Szelídíts meg! - 5. Semmi elköteleződés

Sziasztok! Arra kértetek, hogy több rész legyen. És mivel nekem is tetszik az ötlet, itt a folytatás. Nem ígérem, hogy könyv hosszúságú lesz, de tuti, hogy még csak most csöppenünk bele a közepébe ;)

Louis hasogató fejfájásra ébredt, és ahogy megmozdult, csak még rosszabb lett a helyzet. Rájött, hogy mindene fáj, nem csak a feje, és lassan az is tudatosult a még félig ködös elméjében, hogy azt a napot kénytelen lesz így, kínok között kihúzni. Finom kávé és frissen sült péksüteményillat kúszott be az orrába, amit azonnal egy még finomabb aroma követett. Harry. Louis oldalra fordult, a fejét abba a párnába fúrta, ahol nem olyan régen a fiú feküdhetett, és elégedetten felsóhajtott.
– Nem tudtam, hogy ezt is úgy iszod-e, mint a teát – hallotta meg Harry vidám hangját. Lassan leemelte a párnát a fejéről, és akkor látta meg a főnökét teljesen felöltözve, kezében egy kis tálcával az ágy mellett. A főnöke… Harry a főnöke, és ők… Louis olyan hirtelen ült fel az ágyban, hogy megszédült, és gyorsan maga köré igazgatta a paplant. Sosem volt az a szégyenlős fajta, és saját maga is furcsállta, ahogy reagált, de nem tudta hirtelen, hogyan kéne viselkednie. Valamivel le kellett foglalnia a kezeit. Óvatosan nézett fel Harryre, akinek az arcáról gyorsan leolvadt a mosoly, és úgy tűnt, már ő sem tudta, mit keres ott.

My Indigo 8.

Sziasztok! Huh, de régen volt már bejegyzés. A bocsánatotokat kérem miatta, és terveim szerint innentől sűrűbben jönnek majd a részek. Viszont a My indigotól most búcsúzunk. Utolsó rész, és mivel sok minden történik benne, nem csak egy egyszerű lezárás, ezért elhagytam az epilógus megnevezést. Első saját sztorim az ikrekkel... imádtam írni :) De nemsokára készülök nektek valami újdonsággal, úgyhogy ne búcsúzzatok el örökre tőlük ;) Ha itt vagytok még (a nagy kihagyás után is) kérlek, hagyjatok valami nyomot komment formájában (holnap válaszolok az eddigiekre). És hétvégén talán újra találkozunk :)

8. To rain down the heavy storm that's in our chest

A lány kilépett az iskolából, és gyorsan a fejére húzta a kapucniját. Odakint csöpörgött az eső, de most mégis felszabadultan sétált a járdán, és örült, hogy nem jöttek érte kocsival. Pár perce ért véget a délutáni művészeti szakkör, és a benti izzasztó meleghez képest most a hűvös, őszi szél játszott a hajgumiból kiszabadult szőke fürtjeivel. A telefonja újra rezgett a zsebében, ezért kicsit lassított a tempón, majd kivette, és elolvasta a rövid üzenetet.
„Tudom, hogy éppen a dackorszakodat éled, de esik az eső. Biztos ne menjünk érted?”. Csak megforgatta a szemeit, és leírt egy néhány szavas választ:
„Felesleges. Mindjárt otthon vagyok.” A küldés után éppen lezárta a mobilját, amikor egy újabb üzenetet kapott, ezúttal valaki mástól.
„Szia. Lily szerint imádod a szuperhősös filmeket, és holnap este lesz egy a moziban. Van kedved eljönni velem megnézni?” A lány megtorpant egy tölgyfa alatt, és fülig érő szájjal, kipirulva válaszolt az üzenetre.

My Indigo 7.

Sziasztok! Úgy terveztem, hogy ez lesz az utolsó rész, de aztán rájöttem, hogy írnom kell még egy rövidebb epilógust, hogy teljes legyen az egész :) Szeretem ezt a részt... remélem, nektek is tetszik majd. 

