéztem a kék szempárba, ami csodálkozva figyelt a cellánk ajtajánál, hirtelen minden gyűlölet elillant belőlem. Láttam rajta, hogy kérdezni akar valamit, de végül meggondolta magát, és eltűnt a szemem elől. Ma már másodszor.
– Merre jártál? – léptem be a helyiségbe, és igyekeztem a hangomba némi önuralmat csempészni. Jó színész lennék, mert úgy éreztem, sikerült, pedig közben odabent majdnem felrobbantam a fojtogató tehetetlenségtől és kétségbeeséstől. Ritkán éreztem magam ennyire frusztráltnak. Mintha újra egy tini lennék, aki képtelen megmaradni a bőrében, és minden észérv ellenére neki akar menni a világnak.
– Kötelező beszámolnom neked? – kérdezett vissza Louis flegmán, mielőtt leült volna.
– Baszd meg! – mondtam ki, ami legelőször az eszembe jutott, és már messze álltam a nyugodt fogalmától. – Mi a picsáért akartál még barátkozni napokkal ezelőtt? Ha?! Most meg egy kibaszottul egyszerű kérdésre se vagy képes válaszolni?! – fakadtam ki meggondolatlanul, és amikor rájöttem, hogy felfedtem magam, ijedten hagytam abba a hangos szónoklatot. Louis már biztos kezdi azt hinni, hogy megőrültem. Talán igaz, és ha nagyon őszinte akarok lenni magammal, akkor be kell valljam,  jobban tetszett a “régi” Louis, aki kérés nélkül beszélgetett velem. Még akkor is, ha néha idegesítő volt. Mert most még jobban felhúzott. Várjunk csak… mit érdekel engem, ha ez a fiú többet hozzám se szól?
– Harry, mi ütött beléd? – nézett fel rám pislogva. A széken ült, háttal az asztalnak, és már tudtam, miért érzem a forró leheletét az arcomon. Teljes törzsemmel fölé hajoltam, a kezeim a szék karfáján, és így a karjaimmal csapdába ejtettem. Megőrültem. Elment a józan eszem. Nem eshetek darabokra előtte. És legfőképpen nem bánthatom őt.
– Csak rossz napom van – motyogtam, és máris hátráltam néhány lépést. Félve néztem rá, hogy ezek után vajon mit gondolhat, de csak megvonta a vállát.
– Nekem is – felelte halkan, majd a hajába túrt, mintha az összeset szeretné kitépni – Meglátogatott az apám, hogy közölje velem, pontosan ott vagyok, ahol szerinte lennem kell.
– Az apák néha igazi faszfejek – jelentettem ki, és egy pontot bámultam a falon.
– Azok – helyeselt Louis, és éreztem, hogy a tekintetével a vonásaimat fürkészi. – Ha készen állsz arra, hogy elmeséld, a tiéd miért az, én itt leszek. És ha érdekel, én is elmondom.
Megdöbbentett az őszintesége. Az utóbbi napokban belekezdett egy játszmába, amiben maszkot viselt, és próbált sokkal keményebbnek látszani a valóságnál. Hülyeség lenne letagadni, hogy tőlem tanulta. Most újra az ártatlan Louis volt, az, akit megismertem, mikor beléptem a cellámba és ő a cuccaim között turkált. Még a forró zuhany előttről.
– Nem tudom, hogy mikor leszek képes beszélni róla – vallottam be, mert rájöttem, megérdemli az egyenes választ.
– Semmi gond, nem megyek sehová egy jó darabig – mondta kissé gúnyosan. – Viszont neked nem ártana meglátogatnod a zuhanyzókat. Tíz perc múlva bezárják a fürdőt – jegyezte meg, majd mosolyogva hozzátette: – Bűzlesz.
Levettem az átizzadt trikómat, és gonoszul nevetve dobtam meg vele. Louis arcáról azonnal leolvadt a vigyor, és egy pillanat gondolkozás után leejtette a nedves ruhát a földre. Hirtelen befordult az asztal felé, és kinyitott valami könyvet, amit nem olyan régen kölcsönözhetett. Én többet nem foglalkoztam vele, összeszedtem a szükséges cuccokat és rohantam, hogy vehessek egy gyors zuhanyt. Tényleg nem maradt sok időm, de azért éppen elég volt, hogy felfrissítsem magam. Ahogy betoppantam a cellánkba, ismerős kép fogadott. Louis háttal állt nekem, elmélyülten tanulmányozva valamit, mint az első találkozásunkkor. Megint összerezzent, amikor rájött, már nincs egyedül, és hirtelen zárta be azt, amit a kezében tartott. Fülig elpirulva tekintgetett rám, és gyorsan leejtette az ágyamra a magazint.
– Kölcsönveheted, ha szeretnéd – pillantottam vigyorogva a szexi, félig meztelen csajra a címlapon. Felemeltem az újságot, és Louis felé nyújtottam, aki úgy nézett rám, mintha földönkívüli lennék. Aztán csak megrázta a fejét, de nem tudtam, hogy ez csupán tiltakozás akar lenni, vagy arra szolgált, hogy helyére kerüljenek a gondolatai.
– Azt hiszem, még megy nélküle is – mondta végül, fülig vörösödve.
– Az jó. Én már nagyon unom a jobb kezemet – válaszoltam, mert hiába volt egy picit kínos nekem ez a téma, szórakoztatott, hogy Louis szenved. – Neked nem hiányzik a szex? Fogadjunk, hogy a csajok buknak a vastag pénztárcádra és a cuki pofikádra. – Figyeltem rá, hogy semmi bántó hangsúly ne legyen a mondandómban, mert csak hülyíteni akartam, és egy picit a kíváncsiság is hajtott. Úgy éreztem, csupán a megrendíthetetlen tényeket soroltam fel. Louis gazdag volt, minden porcikájából áradt a pénzzel együtt járó, önkéntelen felsőbbrendűség, és be kellett vallanom, hogy közel sem volt ronda.
– Igazad van, és imádom az egyéjszakás kalandokat – erőltetett magára egy mosolyt, ami vicsorításnak is beillett volna.
– Nagyszerű. Akkor mesélj nekem a kalandjaidról. Mesélj, hogy milyen a szex egy dögös szöszivel! – A szám már megint kontrollálatlanul járt, de egyre jobban kezdett érdekelni a téma.
– Miért, te még szűz vagy? – nézett rám összehúzott szemekkel. Nagyszerű. Most jön az akasztják a hóhért rész?
– Dehogy – nevettem fel idétlenül. – Csak régen csináltam már.
Pontosabban kábé az előző életemben, de ezt a világért sem vallottam volna be neki. Louis hebegni-habogni kezdett a beképzelt úrilányokról, a féktelen partikról, és valami azt súgta, hogy egy cipőben járunk. A másik lehetőségbe nem voltam hajlandó még belegondolni sem, ezért inkább elhittem minden egyes szavát.

