2018. április 8., vasárnap

My Indigo 5.

Sziasztok! Tudom, régen volt már rész, de most sikerült újra visszarázódnom az angyalaink világába ;) Jó olvasást kívánok a részhez, és kíváncsian várom a véleményeket :) 

5. There's one thing you should know

– Nem is tudtam, hogy tudsz vezetni – jegyezte meg Tom. A fejét az ülés támlájához támasztotta, és a szemeit szorosan lehunyta. A bevillanó képkockák minden erejét elszívták, a végtagjai megállíthatatlanul remegtek, a tenyerén lévő sebhely pedig lüktetett, és szinte sóvárgott azért, hogy a hozzá tartozó fénylény feltöltse energiával.
– Megtanultam ezt-azt idelent – motyogta Bill, és egy pillanatra a bátyjára nézett. Tom még a félig lehunyt szemhéjai alól is látta a fiú gondterhelt tekintetét. – Ha szerencsénk van, nem állít meg egy rendőr rutinellenőrzésre, ugyanis ittam néhány koktélt.
– Ne aggódj, minden rendben lesz – ígérte halkan, és közben Bill kézfejére simította a tenyerét, ami éppen a váltón pihent.
– Nekem kéne nyugtatnom téged – horkant fel Bill, miközben a város leggazdagabb része felé tartottak. – Nem lett volna szabad azt kérnem, hogy a maradék energiádat arra használd, hogy…
– Megbántad a csókot? – kapta fel Tom hirtelen a fejét. Rettegett a választól, de tudnia kellett, hogy Bill csak hirtelen felindulásból tette, vagy tényleg, szívből vágyott rá. Képtelen lett volna szavakba foglalni, amit érzett közben, és minden bizonnyal sosem fogja elfelejteni. Már csak azt kellett tudnia, kap-e majd többet is belőle. Nagyon remélte, hogy igen, mert beleőrülni a vágyba nem tűnt a legszebb halálnak.
– Nem. Csodálatos volt, régen éreztem már ezt – fordult felé Bill a piros lámpánál. Tom először elmosolyodott, de amikor felfogta a szavak valódi értelmét, nem tudta elrejteni, ahogy grimaszba rándult az arca. Most kivételesen nem amiatt, hogy a halál angyala ott repkedett a védence felett, hanem azért, mert tudta, Bill még most sem felejtette el Nicholast. Nicholast, és az ő csókjait. – Nem úgy értettem – tette hozzá gyorsan a fiú, amikor rájött, hogy mennyire rosszul hangzott az, amit mondott.
– Tudom – bólintott Tom, de a hangja kicsit még mindig keserű volt. – Nem kell amiatt szabadkoznod, hogy már nem vagy tapasztalatlan, mint én.
Tom utálta, hogy képtelen volt elrejteni az érzelmeit. Azt is tudta, hogy hülyeség, amikor azt érzi, hogy az öccse megcsalta őt, és mégsem tudott szabadulni a gondolattól. Ők ketten teljesen máshogy működnek, el kéne már fogadnia.
Bill az ajkába harapott, és újra visszafordult az út felé. Tom azt hitte, a beszélgetésük teljes kudarcba fulladt, de aztán újra meghallotta a fiú hangját:
– Mióta érzed ezt?
– Mit? – kérdezett vissza Tom felvont szemöldökkel.
Bill kinyitotta a száját, majd újra becsukta. Eltelt egy újabb fél perc, mire végre sikerült kinyögnie:
– Azt, hogy vágysz rám. Hol volt az a pont, amikor…?
– Egy fél éve, amikor átestem azon, amin most te is. Amikor megértettem, mit jelent a testi vágy. Lángolt mindenem, és úgy éreztem, csak te lennél képes csillapítani ezt a tüzet. Azóta ez az érzés nem változott, pedig ezerszer megpróbáltam másra gondolni, de mindegyik idegennek hatott – suttogta el Tom a legmélyebb vágyait, miközben a kezét újra Billére simította. – Te jártál a fejemben minden este, amikor képtelen voltam elaludni, és sokszor úgy éreztem, hogy ott vagy velem. Legalábbis jó volt ezt képzelni.
Tom látta, ahogy Bill ádámcsutkája megmozdult, miközben nyelt egy hatalmasat, de továbbra is a vezetésre koncentrált.
– És mi volt előtte? Éreztél valamit? – kérdezte Bill reszelős hangon.
– Igen. Azt, hogy nem véletlenül vagyunk már összekötődve a fogantatásunk pillanatától. Ahhoz, hogy egészek legyünk, szükségünk van a másikra. Képtelen lennék rajtad kívül bárki mással elképzelni az életem, és ezt már akkor is tudtam.
– Én is – felelte Bill alig hallhatóan.
Tom megszorította a fiú kezét, és újra a gondolataiba mélyedt. Végre beengedte őt, és kezdte egyre jobban megérteni, Bill mit miért tett. Hogy miért hagyta őt ott, szinte összetörve a hiányától. Hogy miért hagyta Nollát haldokolni.
– Nem vagy odavaló, ugye? – kérdezte megértően. – Szükséged van a szabadságra, amit a szárnyaiddal nem kaphatsz meg.
Aztán észrevette Bill arcán az első könnycseppet, ami végigszántott a puha bőrén, hogy aztán az állán lecsurogva belevesszen a sötétségbe. Percekig csak a motor halk zümmögése töltötte be az utasteret, míg a fiú meg nem törte újra a monoton zajt:
– Sajnálom – mondta őszintén, majd elhúzta a kezét, és gyorsan letörölte a könnyeit. – Nem tudtam, hogy egyedül leszel. Én azt hittem, hogy össze fogtok jönni, és… és el fogsz felejteni.
