Szelídíts meg! - 5. Semmi elköteleződés

Sziasztok! Arra kértetek, hogy több rész legyen. És mivel nekem is tetszik az ötlet, itt a folytatás. Nem ígérem, hogy könyv hosszúságú lesz, de tuti, hogy még csak most csöppenünk bele a közepébe ;)

Louis hasogató fejfájásra ébredt, és ahogy megmozdult, csak még rosszabb lett a helyzet. Rájött, hogy mindene fáj, nem csak a feje, és lassan az is tudatosult a még félig ködös elméjében, hogy azt a napot kénytelen lesz így, kínok között kihúzni. Finom kávé és frissen sült péksüteményillat kúszott be az orrába, amit azonnal egy még finomabb aroma követett. Harry. Louis oldalra fordult, a fejét abba a párnába fúrta, ahol nem olyan régen a fiú feküdhetett, és elégedetten felsóhajtott.
– Nem tudtam, hogy ezt is úgy iszod-e, mint a teát – hallotta meg Harry vidám hangját. Lassan leemelte a párnát a fejéről, és akkor látta meg a főnökét teljesen felöltözve, kezében egy kis tálcával az ágy mellett. A főnöke… Harry a főnöke, és ők… Louis olyan hirtelen ült fel az ágyban, hogy megszédült, és gyorsan maga köré igazgatta a paplant. Sosem volt az a szégyenlős fajta, és saját maga is furcsállta, ahogy reagált, de nem tudta hirtelen, hogyan kéne viselkednie. Valamivel le kellett foglalnia a kezeit. Óvatosan nézett fel Harryre, akinek az arcáról gyorsan leolvadt a mosoly, és úgy tűnt, már ő sem tudta, mit keres ott.
– Köszönöm – szólalt meg Louis fájdalmasan reszelős hangon, mintha beteg lenne, és gyorsan felnyúlt, hogy kivegye a fiú kezéből a tálcát. Azonnal négy kanál cukrot kanalazott a kávéjába, és csak akkor vette észre a friss, vajas croissant-okat egy kis porcelántányéron. Nem létezik, hogy Harry lement miatta a sarki pékségbe… Louis miatt. Pedig így történt. Harry, aki mindig vitt teát az iskolába a hibridnek, az a Harry, aki eljött, hogy felajánlkozzon neki, most csinált neki reggelit. Igaz, a kávét leszámítva megvette a kész croissant-okat, de mégis annyira furcsa volt, hogy elment érte. És Louis nem tudott ezzel mit kezdeni.
– Niall azt mondta, hogy kalóriadús reggelire van szükséged, meg egy kávéra a fejfájás miatt – magyarázta Harry, ahogy még mindig ott ácsorgott esetlenül. – Ja, és azt is említette, hogy sok vizet kell innod – mutatott az éjjeliszekrényen bekészített palackra.
Louis lassan oldalra fordította a fejét, és amikor meglátta az ásványvizet, elmosolyodott. Harry miatta csinált mindent.
– Te nem eszel velem? – kérdezte, és már ennyivel elérte, hogy a fiú arcán újra megjelenjen az a csodálatos mosoly, ami még a tél közepén is képes volt felmelegíteni őt.
– Már reggeliztem. De mindjárt idehozom a kávém – bólogatott Harry, aztán kirohant a konyhába, és egy bögrével tért vissza. Leült az ágy szélére, de nem beszélgettek túl sokat. Louis jóízűen reggelizett, mert valójában már két napja nem evett rendesen, Harry pedig a kávéját szürcsölgette mellette. Talán egy kicsit kínos volt a csönd, de Louis örült neki, hogy a fiú nem kérdezősködött. Ilyenkor sokkal jobban szeretett egyedül lenni. Fáradt volt, sebezhetőnek érezte magát, és az igazat megvallva, nem sok kedve volt beszélgetni. Már az is csoda, hogy megtűrte maga mellett Harryt, de tény, hogy a finom reggelivel szerzett magának néhány jó pontot. Ahogy nézte őt, még mindig hihetetlen volt az egész. Haragudnia kellett volna rá, amiért egyszercsak megjelent a lakása ajtajában, mert nem akarta, hogy az első alkalmuk úgy történjen, hogy ő teljesen beszámíthatatlan. Ráadásul nem is emlékezett minden egyes percre, és ez nagyon frusztrálta. Vajon voltak olyan pillanatok, amikor megijesztette a fiút? Tudta, hogy az első aktus alkalmával egy kisebb pánikrohamot kapott, de vajon mit reagálhatott Harry, amikor már harmadszor akarta magának egy éjszaka alatt? Louis emlékezni akart a fiú minden egyes apró moccanására, de az egész ködbe veszett, mintha csak egy álom lett volna, aminek a darabkái lassan kihullanak az ujjai közül. De voltak még emlékek, amik élénken éltek benne. Például Harry hangja, ami ijedtből hirtelen vágyakozóvá változott, és az is, hogy mennyire szűk volt még a sokadik alkalommal is… Harry néhány pillanatig foglyul ejtette a tekintetét, aztán felállt, hogy a tálcát kivéve Louis öléből a konyha felé induljon. A hibrid a kezét a fiú alkarjára simította, és megcsóválta a fejét.