18 megjegyzés:

Andrea Nagy írta...

Szia! Oh hát nem is tudom mit mondjak. Csodás rész lett.
Louis összeszedte magát, de csak látszólag. Belül még mindig retteg. Jól ábrázoltad a vivodását. Az pedig külön érdekesség, hogy Harry elmondásából tudjuk meg a dolgokat és így az ő lelki világába is kapunk bepillantást. Kíváncsi vagyok Harry miért van ott. Mit tett, vagy nem tett amiért börtönbe került.
Várom a kövi részt. Köszi puszi! 😘

BezTina írta...

Szia HDawn!

-.Lou elképesztő büszke vagyok rád.
- Harry. ..tényleg rengeteg hasonlóság lehet a multatokban.
És örülök, hogy azért már úgy ahogy de elkommunikaltok egymással. Lou tartozkodo, mert nem csak arra jött rá, hogy alarcot kell húzni, hanem arra is, hogy feléd is falat kell emeljen...de bomlik az, ahogy a tied is...
Jason..., hogy tömödjenek el a tömlőid....nem vagy más mint egy féreg...
-Harry szerintem idővel rengereg mindenbe beavathatjatok majd egy mast és most nem a multra 3s a tulelesi fortélyokra gondoltam az folyamatosan épül...alakul...,ahogy a kapcsolatotok is...és így talán majd...abba is belekóstólsz amire most gondolni sem mersz és ami miatt elhiszed Lou meséit ;)
Imadtam!
Nagyon szépen köszönöm hogy ezt a részt is olvashattam!
Jôéjszakát, szêp napot Kívánok Neked Holnapra!
Puszi

Unknown írta...