7. Even when the heart won't let me show, you don't have to say to let me know

Tom arra eszmélt fel, hogy úgy mosolyog, mint egy idióta. Éppen az árvaház felé tartott, a nap hétágra sütött annak ellenére, hogy ősz volt, és valamiért madarat lehetett volna fogatni vele. Na jó, ha egy kicsit gondolkozott, rájött, hogy ennek köze lehet a reggelhez. És ha már a reggelhez, akkor Billhez is, akivel minden nap együtt kelt már több, mint két hete. Azonban az öccse azon a reggelen valamilyen csoda folytán hamarabb ébredt, és mire Tom is kinyitotta a szemét, nem látott mást, csak  a fiú összegömbölyödött testének körvonalait a takaró alatt, aki éppen elhelyezkedett a lábai között. Egy pillanattal később Tom kénytelen volt újra becsukni a szemeit, pedig éberebb volt, mint valaha. Ahogy visszagondolt, rájött, hogy az esküvő óta amikor csak tehették – például ha Bill nem dolgozott, és Tomnak sem kellett fárasztó tanácskozásokon részt vennie –, alig másztak ki az ágyból, de ez így volt tökéletes. Mosolyogva emlékezett rá, hogy Simone a második napon félrehívta, amikor lesurrant a konyhába csokiért – Billt édességevés után mindig rá lehetett venni egy újabb menetre –, és közölte vele, hogy ha megengedi, ő is igényt tartana a kisebbik fia társaságára, amikor éppen nem annyira elfoglaltak egymással – ha létezik egyáltalán ilyen. Tom fülig pirult és egy „anyaaaa” után a hűtő felé fordul, hogy kivegye a trüffeles csokit, ami után Bill csókjai édesebbek, az érintései követelőzőbbek és a hangjai még telhetetlenebbek lettek.

My Indigo 6.

Sziasztok! Szerintem már vártátok ezt a részt, és én igyekeztem kihozni belőle a maximumot. Szerettem írni, és bízom benne, hogy tetszeni fog nektek. Ha elolvastátok, kérlek, írjatok nekem egy pár szavas kommentet, nagyon kíváncsi vagyok :)

6. My love will not unravel, it's unconditional

Tom elhúzta az a szélben lágyan lengedező függönyt, kilépett a teraszra és vett egy mély levegőt. Az orrát megtöltötte a kertben virágzó jázminok és a pázsit friss illata, miközben a madarak vidám csicsergésének hangja és a nap melege az arcán lassan elérte, hogy sikerüljön ellazulnia. Napok, hetek, hónapok óta nyomasztotta az aggodalom és a tehetetlen frusztráltság amiatt, hogy a testvére nem jött haza. Rettegett attól, hogy Billt valami baj éri, hogy valamiért haragszik rá, és azért nem hajlandó visszatérni az otthonába. Ezen kívül még ezer más dolog felvillant az agyában, amit az aggódó elméje szőtt a lehető legszörnyűbb forgatókönyveket idézve. Azóta már tisztán átlátta az okokat, így képtelen volt haragudni. Thomas, az édesapjuk visszatartotta Billt, amikor a védencének szüksége lett volna rá, és most, hogy Tom is megtapasztalta, milyen az, amikor Helen veszélyben van, egyszerűen csak csodálni tudta az öccsét amiatt, hogy nem őrült bele Nicholas elvesztésébe. Az egyetlen ember, aki tehet arról, hogy a fiú hónapokig nem jött haza, az az apjuk, senki más.

My Indigo 5.

Sziasztok! Tudom, régen volt már rész, de most sikerült újra visszarázódnom az angyalaink világába ;) Jó olvasást kívánok a részhez, és kíváncsian várom a véleményeket :) 

5. There's one thing you should know

– Nem is tudtam, hogy tudsz vezetni – jegyezte meg Tom. A fejét az ülés támlájához támasztotta, és a szemeit szorosan lehunyta. A bevillanó képkockák minden erejét elszívták, a végtagjai megállíthatatlanul remegtek, a tenyerén lévő sebhely pedig lüktetett, és szinte sóvárgott azért, hogy a hozzá tartozó fénylény feltöltse energiával.
– Megtanultam ezt-azt idelent – motyogta Bill, és egy pillanatra a bátyjára nézett. Tom még a félig lehunyt szemhéjai alól is látta a fiú gondterhelt tekintetét. – Ha szerencsénk van, nem állít meg egy rendőr rutinellenőrzésre, ugyanis ittam néhány koktélt.
– Ne aggódj, minden rendben lesz – ígérte halkan, és közben Bill kézfejére simította a tenyerét, ami éppen a váltón pihent.

My Indigo 4.