– Tedd le ide! – parancsolta neki az éjjeliszekrényre mutatva, mert nem akarta, hogy kimenjen a szobából. Harry láthatóan összezavarodva, egy kicsit félve engedelmeskedett, és úgy huppant vissza az ágyra, mint egy rongybaba.
– Hm, szófogadó cica – dünnyögte Louis, ahogy lassan végigsimított a fiú arcán, néhány tincset a füle mögé simítva. Az egész mozdulatsor ártatlannak tűnt, kivéve azt az éhséget a szemében, ami arra ösztönözte, hogy hiába volt tele a hasa, falja fel még Harryt is. És tényleg valami hasonlóról volt szó. A hormonjai lassan lenyugodtak, még sosem érezte magát annyira kielégültnek, mint akkor, és mégsem tudta magát távol tartani a fiútól. Egy hirtelen mozdulattal eltüntette az arcuk közti kis távolságot is, és Harry elnyílt ajkába harapott. Nem durván, de a fiú már így is megborzongott, és kétségbeesetten kapott a válla után, hogy valamiben meg tudjon kapaszkodni. Louis-t most kivételesen ez sem zavarta. Ledöntötte Harryt az ágyra, és a combjai között elhelyezkedve kezdte ízlelni és csókolni a száját. Nem sietett, most próbált minden kis apróságot átélni és megjegyezni, miközben a keze már Harry pulóvere alá simult. Falta a kávéízű ajkakat, beleharapott a fiú állába, és miközben Harry odaadóan nyöszörgött alatta, a hibrid nem vette észre a reakciót, amit az váltott ki, hogy a keze becsúszott a fiú alsója alá. Éppenhogy megérintette a farkát, Harry máris elhúzódott, és ő meg volt róla győződve, hogy csak játszani akar. A másik kezével a fiú csuklója után kapott, hogy lefoghassa, de akkor Harry már eltéveszthetetlenül felszisszent. Louis összevont szemöldökkel emelkedett feljebb, hogy láthassa, és a karján végigfutó foltok látványa elég volt, hogy megértse.
– Kikészítettelek, igaz? – kérdezte, és talán egy picit sajnálta, de valahol büszke is volt rá, hogy Harry egy pár napig biztosan magán viseli majd az együttlétük nyomait.
– Jól vagyok – felelte Harry magabiztosan. – Ha megígéred, hogy...
– Így is napokig magadban fogsz még érezni – horkant fel Louis egy vigyorral, és lassan elengedte Harry csuklóját. A fiú nyelt egy nagyot, és a hibrid közben ábrándozva simította végig a száját a hüvelykujjával.
– Haza kéne mennem – suttogta Harry, és Louis akármennyire utálta a gondolatot, egyet kellett értenie.
– Minden bizonnyal.
– Már nincs szükséged rám? – kérdezte a fiú.
– Ha az lenne, nem érdekelne, hogy fájdalmaid vannak – rántotta meg a vállát Louis, és lassan felült az ágyon. – Ne vedd magadra, olyankor nem igazán vagyok önmagam – tette hozzá, amolyan bocsánatkérésféleképpen. – De a reggeli túl finom volt, és mégiscsak a főnököm vagy, aki akár azt is elérheti, hogy az utcára kerüljek, szóval…
– A történteknek semmi hatása a munkánkra – szögezte le Harry komolyan, és felült, hogy megigazíthassa a felsőjét meg a nadrágját. A mozdulatai még mindig darabosak és lassúak voltak, és ezt Louis a saját varázsának tudta be. – Ezt a két dolgot muszáj lesz külön kezelnünk.