– Elfelejteni? Téged? – kérdezte Tom teljes hitetlenkedéssel, és a szája sarkában egy kis mosoly bujkált. Bill csak megvonta a vállát, de végre ő is mosolygott, igaz, a szeme még mindig csillogott a könnyektől – Mellesleg hogy érted azt, hogy össze fogok jönni valakivel? Kire gondolsz? Senkit sem engedtem magamhoz annyira közel, mint téged.
Bill óvatosan Tomra pillantott a szeme sarkából, de végül csak megrázta a fejét.
– Senkire – felelte gyorsan. – Elég nehéz lenne nálam bárkit közelebb engedni magadhoz. Néhány hónapig közösen osztoztunk anya méhén, és biztos vagyok benne, hogy nem volt valami nagy a hely. Azóta is klausztrofóbiás vagyok – tette hozzá vigyorogva, és a testvére csak azért nem nyomta az ujjait a bordái közé, mert éppen vezetett.
Tom nevetve dőlt hátra, és most még a fejfájása sem tűnt annyira szörnyűnek. Már nem aggódott annyira, úgy érezte, együtt meg tudják csinálni. Helennek nem esik majd bántódása, és utána majd ráér aggódni azon, hogy jutnak vissza. Aztán már csak el kell mondania, hogy helyette döntött, és életük végéig össze fogják kötni az életüket. Gyerekjáték lesz, ugye?
– Itt fordulj balra – kérte Tom, és a szemével máris az ismerős házat kereste, amit még csak a fejében látott, mégis tudta, hogy azonnal fel fogja ismerni.
– Mesélj nekem erről a nőről – kérte Bill, amikor bekanyarodtak a megfelelő utcába. A fákkal szegélyezett út mindkét oldalán hatalmas villák álltak magas sövénykerítéssel és hosszú kocsibejárókkal. A házakból nem sok látszott, de a giccses kovácsoltvas kerítések a gazdagságról árulkodtak.
– Divattervező. Van egy tinédzser lánya és két kutyája. A férje meghalt három éve agyvérzésben, de akkor már egy éve külön éltek. Igazi hírességekkel dolgozik együtt, imádja a csokoládét és Görögországot. Ott nőtt fel, az apja régész volt, és nyaranta még most is szívesen ellátogat oda – sorolta a random tényeket Tom. – Van valami terved? Például azzal kapcsolatban, hogy hogy jutunk be egy tuti biztonsági rendszerrel felszerelt házba úgy, hogy nem használhatjuk az erőnket? – kérdezte, amikor leparkoltak az út szélén.
Bill elgondolkozva nézte a fehér kapun keresztül ki-be mászkáló embereket, akik öltönyt és koktélruhákat viseltek, majd lenézett a saját ruhájára.
– Úgy tűnik, Helen ma este partit tart. Mi pedig éppen onnan jövünk. Csak el kell vegyülnünk – jelentette ki magabiztosan, és már ki is pattant a kocsiból. Tom csak megcsóválta a fejét, de ő is követte. Nem tudta, mit fognak mondani a nőnek, egyáltalán semmi ötlete sem volt, hogy megállítsák, hogy aznap este kocsiba üljön, de Bill olyan céltudatosan lépett be a kapun, hogy kezdte azt hinni, neki van. A következő akadály akkor akadt az útjukba, amikor beléptek egy kapun, és ahogy megpróbáltak tovább haladni a ház felé, egy biztonsági őr állta az útjukat. A férfi drága öltönyt viselt, és olyan izmos volt, hogy az anyag majdnem szétrepedt a karjain.
– Jó estét, uraim! Elkérhetném a meghívójukat? – kérdezte a legalább két méteres férfi szigorú tekintettel, és felhúzott szemöldökkel nézett végig az öltözékükön. Tom idegesen állt egyik lábáról a másikra. Meg volt róla győződve, hogy máris elbuktak, és hamarosan újra kint találják magukat, hacsak nem hívják még a rendőrséget is rájuk. Egyértelmű volt, hogy a ruhájuk nem illett a képbe, ahogy ők maguk sem.
– Ó, azt hiszem, odabent felejtettem – mutatott Bill a házra. – Csak kiugrottunk, mert a kocsiban hagytam a dzsekim, és kicsit fáztam a teraszon. – A biztonsági őrt nem úgy tűnt, hogy érdekeli Bill meséje, és máris a zsebébe nyúlt, hogy kivegye a telefonját. – Erre semmi szükség – lépett hozzá Bill egy kicsit közelebb, és a kezét bizalmasan a férfi karjára simította. Tom leesett állal figyelte, hogy mit csinál a testvére, és bár pár másodperce még erősen fontolgatta, hogy fogja Billt, és lelépnek, most annyira ledöbbent, hogy képtelen volt megmozdulni. Az öccse minden bizonnyal nagyon sokat tanult az elmúlt években. Túl sokat. Bill a végtelenül hosszú szempilláit rebegtette és egy fekete tincset tekert a mutatóujjára, miközben még közelebb lépett az őrhöz. – Láttad, hogy bejöttünk ezen a kapun néhány órája, és akkor még a meghívónk is nálunk volt – jelentette ki halkan, elmélyítve a hangját, mintha dorombolna.
– Ha így lenne, cica, akkor biztos vagyok benne, hogy emlékeznék rád – felelte az őr, és közben látványosan végignézett a fiún, hosszasan elidőzve minden egyes porcikáján. Tom kezei akaratlanul is ökölbe szorultak, és lelki szemei előtt már látta, ahogy az ökle csattan a férfi visszataszító képén. Lehet, hogy néhány perccel később ő fuldokolna a saját vérében, de akkor is megérné, ha letörölhetné az arcáról azt a számító vigyort, amivel Billt mustrálta.