A cím miatt, amit ennek a fejezetnek adtál , vigyorogva kezdtem neki.De hamar leolvadt az arcomról Harry gyerekkori emlékei miatt .Szépen lassan feded fel a múltját . Nem olyan kemény mint aminek elsőre látszik .Kezd töredezni a páncél,amit növesztett .De vajon jó ez olyan helyen mint a börtön ?Louis pedig elkezdte a játszmát a túlélésért .Örülök ,hogy kapcsolt az ebédlőben és megpróbált könnyed lenni .Jó döntésnek tartom ,hogy nem pattognak a szikrák és hagysz időt arra a bizonyos mindent elsöprő felismerésre . Ismét adtál egy egy olyan szereplőt a történethez aki megnehezíti Harry életét . Milyen közös szórakozást említett az őr ,amitől H.kiborult ? Hogy fog ott a sötétségben bimbózni a szerelem? Nagyon köszönöm a fejezetet, és hogy hétről hétre megajándékozol a tehetségeddel !

Névtelen írta...

Sziaaa!!!

Ez aztan a meglepetes! :D Nem is szamitottam ra h ma lesz friss (ezert is irok ilyen keson) csak megszokasbol meg gyorsan lefekves elott korbeneztem hatha van vhol vmi, es tessek m! :D Hat imadlak! <3 Es a tortenetet is! <3
Jo volt Harry szemszoget olvasni, megjobban megismerni! :)
Vajon ki ez a Jason es mit akarhat Hazzatol! :/ Nem tetszik nekem, ne bantsa Hazzat! :(
Lou, hat imadom! :D Arnyekkent koveti Hazzat, kis edes! :D <3
Nagyon, nagyon varom mar h megjobban beinduljon a tortenet, kivancsi vagyok h mikor es mikent talalnak egymasra es h milyen bonyodalmak lesznek! :D
Imadlak, koszonom az ujabb csodas reszt es nagyooooooooon varom a kovit! <3

Puszi, D.

Carmen írta...

Szia, Csajszi!
Basszus, én csodállak! Megírsz valamit, és két hónap múlva egy az egyben ugyanúgy gondolod, és szinte változtatás nélkül teszed közzé. Én ha valamit megírok, és utána tizenötször átolvasom, akkor tizenötször írok hozzá, változtatok, kiegészítem, stb...
A vége beszélgetés mindent vitt, ahogy eldumáltak egymás mellett, két kis kamugép! Imádom őket! :D (És alig várom, hogy Lou tanítgassa a kis tapasztalatlan Harryt.. aww... <3)
Ami a csőrömet birizgálja nagyon, az Jason. Mit csinált Harryvel? És mi az, hogy elintézi hogy maradjon, hogy "tovább szórakoztathassák egymást"?! Grr...
Most már kezdek izgulni én is a folytatás miatt! :DD
Pussszantás!

Éva írta...

Szia Hajni!
Ó, nagyon bejön nekem ez a történet!!! A zenék nagyon jók!!
Édes Harry, és a csokis puding, megkönnyeztem...
Louis és az apja látogatása, szegény Lou...micsoda apa az ilyen.
Harry és a börtönőr, hűha, erre kíváncsi vagyok, mi történt, remélem elégtételt vesz majd.
Mikor Harry ledobja a trikóját és Lou rábukik a könyvre, jót nevettem.
Bírom, ahogy óvatosan fedezik fel egymást, ismerkednek.
Szeretem, ahogy írsz, csak így tovább, siker sztori :))) <3 !!!

Dreamy Girl írta...

Sziaa!
Összetört a szívem a csokispuding résznél, édesem jaj, annyira szomorú, és annyira láttam magamelőtt, hogy el is pityeredtem 💔😢 egyem a kis szívét szegény drágámnak 😢
Louis apja meg egy kötsög, forduljon fel a többi seggfejjel együtt akik elárulták a kis mukimat!!!
Jason?? Mi a fene? Mit akar? Mi az, hogy tovább szórakoztathatnák egymást?? Na húzzon a pitsába de gyorsan, mert széjjel verem a fejét!!
A vége meg hát ez kész! Imádtam, ahogy odadobta az izzat felsőjét XD aztán Louis meg a magazin XD imádoooom! Eszméletlen jó!! Várom a folytatást, de nagyooon!
Puszii ❤

HDawn írta...