– Igenis, főnök – mondta negédesen Louis, és tovább figyelte, ahogy a fiú összeszedi a cuccait, és indulni készül.
– Mikor látlak legközelebb? – fordult vissza Harry, amikor megtalálta a kocsikulcsát.
– Hétfőn. Hétfőn már a suliban leszek – válaszolta a hibrid.
– Azt hittem, egy egész hét szabit akarsz – vonta fel a szemöldökét Harry csodálkozva.
– Hála neked, az egész két napig tartott mindössze. Kipihenni is elég lesz annyi – felelte Louis.
A Harry arcán megjelenő büszke és aranyos mosoly Louis-t is nevetésre késztette. Harry néha olyan édes volt, mint a legcsábítóbb bűn, amivel képtelenség betelni.

**

Louis csak a rá következő napon, vasárnap volt hajlandó kimászni az ágyból. Egy hosszú zuhanyt követően éppen reggelizni indult a konyhába, amikor rájött, hogy szinte semmi kaja nem maradt a hűtőben. Csupán egy túlérett banán nézett vele farkasszemet a konyhaasztalról, ami talán több a semminél, de biztosan nem elég. Egy lemondó sóhajjal konstatálta, hogy muszáj lesz már aznap délelőtt kilépnie az emberek közé, ha nem akar éhen halni. Gyorsan eltüntette a farkincáját, aztán magára kapta a cipőjét és a kabátját, végül a sapkáját is a fejére igazította úgy, hogy a fülecskéi észrevétlenek maradhassanak. Úgy döntött, megreggelizik egy kávézóban, és csak utána megy el vásárolni, mert sürgősen szüksége volt azokra a kalóriákra, már csak azért is, hogy kevésbé legyen morcos és fázós. Odakint hóesés és mínuszok fogadták, amit utált, de azt be kellett látnia, hogy télen sokkal könnyebben el tudott rejtőzni a kíváncsi tekintetek elől. A kávézó csupán két utcányira volt, és miután kért magának egy tonhalas szendvicset, meg egy teát, a sarokban foglalt helyet. Csak a kabátját vette le, a sapka maradt a fején, és jóízűen kezdte falatozni a finom ételt, ami szerencsére még tizenegykor is friss volt. Nem létezik rosszabb az állott halnál. Szerette azt a helyet, már többször járt ott, és úgy döntött, cserébe Harry kedvességéért, majd őt is elviszi egyszer oda. Harry napról napra egyre jobban belemászott a fejébe. Aznap reggel is írt neki, és arról érdeklődött, hogy érzi magát, holott ezt inkább Louis-nak kellett volna tőle kérdeznie. A hibridek hamar regenerálódtak, és a testük arra volt tervezve, hogy még egy elhúzódó, egyedül töltött, az előző két naphoz hasonló rohamot is minden nehézség nélkül átvészeljenek, ha muszáj. Ehhez tényleg csak folyadékra és ételre volt szükségük, és Louis már jártas volt ebben, semmiképpen nem lehetett kezdőnek nevezni. Tudta, hogy mikor van szüksége fájdalomcsillapítóra vagy egy kávéra. De Harry teljesen más tészta. Louis mégsem érzett bűntudatot. Amikor még valamennyire magánál volt, elküldte a fiút, ő mégis visszajött hozzá azután, hogy egyfajta rögtönzött felvilágosító órát kapott Niall-től. Azt hitte, mindent tud, és hiába derült ki hamar, hogy ez közel sincs így, ennek ellenére maradt. Csakis magát hibáztathatja a kis sérülésekért – bólintott Louis a saját megnyugtatására. Ráadásul ő még így is próbált óvatos lenni vele. Amikor csak lehetett, kihúzódott, és próbálta visszafogni magát, amikor maga alá szorította a fiút. Talán nem emlékezett mindenre tisztán, de azt tudta, hogy imádta minden pillanatát. Annak ellenére, hogy Harry nem hibrid, jól alkalmazkodott az igényeihez, és talán ő is ugyanúgy élvezte. Amikor Louis erre a gondolatra jutott, egy elégedett mosoly jelent meg az arcán. Talán Harry nem függő… de még az lehet. És ő nem bánta volna. Az a helyzet, hogy mindig felszabadító volt egy fiúval együtt lenni, hibrid vagy sem. Nem kellett az óvszerrel bajlódni, mert semmit sem kaphattak el egymástól. Az ösztönei sokkal hamarabb kielégültek, mert sikerült becsapni őket. Hirtelen felvillant előtte Harry csodálkozó pillantása, amikor az együttlétük után a kifolyt magját az ujjaival próbálta visszaterelni a fiúba, nehogy kárba vésszen, és hiába tudta, hogy ez hülyeség, hiszen őt nem ejtheti teherbe, mégis elégedettség töltötte el, amikor valamennyire sikerrel járt. És Harry nem állította meg, egyszerűen csak tudomásul vette, hogy a benne lakozó hibridnek erre volt szüksége. Megértéssel a tekintetében visszafeküdt az ágyra, felhúzta a lábait, és hagyta, hogy Louis azt tegyen vele, amit csak akar.