– Hagyd csak őket, Daniel – szólalt meg egy fiatal női hang néhány méterre tőlük. – Valószínűleg anya egyik furcsa modellje – tette hozzá szemforgatva. Hirtelen mindkét fiú a lány felé fordult, aki egy sötétzöld ruhát viselt, és a szőke haja lágy hullámokban hullott a hátára.
Daniel kérdőn nézett rájuk, mire végül Bill bólintott egy aprót.
– Gyertek velem, odakísérlek titeket – mondta a lány, és a két fiú hezitálva követte őt a ház felé. – Mellesleg Joyce vagyok. És ti? – torpant meg a bejárati ajtónál, ahonnan kiszűrődött az zene és az emberek vidám csevegése.
– Bill vagyok, ő pedig a testvérem, Tom – tért magához először a fiatalabb fiú.
– Nem vagytok modellek, ugye? – kérdezte Joyce nevetve. – Mégis hogy kerültetek ide?
– Eddig is tudtad, hogy nem vagyunk azok – jegyezte meg Tom gyanakvóan. – Nem félsz, hogy valami rosszban sántikálunk?
– Nem, nem igazán – felelte a lány egy vállrándítás kíséretében. Tom teljesen összezavarodott és értetlenül fordult Bill felé, de úgy tűnt, az öccse sem látja át jobban a helyzetet. Vagy ők veszítették el a józan eszüket, vagy Joyce. – Az, hogy még nem vagytok modellek, nem jelenti azt, hogy ezután sem lehettek – csevegett tovább a lány, miközben a hatalmas ház kivilágított előterén vágtak át.
– Én nem… – kezdte volna Tom, de Bill hirtelen a bordái közé könyökölt. Tom felháborodva fordult felé, de azonnal rájött, hogy a testvérének igaza van. Most örülniük kellene, hogy bejutottak valahogy, a többivel ráérnek később foglalkozni.
Joyce kopogtatás nélkül nyitott be egy hatalmas tölgyfaajtón, és türelmetlenül nézett a fiúkra, hogy kövessék már.
– Anya, hoztam valakit, aki tökéletes lenne.
– Tökéletes mire? – Helen az íróasztalnál ült és fáradtan emelte fel a fejét, hogy megnézze, miről beszél a lánya. Tomon furcsa érzés lett úrrá. Mindig is mondták, hogy a saját védenccel találkozni személyesen, legalább olyan különleges, mint a deja vu, és most a saját bőrén is megtapasztalhatta. Egy szobában volt azzal a személlyel, akiről titokban annyi mindent tudott, mintha egy családba tartoznának, és legalább ezer éve ismernék egymást. Muszáj volt észben tartania, hogy a nő ezt még csak meg sem sejtheti, ennek ellenére most is úgy bámulta, mintha a tekintete odaragadt volna rá. Helen ötven évesen még mindig csinos volt, és nem volt nehéz kitalálni, a lánya honnan örökölte a zöld szemeit és a finom vonásait. Néhány másodpercig farkasszemet néztek, de utána Helen Billhez fordult, és legalább olyan alaposan megnézte, mint a biztonsági őr, csak mindenféle beteg gondolat nélkül. Tom nem értette, Bill hogyan képes elviselni, hogy állandóan mustrálják, de eldöntötte, hogy később majd megkérdezi tőle. – Igazad van – jelentette ki Helen. – Tökéletes – mosolyodott el, és visszasétált az íróasztala mögé.
Tom nem tudta, hogyan tovább, de miután a nő hellyel kínálta őket, Bill azonnal beszélni kezdett.
– Már hónapok óta követem a munkásságát, asszonyom. A ruhái egyszerűen lélegzetelállítóak, és minden képzeletet felülmúlnak. Mintha egy másik dimenzióból érkeztek volna – mondta Bill ragyogó mosollyal. – Ha kinyitottam egy magazint, arról álmodoztam, hogy egyszer majd én is hordhatom az egyiket – tette hozzá rajongva.
Ez most komoly, vagy csak színjáték? – merengett magában Tom, miközben kényelmetlenül feszengett a széken. Mégis miről beszél a testvére? Vajon mikor fognak lebukni úgy, hogy kirakják őket? Tom körbenézett a helyiségben menekülési útvonalak után kutatva, és meglepődve fordult a nő felé, amikor megszólította.
– Maga biztos a testvére – mondta Helen közvetlenül a tekintetét keresve. – Félti őt?
Tom nyelt egyet, és gyorsan Billre nézett, aki egy pillanatig zokon vette, amiért félbeszakították a mondandóját, de utána szégyellősen rámosolygott a bátyjára.
– Nagyon – vallotta be Tom. És téged is – tette hozzá gondolatban Helenre nézve. – De ha ezt szeretné csinálni, akkor mellette állok –  szált be végre a színjátékba, amiről már nem is tudta, tényleg az-e.
– Nem bánjátok, ha tegeződünk? Én Helen vagyok – mutatkozott be a nő kedvesen. Miután a fiúk elárulták a nevüket, Helen kivett egy névjegykártyát és Bill felé nyújtotta. – El sem tudjátok képzelni, mennyire örülök, hogy találkoztunk, de most sajnos mennem kell. A gépem két óra múlva indul Párizsba…
– Nem! – szólt közbe Tom olyan elánnal, hogy a szobában hirtelen minden szem felé fordult. – Ez nem… – kezdte Tom, de fogalma sem volt, mit kéne mondania, hogy ott tartsa a nőt, ezért hamar elhallgatott. Minden porcikája remegett a félelemtől, és a rettegés kezdte elvenni az eszét.
– Szükségem van a munkára, és ha úgy látja, van esélyem, kérem… – vette át a szót Bill hasonlóan hevesen.