Sziasztok! Hú, hát elég sokat filóztam ezen a részen, hogy a lehető legjobb legyen :) Remélem, szeretni fogjátok. Lesz benne cukiság, és egy kis izgalom is ;) 

4. You don't have to love me

Tom biztos volt benne, hogy rettentően alulöltözött lesz a fekete farmerben és a sötétkék pólóban – amelyet most legalább még eltakart a kabátja -, de Bill azt mondta, ne foglalkozzon vele. Azt is jól tudta, hogy Bill tündökölni fog, de amikor megérkezett az épület elé, és a testvére kilépett az üvegajtón, a látvány minden gondolatát felülmúlta. Egy darabig észre sem vette az öccsével érkező fiatal lányt, mert képtelen volt levenni a tekintetét arról a vékony, magas fiúról, aki nélkül eddig sem tudta elképzelni az életét, és most mintha csak óráról órára egyre inkább ragaszkodna hozzá. Végül is a lelke másik fele, aki máris elrabolta a szívét is. Nem tudta, mikor történhetett. Talán már akkor, amikor megszülettek, és először bújtak össze a kiságyban, de az biztos, hogy a sorsuk akkor íródott, amikor megfogantak. Bill észrevette őt a lépcsősor alján ácsorogva, és rávillantotta a legszebb mosolyát, miközben a szemei összehúzódtak, és kilátszódtak a hófehér fogai. A sötét haja lágyan terült szét a vállán, mint egy fekete fátyol, és Tom elképesztően szeretett volna beletúrni, miközben megízleli azokat a fényes, dús ajkakat. Bill egy fekete, szűk farmert viselt, amelyet itt-ott aranyszínű, véletlenszerű csíkok díszítettek, felül pedig egy sötétszürke dzsekit.

My indigo 2.

Sziasztok! És íme, a karácsonyi ajándékom második része :) A napokban egy kicsit elfoglalt leszek, ezért a folytatást a hétvége folyamán tudom hozni, de cserébe megint kaptok egy elég hosszú részt. Epekedve várom a kommenteket, véleményeket. :)

2. Unclear what we are, but what we know

Késő délután volt, amikor Tom testet öltött egy nagy bérház második emeleti lakásában. Nem bánta, hogy a testvére nem volt otthon, így legalább akadt némi ideje, hogy körbenézzen. Régen, amikor Bill száműzetésre ítélte saját magát, hetente meglátogatta, de most hogy belegondolt, rá kellett jönnie, hogy már több, mint hét hónap eltelt, mióta utoljára járt nála. Tulajdonképpen arról sem volt elképzelése, hogy a másik fiú mit csinálhat éppen. Ha tippelnie kellett volna, azt mondja, biztosan dolgozik. Tomtól távol álltak ezek az emberi dolgok, de az egyértelmű volt, hogy Billnek valamiből fizetnie kellett ezt a lakást. A gondolataiba mélyedve lépett be a hálószobába, és amikor meglátta a bevetetlen ágyat, megtorpant egy pillanatra. Van joga hozzá, hogy kémkedjen a testvére után?

My indigo 1.

Békés, boldog karácsonyt kívánok minden olvasómnak! Én ezzel a pár részes történettel készültem nektek, remélem, annyira szeretitek majd, mint én írni :) Twincest, fantasy, és természetesen 18+. Kérlek, írjátok le a gondolataitokat, mert nagyon izgulok :) A folytatás 26-án este érkezik.

A történethez készült videó ITT tekinthető meg.

1. I call what we have indigo

A márványból kifaragott asztal körül kilencen foglaltak helyet. Mindannyian némán meredtek az asztalfőn ülő férfira, aki a mellette álló fiatal lánnyal beszélgetett halkan. Amikor Amanda továbbindult, kezében a boroskancsóval, Tom úgy döntött, szüksége lesz arra az italra. A csodára hiába vár, az úgy sem fog megtörténni, amíg ő nem teszi meg az első lépést. Amikor Amanda kérdőn nézett rá, ő csak bólintott, odanyújtotta a kristálypoharát, és halkan megköszönte. Túl ideges volt ahhoz, hogy magára erőltessen legalább egy apró mosolyt. Nem sokkal később a fiatal lány elhagyta a hatalmas helyiséget, és újra teljes némaság ölelte körbe a társaságot, mielőtt Thomas felállt, hogy köszöntse őket.