Aztán eszébe jutott az is, hogy mennyire szerette volna megkóstolni őt, de minden alkalommal túl türelmetlen volt hozzá. Az elején egyszerűen azért, mert túl jó volt, hogy a saját kezei helyett egy sokkal jobb helyet használhat, a végén, amikor engedte Harrynek, hogy megérintse, akkor meg azért, mert képtelen volt uralkodni magán. Mentálisan feljegyezte magának, hogy be kell pótolniuk még azokat a dolgokat, amiket a hevessége miatt ki kellett hagyniuk. Persze, ha Harry is így akarja. És Louis mindennél jobban azt akarta, hogy Harry akarja még, akarja őt.
Miután befejezte a szendvicset, a teát kortyolgatva vette ki a zsebéből a telefont, hogy végre válaszoljon a fiú reggeli üzenetére.
„Velem minden rendben. És veled? Jövőhéten már készen állsz, hogy megismételjük?”
Azonnal a lényegre tért köntörfalazás nélkül, mint mindig. Aztán a lábával dobolva a földön várt a válaszra, miközben a teája vészesen fogyott.
„Azt hiszem” – írta Harry, majd röviddel utána megint küldött egy üzenetet: „Szeretném, ha megígéred, hogy óvatos leszel. Még jó, hogy tél van, különben nehezen tudnám a suliban eltüntetni a nyomokat.”
„Mindig óvatos vagyok, cica” – gépelte Louis gyorsan, aztán a küldés gomb felett megállt a keze. A furcsa érzet a semmiből jött, de arra ösztökélte, hogy emelje fel a fejét, és nézzen körbe. Meg mert volna rá esküdni, hogy valaki figyeli. Az érzés frusztráló és alig észrevehető volt, mégsem hagyta nyugodni. Gyorsan elküldte az üzenetet, és a mobilt visszasüllyesztette a zsebébe. Túl messze volt az ablaktól, hogy kívülről figyeljék, ezért úgy gondolta, hogy az a valaki csakis a kis kávézón belül lehet. Tőle nem messze egy újdonsült kis család babakocsival, és diáklányok csoportja két összetolt asztalnál. A másik sarokban egy középkorú férfi olvasott egy maga elé kiteregetett napilapot, de túlságosan elmerült benne ahhoz, hogy gyanút keltsen. Az ajtónál viszont… egy furcsa alak ült, fejére húzott kapucnival, és amikor Louis felé fordult, azonnal felpattant, és az ajtó felé indult. Louis máris vicsorítva fújt felé, visszavette a kabátját, és felpattant, hogy kövesse. Remélte, hogy senki sem vette észre a furcsa közjátékot, pontosabban azt, hogy egy pillanatra elborult az agya, mert nem tudta befejezni a teáját. Helyette egy utcagyereknek tűnő alakot követett kint a hidegben, és csak az volt a szerencséje, hogy kevesen voltak az utcákon, különben már bele is olvadt volna a tömegbe. Próbálta követni az illatot, de odakint minden annyira összekeveredett. A kocsik kipufogófüstje, a mellette elsétáló emberek parfümje, a csatornák szaga, a kutyák vizelete… és ha ez nem lenne elég, a kukák bűze is, ugyanis az alak egy sikátorba vezette, mint a legrosszabb filmekben. Louis megcsóválta a fejét, és megtorpant. Az egész csapdának tűnt, de ennyire hülyének néznék? Ráadásul fényes nappal? Aztán az alak hátranézett rá, és futásra váltott, ami nem hagyta nyugodni a vadászösztöneit. Minden további gondolat nélkül iramodott utána, és teljesen váratlanul érte, amikor valami a combjának csapódott. Egy kutya ugrott rá a semmiből, és hangosan csaholva próbálta leharapni a kezét. Louis ösztönszerűen lökte el magától, és ijedten nézett a gazdira, aki próbálta visszafogni harapós kis kedvencét.