– Egy hét múlva mindent megbeszélünk. Vedd úgy, hogy fel vagy véve, már csak a formaságokat kell elintéznünk. Addig előkészíttetek egy szerződést. És úgy gondolom, betanításra is szükséged lesz – jegyezte meg Helen, miközben bepakolta a szükséges papírokat a táskájába.
– Nem mehet most el – pattant fel Tom, amikor a nő odament Joyce-hoz, hogy elbúcsúzzon. A lány kíváncsi tekintettel fordult a fiúk felé, és hirtelen mintha megértés villant volna a tekintetében.
– Ezt hogy érted, Tom? – kérdezte Helen egyre ingerültebben.
– Anya – mondta halkan Joyce, hogy magára vonja a nő figyelmét. – Ma van a szülinapom. Mi lenne, ha áttetetnéd a jegyet holnap reggelre? Kérlek – tette hozzá esdeklően. – Ma este pedig beszélhetsz még Bill-lel erről az egészről, és Tomot is megnyugtathatod, hogy a testvére jó kezekben lesz a bemutatók közben, míg én a vendégekkel foglalkozom.
Helen úgy tűnt, nem nagyon érti, mi folyik itt, de ezzel nem volt egyedül. Tom és Bill úgy bámulta a nő lányát, mintha szellemet látnának. Ez most vagy egy nagyon jó megérzés volt Joyce részéről, vagy esetleg…
– Rendben – mondta Helen, majd elővette a telefonját, és máris tárcsázta a személyi asszisztensét. Ennyi? Tényleg ilyen könnyen sikerült elérniük, hogy megváltoztassák a nő végzetét? Tom úgy érezte, hogy egy hatalmas kő esett le a szívéről. A félelem helyét újra átvette az a szeretet, amit a testvére iránt érzett. Amíg a nő telefonált, valahogy ki akarta fejezni, mennyire hálás Billnek, ezért odalépett mellé azzal a szándékkal, hogy megfogja a kezét. De volt még valaki rajtuk kívül a dolgozószobában, aki szintén nagyon hálás volt. Joyce szinte alig hallhatóan mondta ki a szavakat:
– Köszönöm, fiúk – suttogta, és aggódó tekintettel nézett az édesanyja felé, aki még mindig telefonált. Tom annyi mindent szeretett volna kérdezni tőle, de se a hely, sem pedig az idő nem volt megfelelő. Nem nagyon tudta, mit mondhatna erre, de végül csak bólintott.
– Tom vigyázni fog rá, ne aggódj – mondta halkan Bill, és egy kicsit megszorította a lány karját. – Boldog szülinapot – tette még hozzá mosolyogva.
– Köszönöm. Ennél különlegesebb ajándékot nem is kaphattam volna – vallotta be Joyce. – Akkor azt hiszem, látjuk még egymást – mondta hangosabban, amikor az édesanyja letette a telefont, és újra a váratlan vendégei felé fordult.
– Az biztos – helyeselt Tom, miközben a boldogsághormonok az egész testében szétterjedtek. Most már tudta, mi az élete értelme. Amikor Joyce hálás tekintetét nézte, rájött, hogy mennyire hatalmas az a feladat, ami ki lett rá szabva, és ő most először úgy érezte, hogy igazán él. Végül sikerült megmentenie a védencét, és nem tudta, hogyan fejezhetné ki a háláját Billnek az önzetlen segítségért. Illetve akadt némi ötlete, de ahhoz kettesben kell maradniuk.
Végig figyelte az öccsét, amíg a fiú Helennel tárgyalt, és már le sem tagadhatta volna, mennyire felnéz rá. Bill a nehezebb utat választotta. A pompától és gazdagságtól elszakadva az emberek közé költözött, mert szüksége volt a távolságra az apjuktól, aki elárulta őt. Nem törődött azzal, hogy kemény munkával kell megkeresnie az ételre és lakásra valót. És amikor ő annyi külön töltött idő után eljött hozzá, megbocsátott a késlekedésért. Bill védence halott, és lehet, hogy pont ezért minden erejével azon volt, hogy segítsen neki megmenteni az övét. Úgy vált angyallá, hogy valójában nem is akart az lenni.
Tomot hirtelen megrohanták az érzelmek, és már csak azt vette észre, ahogy a szeme megtelt könnyekkel. Gyorsan elpislogta őket, és az asztal alatt újra megkereste Bill kezét, hogy összefűzhesse az ujjaikat. Szüksége volt a testi kontaktusra. Az öccse azonnal felé fordult, és annyira ártatlanul és kedvesen mosolyodott el, hogy önkéntelenül is leutánozta a mimikát. Nem hitte, hogy képes lesz őt még jobban szeretni, de úgy tűnik, még mindig nem ismerte ki magát teljesen a szerelem útvesztőjében.
Hajnali kettő volt, mire a kocsit visszavitték Jennának, és beléptek Bill lakásának ajtaján. A fiú nagyon kimerültnek tűnt. Tom először azt hitte az alkoholnak, és a bonyodalmakkal teli éjszakájuknak köszönhető, de amikor Bill már csak vonszolta felfelé magát a lépcsőkön, aggódni kezdett.
– Minden rendben? – kérdezte, és magához húzta a fiút, mert úgy tűnt, mintha bármelyik percben összeeshetne.
– Visszatért a fájdalom – sziszegte Bill összeszorított fogakkal, és az egyik kezét a hasához szorította.
– Mindjárt odaérünk – mondta Tom biztatóan. – Már szóltam Amandának, hamarosan itt lesz értünk. Támaszkodj rám! Felviszlek – tette hozzá aggódva, mert utálta így látni Billt, még ha tudta is, hogy a segítség már úton van. Éppen felértek a megfelelő emeletre, amikor Bill már nem bírta tovább, és elájult. Tom még épp időben kapott utána, majd amilyen gyorsan csak lehet, kitúrta a lakás kulcsát Bill zsebéből. Amikor beléptek az előszobába – pontosabban Bill csak élettelenül hagyta, hogy a bátyja bevigye magával –, Amanda már ott várt rájuk.