Szia :)
Hamarosan kiderül, hogy Harry miért van ott :) A kis visszatekintések/párbeszédek mindenre választ fognak adni. Nagyon örülök, hogy tetszett :) puszi!

HDawn írta...

Sziaaa!
Igen, én is büszke vagyok a kis Lou-ra :) Végre kezdi összeszedni magát, feltámadt benne a túlélési ösztön. Jason idegesítő tényező lesz, de róla majd később ;) Harryvel kapcsolatban pedig teljesen igazad van, de nem lesz könnyű... Köszönöm, hogy írtál :) Sok puszi!

HDawn írta...

Szia!
Jaj, igen, az eleje elég nyomasztó lett... lassú léptekkel fog feltárulni a múlt, ahogy az is, hogy Harry pontosan miért került oda már annyira fiatalon. A szikrák jönnek majd... kicsit később ;) Jasonről majd később, de hamarosan ő is bekavar az amúgy sem unalmas börtönlétbe. Köszönöm a kommentet :) Puszi!

HDawn írta...

Sziaaa! :)
És a héten lesz még egy rész belőle ;) közben pedig hozom az Escortot, vagy vmi meglepit ;) A történet szerintem váltott szemszögű lesz végig, így tudom a legjobban elmesélni. Jason... róla majd később ;) Az egymásra találás is várat még magára, de szerintem érthető is ebben a helyzetben :D
Köszönöm a kedves kommentet. Puszi :)

HDawn írta...

Szia, drága!
Hát... öhm, én biztos nem olvasom annyiszor újra, talán ez is az oka :D Most még Harry tanítgatja Lou-t, de igen, lesz fordítva is, meg kicsit intimebb helyzetben is ;) De az még odébb van, de addig is fognak furcsa dolgok történni ;) Pusziii

HDawn írta...

Szia :)
Köszi, és nagyon boldoggá tesz, hogy van, aki a zenéket is értékeli :D Az a fránya csokis puding eléggé keserű lett... de talán lesz még máshogy is ;) Egy kis ideig még eltart majd az óvatos ismerkedés, de az sincs kizárva, hogy egyik pillanatról a másikra hirtelen megismerjék egymást. Majd kiderül ;) Puszi!

HDawn írta...

Szia Dreamy!
Jaj, a csokis puding mindenkinél betalált, és nem jó értelemben, úgy, ahogy Jason is :D Róla majd később, és elképzelhető, hogy majd a puding is finomabb lesz :) A héten még érkezik egy rész, vmikor hétvégén :) Köszönöm, hogy írtál. Puszi!

Névtelen írta...

Szia!
Nagyon imádom ezt az új történetet, az előzőt is olvastam csak nem komiztam!:( De tudd hogy itt vagyok és van egy lelkes olvasód!<3
Kíváncsi leszek h alakulnak a dolgok Lou és Harry között:3
Nagyon várom a folytatást!

U.I.: A Játsszuk el hogy tetszel utolsó része már felkerült?:/ Csak mert rég jártam erre és én nem találom, de kitudja, lehet lemaradtam valamiről:D Viszont ha még nincs akkor azt is nagyon-nagyon várom<3

Puszii,
L.

HDawn írta...

Szia!
Köszönöm a kedves szavakat, nagyon aranyos vagy. :) A folytatás pár napon belül érkezik is. A JEHT epilógusa még tényleg nem készült el, de már dolgozom rajta, nemsokára talán azt is hozom :) Köszönöm szépen, hogy írtál, nagyon hálás vagyok! Puszi :)

Petruska írta...

Nagyon köszönöm!
Fantasztikus rész volt!
Harry egyre kevésbé tudja titkolni és leplezni az érdeklödését😊
Az a rohadt börtön őr,okoz még galibát😠
LOUIS édes,h probálja elmesélni milyen jo is egy növel idakint😁
Szegény Harry,ahogy visszaemlákezett megkönnyeztem😫
Nagyon jó történet,imádom!
Puszi❤❤❤❤❤

HDawn írta...

Szia! Köszi, örülök, hogy tetszett :)