– Ne haragudjon, mindig így viselkedik, ha valakit futni lát – szabadkozott az ötvenes asszony, akinek a súlya talán a fele lehetett a kutyáénak, de azért próbálta az ellenkező irányba húzni a pórázzal.
Louis megforgatta a szemeit, mert biztos volt benne, hogy nem csak erről van szó. A kutyák sokszor megérezték rajta, hogy nem teljesen ember, és előszeretettel keverték össze egy átlagos macskával. Pff, nevetséges. Ő sokkal erősebb és okosabb volt náluk. Egy darabig még nézte, ahogy a nő küzd vele, és a kutya vissza-visszafordul, a szája habzik az ugatástól, aztán eszébe jutott, miért is van ott. Hiába fordult arra, amerre futott, a kis utcagyereket már sehol sem látta. Semmi érdemlegeset nem látott a sikátorban, csupán a saját lélegzetét, és úgy döntött, nem éri meg tovább kint maradni ebben a hidegben.
Rekord sebességgel pakolta tele a kosarát a boltban, majd indult haza a szatyrokkal, miközben ezerszer átkozta, hogy nem tanulhat meg vezetni. Utált cipekedni, és amikor végre felért a lakásba, engedett magának egy egész kád forróvizet, mert megérdemelte. Miután elpakolta a cuccokat, legalább egy órára beköltözött a kádba egy szelet csokitorta társaságában, és amikor azzal végzett, tovább folytatta a flörtölést Harryvel az üzeneteken keresztül, amiket egymással váltottak egészen késő estig.

**

Niall egész hétfő délelőtt úgy nézett rájuk, mint aki pontosan tudja, mi történt közöttük. És nagyjából helytálló is volt a feltételezése, de Louis azért reménykedett benne, hogy nem olyan jó barátok Harryvel, hogy mindenbe beavassa a történtekről.
– Kicsit elhasználódottak vagytok – jegyezte meg a szőke egy kacsintás kíséretében, amikor délben leült hozzájuk az asztalhoz.
– Te meg olyan kipihent, mint aki hónapok óta nem volt nő közelében – hárította a csipkelődést Louis egyetlen velős mondattal. Niall egy pillanatig próbálta játszani a megbántottat, de amikor látta, hogy Harry alig bírja visszafojtani a nevetést, belőle is kipukkant.
– Frusztráltnak tűnsz, Louis – jegyezte meg azért, ahogy leült, és összekavarta a spagettijét.
– Fáradt vagyok, mert zűrös volt a hétvégém – sóhajtotta a hibrid, és a tekintete Harryre tévedt, aki meglepetten vonta össze a szemöldökét a furcsa fogalmazásra. – Szombaton követett valaki, és szeretném azt hinni, nem a hivatal embere az.
– Ó – értette meg Harry, és gyorsan megcsóválta a fejét. – Nem tudok arról, hogy megfigyelnének, ha erre gondolsz. Valójában én vagyok ilyen feladattal megbízva. Figyelnem kell, hogyan teljesíted a munkád.
– És szerinted elmondanák neked, ha szemmel akarnának tartani az iskolán kívül? – tette fel Louis az ezer dolláros kérdést.
– Ember volt? Nem lehet, hogy egy másik hibrid? – szólt közbe Niall teli szájjal.
– Arról tudnék – forgatta meg a szemét Louis. – Megéreztem volna a levegőben, de ezt neked is tudnod kéne, hibrid szakértő – lökte meg a szőke fiú lábát az asztal alatt Louis játékosan.
– Most mi van? Harry végső kétségbeesésében fordult hozzám a kérdéseivel a hibridek szexuális szokásait illetően – tartotta fel a kezét Niall, és Louis figyelmét nem kerülte el, hogy Harry a majdnem kiürült tányérja felé hajolva pirult el fülig.