– Tom, mi történt? – tette meg azt a kis távolságot, ami elválasztotta őket, és máris segített Billt lefektetni a kanapéra.
– Elfogyott az erőm… – felelte a fiú, miközben letérdelt a földre és kisöpörte az ébenfekete hajat Bill arcából. – Adtam neki belőle, de mostanra sikerült újra teljesen kiütnie magát. Ráadásul a védencem veszélybe került ma este – hadarta gyorsan a tényeket, mert erre nem volt idejük. Billnek szüksége van Nollára. Nollának szüksége van Billre, minél hamarabb. – Haza tudsz minket vinni?
– Persze, azért jöttem – felelte Amanda, és ő is letérdelt a szőnyegre, hogy megfogja Bill kezét. – Te sem nézel ki valami jól – jegyezte meg aggódva a lány.
– Jól leszek, amint Bill biztonságban lesz – felelte Tom, és megfogta Amanda másik kezét. – Mennyi idő?
– Szerintem tíz perc, és működni fog – biztosította a lány, miközben az energiája lassan elkezdett áramolni a testvéreibe. – Mit mondtál neki?
– Nem tudja – felelte Tom gondterhelten, miközben leült a sarkaira Amanda mellé. – Most akartam neki elmondani, de elájult…
– Semmit sem tud? – kérdezte a lány összezavarodva.
– Azt igen, hogy nem tudok nélküle élni, és hogy szükségem van rá. De a megállapodásunkról apával, vagy az összekötődésről semmit – felelte Tom, miközben Bill békésen kisimult, gyönyörű arcát nézte. Amanda csak bólintott, és mosolyra húzódott a szája, amikor meglátta a fiú kifestett szemeit. Eddig még nem is volt ideje alaposan szemügyre venni a kedvenc bátyját, akivel már gyermekkorukban is órákat tudtak játszani.
– Megváltozott – jegyezte meg a lány, és az ajkán még mindig ott volt a szeretetteljes mosoly. – Eddig is szép volt, de most egyszerűen sugárzik, még annak ellenére is, hogy teljesen kimerült.
– Mit mondhatnék? Kár lenne tagadni, hogy jót tett neki az élet itt, az emberek között. El tudod képzelni, hogy kisgyerekekkel foglalkozik egy árvaházban? – kérdezte Tom, és nem tudta palástolni a hangjában megbúvó rajongást. – Annyira erős, bátor, és… gyönyörű – tette hozzá alig hallhatóan.
– Tom, te menthetetlenül szerelmes vagy – jegyezte meg Amanda nevetve, de mindketten jól tudták, hogy nem gúnyolódásnak szánta.
– Igen, ezt kár lenne tagadni – felelte Tom a gondolataiba mélyedve.
Amint lehetőségük adódott, máris visszatértek az otthonukba, és ezúttal Billt is magukkal vitték. A fiú még mindig aludt, de egyszer-kétszer már felébredt, és átfordult a másik oldalára, Tom pihe-puha, finom illatú ágyában. A bátyja egy darabig csak ült mellette, és nézte, ahogy Nolla újra erőre kap a gazdája kezén, és reggelre már úgy szikrázott és fogócskázott Lairával a szobában, hogy Tom az energiasistergés ismerős hangjára ébredt. Nem kellett kinyitnia a szemét, hogy tudja, mi történik, pedig régen voltak már a fénylényeik ennyire játékosak és vidámak. Bár Bill is így ébredne fel – gondolta, miközben az oldalára fordult és szembe találta magát a testvérével, aki még mindig aludt. Nem tudott volna tökéletesebb ébredést elképzelni most, hogy Bill az ágyában volt, és az ő arca volt az első, amit meglátott, amint kinyitotta a szemét. A fiú füstös szemfestéke elkenődött, de még így is annyira magával ragadó volt a látvány, hogy Tom percekig csak bámulta őt.
Aztán megpróbált hangtalanul kiosonni a szobából, és meg sem állt a konyháig. Örült, hogy még mindenki alszik, így az anyja kérdéseire sem kellett válaszolnia, aki biztosan azzal kezdené, hogy hogy van Bill, és mikor láthatja. Még Tom sem tudta, hogy van Bill, ezért elég nehéz lett volna válaszolnia. Croissant-nal és két pohár narancslével tért vissza a szobájába, és úgy döntött, az öccsének ideje felkelni, mert ki kellett derítenie, jobban érzi-e magát.
– Bill, álomszuszék – szólongatta halkan, miközben letérdelt az ágy mellé, és az alkarjára támasztotta az állát.
– Hmm, még korán van – dünnyögte a fiú alig érthetően, mert félig a párnába temette az arcát. Nolla vidáman vágott át a szobán, és azonnal a takaró alól kilógó tenyerébe fészkelte magát. Bill elégedetten sóhajtott, és azon volt, hogy tovább aludjon, amikor Tom az ujjai közé fogta az egyik fekete tincset, ami szétterült a párnán, és ecsetpamacsot formázva belőle megcsikizte vele a testvére arcát.
– Tooom – nyöszörögte Bill, miközben a karjával erőtlenül hadonászott, hogy megszüntesse az idegesítő csikizést.
– Biiill – ismételte Tom az öccse nyűgös hangsúlyával, amíg el nem nevette magát. – Hoztam neked reggelit. Isteni illata van – tette hozzá, és picit előre hajolt, hogy megpuszilja Bill ajkát. Legalábbis ez volt a terv, de az öccse hirtelen nagyon is ébernek tűnt, amikor a szabad kezével magához húzta, és úgy igazán megcsókolta, majd mielőtt elengedte volna, csábítóan megnyalta a bátyja száját. Ennyi bőven elég volt ahhoz, hogy máris mindketten a levegőt kapkodják, és zavartan próbálják takargatni az ágyékukat.
– Igazad van, isteni az illata, de az íze is – szögezte le Bill, majd lassan felült az ágyban, és álmosan pislogva körbenézett a helyiségben. – Miért vagyok a szobádban?
– Nolla és Laira… nem akartam őket elválasztani – magyarázta Tom lehajtott fejjel, mert ez csak az igazság egy kis része volt. A másik pedig az, hogy maga mellett akarta tudni a testvérét. Mindig.
– Ne haragudj, hülye kérdés volt – szabadkozott Bill, miközben szeretetteljesen megsimogatta Tom karját. – Örülök, hogy veled vagyok.
– Én is – felelte Tom, és odanyújtotta az öccsének a tálcát.
Bill úgy vetette rá magát a finomságokra, mintha napok óta éhezne, miközben a testvére csak ült az ágy szélén és nézte őt.
– Te nem vagy éhes? – kérdezte Bill teli szájjal.
– Nem – felelte Tom, majd egy nagy sóhaj után folytatta: – Beszélnünk kell valami fontosról.
– Joyce-ra gondolsz? Elég furcsa az a lány. Úgy tűnik, hogy tud rólunk, és talán nem ártana utánajárni, hogy honnan – bólogatott Bill, majd eltüntette a narancslé maradékát is.
– Nem erről akarok most beszélni – mondta lassan az idősebb fiú, és néhány mély lélegzet után belekezdett a mesélésbe. Elmondta, hogy mi történt a néhány nappal azelőtti gyűlésen, és hogy milyen egyezséget kötött Thomassal, hogy visszahozhassa őt ide.
– Ezt nem mondhatod komolyan! – fakadt ki Bill, és a testvére alig ért a mese végére, a fiú máris kipattant az ágyból. – Ugye csak viccelsz? Ezért hoztál vissza? Ez egy kibaszott csapda?! – kérdezte egyre vörösödő fejjel, és hamarosan a szárnyai is megjelentek. Bill nem foglalkozott vele, hogy a tányér a földön kötött ki a reggelije maradékával, vagy hogy az üvegvázát tele tulipánokkal lelökte a földre, ami hangos csörömpöléssel darabokra tört.
– Bill, kérlek, nyugodj meg – mondta Tom halkan, miközben a halántékát masszírozta. Nem aludt sokat éjszaka, és most még a fejfájás is rátört. Lassan felállt az ágyról és a szoba egyik sarkában mérgesen lihegő testvére felé indult, akinek a szemei most villámokat szórtak. – Beszéljük meg.
– Nem akarok veled beszélni! – felelte Bill összeszorított ököllel. – Lelépek.
Amikor Bill az ajtó felé indult, Tom már tudta, hogy ezt nem fogják megúszni néhány zúzódás nélkül. Gondolta, hogy nem lesz könnyű. Sejtette, hogy Bill nagyon ki fog akadni, de azt nem tudta, hogy annyira makacs lesz, hogy végig sem hallgatja majd. Azt hitte… naivan arra gondolt, hogy megértőbb lesz, és nem úgy tekint majd a leendő összekötődésükre, mint a pestisre. Összefacsarodott a szíve a gondolatra, de abban továbbra is biztos volt: Billnek nem kell vele bevégeznie a szertartást, nem kell szeretnie, nem kell elfogadnia úgy, mint a társát, de ha kell, az akarata ellenére is az apjuk elé fogja vinni, hogy összeköthesse őket, ezzel biztosítva az öccse biztonságát.
– Sajnálom. Nem engedhetem, hogy visszamenj. Most nem – jelentette ki Tom, és máris az ajtó és Bill között termett, majd amikor az öccse megpróbálta ellökni az útból, az ő szárnyai is alakot öltöttek. Most is Bill kezdeményezte a verekedést, mint gyerekkorukban is, csakhogy a tét sokkal fontosabb volt, mint valaha. Hamarosan néhány éjfekete és aranybarna angyaltoll hullott le a fehér márványpadlóra. Tom nem akarta bántani a testvérét. A fenébe is, inkább levágta volna a saját karját, és ráadásul érezte, hogy Bill még mindig gyenge, ezért inkább hagyta, hogy lelökje a földre. Tom fájdalmas szisszenése, ahogy a szárnyaira érkezett pont elég volt, hogy egy pillanatra megállítsa az öccsét, aki azonnal bűntudatosan, kétségbeesve pislogott le rá. Tom kihasználta az alkalmat és másodpercek alatt kisurrant az ajtón, majd ráfordította maga mögött a zárat.
– Engedj ki, Tom! Nem teheted ezt velem! – ütötte az öklét Bill az ajtóhoz minden egyes szó után.
– Sajnálom – mondta Tom újra. – Nem bírnám ki, ha elveszítenélek – tette hozzá, és lassan lecsúszott a földre háttal az ajtónak. Hallotta odabentről Bill frusztrált nyögését, ahogy ő is lehuppant a földre, és szinte érezte a fán keresztül a teste melegét. Be akart hozzá menni, és meg akarta ölelni, de tudta, hogy Bill most nem venné jó néven. Kellett közöttük egy kis távolság, amíg lenyugszanak.
– Utállak! – kiáltotta a fiú a szobából, hogy jól hallható legyen.
Tom összeszorította a szemét, mintha fájna neki a szó, majd az ajtó lapjára fektette a tenyerét.
– Szeretlek – suttogta halkan.