– Megtennéd, hogy nem buktatsz le minket az egész tanári kar előtt? – kérdezte Louis egy fáradt sóhaj kíséretében. Niall ijedten nézett körbe, de Louis a kezére fektette a sajátját. – Hé, nyugi, ha nem hibridek, nem hallhatták. De vannak itt, akik nem szívesen látnak, és nekik egy apróság is elég, hogy tegyenek annak érdekében, hogy jövőhéten már ne lehessek itt.
– Amíg én vagyok az igazgató, ettől nem kell tartanod – jelentette ki Harry magabiztosan, és péntek óta most először tért vissza a parancsoló, magabiztos viselkedése. Amit mellesleg Louis imádott, mert talán Harry egy kiscica volt az ágyban, azért ha arról volt szó, tudott karmolni is.
– Ezzel csak az a baj, hogy ha bukunk, együtt bukunk – szűrte a fogai között Louis, de hazudott volna, ha azt mondja, nem esett neki jól Harry előző mondata.
– Na haragudjatok srácok, soha többé nem hozom itt szóba – motyogta Niall bűnbánóan.
– Ez egy nagyon jó ötlet – vágta rá Louis, és a másik fiú is bólogatott.
– Ne haragudjatok, de mennem kell, vár rám néhány telefonhívás – szabadkozott Harry, és lassan felállt az asztaltól. Louis nem tudta nem észrevenni, hogy egy kicsit még mindig akadozva mozgott, és amikor ebéd előtt felemelte a kezét, hogy összefogja a haját, a pulóvere ujja is felcsúszott, hogy látni engedje a foltokat a csuklóján és az alkarján. Louis-nak hozzá képest már tényleg kutya baja sem volt, és ahogy nézte Harryt elsétálni, rájött, hogy szívesen gondját viselné a zúzódásainak, ha cserébe újra láthatná őt meztelenül.
– Mindjárt kiesik a szemed – mondta Niall kuncogva. – El sem hiszem, hogy Harry nem vette észre az elején.
– Egy szót se! – szólt rá Louis, és jóízűen nekilátott az ebédje maradékának.
Aznap egész késő délutánig voltak órái, és meglepve tapasztalta, hogy utána még mindig az irodájában találta Harryt. A fiú a laptopja előtt ült, de leginkább elmerengve bámulta a szemközti falat, amikor a hibrid belépett.
– Miért vagy még itt? – kérdezte Louis, ahogy az ajtóban ácsorgott. A takarítókon és rajtuk kívül már senki sem volt az épületben, és Harry általában hamarabb le szokott lépni.
– Rád vártam. Haza akarlak vinni – felelte a fiú, és felállt, hogy összeszedje a cuccát.
– Mégis miért? – kérdezte Louis. – Rendszert akarsz ebből csinálni?
Harry fáradtan felsóhajtott, aztán mosolyogva fordult felé.
– Mi lenne, ha nem kérdeznél ennyit, és csak hagynád? Nem tetszett, amit az ebédnél meséltél arról, hogy valaki figyelt téged – tette hozzá mégis, és gondterhelten összevonta a szemöldökét. – Biztonságosabb így.
– Nem lehetsz mindig velem.
– Tudom, de amikor igen, akkor szeretném.
– Tudok magamra vigyázni.
– Ebben biztos vagyok. De megnyugtatna – vágta rá Harry, és magára kapta a kabátját. – Nem szeretsz a hidegben lenni, és a metrót még jobban utálod – érvelt kihívóan, és Louis nem tudott tovább tiltakozni. Jókedvűen fogta a táskáját, és indult el Harry kocsija felé.
– A múltkori csak szex volt. Semmi elköteleződés – jelentette ki a hibrid, amikor már majdnem odaértek hozzá, mert úgy érezte, ezt rendbe kell tennie. Harry talán egy pillanatra erősebben szorította a kormányt, de semmi tiltakozásfélét nem tanúsított, és ezért Louis úgy érezte, egy nagy kő esett le a szívéről.
– Oké – bólintott a fiú.
Persze, a múltkori alkalom mibenléte nem akadályozta meg Louis-t abban, hogy felhívja magához Harryt, és mindent kipróbáljon vele, amihez két nappal azelőtt túl türelmetlen volt.