15 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!

Oszinte leszek, es nem annyira ertem meg most sem h mi lesz abbol a tortenetbol meg ugy egyatalan. Lehet azert mert ilyen ritkan van belole friss, nem tudom, de kicsit zavaros.
Egyebkent tetszett, foleg az otolso parbeszed utott sziven. “Utallak!” “Szeretlek.” Szamomra szivet facsaro volt! :(
Es ne aggodj, amugy tenyleg tetszik a sztori, csak lehet h meg ido kell amig szamomra kibontakozik. :)
Varom a kovit! <3

Puszi, D.

Gyö írta...

Azt hiszem szerelembe estem.....♥♥♥

Na jó ezt eddig is tudtuk. ♥♥♥

Ja az én ki angyalkáim....hümmm....tovább fejlesztették a hajtépős cica harcot...szárnytépkedős angyalharcra! XDDD
Kár is mondanom, DE, IMÁDOM, hogy előkerültek ISMÉTELTEN a SZÁRNYAK! Még ha nem is az izgalom, vagy a szeretgetés miatt, bár kimondottan a szeretett miatt. Az igaz törődés, igaz szívben létező, lelket teljesen átszövő szeretett miatt. ♥♥♥

Zseniális lett ez a rész is...tudom a szárny fétisem...de mi szemléltetni jobban mennyire jó, mint,hogy láttam magam előtt a szállingózva aláhulló tollakat, az ajtó két oldalán egymás mellé huppanó alakokat...

Imádom a karaktereket...TOM ♥♥♥ rossz szó vicc szerű, de....Tom ahogy a SZÁRNYAI♥ alá veszi Billt!!!♥♥♥

Itt ez most, ebben a történetben, teljes mértékig jól domborodik...erről jut eszembe...azt is csípem, hogy még mindig kis pironkodók egymás domborodó nadrágjától....olyan kisgyermekiek, kamaszok maradnak, miközben teljesen férfiak is!

(Tudok most nagyon kesze-kusza vagyok, örüljetek, hogy nem laktok a fejemben, mert ott most ez a káosz uralkodik...bocsi.)

Tetszik az új "misztikus" szálad, aki nem más mint a kislány.
Csomó új kérdés és gondolat kapott SZÁRNYRA fejemben és a történetben.
Cseles, nagyon cseles! XDDD

Tetszik a részbe csempészett humor.....az anyaméh, mint közös lakhandi XDDD....de maga az is, ezzel az egyszerű mondattal, dologgal milyen jól kifejezted a kötődést, összetartozást a kapcsuk mélységét.

Csak sóhajtozok és már most olvasnám a folytatást!
Tudom Én, hogy meg lesz aminek meg kell lennie....UGYE???????......de annyira jó az odavezető utad .....a szárnyakkal szegélyezett, érzelmekkel kikövezett, szeretettel és küzdelemmel összeragasztott "sárga köves" csoda út.

Köszönöm, hogy bekukkanthattam HDawn, az Angyalom Angyala Világába. ♥♥♥

Gy

Mese írta...

Kedves Hajni!
Nagyon sokat kellett várni a friss részre, ezért kénytelen voltam elolvasni addig az utolsó kettőt, hogy meg legyen a fonal vége.
A történet maga különleges, ikrek is, angyalok is.. MMh, ezt nem ragoznám tovább.. :D
Annyira édesek, ahogy rájönnek, mit, vagyis kit akarnak, ahogy az is, ahogyan lebeszélik Helent az utazásról. Itt is látszik, hogy bármire képesek együtt. Ezt jelenti a testvéri kötelék <3
Már csak két dologban reménykedem:
A) nem kell ilyen sokat várni az új részre, és
B) Bill hamarosan ráébred, hogy nem lesz rossz az összeköttetés, összekötődés vagy mi a neve ( :D ), és a tesó nem akar neki rosszat.
Köszönöm a fejezetet, és a munkádat!
Említettem, hogy imádom az írásaidat? Nem, nah akkor pótolom. :D <3

Petruska írta...

Drága,Nagyon Köszönöm!Csodálatos rész volt!❤❤❤❤
Be kellene vezetni ide is a kérdéseket,nekem nagyon tetszenek!😊😉

Szegénykéim!
Volt benne humor is ,kedvencem"
"Láttad, hogy bejöttünk ezen a kapun néhány órája, és akkor még a meghívónk is nálunk volt – jelentette ki halkan, elmélyítve a hangját, mintha dorombolna.
– Ha így lenne, cica, akkor biztos vagyok benne, hogy emlékeznék rád – felelte az őr"😁😁😂
Nem kellene olvasnom,csak egybe,mert igy kibirhatatlan a várakozás a következő részig!
Nagyon kiváncsi vagyok Joycera,h honnan,hogy???jol gondolom,h találkozunk még vele?.
Szegény Bill,remélem,h minél előbb lenyugszik,es Tom tud segiteni,hogy minden rendben legyen!
Le se tudom irni,h mennyire várom a folytatást!
😘😘😘😘😘😘

Petruska írta...

Imádom,teli-találat !Angyalok,szárnyak,védencek,fények...........Nagyon jó ötlet volt,az meg egyenesen fantasztikus,hogy megirod és részévé válhatunk!
Köszönöm,köszönjük!😘😘😘😘😘❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤

Andrea Nagy írta...

Ajajj! Nagyon trehány vagyok. Csak minél előbb olvasni akarlak, és elfelejtek írni.
Imádom az angyalkáid! Olyan szuperül kitalált történet, hogy csak ámulok.
Bill ahogy próbál hipnotikus hangon és nézéssel hatni az örre ...
Szinte magam előtt láttam.
Kíváncsi vagyok a lányra honnan tud dolgokat és miért.
Arra is kíváncsi vagyok Tom hogyan oldja meg a feszültséget ami köztük van
Bill vajon beadja a derekát és marad?
Vagy újra elmenekül? Hmm..izgi.
Csodás lett ❤️ Puszi 😘 😘 😘

HDawn írta...

Szió!
Remélem, hogy a következő részben egy kicsit kitisztul számodra a kép :) Pár napon belül hozom is. Köszönöm, hogy írtál :) Puszi!

HDawn írta...

Szia!
Hatalmas szerencséd, hogy nekem is szárnyfétisem van :D Szerintem tetszeni fog a következő rész ;) Azért azt szögezzük le, hogy Bill és Tom még simán kamasznak számítanak angyalmértékkel nézve. Sok mindent kell tanulniuk még (ebbe a szexualitás is beletartozik), de nincs is jobb, ha egymást taníthatják, nem igaz? ;) És igen, meg lesz, aminek meg kell lennie :) Nagyon örülök, hogy szereted ezt a sztorit, és köszönöm, hogy írtál. Puszi :)

HDawn írta...

Szia :)
Van itt minden, ami kell/szem-szájnak ingere (legalábbis arra törekszem) :D A bármire képesek együtt nagyon jól kifejezi, hogy mire akartam kilyukadni a jelenetnél, ahol Tom kénytelen volt átkapcsolni igazi védőangyalba, és szerencsére Bill is segített neki, nem is kicsit. Köszönöm a kedves kommentet. Puszi :)

HDawn írta...

Szia!
Hát igen, azért ha Billt egyszer látod, nem könnyű róla elfeledkezni :D Igen, a kis csajról még biztosan lesz szó, megígérem :) Köszönöm, hogy írtál. Puszi :)

HDawn írta...

Én is köszönöm :)

HDawn írta...

Semmi gond, jobb később, mint soha ;) Bill és az ő hipnotikus nézése. Azért valljuk be, nehéz neki ellenállni :D Hamarosan kiderül, hogy megoldódik-e a konfliktus. ;) Köszönöm a kommentet. Puszi :)

Oscar Fernandez írta...

I appreciate your writing skill.Please keep on working hard

OGEN Infosystem (P) Limited írta...

Nice blog, thank you so much for sharing this informative blog with us.
Website Designing Company in India

Just Info írta...

Nice blog, thanks for sharing this valuable information. Visit Thecorporategift for Corporate Gift Manufacturer and Diwali Gifts.
Corporate Gift Manufacturer